Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-31 / 178. szám
1980. július 31. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Bukott ember? n szocialista demokrácián alapuló választási rendszerünknek egyik demokratikus eleme esetenként több jelölt állítása. Ez a gyakorlat a 60-as évektől egyre terjed — részben a választási előkészületekben részt vevő szervek kezdeményezésére, részben a választópolgárok közvetlen javaslatára. Nagy tisztesség, a társadalmi elismerés kifejezése, ha valakit ilyen körülmények között javasolnak. Ebben a személye iránti megbecsülés, munkájának társadalmi elisme- rése nyilvánul meg. A kiadott választási irányelvek nem a mindenáron való többes jelölést szorgalmazták. Kimondták, hogy a szükséges társadalmi igényeknek megfelelően kell e fontos társadalompolitikai kérdéssel foglalkozni. A töb- bes jelölés tapasztalatai arra engednek következtetni, hogy a területi párt- és társadalmi szervek megfelelő mun- kát végeztek. Néhány kérdésben azonban felfogásbeli különbségek is mutatkoztak. Ezt a többes jelölések nagy szóródása is jól mutatja: a legkevesebb kettős jelölés egy megyében 14; míg a legtöbb 234 tanácstagi körzetben volt. Egyes helyi szerveknél, tartva a többletmunkától, különböző indokok alapján nem vették szívesen a többes jelölést. Igaz, esetenként a többes jelölésnél előfordult a jelöltek idegenkedése is, közülük számosán nem is vállalták arra való hivatkozással, hogy mi van akkor, ha nem őt választják meg: hogy mit fognak szólni az emberek?! Ez alkalommal tizenöt országgyűlési képviselői választókerületben és 1779 tanácstagi körzetben állítottak két vagy három jelöltet. A választópolgárok megfelelő felelősséggel választották ki a legalkalmasabbakat, úgy ítél- ! tók.rneg, hogy bármelyik Személy is kerül megválasztásra, ügyüket jól képviseli, a közélet fáradhatatlan munkása lesz. Mi volt a döntő a kiválasztásuknál? Nehéz lenne minden területre egyformán érvényes sorrendet felállítani, hisz ez lakóterületenként változott. Azt vizsgálták a jelölő gyűlésen, hogy milyen rátermett a közéleti munkára, mekkora helyi ismerettel rendelkezik, van-e jártassága, mennyire ismerik a körzetben, milyen emberi tulajdonságokkal rendelkezik. Nem erkölcsi, vagy politikai kifogások alapján döntöttek egyik vagy másik javára. Ez lényeges annak helyes értelmezésében, hogy hogyan kell tekinteni a másikra. Hisz egy ember nem mindenre alkalmas egyfor- mán, de attól még becsületes marad, ha bizonyos jegyek alapján a társát választják. Kétségtelen, hogy közéletünk és a közvélemény ma még konzervatív ebben a vonatkozásban. A közvéleményt is formálni kell tehát abban az irányban, hogy erkölcsileg, emberi értékét tekintve senki nem lett kisebb azzal, hogy nem ő került be a választott testületbe. Még inkább nem lehet az egyiket vesztesnek, a másikat nyertesnek tekinteni úgy, mint pörlekedéssel harcban álló feleket. Azon kell fáradozni, hogy jelölt és jelölő egyaránt természetesnek fogja fel, hogy csak egyik választható meg és a kevesebb szavazatot kapott nem „bukott” ember. Az a bukott ember, aki törvényeinkkel szembekerül: aki közösségellenes magatartással, harácsolással, ügyeskedéssel kompromittál- ja magát és nem az, aki a szocialista közösség érdekeinek előmozdítására vállalkozik. A pártszervezeteknek, a tömegszervezeteknek és -mozgalmaknak olyan politikai légkört kell biztosítaniok, hogy a közélet azon fáradhatatlan munkásait, akik a kettős jelölésre vállalkoznak, jobban becsüljük; a köz érdekében történő vállalkozásukat nagyobb elismerésben részesítsük. A helytelen szemléletet és gyakorlatot választási rendszerünk demokratizmusának továbbfejlesztése érdekében is fel kell oldani. Helyes kezdeményezésnek bizonyult, hogy néhány megyében a meg nem választott képviselőjelöltet javasolták megyei tanács, illetve végrehajtó bizottsági tagnak megválasztani. C sak helyeselni lehet azo- kát a kezdeményezéseket is, melyek arra irányulnak, hogy a jelöléskor el nem fogadott, vagy meg nem választott személyeknek megfelelő közéleti megbízatást biztosítottak a tanácsi munkabizottságokban, a tömegszervezeti aktívacsoportokban. Ez segíti munkájuk, emberi vonásaik megismertetését, képességeik kibontakoztatását, közéleti jártasságuk gyarapítását. Fontos, hogy ne felejtsék el őket, hanem továbbra is számítsanak rájuk azokon a területeken, ahol nap mint nap társadalmi munkájukkal bizonyíthatják, hogy a dolgozó közösségek bízva számíthatnak rájuk. Strinni Ferenc, az MSZMP KB munkatársa A gávavencsellői Viktória Cipőipari Szövetkezetben a kismamák részére külön szalagot szerveztek. (Jávor L. felv.) Csepergő esőben is mennek a kombájnok Nemcsak az időjáráson múlik... Kihalt a nyírteleki Dózsa Tsz irodája. Csak néhány gépíró kisasszony végzi a dolgát, meg Szabó Sándorné, a szövetkezet személyzeti vezetője intézkedik valamilyen ügyben. Tőle hallom, ha az elnököt, vagy a főagronómust keressük, a határba induljunk: kint vannak az aratókkal!. Gépkocsiba szállunk, mikor jön a párttitkár, Kovalcsik László, s mondja, az elnök a sertéstelepre ment: ellenőrzi a szárítóberendezéseket. A párttitkár is elkísér bennünket, útközben szidja a rossz időt. Találkozás az elnökkel — Négyszer kezdtünk a búza aratásához, háromszor a zápor vert ki bennünket a táblákról. Bár mi még nem is panaszkodhatunk, hiszen hallja az ember, hogy máshol hektárok százait borítja a belvíz. Bennünket ez elkerült, ennek köszönhetjük, hogy a megyében az elsők között fejeztük be az őszi árpa vágását. Július 11-én végeztünk a 110 hektárral. . Hajdú Gábor, a szövetkezet elnöke már várt bennünket. Telefonon kiszóltak a központból, hogy jövünk, addigra K özölte velem Bárdi Béla főmolnár, hogy az apró búzaszemet 119 felé bontják a hengerek, mire elérik a végső célt, kettő lesz belőle: liszt és korpa. A búzaszem 70 százaléka lesz liszt, 30 százaléka korpa. A malom több emeletes. Laikusnak a hengerszékeket összekötő csövek erdeje káoszt sejtet. Pedig szigorú a rend. A molnár emeletről emeletre jár. Kis ablakokat nyit. Erőteljesen kiárad a zúgás — miközben tenyerén már ott van a korpás liszt, a derce, vagy a dara. — Ezt kóstolja meg — mondja Ribóczi András műszakvezető molnár —, olyan az íze, mintha dióbél lenne. A molnár sárgásbarna valamit kínál ízlelésre. — Mi ez? — Búzacsíra. Férfiaknak való eledel, mert állítólag javítja az erőnlétet a szerelemben. A csira a búzának mintegy négy ezreléke, ezt azért választjuk ki, mert erősen olajos, rontaná a liszt minőségét. A búzacsira valóban emlékeztet a dióbélre, édeskés, fogyasztható. — Mire használják? — Nagy részét exportáljuk. Ott kint sok mindenre Arcok közelről Á molnárlegény felhasználják, emberi fogyasztásra alkalmas dolgokat készítenek belőle, de kiváló takarmány is. A baktalórántházi malomnak különleges státusa van a megyében. Csak kimondottan jó minőségű, magas sikértartalmú búzát őrölnek. A lisztet a demecseri keményítő- gyárba szállítják, ahol jó pénztérő, dollárt hozó gyógyszeralapanyagot vonnak ki belőle. De most nem is ez az érdekes. Az emlékezetemben élő gyermekkori lisztes molnárhoz egyáltalán nem hasonlítható Ribóczi Andrást arról faggatom: hogyan, miért lesz ma valakiből molnárlegény? — Az én esetemben nem volt arról szó, hogy éltem, haltam volna ezért a szakmáért. Itt helyben ez a lehetőség kínálkozott, kitanultam hát a mesterséget. Azóta 20 év telt el és most már szeretem azt, amit csinálok. — Valamikor a malomnak, molnárnak rangja volt a paraszti társadalomban. Mi van most? — Nem az, mint régen. Nem járnak őrletni már az emberek. Az üzem zárt, idegenek nem jöhetnek be. Ez nekem nem is hiányzik. Ettől függetlenül a mesterség rangja megmaradt. Végtére is az emberek azt a kenyeret eszik, amelyhez a lisztet mi állítjuk elő. — Mi köze a minőséghez a molnárnak? — Sok. A jó alapanyagot mindenütt el lehet rontani. Ha a molnár nem vigyáz, nem ügyel a hengerekre, a liszt is lehet gyenge, vagy rossz. Kritika a mi malmunkat ezért még nem érte. Ma már kevés malom, kevés molnár van a megyében, pedig jóval több búzát őrölnek, mint 10—20 évvel ezelőtt. Malom is, molnár is győzi a munkát, csak őrölni való legyen. Szerencsénkre, mindig van mit felönteni a garatra. Seres Ernő ő is végzett az ellenőrzéssel. — Kis teljesítményű ugyan .. a szárítónk, de így Is nagy hasznát vesszük — mondja. — Hogy állnak a búzával? — A 720 hektárnak úgy a 15 százalékával végeztünk eddig. Most jöttem a megyei tanácstól, ott hallottam, ennél jóval gyengébb a megyei átlag. Persze a 15 százalékkal sem lehet dicsekednünk, de hát... az aratás üteme sajnos nem rajtunk múlik. Most is kint van a határban mind a tíz kombájnunk, de nem hiszem, hogy arathatnak ilyen időben. — Megnézhetnénk őket? — Hogyne. Bár mondom, nem hiszem, hogy aratnak. Szemerkél az eső. Csendben, kitartóan áztatja a földeket. Az elnök bosszúsan legyint: — Látja, így megy ez majd minden nap. Most szombaton is hozzákezdtünk, learattunk 500 mázsát, de jött a vihar . . . csak hétfőn tudtuk folytatni. Igaz, akkor már egész nap, sikerült is több mint 3 ezer mázsát beszállítani. De ma már újból itt a „vendég”. Pedig semki sem hívta. Nagy zöldbabtáblák között kanyarog az autó. Mindenütt asszonyok szorgoskodnak, pem sokat„tprcjtihek a csepe- résző esővel. Szép, dús a határ, jó termést ígér. — A takarmányt él ék betakarításával időben végeztünk, felkészültünk arra, hogy a szalma egy részét is takarmányként hasznosítsuk majd — folytatja az elnök. — Sajnos vannak olyan területeink, ahol a szénát szalmaminőség- ben tudtuk betakarítani. De nem hagytuk kint azt sem a kaszálókon, hiszen nem tudjuk, hogy mit hoz még az ősz, szükség van minden szálra. Tíz kombájn keringője Bed ő - bakó rba fordulunk. Hosszú akácfiasor mellett visz el az utunk. Néha nehezen döcögő IFA-kat kerülgetünk. — Lassan még kiderül, hogy aratnak a fiúk — jegyzi meg a párttitikár a terménynyel megrakott kocsik láttán. A szövetkezet főagronómu- sa, meg a növénytermesztési főágazat vezetője, Merza Ödön, illetve Gúnya István a műhelykocsi mellett, a tábla szélién áll. — Ez a kis eső nem lehet akadály — mondják, majd még hozzáteszik: — jól is néznénk ki, ha a napsütésre várnánk. Fél tizenkettő — néz órájára Gúnya István —, s már végeztünk 25 hektárral. — Abbain állapodtunk meg reggel, hogy a másik táblát vágjátok — mondja az elnök a két szakembernek. — Abban, de megnéztük a búzát, s úgy döntöttünk, itt folytatjuk. Már kezd peregni a szem — vesz fel a földről egy kalászt a főagronómus —, minden perc drága. A tábla túlsó felében tíz kombájn szorgoskodilk. Azt nem mondhatnánk, hogy szép katonás sorban haladnak, hiszen az egyik fáról, a másik oldalaz, a gyakorlatían szem akár fejetlenségre is gondolhat. Szó sincs azonban erről: a kombájnosok tudják, másképp nemigen lehet boldogulni a sáros, süppedékes talajon. — Látja, milyen zöld, mohás a föild? — kérdezi a főagronómus. — A rengeteg eső miatt. A múlt héten például szinte hihetetlen, 156 milliméter huLlott. Elég lenne két hónapra. Hatalmas árkok éktelenkednek a felázott tarlón, a Rábák nyomai. A tábla szélén most is egy leragadt IFA^t ráncigálnak, nem sok sikerrel. Végre enged a föld szorítása, győznek a lóerők, meglódul az IFA, s a két Rába segítségével megindul a szárítók felé. — Volt már ilyen aratásban részük? — kérdezem az ebédhez gyülekező kornbájno- sokat. Visszakérdeznek: — Maga látott már ilyen tarlót? — Nem emlékszem. — No látja, mi sem. Pedig beszélgető társaim: Aranyosi Béla, Marcsek János és Szabó József régi, tapasztalt kombájnosok, jó néhány nehéz aratást megértek már. Az eget nézik — Reggel mikor kezdtek? — Kilenc vagy fél tízkor ... ? Az ördög sem nézte az órát, annál inkább az eget. Aztán láttuk, hiába várjuk a jobb időt, hát hozzákezdtünk. Nagy úr a szükség, s ha nem igyekszünk, itt rohad ránk a termés. — Megjött az ebéd, a menü borsóleves meg 'krumpli hússal-, kovászos uborkával. Gyülekeznek az aratók. A tábla szélén egy IFA-t szereinek, vezetője káromkodik. A Rábák a nagy igyekezetben leszakították a vonóhorgát. A főagronómus kis műszert hoiz, ezzel mérik a búza nedvességtartalmát. Belemarkol- nak a teherautó rakományába, s már olvassák is: 17,5 százalék. Egy szava sem lehet az embernek, kívánni sem szabad ennél jobbat. Már a kocsiban az elnök megjegyzi: — Úgy látszik, mégsem csak az időjáráson múlik minden. Az embereken legalább annyi... Balogh Géza Kommentárunk: „Budapesten hétfőn nyílt meg az a kiállítás, amelyen a cipőipari vállalatok és szövetkezetek felvonultatják az 1981. évi tavaszi és nyári modelleket. A nagykereskedelmi vállalatok képviselői ezek után kötik meg a szerződéseket.” A megyében két vállalat és négy ipari szövetkezet foglalkozik cipőgyártással. Évente több mint 4 millió pár lábbeli előállítására képesek. A tetszetős cipők és csizmák egy része — mégpedig nagyobb része — külföldön talál vevőt. Azonban bőven jut a hazai boltokba is. A Szabolcs Cipőgyár például harminc modellt állított ki a börzén, s az eddigi eladások azt mutatják, hogy a szokásos meny- nyiséget a partnerek szívesen megveszik. A raka- mazi szövetkezetnél a börze utáni tárgyalást augusztus 19-re tűzték ki, ezek után döntenek a belföldi szállításokról. A cipőiparban a magas bőrárak miatt új helyzet alakult ki. A versenyben csak az tud érvényesülni, aki szemre tetszetős, elfogadható árú cipővel jelentkezik. A belföldi rendeléseket sem úgy kezelik már, hogy ami nem kell exportra, az jó lesz a ha- zai üzletekben. A börzén való részvétel, a kereskedők megnyerése tehát nem másodlagos kérdés. Már csak azért sem, mert a kereskedelemnek a vevőket kell megnyernie ahhoz, hogy jó üzletet kössenek. A kiállítók a jó üzlet reményében vonultatják fel új modelleiket. Ennek a jegyében kívánunk sikeres üzletkötést a szabolcsi üzemeknek is. Lányi Botond Á fűtésszerelő A Hungarofruct tuzséri telepén Terdik László fűtésszerelő, a Mezép dolgozója csöveket hegeszt kazánházhoz. (Vincze Péter felvétele)