Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-28 / 201. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG . 1980. augusztus 28. Hotel Tokajban Cj motelt építenek Tokajban a Bodrog partján a halászcsárda szomszédságában. (Elek Emil felvétele) TÜZELŐ TÉLRE Nem lesz szénhiány Terjedőben a házhoz szállítás „Valahol mindegyik lelki sérült is..." Gimnázium a börtönben Nemigen töprengünk most még a zimankós időjárás enyhe szobáin, meleg tűzhe­lyein. Ám a megye jelentő­sebb lakossága még mindig önmaga gondoskodik a csa­lád, a lakóház téli melegéről. Erről kértünk tájékoztatást a Kelet-magyarországi Tüzép Vállalat nyíregyházi központ­jában. Megyénkben ‘ már az "első fél évben a Tüzép vállalat 13 telepén 122 millió forint ér­tékben vásárolt a lakosság szenet és fát. Szilárd tüzelő­ből legtöbbet borsodi szénből vettek, 238 ezer tonnát, míg tűzifából, 21 ezer tonna ke­rült vásárlásra. Így máris sok helyen megteltek a télére való tüzelővel a magánudva­rok, pincék. Az első fél évi tüzelővásárlási forgalom 32 százalékkal több a múlt évi­nél. Az idei, kedvezményes tü­zelővásárlási akciót március 17-én indította a vállalat me- gyeszerte. S a kedvezményes vásárlási időszakban, június 12-ig 12,3 millió forintot ta­karíthattak meg a tüzelőt be­szerzőt. Az így vásárolt mennyiség a vállalat tüzelő­értékesítési tervének 28* szá­zalékát jelenti. A vállalat telepeinek ellá­tottsága változatlanul kielé­gítő. Jelenleg több, mint 12 Minden eddiginél szerve­zettebben készül a Nyíregy­házi Sütőipari Vállalat az új iskolai évre: ellátási körzeté­ben mind a tanácsokkal, mind az oktatási intézmé­nyek illetékeseivel rögzítette a szükséges sütőipari ellá­tást. , A tavalyi 110-zei szemben az idén 156-ra növekedik a pékárutermékekkei való ellá­tást igénylő oktatási intéz­mények száma, a főiskoláktól az általános iskolákig. Köze­lebbről: a pékipari termékek­kel közvetlenül ellátott tan­intézetek száma idén Nyír­egyháza városban és vonzás- körzetében 19-cel, Kisvárdán és környékén 11-gyei növek­szik. Tisza vas vári ban 6 isko­la és kollégium, Záhonyban 41 tanintézményben vásárol­ezer 600 tonna szénkészlettel rendelkeznek. Ezenkívül még jelentős mennyiségű bri­kett is vásárlóra vár. De a szükséges szállításokkal pó­tolják a készleteket, így év végéig is folyamatos lesz az ellátás. Tűziszénhiánnyal nem kell számolni. Kedvezően alakult idén a tüzelőutalványok értékesítése is, 39 500 utalványt értékesí­tett a vállalat. Ez 2500-zal több a tavalyinál. Ezek be­váltása március 17-től szep­tember 30-ig tart. Tűzifából jelenleg a koráb­bi évekhez képest korláto­zottabb a készlet: Az eddigi beszerzési helyekről — mó­dosított norma szerint — több fát juttatnak ipari hasz­nosításra. így ezúttal 10 má­zsa szénhez egy mázsa fát kap a vásárló. Természetesen igyekszik a vállalat fából is javítani a készletet: idén öt­ezer tonna tűzifát szerzettbe mezőgazdasági üzemektől. Jelenleg még csak Nyír­egyházán és Mátészalkán tud­ja biztosítani a Tüzép-telep a vásárolt anyagoknak a ház­hoz szállítását. A folyamat­ban levő tárgyai ások biztató­ak arra nézve, hogy a házhoz szállítási szolgáltatást a me­gye több nagyobb helységé­ben, mindenekelőtt a váro­sokban meg fogják valósítani. hatnak a tanuló diákok friss péktermékeket. Első helyen áll az igények között a vajas kifli és zsemle. De több helyen arra is van igény, hogy lekváros buktát, túrós táskát, mákos pozsonyi kiflit, brióst és linzerkarikát szállítson a sütőipari válla­lat. Az oktatási intézmények ellátásával növekedő terme­lési igény kielégítésére a vál­lalat már megtette a terme­lésszervezési és technológiai intézkedéseket. Átszervezi szállítójárművei indulását és útirányát. Annak megfelelő­en, hogy a különböző szintű oktatási intézmények, kollé­giumok — a vállalattal kö­tött megállapodás szerint — mindenkor időben és frissen kapják az áruféleségeket. (a. b.) Olvasónk írja MEDDIG? A Hímes utca már hóna­pok óta le van zárva, vala­milyen csatornázás miatt. Munkásokat nem nagyon lát­ni, de a tátongó gödör, s az onnan áradó bűz felhívja a környék lakóinak figyelmét, hogy vannak még lassan vég­zett munkák. Az autósok sem örülnek a kerülőnek, de legalább tudnák, hogy med­dig marad így a felbontott utca? Jászai Elemér, Nyíregyháza, Vasvári Pál utcai lakos Az illetékes válaszol INTÉZKEDTEK „Megsüllyedt járda’' cím­mel szóvá tették, hogy a Di­mitrov utca 7. számú ház előtt a járda megsüllyedt. Az észrevételt követően a járdát helyreállíttattuk. FELÚJÍTÁS A VI. »TÉVES TERVBEN A Kelet-Magyarország má­jus 7-i Fórum rovatában Ke­resztesi István levélíró szóvá tette, hogy Nyíregyházán, az Árok utca csapadékvíz-elve­zető csatornája felújításra szorul. Tájékoztatásul el­mondjuk, hogy erre a VI. öt­éves tervben kerülhet sor. A csatorna tisztításáról már ko­rábban gondoskodtunk, ez azonban csak ideiglenes meg­oldást jelent Véglegesen a régi csatorna egyes szaka­szainak a teljes felújítása fogja a panaszt megszüntet­ni. Addig az érintett lakosság szíves türelmét kérjük! Nyíregyháza Városi Tanács Y. B Közterület-fenntartó Iroda Egy Volán-teherautó a nyíregyházi gumigyár kem­pingrészlegének szállított árut március 15-én. Míg a kocsi rakodásra várt, vezetője meg- uzsonnázott. s közben arra lett figyelmes, hogy egy fia­talember gyakran elsétál a teherautó mellett és mindig be-benéz a vezetőfülkébe. A pilóta nem tulajdonított kü­lönösebb jelentőséget a fia­talember érdeklődésének, né­hány perc múlva azonban — amikor a kocsijától alig 10 méternyire levő kútból jót ivott és visszatért a vezető­fülkébe — már hiányzott a táskarádiója. A tanár csenget, kinyílik a börtönajtó. Leadja a személyi igazolványát és továbbmegy. Ajtók, zárak, folyosók, őrök. Végré a helyiség, amelyet tanteremnek neveznek. Kez­dődik az óra. A diákok fel­nőttek, börtönbüntetésüket töltő elítéltek, , akik benti jó munkájuk, magatartásuk ju­talmául beiratkozhattak a börtönben induló gimnázium első osztályába ... Az elsők között az ország­ban a nyíregyházi börtönben is megszervezték az elmúlt tanévben a gimnázium leve­lező tagozatának első osztá­lyát. Bessenyei Lajos, a dol­gozók Kossuth Lajos Közép­iskolájának igazgatója a bör­tön nevelőtisztjeinek segítsé­gével látott hozzá a szerve­zéshez. Vajon találnak-e olyan pe­dagógusokat, akik elvállalják a nem éppen szokványos ok­tató-nevelő munkát? Kristóf János nyíregyházi nyugdíjas középiskolai igaz­gató, matematikaszakos tanár egy azok közül, akik vállalták a szokatlan helyszínen zajló tanítást. Miért? — Elsősorban a kíváncsiság vitt rá, hogy elvállaljam. Va­jon milyen emberek vannak bent. Érdekelt, hogyan fogad­ják a tanulást, mi iránt ér­deklődnek majd, s egyáltalán foglalkoztatott, milyen is le­het az iskola zárt falak mö­gött. Eleinte, nem tagadja, nyo­masztó volt. Már a bejutás is. A mögötte becsapódó ajtók, a hosszú folyosók. A tanárok megismerkedtek a börtön mindennapjaival. Jártak a munkatermekben, a társalgóban, ahol rádiót, té­vét hallhatnak, néznek a jól dolgozó és jól viselkedő el­ítéltek. Ízelítőt kaptak abból, milyen embereket fognak ta­nítani, akik bár egyformán csíkos ruhában ülnek a pa­dokban, hajlanak a dolgozat­füzetek fölé, mégis mind más­más egyéniség .. . Min kellett változtatni a tanárnak, hogy alkalmazkod­ni tudjon az elítélt „diákok­hoz”. — Ugyanazt az anyagot ta­nulják, amit a kinti felnőttek a levelező tagozaton. A mód-, szerekben nem sok változás van. Másféleképpen kellett vi­szont bánni velük, mert vala­hol mindegyik lelki sérült is. Volt, aki búSkomoran ült, lát­tam, hogy nincs az órán. Igye­keztem felhangolni, felrázni. Nem mindig sikerült. Néhá- nyan időközben ki is-marad­tak. Ügy emlékszem, tizenha­tan kezdték és tizenketten fe­jezték be az első osztályt. Nem mindig volt könnyű a műszakot úgy szervezni, hogy el tudjanak jönni az órákra. A benti keresetükből fedezte a börtön a könyVek, füzetek, tanszerek árát. Minden bizonnyal ő is a ko­csija körül ólálkodó fiút gya­núsította volna a rádió ello­pásával, erre azonban nem volt szükség, mert míg ivott, az öltözőőr észrevette a lo­pást. Amíg beszámolt róla a kocsi vezetőjének, a tolvaj a rádióval együtt beszaladt az étkezőhelyiségbe, a rádiót egy szőnyegdarabba göngyölte és egy lóca alá rejtette. Amikor megpróbálták visz- szakérni a rádiót, a fiatal­ember kikérte magának a gyanúsítgatást, pedig az öltö­zőőr már meglátta a sző­nyegbe csomagolt rádiót is, csak akkor engedte lejjebb a Sokat számított a pedagó­gus stílusa, hangneme, az a bizonyos kapcsolatteremtő ké­pesség, ami nélkül általában elképzelhetetlen az ismeretek szerzése. De itt többre volt szükség. A börtönben tanító pedagógus — még a matema­tika nyelvén is — nem mond­KRISTÖF JÁNOS hat le a nevelésről. Nem erő­szakoltan, nem kisiskolás módon, hanem a helyzethez mérten. De az ismereteken túl — milyen lehetőség van erre, különösen a matemati­kánál ? — Elsősorban a gondolko­dásukat igyekeztem csiszolni. A matematika logikai része, ha azt gyakorlatisan végez­zük, mindig kapcsolatban van a valósággal. Hozzásegíti az embert a helyes döntésekhez, cselekvésekhez, ami a börtön­be került emberekről nem mondható el. Akiket megis­mertem, azok között jócskán voltak olyanok, akiket a fe­Másodízben tartja az ESNA — az Európai Agrárnukleá­ris Társaság — kongresszu­sát hazánkban. Először 1972- ben Budapesten volt, most pedig, sorrendben a XI. tu­dományos ülésszakának Deb­recenben az agrártudományi egyetem ad otthont. Augusz­tus 25—29. között. 145 külföl­di és 95 hazai ESNA-tag és érdeklődő tudományos ku­tatómunka-csoportokban vi­tatja meg többek között a su­gárzástechnika témáját a me­zőgazdaságban. Miéct fontos a sugárzás­technika bevezetése a mező- gazdaságban? A számos in­dok közül a két legfontosabb is meggyőző választ ad: a ké­miai anyagok, vegyszerek al­kalmazásával szemben a nuk­leáris módszerek nem szeny- nyezik a környezetet; a má­sik, hogy energiát lehet vele megtakarítani. hangját, amikor közölték ve­le, hogy értesítik a rendőr­séget. Jó oka volt a tolvajnak, hogy a rádiólopást eltitkolja a rendőrségtől, ugyanis a kétszer lopásért, majd rab­lásért kiszabott két év nyolc hónapja még nem telt le, s tavaly decemberben csak fel­tételesen engedték, haza. A túl vájt, a 20 éves Horváth István mándoki — ideiglene­sen nyíregyházi — lakost a bíróság mint különös vissza­esőt 5 hónapi börtönre ítélte és elrendelte a közel egy esz­tendős kedvezmény letöltését is. Az ítélet jogerős. lületesség vitt a bűnbe, és a befolyásolhatóság. A börtönben tartott órák. sikerének titka talán éppen az volt — a szakmai fogáso­kon, módszereken túl —, hogy az erre vállalkozó pedagógu­sok az elítéltek nyelvén, az ö lelkiállapotuk, hangoltságuk szerint foglalkoztak velük. Kristóf János különösen di­cséri az osztályfőnök Besse­nyei Lajost, aki magyart, Ro­mán Gábort, aki földrajz-töt- ténelmet tanított. Egy nevet említ még, egy harmadik kö­zépiskolai tanárt, aki kémiát- biológiát tanított, de néhány látogatás után feladta. Nem bírta elviselni a börtönt. Nincs Is mit csodálkozni ezen. Annál inkább elismerés an­nak a mérnöknek, aki viszont átvette a két tárgyat és siker­rel tanított tovább. — Én már nyugdíjas tanár vagyok. Ha aktív lennék, még tanítanék, különösen nagy hasznát venném a „börtönis­kolában" szerzett tapasztala­toknak. Főkent emberi, lélek­tani szempontból. így is ha­szon számomra, mert újabb adalékokat szereztem az em­berről, akiről nem lehet le­mondani, még akkor sem, ha bűnt követett el. — Azóta hallottam, többen szabadulásuk után folytatni akarják a tanulást. Persze azt kérték az iskoláktól, ne árul­ják el a tanároknak, diáktár­saknak, hol végezték az első osztályt. Ennyi tapintat kijár nekik, mert saját maguk épü­lésére is kihasználták a bör­tönéveket. — Ha hívnak, megyek ősz­szel is. Tanítani a falakkal, zárakkal körülvett börtön­gimnáziumban ... A sugárzás* békés felhasz­nálása a mezőgazdaságban kezdetén tart. Az idei kong­resszus tizenegy munkacso­portja közül néhányban az alkalmazás területeivel, új lehetőségeivel foglalkoznak. * Vannak számba vehető ered­mények is. Az élelmiszerek radioaktív anyagokkal törté­nő sugárzása az élelmezési cikkek tartósításának egyre elterjedtebb módszere. A su­gárzással kezelt hagyma, burgonya megőrzi szedéskori frisseségét. Amikor napja­inkban a fejlett országokban nemcsak az élelmiszerek mennyisége, hanem a minő­sége is hangsúlyt kap, az élelmiszeripar a tartósítás­nak új, hatékony módját ta­lálhatja meg az élelmiszer- sugárzásban. A sugárzással a növényzet növekedése, fejlődése fokoz­ható. Az egyik munkacso­portban pedig azt vizsgálják, hogyan lehet a nukleáris módszereket a rovarkártevők elleni harcban használni. Su­gárzással a növények örökle­tes tulajdonságai ugrássze­rűen megváltoztathatók. A hagyományos keresztezésnél, növénynemesítési eljárások­nál gyorsabban állíthatók elő többet termő növények. . Az alkalmazására hazánkban is van gyakorlati példa. A martonvásári 8-as búza és egy korán érő rizsfajta a nuk­leáris technika alkalmazásá­nak köszönheti létét. A sugárzásbiológia és -tech­nika felhasználásától a me­zőgazdaságban, élelmiszer- iparban eddig idegenkedtek. Több évtizedes kísérletek bi­zonyították, hogy a növé­nyek, élelmiszerek esetében alkalmazott sugáradag az em­beri szervezetre veszélytelen. Használatával jelentősen ja­vulhat a világ élelmezési helyzete. Reszler Gábor „Új tanév" a sütőiparnál Ropogós kifli uzsonnára Szőnyegbe göngyölte a rádiót Tolvaj a fülkében Páll Géza Veszélytelen az emberi szervezetre Sugárzástechnika a mezőgazdaságban

Next

/
Thumbnails
Contents