Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-06 / 157. szám
VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Érem és érdem Évente több ezren kapnak valamilyen kitüntetést. A legmagasabb érdemrendektől a vállalati, üzemi keretek között megszavazott kiváló dolgozó jelvényig. A kitüntetések célja, hogy elismerjék a kiemelkedő tetteket, a hosszú ideje tartó áldozatos munkát. Egy-egy jeles ünnep, évforduló alkalmából a lapokban hosszú listát olvashatunk a kitüntetettekről. Név, beosztás, munkahely szerepel a (elsorolásban. Az igazgatók, különböző kis és nagy főnökök neve mellett jó néhánv munkással is találkozni. — A statisztika kedvéért Odaadnak egy érmet, általában a kisebbjéből, hogy ne kiabáljunk — vélekedik az egyik megkérdezett. A másik visszakérdez: semmit, hogy tegeződöm, vagy magázódom valakivel, de így könnyebb megértetni magam. Talán ez is elismerés. Több éve dolgozik a Szak- szervezetben is. Kiváló dol- kozó kitüntetések sora után kapta meg a Munkaérdemrend bronz fokozatát. Ismételt jutalmak, szakszervezeti kitüntetés jelzi, hogy ezután sem feledkeztek meg róla. — A munkás nem dolgozhat kiválóan? A maga helyén nem lehet különb, mint egy igazgató? — Nem sok, amit kívánunk. A Szovjetunióba szeretnénk egyszer eljutni. Együtt, az egész brigád. De eddig se- hogyse jött ki a lépés, hogy elmenjünk, pedig itt van a szomszédban. Amikor átvettük a kitüntetést, kérdezte is a miniszter, mi a vágyunk? Megígérte, hogy segíteni fog. A brigád nem változott, ma is együtt dolgoznak mind a tízen, mint közel húsz évvel ezelőtt. Csak aki nyugdíjba ment, ahelyett jött új ember. Munkájukkal, eredményeikkel rászolgáltak arra, hogy a felszabadulás 30. évfordulóján az egyik legmagasabb kitüntetést vegyék át. — Ugyan már, tíz olyan brigád is van nálunk, ame- ijiUü.rae&teszi .a/.t,:amU. ők — szólt az első visszhang. Mások, miközben elismerték eredményeiket, azon meditáltak, mennyire jó lenne nekik az a pár ezer forint, ami a kitüntetéssel járt. Volt, aki szívből jövően gratulált, akadt, aki irigykedve csak a rosszat, a hibát kereste a munkájukban. Közben a kitüntetés fényéből, ragyogásából kijutott a kisebb és nagyobb helyi vezetőknek is. Divat lett, hogy minden valamirevaló tanácskozáson, értekezleten ott legyen az elnökségben valaki, lehetőleg a brigádvezető. Ám a munkájuk azóta sem változott. Az időjárás viszontagságainak kitéve, váltott műszakban, fizikailag megerőltető munkát végeznek. S a fiatalok nem nagyon tolonganak ezért a helyért. így nem véletlen, hogy közülük a legfiatalabb is közelebb van a nyugdíjhoz mint a munkásélet kezdetéhez. Történt, hogy szóbeszéd járta az üzemben. Verekedés volt a brigádban, vagy valamelyik tag családjában — rebesgették. A vezetők részéről megindult a finom pu- hatolódzás, mi történt, hogy történt? Akkor sóhajtottak nagyot, amikor kiderült, semmi sem igaz az egészből. — Feladatunk, hogy példaképül állíthassuk őket. Ezért kísérjük figyelemmel, hogyan élnek — indokolt a párttitkár. De vajon ők akarnak-e „csak” példaképek lenni? Szinte elképesztő, hogy segítség ürügyén mennyi mindenre kérik őket. A községi húsbolt építésétől az almaszüreten át a KISZ-fiatalok névadó ünnepségére anyagi alapot teremtő társadalmi munkáig mindent elvégeznek. Egy év alatt ezernél több órát dolgoztak — ingyen. — Miránk ne mondja senki, hogy félreállunk. A főnök is elismerte, hogy a legjobbak között vagyunk. # — Hogy van „hercegem”? Jöjjön beljebb — invitálja az igazgató a munkásruhás férfit az előszobából a sző- nyegpadlós „szentélybe”. — Csak öt percig akarok beszélni,veled -- szól amaz. A várakozók csodálkoznak. Van, aki hamarabb jött, már éppen felállt a székről diplomatatáskájával, hogy induljon az igazgatóhoz. Most tétován áll, meglepődött, hogy más ment be előtte. Ám a munkás igazat mondott. Két perc sem kellett, már nyílt az ajtó. — Jó, majd megcsinálom — hallatszott. — Szervusz! — Szervusz! M. .határozott fellépésű, öntudatos ember. Tudja, mit akar, tudja, meddig mehet el. A gyár vezetőinek teljes bizalmát élvezi. Nem véletlenül, hiszen a kerítés felállítása óta itt van, jobban ismeri a föld alatt húzódó csöveket, különféle vezetékek útját, mint bárki más. Sokszor nem a térképet veszik elő, hanem őt keresik, ha üzemzavar van. Azok közé tartozik, akikben megbíznak. Vasárnap, viharban is indul, ha üzemzavart kell elhárítani. A téli hajnalon saját kocsijával vágott a pesti útnak, mert különleges hegesztőpálca kellett sürgősen. — Tegeződöm majdnem minden üzemvezetővel, gyár- részleg-vezetővel. Nem mintha kerestem volna, hogy jóban legyek velük. De így jött ki a lépés. Vagy- a nagy hajtások idején jöttünk ösz- sze, vagy fehér asztalnál, esetleg egy tanácskozáson kerültünk egymás mellé. Tulajdonképpen nem jelent A tanács egyik fiatal középvezetője heveskedik: — Nem tudtam, hogy ilyen hosszú egy kitüntetés kihordási ideje. Hogy emiatt ne lehessen egy igazgatóhoz hozzányúld A szóban forgó tanácsi vállalat évek óta a második sorban halad. Csendesen vegetál, nem akar újat, ügy- gyel-bajjal elkerüli a veszteséget. Közben a tanácsi vezető sorolja az elszalasztott lehetőségeket: egy másik, a megyén belüli cég kapta meg- a külföldi gépsort, alakított ki állandó kapcsolatot a jó hírű tőkés partnerral, pedig előbb á tanácsi vállalatot keresték. Gyengén sikerülnek a fejlesztések, nem elég rugalmas a vállalati vezetés. — Felesleges ezen mérgelődni — nyugtatja magát. — Majd. ha nyugdíjba megy az öreg — természetesen érde7 mei elismerése mellett, egy újabb kitüntetés átadása után — akkor változtatunk. A dolgozószobában minden nyáron megkezdődik a kollektív totó. A vita arról folyik, hogy sorrendben ki következik kitüntetés átvételére. Az esélyek latolgatásában legkevésbé esik szó a végzett munkáról. — NekérA körülbelül két év múlva van rá esélyem — számolgatja az egyik osztály- vezető. — Volt egy kisiklásom két évvel ezelőtt, különben már lenne kitüntetésem. Egyébként ma már inkább hiúsági kérdés a kitüntetés. A fiatalok között akad néhány, aki lázadozik az ilyen elosztás ellen. Mások az ujjúkon számolják, hogy a ki- várási rendszer alapján mikor kerülhet rájuk a sör. Vagy kacsintgatnak más terület felé, hiszen tudják, hogy nem csak a hivatal adhat kitüntetést, hanem szervezetek is adományozhatnak. Állítólag átszólnak, ha van egy szabad keret, s akkor a főnök jelöl valakit. — Azért egy alapfeltétel van: legalább a külső szemlélő láttára átlagosat kell produkálni — folytatja az osztályvezető. — Ennek alapján tudom, hogy kétévenként kapok egy külföldi ta- pasztalatcsere-utat. Ehhez még helyezkednem sem kell, szinte jár a beosztásommal. Szilárdabban kötődnek a valósághoz, mintsem hősöknek érezzék magukat. Apró vágyakkal, apró tervekkel teli emberek. Az egyik azon töri a fejét, mivel segítse nyolc gyermekét, unokáit. A másiknak az önkéntes rendőri szolgálat jelent egyszerre gondot és örömet. A tanácstag választóinak érdekében talpal. Egy másik családi ház építésén töri a fejét. Az építéssel nem lesz baj, hiszen társai hívó szó nélkül mennek segíteni. Újsághír: X. V. harminc éven át volt a ... vállalat megbecsült dolgozója. Nyugdíjba vonulása alkalmából a vállalat vezetése arany pecsétgyűrűvel ismerte el munkásságát. Szokássá vált, hogy a nyugdíj mellé valamilyen kitüntetést mellékelnek. Beosztása váltja, hogy milyent. Ám rossz beidegződés, hogy még a „kényszernyugdíjnál” is jár az elismerés. Ilyenkor mintha csak az érem volna, s elmaradna az érdem... Lányi Botond Egy negyedszázad gazdag krónikájából Jubiláló hangversenykórus A Nyíregyházi Vegyeskar a jubileumi koncerten. (Jávor L. (elv.) Koncerten általában nem mondanak beszédet. A legutóbbi nyíregyházi kórus- hangversenyen mégis elhangzott egy rövid méltatás. A rendkívüli esemény oka a negyedszázados jubileum, melyhez a Nyíregyházi Vegyeskar érkezett. Gyúró Imre, a megyei tanács elnök- helyettese így értékelte a kórus történetét a hangversenyen elhangzott méltató szavakban: — Ajándékot az ünnepelt- nek szokás adni. Most mégis a közönség kapja az ajándékot az ünnepelttől, s nem is akármilyen ajándékot. Hanem magas színvonalú, művészi ajándékot, melyben ott Cseng Nyírbátor és Vásáros- namény, Debrecen és Budapest, Szatmárnémeti és Munkács, az angliai Llangollen és még sok más város közönségének tapsa.. Érdemes volt kezdeményezni, tenni, vállalni a buktatókat 25 évvel ezelőtt. Az együttes közösséggé lett, soraiban életre szóló barátságok szövődtek, képesek a közönségnek felejthetetlen élményt nyújtani. Telt ház gyűlt össze a jubileumi koncertre, ami a nyíregyházi kórushangversenyek látogatottságát tekintve ismét csak rendkívüli eseménynek számít. A ne- gyedzázados fennállást ünneplő rendezvény meleg hangulatú, bensőséges és ugyanakkor nagy hatású volt. Koncert előtt beszélgettünk a kórus néhány tagjával. Kocsis Antal, a pálya- választási intézet munkatársa azt az időt elevenítette fel, amikor jelentkezett az együttesbe. — Eleinte úgy éreztem: nem maradok, nem maradhatok itt. Különösen a legelső alkalommal döbbentem meg, amikor részese lehettem a szólampróbáknak, s meghallottam, milyen hanganyaggal rendelkeznek egyes énekesek. Gondoltam, az én kis énektudásom ide nagyon kevés lesz. Aztán fokozatosan sikerült beilleszkedni, igaz, ehhez nagyon sok otthoni gyakorlásra is szükség volt. Olykor-olykor összeülünk, közösen gyakorolunk, zongora mellett, vagy magnóra is felvesszük a próbát, hogy minél tökéletesebbre csiszolódjék a produkció. Áz angliai durr Sokféle foglalkozás „találkozik” a kórusban: zömmel zenetanárok, de van köztük közműtervező és gyógyszerész-asszisztens is. Mihályi Ildikó, az alt szólam vezetője szerencsés embernek mondható. Kedves hobbija, az éneklés nem esik össze a főfoglalkozásától, ugyanis a főiskola ének-zene tanszékén tanít, például partitúraolvasást, módszertant stb. A kórussal kapcsolatos legnagyobb élménye a tavalyi angliai úthoz kapcsolódik. — Éppen az egyik fontos fellépésünkre készültünk. Míg a busz a cél felé tartott velünk. gondolataink már ott jártak a következő koncerten. És akkor: durr! Addig még nem is ültünk emeletes buszon, akkor meg a defekttel is megismerkedhettünk. Ott álltunk az út mentén, lelombozódva, mert azt meg se mertük álmodni, hogy olyan gyorsan intézkednek és azonnal küldik a másik buszt. Természetesen nem mulasztották el ezt a kis epizódot tudatni a közönséggel, s — talán ettől — még nagyobb tapsot kaptunk. A basszus szólam vezetője, Barna János énektanár a kórus „oszlopos” tagjai közé tartozik. Aki hosszabb ideje ismeri, tudja róla: szinte egész életét áthatja, betölti a zene. Énekel és muzsikál, tanulja és tanítja a zenét. A vegyeskarban komoly zenével foglalkozik, ugyanakkor a muzsika más területein is otthonosan kell mozognia. A tiszavasvári művelődési házban működő, gyermekekből álló népi együttes tagjainak például népzenét oktat, a most alakult katonakórusban pedig zömmel mozgalmi dalok előadói problémáival foglalkoznak. Nehéz abbahagyni S. Kazár Irén zeneiskolai tanár neve ma már ismerősen cseng a hangversenylátogató közönség előtt, s nem csak a megyében. Az ő példája a bizonyíték arra, hogy igenis lehet egyeztetni az egyéni és a közösségi érdekeket. — Pedig hányszor elhatároztam már — mondta —, hogy ideje felhagyni a kórussal. Dehát aki egyszer belekóstolt: borzasztó nehéz abbahagyni . . Rendszeresen szerepel előadóművészként a különféle koncerteken, a kórustól azonban mégsem tudott megválni. Irénhez hasonló több kitűnő adottságú előadót említhetünk a kórusból, például a jubileumi koncerten is hallott Galambos Ildikót, G. Simon Zsuzsát, Konczili Editet, Moldván Katalint, Szabó Ilonát, illetve a férfiak közül Fehér Miklóst, Végh Imrét. Negyedszázada kezdeményezte Kóródy László, a városi kultúrotthon akkori igazgatója és Fekete Ferenc karnagy egy vegyeskar létrehozását a városi rendezvények művészi színvonalának emelése érdekében. Az együttes 38 alapító taggal kezdte meg a munkát. Időközben Vass János, Gulyás György és Tarczay Zoltán voltak a karnagyok. A jelenleg 70 tagú együttes 1972 óta Fehér Ottó irányításával dolgozik. Fehér Ottó kemény kezű, nagy tempót diktáló, szigorú és feltétlen fegyelmet követelő karnagy. Keze intésére a legapróbb részletekig kimunkált, tökéletes produkciók csendülnek fel, többnyire kristálytiszta hangzással, fölényes technikai biztonsággal. Ami pedig a szakmai elismeréseket illeti: a magas szintű munkát olyan minősítések jelzik, mint 1965-ből és legújabban A szocialista kultúráért kitüntetés, 1966- ban az Áranykoszorú, két, illetve négy év múltán az Aranykoszorú diplomával, a megyei kiváló, az országos „Kiváló együttes” cím, majd a legmagasabb szakmai elismerés: a Hangverseny kórus fokozat. Rendszeres résztvevői a megyeszékhely zenei életének, vendégei a hazai fesztiváloknak újabban a nyírbátori zenei napokon is szerepelnek. Többször jártak külföldön, legutóbb Angliában értek el komoly eredményt a nemzetközi versenyen. Gazdag repertoár Repertoárjukon a kórusmuzsika szinte teljes kereszt- metszete megtalálható. Ha csak a jubileumi koncert műsorát nézzük: Monteverdi és Szokolay, Schütz és Kodály, Ranse és Rautavaa- ra. Klasszikus és barokk, madrigál és kantáta, a legmodernebb finn és hazai irányzatok. Legutóbb a szovjet—magyar űrpáros fogadására Balázs Árpád: Űrhajós indulóját tanulták meg. Ezzel kapcsolatos érdekesség, hogy az eredetileg egyszóla- mú műhöz a kórus kívánságára . a szerző expressz levélben küldte el a második szólamot: legyen teljesebb a hangzás, ha a stadionban kell majd énekelni. Hogyan értékeli Fehér Ottó a 25. éves együttes munkáját, s mit terveznek a jövőre? — Fontosnak tartom, hogy olyasmit énekelünk, amit mások a megyében nem tudnak. Másrészt, hogy az ora- torikus műfajt is műveljük, harmadrészt pedig azt, hogy az együttes módszertani minta iehet a megye más kórusai előtt. Legközelebbi terveink: Händel: Béke ódáját és Haydn: Nelson-miséjét adjuk elő Nyírbátorban. Erre készülünk . .. Mindehhez már csak any- nyit kell hozzátennünk: a megyei művelődési központ most 25 éves amatőr együttese félhivatásos működési körülményekkel, de hivatásos színvonalon teljesíti vállalt feladatát. B. E. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. július 6.
