Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-18 / 167. szám

4

KELET-MAGYARORSZÁG

1980. július 18.

Rakétaremények

Napi külpolitikai kommentár

Az Iráni Forradalmi Tanács döntésére két napra lezárták az ország határait. Képünkön: a teheráni Mehrebad nemzetközi repülőtér a határzár első napján. (Kelet-Magyaror- szág telefotó)

■proa mohamedánok böjti Wk ■ hónapjának, a Rama- LpJ dannak első hetét Iránban az idén akár az „összesküvések heteként” is feljegyezhetik a krónikások. A múlt csütörtökön leleplezett katonai államcsínykísérletet követően két kisebb ösz- szeesküvésről is hírt adtak Teheránban. Árulás vádjával már több száz személyt vettek őrizetbe, de a tisztogatások folytatódnak és gyűlnek a feljelentések az iszlám forradalmi bíróságoknál. Az események hátteréről elég sok részlet látott napvilágot, de ezek ellentmondásos volta miatt még mindig nem világos és teljes a kép.

Több változat van forgalomban. A leglogikusabb ezek közül az, amely szerint magas rangú katonatisztek a franciaországi száműzetésben élő Sapur Baktiarral, a megbuktatott sah utolsó miniszterelnökével szövetkeztek avégett, hogy felszámolják az iszlám forradalmat és — az USA tevékeny támogatásával — Washington érdekeinek megfelelő bábkormányt hozzanak létre.

Az Iránban eluralkodó általános gyanakvás légköre, mint erre a napokban Bani- szadr köztársasági elnök is felhívta a figyelmet, azzal fenyeget, hogy aláássa a még mindig erjedőben levő forradalom alapjait. Különösen, hogy közben folytatódik a hatalmi vetélkedés egyrészt Ba- niszadr, másrészt pedig a síita egyház „radikális” — Behes- ti és Khalkali ajatollahok vezette — szárnya között. A liberális burzsoáziát képviselő elnök a hatalmat saját kezébe szeretné összpontosítani és bizonyos feltételek mellett hajlana az USA-val való kompromisszumra is. A főpapok azonban hajthatatlanok, és egyházi államot szorgalmaznak. A mérleg nyelvét ebben a harcban Khomeini képviseli, ő azonban „kileng”.

A mostani összeesküvés-sorozatot mindkét vetélkedő csoport igyekszik politikailag a maga javára kiaknázni. Ba- niszadr fennen hangoztatja, hogy „személyesen leplezte le” az összeesküvést, a papok pedig arra célozgatnak, hogy az államcsínykísérlet abból a hadseregből indult ki, amelynek az elnök a főparancsnoka. Végeredményben azonban az egység hiánya és az említett hatalmi viszály legalább olyan mértékben veszélyezteti az iszlám forradalmat, mint a különböző, homályos előjelű összeesküvések.

Páifi Viktor

„Üj szovjet trükköt” gyanít a nyugati sajtó a moszkvai tárgyalási kezdeményezés mögött. „Afganisztánról akarják elterelni a figyelmet” — írja egy londoni lap. Persze vannak, s nem kevesen a nyugati országokban, akik úgy vélik: itt az alkalom arra, hogy megfordítsák az elmúlt hónapok fenyegető folyamatát, s megmentsék az enyhülés eredményeit. A Szovjetunió kezdeményezése ezt szolgálja, remélhetőleg megértik ezt az óceánon túl is.

VAN LEHETŐSÉG

A TÁRGYALÁSRA

Csupán két napig tartózkodott a szovjet fővárosban Helmut Schmidt, külügyminisztere társaságában. Ennyi idő aligha volt elegendő minden probléma megvitatására, még kevésbé megoldására. A nyugatnémet kormányfő

azonban megbizonyosodhatott a szovjet vezetők őszinte megegyezési készségéről, az elhatározott szándékukról, hogy az enyhülés vonalát akarják védelmezni. A jó szándék határozott bizonyítéka, hogy a Szovjetunió kinyilvánította: hajlandó tárgyalást kezdeni az európai közép-hatósugarú nukleáris eszközökről, akár azonnal. Vagyis, Moszkva kész fenntartani a tárgyalási folyamatot annak ellenére, hogy Washingtonban még nem ratifikálták az egy évvel ezelőtt aláírt SALT—II. szerződést, s a NATO nem függesztette fel tavaly decemberi rakétatelepítési határozatát. A tárgyaláson elérhető megállapodás természetesen csak akkor „emelkedhet törvényerőre”, ha a hadászati fegyverkorlátozásról kötött egyezményt az amerikai szenátus is becikkelyezi. Ugyanígy nyilvánvaló, hogy a brüsszeli rakétahatározat továbbra is akadálya az európai katonai enyhülésnek.

MIRŐL KELL

TÁRGYALNI?

A NATO döntése, amelyet decemberben amerikai nyomásra hoztak, előirányozza, hogy a nyugat-európai atlanti államok területén helyezzenek el 572 nukleáris robbanófejjel felszerelt amerikai közép-hatótávolságú rakétát, illetve robotrepülőgépet. A döntést arra hivatkozva erőszakolta ki Washington, hogy a Szovjetunió korszerűsítette húszéves rakétaarzenálját, amelyet annak idején a brit és francia atomerő, illetve az Európában állomásozó előretolt amerikai harcászati nukleáris erő ellensúlyozására hozott létre. A szovjet közép-hatótávolságú rakéták — az újak és a régiek egyaránt

— ezek ellen a katonai célpontok ellen irányulnak. A Pershing—2 rakéták és a Cruise „szárnyasrakéták” tehát új összetevőt jelentenének a földrészen létrejött katonai erőegyensúlyban, sőt mivél amerikai kézben lennének, s szovjet célpontok ellen irányulnának, a két világhatalom közötti hadászati egyensúlyt veszélyeztetnék. Pedig végeredményben ez az egyensúly tette lehetővé a SALT-tárgyalásokat, s a többi csapatcsökkentési és leszerelési tárgyalást.

A Szovjetunió éppen ezért még a brüsszeli NATO-hatá- rozat előtt figyelmeztetett e döntés várható következményeire. Brezsnyev elnök 1979. október 6-án, berlini beszédében, azonnali tárgyalást indítványozott a kérdésről. Azt is felajánlotta, hogy ha az atlanti tömb lemond a rakétatelepítésről, akkor a Szovjetunió kész egyoldalúan csökkenteni hasonló fegyvereit. A válasz közismert.

A BÉCSI

KEZDEMÉNYEZÉS

A kancellár Moszkvából hazatérve már sejtetni engedte, hogy szovjet tárgyaló- partnerei újabb kezdeményezést tesznek a bécsi középeurópai csapatcsökkentési tárgyaláson. Valóban, az elmúlt héten Taraszov nagykövet országa, valamint Lengyelország, Csehszlovákia és az NDK nevében felajánlotta: a Szovjetunió kész húszezer fővel csökkenteni Közép- Európában állomásozó erőinek létszámát, ha az Egyesült Államok tizenháromezer főt kivon az NSZK, illetve a Benelux-országok torületéről. Ez végső soron negyvenezer szovjet katona és hadfelszerelésük kivonását jelentené, hiszen húszezer katona egyoldalú kivonása az idén befejeződik.

Ez az ajánlat tükrözi a Szovjetunió és a szocialista országok készségét arra, hogy végre eredmény szülessék a bécsi Hofburgban, ahol a nyugatiak időhúzó taktikázása miatt eddig nem sikerült megállapodásra jutni, noha a szocialista országok korábban is több alkalommal „elébe mentek” kompromisszumos indítványaikkal a NATO- országokkal való megegyezésnek.

A katonai enyhülés tehát továbbra is a szocialista diplomácia figyelmének középpontjában áll. Ez az a terület, ahol elsősorban kell eredményt elérni, mivel a fegyverkezési hajsza megfékezésével, a feszültség csökkentésével lehet a további tárgyalásokhoz, megegyezésekhez szükséges légkört megteremteni. (m. g.)

Bárány

Tamás:

— Regény —

Másfél szoba

összkomfort

55.

„Mióta özvegy” — kérdeztem, hgoy mégse üljek itt némán, ebben a régen sóvárgott paradicsomban.

„Tizenöt éve” — mondta élénken; úgy látszik, ő is örült a megtört csendnek.

Kortyoltam a kávémból.

„Életkora?”

„Hatvankettő”.

„Gyerekei?”

„Egy sincs. — Hirtelen felnevetett. — Lekádereztük!” És még mindig nem dőlt hozzám.

Letettem a csészémet, sóhajtottam.

„Mi is ilyenek leszünk... Szörnyű lehet így, egyedül! A virágai a családja!”

„És a te anyád?” — nézett rám meglepetten.

„Az más. Neki ott vagyok én.”

Üjabb pillanatnyi szünet. Aztán:

„Gyakran látogatod?”

„Amikor csak tehetem. Havonta legalább kétszer”.

Megint csönd. Aztán hátrafordult, nyúlt a táskarádió felé:

„Egy kis zenét?”

„Azt látod, igen!” — kaptam mohón az ötleten.

Bekapcsolta a készüléket, s hosszan keresgélt a skálán.

Egy lassú, melodikus tánczenénél megállt.

„Voila!”

„Nem túl diszkrét ez? — kérdeztem. — Vadabbhoz vagytok szokva!” Csúfondárosan mosolygott. „Ezt neked kerestem...” „Köszönöm!” — fordultam el zordan, s tettem, hogy tőrt döfött szívembe. Végigsimított hajamon, aztán felállt. „Nem akarsz táncolni?”

A fejem ráztam, de most erőszakos volt:

„Miért? Mindig zokogsz, hogy nem mehetünk el sehová, a nyilvános hely neked tabu, mert az ismerősök ...” „És az ismeretlen fiatalok!”

— emeltem föl az ujjamat.

— Rajtam ne röhögjön egy nagy hajú taknyos se!”

„Ugyan! Miért nevetnének?”

„Mert kegyetlenek! — mondtam hirtelen indulattal. — Mert csak nekik szabad mindent! Mi már szerelmesek sem lehetünk! Egy dolgunk van: vonuljunk le mielőbb a pályáról!”

„Ugyan — mondta fakó hangon. — Ez a te rögeszméd! Senki nem nevetne rajtad.”

„Az arcomba talán nem ... De a hátamban érezném a gúnyos vigyorukat!”

Megfogta a kezem, felhú- zot magához.

„Akkor most gyere!” Felálltam, átöleltem, de

hirtelen elengedtem, s nyúltam a konyakért.

„Előbb egy kortyot!”

„Az jó lesz!” — mondta lelkesen.

Ittunk, aztán hát táncoltunk, ha már úgy akarta. Az idő meg csak ment, csak ment, csak ment.

„Remekül csinálod! —

szólt egy idő múlva. — Nem is hittem volna!”

„Igyekszik a tudományos káder, aki maga is mai fiatal volt tegnapelőtt...” — mondtam fanyarul.

Rámnézett.

„Abbahagyjuk?”

*

Ha akar, hát csak táncoljon — mondtam magamban ... — Talán kell is neki a szerelemhez... ez hozza hangulatba ... Mit tudom én, fiatal nő még sosem voltam! Én ugyan másképp képzeltem az első estét kettesben, négy fal közt, elbújva végre a világtól — de ez már másfajta rajt! Én ugyan csókkal kezdeném, öleléssel, simogatás- sal — de ezeknek a zene a mindenük. Hát tessék, fiam, csináljuk! Mindenesetre lazítottam a karom szoros ölelésén, és amilyen közönyösen csak tudtam, megkérdeztem:

„Mióta laksz itt?”

„Két hete” — mondta gyanútlanul.

Megálltam, megütötten.

„És csak most szóltál? Két hete itt ez a kis paradicsom ...”

Állta a pillantásomat.

„Ma szóltam, igen! —

Képtávírón érkezett

Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön fogadta Jörgen Jen- sent, a Dán Kommunista Párt elnökét, aki pihenés céljából tartózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozó során kölcsönös tájékoztatásra került sor a két párt tevékenységéről, s véleménycserét folytattak a nemzetközi élet, továbbá a nemzetközi kommunista mozgalom néhány időszerű kérdéséről. A megbeszélésen részt vett Gyenes András, az MSZMP KB titkára. (Kelet-Magyarország telefotó)

Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön a Parlament Nándorfehérvári termében fogadta Eric Neilt, a Nemzetközi Élettani Társaság leköszönő elnökét, Knut Schmidt-Xielsent, a most megválasztott új elnököt, s a társaság vezető testületének tagjait, akik a XXVIII. élettani világkongresszus alkalmából tartózkodnak Budapesten. 'Ä szívélyes légkörű eszmecserén részt vett Schultheisz Emil egészségügyi miniszter és Szentágothai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. (Kelet-Magyarország telefotó)

Szuzuki

az új japán kormányfő

A japán törvényhozás alsóháza csütörtökön délután bizalmat szavazott Szuzuki Zenkonak, a liberális demokrata párt elnökének és miniszterelnök-jelöltjének, s ezzel személyében megválasztotta a szigetország új kormányfőjét. A június 12-én szívroham következtében elhunyt Ohira örökébe lépő Szuzuki közvetlenül Ito Ma- szajosi ideiglenes miniszter- elnöktől veszi át a kabinet ügyeinek intézését.

mondta keményen..— Éppen ma!”

„De miért?”

„Magyarázni kell?” — kérdezte szemrehányón.

Hevesen biccentettem; ő csak állt, nézett.

„Te miért nem követelőztél eddig?” — kérdezte aztán.

„Már mondtam! Az lehetett volna a látszata, hogy zsarollak...”

„Na látod!” — mondta elégedetten.

„Mit?” — meredt rám.

„Hogy tisztességérzet is van a világon! Hisz nálam talán nem az lett volna a látszat, hogy puszta érdekből teszem? Hogy le akarlak kötelezni?

__”

Magamhoz rántottam, és szorítottam.

„Te! Te harmadik csoda!”

„Nem te mondtad a vendéglőben, hogy mától fogva független ember vagyok?”

„így is van!”

„És? Ha jól látom, már ma itt vagy velem, Teca néninél!”

„Drága, drága Teca néni! — sóhajtottam fel. — A'z Isten is áldja meg a kedves reA viszonylag ismeretlen és korábban elsősorban pártfunkcióban tevékenykedő Szuzuki megválasztásában nagy súllyal esett latba az a körülmény, hogy a vele és az őt támogató politikusokkal szemben álló Fukuda-frakció feladta kezdeti fenntartásait. Tokiói megfigyelők szerint Szuzuki bel- és külpolitikailag egyaránt elődje és mentora, Ohira nyomdokaiban halad majd.

urnáját, de boldoggá tett vele!” — S öleltem volna át megint a kis unokahúgot, de megint elhúzódott. A szekrényhez lépett, elővett egy dobozt, sós sütemény volt benne. Kínálta.

Isteni ez az önállóság! — mondta aztán, és körülmutatott. — Ügy élvezem, hogy el sem mondhatom! Az ember felkel, és senkit nem kell kerülgetnie... A vécé szabad, a fürdőszoba szabad! Nem kell senkit kivárnia, anyát, apát, férjet, anyóst, apóst... Egyszerűen csodálatos!”

„Most már nemsokára végleg így lesz!” — simítottam végig a haján.

„Hála neked, te drága! — Hozzám bújt, fölágaskodott, megcsókolt. — Istenem, mi is lett volna velem nélküled?”

Mohón visszacsókoltam, abban a boldog reményben, hogy végre ráhangolódott az ölelkezésre. De nyomban megéreztem, hogy félremagyaráztam az iménti csókot; csupán hálapuszi volt. Nem, nem siettetjük, intettem magam. Nem erőszakoskodunk, átengedjük neki a döntést!

(Folytatjuk)