Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-05 / 182. szám

1980. augusztus 5. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Nagy pénz AZ IGAZGATÓ A MUN­KAKEZDÉS előtt negyed­órával már a szobájában volt. Átnézte az újságot, futó pillantást vetett az asztalán álló naptárra, volt benne bejegyzés az­napra is bőségesen, egy cédulára felírt néhány dol­got, amit feltétlenül el kell intéznie, mire a titkárnő bejött, már javában ben­ne volt a munkában. Ép­pen egy kimutatás máso­dik oldalát tanulmányoz- gatta, mikor a titkárnő halkan nyitotta az ajtót, s bejelentette az egyik tár­sadalmi szervezet városi vezetőjét. A tulaj donkép- peni megbeszélnivaló — társadalmi munkához erő­gépet kértek vasárnapra — alig néhány percet vett igénybe, de hát az illem úgy kívánja, hogy még maradjon a vendég, leg­alább addig, amíg a kávé­ját megissza. Közben a főmérnök tű­kön ülve várta a titkárnő jelzését, a napi munkával összefüggő, halaszthatat­lanul fontos kérdésben kellett az igazgatónak ki­mondania a döntő szót. Alig kezdett hozzá, befu­tott a felettes szerv egyik munkatársa a fővárosból. Érdeklődni, ellenőrizni jött. Igaz, olyan dologra volt kíváncsi, amit éppen előző nap adtak — határ­időn belül — postára, s ha nem indul el korábban, már az asztalán találhatta volna. De hát jött. s ha már itt van —• útiköltség, napidíj — minimálisan másfél órát el kell töltenie a kiszállás színhelyén. Ká­vé, üdítő — az igazgató gyomra már egy kicsit reszket, nem a második kávétól, hanem azért, mert a főmérnökkel nem tudták befejezni a megbeszélést, márpedig az az ügy nem kerülhet sínre, amíg az ő aláírása rajta nincs az iraton. Mire a felettes szerv képviselőjét sikerült a fő­könyvelő gondjaira bízni, befutott az egyik partner­vállalat igazgatója. Azon­nal kellene nekik egy al­katrész, különben nem tudják az exporttervet tel­jesíteni. Jöjjön a főmér­nök, a termelési, kereske­delmi főosztály vezetője, a vendégnek szerencséje van, tudnak segíteni a gondján, immár megköny- nyebbült lélekkel marad­hat még egy félóráig, a kávé, üdítő mellé egy po­hárka konyak is kerül­het ... Ne folytassuk a sort, a félórákat, amelyekben még két vállalat és a tanács képviselője, a patronált általános iskola úttörőve­zetője után egy volt isko­latárs is helyet kapott, s azután egy külföldi dele­gáció jött üzemlátogatás­ra ... De hát mit lehet tenni? Az igazgatóhoz bejelent­kező személyt fogadni il­lik. Még ha később a konkrét témát egy osztály- vezetővel fogja is megbe­szélni, egy kávényi időt akkor is rá „kell” szánni — így követelik a kiala­kult szokások. HOGY AZ IDŐ PÉNZ, azt elég gyakran emleget­jük, a szalag mellett, tel­jesítményben dolgozók esetében talán komolyan is vesszük, csak éppen odáig nem jutottunk még el, hogy belássuk: az igaz­gató ideje nemcsak hogy pénz, de igen nagy pénz. Amiből mindenkinek csak annyit lenne szabad elven­ni, amennyi a munkához feltétlenül fontos. N. Zs. Telnek a mézeskannák ötezer-hétszáz darab öt- venkilós mézeskannával bo­nyolítják az idei mézbegyűj­tést Szabolcs-Szatmár me­gyében az ÁFÉSZ-ek. A fel­vásárlások már megkezdőd­tek; a tervezett 600 tonnából már mintegy száz tonna ér­kezett a begyűjtőhelyekre. A megye ezerkétszáz méhésze jelenleg mintegy 45 ezer méh­családot tart, s számuk egy­re nő. Jó termés borsosmentából Befejeződött az első vágá­sú borsosmenta levelének a begyűjtése. Ezúttal a terme­lők mintegy 100 mázsa szá­rított levelet adtak át ebből az értékes gyógynövényből a Herbária nagyhalászi te­lepének. Tavaly — igaz ki­sebb területről — a második vágással együtt gyűjtöttek 110 mázsát. Az idén a máso­dik vágásból még mintegy 60—70 mázsa száraz levélre számítanak a szakemberek. A jól jövedelmező borsos­menta-termelés kezd újra népszerű lenni; a tavalyi 12 hektárról 18 hektárra nőtt a megyében az ültetvények te­rülete. w*t lünk. Már valameny- nyien elolvastuk az egészségnevelési pla­kátokat. Ki-ki a maga fájdal­mába, gondjába réved. A nénike nem. ö szinte vi­dám. Végigvizsgál minket szemmel. Aprólékosabban, mint később az orvos. A né­ni keres magának valakit, akivel beszélgetni lehet. — Mi a baj kedveském? — A hangja csupa méz. — Hasogat itt a .... A megszólított még örül is. Betegek vagyunk és a beteg ember szívesen beszél a ba­járól. Néhányan, a gyakor­lottabb betegek közül bele is szólnak a társalgásba. Mi az orvosra várók valóságos kon­zíliummá alakulunk. A néni­ké a főnök. Elmondja a vér­nyomása — regényes! — tör­ténetét. Arca csupa biztató jóindulat, fény és ragyogás, görbült alakja maga a feszült figyelem: — Ez az! Ne hallgasson senkire lelkem. Én ugyanígy voltam most ötödik éve. Már Váró­szobák el akartak temetni, az orvos is lemondott rólam, de akkor felírtak nekem egy kis piros tablettát. Nehezen adták, mert drága külföldi gyógy­szer, de én megmondtam, hogy nekem csak az kell, és ha nem adják akkor a mi­niszternek teszek panaszt. Azt szedtem aztán, rendbe is hozott. Kérje csak, ki ne jöj­jön, amíg nem adják. Egy szomszédom szegény éppen úgy volt, mint magácska, is­ten nyugasztalja szegényt... A tiszavasvári Alkaloi­dában a jól bevált Gramo- xon gyomirtó szerből, a Kémia IV. üzemben négy­ezer flakonnal készítenek műszakonként. (Elek Emil felvétele) Nászajándék a brigádtól Huszonkét nő a kiváló címért Nem mindennapi felajánlás teljesítésével hívta fel ma­gára a figyelmet a közelmúltban a Nyíregyházi Konzerv­gyár Marx Károly Szocialista Brigádja. A „Hazai tájakon” címmel meghirdetett' múzeumi és KISZ-es honismereti ve­télkedő megyei versenyét nyerték meg. Azt a bizonyos harmadik követelményt a versenyzők többnyire csak szükséges rossznak tekintik — közös mozilátogatásra tett felaján­lásban, vagy néhány brigád­tag könyvtári tagságában merül ki. A legtöbbször arra hivatkoznak: nincs idő arra, hogy munka után összejöjje­nek, közösen kiránduljanak, egymás műveltségének pallé­rozásával is törődjenek. Szükséges rossz? így van ez a Marx Károly brigád huszonkét tagja ese­tében is, akik valamennyien nők. Könyvelők, kalkuláto­rok, adminisztrátorok. Több­ségük családanya, munka után tehát nem kell félniük az unalomtól. Leleménnyel, jó ötletekkel azonban sike­rült megtalálniuk azokat a formákat, amelyek egyénisé­gükhöz is illenek, érdekesek is, s amellett az értékelésnél is jó pontokat hoznak. Itt van például a gyermek- és ifjúságvédő intézettel lé­tesített kapcsolatuk. — Minden vasárnap je­lentkezünk az intézetben — magyarázza Imréné Berényi Anna, — s egy napra egy- egy gyereket hazaviszünk. Eleinte még féltünk, hogy érzik majd magukat a gye­rekek idegen helyen, nem fáj-e majd elbúcsúzniuk, ha este vissza kell menniük. Ed­dig bevált az ötlet, ugyanis mindig más-más gyereket látunk Vendégül, s kellemes emlékkel váltunk el egymás­tól... — Korábban pedig éveken keresztül patronáltunk egy nagycsaládot — veszi át a szót Fürjes Ferencné brigád­vezető. — Egyik munkatár­sunk öt gyerekének karácso­nyi ajándékához, ruházkodá­sához járultunk hozzá apró ajándékokkal. Mindaddig, míg szívesen láttak bennün­ket. Készül a Váci-műsor — Szép számmal sorolhat­nánk a kulturális program­jainkat is — folytatja Hegyes Gyuláné. — Vidám klubes­tet szerveztünk, a házigazda a brigád volt, A brigádból négyen tagjai a vállalati énekkarnak. Most kiállítást készítünk az ÉDOSZ évfor­dulójára a gyár történetéről, Móricz-olvasópályázaton vet­tünk részt, aztán a Könyv és ifjúság vetélkedőn. Sportra is jut idő — közösen: ott voltunk a „Belépés csak tor­nacipőben” városi és megyei döntőjén. Most Váci-emlék- műsort készítünk, amire a gyár dolgozóinak gyermekeit is meghívtuk. De szólhatunk a tanulásról is. A huszonket­tőből tizenegyen tanulnak kü­lönféle iskolában, nem is be­szélve a KISZ-, vagy a szak- szervezeti oktatásról. Megemlítik, hogy a magán­élet jelentősebb eseményeit is számon tartják — így is tö­rődnek egymással. Köszöntik egymást a névnapon, most legutóbb pedig egyik brigád­tagjuk esküvőjére vásároltak közösen nászajándékot: egy szép konyhagarnitúrát. A megyei hírnevet a hon­ismereti vetélkedővel szerez­ték. Erről Tóth Katalin szá­molt be, aki egyébként most lesz harmadéves a tanárkép­ző főiskola könyvtár-biológia szakán: — Megkaptuk a szakszer­vezettől a „Hazai tájakon” akció kiírását, s úgy döntöt­tünk: ez nekünk való. Mi ugyanis rendszeresen kirán­dulunk közösen a vállalati busszal. Csak a brigád. Még a családtagok sem jönnek. Annyi szép tájat láttunk már, gondoltuk: nem lesz nehéz teljesíteni a pályázat feltételeit. Felosztottuk a megyét magunk között és el­indultunk. így sikerült aztán jó válaszokat adni a vetél­kedő kérdéseire. Az eredmény kötelez A félreértések elkerülése érdekében belelapozunk a brigád éves versenyfelaján­lásába. Abból derül ki ugyanis, hogy a gazdasági feladatok teljesítéséből is komoly részt kérnek. Csak egy példa: nem tartozik munkaköri kötelességükhöz egyik vállalásuk a vajai üzemmel kapcsolatban. Ta­nulmányt készít a brigád az almafeldolgozás üzemi álta- lás költségeinek pontosításá­ra. A gazdaságosság érdeké­ben kidolgozzák azokat a paramétereket, amelyek az almalégyártással összefüg­genek : például gépköltséget, üzemfenntartási költségeket, az energia,- a rakodás, a szál­lítás stb. költségeit. — Csakis munkaidőn kí­vül — felel a kérdésre Für­jes Ferencné. — Ezeket a felajánlásokat csakis társa­dalmi munkában végezhet­jük. Mert amit elértünk, az már kötelez valamire. Tava­lyi munkánk alapján ugyan­is elnyertük a Vállalat Ki­váló Brigádja címet. Most ismét emelni szeretnénk a mércén: a Szakma Kiváló Brigádja címre pályázunk. Baraksó Erzsébet A vendég szemével N övekszik az idegen- forgalom megyénk­ben. Különösen a nyári hónapokban látszik ez utcán, áruházakban, parkolóhelyeken, strandon. Néhány éve SZOT-üdülők is felkeresik a megyeszék­helyet, a tanárképző főis­kola kapujában útbaigazí­tó nyíl jelzi; a vakációban megüresedő kollégiumi szobák pihenő embereket fogadnak az ország min­den tájáról. Sóstón a mind több más megyebeli autó­busz, a sok lengyel, cseh­szlovák kocsi parkol az Igrice üdülőfaluban, a Fenyves turistaházban, vagy éppen a sátortábor­ban. Meg kell szoknunk, hogy nem vagyunk egye­dül. Állandóan vendégek között járunk-kelünk, s ez jó érzés, mert ha megkés­ve is, a hazai és a közeli külföldi turisták felfedez­ték a Nyírség szépségeit. Ez azonban a dolog egyik ré­sze, a másik, ami szá­munkra tennivalókat tar­togat: meg kell tanulnunk egy kicsit a vendég sze­mével nézni városainkat, megyénket. Egyben önma­gunkat, viselkedésünket az utcán, az áruházban, a buszon, a fürdőmedencé­ben. A vendég ugyanis nem­csak a természeti környe­zet alapján alakítja ki vé­leményét, „raktározza, el” élményeit, benyomásait, hanem az itt lakók kultu­ráltságán, segítőkészségén, mondjuk így, vendégszere­tetén keresztül is. Ez leg­alább olyan fontos, mint a szép, árnyas parkok, a sós­tói víz, az erdő ... Egy város nem mutat­hatja csak a szebbik ar­cát a vendégnek, mert aligha lehet erre az idő­szakra eltüntetni az itt-ott felhalmozódó szemetet, megszüntetni a forgalmas parkolókban a tumultust, az egymásra dudálást, be­tömni a járdákon éktelen­kedő gödröket, — a me­gyeszékhely központjában is. Ezek nem szüntethetők meg az idegenforgalmi idő­szakra, de az elérhető, hogy nagyobb gondot for­dítsunk a Város tisztasá­gára, a városképet rontó szeplők eltüntetésére, le­gyünk udvariasak, ha ide­gen kér útbaigazítást, vagy nehezen igazodik el a pultoknál. És még valami, legyünk kíváncsiak min­denütt arra is, mi nem tetszik a vendégnek, még akkor is, ha nem írta be a panaszkönyvbe. Hogy vendégszemmel is nézhes­sük magunkat __ Páll Géza — Már gyón a második beteg. Neki bal oldalt fáj, néha úgy belehasít, mintha késsel szur- kálnák. Mindenki a nénikét nézi, hogy erre a bajra mit tud, ha ugyan tud szentenciát. ö ne tudna? — Jaj lelkem! Volt nekem egy szomszédom, annak is így kezdte. Ment az orvos­hoz, de — lehalkul a néni hangja — nem vette észre a baját a doktor ... — És? — A beteg hangja csupa riadtság. — Egy hétre rá eltemettük szegényt. Mondtam is akkor, hogy... A beteg elfehéredik, a néni szemében elégedettség. — Négy árvája maradt az ártatlannak... Borzong a várószoba, a né­ni új történetbe kezd, ha le­het az még rettenetesebb. Két nap múlva mennem kell megint. Az első, akit meglátok, Ö. Szinte vidám, aztán a mellette ülőhöz for­dul, és megkérdezi: — Mi a baj lelkecském? Új termék a METRIPOND-ból Darabszámláló mérleg Döbbenten hallom, hogy ugyanarra a bajra, ugyan­olyan hasogatásra most zöld pirulákat ajánl. A szöveg töb­bi része ugyanaz. Talán az árvákat hagyó szomszédok se mások. U tóirat: a néni most is meg-megjelenik min­den várószobában. És a szövegek is legfeljebb a pi­rulák színében mások. És a néni, vagy az okos ügyfél ott ül a bírósági folyosókon, ret­tenetes ítéletet jósol, a hiva­talok előszobájában, csodá­latos visszaélésekre és elron­tott ügyekre emlékezgetve. ö az, aki, ha késik a busz, meg­jósolja, hogy már nem is fog jönni, és ő az is, aki biztos abban, hogy összeomlik az új ház, elromlik az új televízió, éhínséget hoz az új év, hiszen ő a mindent tudó. Elnyűhe- tetlen, és csak egyet nem visel el: ha nem hiszünk ne­ki. Ilyenkor keres egy új vá­rószobát. Itf.rtha Gábor Az árbevétel kivételével mindent teljesítettek a MET- RIPOND fehérgyarmati gyá­rában, s az árbevétel sem az ő hibájukból maradt a ter­vezett alatt, mert csehszlo­vák megrendelőik mintegy 12 millió forint értékben, összesen 400 darab állatmér­leg elszállításával késleked­tek. Nehéz fél év volt, mond­ják a gyárban, s a következő sem lesz könnyebb. Bizonytalanságok vannak az új szabályozók miatt, így a kereslet is kisebb lett. En­nek ellenére rendelésállo­mányuk teljesítőképességük­nek megfelelő, de szabad ka­pacitásuk is akad. Ezt, ha másként nem, hát az 198l-re tervezett és már ismert mennyiségű termékekkel töl­tik majd ki. A következő év kilátásai egyébként kedve­zőek, jelentős exportmegren­deléseik vannak, de a jelen­legi helyzet alapján, anyag- ellátási nehézségekre számí­tanak. Idei, 22 milliós ex­porttervüket szeptemberben teljesítik. Átlaglétszámuk az utóbbi időben csökkent. Uj termé­kük idén a 25 kilogrammos darabszámláló mérleg, ennek gyártás-előkészítése most fo­lyik. Bővítik a szociális épü­letüket, és december 10-re készül el a korszerű tanmű­hely, amire nagy szükségük van, hiszen a fehérgyarmati gyár bázis iparitanuló-köz- pont is. Az új létesítmény, ötmillió forintot ér. S. Z.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents