Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-27 / 175. szám

1980. július 27. KELET-MAGYARORSZÁG 3 A dohány j övő j e M egkongatták már né­hányszor a vészharan­got a szabolcsi do­hánytermesztés felett, és jog­gal. Csak az elmúlt harminc évben legalább négyszer ke­rült mélypontra a megye egyik legfőbb ipari növényé­nek termesztési helyzete. Legutóbb hat-hét éve vált kritikussá, aztán az iparszerű termesztési móddal, a gépesí­téssel, fajtaváltással és nem utolsósorban a dohány árá­nak növelésével, egy új sza­kasz kezdődött. Az elmúlt két évben- mezőgazdasági üzemeink a dohányt elfogad­ható termésátlaggal és minő­séggel, jövedelmezően ter­mesztették. Az ipar a termelt mennyiségből tartalékolni is tudott. Napjainkban a termelői megnyilvánulások, jelzések ismételten arra engednek kö­vetkeztetni, nincs minden rendben a dohánytermesztés körül. Ez még nem a vész­harang kondítása, de közeli ahhoz a már jól ismert jelen­séghez, amely együtt jár a termelési kedv csökkenésével, a termőterület mérséklésével. Melyek a legfőbb gondok? Az üzemek elsősorban a do­hány jövedelmezőségét emlí­tik, hiszen a dohány, mert szárítani kell az egyik leg- energiaigényesebb növé­nyünk. Gond továbbá, hogy az utóbbi években a termesz­tésben alkalmazott fajták nem mindig váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A Balthes-kombájnok alkal­mazásával csak részben, pldó- dott meg a gépesítés,' ma már erőteljesebben jelentke­zik a kézi munkaerőhiány. Szükség lenne a termelés to­vábbi fejlesztésére, de ehhez nincsenek meg az anyagi fel­tételek. A gondokról, problémákról néhány nappal ezelőtt, ha más-más szavakkal is, de bő­ven szóltak szabolcsi szak­emberek. A véleménynyil­vánítás alkalmát a Debreceni Dohánykutató Intézet terem­tette meg azzal, hogy a pal- lagi kutatótelepén bemutató tapasztalatcserét rendezett. A bemutatót az eső elmosta, nyereségnek számít viszont, hogy véleménymondásra, pa­rázs vitára jó alkalom, jó le­hetőség kínálkozott. És külö­nösen a szábolcs-szatmáriak mondták véleményüket, hi­szen ebben a témakörben ők a legérdekeltebbek. Miért éppen Szabolcs-Szat- már? Azért, mert az ország­ban idén 15 323 hektáron ter­mesztik a dohányt, és ennek az 52 százaléka a máriapőcsi termelőszövetkezet gesztorsá­gával működő rendszerhez tartozik. Ilyen alapon a do­hánytermesztéssel járó örö­mök és gondok nagy része itt, ebben a megyében kris­tályosodik ki. tézet munkatársai a dohányt teljes vertikumában vizsgál­ják. A magtermesztéstől a cigarettagyártásig tehát min­dennel foglalkoznak. Dr. Kandra György, az intézet igazgatóhelyettese, de a tudo­mányos munkatársak, Vály Andrásné, és Landay János is az egyik legalapvetőbb dologról a termés biztonságá­ról úgy vélekedtek, hogy az a következő években javul, ezzel együtt jár majd az üze­mi érdekeltség szilárdulása. Véleményüket a kutatásban elért eredményekre alapoz­zák. A fajtakísérlet — jó eredményekkel járt —, az új fajták hasznosítása hármas célt szolgál; a termelés jöve­delmezőségét, a biztonságos termelés megteremtését, ezen keresztül az ipar nyersanyag­gal történő ellátását. Nem utolsó szempont a termesz­tésben az exportarány foko­zása sem. Ez utóbbira azért van égetően szükség, hogy a cigarettagyártás recepturá- jának bővítéséhez behozott importdohányt exporttal el­lensúlyozzuk. A dohánytermesztés leg­alapvetőbb részét a fajtakér­dést vizsgálva a kutatók el­mondták; az utóbbi években behozott és termesztett 7—8 fajta nem tudta megállni a helyét. Az üzemek sokat vár­tak ettől, és mert csalódtak ez lehangolóan hat. Most a pallagi fajtákban és fajtaje­löltekben, valamint a már termesztésben lévő Virginia 76 és nyírségi fajtákban lát­ják a biztató jövőt. Ezek a fajták ha kisebb arányokban is, de már a köztermesztés­ben bizonyítják jó tulajdon­ságaikat. A Virginia 76, és a Nyírsé­gi I. fajtákból 1981-ben már kgzel ezer hektáron termesz­tenek, a kutatóintézet- ennyi magot tud előállítani. Évek kellenek ahhoz, hogy telje­süljön a szabolcsi üzemek óhaja: olyan dohány kell, amely egyenletesen, minden körülmények között bizton­sággal megtermi a hektá­ronkénti 12 mázsát, □ ő termésre Szabolcsban jelenleg csak rendkí­vüli jó időjárás mel­lett lehet számítani. Ez a nagyfokú bizonytalanság az üzemek számára semmikép­pen sem kedvező, mint aho­gyan az sem, hogy a gépesí- . tésben, jószerével alig halad­tunk túl azon, ami 4—5 év­vel ezelőtt elkezdődött. Igaz, a dohánytermesztés ma már sok mindenben nem hasonlít a hagyományoshoz, de a pa­lántanevelés, a kiültetés, a törés még mindig sok embert igényel. Törekvések vannak ennek megváltoztatására. Al­kalmazzák az úgynevezett Pówel technikai eszközöket, technológiát. Kállósemjénben és másutt összesen három olyan automata törőgépet próbáltak ki, amelyekkel könnyebb a munka, munka­erő takarítható meg. Végez­tek kísérleteket palántakisze­Most a gondokból jóval több van, mint az örömök­ből. Egyenes következménye ez a kritikus időjárásnak. A hűvös, csapadékos idő miatt, abnormálisán fejlődtek, ezért korai elöregedés, idő előtti levélsárgulás tapasztalható. A hasznosítható termés mini­mális, de ennek nagy részét is tönkretette a jégverés, a vihar. Az alacsony termésátlag­gal, a gyenge minőséggel a dohány most sok helyen rá­fizetéses lesz. Eltekintve az idei katasztrofális helyzettől, a dohánytermesztés jövőjét nem a jelenlegi időjárás ha­tározza meg. Inkább az, hogy az önköltség emelkedett, a jövedelmezőség a termésátla­got tekintve csökkent. Ilyen előzmények után próbáltak választ adni szak­emberek arra, hogy mi vár­ható a következő években. A Debreceni Dohánykutató In­dő gépekkel is, de az új gé­pek alkalmazásának a pénz­kérdés a legfőbb akadálya. Ügy lenne jó, ha gyorsabb fejlesztéshez a dohány jöve­delmezősége adna mindenkor alapot. Hasznos, figyelemreméltó tanácskozás volt Pallagon. Természetes egy rövid kom­mentárban nehéz mindarról szólni, amely ma a szakembe­reket foglalkoztatja. A lé­nyeg az, hogy a problémák­ról, gondokról őszinte volt a szó, és őszinte volt az a véle­mény is, amelynek alapján bízni lehet abban, hogy Sza­bolcsban a dohánytermesz­tésnek nemcsak hagyománya, múltja, de jövője is van. Seres Ernő A cím némi pontosításra szorul. A rajtvonalat már mindhárman elhagyták, de oly közel vannak hozzá, hogy a pálya vége igencsak mesz- sze van még. Egy mérnök, egy üzemmérnök és egy szak- középiskolát végzett gyárt­mányszerkesztő. Egy lány, és két fiatalember. önállóságb an nincs hiány A Nyíregyházi MEZÖGÉP- nél töltött idejét, de korát te­kintve is a legfiatalabb hár­muk közül Sipos Mária gé- pészfnérnök. Kora nyugodtan leírható: 24 éves csupán. Bod- rogolasziba való, Miskolcon végzett a nehézipari műszaki „A fejlesztés szívem sze­rinti” — mondj» Sipos Mária egyetemen, 1979 augusztusa óta viszont nyíregyházi lakos. — Ismertem, most pedig- már szeretem is a várost. Örülök, hogy ide kerültem, mert nincs hiány munkában, és az önállóságra sem lehet panasz. Végzettsége szerint — ál­talános gépészetet tanult —, inkább a technológiai osztá­lyon lenne a helye, s nem a fejlesztésin, de végűi is, ne­héz a kettőt egymástól elha­tárolni. — A fejlesztés inkább szí­vem szerinti — mondja. Szép dolog az önállóság, de a haszna nem mindig egyér­telmű, különösen nem. ha kezdő az ember. Ebben Feke­te Lajos gépész üzemmérnök, Sápi Imre gyártmányszer­kesztő is egyetértenek. — Kezdetben nagyon hi­ányzik — fejtegetik egybe­Fekete Lajos piacképesebb gépeket szeretne hangzóan — a sokrétű ismer­kedés, az, hogy a gyár külön­böző részein dolgozzunk rö- videbb-hosszabb ideig. Ennek okát Fekete Lajos, aki öt éve dolgozik a gyár­ban, emígy adta: — Akkora a fejlesztési programunk, hogy erre nincs mód. Dömpingmunkát csiná­lunk. Pedig nagy szükség len­ne a betekintésre, a munka- folyamatok jobb megismeré­sére, mert a főiskolán, egye­temen tanultak nem gyakor­latiasak. A döntésekhez ta­pasztalat szükséges. Terhelés alatt — Nekem, egyéves gyakor­lattal, fél tucatnyi témám van —* mondja Sipos Mária. — Ennyi nekem is jut — teszi hozzá Fekete Lajos. Sápi Imre viszont ennek többszörösét emlegeti, persze hozzá kell tenni: az ő mun­kája más jellegű, afféle ösz- szekötő kapocs a tervezés, fejlesztés, és a termelés kö­zött. Hárman, egybehangzóan ál­lítják: „Ez a munka nagyon Sápi Imre: „...tanulni aka­rok ...” jó, igazi műszaki tevékeny­ség, ilyen fejlesztés, a me­gyében, talán egyetlen válla­latnál sincs.” — A létszám — papír sze­rint — talán elegendő lenne — magyarázza Sápi Imre —, de van aki katona, más gye­sen van, a tröszttől viszont, egyre-másra jönnek a mun­kák. — Más gond is akad — egészíti ki Fekete Lajos. —1 Nem jó a tájékozottságunk, mert hiányzik a szakiroda- lom, és híján vagyunk a kül­földi prospektusoknak. Jó lenne jobban tudni, más or­szágok mit csinálnak, hol tar­tanak, így talán piacképeseb­bek lehetnénk. Mert rosszabb gépeket nem szabad csinál­nunk, mint mások készítenek. A munka tehát sok, néha fedik egymást, a sürgős he­lyébe még sürgősebb tolak­szik, ez viszont, esetenként káoszt okoz. Sikerekben így sincs hiány, de ha változtatni lehetne némely dolgon, még több lehetne. Minden szavu­kon érződik, minden mozdu­latukon látszik: őszintén sze­retnék ezt. — Nincs mindig időnk el­dönteni, hogy a választott fcnegoldás, valóban a legcél­szerűbb-e? Ami nagyobb probléma — teszi még hozzá Fekete Lajos —, az a hazai háttéripar hiánya. Külföld­ről, tőkés importból hozunk olyasmit, amit itthon is elő tudnánk állítani. Ez drágítja a gépet, csökkenti a piacké­pességet. Nem elég kifejlesz­teni egy gépet, azt el is kell tudni adni. Álmok, életközeiben A sorokat végigfutva két­ségtelen, hogy ők hárman, elégedetlen emberek. De elé­gedetlenségük alkotó elége­detlenség, nem a kákán is csomót keresőké, hanem a többre, jobbra vágyóké; az önmagukat a munkában is megtalálni akaróké. Tudják mit és miért csi­nálnak. Álmaik is vannak, de ném álmodoznak. Sipos Mária álma, hogy egyszer, majd önállóan fej­leszt ki egy gépet. Fekete Lajosból a nagyobb tapasztalat is szól, amikor így fogalmaz: — Nekem már volt saját fejlesztésű gépem. Szeretném, ha az itteni munkánk azt eredményezné, hogy ami tő­lünk kerül ki, az a világ min­den táján keresett cikk le­gyen. Sápi Imre ezt mondja: — Olyan dokumentációt szeretnék készíteni, amibén hibát sem lehet találni. És tanulni akarok: jövőre fel­vételizem Kecskeméten, a gépipari automatizálási főis­kolán. Talán nem is álmok ezek. A valóságból táplálkoznak, a lehetségesből, és rajtuk is múlik, hogy az elképzelés egyszer tény legyen. SpeidI Zoltán Telek­könyv A TÉNYLEGES HELY­ZETNEK megfelelő, új in­gatlannyilvántartás elkészí­tését — törvénynek megfe­lelően —, 1973 második fe­lében kezdték meg Sza­bolcs ^-Szatmárban — tájé­koztat Görömbei József, a megyei földhivatal vezetője. E szükségszerű munka nagysága és fontossága már abból látszik, hogy a me­gyében nem kevesebb 550 ezer ingatlant és ugyancsak félmillió ingatlantulajdo­nost és földhasználót érint a megyében. Az óriási fel­adat elvégzését mind a me­gyei, mind a járási földhi­vatalok egyszerre kezdték meg. Már kezdetben kiderült: nagyon is szükség van új nyilvántartás elkészítésére. Legalább 40 ezerre tehető a megyében, hogy az ingat­lant nem a korábbi telek­könyvi tulajdonos használ­ja. Több mint 80 ezer eset­ben volt más — a régi nyilvántartás szerint —, a terület, a művelési ág, és tévesek voltak egyéb in­gatlanokhoz kapcsolódó adatok. Rég elavult eseteket is tartalmaztak az „öreg” ada* tok. Valamikori megváltott ingatlani ártartozásokat, el­avult — rég érvényét vesz­tett — haszonélvezeti jogo­kat és sok, már nem léte­ző tényt kellett törölni. Köztük 190 ezer esetben olyan földhasználatot, ame­lyek már régebb idő óta nem érvényesek. Eddig ez év közepéig — a tájékoztatás szerint —, 370 ezer ingatlanra készült el megyénkben az új, va­lóságnak megfelelő nyil­vántartás. Vagyis: a megyé­ben 189 igazgatási helység­ben, városokban, községek­ben van érvényben az új ingatlannyilvántartás. E helyeken minden ingatlan- tulajdonos és használó új tulajdonosi lapot kapott. A TELJES BEFEJEZÉ­SIG hátra van még néhány jelentős helység új ingat- lannyilvántartásónak elvég­zése. Köztük van a megye- székhely Nyíregyháza, to­vábbá Űjfehértó, Záhony, Nagyecsed és Csenger. De már e helyeken is munká­ban vannak a földhivatal dolgozói. (a. b.) Utókor ß evallom őszintén, nem egyszerűen csak a ko­rom miatt, de sokkal inkább felelőtlenségem okán, nem sokat törődtem eddig az utókorral. Sem úgy, hogy mit hagyok én rájuk — az adós­ságom úgyse fizetnék ki —, sem úgy, hogy mit monda­nak rólam az utókoristák. Amúgy is el tudom képzelni. Annyi mindent mondtak és mondanak rólam a jelenkor­beliek is — előfordult egy­szer, hogy jót is —, hogy sem­miféle illúzióim nincsenek a tekintetben, mit mondhat ró­lam az utókor. Az ember legyen reális. Az Iliászt megírták előlem, nem különben a Divina Comediát is, egy Milton nevezetű an­gol már helyettem vesztette el a Paradicsomot, a Toldit egy magyar Arany-míves vés­te az utókor leikébe —, hogy csak néhány olyan alkotást említsek a szobrok, a festmé­nyek és a Keopsz piramis mellett, amelyeket voltakép­pen nekem kellett volna megalkotnom, hogy egyálta­lán érdemes legyen az utó­kor számára tisztelni és em­lékezni rám. Puszpáng Al­fonz szerelmi életét sem ír­hatom meg, mert Casanováé érdekesebb, és már meg van írva. Magamét megírni meg nem őrültem meg. — __és én ezt hagyom az utókorra — intett, ha valaha volt ilyen, akkor homéroszi mozdulattal Pacolai Elek a kis víkendházra, amelynek harmadik emelete manzárd­nak volt kiképezve, a feljá­rója pedig vízesésnek. Majd bevezetett a klozetba, ame­lyet nála toilettének nevez­tek, ki is volt ez írva az aj­tóra, és belül olyan szépsége­sen csillogott minden, hogy dehogyis mertem volna én azt használni. Szerintem ők se... — Nos ezt hagyom én az utókorra — mondta még- egyszer fensőbbségesen, mi­közben fenéken rúgta a na­gyobbik fiát, mert az átko­zott kölyök mindig nekitá­maszkodik az ébenfaborítás­nak, és ezer ilyen támaszko­dás már kikoptatja az ében- falat ... — Hát mit szólsz hozzá? — Gratulálok — mormol­tam, és bevallom, szívem kis­sé összeszorult az irigységtől, amikor szabad volt megsza­golnom a kertben a thaiföldi ibolyákat is, amelyeket úgy hozatott Soroksárról... Már vártam a kérdést is: — És te mit hagysz? — Mármint az utókorra? — Mármint arra — helye­selt, és éberen figyelte arcom s szavam Pacolai Elek, mi­közben szemem előtt felköd- lött egy nem különösebben szép, de tisztességgel gondo­zott sír, amelyben az ember az utókorig ellakhat minden­fajta flanc nélkül. De most ezzel kérkedjem ennek a toilette-tulajdonosnak? — Semmit — suttogtam pi­ronkodva. Még a jelenkorra sem — tettem hozzá őszin­tén. Legfeljebb csak ezt a kis írást, majd — fűztem tovább szerényen, de Pacolai gúnyos kacajjal leintett: — ... írást? Az írás el­száll fiam, ez a terméskő, ez megmarad — veregette meg manzárdtetős háza lábazatát, és szemével messze tekintet, messze, el egészen az utóko­rig. Ámen. Gyurkó Géza HÁRMÁN Á MEZŐGÉP-BŐL RAJTVONALON

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents