Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-08 / 133. szám

1980. június 8. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET SZÍNHÁZUNK MÚLTJA (6.) Első taps 1945-ben „Csak egy nap a világ .. — énekelték az édes, bús, vi- lágvége-hangulatot árasztó melódiát a háború utolsó hó­napjaiban a nyíregyházi vá­rosi színházban is. 1944 máju­sában és júniusában az „Egy nap a világ” című darab mel­lett egy sor hasonló „művel” igyekezett a Földessy Géza- társulat legalább az operet­tekben vígjátékokban meg­csillogtatni a „magyar vitézi erényeket”. Feledtetni a kö­zelgő vészterhes időt. Százak és ezrek haltak meg a. frontokon és a koncentrá­ciós táborokban; színházi pla­káton viszont a következőket olvashatták az érdeklődők: „Gül Baba”, „Sztambul rózsá­ja”, a „Kadétt-szerelem”, „Ta­hiti gyöngye”, a „Véndiófa”, az „Aranytulipán”, a „Cifra nyomorúság”, „Debrecenbe kéne menni”, „Vadvirágos Maros partján”, Csak egy nap a világ ...” Valóság és szín­pad micsoda kontrasztja, verseny a városi színházban”. „Vasárnap délután 5 órakor a nyíregyházi orosz kórház parancsnoksága ragyogó sike­rű hangversenyt rendezett a városi színházban. A -zsúfolá­sig telt színház közönsége két órán át elragadtatással tap­solt a világhírű orosz zene­művészeknek és táncművé­szeknek. A műsort Isutyin rendezte és konferálta szipor­kázó szellemességgel. Az énekszámok, duettek, táncok, a zeneszámok a világvárosi színpadokon is óriási sikert arattak volna ...” A színháztörténeti és egy­ben kortörténeti dokumen­tumban a továbbiakban arról olvashatunk: a hangverseny fénypontja Jazsava kapitány­orvosnő szereplése volt, aki előadott énekszámaival fre­netikus sikert aratott. Meleg tónusú, kristálytiszta hangja tökéletes énekkultúrájáról ta­núskodott, s feledhetetlenné tette szereplését. Hasonlóan „Szerencsétlen gondolat színi évadot nyitni a múlt rendszer kificamodott ízlésű, dologtalan naplopók társadal­mának készült színdarabbal. Víkendszerelem, álherceg, ha­zug romantika, pesti bérházi viccek, ebből áll a darab. Torz figurák össze-vissza való sza­ladgálása a színpadon. Ezek a színpadi figurák, hála isten­nek, örökre letűntek.” Csoda-e, hogy a szörnyűsé­gek korszaka után a színpa­don sem tudta elviselni a kri­tikus — és a közönség nagy része — egy régi, szirupos operettek, vígjátékok „hő­seit”. A szereplők igyekeztek, Décsy Györgyi, Sárossi Piri, Árvái Elek, Baranyai Béla és a kitűnő humorú Solti Berci, de ők sem tudták feledtetni a sekélyes tartalmat. Tetszéssel fogadták viszont az „Érettségi”1 című vígjáté­kot — Fodor László darabját —, amelyben Árvay Gusztáv színigazgató is szerepelt. Jú­liusban Boross Elemér „For­gószél” című „szociális tárgyú tragikomédiáját” adta elő a társulat. A július 10-i szám­ban arról olvashatunk: nagy érdeklődés előzi meg Lázár Mária szereplését. Az előadás bevételét jótékonysági célra fordították. A felszabadulás utáni első színházi események króniká­jához tartozik: amikor június 22-én, este fél 8-kor a Zsák­bamacska című operettel az Árvay-társulat megnyitotta az 1945-ös színi évadot, előző­leg „görlsorozást” is meghir­dettek. A hirdetés így hang­zott: a nyíregyházi színtársu­lat görlöket szerződtet. már-már vérlázító ellentéte... Vitéz Vaday Albert és Fe­hér István „Aranytulipán”-. járól a korabeli kritika azt írta: minden ízében magyar életeszményeket kifejező, a korszerű erkölcsi magatartást ápoló mű. Számunkra inkább az a megjegyzendő, hogy eb­ben újra találkozunk egy nagy színészegyéniséggel, Bes­senyei Ferenccel. Ugyancsak ott találjuk Bessenyei Feren­cet Zilahy „Tűzmadár” című darabjában — amely „a ma­gát felszabadítani akaró le­ány problémáját tárgyalja”. Bessenyei a rendőrtanácsost, a „meleg szívű embert ábrá­zolta sikerrel” — írta róla szűkszavúan a Nyírvidék. Tu­lajdonképpen ugyanannyit szán terjedelemben Pozsonyi László: „Szilágyi Irma” című dr'ártrájának, .amelyben' a- „szász — magyar lélek oldó­dik fel a szerelem tüzében”. Akad azonban egy-két ko­molyabb, tartalmasabb darab is a helyi színtársulat és a fővárosi vendégművészek jó­voltából. A Földessy-társulat mutatta be Ibsen két darab­ját, a Kísértetek-et és a már korábban is játszott Peer Gynt-t. Ez utóbbit Konrád Ilona szereplésével. „Tomboló sikert arattak az Operaház vendégszereplői a Rigoletto tegnapi előadásán” — írja az 1944. június 24-i újság. Kiemeli Gyurkovics Mária szereplését és Király Sándor nyíregyházi származá­sú operaénekes sikerét, aki „hazajött”, a „mi fiunk, ne­künk énekelt”. Volt egy Ham- let-előadás is. Földessy Géza színigazgató két estére meg­hívta a címszerep eljátszásá­ra Táray Ferencet, a Nemzeti Színház művészét. A nagy színjáték, a háború elsodorta a színházat, 1944 júniusában a Földessy-társu­lat tovább megy, nyugat felé. Legközelebb már a felszaba­dult Nyíregyháza közönsége vehette birtokába a színházat. A sebesült szovjet katonák voltak az első színházlátoga­tók, a nyíregyházi kórház és a közeli hadikórházak lába­dozó betegei. Történelmi dokumentum a felszabadulás utáni első dra- matikus napilap, a nyíregy­házi Magyar Nép 1945. feb­ruár 27-i számában található tudósítás: „Nagy sikerű hang­nagy sikert hozott Puzmikov tenorista szereplése is, csodá­latosan hajlékony, a finom árnyalatokban is erőteljes hang, a dalok interpretálásá­ban tökéletes volt. Minden di­cséretet megérdemel Sapritin karmester, a kiváló zongora- művész. Nagy sikerrel szere­pelt Mester András is — ol­vashatjuk a tudósításban. Szép hegedűszólója művészi élményt jelentett. Frappáns tapsos sikert hozott egy tánc­sorozat is, amelynek előadó­ja Nyihankin volt, akinek ra­gyogó táncművészete minden dicséretet megérdemel. „Minden szereplő megérde­melné, hogy külön dicséret­ben emelnénk ki a nevét, la­punk terjedelme azonban eh­hez nem nyújt lehetőséget. Mindent összefoglalva: szép volt, gyönyörű volt...” Az est érdekessége volt még, hogy a Monty-csárdás- sal fejezdődött be, egy kislány táncolta — vajon ki volt ő? — kérdezzük 35 év után. A táncot Szendeczky tánctanár tanította be — írta a Magyar Nép színházi tudósítója. Ezt követően mind gyak­rabban találunk színházi hí­reket, eseményeket a lapban, pedig ekkor még nagyobb gond volt a fűtés, a világítás, a közellátás, az újjáépítés. A 'színház iránti igény is élt azonban az emberekben. Ci­vilek, szovjet katonák, fog­ságból hazatért volt magyar katonák ültek a széksorokban. A március 27-i számban ol­vashatjuk ismét a hírt: „Orosz művészek hangverse­nye a városi színházban. Va­sárnap du. 6 órai kezdettel hangverseny volt a városi színházban, melyet a Nyíregy­házán állomásozó orosz mű­vészek rendeztek. A város közönsége hálás lehet ezért a hangversenyért, mert ehhez hasonló horderejű kulturális esemény még kevés volt Nyír­egyházán. Ezek voltak a nyíregyházi közönség felszabadulás utáni első találkozásai az orosz és szovjet művészettel. 1945 nya­rán azonban már feltűnik az első hivatásos színtársulat is a városban, Árvay Gusztáv együttese. Ók mutatták be be Szilágyi—Eisemaon: „Zsákbamacska” című ope­rettjét, melyről a kritika el­marasztalóan írt: Igazi pezsgést és izgalmat azonban nem elsősorban az . úttöpq, misszióra. válJgl^pZQ. -ry 1 és természetesen a saját élv vényesülésük miatt is fellépő Árvay-társulat jelentette a felszabadulás első évében, ha­nem Tímár József kiváló mű­vész vendégszereplése. Erre ősszel került sor, amikor is egy helyi szerző, Lengyel An­tal színművének rendezését és a főszerepét vállalta el a nagy tehetségű, feledhetetlen Tímár József. A szeptember 27-i újság ar­ról tudósít, hadifogoly nap volt a városi színházban, ahol Fazekas János polgármester köszöntötte a hazatért hadi­foglyokat. Platoff ezredes, ka­tonai parancsnok is szólt a jelenlevőkhöz, majd az Ár­vay-társulat műsorral szóra­koztatta a közönséget. Ugyan­ebben a lapszámban beszámo­lót közöl a lap az „Államtit­kár” című színmű bemutató­járól. „Tímár alakítása tökélete­sen művészi volt. Remekül formálja meg az államtitkár figuráját, kihangsúlyozva azt a népellenes tendenciát, amely oly jellegzetessé tette a múlt rendszer politikusait. Az egész előadás lelke és ereje Tímár József volt, aki egyéni művészetének sokszínűségével valósággal frappírozta a kö­zönséget.” Érdekességként említjük, hogy a színházi kritika így fejeződik be: „Szánt-szándék­kal hagytuk utoljára, hogy a legjobban dicsérhessük kitű­nő munkásdalárdánkat, mely­nek szereplése fokozta a da­rab megszerettetését...” Meglepő, hogy a nagy-nagy dicséretek után az október 2-i számban a sárga földig le­rántja egy névtelen olvasói levél Tímár Józsefet, mert a nyíregyházi vendégszereplés és rendezés előtt azt táviratoz- ta: „Esti tízezerért jövök”. Az újságbeli levél szerint 60 ezer pengős taxiszámlát is elszá­molt, mert nem akarta vo­naton rázatni magát Nyíregy­házáig ... Novemberben még két is­mert művész kereste fel Nyír­egyházát: Kiss Manyi és La- tabár Kálmán. (Folytatjuk) Páll Géza SZABOLCS-SZATMÁRI EMBEREK Patikus Ibrányban Nagyon csúnya volt az a kéz. összeégett. A férfi fáj­dalmasan összeszorított száj­jal állt a patikában a pult előtt, mögötte már zárva az ajtó, az ügyeleti csengőt nyomta meg pár perccel előbb. Aztán leült. Bent ké­szült számára a kenőcs, mely remélhetőleg enyhíti fájdal­mát. A sebesült reményked­ve figyelte a kiszűrődő han­gokat. Hátul Tóth Kristóf és felesége serénykedtek, hogy mielőbb a sérült kézre kerül­jön a gyógyír. Nem túl régen ismerem a rokonszenves gyógyszerész­házaspárt, ám mégis Ibrányt választottam úticélul, amikor sorozatunk újabb alanyát ke­restem. Amit ez idáig tudtam róluk, talán egymagában ele­gendő lett volna e riport megírásához, mégsem volt haszontalan a beszélgetés, mely órákon át folyt a gyógy­szertárhoz kapcsolódó lakás­ban. A férj, Tóth Kristóf volt az „áldozat” — ő a patika vezetője. Aznap, amikor föl­kerestem, éppen felesége volt szolgálatban, „főnöke” pedig betoppanásomkor a kertet lo­csolta ... Igen büszke egyéb­ként a kertre, szinte az utol­só fűszálig a kezét dicséri minden — no, és persze a családét is, hiszen felesége és a két fia is alaposan kiveszi ‘íé'ázét Ja, munkäBOT.hnaVT — — Amikor 1975-ben ideke­rültünk, nagyon elhanyagol­tan kaptuk a kertet. Én ugyan városi gyerek vagyok, és nemigen értettem a föld- munkához-növényekhez, de amíg Fehérgyarmaton lak­tunk, hozzászoktam — mond­ta, s letette az öntözőcsövet. Ezt követte valamivel ké­sőbb a csengőszó, az égett kézre szánt krém készítése. — Úgynevezett hámosító krémet állítottam össze, ka­millakivonat és más egyéb van benne. Mind ismert, használt alapanyag, de az összetétele maradjon az én titkom — mosolyog. — Egye­temista koromban kaptam egy fertőzést, s akkoriban kezdtem foglalkozni a bőr­rel, gyógyításának útjaival. Nem vagyok persze orvos, de egy ilyen esetben, mint ez is volt, sürgős a fájdalom enyhítése — ezért állítottam össze a krémet. Volt rá eset, hogy idejött hozzám egy ju­hászember: a keze szörnyen festett, minden ízületnél be­repedezve a bőr ... Használt a magam ajánlotta krém. Egy ideig próbaképpen a te­henészeti telepen a téesz is használta, sikerrel. No, per­sze — komolyodik el kissé —, azért nehogy kuruzslással vádoljon valaki! Lényegében semmi új nincs ezekben —, legfeljebb a keverék arányai lehetnek újak ... Ez idáig is tudtam róla, hogy kísérletező kedvű em­ber — annak idején magam adtam hírt a Kelet-Magyar- országban kezdeményezésé­ről: telefonos egészségügyi felvilágosító szolgálatot szer­vezett Ibrányban. Igaz, abban a kis hírben „telefondoktor­nak” neveztem mindezt, de a rövidítés nem is oly rossz. Ha itt nincs is lehetőség, hogy orvos adjon tanácsot — élőszóban! — az érdeklődők­nek, a magnószalagokon or­vos beszél. — Érdekel az egészségügyi propagandának minden le­hetséges változata, módszere! Ezek a magnószalagok nem­csak a telefonban „élnek”, hanem megszerveztük a köz­ség vezetőinek készséges tá­mogatásával azt is, hogy pél­dául a moziban a szünetben elhangzanak a négy-ötperces felvilágosító előadások a hangszórókon át... Megle­pett engem is, milyen érdek­lődéssel hallgatták a nézőté­ren ülők! Igaz — nevet ha­miskásan a jól megtermett gyógyszerész —, amikor egy­szer az elhízásról szólt a heti program, sokan cukkoltak a pocakom miatt... Hogy nem tréfadolog, amit csinálnak Ibrányban, azt jól jelzi: nemrégiben részt vett Tóth Kristóf a Pécsett ren­dezett európai faluegészség­ügyi tanácskozáson, s elő­adást is tartott. A terve az, hogy pár év múlva felmérést készít a községben: milyen eredménye tapasztalható az egészségügyi felvilágosítás­nak. A fura az, hogy eleinte építészmérnök akart lenni. Aztán lebeszélték erről, mi­vel a felvételin kiderült: nem megy neki túlságosan a sza­badkézi rajz. Igaz, ennek el­lenére példája a nevezetes mondásnak, mely Bemard Shaw-tói származik: „Igaz, hogy én nem tudok tojást tojni, de azt meg tudom mon­dani, hogy a tojás záp-e vagy sem ... Ugyanis lakásuk fa­lain jó pár festmény, grafika sorakozik. Szívesen vásárol­ják a szépet... — 1963-ban volt az a bizo­nyos sikertelen felvételim, utána katona lettem, innen jelentkeztem a gyógyszeré­szeti karra Szegedre. Ebben annyi játszott közre a család 'részé rő!;^ högy'''édesá{5ám a gyógyszertári központban dolgozott Nyíregyházán — egyébként nyíregyházi va­gyok —, és innen kaptam az indíttatást. Előzőleg már szó esett há­zasságkötésükről is: első éves egyetemisták voltak mindket­ten, amikor összeházasodtak. Kérdezem: nem volt-e kissé elhamarkodott a dolog, hiszen még jó pár év állt előttük az egyetemen. A válasz határo­zott: így volt jó! — Albérletben laktunk, igaz, és az első fiúnk másod­év után megérkezett, de ép­pen ezt tartom jónak. Biztos háttérrel tanulhattunk, tud­tuk, hogy nincs lazítás: vagy tanulunk, vagy a gyerek fog­lal le bennünket... Persze nem mindig Volt könnyű. Előfordult, hogy egyidőben kellett vizsgáznunk. Ilyenkor Olgi vizsgázott elsőnek a cso­portból, szólt a tanárnak, hogy én utolsóként jövök, mert neki még haza kell mennie, hogy cseréljünk a gyerek mellett, mivel akkor éppen nem mehetett bölcső­débe, azt hiszem, beteg volt... Már megtudtam egy esz­tendővel ezelőtt náluk, hogy a szakmai munka mellett van egy hobbijuk is: a gyógysze- részet-történet. Az érdeklődés még az egyetemen ébredt fel mindkettőjükben a téma iránt: olyan előadót kaptak gyógyszeres zet-történetből, aki képes volt elhinteni hall­gatóiban a magot... — Novák professzor keltet­te fel érdeklődésünket, mely máig is élő. „Fölfedeztünk” egy múlt században élt ér­dekes embert: Traxler Lász­ló gyógyszerészt. Fiatalon meghalt — öngyilkos lett —, s a maga korában nemigen értették meg. Tudós ember volt, kutató elme. Hosszas nyomozás eredménye, amit ma tudunk róla, s még ez sem minden. összeállított egy nagyszerű gyógyszerkészítési kézikönyvet, részben még ma is használható! Nos ráálltunk, hogy utána fogunk kutatni, elutaztam nemrégiben Mun­kácsra, hogy nyomára leljek, jártunk Kolozsváron és má­sutt is. Ma már összeállt a kép — nagyjából — és most azt fontolgatjuk, hogy ha le­hetséges, az ibrányi gyógy­szertárat róla neveznénk el. Újabban ugyánis az a törek­vés, hogy kapjanak nevet a patikák mint régen, — már­pedig itt helyben nem talál­tunk „gyógyszerészeti múl­tat”. Remélem sikerül a név­adó ... Egyébként kutatásaik ered­ményét igyekszenek nyilvá­nosságra hozni: legutóbb pél­dául Szombathelyen Tóth Kristófné előadásban számolt be erről a fiatal gyógyszeré­szek „Rozsnyai Mátyás-em­lékversenyén’’ — s díjazták is az előadást. Miközben er­ről folyik a szó, bevágtat a kisebbik fiú, Levente, aki el­sős és igen csavaros eszű le­gényke — s aki nem kis gon­Iwik a; letesevél. Két nappal ázeloU jött ugyanis a világra, ami­kor édesanyjának államvizs­gáznia kellett volna ... így aztán fél évet tolódott a vizs­ga. — Amikor végeztünk, nem volt kérdéses, hogy hol ke­ressünk állást, mivel Sza­bolcs-Szatmárral ösztöndíj- szerződést kötöttem előzőleg. Fehérgyarmatra kerültünk 1971-ben, ami feleségemnek némi gondot okozott: ő ugyanis Bugacra való, s elég távol került szüleitől. Megszólal a feleség is, meg­erősíti férje szavait, ám hoz­záteszi : — Ha ma azt mondanák, hogy menjünk máshová in­nen Ibrányból, én bizony ne­met mondanék. Kivétel talán szűkebb hazám, Bács-Kis- kun megye ... Nagyon meg­szerettük ezt a községet, sok jó barátot, ismerőst szerez­tünk. A csengő újra félbeszakít­ja beszélgetésünket, viszony­lag nagy az ügyeleti forgalom is, mivel a nagyhalászi pati­ka, mellyel váltva tartanak ügyeletet, zárva tart. Kristóf bosszankodva jön vissza. — Képesek egy Kalmopy- rinért is becsengetni... De- hát nem tudja az ember, ki­nek nyit ajtót: ilyenkor ez a dolgunk. És most küldjem el? Ha már bent van, hát ki­adom a gyógyszert, mert biz­tosan több időt rabolna el a vitatkozás. Témánál vagyunk: a gyógyszerészi munka nehéz oldalai is szóba kerülnek. Mert bizony, ilyen is van. Felelősségteljes, fontos mun­ka — nincs lehetőség lazítás­ra ha szolgálatban vannak. — Mégis az az igazság, hogy egy faluban a gyógysze­részt más mércével mérik a retegek, mint városban. Itt léha afféle mindenes, ta- rácsadó, bizalmas is. Viszont íppen ez a jó — érezzük, rogy bíznak bennünk, s ne­jünk is öröm, ha segíthe­tünk ... Tarnavölgyi György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents