Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-13 / 189. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. augusztus 13. HA A LABDARÚGÓ Videoton—Nyíregyháza Ilyen eset sem fordult még elő Nyíregyházán: több tucat szurko- ló ment ki kedden délelőtt 11 órakor a városi stadionba, hogy jókívánságokkal „ellássa” a Székes- fehérvárra utazó NYVSSC NB I- es labdarúgóit. A biztatásra — szó, ami szó — , nagy szüksége van az újoncgárda tagjainak. Szerdán 17,30 órakor ugyanis nem kisebb ellenféllel mérkőznek a piros-kékek, mint az élvonal egyik legjobb csapatával, a Vi- deoton SC-vel. Változik az NYVSSC összeállítása Lechner a csapatban — Nem téveszt meg bennünket ■a Videoton szombati, csepeli 4:0- ás veresége — mondta a székes- fehérváriak játékerejére célozva Temesvári Miklós, az NYVSSC vezető edzője. Nyilván ellenünk akarnak majd javítani, azaz feledtetni a kisiklást. Mi azonban nem adjuk fel eleve a mérkőzést! Ha a játékosaink meg tudják ismételni a DVTK elleni teljesítményüket, akkor becsülettel helyt állhatunk a székesfehérvári stadionban. A Videoton csepeli mérkőzését egyébként Aranyi László edzőkollégám megtekintette, s így hasznos tapasztalatokra tettünk szert ahhoz, hogy az NB I egyik legjobb gárdája ellen ne valljunk szégyent. Az NYVSSC összeállítása egy helyen változik a szombatihoz képest. Kozma rúgást kapott a lábára, pihennie kell, ezért nem játszhat. Helyére egy új fiú, Lechner Károly kerül. A kezdő 11 ez lesz: Buús — Pólyák, Szűcs, Szekrényes, Cséke — Kléninger, Moldván, Lechner, Czeczeli — Kiss, Kovács. A cserepadon Szendrei, Gáspár, Ambrusz, Szik- szai és Lukács foglal helyet. Disztl L„ Végh, Vadász, Karsai, Burcsa, Csongrádi, Csuhay, Má- jer, Novath, Szabó, Tieber, Á dirigens: Soós Ferenc A Videoton—NYVSSC találkozó játékvezetője Soós Ferenc. A fiatal bíró-az elmúlt bajnoki évben mutatkozott be az élvonalban. Debütálása kitűnően sikerült, a szakemberek elismerően nyilat- koztak teljesítményérő]. Hét bajnoki találkozót vezetett — köz- megelégedésre. Egy alkalommal a Népsporttól kiérdemelte a forduló játékvezetője címet is! Soós Ferenc munkáját Büki és Kárász segíti. Büki szintén a legutóbbi bajnoki évben mutatkozott be az NB I-ben, sikerrel. Kárászt pedig az egyik legtehetségesebb fiatal bírónak tartják. B. D. A labdarúgó NB I további mai mérkőzései: Üjpesti Dózsa—Rába ETO, Diósgyőr—Békéscsaba, Zalaegerszeg—Vasas, Bp. Honvéd— Csepel, MTK-VM—Kaposvár, Dunaújváros—Volán SC, Pécsi MSC —Debrecen, Tatabánya—Ferencváros. A bajnokság állása az első forduló után: 1. FTC 1 1 *— — 8-0 2 2. Csepel 1 1 — — 4-0 2 3. Nyíregyháza 1 1 — — 2-0 2 4. Debrecen 1 1 — — 3-2 2 5. Kaoosvár 1 1 — — 2-1 2 6. Békéscsaba 1 — 1 — 1-1 1 Bp. Honvéd 1 — 1 — 1-1 1 MTK-VM l — 1 — í-i 1 Rába ETO l — 1 — í-i 1 Tatabánya l — 1 — í-i 1 Vasas 1 — 1 — í-i 1 12. Volán SC 1 — 1 — 0-0 1 ZTE 1 — 1 — 0-0 1 14. 0 Dózsa 1 — — 1 2-3 — 15. PMSC 1 — — 1 1-2 — 16. DVTK 1 — — 1 0-2 — 17. Videoton 1 — — 1 0-4 — 18. Dunaújváros 1 — — 1 0-8 — Kézilabda HB I B Mátészalkai döntetlen „Feledtetni a 0:4-etfl Megkezdődött az őszi idény a női kézilabda NB I B-ben. A Mátészalkai MTK gárdája hazai pályán rajtolt és csak döntetlent ért el a KÉV Metró ellen. Mátészalka—KÉV Metró 6:6 (3:4) Mátészalka: Kemecsei — Bernáth, Szabó, Zsigmond, Földvári. Papp. Balázsi. Csere: Demeter B., Demeter J., Kónya. Edző: Lő- vey István. Kovács Editet a bajnoki szünetben megműtötték és rá csak szeptemberben számíthat Lővey István edző. A beállós hiánya meglátszott az MMTK játékán. A szálkái lányok egyébként a tavaszi kitűnő szereplés után ezen a találkozón nagyon mérsékelt teljesítményt nyújtottak. Ettől bi- zony joggal várnak többet tőlük a lelkes szurkolók . . . Gólszerzők: Földvári 3, Zsigmond, Szabó, Papp 1—1. — Egyszerűen nem találok magyarázatot a csepeli fiaskóra — válaszolta kérdésünkre Verebes József, a Videoton vezető edzője. Az újonc fővárosi gárda mindenképpen megérdemelte a győzelmet, de a gólkülönbség túlzott volt. Kaptunk két gólt — szabadrúgásból . . . Mindenesetre -nagyon hamar feledtetnünk kell szurkolóinkkal a kudarcot, ezért győzni akarunk Nyíregyháza ellen! Méghozzá magabiztosan, jó játékkal. A szakvezető összeállítást nem adott, mondván, a csatársor összetételén még gondolkodik. A kezdő tizenegyet az alábbi keretből szerdán délben állítja Össze: Disztl P., Nagy III., Baranyi, Nagyüzem az atlétáknál Három bajnoki cím A hét végén igazi nagyüzem volt a Nyíregyházi Vasutas-Spar- tacus SC A-kategóriás atlétikai szakosztályánál. A sportolók négy rangos, nemzetközi és országos versenyen vettek részt. Kétségtelenül a legnagyobb érdeklődés az ifjúsági OB-t kísérte, ahol három bajnoki címet szereztek az NYVSSC reménységei. Hunyadvári Mária (edzője: Sereghy Ervin) diszkoszvetésben Tömegsport Számítások szerint a világ természetjáróinak egyötöde a Szovjetunióban található. Tavaly 29 millióan töltötték szabadságukat természetjárással, 165 millióan vettek részt különböző túrákon és sok tízmillióan járták a természetet. Egyre növekszik a vizi túrák kedvelőinek száma a Szovjetunióban sok ezer nagy és kis tó, megszámlálhatatlan patak és folyó van. Az omszki Kaucsuk csapata ügyesen és bátran birkózott meg a zugókkal. (Fotó: TASZSZ) A vizitúrázók az idényt a Ka- tuny egyik jobb oldali mellékfolyóján, a vad zugókban gazdag Zuj folyón nyitották meg az Al- táji bajnoksággal, amelyre Szibéria és az Ural 14 városából érkeztek résztvevők. Nagy bátorságot követelt az útvonal, s hogy a versenyzők gyorsan és baj nélkül végighajózzanak tutajon vagy katamaránon a folyón. Szombaton Nyíregyházán rendezték a teke Mészöv Kupa tömegsportversenyt. Eredmények, női egyéni: 1. Kiss Anna, 2. Gál Mária, 3. Vinnai Gabriella (mindhárom a Nyír egyházi Áfész versenyzői) Férfi egyéni: 1. Tilki János, 2. Hargitai László (mindkettő Nyíregyházi Áfész), 3. Sallay Tamás (Nyíregyházi Lakás- szövetkezet). Csapatversenyben : 1. Nyíregyházi Áfész, 2. Nyíregyházi Lakásszövetkezet, 3. Tiszavasvári Áfész. Képünkön a női egyéni győztes Kiss Anna, aki tavaly országos bajnok volt a Szövosz Kupában. (G. B. felv.) Sporthírek A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság megtartotta a Járjon szerencsével jelmondattal meghirdetett nyári Totó Kupa pályázat sorsolását. A főnyereményt, a Trabant személygépkocsit Ab- rahám György szegedi lakos nyerte. ★ Az Európai Labdarúgó Szövetség kedden közzétette a BEK és a KEK selejtezőinek időpontjait. A BEK-ben a Bp. Honvéd—La Valletta (máltai) mérkőzéseket augusztus 16-án, illetve szeptember 3-án kell lejátszani. A KEK- ben a Celtic (skót)—Diósgyőr, valamint a Altay (török)—Benfica (portugál) selejtezőket augusztus 20-án és szeptember 3-án kell megrendezni. Ha i műsor Labdarúgás, a Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtező mérkőzései (kezdési idő 17,00 óra): Nyírcsaholy— Fábiánháza (az eredeti sorsolást a megyei labdarúgószövetség megváltoztatta, mivel Nyírcsaholy a járási II. osztályban szerepel, így ő a pályaválasztó), Dögé—Pap, Zsurk—Eperjeske, Gyulaháza—Baktalórántháza. RÁDIÓ 1980. augusztus 13., szerda KOSSUTH RADIO 8,25: Fűtől fáig. - 8,54: Beszélni nehéz. — 9,06: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara magyar szerzők műveiből játszik. — 9,45: Kis magyar néprajz. — 9,50: Tarka mese, kis mese. — 10,05: Fecskék és fruskák. Arthur Ran- some regénye folytatásokban. — 10,30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,45: Kamaramuzsika. — 12,35: Házunk tája. — 12,50: Operaslágerek. — 13,20: örökzöld dzsesszmelódiák. — 14.15: Világhírű énekesek operettfelvételeiből. — 14,41: Amatőr zenei együttesek felvételeiből. — 15,10: Hidas Frigyes—Gál 'Zsuzsa: Hajnaltól estig — gyermek- kantáta. — 15,27: Winnetou. Kari May regénye rádióra alkalmazva. — 16,10: Kritikusok fóruma. — 16,20: Egy nyírségi nótafa: özv. Sörlei Györgyné.— 16,30: Magyar előadóművészek. — 17,07: Hova visz az út? Riport. — 17,32: Nótacsokor, csárdáscsokor. — 18,15: Hol volt, hol nem volt ... — 19,15: Gondolat. — 20,00: Walter Gieseking összes Mozart-hanglemezfelvéte- lei. — 21,03: Szőkefalvi-Nagy Katalin és Csapó Károly népdalokat énekel. — 21.30: Háttérbeszélgetés. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: A dzsessz világa. — 23,30: Székács János Kurtág György műveiből játszik mélyhegedűn. — 0,10: Idrányi Iván táncdalaiból. PETŐFI RADIO 8,05: Operaegyüttesek. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: Idősebbek hullámhosszán. — 9,28: A Csehszlovák Néphadsereg központi zenekara játszik. — 10,00: Zenedélelött. - tl,30: A Szabó család. — 12,00: A Ma- gyár Rádió népi zenekara játszik Boross Lajos vezetésével, Boross Jolán népdalokat énekel. — 12.33: Tánczenei koktél. — 13,20: Irány: a melegedő. — 13.30: Színes szőttes. — 14,00: Kettőtől négyig ... A Petőfi rádió zenés délutánja. — 16,00: Szóból ért az ember. — 16,35: Néhány perc tudomány. — 16,40: Fiatál rockegyüttesek Salgótarjánban. — 17.30: ötödik sebesség. — 18,33: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 19.25: Tallózás. — 19,45: A beat kedvelőinek. — 20,33: Közvetítés az Újpesti Dózsa— Rába ETO bajnoki labdarúgó- mérkőzés II. félidejéről. — 20,45: Ifjúsági kulturális körkép. — 21,37: Portré slágerekből. — 22,27: Herman zenés játékaiból. — 23.15: A Purcell énekegyüttes anerol madrigalokat énekel. — 23.30: Vukán György szerzeményeiből. 3. MŰSOR 9,00: Dzsesszfelvételekből. — 9.19: Bizet: Carmen. Háromfel- vonásos opera. — 12,10: Kamarazene. — 14,00: Schumann: Jelenetek Goethe Faustjából. — 16.00: Operafinálék. — 16,53: öt földrész zenéje. — 17.00: Schiff András é«s Perényi Miklós Bach- felvételeiből. — 17,42: Bruckner: VIII. szimfónia. — 19,05: Olasz operákból. — 20.03: A századforduló irodalmának hetei. — 20,33: Magnósok, figyelem! — 21,18: Nagy siker volt! A Magyar Rádió Schönberg—Weber- ciklusa. MAGYAR TV 9,00: Tévétorna. (Színes). — 9,05: Óvodások filmmüsora. (Színes). — 9,25: Csata feketefehérben. — 9,45: Delta. — 10,05: Derrick. NSZK bűnügyi filmsorozat. (Színes). — 11,05: Lehet egy kérdéssel több? — 16,40: Hírek. - 16,45: Emberi furcsaságok. (Színes). — 17,30: Egészségünkért! (Színes). — 18,05: Ifjúsági napló. — 18,30: Az Örs vezér téri bevásárlóközpont. — 18,45: Staféta. — 18,55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19,00: Reklám. — 19,10: Tévétorna. (Színes) — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. (Színes) — 20,00: Jean Gabin- sorozat: Állat az emberben. — 21,35: Vészcsengő. Dokumentumfilm. (16 éven felülieknek!) — 22,35: Tv-híradó 3. (Színes). 2. MŰSOR 20,00:'Pécsi szvit. — 20,30: Autó-motor sport. (Színes) — 20,50: A vadon világa (Színes) —21,35: A zárka. Tévéfilm. SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. - 9,00: Ogy ha- gyom. NDK ifjúsági tv-film. — 10,15: Halálfal. Cseh film (ism.). — 11,45: A hét filmjei. — 16,35: Hírek. — 16,50: Ismeretterjesztő műsor. — 17,35: Közép-szlovákiai magazin. — 18,05: Merkur haragszik? Publicisztikai műsor. — 18,30: Vetélkedőmüsor. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Időjárásjelentés. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: A „szabad világ”. Szovjet dokumentumfilm. — 21,05: D. Frederik és P. Weiland könnyűzenei műsora. — 22,00: Tv-híradó 2. — 22,30: Raszul Mir Kasmiri. Tv-műsor. — 23,25: Hírek. ROMAN TV 16,05: Oktatás-nevelés. —16,35: Szünidei matiné. — 17,40: Régi és úi melódiák. — 18,50: A legkisebbeknek. — 19,25: Történészek fóruma. — 19,40: Román tájakon. — 20,00: Lányok-asszo- nyok. — 20,30: Szerelem nélkül. Amerikai játékfilm. — 22,25: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: A ROMEYKEÜGY (NSZK) Kert mozi: HAIR (14!. am.) Béke mozi: de. 10 órától HAIR (14!, am.) KALÓZOK JAMAICÁBAN (ang.) Móricz mozi: LEGENDÁK LOVAGJA (JANOSIK) (1.) Mátészalka: DETEKTÍV KÉT TŰZ KÖZÖTT (14!, am.) Kisvárda: AKCIÓ A FEGYVERTÁRNÁL (14!, 1.) Fehérgvarmat: PICASSO KALANDJAI (14!, svéd) Nyírbátor: A LOVAKAT LELÖVIK, UGYE? (14!, am.) Sorokban A totózók figyelmébe! Augusztus 20-án, szerdán a totó-lottó ki- rendeltségek zárva lesznek megyénkben. Augusztus 18-án a nyíregyházi totózók 9—13 óráig, 19-én pedig 8—17 óráig lesznek nyitva. Augusztus 21-én a totózók szintén zárva lesznek. Kisvárdán 18-án 7.30-tól 17-ig, 19-én pedig 7-től 16-ig lesz nyitvatartás. Mátészalkán 18-án 8—16,30, 19-én pedig 7,30—16,30 között lesz nyitva a totózó. Augusztus 21-én a szálkái kirendeltség 8-tól 16,30-ig lesz nyitva. SPORTUTAK A Cooptourist nyíregyházi irodájának szervezésében 45 szabolcsi szurkoló vesz részt a Zeit Weig-i Forma 1-es autós világ- bajnoki futamon. Az iroda az október 8-i, bécsi Ausztria—Magyarország válogatott labdarúgómérkőzésre négynapos utat szervez. A szabolcsi sportkedvelőket különbusz viszi a Práter Stadionba. A sportutazáson egyébként azok is részt vehetnek, akik az idén már voltak nyugati túrista- úton. KÉK TÜRA Tíznapos Balaton-felvidéki sá- tortáboros túrán vettek részt a Szabolcsi Építők SE természetjárói, akik az országos kék túra útvonalának egy szakaszát járták be. A 45 fős csoportban a legfiatalabb túrázó 4, a legidősebb 60 éves volt. RAJT — GÓLZÁPORRAL Megkezdődött a küzdelem a nyíregyházi járási I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A rajt gólzáport hozott. Eredmények: Tiszabercel—Oros 1:5, Nyírtelek —Nyíribrony 6:1, Tiszanagyfalu —Nyírtura 1:2, Sényő—Napkor 5:2, Nyírpazony—Nagycserkesz 3:2, a Biri—Gávavencsellő mérkőzés eredményét nem kaptuk meg, Levelek—Nyírtét 3:0, Deme- cseri Kinizsi—Tiszadob 7:0. KETTŐS GYŐZELEM A Nyíregyházi Vízügyi-Medosz SE NB III-as férfi teniszcsapata kettős győzelemmel kezdte az őszi idényt. Nyh. Vízügyi-Medosz SE—Leninváros 8:1. Nyert Tóth Barnabás, Nyitrai Miklós, Názon Sándor, Stevanyik György, ifj. Szíjártó István, dr. Jenei István, illetve a Nyitrai—Szij ártó és a Jenei—Názon kettős. Nyh. Vízügyi-Medosz SE—Selyp 7:2. Győzött Tóth Barnabás, Nyitrai Miklós, Stevanyik György, ifj. Szíjártó István, dr. Jenei István és a Nyitrai—Szíjártó, Jenei—Názon páros. FOCITORNA ÓPÁLYIBAN A hét végén Opályiban nemzetközi labdarúgótornát rendeztek a Kraszna Kupáért. Eredmények: Opályi—Dukla (Lengyelország) 4:1, Mátészalka—Csenget 0:0, 11-es rúgásokkal Mátészalka 4:3-ra nyert. Az első helyért: Öpályi—Mátészalka 1:1, a kupát büntetőrúgásokkal 5:4 arányban Öpályi nyerte. A harmadik helyért: Csenger—Dukla 2:1. II Kaletmagyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, PL: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajoi Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 05» HU ISSN 0133—2058 FILM „Becsülettel helytállni...“ Bátrak próbája TOTO szerzett aranyérmet 43,76 méterrel. Pálóczi Gyula (edzője: Sigér Zoltán és Mérai László) a távolugrást nyerte 741 centiméteres egyéni csúccsal. Zsíros Sándor (edzője: Sereghy Ervin) gerelyhajításban lett bajnok 64,42 méterrel. Az 1500 és a 3000 méteres síkfutásban Noszály Edit egyaránt a harmadik helyen végzett. A 800 méteres síkfutásban Horá- nyl Zsuzsa szerzett bronzérmet. Ugyancsak a dobogó harmadik helyén végzett a 4x400 méteres váltó. Az FTC országos versenyéről két aranyérmet hoztak el a nyíregyházi atléták. Koleszár Éva 800 méteren legyőzte a debreceni Lipcsei Irént! A 100 méteres síkfutásban Vassné Hrács Piroska állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Londonban Bakosi Béla hármasugrásban indult és az amerikai Jordan mögött második lett 16,22 méterrel. A hétfői atlétikai Budapest Nagydíj nemzetközi versenynek is voltak NYVSSC-s főszereplői. Bakosi Béla az olimpiai bajnok Uudmäe (Szovjetunió) mögött hármasugrásban második helyet szerzett. Eredménye: 16,46 méter volt. Koleszár Éva 1500 méteren remekelt, 4:12,9 perccel harmadik lett. Éva, mint a legjobb magyar női utánpótlás korú versenyző a KISZ Budapesti Bizottságának különdíját is átvehette. Vassné Hrács Piroska 200 méteren 23,75 másodperccel negyedik helyen végzett. Ugyancsak negyedik lett Kissné Petri- ka Ibolya, aki 53,45 másodperces teljesítményt ért el 400 méteres síkfutásban. 33. HÉT 1. Karcag—Lehel SC X 2 2. Gyula—Kazincbarcika X 3. D. Kinizsi—Ózd 1 2 4. Papp J. SE—Hódmezőv. X 1 5. Bem SE—Váci Izzó X 2 6. BKV Előre—Kossuth KFSE : í X 7. Dorog—MÄV Előre 1 8. Oroszlány—Bp. SDartacus 1 9. Dombóvár—Olajbányász 2 10. Keszthely—Pécsi VSK X 2 11. Fűzfő—Sabaria X 1 12. Várpalota—Ajka X 1 13. Rákóczi SE—Mohács-V. 2 14. Eger—Gyöngyös 1 15. Építők SC—Balassagy. 1 16. Szekszárd—Sopron 1