Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-20 / 169. szám

A NOB és a Szovjetunió vezetőinek jelenlétében Ünnepélyesen megnyitották a XXII. gyári olinpiát 81 ország sportolóinak színpompás felvonulása Képünkön: Ignatyij Novikov és Lord Killanin Elérkezett a nagy nap dél­utánja, a XXII. nyári olim­piai játékok megnyitóün­nepsége, amelyet a szovjet főváros legnagyobb sportléte­sítményében, a Vlagyimir II- jics Leninről elnevezett sta­dionban rendeztek meg. Há­rom órakor megszólaltak a fanfárpk, a díszlelátóval szemben hirtelen élőkép je­lent meg, minden színével a szovjet címer, s felhangzott a Szovjetunió himnusza. Mi­közben az eredményjelző táblákon megjelent az olim­piát hirdető római számsor. Az ünnepélyes megnyitón megjelentek a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet állam vezetői, élükön Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP KB főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa elnökségének elnöké­vel. Ott voltak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai, élükön Lord Killaninnal, a NOB elnökével. Nagy szám­ban vettek részt a megnyitón a nemzetközi sportszövetsé­gek elnökei és főtitkárai, a nemzetközi sportélet kiemel­kedő személyiségei, a mozga­lom vezető személyiségei. A díszpáholyban foglaltak helyet az olimpia megnyitá­sára érkezett külföldi vendé­gek, pártvezetők, államfők, kiemelkedő politikai szemé­lyiségek. A vendégek sorában volt Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, Korom Mihály, az MSZMP KB titkára, Marót- hy László, a KISZ KB első titkára. Méhes Lajos, az MSZMP Budapesti Bizott­ságának első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai. Ott volt Buda István államtitkár, az OTSH elnöke, a magyar küldöttség vezetője. A vendégek sorában volt a Szovjetunió minisztertaná­csának számos tagja, a szov­jet sportmozgalom sok veze­tője, a szovjet társadalmi élet sok kiemelkedő személyi­sége. Ott volt a Moszkvába akkreditált diplomáciai kép­viseletek számos vezetője és tagja. Ugyancsak a külföldi dísz­vendégek sorában foglalt he­lyet számos ismert politikai személyiség, parlamenti kép­viselő, sok ország fővárosá­nak polgármestere, tanácsel­nöke. Sok ezer külföldi ven­dég, turista, köztük jó né­hány szerencsés magyar láto­gató is helyet kapott a tribü­nökön. Leonyid Brezsnyev Lord Killaninnak, a NOB elnöké­nek, Juan Antonio Sama- ranchnak, a NOB protokolfő- nökének és Ignatyij Novikov- nak, a moszkvai olimpia szervező bizottsága elnökének társaságában foglalt helyet a díszpáholyban. Ezután megkezdődött a színpompás felvonulás. Miután mindenki elfoglal­ta helyét, Ignatyij Novikov és Lord Killanin a díszpá­holyból a küzdőtérre léptek, ahol előbb a szervező bizott­ság, majd a NOB elnöke kö­szöntötte az öt földrészt kép­viselő olimpiai résztvevőket. Ignatyij Novikov a szerve­ző bizottság elnöke köszöntöt­te Leonyid Brezsnyevet, a nemzetközi olimpiai család tagjait, a megnyitóünnepség vendégeit, majd így folytatta: — Az 1980. évi moszkvai olimpiai játékok szervező bi­zottsága szívbőljövően, for­rón üdvözli mindazokat, akik ma itt, a központi Lenin Sta­dionban gyűltek össze, üdvöz­li a világ sporttársadalmát, a XXII. nyári olimpiai játékok megnyitása alkalmából. — Köszönetünket és hálán­kat fejezzük ki azoknak a nemzeti olimpiai bizottságok­nak, amelyek elfogadták meg­hívásunkat és elküldték sport­küldöttségüket Moszkvába, hogy részt vegyenek az ifjú­ság és a sport e nagyszerű ün­nepén. — Moszkva városa, a szov­jet emberek tízezrei mindent megtettek annak biztosításá­ra, hogy e játékok magas sport-, szervezési és technikai színvonalon menjenek végbe, teljes mértékben megfelel­jenek az olimpiai charta sza­bályainak. Arra törekedtünk, hogy a moszkvai olimpiai játéko­(Folytatás a 16. oldalon) Magyar sportolók felvonulása a központi Lenin Stadionban. (Jávor László tv-felvételei) Virágzik a burgonya a Nyírmadai Állam Gazdaság földjén. A 140 hektár termő- terület egy részén vetőgumót termesztenek. Idén — a rossz tavasz ellenére is — jó termésre, hektáronként 200 mázsán ’felüli hozamra számítanak. (Gaál Béla felvétele) (-—:-----------------------:------------------------------------------------------------1------------------i______________ Kihasználják a napsütéses időt Kezdődik a búza aratása A mezőgazdasági termelés­nek változatlanul sokat em­legetett témája az időjárás. A Medárd már ráadást is küld és ez különösen a szat­mári-beregi területek gaz­daságainak helyzetét nehezíti. Nemcsak aratni nem tudnak, de a hetek óta vízben álló anyaszéna egy része is lá­bon öregedett meg. Ezt most, a vízzel együtt, azért is ka­szálják, hogy a sarjúnak *— amely jó termést ígér — he­lyet csináljanak. * A hét mezőgazdasági kró­nikájához tartozik, hogy a háromnapos meleget és napsütéses időt jól hasznosí­tották a gazdaságok. A sza­bolcsi homokos részeken már húsz termelőszövetkezet be­fejezte az őszi árpa aratását. Az aratási főpróba ha a tér-, mésátlagokat tekintjük, jól sikerült, mindenütt harminc mázsán felüli átlagtermést kombájnoltak. Kiemelkedő a tiszavasvári Munka Tsz ár­patermése, a hektáronkénti 44 mázsás hozammal. A legtöbb mezőgazdasági üzem úgy tervezte, hét kö­zepén, hét végén a búzatáb­lákban is elindítják a kom­bájnokat. Ezt a számítást a csütörtöki esőzés keresztül­húzta, így csak ma vagy hol­nap láthatnak munkához a búzabetakarítók. Egyébként csütörtökön a megye külön­böző részein 16—22 millimé­ter csapadékot mértek. Az elmúlt héten néhány munka befejeződött, mások elkezdődtek. Befejezték a cseresznye és meggy szedé­sét. Meggyből az utóbbi idők egyik legnagyobb termését „szüretelték” a gazdaságok, amit bizonyít, hogy az ex­portszállításokon kívül a Nyíregyházi Konzervgyár a tervezettnek a dupláját vá­sárolta fel, de a nyírtassi ter­melőszövetkezet konzervüze­mének is idén először 80 ton­na jutott. Megkezdődött a málnaszüret. Szabolcsban málnából évente mintegy 18—20 tonna terem, főként Nyírgelse környékén. A hű­vös, csapadékos időjárásra a málna a szokásostól keve­sebb terméssel reagált A szabolcs-szatmárföerme- lőszövetkezetek egyik legfőbb árunövénye a dohány. A ko­rán kiültetett területeken az alsó levelek már beértek, megkezdődött a törés. Saj­nos tájegységenként, de üze­menként is nagyon eltérő az állomány, van ahol a dohány­szár még alig éri el a 25—30 centimétert. Ez azt jelenti — ha a köd és dér ősszel nem viszi el a termést — a do­hány törése elhúzódik. Ma még úgy tűnik, jó termésre, jó minőségre lehet számítani. Nemcsak gazdálkodási, de piaci gond is — magasak az árak —, hogy a zöldségter­mesztésben, paprikánál, para­dicsomnál változatlanul rossz a helyzet. Az ültetvények nem fejlődnek, viszont an­nál jobb a termés káposztá­ból, gyökérfélékből és ez a felvásárlásban a bőséges kí­nálat miatt okoz gondot. Mit várhatunk a következő héttől? — ez foglalkoztatja most leginkább az embereket- Sajnos, a meteorológiai in­tézet távprognózisa kevés jót ígér: lehűlést, esőt, záporokat jelzett. És mivel a búza ara­tása mindenképpen elkezdő­dik, a munkaszervezésben a félnapos, egy-két órás lehe­tőségekre kell felkészülni. Ahol a búza nedvességtartal­ma eléri a 20—22 százalékot, ott nem szabad a jobb kö­rülményekre yárni. Nem le­het pihenni "a gyümölcsös­kertekben sem. A gazdasá­gok már a 20. permetezéshez közelednek —_ növényvéde­lemben és költségekben re­kordot döntenek —, de nem lehet megállni. A fákon ma még jó a termés minősége, muszáj megvédeni. Szakemberek mondják: 1980 tavasza és nyara lassan túltesz számos eddig rendkí­vülinek mondott éven. Nem a gabonafélék termésátlagá­ra, a kapásnövények ígéreté­re mondják ezt, inkább az erőfeszítésekre, a többlet- költségekre, a nehezebb mun­kára. Ettől függetlenül atsz- tagok, az állami gazdaságok dolgozói állják a sarat és ez elismerésre méltó. S. E. Szűrőperlit ­exportra is Jelentős üzemrésszel bő­vült a Könnyűbeton és Szi­getelőanyag-ipari Vállalat nyírteleki perlitelem gyára. Az országban egyedülálló üzemrésznek az a legna­gyobb jelentősége, hogy dol­lárt takarít meg hazánknak, a következő évektől a terv szerint tőkés országokba is exportálják az üzem termé­két: a szűrőperlitet. A próba- üzemelést a közelmúltban el­kezdték, teljes sikerrel. A Nyírtelekhez tartozó Be- legrádon az új üzemrész 40 millió forintba került. Az épület kivitelezője volt a Ke­let-magyarországi Közmű- ék Méllyépítő Vállalat. A ter­melő gépsor Amerikából ér­kezett, a hozzá tartozó kise­gítő gépeket, szerelvényeket az NSZK-ban vásárolta a vállalat. Az új üzemrész húsz környékbelinek ad munka- lehetőséget. Azért van ilyen kevés kezelő személyzetre szükség, mert a sokat tudó gépsor majdnem mindent el­végez emberi beavatkozás nélkül. Már a próbaüzemelés alatt is két műszakban dolgo­zik a gépsoí A végleges üzembe helyezés után három műszakos lesz a termelés. Sőt, ha az igények és a pi­aci lehetőségek olyanok lesz­nek, áttérnek a folyamatos, négy műszakos termelésre. Poroszkai Istvánná közreműködésével a gépsor végén zsá­kokba kerül a szűrőperlit. (Jávor László felvétele) Idén az elmúlt évihez képest csaknem 40 százalékkal nő a belegrádi gyár termelése. Eddig csak az építőiparnak gyártottak különböző perlitet a belegrádiak. Az új termé­ket, a szűrőperlitet a hazai gyógyszergyárak, sörgyárak és különböző élelmiszer-ipari üzemek használják fel szű­résre. Ez év végére a felso­rolt gyáraknak, üzemeknek nem kell dollárért importálni a szűrőperlitet. A terv sze­rint 1981-től Csehszlovákiába és Lengyelországba exportál­ják a szűrőperlit egy részét. A közeli években az új ter­mékkel a tőkés piacra is sze­retne „betörni” a vállalat. A gépsor óránként kereken egy tonna szűrőperlit előál­lítására alkalmas. A végle­ges üzembe helyezésre augusz­tus 29-én kerül sor. Szeptem­ber 1-től már három mű­szakban termel az új szűrő- perlitüzem. Új gépsor Belegrádon ■a Inagyararszág AZ MSZMP SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA IjfJfXVILévfolyamjleP^záni^^ARAjLeOFORINT^^^^lOSOjjúliusZOjjVasárnapI

Next

/
Thumbnails
Contents