Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-26 / 174. szám
8 KELET-M AGYARORSZÁG 1980. július 26. GEDOVARI IMRE volt az Olimpiai kardverseny nagy favoritja. Az U. Dózsa sportolója az idén négy Világ Kupa-viadalt megnyert, s ő a világranglista-vezető és ki- tűnő formában érkezett a szovjet fővárosba is. Az előcsatározások során ezt be is bizonyította, s biztosan került a döntőbe. A magyarok közül Gerevich a vigaszágon esett ki, míg Nébald György sérülése miatt nem tudott a folytatásban részt venni. Pénteken este aztán megszakadt Gedővári idei nagy sorozata, mert ezúttal be kellett érnie a harmadik hely- lyel, bár igaz, a bronzérem is igen értékes. A hatos döntőben Gedővári az első asszójában az olasz Maffei ellen jól is kezdett, 5:4-re győzött, de utána meglepetésre az egyik bolgártól vereséget szenvedett, s ez annyira megzavarta, hogy később a harmadik csörté- jében a szovjet Krovopuskov el- len is vesztesként hagyta el a pástot. Gedővári ezután még tudott javítani, mindkét hátralévő asszóját megnyerte, s ekkor vált véglegessé a bronzérme. Az olimpiai bajnok Krovopuskov lett. A 32 éves szovjet versenyző olyan bravúrt hajtott végre, ame- lyet eddig csak a magyar Fusch Jenő és Kárpáti Rudolf: kétszer egymás után lett olimpiai aranyérmes. A z olimpia hatodik versenynapján, pénteken újabb 15 döntőre került sor. Tegnap egyébként a tornászoké volt a főszerep, hiszen hat férfi és négy női tornász kapta meg az aranyérmet. Köztük volt Magyar Zoltán, aki megvédte olimpiai bajnoki címét a lólengésben. Egy bronz is jutott a mieinknek, Gedővári Imre kardvívásban szerezte. Hat nap után az eddigi magyar mérleg: négy arany-, öt ezüst- és három bronzérem. Női röplabdázóink is dicséretet érdemelnek, hiszen cső- portjukban a második helyen végeztek és bejutottak a négy közé. Vízilabdázóink tudásánál ,,csak” az önbizalmuk volt nagyobb, újabb vereségükkel pont nélkül a hatos döntő utolsó helyén állnak. Ma a hetedik versenynapon 16 sportágban 21 aranyerem talál gazdára. BAKOS! BÉLÁÉRT, a Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC hár- masugrójáért szurkoltunk csütörtökön és pénteken. A 23 éves atléta, aki márciusban fedettpályás Európa-bajnoki címet szerzett, végül a 8. helyen végzett az olimpián. A selejtezőből tizedikként jutott a legjobbak közé, majd bekerült — IC,28 méterrel — a nyolcas döntőbe. A kétszeres magyar bajnok 16,« métert ugrott és 8. lett. Béla első ízben vett részt olimpián. Szereplése biztató a jövőt illetően. Nyíregyházi edzője: Sigér Zoltán. Magyar Zoltán megvédte olimpiai bajnoki címét Sikertabló A szokásos olimpia előtti latolgatás ezúttal Moszkva előtt sem maradt el: hány aranyunk lesz? S kik lesznek olimpiai bajnokok? A vélemények megoszlottak, volt azonban egy sportoló, aki minden valószínűség szerint majd mindenkinél biztos „befutó” volt: Magyar Zoltán! Az FTC huszonhét éves tornásza hosszú évek óta elkényezteti a sportkedvelőket. S kiben bízzanak a szurkolók, ha nem egy háromszoros világ- és Európa-bajnokban, aki ráadásul kétszeres Világ Kupa-győztes és a lólengés olimpiai bajnoki címének a védője is. A külföldi szakemberek először az 1973-as grenoble-i Európa-bajnokságon ismerték meg Magyar Zoltán nevét: nem kis meglepetésre megnyerte a lólengést. Aztán győzött a következő világbajnokságon, majd az EB-n és ez ment sorjában . . . Ahol elindult, a lólengés aranyérméről vetélytársai gyorsan kezdtek lemondani... S mindenki igaz hittel állította: Magyar Zoltán világklasszis tornász! Közben magabiztosan nyert Montreálban az olimpián, s a világ olyan újdonságokkal ismerkedett, mint a legendás Magyar-vándor, az orsó, majd legvégül a szökkenő-vándor. Szinte minden világversenyen egy újdonság, amit csak évekkel később tudott megtanulni egy-két világsztár. A Magyar-vándor esetében a lemásolására pontosan hét esztendőt kellett várni . . . Egyesületi edzője, Vigh Zoltán arról híres és ismert, hogy nem pihen a babérokon, s tanítványának sem engedi meg a lazítást. Hiába, az újítás mindig jól fizet: eredeti elemért plusz két tized pont jutalmat adnak a bíwők. Ilyen előzmények után talán megbocsátható a szurkolók szeretetteljes, de szilárd eltökéltsége: olimpiai aranyat vártak Magyartól. Számítottunk az elsőségre, de aggódtunk is, mert Magyar Zoli eddig valamennyi világversenyen szinte hibátlanul mutatta be lólengés gyakorlatait, s ebből adódóan önként vetődött fel a kérdés: meddig lehet ezt ilyen kiélezett helyzetben, ilyen magas színvonalon csinálni? Erről néhány nappal az olimpia előtt Magyar Zoltán így nyilatkozott: — Csak önmagámtól félek, mint ahogyan korábban mindig. Tudom, ha megcsinálom a gyakorlatot, ismét olimpiai bajnok leszek! Az előzmények kissé megijesztették a szurkolókat. Első gyakorlatára, noha hibátlan volt, a pontozók „csak” 9,85-öt adtak. Magyar óvás, és helyesbítés következett: 9,9-re módosították a pontMagyar Zoltán 10 pontot érő gyakorlata. (Kelet-Magyarország tele- fotó) számát. Aztán következett az újabb gyakorlat, s ez már a pontozók tetszését is megnyerte: kerek tíz pontot adtak rá. S hogyan reagált Magyar Zoli? — Nem volt teljesen tökéletes a gyakorlat, de pénteken örömmel kiegyeznék vele... S jött az utolsó fellépés pénteken délután. * Beszédtéma, hogy Magyar Zoltán az olimpia után visszavonul, s hogy ez ne történjen keserű szájízzel, egy aranyéremre volt szüksége. Ötödiknek következett a hatos döntőben. Az NDK-beli Nikolaj remekelt, a szovjet összetett olimpiai bajnok Gyityatyin még inkább. S ekkor következett Zoli. Rögtön harántkörzés, egy egész egynegyed orsó, Tho- mas-kör, szökkenő vándor, végül a Magyar-vándor. Utoljára mutatta be az alig félpercig tartó, csodálatos produkciót. A mesterművet, edző és tanítvány közös alkotását. Tapsvihar, gratulációk, s újra tíz pont! Magyar Zoltán „búcsúelőadása” tehát sikerült. Második olimpiáján is aranyérmet szerzett, s páratlanul eredményes szereplés után a csúcson fejezheti be, ha befejezi pá- lyafutását. Szép volt, Zoli! SPORTLÖVÉSZET Gyorstüzelő pisztoly, olimpiai bajnok: C'orneliu Ion (Románia) 596, 2. Wiefel (NDK) 596, 3. Pet- risch (Ausztrália) 596, ... 10. Orbán László (Magyarország) 593, ... 30. Piánk Gábor (Magyaror- szág) 580. ATLÉTIKA Női gerelyhajítás, olimpiai bajnok: Maria Colon (Kuba) 68,40, 2. Gunba (Szovjetunió) 67,76, 3. Hommola (NDK) 66,56. Férfi hármasugrás, olimpiai bajnok: Jaak Uudmae (Szovjet- unió) 17,35, 2. Szanyajev (Szovjetunió) 17,24, 3. Oliveira (Brazília) 17,22, ... 8. Bakosi Béla (Magyarország) 16,44 m. Férfi 100 m, olimpiai bajnok: Alan Wells (Nagy-Britannia) 10,25, 2. Leonard (Kuba) 10,25, 3. Petrov (Bulgária) 10,39. TORNA Férfi szerenkénti döntők, talaj, olimpiai bajnok: Roland Brückner (NDK) 19,750, 2. Andrianov (Szovjetunió) 19,725, 3. Gyityatyin (Szovjetunió) 19,700, ... 5. Kovács Péter (Magyarország) 19,425. Lólengés, olimpiai bajnok: Magyar Zoltán (Magyarország) 19,925, 2. Gyityatyin (Szovjetunió) 19,800. 3. Nikolay (NDK) 19,775, ... 6. Donáth Ferenc (Magyar- ország) 19,400. Gyűrű, olimpiai bajnok: Alek- szandr Gyityatyin (Szovjetunió) 19,875, 2. Tkacsov (Szovjetunió) 19,725, 3. Tabak (Csehszlovákia) 19,600. Egy korszak lezárult Gopcsevics négy másodperccel a mérkőzés vége előtt bravúrral elért góllal megadta a „kegyelemdöfést” á magyar vízilabdaválogatottnak, amely a hatos döntőben második vereségét szenvedte el, s ezzel minden reménye elszállt, hogy megvédje olimpiai bajnoki címét. A jugoszlávok elleni találkozón sem talált magára a csapat, végig alárendelt szerepet játszott, s mindössze egyszer vezetett, amikor a mérkőzés elején Kiss góljával előnyhöz jutott. Ezzel egy korszak zárult le, sike- rekben, eredményekben gazdag korszak, amely Montrealban olimpiai, Belgrádban világ-, Bécsben valamint Jönköpingben Európa-bajnoki aranyéremhez vezetett. Szinte ugyanazok a játékosok küzdötték végig a sok éves nehéz erőpróbákat, s talán ez a nagy felelősség is megmutatkozott abban, hogy most már nem tudtak újítani. Játékukban az idegesség, a túlzott feszültség volt fellelhető, s teljesítményük elmaradt a várakozástól. A luzsnyiki uszodában ismét a magyar válogatott játszotta a nyitómérkőzést, azzal a jugoszláv csapattal, amely idén tavasszal éppen Budapesten nyerte meg a Tungsram Kupát — Szívósék előtt. A hűvösre fordult, szeles időben 4000 néző foglalt helyet a tribünökön, a jugoszláv szurkolók kedvenceiket, a magyarok Faragóékat bíztatták. Az első Háromszori szétlövés az aranyéremért Nyújtó, olimpiai bajnok: Szto- jan Delcsev (Bulgária) 19,825, 2. Gyityatyin (Szovjetunió) 19,750, 3. Andrianov (Szovjetunió) 19,675. Ugrás, olimpiai bajnok: Andrianov (Szovjetunió) 19,850, 2. Gyityatyin (Szovjetunió) 19,800, 3. Brückner (NDK) 19,775. Korlát, olimpiai bajnok: Alek- szandr Tkacsov (Szovjetunió) 19.775, 2. Gyityatyin (Szovjetunió) 19,750, 3. Nikolay (NDK) 19,600. Női szerenkénti döntők, ugrás, olimpiai bajnok: Natalja Sapos- nyikova (Szovjetunió) 19,725, 2. Kraker (NDK) 19,675, 3. Rühn (Románia) 19,650. Felemáskorlát, olimpiai bajnok: Maxi Gnauck (NDK) 19,875. 2. Eberle (Románia) 19,850, 3. Kraker (NDK), Rühn (Románia), Filatova (Szovjetunió) 19,775— 19.775. Gerenda, olimpiai bajnok: Nadia Comaneci (Románia) 19,800, 2. Davidova (Szovjetunió) 19,750, 3. Saposnyikova (Szovjetunió) 19,725. Talaj, olimpiai bajnokok: Nelli Kim (Szovjetunió) és Nadia Comaneci (Románia) 19,875—19,875, 3. Saposnyikova (Szovjetunió) és Gnauck (NDK) 19,825—19,825. VÍVÁS Kard egyéni olimpiai bajnok: Viktor Krovopuskov (Szovjetunió) 4 győzelem, 2. Mihail Bur- cev (Szovjetunió) 4 gy., 3. Gedővári Imre (Magyarország) 3 gy., 4. Vaszil Etropolski (Bulgária) 2 gy., 5. Kristo Etropolski (Bulgária) 1 gy., 6. Michele Maffei (Olaszország) 1 gy. Váradi ma szorítóba lép gólt Kiss emberelőnyből szerezte, de aztán Trifunovi.es és társai szinte lerohanták a magyar válogatottat és már 3:l-re elhúztak, amikor a negyed végén Faragónak svédcsavarból sikerült 2:3-ra alakítani az állást. A továbbiakban döntően az jellemezte a mérkőzést, hogy ki tudja jobban kihasználni az emberelőnyös helyzetét. A magyarok három, ugyanekkor a jugoszlávok egy emberelőnyt hibáztak el, a magyarok két, a jugoszlávok egy akciógőlt lőttek. Drámai volt az utolsó negyed, amelyet a jugoszlávok 6:4-es vezetésével kéz- dett a magyar válogatott. Csapó akcióból szépített, aztán felváltva esett mind a két oldalon egy-egy gól, sőt 18 mp-cel a mérkőzés végé előtt Horkai egyenlített. 7:7. Felcsillant a remény, hogy legalább az egyik pont megmenthető lesz, de 6 mD- cel a találkozó befejezése előtt Gerendás került a partra, a jugoszláv szabaddobást Goocsevics villámgyorsan értékesítette. 8:7. A befejező három mp-re Kunczot is beállította Gyarmati Dezső szövetségi kapitány — érthetetlen, hogy korábban és az előző napon miért nem szerepelt!? — azzal a céllal, hogy távoli bombával próbáljon egyenlíteni. Lövése fölé szállt. . . A magyar csapat soron következő harmadik mérkőzését szombaton ugyancsak 16. órakor — moszkvai idő szerint — Spanyolország ellen játssza, majd . vasárnap pihenőnap következik, hétfőn Kuba és kedden Hollandia a további két ellenfél. Gedó villámgyőzelme után egy órával Dezamits mérkőzése következett a bolgár Le- szov- ellen. ,A 21 éves bolgár ismert volt kemény bal- horgairól. Az öt pontozóból mindössze egy ítélt, a Costa Ri- ca-i 60:57 arányban Dezamits javára, ugyanakkor a jugoszláv 60:57-re, a japán 60 :»9-re, az olasz és a marokkói egyformán 59:58-ra a bolgárt jelölte győztesnek, így Dezamits nem került a legjobb nyolc közé. Szombaton három magyar is szorítóba lép. A délelőtti műsorban junior Európa-bajnok, Váradi szerepel a legjobb nyolc kö- zé jutásért a nepáli Shahi ellen. Este , kisváltósúlyban Bácskái, félnehézsúlyban pedig Kuzma lép majd szorítóba. Bácskái nagy ellenfelére talált a legjóbb nyolc közé jutásért az Európa- bajnok és Világ Kupa-győztes szovjet Konakbajev lesz az ellenfele, míg félnehézsúlyban Kuzma ugyancsak a nyolc közé kerülésért a dán Madsen ellen szerepel. Nagyszerűen mutatkozott be nehézsúlyban a kétszeres olimpiai bajnok kubai Stevenson. Ellenfele a nigériai Ataga, mindössze 2,59 percig bírta ... A kubaiak csillaga a gongszó után azonnal lerohanta ellenfelét, aki csak arra törekedett, hogy valahogy megússza . . . Nem sokáig sikerült ez neki (2:59 p.), mert Stevenson egy rettenetes erejű jobbegyenessel állón találta, és á 'megrendítő ütőé a főidre vitte az afrikai ökölvívót. Nehezen tért magához, hogy fel tudjon állni, ahhoz bírói segédletre is szüksége volt. Stevenson legközelebbi ellenfele a lengyel Skrzecz lesz, aki ugyancsak kiütéssel — és még gyorsabban — végzett tanzániai ellenfelével, Isangurával. Ez a mérkőzés 1,43 percig tartott. Sorokban Atlétika. Mátay Andrea a női magasugrás seletezőjében 188 centimétert ért el és bejutott a döntőbe. Kézilabda. Női mérkőzés: Szovjetunió—Magyarország 16:12 (9:4). Csak az első percekben és a második félidő derekán tudta megszorítani a hazaiakat csapatunk. A csoport állása: 1. Szovjetunió 6, 2. NDK 5, 3. Jugoszlávia 5. 4. Magyarország 2, 5. Csehszlovákia, 6. Kuba egyaránt pont nélkül. Vívás. A férfitőrcsapatok versenyében Magyarország, Franciaország, Szovjetunió, Románia, Lengyelország és az NDK került a legjobb hat közé. Labdarúgás. A selejtezőből a negyeddöntőbe az alábbi országok csapatai kerültek: Szovjetunió, Kuba, Csehszlovákia, Ku- vait, NDK, Algéria, Jugoszlávia, Irak. Négyes döntőben a magyar lányok A gyorstüzelőpisz- toly-verseny végeredménye nagyon izgalmasan alakult. A mityiscsi lőtéren pénteken a második harmincas sorozat (8, 6, 4 másodperces) lelövése után az élen hármas holtverseny alakult ki, amelyet a szabályok szerint 150 körös szétlövéssel kellett eldönteni az olimpiai bajnoki címért. Az első és a második 4 másodperces sorozat nem hozott döntést, és csak a harmadik után alakult ki, hogy a román Ion kapta az aranyérmet, az NDK-s Wiefel az ezüstöt és az osztrák Petritsch a bronzot. A magyarok közül Orbán László a várakozásnak megfelelően szerepelt 593 körös eredményével, a volt öttusázó Plank Gábor viszont gyenge teljesítményt nyújtott: mindössze 580 kört lőtt. Í Magyarország— Bulgária 3:1 (—8, 9, 7, 10). Nagyszerű teljesítménynyel rukkolt ki a magyar női röplabda-válogatott pénteken Moszkvában: igen szép győzelmet aratott Bulgária ellen s ezzel bejutott a négyes döntőbe. A magyar csapat játékában ezúttal már érződött, hogy a viszonylag rövid felkészülés eUenére a játékosok egyre jobban megértik egymást, képesek a taktikai utasítások végrehajtására, a gyors helyzetfelismerésre. Jobban sán- coltak és jobban is ütöttek, főképpen pedig taktikailag múlták felül a bolgár csapatot, amely pedig a csoportban a vezető helyen állt. Az MSZMP Szabolca-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. S—5. 4401 Telefon: U-277, U-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében S44, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 29 Felelős kladő: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 300,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 9133—2958 Vitorlázás. A repülő hollandi pénteki futamában a Detre testvérek az ötödik helyen végeztek, összesítésben a harmadik helyen állnak. Kerékpár. Az üldöző csapatverseny selejtezőjében a Dér Ervin, Pálinkás Csaba, Sarkadi Nagy Zsigmond, Szűcs Gábor összetételű magyar csapat csak a 12. helyen végzett és ezzel kiesett. Súlyemelés. Ma a középsúlyú- ak küzdelmével folytatódik a súlyemelő-viadal. A magyarok közül Mandzák indulása biztos, míg Stark vállsérüléssel bajlódik, így nem valószínű, hogy dobogóra lép. Műugrás. A műugrók pénteken a női toronyugró versennyel folytatták olimpiai küzdelmeiket. A magyarok közül Kelemen Ildikó szerepelt, méghozzá jól, ugyanis bejutott a legjobb nyolc közé — a szombati döntőbe. Kosárlabda: Férfimérkőzések az 1—6. helyért: Brazília—Kuba 94:93 (55:55), Lengyelország—India 113:67 (63:33). Vízilabda. A hatos döntő pénteki mérkőzései közül kettő: Kuba—Hollandia 7:7, Szovjetunió— Spanyolország 6:2. Tízpróba. Megkezdődtek az atlétikai tízpróbaversenyek. A 100 méteres futásban az angol Thompson érte el a legjobb eredményt, 10,62 másodperccel. Távolugrásban is ő volt a főszereplő, kereken nyolc méterrel. A viadal állása három szám után: 1. Thompson (Nagy-Britannia) 2719, 2. Kucenkó (Szovjetunió) 2487, 3. Kacsanov (Szovjetunió) 2474, 4. Zelanov (Szovjetunió) 2390, 5. Zielbauer (Ausztria) 2390, 6. Szczerkowskí (Lengyelország) 2381 ponttal. A KM olimpiai hírszerkesztősége: Bagoly Dániel. Dragos Gyula, Demeter Attila és Pauwlik György. II Kaletmagyarország