Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-11 / 161. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. július 11. Kommentár Carter—Hua­találkozó Nyolcvan percig, az elő­irányzottnál jóval tovább tartott Tokióban az első csúcstalálkozó Carter ameri­kai elnök és Hua Kuo-feng kínai miniszterelnök között. A szűkszavú kommünikéből is kitűnik, hogy a két or­szág belső viszonyain kívül jóformán mindenről — Kam­bodzsáról, Afganisztánról, az ázsiai és távol-keleti hely­zetről stb. — szó esett, még­pedig mindenről szovjetelle­nes szándékoktól indíttatva. Carter tokiói látogatása, részvétele az elhunyt japán kormányfő, Ohira Maszajosi gyászszertartásán önmagá­ban érthető. Csakhogy nem ez volt a látogatás elsőszámú indítéka. A jóval Carter előtt Tokió­ba érkezett Hua Kou-feng kínai párt- és miniszterelnök már beható tárgyalásokat folytatott Japán vezetőivel, köztük Ohira várható utód­jával, továbbá az ausztrál miniszterelnökkel. Japán— Kína—Ausztrália kibontako­zó együttműködése (például a kambodzsai válság ügyé­ben) veszélyes tényező. Ez a három ország a szélesebb értelemben vett csendes­óceáni körzet sorsát erőtelje­sen befolyásolhatja. Ezért a Carter—Hua-találkozó túl­mutat a még oly hatalmas csendes-óceáni térség kere­tein. A Moszkva által teljes joggal „kínai kártyának” ne­vezett taktika kibontakozásá­ról van szó. Megfigyelők a japán fővá­rosban jogos aggodalommal állapították meg, hogy az amerikai—kínai kapcsolatok további erősítése a feszültség fokozásához vezethet, a csúcstalálkozó a Vietnamra és a Szovjetunióra való nyo­más eszközeként fogható fel. A Carter—Hua-megbeszé- lés nyolcvan perce megerősí­tette az amerikai politika szovjetellenes jellegét és to­vább csorbítja a szovjet—kí­nai—amerikai kapcsolatok­ban kialakított egyensúlyt. Nem csoda hát, hogy még a Newsweek című amerikai hírmagazin kommentáló cik­ke is ezt a címfeliratot visel­te: „Nem billentünk-e át túl­ságosan?” J. E. Koreai parlamenti delegáció Budapesten Az országgyűlés meghívá- küldöttsége. Fogadásukra a sára Cse Hi Dzong munka- Ferihegyi repülőtéren megje- ügyi miniszter, képviselő ve- lent Péter János az ország- zetésével csütörtökön Buda- gyűlés alelnöke, valamint pestre érkezett a Koreai Né- Kim Jong Szun, a Koreai Né­pi Demokratikus Köztársaság pi Demokratikus Köztársaság legfelsőbb népi gyűlésének magyarországi nagykövete. Képünkön: Cse Hi Dzong munkaügyi miniszter, a küldött­ség vezetője Péter János, az országgyűlés alelnökének tár­saságában. (Kelet-Magyarország telefotó) Amerikai—kínai tárgyalások Tokióban Carter és Hua Kuo-Feng tokiói tárgyalásain — mint ezt a Fehér Ház szóvivője később közölte — a felek „lényegében” egyetértettek az Afganisztánra és Kambodzsá­ra vonatkozó „stratégiai ki­látásokat” illetően, és állítá­suk szerint az ottani legutób­bi események „fenyegetik a délnyugat-ázsiai és az indo­kínai békét”. i Ugyanakkor a bukott Pol Pot-rendszer megítélésében és elismerésének kérdésében nem fedték egymást a néze­tek. Amerikai részről másfe­lől szükségesnek tartották hangsúlyozni, hogy az ameri­kai—kínai, a japán—kínai és a japán—amerikai kapcsola­tok fejlesztése nem irányul­hat a Szovjetunió ellen, s megjegyezték, hogy „az ame­rikai—szovjet viszony is fon­tos”. A szóvivő szavaiból kide­rült, hogy az egyórás hivata­los tárgyalás megkezdése előtt csupán a tolmácsok bevoná­sával lezajlott 15 perces négyszemközti eszmecserén „szó eshetett a Koreai-félszi­get helyzetéről”, valamint a kínai—vietnami határon ta­pasztalható feszültségről is, de ezt nem erősítette meg. A japán külügyminisztéri­um illetékese azt hangsú­lyozta, hogy az amerikai— kínai találkozó tokiói meg­tartása önmagában is jelké­pes értelmű, s Carternek és Huának az ideiglenes japán kormányfővel, Itóval való eszmecseréjével együtt kife­jezte „a három ország szoli­daritásának elmélyülését”. Az amerikai—kínai tárgyalások mindazonáltal elsősorban a két vezető személyes érint­kezésének megteremtését szolgálták. . Politikai gyilkosság Ismeretlen tettes szerdán Beirútban meggyilkolt egy iraki diplomatát, hármat pe­dig megsebesített. A merény­lő egy robogó autóból nyitott tüzet a diplomatákra. Az ira­ki hírügynökség iráni ügynö­köket vádol a merénylet el­követésével. Magyar vezetők távirata a Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából TELEX T.ÜNTETÉS BÍLBAÓBAN A baszkföldi baloldali pár­tok és szakszervezetek felhí­vására több mint 15 ezer em­ber tüntetett szerdán Bilbaó- ban, az ETA baszk szepara­tista szervezet terrorcselek­ményei ellen. Az ETA né­hány híve benainespalacko- kat dobott a békés tüntetők­re, de a merénylet nem oko­zott kárt sem emberéletben, sem anyagiakban. ÜJ KIRÁLY MALAYSIÁBAN Kuala Lumpurban csütör­tökön trónra lépett a Malay­siái Államszövetség hetedik uralkodója, Ahmad sah. A 49 esztendős Ahmad sah eddig Pahang szövetségi állam szultánja volt. Az alkotmány értelmében Malaysia állam­fője öt évig foglalja el a trónt, s mindig a tizenhárom szövetségi állam közül kilenc­nek a szultánja közül vá­lasztják. FÖLDRENGÉS GÖRÖGORSZÁGBAN Súlyos károkat okozott Gö- rökországban a hét eleji földrengéssorozat. A föld­mozgások következtében '239 ház összeomlott, további 1700 épület megrongálódott. A le- omló épületelemek 19 sze­mélyt megsebesítettek; egy ember szívrohamban halt meg. A görög kormány Vólosz és Lamia környékét kataszt­rófa sújtotta területnek nyil­vánította. REPÜLÖ­SZERENCSÉTLENSÉG A NATO szardíniái tá­maszpontjáról való felszállás után a tengerbe zuhant a nyugatnémet légierő egyik gépe. A pilóta életét vesz­tette. DOLLARHAMISlTÓKAT FOGTAK LE A nyugatnémet rendőrség dollárhamisítókon ütött rajta szerdán Münchenben és őri­zetbe vett öt olasz állampol­gárt. Mintegy kétmillió név­értékű hamis papírdollárt ta­láltak a helyszínen. A rajta­ütéskor kirobbant tűzharcban egy olasz megsebesült, egy társuknak pedig sikerült el­menekülnie. A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepén — a népi forradalom győzelmének 59. évfordulója alkalmából — Kádár János, az MSZMP Központi Bizottság első tit­kára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke és Lázár György, a Magyar Népköz- társaság Minisztertanácsának elnöke a következő táviratban üdvözölte Jumzsagijn Ceden- balt, a Mongol Népi Forra­dalmi Párt Központi Bizott­ságának első titkárát, a Mon­gol Népköztársaság Nagy Né­pi Hurálja elnöksége elnökét és Zsambin Batmönht, a Mongol Népköztársaság Mi­nisztertanácsa elnökét: ★ Országos Tanácsa, a SZOT, a KISZ, , az Országos Béketa­nács és a Magyar Nők Or­szágos Tanácsa ugyancsak táviratban üdvözölte a mon­gol partnerszervezeteket. Kedves elvtársak! A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepén, a népi for­radalom győzelmének 59. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, a magyar nép és a magunk nevében elvtársi üdvözletünket és szívé­lyes jókívánságainkat küldjük önöknek és a testvéri Mon­gólia népének. A magyar nép nagy figyelemmel kíséri a mongol dol­gozó nép országépítő munkáját, és őszinte örömmel tekint nagyszerű eredményeire, amelyeket marxista-leninista él­csapata, a Mongol Népi Forradalmi Párt vezetésével elért a szocializmus építésében. A Mongol Népköztársaság békepo­litikája aktív részét képezi annak a harcnak, amelyet a szo­cialista közösség országai és a világ haladó erői folytatnak a nemzetközi béke és biztonság megteremtéséért, az enyhü­lési folyamat elmélyítéséért és az egyetemes emberi hala­dásért. A Magyar Népköztársaság és a Mongol Népköztársaság diplomáciai kapcsolatai felvételének 30. évfordulójáról tör­tént megemlékezés évében örömmel állapíthatjuk meg, hogy azok az eredmények, amelyeket kétoldalú kapcsolatainkban elértünk, nagyszerűen példázzák szocializmust építő orszá­gaink testvéri barátságát, a szüntelenül fejlődő és egyre tartalmasabb együttműködésünket. Ez egyaránt szolgálja népeink és közös ügyünk, a szocializmus javát. Nemzeti ünnepükön kívánjuk önöknek és a testvéri mongol népnek, hogy újabb kimagasló eredményeket érje­nek el a Mongol Népi Forradalmi Párt XVII. kongresszusa határozatainak valóra váltásában, a VI. ötéves terv teljesí­tésében, hazájuk felvirágoztatásában, a szocialista közösség egységének erősítésében, a népek békéje és biztonsága ne­mes ügyének szolgálatában. Apró Antal, az országgyű­lés elnöke az évforduló al­kalmából táviratban köszön­tötte Nyamin Luvszancsülte- met, a Mongol Népköztársa­ság Nagy Népi Huráljának elnökét. A Hazafias Népfront Mongólia ünnepe Jurták — eltűnőben KÄ Másfél szoba — Regény — összkomfort 49. „Viszlát” — int búcsút Sári. „Kellemes hétvégét, Szalók elvtárs” — húzza magára végre a kabátját Hartmann Zoli. „Viszlát, gyerekek! Min­denkinek jó pihenést, jó mu­latóst !” — kiáltom vidáman, majd ártatlan arccal Jutkára nézek, s ai meglepetéstől szin­te dadogva kérdem: „És maga, Juditka?” — S a fehér köpenyére mutatok. „Még marad — mondja irigyen Bódis Gyurka. — Talán egy diszkrét telefont vár... Hja: egy egyedülálló, szabad asszony...” „Bolond!” — nevet rá Jut­ka. — Mondtam, hogy a kislányomat várom!” „Ezt mindenki mondhat­ja, aki már szült egyet ma­gának! — legyint Gyuri, és végre indul az ajtó felé. Ott megáll, megfordul. — Álta­lános viszlát, és csőstül a jó­kívánság! Mindenki úgy tölt­se a hétvégét, ahogy a leg­jobban szeretné!” — És vég­re kint van az ajtón. Utánanéztem, s csak ma­gamban mondtam: „Nem is lenne rossz, hallod!” „Csók főnök!” — kiáltja Sári az aj­tóból. „Puszi, puszi!” — integet Ibolyka is, aztán mindenki elviharzik. Pottornyai tem­pósan nyomul utánuk, az aj­tóban megáll, pillantása Jut­kát röpködi körül, aztán meg­állapodik rajtam. Lassan el­mosolyodik, és valami furcsa nyomatékkai a hangjában így szól: „Szerencsés nyak- és láb­törést! Viszlát, Juditka!” — S már csukja is ránk oda- kintről az ajtót. Riadtan meredtem utána. „Ez mi volt?” — néztem aztán Jutkára. „Fogalmam sincs!” Szárazán nyeltem. „Ez sejt valamit... Csak nem te beszéltél?!” „Ugyan! — lövellt düh a szeméből. — Megőrült?!” „Hát akkor? Mert valamit akart ezzel mondani !... De honnét...! Rántott a vállán. „Ahogy maga néha rám néz... Idegenek előtt is . Ügy látszik, az öreg jobb megfigyelő, mint hittük!” ★ Odaugrottam hozzá és át­öleltem, mert végre, végre megtehettem. „Hát hogy nézzek rád, mondd?! Hogy nézzek?! — A száját kerestem; darabig húzódozott, de aztán vadul visszacsókolt. — Mit képzelsz — ziháltam aztán —, med­dig lehet bírni ezt az alakos­kodást?!” „Eddig lehetett!” — mo­solygott csibészesen, s most már ő tapadt rá a számra. „Meg tudunk inni egy ká­vét?” — kérdeztem mohón. Órájára nézett, bizonytala­nul intett. „Érdemes? ötkor találko­zom a férjemmel, hozza Krisztit. És már négy óra tíz”. „Persze! — sóhajtottam, s megint magamhoz húztam. — Te! Ez a hét olyan volt, mint egy őrjárat a Szaharában, üres kulaccsal... Úgy szom­jazok rád, hogy belerokka­nok”! Megint megcsókolt, aztán szelíden eltolt magától. „Ez a hetem iszonyúan haj­szás volt... Meg aztán tud­ja, hogy vigyáznunk kell!” A fogam csikorgattam, úgy fájt, hogy elhúzódott, de tudtam: igaza van. Itt va­gyunk az intézetben, s az ajtón bármikor bárki be­nyithat. „Meddig lehet ezt így bír­ni?! — lihegtem. — Med­dig?” Könnyedén megsimította arcom. „Nem vagyunk húszéve­sek!” „Hát én nem, az fix! — mondtam dühösen. — De ezt most miért mondod?” „Mert nekünk már tudnunk kell uralkodni magunkon! Egy taknyos kölyök lelép, ha nem kapja meg rögtön, amit akar . . . De maga?” Elhúzódtam tőle, a labor másik sarkába mentem, leül­tem, rágyújtottam. „Tudod jól, hogy amíg nem szerettél nem is kellettél — szóltam csöndesen. — Ilyen vagyok. Valószínűleg a gőg teszi. Akinek nem kellek, nekem sem kell! De amióta bevallottad,- hogy te is ...” Fejét ingatta. „Ha ezt tudom, inkább a nyelvem harapom le! Csak azért voltam őszinte magá­hoz, hogy megnyugtassam. Hogy örömet szerezzek. Hogy boldognak lássam! Végre egy kicsit boldognak!” ... „Te drága!” — sóhajtottam meghatva. „De ha tudom, hogy ez lesz a vége...” „Hát mit vártál volna? — néztem rá szemrehányón. — Hogy amikor a hónapokig tartó kínlódás, kétely, re­mény és kétségbeesés után végre bevallód, hogy te is szeretsz: ettől én lenyug­szom?” „Azt, azt! — intett heve­sen. Mindig úgy mondta: csak ezt szeretné hallani! És ez magának elég!” Bólogattam. „Mert biztos akartam lenni benned!” „Most már biztos lehet. Ez nem elég?” (Folytatjuk) „Jurtaváros” — így nevez­ték századunk első évtizedei­ben Mongólia fővárosát. S joggal: a középkori, szinte prefeudális viszonyok kö­zött, vallási béklyók szorítá­sában élő mongol nép legna­gyobb településére is az or­szág általános elmaradottsá­ga volt jellemző. Ide, a ké­sőbbi Ulánbátorra átkeresz­telt Ugrába vonultak be 1921. július 11-én az antifeudális, népi forradalmat vezető Szu- he Bator csapatai. E nap az­óta is Mongólia nemzeti ün­nepe, hiszen ez a győzelem vezetett három évvel ké­sőbb a köztársaság kikiáltá­sához, s a föld második szo­cialista országának létrejötté­hez. 1921 óta 59 év telt el: tör­ténelmileg viszonylag rövid idő, a hazánknál mintegy ti- zenhatszor nagyobb, de mind­össze 1,5 milliós népességű ország élete mégis gyökere­sen megváltozott. Megszűnt a lámák uralma, véget vetet­tek a jobbágyrendszernek, felszámolták az írástudatlan­ságot. Az egykori „jurtavá­ros” ma már 400 ezer lakost számlál. A Mongol Népi For­radalmi Párt vezetésével végbement fejlődés bebizo­nyította, hogy a kapitalista szakasz kihagyásával, egy alacsonyabb társadalmi fok­ról is lehetséges közvetlenül átlépni a szocializmus kor­szakába. Mongóliában ugyan­is a 60-as évek eleje óta már a szocializmus műszaki-gaz­dasági alapjainak megterem­tésén dolgoznak. E feladat megvalósításában jelentős szerepet játszik a szocialista országok gazdasá­gi közössége is. Hazánk pél­dául geológusokat, hidrológu- sokat küld segítségül: részt vettünk többek között a szonginói biokombinát és az ulánbátori ruhagyár fel­építésében. Mongólia 1962- ben lépett a KGST tagjái so­rába, s a szervezet számos olyan intézkedést hozott már, amelynek célja a mongol gazdaság fejlesztésének meg­gyorsítása — végső soron pe­dig a fejlettségi színvonalkü­lönbségek leküzdése. Termé­szetesen az ország földrajzi adottságai, hagyományai alapvetően befolyásolják ezt a folyamatot. Változatlanul döntő fontosságú például az állattenyésztés, (Mongólia el­ső helyen áll a világon az egy főre jutó állatállomány terén), igaz a mostani, VI. ötéves tervben annak belter­jesebbé tételét tűzték ki cé­lul. A megművelt területek növekedése és a gépesítés ré­vén egyre nagyobb jelentő­ségre tesz szert a sokáig el­hanyagolt földművelés is — Mongólia napjainkban maga fedezi gabonaszükségletét. Ami pedig a mongol népgaz­daság jelenét illeti, a távoli baráti ország idei terveiben ismerős feladatok találhatók: a hatékonyabb gazdálkodás, az anyag- és energiatakaré­kosság, s az ésszerűbb mun­kaszervezés előtérbe állítása. E célkitűzések megvalósításá­hoz kívánunk sok sikert a mongol népnek mai nemzeti ünnepén. SZ.

Next

/
Thumbnails
Contents