Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-24 / 198. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. augusztus 24. o IfflaMiM I ED 19 E3 □ E9 □ I Szolgálat a síneken Életünk elválaszthatatlan része a vasút. Dolgozói mond­ják magukról, hogy ez a má­sodik hadsereg: nagy fe­gyelmet, gyakran lemondást követel, hiszen a vonatok éj­jel és ünnepnap sem állhat­nak. Mi, utasok ismerjük a kék egyenruhát, találkozunk a kalauzokkal, jegykiadókkal, látjuk a pályamunkásokat, de alig tudunk valamit azok­Kovács Júlia ról akik a háttérbe marad­nak, ám munkájuk nélkül megbénulna a közlekedés. Miért hibás a menesztő? A piros tányérsapkás me- nesztőlány sípjába fúj, tár­csájával jelez, s az utazókkal zsúfolt vonat mint egy jólla­kott óriás kigördül az állo­másról. Kovács Júlia pár pil­lanatig a szerelvény után néz. Igazít egyet csinos egyenru­háján és visszaballag az épületbe. Delelőn jár a nap: pár per­cet lazíthatnak a vasutasok Nyíregyháza állomásán. Ez rájuk is fér, hiszen a menesz- tők négyes túrban dolgoznak, azaz egyhuzamban — éjjel vagy nappal — 12 órát tölte­nek szolgálatban. — Nappal 40—50 vonatot indítunk. Éjszaka keveseb­bet, de ekkor sem kisebb a forgalom: sokkal több a te­hervonat. Az éjszakai szolgá­latot szeretem jobban. Csen­desebb, s legalább nem bosz- szantják az embert az uta­sok. Ha véletlenül más vá­gányra áll a szerelvény, mint ahogy megszokták, persze a menesztő a hibás. De azért nem válnék meg ettől a munkától. Kovácsékat úgy ismerik lakóhelyükön, Demecserben mint vasutasfamíliát. Julika tíz éve helyezkedett el a MÁV-nál. Kezdetben kocsi­felíró, később naplózó volt, aztán megszerezte az össz- szakvizsgáf, amely 5 munka­kör betöltésére jogosít. A vasutaslányt a pályaudvar biztonságáról faggatom: — Mióta itt dolgozom, tudtommal nem történt állo­másunkon baleset, de ez csak a szerencsének köszönhető. Sokszor össze-vissza kóbo­rolnak az utasok a sínek kö­zött: nagyon kell óvnunk őket. Menesztésnél csak ak­kor adom ki induláshoz a jelt, ha magam is meggyő­ződtem arról, hogy minden rendben van. Inkább késsen a vonat, de megvárom a szá­ladét. Ügy is felugrana, s még a kerekek alá kerül... Sárga busz a mozdony előtt Kevés emberrel találkoz­tam, aki olyan meleg szere­tettel beszélt hivatásáról mint Gubik János mozdony- vezető. M 41-es masinájával rendszerint a vásárosnamé- nyi és a mátészalkai vonalon hozza-viszi az utasokat. — Gyönyörű ez a két útvo­nal, különösen a naményi. Tavasszal az akácvirágzás, télen a csillogó hó varázsol­ja széppé. Ismerősök az em­berek is: sokan köszönnek, mikor befut a szerelvény az állomásokra. A mozdonyvezető élete szi­gorú rendszerességhez kötő­dik. Egy hónapra előre tudja, Gubik János hogy mikor lesz szolgálatban. Az otthon töltött szabad na­pokon — melyek közül ha­vonta legfeljebb egy esik va­sárnapra — nem lehet tudni, mikor szólal meg a telefon, s hívják egy beteg kolléga helyettesítésére a pihenő ma­sinisztát. Sok dologra megtanított engem a vasút: például a pontosságra. Amennyire le­het, igyekszem tartani a me­netrendet. A késéseket — fő­leg nyáron, nagy forgalom­ban, mikor a szokottnál jó­val több az utas — nem könnyű elkerülni. A Gubik famíliában sok a vasutas. Feleségét is a MÁV-nak köszönheti a fia­talember. Tíz éve rövid ideig a kisvonatot vezette: azon a járaton ismerkedett meg a buji kislánnyal, aki később a felesége lett. Most már má­sodik gyermekük születését várják. Sajnos a jó élmények mellett érte egy rossz is a mozdonyvezetőt: — Tavaly majdnem össze­ütköztem egy autóbusszal. Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek, mikor megláttam az Oros irányából érkező sárga csuklóst ke­resztben a síneken. Tömve volt diákokkal. Azonnal fé­keztem, s csak egy hajszálon múlt, hogy nem szaladtam bele. Fogalmam sincs, mit érezhetett a busz vezetője. Még csak nem is lassított, pedig pánik tört ki a jár­műben: előreszaladtak, tüle­kedtek az utasok. Én leszáll­tam, percekig járkáltam, s még akkor is remegett min­den tagom, mikor befutot­tunk Nyíregyházára. Foglalkozása: hidásztechnikus Néhány éve még a Tisza- löki ÁFÉSZ könyvelője volt Kiss Borbála, aki gyökeres fordulattal választott új fog­lalkozást: hidásztechnikus lett a vasúton. —» Világéletemben műszaki érdeklődésű voltam, csak sokáig nem tudtam eldönte­ni, hogy milyen pályát vá­lasszak. Bátyám javaslatára végeztem el Budapesten a vasútépítési szakközépiskolát, azt követően pedig a techni­kumot. Borika a MÁV debreceni igazgatósága épület- és híd­fenntartó főnökségének nyír­egyházi építésvezetőségén dolgozik. Több mint ezer híd tartozik a kezük alá, köztük olyan furcsaságok is mint a tunyogmatolcsi, melyen fel­váltva zajlik hol közúti, hol vasúti közlekedés. — 'Mi gondoskodunk a hidak folyamatos karbantar­tásáról, illetve 5—10 éven­Kiss Borbála ként nagy felújításáról. Az idén korszerűsítjük például a tunyogmatolcsit is. Még a tél beállta előtt be kell fe­jezni a szerkezet korrózióvé­delmét. A tiszalöki technikusnő lel­kes mozgalmi ember: az MSZMP MÁV nyíregyházi üzemi végrehajtó bizottságá­nak tagja. 1967 óta KISZ-es, tíz évvel később vették fel a pártba. Most egy időre bú­csút kell mondania a vasút­nak. Tíz hónapos pártiskolá­ra — a 3 éves esti egyetem nappali tagozatára — küld­ték. A mi családunk élete is összeforrott a vasúttal. Édes­apám, két bátyám is ezt a munkahelyet választotta. A pártiskola befejezése után visszajövök, s szeretném ugyanott folytatni a munkám, ahol most abbahagyom. TESSÉK KÉRDEZNI Fiatalok a vasúton Válaszol Jászai Sándor, a MÁV nyíregyházi körzeti üzemfőnök-helyettese Néhány évtizede még a legvonzóbb munkahelyek egyike volt a vasút. Rangot adott a kék egyenruha, s egy­úttal biztonságot, hiszen a MÁV bizonytalan időkben is nyugdíjas állást kínált. E nagy felelősséget igénylő üzem a szóbeszéd szerint so­kat veszített értékéből. Mondják: jön ide boldog-bol­dogtalan, aki máshol nem kell, az itt megfelelő. — Tény, hogy jelentkeznek olyanok, akik már a második munkakönyvüket nyúzzák, vagy előző helyükről fe­gyelmivel jöttek el. De ezek­re az emberekre nekünk sincs szükségünk — mondja Jászai Sándor, nyíregyházi körzeti üzemfőnök-helyettes. — Üzemfőnökségünk egy éve alakult. Közel 2200 dolgozónk van, akiknek 30 százaléka 30 éven aluli. A fiatalok több­sége szakképzett. Egy eszten­deje 20—25 forgalmi szolgá­lattevővel volt kevesebb a szükségesnél. Azóta 23 érett­ségizett ifjú dolgozónk sze­rezte meg ezt a szakképesí­tést. — Az a hír járja, hogy a vasútnál általában mindig van üres hely. Jelenleg mi­lyen munkakörök várják a jelentkezőket? — Nincs elég jegyvizsgá­lónk: erre a feladatra érett­ségizett fiatalokat keresünk. Szükség van kocsirendezők­re, sarusokra, takarítókra. Ide elég a 8 általános is, még sincs elég jelentkező. De érthető. A sarus és a kocsi- rendező télen-nyáron a sza­badban dolgozik, s amellett, hogy mozgó vagonok között kell lavíroznia, még anyagi felelőssége is van: ha a ke­zelésére bízott kocsi, vagy áru megsérül, a kár őt ter­heli. — Köztudott, hogy a MÁV- nál nyugodt idegzetű, jó fi­zikumú emberekre van szük­ség. Ugyanakkor gyakran éri az a vád a fiatalokat, hogy elpuhultak, gyengék, nem bírják a nagy megterhelése­ket. — A leendő dolgozókat szigorú egészségügyi vizsgá­latnak vetjük alá. Szűrő ez, hiszen a jelentkezők 20—30 százalékáról kiderül, hogy al­kalmatlan. Szintévesztőek, rosszak a reflexeik. Van, aki az intelligencia-vizsgán esik ki... — Minden munkahelyen megtörténik, hogy az újon­nan belépők közül páran rö- videbb-hosszabb idő után to- vábbálnak: másutt próbál­nak szerencsét. — Tavaly 360-an léptek be, s valamivel többen mentek el tőlünk — folytatja Jászai Sándor. — Látszólag rossz az arány, de számításba kell venni, hogy a távozók között sok volt a nyugdíjas. Persze fiatalok is hátat fordítottak már a vasútnak. Elsősorban az alacsonyabb végzettségűek, illetve azok a bejáró szak­munkások — villanyszerelők, lakatosok. gépszerelők —, akik lakóhelyükön a jelenle­ginél kedvezőbb munkához jutnak. Meggyőződésem, hogy a mai ifjúság sem rosz- szabb, mint az én korosztá­lyom volt. Az emberek meg­tarthatók, csak egy kicsit többet kell törődni velük, be­szélgetni arról, hogy érzik magukat, megtalálták-e a számításukat. Nem mondom, hogy mindig őszinték a vála­szok, de a mostani gyerekek mégis sokkal nyíltabbak, mint az 5—10 évvel ezelőtti fiatalság. Akik itt szereztek képesítést, vagy pár évet el- töltöttek a vasúton, nehezeb­ben válnak meg a szolgálat­tól. — Mi vonzza a fiatalokat erre a munkahelyre? — Mindenekelőtt a jó fi­zetés és a szabadjegy. Fele­lősségteljes a munka és nagy az önállóság, ami szintén tet­szik az ifjúságnak. Egy moz­donyvezető út közben csak önmagára számíthat: százak, ezrek biztonsága van a kezé­ben. A magas keresetért még sok mindent vállalni kell. A vasárnapi, ünnepi, éjszakai szolgálatot, az átlagosnál na­gyobb fegyelmet. — No és az egyenruhát! Szeretik, vagy inkább tilta­koznak ellene a fiatalok? — A többség idegenkedik tőle. Higyje el, állandóan dúl itt a harc. Sokan nehezen fo­gadják el, hogy ha egyszer az egyenruhát viselik, ahhoz fehér ing és nyakkendő il­lik, nem pedig garbó. Vita van például ~a hosszú hajról és a szakáll viseléséről is. Munkavédelmi szempontból tiltjuk a hosszú hajat... kép­zeljen csak el egy egyenru­hás ifjút, amint tányérsapká­ja alatt necchálóval fogja össze nyakába lógó fürtjeit. Furcsa lenne. A szakáll vi­szont teljesen lényegtelen kérdés. Szerintem egy a dön­tő: a munkával ne legyen baj. BESZÉLNEK RÓLA Hobbija: a játékvasút Vonat száguld a sínen. Fák, házak, sorompók között vág­tat. Eltűnik egy viadukt alatt, s már lassít is: közeledik egy állomás. Erről a vonatról azonban nem száll le senki. Makett: az igazi vasút kicsi­nyített mása, s Tardi András otthonában egy terepasztalon kelt életre. — Az első kisvasutat még a nagymamámtól kaptam. Talán ráérzett, hogy érdekel ez a játék, s így került 1963 karácsonyán a fa alá ez az ajándék nekem — emlékezik a MÄV távközléstechnikai műszerésze. Már általános iskolás ko­rában érdekelte az elektroni­ka. Olyannyira, hogy kerék­párjára 12 (!) világítótestet szerelt fel az osztálytársak nem kis csodálkozására. — Érettségi után elektro­technikai műszerész szakmát tanultam Budapesten. Csak fél évig dolgoztam a főváros­ban. Aztán bevonultam, s a katonaidő alatt megnősültem. Nyíregyházi kislány lett a pá­rom, magam új fehértói va­gyok, ezért igyekeztem lesze­relés után hazakerülni. Több rokonom dolgozik a vasút­nál. Tudták, hogy állásgon­dom van. Mikor üresedés lett a MÁV nyíregyházi, telefon- központjában, szóltak, hogy jöjjek ide. 1975 óta vagyok itt távközléstechnikai műsze­rész. Nem véletlenül került ki a fiatalember munkahelyén a falra: „Tardi Bandi, a nagy kombinátor”. — Ez a felirat még Né­meth Sanyi bácsitól, ma már nyugdíjas kollégánktól származik. Borzasztóan tet­szett neki, hogy munka után sokat bennmaradok bütyköl­ni. Készítettem sok aprósá­got: automata fénysorompót, aztán a „Szakma ifjú meste­re” vetélkedőre fabrikáltam egy asztali kvarcórát, ami szintén nagy sikert aratott. — Évekig csak a nagyma­mától kapott vasutam volt. Aztán vettem egyet én is, később az apósommal — aki míg élt, szintén a vasút sze­relmese volt — egymást ajándékozgattuk mozdonyok­kal, vagonokkal, sínekkel. Az ő vasútmodellje még a régi fajta: összerakható, te- kerős típus, csak ritkán ke­rült elő az öregék szűk laká­sában. Azért a gyerekek is megszerették ezt a játékot: most a sógorommal folytat­juk a gyűjtögetést. Erről a hobbiról az a hír járja, hogy igen költséges. Tardi Andrásnak most leg­alább 8 ezer forintot ér a fel­szerelése: rendelkezik 8—9 mozdonnyal, közel 50 kocsi­val, apróbb-nagyobb terep­tárgyakkal: házakkal, fákkal, irányítótoronnyal, sorompók­kal, fedett peronnal és még sok mással, amivel felépíthe­tő az igazi vasút — piciben. — Egy plusz két fél szobás lakásunk van a Jósaváros- ban. A hosszabbik félszobá­ban szeretnék egy nagy, bil­lenthető terepasztalt elhe­lyezni, melyen három szinten futnak majd a vonalak. Egy felnyitható tetejű íróasztal­ban képzelem el az irányító­pultot. A térközökben auto­matikus, az állomásokon pe­dig kézi vezérlést szeretnék. Legalább 2 év munkájába kerül, míg megvalósul az ál­mom ... A két Tardi gyereknek: Timeának és Tibornak na­gyon tetszik édesapjuk idő­töltése. De mit szól hozzá a feleség? — Tiszteletben tartjuk egymás hobbiját. Feleségem évekig a Szabolcs Volán tán­cosa volt, de a kisfiúnk szü­letése óta abbahagyta a sze­replést. A tánctól nem tu­dott elszakadni: jelenleg egy gyerekcsoportot vezet Űjfe- hértón. A távközlési technikai mű­szerész vezetésével a vasút­üzemi KISZ-szervezetének fiataljai vállalták, hogy ké­szítenek egy vasútmodell te­repasztalt a nyíregyházi út­törőház gyerekeinek. Az oldalt írta: HÁZI ZSUZSA Fényképezte: GAÁL BÉLA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents