Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-13 / 189. szám
1980. augusztus 13. KELET-MAGYARORSZÁG 7 .és a gyermekek? Levélírónk, a Seregi házaspár vidéken él, négy gyermeket neveltek fel. Egy nyugdíjból élnek most és ebből kellene tataroz- tatni rozzant házukat. Panaszolják: ebben senki sem segít nekik. Felróják: „Az újság szerint a társadalom megbecsüli az öregeket. Akkor hát miért nem segít, miért arra hivatkoznak, hogy segítsenek a gyerekek. Van nekik úgyis elég gondjuk.” Kevés' az elosztható la- kás, nehéz ebben is igazságot tenni. A Seregi házaspár ügyében a tanács kivizsgálását kértük. A kapott válasz szerint Seregiék tiszteletre méltó idős emberek. Sok gyerekük miatt az asszony mindig csak otthon dolgozott, neki nincs nyugdíja. Családi pótlékot már nem kaphatnak, hiszen a legfiatalabb gyermekük is már egyetemet végzett. Egyébként mindegyik gyermekük diplomás, jó állásban van. A szülőkről pedig azt tartják, van tisztességes nyugdíjuk, mi kell egyéb az ilyen öregeknek. A düledező házra pedig már nem érdemes költeni, mert addig hol lennének az öregek. Majd ha megürül, azt tervezik, lebontják a házat. Hogy mi lesz az öregekkel addig is, amíg élnek, hogyan és hol laknak, ezzel ők már nem törődnek. A tanács szociális keretéből nem tudja Seregiéket támogatni, hiszen azt a magukra maradt, kereset, jövedelem nélküli öregek között osztják szét. Az idős házaspár tiltakozik az ellen, hogy gyermekeiket kötelességükre figyelmeztessük, ők csakis a társadalmat hibáztatják, hölgy nem oldják meg súlyos lakásgondjukat. Mindenki, aki ismeri a Seregi család gondját, ügyük iránt felelősséget érez, de egybehangzó vélemény: elsősorban a négy jómódú gyermeknek a kötelessége segíteni őket. Annak idején a Seregi házaspár erején felül mindent megadott gyermekeinek. Tiszteletet érdemelnek érte. Valószínű azonban, hogy csak a tanulást követelték meg a gyerekektől, hogy az iskolában, majd a munkahelyükön érvényesülhessenek. Ez meg is hozta a gyümölcsét, az önzetlen szülői jóság becsvágyó, munkájukban helytálló embereket nevelt. Ez lényeges és fontos. A gyerekek azonban — az öregekkel szembeni jelenlegi magatartásukból megállapíthatóan — önzők, figyelmetlenek maradtak. A nevelésből kimaradt az érzelmi-erkölcsi gondozásuk. Erre rá kellene őket akár most is vezetni és ráébreszteni kötelességükre. Teheti ezt bárki, mert tévhit az, hogy az egyén minden saját hibájával előidézett gondját — ami magántermészetű — a társadalom köteles megoldani. Súlyos tévedés ez, még akkor is, ha egy idős házaspár sorsáról van szó. Soltész Agnes KÖSZÖNET A SEGlTÖKÉSZSÉGÉRT Iskolai tantermek, tornaterem építését tervezzük. Ez évben a központi fűtést kívánjuk megoldani. Ez a választások utáni első döntése a nagyközségi tanácsnak. Egyik legnehezebbnek bizonyult az öntöttvas radiátorok beszerzése: mint mondták, ehhez igen jó kapcsolatok kellenek. Nekünk nem volt. Ismeretlenül indultunk Kis- várdára -— ahol gyártják — és sikerült. Két héten belül legyártották az öntödei Vállalat vasöntöde II. üzemrész dolgozói a szükséges meny- nyiséget. Ez a munka kommunista szombatokon túli pluszvállalás volt, derekas, jó munka. Jó elindulást biztosít terveink megvalósulásában. Ezért köszönetünket és elismerésünket nyilvánítjuk. Dr. Szabó István, a Sajóbábonyi Nagyközségi Tanács elnöke ELSŐSEGÉLY A közelmúltban súlyos baleset volt a 41-es úton, Vásá- rosnamény és Baktalóránt- háza között. Egy fiatal párral a motor felborult. A fiatalember súlyosan megsérült, fejéből Ömlött a vér és eszméletlenül feküdt. Sok ember állta körül és tétlenül nézte a balesetet szenvedőket. Sok kocsi is megállt, utasai körülnéztek és továbbmentek. Senkinek nem jutott eszébe, hogy a rendelkezésükre álló mentőládából kötszert vegyenek elő és a vérzést kötéssel csillapítsák. Végre érkezett egy trabantos és egy zsigulis család, akik a fiatalember fejét szakszerű nyomókötéssel bekötözték. Nyíregyháziak voltak, állítólag egészségügyiek, akik ott az árokparton jelesre vizsgáztak. És a többi autóst hogyan osztályozzuk? V. A. Nyíregyháza MINDENNAPI KENYERÜNK Korán kelő ember vagyok. 1980. július 31-én is már fél 6-kor a keletre néző konyhaablakból szemléltem a tejboltnak kihozott kenyér rakodását és hallgattam az áru- szállítással nem szükségszerűen vele járó, de naponta megújodó hangoskodást és káromkodást. Arra lettem figyelmes, amint éppen leesett az útra egy kilós kenyér, amelyet az egyik dolgozó káromkodással, rúgással, kb. 3—4 méterrel továbbgördített. A tölháborodástól szinte megnémultam. Majd felszólt a szomszédból szemlélődő lakónak, aki élelmiszer-kereskedő, helyettes boltvezető, „de meg ne mondja ám, hogy visszatettem, remélem nem látta senki”. De láttam! — szóltam le. — Nem szégyelli magát? Minden mást is mondtam volna, de nagyon gyorsan kocsiba szálltak és elhajtottak. A rendszámot azonban megjegyeztem: FT 56—42. Kérdezem, hogy az említett kereskedelmi dolgozó nem kifogásolhatta volna a kenyér rúgdosását? Miért hagyta magát cinkosságra invitálni? Tóth József, Nyíregyháza, Ungvár sétány 7„ II. 7. ELCSAVART LÁMPÁK A júliusi vihar szele ugyancsak megcsavargatta Nyíregyházán, a Garibaldi utcán a lámpatesteket is. Jóformán egy sincs, amelynek ostora szabályosan állna, többnyire elfordultak, s most esténként összevissza szórják a fényt. Jó lenne a helyreállításukról gondoskodni, hiszen azóta hetek teltek el. Nyárádi Gábor, Nyíregyháza, Korányi u. Többször szóvá tettük már a Búza téri ABC-ben, hogy a reggel vásárolt tej sokszor savanyú, összemegy. Tanulságos választ kaptunk. „Ellenőrizni kell a tasakon a bélyegzőt és csak a friss tejet vegyük meg.” A tasakon viszont nem látszik bélyegző, hogyan válogassuk ki a csecsemő részére nélkülözhetetlen friss tejet. Egyáltalán van erre szükség? Mennyivel egészségesebb és jobb megoldás az, ha friss tejet árusítanak. Van még egy álmunk: szeretnénk csecsemőtejhez hozzájutni. Nyíregyházán erre nincs semmi remény? Több kismama nevében Stevanyik Sándorné, Nyíregyháza, Rákóczi u. 27., I. em. „Virágtalan erkélyek” cikkük folytatására szánom e pár sort. Az Arany János utcában szép számmal vannak virágos erkélyek, virágos ablakok. A mi bérházunk erkélyei ilyenek. Szeretjük á virágokat, minket pedig szeretnek a madarak. Ablakmélyedésben fecskefészek, gerlefészek. Most is gyönyörködhetünk egy gerlepár barátko- zásában, mert a 9. sz bérház I. emeletén az erkély virágcserepébe rakta le tojásait. Ott ül nyugodtan a fészkében. A virágtalan erkélyek tulajdonosai ettől a gyönyörűségtől is megfoszttattak. Batár József, Nyíregyháza, Arany J. u. 9., I. 14. Szerkesztői üzenetek Vass György orosi, Nagy Zoltánná nyíregyházi, Da- nó Miklós székelyi, Sipos Istvánná kisvárdai, Karámos Jánosné aranyosapáti, Szondi Zoltánná nyír- meggyesi, Lipész Gáborné vásárosnaményi, Boros Pálné csengeri, Tóth Mik- lósné nyírmadai olvasóinknak levélben válaszoltunk. Banu György kemecsei, Nagy Mihályné ibrányi, Szőcsi Antal csengeri, Fórián Sándorné kemecsei, özv. Balogh Józsefné kispaládé Farkas Tibor ökö- ritófülpösi, Tordai Gyula győrteleki, Üveges József tiszaeszlári, Juhász Ferenc nagykállói, Pántlik Józse) nyíregyházi, Kótyik Ferenc tuzséri lakosok ügyében az illetékesek segítségét kértük. Dévai István vásárosnaményi, Kranyik Istvánná újfehértói, Sz. Győri Dezső demecseri, Szabó Bertalanná kisvárdai, Kucsma Józsefné fehérgyarmati lakosok kedves köszönő sorait megkaptuk, örülünk, hogy segíthettünk. Morauszki Mihály nyíregyházi lakos ügyében a „Ságvári” Tsz azonnal intézkedett. Margit Antalné nyírbogáti lakost a nyíregyházi társadalombiztosítási igazgatóság betegségellátási osztálya tájékoztatta, hogy üzemi baleset esetén is 65, vagy 75 százalékos táppénz jár. Táppénz és kereset közötti különbözet megtérítését a munkáltatótól kell kérni. Amennyiben munkaképesség-csökkenés maradt vissza, úgy az igazgatóság nyugdíjosztályához balesetijáradékigényt kell előterjeszteni Celler Győzöné nyíregyházi lakos érdeklődésére a városi tanács vb műszaki osztálya az alábbi tájékoztatást adta: Graboplast összecsukható sátorgarázsok elhelyezésére — a kijelölt helyeken — csak október 15. és április 15. közötti időszakban van lehetőség. A közterület-használati díj fizetésének mértéke egységesen 10 Ft/rrr, vagyis havonta 90 forint. A közterület használatát évente kell megkérni. A kérelmekről az osztály azok beérkezésének sorrendje alapján dönt. Az illetékes válaszol A LAKOSSÁG IS SEGÍTHET „Telefonkönyv-rongálók” címmel észrevétel jelent meg a június 25—i Fórum rovatban. A cikk megjelenését követően intézkedtünk, hogy Nyíregyházán, a Tanácsköztársaság téren levő utcai nyilvános távbeszélő-állomásnál a megrongált telefonkönyvet cseréljék ki. Igazgatóságunk folyamatosan ellenőrzi a telefonkönyvek használhatóságát. Sajnálatos tény, hogy az új telefonkönyvek megjelenése óta a nyilvános állomásokban 14 esetben került sor eltulajdonítás és rongálás miatti te- lefonkönyvcserére. A posta feltétlenül számít Nyíregyháza lakosságának a segítségére is az eltulajdonítok és a rongálok személyének a leleplezésében Debreceni Postaigazgatóság A KILÉPETT MUNKAKÖNYVI BEJEGYZÉS KÖVETKEZMÉNYEI — A KATONAI SZOLGALATI IDŐ BESZÁMÍTÁSA Harsányi András tiszarádi olvasónk munkaviszonyát egészségi állapotára való tekintettel azonnali hatállyal megszüntette, munkakönyvébe „kilépett” bejegyzést alkalmaztak. Az új munkahelyén úgy tájékoztatták, hogy ez számára hátrányos következményekkel nem jár. Két évig a vele együtt dolgozó munkatársaival azonos módon bírálták el, béremelésben és jutalomban is részesült, és a munkaviszonyban töltött idő után járó pótszabadságát is megkapta. Most azonban a munkáltatója arról tájékoztatta, hogy csak tizenkét nap alapszabadságban részesülhet. Ezt az intézkedést sérelmesnek tartja, mert tudomása szerint az egészségre ártalmas munkakörben dolgozók a munkaviszonyukat azonnali hatállyal bármikor megszüntethetik. A dolgozó a munkaviszonyt azonnali hatállyal csak akkor szüntetheti meg, ha annak fenntartása életét, egészségét, vagy testi épségét közvetlenül és súlyosan veszélyezteti. Olvasónk leveléből ilyen közvetlen és súlyos veszély nem állapítható meg. „Kilépett” munkakönyvi bejegyzést kell alkalmazni akkor is, ha a dolgozó a felmondási időt, vagy annak egy részét nem dolgozza le. A „kilépett” munkakönyvi bejegyzés esetén a dolgozó három évig fegyelmi büntetés hatálya alatt áll, az ezt megelőző munkaviszonyban töltött időt figyelmen kívül kell hagyni. Alkalmazáskor és az azt követő egyéves időtartam alatt munkabére nem haladhatja meg a munkakörére előírt alapbértétel alsó határát. Olvasónk munkáltatójának az intézkedése tehát nem kifogásolható, a „kilépett” munkakönyvi bejegyzést nem bírálhatja. A jogszabályokban előírt korlátozásokat köteles betartani még akkor is, ha alkalmazásakor ellentétesen nyilatkozott. Szász József nagydobosi olvasónk jubileumi jutalom iránti igényét azzal utasították el, hogy 1957-től 1960-ig tényleges katonai szolgálatot teljesített és a leszerelést követően Tyolc napon belül nem fogadta el a munkahelyét. Arra szeretne választ kapni, hogy igényt tarthat-e most, vagy csak huszonhét hónap múlva a jubileumi jutalomra, miután a katonai idővel együtt több mint huszonhét éves munkaviszonnyal rendelkezik. Olvasónk jubileumi jutalom iránti kérelmét a munkáltatója tévesen utasította el. Az 1980. január 1-vel módosított jogszabályok alapján a katonai szolgálati időt munkaviszonyban töltött időnek kell tekinteni, függetlenül a bevonulás időpontjától, illetve attól, hogy tényleges vagy tartalékos szolgálati idő beszámításáról van szó. Olvasónk tehát jogosan követelheti a jubileumi jutalom kifizetését, elutasítás esetén kezdeményezzen peres eljárást. Jakab János baktalórántházi levélírónk elérte a nyugdíjkorhatárt és negyvenéves munkaviszonnyal rendelkezik. A kollektív szerződés vonatkozó szabályai szerint 45 nap felmondási idő illeti meg. Levelében közöltek szerint a munkáltató arra kéri, hogy nyugdíjba vonulására való tekintettel a munkaviszonyát mondja fel. Arra szeretne választ kapni, hogy ilyen esetben a munkáltató vagy a munkavállaló köteles a munkaviszonyt felmondani? A határozatlan időre szóló munkaviszonyt mind a munkáltató, mind a munkavállaló felmondással megszüntetheti. A felmondás csak lehetőség, amelynek lehet bármilyen indoka. Ezen az a körülmény sem változtat, hogy a munkavállaló elérte a nyugdíjkorhatárt. Fentiekből következik, hogy a munkaviszony megszüntetését annak kell kezdeményezni, aki azt nem kívánja tovább folytatni. Megjegyezzük, hogy a felmondási idő nem azonos a munkavégzés alóli felmentéssel. Amennyiben a munkaviszonyt a munkáltató szünteti meg felmondással, köteles a dolgozót a munkavégzés alól 15—30 napig terjedő időre felmenteni. A dolgozó felmondása esetén a felmentés nem illeti meg, tehát azt kikényszeríteni nem lehet. Nagy Mihály SZMT politikai főmunkatárs INTÉZKEDTEK Az 1980. június 11-én „A gyerekekért” címmel megjelent olvasói észrevételre a következő tájékoztatást adjuk. A fémipari szakközépiskola Korányi Frigyes utcai térségének közlekedésbiztonságát június 3-án bizottság vizsgálta meg. Ennek eredményeképpen az iskola előtti szakaszon megállási tilalom bevezetésére és a gyermekek jelenlétét jelző táblák kihelyezésére igazgatóságunk intézkedett. Egyidejűleg javaslat született a járda kiépítésére és a sárga villogó lámpa telepítésére. Üjabb gyalogátkelőhely kijelölése ezen a szakaszon indokolatlan. KPM Közúti Igazgatóság Nyíregyháza „A szükséghez igazítani” cikkükre a következőket válaszoljuk: korábban a Déli ipartelep lakói kéréssel fordultak vállalatunkhoz: a 15-ös autóbusz első járatát úgy indítsuk, hogy az 5,40 órakor induló expresszvonatot elérhessék. Többek között ennek tettünk eleget, amikor az első járatot a Déli ipartelepről 4,58 órakor állítottuk be, de az autóbuszállomáson csatlakozást kell adni az 5,30 órakor induló 9-es és 1-es autóbuszokhoz is. Szintén a lakók kérésére állítottuk be a munkaszüneti napokon az 5,30 órakor induló járatot, de munkanapokon a fent említettek miatt ez nem lenne megfelelő. Munkaszüneti napokon a Papíripari Vállalat műszakjainak megfelelően közlekedik a 16-os autóbusz, a vasútállomáson történő átszállással el lehet jutni a városközpontba. A hazajutás is lehetséges a 21,35 órakor induló 16-os autóbusszal. A menetrend elkészítését az érdekelt üzemek vezetőivel előzetesen egyeztettük. A több, mint 1000 ember munkába járását jól szolgáló menetrenden — ha ez 30 főnek nem is felel meg — nem volna helyes változtatni. Németh Antal forg. igh. Volán 5. sz. Vállalat Nyíregyháza a Postabontás