Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-10 / 187. szám
KELET-MAGYARORSZÁG 1980. augusztus 10. r(i; 3 Az irodában ALKALMAZOTTAK, egyéb szellemi dolgozók, adminisztratív dolgozók, irodisták, tisztviselők ... Az elnevezések sokasága is jelzi, akad még némi bizonytalanság e réteg pontos társadalmi helyének értelmezésében. De bárhogy nevezzük is őket, tudjuk, kikről van szó: azokról, akik felsőfokúnál alacsonyabb végzettséggel ülnek az íróasztal mellett, végeznek ügyviteli, nyilvántartási, számszaki, vagy egyéb hasonló tevékenységet. A politikai gyakorlat, illetve a társadalom szerkezetét elemző tudomány jobbára csak az utóbbi időben fordult e réteg felé. Korábban nem is igen emlegettük őket külön: a munkások, parasztok és értelmiségiek mellett „a hazánk többi dolgozója” gyűjtőfogalomba soroltatván esett szó róluk. Pedig létszámuk az elmúlt évtizedekben (különösen a hetvenes évek elejéig) gyorsan növekedett, s jelenleg immár — a munkásosztályt követően, a , termelőszövetkezeti parasztságot megelőzve — társadalmunk második legnagyobb lélekszámú csoportját alkotják. Igaz, e csoport nem tekinthető homogénnek, egységesnek: munkájuk jellege éppen annyira eltérő, mint ahogy az ellátásához szükséges képzettség is különböző. Akadnak, akik több fizikai erőkifejtésre kényszerülnek, mint nem egy kétkezi dolgozó; mások tevékenysége viszont - Mig'-'álíg 7','ikiö'Iönbö^témétő még' az értelmiséghez §8= rolt társaikétól. Sokan közülük pusztán végrehajtói mások elhatározásainak, némelyek viszont az ügyek intézése során felelősséggel döntenek emberek sorsát érintő kérdésekben. Jó részük nagy intézményekben, hivatalokban összpontosul, mások viszont csak néhá- nyadmagukkal látnak el ilyen munkakört, a különféle kisebb gazdasági egységekben, hivatalokban. Ám akárhol is dolgoznak, munkájuk mindenütt fontos. Az alkalmazottak létszámának emelkedése világjelenség, s ez már önmagában is jelzi: a termelési folyamat előkészítésében, megszervezésében, eredményeinek, értékének számontartásában, az emberek mindennapos ügyeinek intézésében e rétegnek a mai modern világban egyszerűen nélkülözhetetlen a szerepe, Ha az íróasztal mellett közvetlenül nem is állítanak elő anyagi javakat, nem oktatnak, nem gyógyítanak — az adminisztratív ügyviteli teendők ellátása nélkül ma nem lehetne sem termelés, sem oktatás, gyógyítás, művészeti élet. Ezért a legkevésbé sem mellékes, hogy milyen az irodákban dolgozók munkájának színvonala, minősége, hogy mennyire értenek ahhoz, amit csinálnak, s mennyire értik a pontosság, a lelkiismeretesség szükségességét. AZ MSZMP XII. KONGRESSZUSA összefoglalóan úgy értékelte, hogy „a termelésben és az igazgatásban foglalkoztatott alkalmazottak nagyobb felelősséggel és hozzáértéssel végzik munkájukat.” E sokféle tapasztalatot sűrítő elismerés mellett ugyanakkor a kongresszus a további teendőkre is utalt, kimondván: „Több figyelmet kell fordítani az alkalmazottak politikai fel- készültségének, szakmai ismereteinek növelésére”. Ez a feladatmegjelölés arra épül, hogy az elkövetkező években ezen a munkaterületen is fokozódnak a minőségi követelmények. A „minőségi” kifejezés itt külön hangsúlyt érdemel, hiszen a legkevésbé sem cél az irodai-hivatali munka mennyiségéltek további szaporítása. Ellenkezőleg, az élet éppenséggel a papírmunka csökkentését, az ügyintézés egyszerűsítését követeli. Az irodai munka mennyiségének szaporodása ugyanis némiképpen túlszaladt a fejlődés által természetszerűen magával hozott'“mértéken; ,a“ták<v-'1 rékosság, az ''é'sSZérűs’éá''' körülményei itt nyomatékosan intenek a mérséklésre. Annál is inkább, mert e folyamattal párhuzamosan és ennek következményeként az alkalmazottak létszáma is gyorsabban nőtt a valóságos szükségleteknél, s ezen a tendencián is feltétlenül változtatnunk kell. A PARTSZERVEZETEK tehát napi politikai munkájuk során az irodai alkalmazottak tevékenységéről sem feledkezhetnek meg. A kifejezetten hiva-. tali pártszervezeteket e feledékenység veszélye kevéssé kísérti —, hiszen nekik ez a működési közegük —, de az üzemi, területi alapszervezeteknél már inkább előfordul, hogy a figyelmet a fő területre összpontosítva az adminisztratív, ügyviteli munkát végzők tevékenysége látókörükön kívül marad. Pedig a szó legszélesebb értelmében felfogott politikai szervező és nevelőmunka ezen a területen is nélkülözhetetlen. Annál is inkább fontos ez, mert egyes valóságos társadalmi ellentmondások itt bizonytalanságot szülhetnek. Jelenleg ezzel kapcsolatban elsősorban arról aZ ellentmondásról kell szólnunk, mely az alkalmazotti létszám túlzott felduzzadásával keletkezett. Nyilvánvaló, hogy amikor e tendenciával szembeszállunk, nem az adminisztrációs munka szükségességét vonjuk amúgy általában kétségbe, s nem is az ügyvitelinyilvántartási dolgozókat hibáztatjuk az említett jelenség miatt. Nem ők duzzasztották fel saját soraikat, nem ők hozták az ehhez a helyzethez vezető döntéseket — képtelenség lenne hát őket elmarasztalni, nekik címezni, hogy „ugyan ■ miért ^vagytok ilyen sokan?” A megoldás itt a munka és a szervezeti felépítés ésszerűsítése, a bürokrácia visszaszorítása, s ezen az alapon a munkaerő ésszerű ér. emberséges átcsoportosítása, az egyes szakterületek közötti jobb megoszlásának kialakítása. Ez átgondolt intézkedéseket igényel az arra illetékes vezetőktől, s a megvalósííá- -sukhoz szükséges feltételek kialakításában való tevékeny közreműködést a pártszervezetektől. VITATHATATLANUL hordoz ellentmosdásokat az a törekvés is, hogy miközben általában az egyéni alkalmasságot tekintjük a riárttfá Való réí’vétel krí-V 'tériuVnáriák, "egyúttal' -törekszünk a párt összetételének tudatos szabályozására, az alapvető osztályokhoz tartozók többségének megőrzésére a párttagság soraiban. Ezek az ellentmondások azonban a pártépítés gyakorlatában folyamatosan feloldhatóak. A XII. kongresz- szus egyértelműen kimondta: a pártban helyük van mindazoknak az alkalmazottaknak, akik munkájukkal, magatartásukkal tanúsítják, hogy méltóak a felvételre. A tagfelvétellel kapcsolatos „gondok” voltaképpen egy nagyon pozitív tendenciát fejeznek ki: a párt vonzerejének további növekedését az alkalmazottak soraiban. Jó alap ez arra, hogy a pártszervezetek sikerrel teljesítsék politikai feladataikat, tovább fokozzák az irodák dolgozóinak hozzáértését, lelkiismeretességét és politikai elkötelezettségét. Gy. h. Fehérfivar c. A mindenben a közmondás aranyigazságát keresők szerint ezúttal ismét megtörtént, hogy a hegy ment el Mohamedhez — a mindenben rosszat sejtő örök kétkedők véleménye szerint ebbén semmi újdonság sincs, hiszen a „pilóták” korábban is tucatjával szerezték a — természetesen fekete — fuvarokat. S ha ugyebár ezt megtudták tenni — így a rosszmá- júak, — miért ne lennének alkalmasak most a „fehérfuvarok” szervezésére is. A Volán 5-ös számú Vállalatánál ugyanis lényegesen megromlott a fuvarpiaci helyzet. Magyarázható ez a tarifaváltozásokkal, s oka lehetett a beruházók megcsappant érdeklődése is. Mindenképpen tehát másra, újra, rugalmasabb tennivalókra volt szükség a fuvarvállalásokban, a fuvarpiac „megdolgozásában”. Számos új, s érdekes javaslat, terv készült, ebből most az egyiket emeljük ki példaként: január elsejétől a gépkocsivezetők ^is szerezhetnek a vállalat számára fuvarokat — a tehergépkocsi-vezetők áruszállítási, az autóbuszok pilótái pedig társasutak, kirándulások megszervezésére vállalkozhatnak. Ezáltal lényegesen közelebb került egymáshoz a megrendelő s a megrendelést teljesítő. Mesélik, hogy az autóbuszok vezetői sok helyütt már jó ismerősként köszöntik az iskolákban, az üze- -snek szocialista brigádjainál, hiszen „kereskedőmunkájuk” során őket is felkeresik. Ám a nehezen megszerzett partnert meg is kell tartani. Szükség van hát a minden korábbinál pontosabb, fegyelmezettebb, balesetmentes munkára. így kap hitelt és tekintélyt a vállalat, s annak szervezője, önmaga, a gépkocsivezető. A kik persze ugyancsak nem járnak rosszul, hiszen a bevételből részesülnek. A Volán mátészalkai főnökségén már tucatnyi gépkocsivezető kapta meg jól kiérdemelt szervezői prémiumát, mely egyúttal további tettekre serkent — nemcsak a saját, hanem a közösség javára is ... * (Kalenda) (3 r MINDENNAPI KENYERÜNK Barnák a búzamezők Gyerekember megy át a tarlón. Karját lehúzza a vizeskanna. A kombájn ürít és lassan elül a rosták, a szalmarázó által felvert por. Az IFA teherautó platójára zubogó búzaszemekből kószáló szellő fúj ki néha kevéske töreket, pelyvát. Rozsdabarna a kalásztenger, vastag, zilált hurka a kombájnhagyta szalma. Háttérben zöld és poros az akácfasor, mögüle érkezik szemet szedni a galambraj. Kánikula'van. A nap már delelőre állt, a hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszott, gőzölög a vízzel teli föld. Kuritár Antal üzemeltető gépész közli: „Ha nehezen is, de a búza aratásának felén már túljutottak”. Négyzázötven hektár a búza. 250 hektár az aratni^ való rozs a Balkánéi Állami Gazdaságban. A hat kombájn, a brigád egy hete „tarlóz”. A kombájnos iszik a kanna tetejéből. Friss, hűvös a víz. Még kér. Mintha rágná a vizet, de csak a torkát öblíti. Aztán az ősi mozdulattal: keze fejébe törölközik. A fiú tekintete felitat mindent. Tetszik neki ez. Á fiú: — Hogy hívnak öcsi? — Kovács László. — Hány éves vagy? Most aratsz először? ; — Ősszel már nyolcadikba megyeku ■ >MégM nem “voltam soha vízhordó. A fiú vizes. A szó legszorosabb értelmében. Tornacipője merő sár, melegítője térdig latyakos. Az ő hőstette most, ha hívják, torony iránt megy. Nem kerülgeti a vizes foltokat. — Tetszik ez neked? — Nagyon. — Mi tetszik benne? — Az egész. Szeretek a felnőttek között lenni. Nézem, hogyan dolgoznak, hallgatom miről beszélgetnek. Jó itt a határban. — És miről beszélgetnek a kombájnosok? ! — Mindenről. Meg».viccéinek is. - r A kombájnosok, gépkocsi- vezetők, szerelők viccelődnek. Akkor talán nincs is nagyon nagy baj. A kombájn mentő: A bázis a dűlőút mellett, az akácfasornál van. Ott ül a hazulról hozott kis székén Bíró Erika beíró is. Minden szállítmányt feljegyez, bi- zortylátökat ad a gépkocsivezetőknek. Gimnazista. A tiJegyzetek a balkányi határból zenhat éves lánytól jobbra is, balra is a készültség eszközei. A műhelykocsi, a T—130-as vontató, a vizeslajt, terepjáró, motorkerékpár. A T—130-as gazdája Néző Sándor, egyébként kombájnos, helyesbíti az első kérdést. — Ne úgy kérdezze, hogy naponta hányszor vontatok. Óránként, sőt percenként kötélre kell venni egy-egy kombájnt, tehergépkocsit. Sok itt a víz, pedig már napok óta nem esik az eső. Ez a rész is, amit lát, egy merő ingovány. Ebben nem lehet másként menni, csak hátra, előre, hátra, előre. Többet hátra, mint előre. — Nehéz d°tóa van. a von-, tatónak? — Nehéz? Nem nehezebb, mint kombájnolni, egy azonban biztos, türelemmunka. Ha elakad egy gép, nem lehet rángatni, cibálni. Az a fontos, hogy szépen, óvatosan vigyük szárazra a kombájnt. Ez a nehéz és az a rossz, hogy egyáltalán csinálni kell. Á mester: Zsoldos István nem azért komor, szűkszavú, mert le kellett állnia, javítják a gépét. Olyan a természete, hogy komolyságából még az évődő szó sem lendíti ki. Tizennégy éve arat. — Volt már ilyen esztendőnk. Hat éve, akkor is a 100-as húzgált bennünket. Nem is az a baj, hogy gép és ember irtóra igénybe van véve, hanem az, hogy alig-alig haladunk. Ez az én kombájnom E—516-os, két és fél méterrel szélesebb a vágóasztala, mint az E—512-esé, tehát nagyobb teljesítményű. — Mennyire nagyobb, nem tudom, még nem volt alkalmam kipróbálni, — Most mi baja van a gépnek? — Kitört a motolameghaj- tó lánckerék csapja. Nem bírta a kritikát. Most azt kell helyrerakni. Pihenőben a váltótársnak más dolga sincs, csak heve- részik. Ifjú Magyar Mihály nem azt teszi. Számára any- nyira friss, élményszerű ez a munka, hogy nem tudja levenni tekintetét a potrohos masinákról. — Három éve vagyok traktoros és most először kombáj- nolok. Édesapámnak vagyok a váltótársa. A múlt héten, amikor elkezdtük, ő tanított meg kombájnt vezetni. — Hogyan tanította? — Ott állt mellettem a vezetőfülkében és magyarázott. Ha rosszul csináltam valamit, rámszólt. Tr- Most már nincs szükség a segédletre? — Nincs. Amit kellett megtanultam. Egyre kell vigyázni nagyon: a vágóasztal mindig a legmegfelelőbb magasságban legyen. Ha túlzottan le van engedve, a sárt is felszedi, ha magasra állítjuk, ottmarad a kalász. — Rosszkor szegődött erre a munkára. — Ki lehet bírni. Tisztelet... Nehéz az aratás. Nehéz a késést behozni. Ami most a búzaföldeken van, azt szavakkal, képekkel lehetetlen visszaadni. Most már nemcsak a megdőlt termény, a belvizektől mocsaras talaj, de a kánikulai forróság, a magas páratartalom is megdolgozza az embert. De a kombájnosok azt mondják „ki lehet bírni”; Kibírják. Ezért is, másért is tisztelet az aratóknak. Bízhatunk bennük: elcsépelik, raktárba küldik „a mindennapi kenyerünket”! Seres Ernő A Nyírbátori Ruhaipari Szövetkezetben NSZK-exportra síano rákot varrnak. (Elek Emil felv.)
