Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-05 / 156. szám
1980. július 5. KELET-MAGYARORSZÁG 5 II Kelet 1 Irlagyarország | KÉPEK 1 Kapcsolók a Szovjetuniónak. A Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezet az elmúlt fél évben 92 darab VHRT típusú kapcsolóállomást gyártott szovjet megrendelésre. Az év második felében a nyíregyháziak 110 darab kapcsolóállomást exportálnak a Szovjetunióba. NYÁRI TÁBOR BÁTORBAN. Tizedik alkalommal rendezte meg a nyírbátori művelődési központ a rajztanárok nyári alkotótáborát. Az ország öt megyéjéből összegyűlt rajztanárok az új grafikai eljárásokkal ismerkednek. A július 5-én záró tábor munkáiból szeptemberben és októberben Nyíregyházán, Nyírbátorban, Debrecenben és Szentendrén kiállítást rendeznek. UBORKASZEZON A DOHÁNYGYÁRBAN. A Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalat dolgozóinak most is megoldották a nyá- ri foglalkoztatását. A dolgozók — többnyire lányok, asszonyok — az őszi szezonig több mint 10 millió borítékot és papírzsákot ragasztanak. Tucatnyi új lakás. A Nyír- madai Állami Gazdaság dolgozóinak idén és a közeli években 60 QTP-lakást építenek. Idén 12 lakás átadására kerül sor. Az első négy lakást a közeljövőben adják át rendeltetésének. KIÁLLÍTÁS MÁTÉSZALKÁN. Vincze László festőművész kiállítását július 8-án nyitják meg a mátészalkai Zalka Máté Művelődési Központban. A kiállítást július 12-ig tekinthetik meg az érdeklődök. KONZERVGYÁRIAK AZ ÓVODÁSOKÉRT. Az elmúlt napokban a Nyíregyházi Konzervgyár Marx Károly Szocialista Brigádja műsoros üzemlátogatásra hívta meg a gyermek- és ifjúságvédelmi intézet óvodás csoportját. A gyermekek verssel és dallal köszönték meg a brigád ajándékát. Lakk-kabát az NSZK-nak. A Nyíregyházi Divatruhózati Vállalat július 4-én, pénteken 3500 darab iaíkk-kabátot és blézert szállított az NSZK- ba. SZÁZSZEMÉLYES ÓVODÁT épített a nyíregyházi Árpád utcán a Szabolcs- Szatmár megyei Építő- és Szerelő Vállalat. Az új létesítmény műszaki átadására a közelmúltban került sor. CSATORNAMŰ ÉPÍTÉS MIATT 1980. július 14-én reggel 6 órától Balkány községben a Rákóczi út teljes szélésségben lezárásra kerül. Építési idő alatt Szakolyból Biri és Bököny felé, a Benedek —Kossuth utcán, 1 Nyíradony felől Biri és Bököny felé a Szakoiyi út, Benedek út és Kossuth utcákra lesz a forgalom terelve. (855) Felújítva várja vendégeit az ibrányi művelődési ház. A felújítást 280 ezer forintos költséggel a közelmúltban fejezte be a helyi építőipari szövetkezet. Üj klubot is kialakítottak a művelődési házban. HAJÓZÁS IRÁNT ÉRDEKLŐDŐK FIGYELEM! A Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat felvesz és betanít: 1. hajós fedélzeti munkakörbe 8 általános! végzett, úszni tudó dolgozókat, 2. gépházi munkakörbe vasipari szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkező, vagy műszaki szakközépiskolát végzett dolgozókat. Két műszakos, heti váltós munkarend. Munkahéten munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Budapest, XIII., Cserhalom út 2. Dunai kirendeltség. (Bp. 3481) Barcs Sándor kitüntetése A Minisztertanács Barcs Sándort, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatóját — saját kérésére, nyugállományba vonulására tekintettel, érdemeinek elismerése mellett — a tisztségéből felmentette, egyidejűleg Lakatos Ernőt az MTI vezérigazgatójává kinevezte. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Barcs Sándornak — négy évtizedes kiemelkedő munkásmozgalmi és közéleti tevékenysége elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából — a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke pénteken a Parlamentben adta át. Jelen volt Óvári Miklós, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke. Fiatalok kitüntetése Kozák József és Szakácsné Bacsó Mária naív festők képeiből nyílt kiállítás pénteken délután Nyíregyházán, a városi művelődési központban. (GB) A papi békebizottság ülése Kibővített ülést tartott csütörtökön Nyíregyházán a katolikus papi békebizottság a népfront megyei székházában. Dr. Csépányi Ferenc prépost-kanonok tartott tájékoztatót a berlini egyházi békekonferenciáról, majd a résztvevők megvitatták a papi békebizottság első féléves munkaprogramját. Az ülésen részt vett és felszólalt dr. Kovács Béla, az Országos Béketanács főtitkára, átadta két kiváló béke-aktivistának az Országos Béketanács emléklapját, dr. Fekete Károly és Damjanovich Pál lelkésznek. Megkezdődött a nyári napközis tábor Sóstógyógyfürdőn. Jelenleg 380 gyermek elhelyezését és program szerinti foglalkoztatását tudják biztosítani. (J. L.) A Hazafias Népfront Országos Tanácsa kitüntetését adta át július 3-án Vaján az úttörők hagyományőrző találkozóján Nekiing György több résztvevőnek. A népfront megalakulásának 20. évfordulója tiszteletére alapított Ortutay Gyula-emlékérmet vehette át — az úttörőmozgalomban elsőként — a vajai idegenvezető úttörőőrs. ök kalauzolják rendszeresen a vajai várban berendezett országos hagyományőrző úttörőmúzeumban a látogatókat. Emellett „Kiváló társadalmi munkáért” kitüntetést kapott a kenderes! Bakos Noémi, „Érdemes társadalmi munkás” lett a má- riapócsi Balázs Brigitta. Az országos találkozó befejeztével arról is döntöttek, hogy a jövő évben — a Magyar Üttörők Szövetsége megalakulásának 35 éves évfordulója tiszteletére — Vaján rendezik az országos jubileumi találkozót. Á lottó nyerőszámai: 5f 18, 27, 39f 43. Orvosi ügyelet a hét végén A felnőtt és a gyermek betegek ellátására Nyíregyházán hétköznapokon 19 órától másnap reggel 7 óráig a Vöröshadsereg útja 14. szám alatti városi rendelőintézetben tartanak ügyeletet. Szombaton 15 órától, vasárnap egész napon át hétfő reggel 7 óráig állandó orvosi ügyeletet tartanak. Telefon: 11000. A városi rendelőintézetben vasárnap 8—12 óra között fogászati ellátás is van. Az injekciókat felnőtteknek és gyermekeknek vasárnap 8—12 óra között a Vöröshadsereg útja 16. és a Korányi köz 2. szám alatt adják be. MEGKÉRDEZTÜK Mi lesz a belsőségbolttal? A nyíregyházi Szarvas utcán egy épületen még kint a tábla: „ÉKV belsőségboltja”. Ám a roló hetek óta lehúzott állapotban van, senki és semmi nem tájékoztatja a vásárlókat. Mi lesz a belsőségbolttal, vagy ahogy a déli lakónegyedben nevezik, a „májbolttal”? — kérdeztük Kiss Jánost, az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat igazgatóját. •*— A bolt működését megszüntettük. A kevés árú miatt nem volt célszerű fenntartani. Az épületet átadjuk a városi tanácsnak. A tanács továbbadja, az elképzelések szerint szintén bolti célra. Még nem tudni, hogy milyen bolt nyit majd a belsőség-' bolt helyén. — A bolt bezárása miatt romlik-e a városrész ellátása? — Nem. A mi boltunk hús-, illetve belsőségkeretének nagy részét a szemközti ABC-áruház hentesáru osztályára szállítják. Bizonyára tapasztalhatták is a vásárlók, hogy újabban az ABC-ben májat és más belsőséget is lehet kapni. (n. 1.) FOGADÓÓRA. A megyei tanácson hétfőn szabadság miatt nem tartanak fo- • gadóórát. Czakó István, a Nyíregyházi Városi Tanács elnökhelyettesé július 7-én, hétfőn 8 órától 11 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. SÖSTÖ—ZAKOPANE. Az 5. sz. Volán Vállalat évek óta baráti kapcsolatot tart fenn egy lengyel közlekedési vállalattal. A kapcsolat jegyében csereüdültetésTekre is sor kerül. Július 5-én, szombaton 24 fős lengyel csoport érkezik 12 napos üdülésre a Volán sóstói üdülőjébe. A Volán 24 fős csoportja ugyancsak szombaton utazik Zakopánéba, egy vadregényes üdülőbe. VONZERŐ. Milánó egyik elővárosában élő Martini úr a következő újsághirdetést adta fel: „ Házam előtt egy régi fa áll, amelyen már 12 autó tett kísérletet. Ameny- nyiben egy 13. gépkocsivezetőnek is ez a szándéka, sietnie kell, a következő hét végén kivágatom a fát.” — Péterke, miért nem voltál tegnap iskolában? — Azért, mert egy új taggal szaporodott a család. — öcsike, vagy hú- gocska? — Nem, új apuka. ★ — Gyerekek még mindig nem találjátok azt az 5 forintost? — Már Károly megtalálta. — Akkor hát mit kerestek? — Károlyt. ★ A házaspár a nyaralásból visszatérve kirabolva találja a lakást. — Látod, ha nem mentünk volna a Tátrába, akkor ez nem történt volna meg velünk: — Ez a te hibád. — Én Jugoszláviába akartam menni! ★ — Mit gondol, ilyen marad az idő, vagy esni fog? — Nehéz lenne megmondani. Az időjárástól függ. ÉRTESÍTJÜK KEDVES FOGYASZTÓINKAT, hogy Nyírmeggyesen 1980. július 7., 8., 9- én, Nyírkátán 1980. július 7., 8., 9., 11., 14-én, Hodászon 1980. július 15., 16., 17., 18-án, Nyírcsászáriban 1980. július 7., 8., 9. 10- én, Nyírderzsben 1980. július 15., 16., 17., 18-án, Kántorjánosiban 1980. július 15., 16., 17., 18-án, Őrben 1980. július 15., 16., 17., 18- án 8 órától 16 óráig áramszünetet tartunk középfeszültségű berendezéseink karbantartása miatt. Kérjük fogyasztóink megértését és szíves türelmét. TITASZ KIRENDELTSÉG MÁTÉSZALKA Hírfigyeletes: Nábrádi Lajos Telefon: 11-877 Nem tábla... Azt mondják az okosok, hogy születés, növekedés nincs fájdalom nélkül. Biztos igaz, de a mai ember ismeri a fájdalom csillapítóit is. A növekedés: építünk. A fájdalom: el kell miatta terelni az autóbuszokat. Befelé (az állomástól) a városba megszűnt két meg- álló, kifelé megszűnt egy. A szükség törvényt bont. Eddig mindent megértünk, no de nem mindenki nyíregyházi benszülött, nem mindenki olvas újságot, és még az újságolvasók sem mindig figyelnek a közérdekű közleményekre. Terelő úton járnak a buszok, megszűnt hát az állomás felé tartók eddig népes állomása az Omnia előtt. A busz, minden busz, egy megállóval lentebb, vagy fentebb már elérhető, de honnan tudja ezt az idegen, a vonathoz siető utas? Nem tudja, ha nem ismeri a várost, odaáll tehát, ahol tábla hirdeti a megállót. Odaáll és vár. Tíz percet, tizenötöt, de várna még többet is, ha nem szánja meg egy-egy benfentes gya- logos, és nem magyarázza el, hogy az építés miatt a megállót jelző tábla nem tábla többé, hanem valami más. Mondjuk: a városkép része. Szerte a világon mindenütt azt csinálják, hogy egy-egy (ideiglenesen is) megszűnt megállót a forgalom irányítói meg is szüntetnek. Mondjuk: keresnek egy papírt, akár tegnapi újságot is, körültekerik egy madzaggal, elfödik így a táblát és így az idegen is tudja, hogy ott valami volt, de az a valami éppen nincs. És akkor a kérdező, ha kérdez, még a vonatát is eléri. Nos, a kérdéses megállókban a táblák úgy virítanak, mintha lennének. Bartha Gábor Megjelent a nyári alma és körte Bármennyire is késik a .gyű- möcsérlelő nyári meleg, a piacokon már megjelent az idei termésű alma, sőt a körte is. Az idő előrehaladottságát jelzi a zöldségfélék árainak alakulása is. A felére — esetenként még ennél is jobban — csökkent például a főzőtök, az uborka, a zöldbab, a káposzta, sőt a sárgarépa és a gyökér ára is. A Zöldért érvényes, első osztályú árai, szombattól: zöldpaprika he- gyes, erős 36; töltenivaló 40; uborka 11—16; karalábé 4; fejes káposzta 2; kelkáposzta 5; paradicsom 42; karfiol 11; új burgonya színes 8; fehér 5; zöldborsó 8; főzőhagyma 6; zöldbab 15; főzőtök 7 forint kilónként. A gyökér 3—4; a sárgarépa 2—3; az új fokhagyma 3 forint csomónként. Gyümölcsök: egres 12; szamóca 18—27; cseresznye 17—20; meggy 18—28; ribizli 19: nyári alma és körte 10 forint kilója. „ GYORS KARBANTARTÁS Ismét van meleg víz! Nyíregyházán az Ingatlan- kezelő és Szolgáltató Vállalat dolgozói három nappal a tervezett határidő előtt befejezték a szokásos nyári karbantartási munkálatokat. A hét végén már ismét meleg vizet kapnak a megyeszékhely lakói. A rövid ideig tartó karbantartás annak köszönhető, hogy csaknem kilencven vállalati dolgozó napi 12 órás műszakot tartott majdnem két hétig. Többen éjszaka is dolgoztak, hogy a városnak mielőbb meleg vize legyen. 5., szombat KRÓNIKA EMESE, SAROLTA NAPJA A Nap kél 4 óra 53 perckor, nyugszik 20 óra 44 perc- kor. A Hold kél 0 óra 59 perckor, nyugszik 13 óra 02 perckor. Hatvan évvel ezelőtt, 1920. július 5-én kezdődött meg Budapesten a népbiztosok perének tárgyalása. A frissen hatalomra került ellenforradalmi Horthy- rendszer a pert újabb kommunistaellenes kampányra kívánta felhasználni. A per során a tanácskormány tagjai közül négy vádlottat — Bokányi Dezsőt, Ágoston Pétert, Haubrich Józsefet és Vántus Károlyt - halálra ítélték, s többeket sok évi fegyházbüntetésre ítéltek. Az ellenforradalmi rendszer számításait azonban megzavarta és keresztülhúzta a szovjet kormány, amely 1920. augusztus közepén tudatta Horthyékkal: a tanácskormány volt tagjai el- len készülő gaztett meghiúsítására Szovjet-Oroszor- szágban ezer magyar hadifogoly tisztet internálnak, s közülük tízet túsznak nyilvánítanak, akik életükkel felelnek a tíz magyar népbiztosért. A szovjet kormány egyben javaslatot tett fogolycserére. Ilyen körülmények közt az ítéletet nem lehetett végrehajtani. A fogolycseréről szóló egyezményt több hónapos tárgyalás után 1921 nyarán megkötötték. A szovjet kormány mind a tíz népbiztost és velük együtt csaknem négyszáz politikai elítéltet mentett ki a magyar börtönökből. A horthysta uralkodó körök a később elfogott kommunistákat is kénytelenek voltak még 1924-ben is kiengedni a Szovjetunióba, cserében ottani magyar hadifogoly tisz- tekért. Időjárás Várható időjárás ma estig: eleinte felhőtávonulá- sokból szórványos esők, záporok. Később nyugat felől lassan csökkenő felhőzet, és főként északkeleten záporok. Csak lassan mérséklődik a sokfelé erős, a Dunántúlon még viharos északnyugati, nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. Állatorvosi ügyelet. Ezen a hét végén dr. Marton Gyula — Nyíregyháza, Árpád utca 41. Telefon: 16-421 — tart ügyeletet. Gyászj el en t esek Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, anyós, nagymama, rokon BALOGH ISTVANNÉ Szül.: GULYAS MARIA 72 éves korában elhunyt. Temetése július 7-én, 11 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló család.. (41569) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága édesanya, nagymama, dédnagymama és rokon ÖZV. KOSTYAL ISTVANNÉ Szül.: VERES ZSUZSANNA 85 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése július 7-én, 14 órakor lesz az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló család. (41572) Ezúton mondunk hálás köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédoknak s mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk és rokonunk VALU ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (46512) Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédoknak s mindazoknak, akik drága halottunk, szeretett édesanyánk ID. KELEMEN JÖZSEFNÉ temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. (41523) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk ID. SARKADI FERENC temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. (41445) Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédoknak s mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk NEMES MIHÁLY temetésén részt vettek, sírjára virágot. koszorút helyeztek, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek/ A gyászoló család. (46535) Július Megér egy mosolyt