Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-07 / 132. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. június 7. L. Brezsnyev fogadta az indiai külügyminisztert Lengyel élet Egy boldog asszony Kommentár Mit tud a Szojuz—I—2? Zsúfolt programot állítottak össze péntekre a két kozmikus berepülőpilóta, Jurij Malisev és Vlagyimir Akszjo- nov számára. A Szojuz—T—2 űrhajóval, amely csütörtökön délután rajtolt Bajkonurból, több manővert keli végrehajtanak, ki kell próbálniok a különböző új berendezéseket. Közben a Szaljut—6 űrállomás kozmonautái, Leonyid Popov és Valeri j Rjumin előkészülnek a közösen végrehajtandó manőverekre. Ezek célja az, hogy kipróbálják az új típusú űrhajó újonnan szerkesztett közelítőberendezését, a fedélzeti számítógép működését. Mint ismeretes, ez a számítógép önállóan dolgozza fel a beérkezett pályaadatokat, meghatározza a megközelítés módját, vezérli a hajtómű működését, üzembe helyezésének időtartamát és idejét. Korábban ezeket a műveleteket a földi irányítással végezték az űrhajó automatikus berendezései — ezentúl magán az űrhajón végzi el a feladatokat a nagy teljesítményű, de kis méretű számítógép és vezérli az új egységes hajtómű működését. Az új űrhajó külsőleg csak igen keveset tér el a jelenleg használatban levő típustól. Befogadóképessége, induló súlya nagyjából azonos azzal, a korszerű műszerek azonban kevesebb helyet foglalnak el. Érdekesség az új szkafander. Az űrhajós szinte a legújabb párizsi divat szerinti az újfajta szkafanderben. Ugyanis magas, széles válla van. Ezt az ujjak másfajta szabása teszi indokolttá. Rendkívül megnőtt a sisak átlátszó része: nagyobb kilátást biztosít az űrhajósnak. Megváltoztatták a kesztyűket is, ezek rendkívül rugalmas anyagból készülnek, és igen finom munkák elvégzését is lehetővé teszik. Az űrhajót ezúttal ismét napelemekkel szerelték fel, s így lehetővé tették azt, hogy hosszabb ideig szabadon keringjen pályán. A jelenlegi Szojuz típusú űrhajók, amelyek kifejezetten rövid időtartamú utakra, a Föld—űrállomás—Föld utak lebonyolítására készültek, csak akkumulátorokból kapnak áramot útközben, az űrállomással ösz- szekapcsolva pedig annak energiaforrásaiból töltik fel akkumulátoraikat. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke pénteken a Kremlben fogadta Naraszim- ha Rao indiai külügyminisztert, aki kedd óta tartózkodik hivatalos baráti látogatáson a Szovjetunióban. A találkozón jelen volt Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere. A baráti légkörű megbeszélésen Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió következetesen törekszik a szovjet—indiai kapcsolatok elmélyítésére. Rámutatott, hogy az imperialista erők mesterkedései következtében a nemzetközi helyzet az utóbbi időben bonyolultabbá vált. Hangsúlyozta az enyhülési politika folytatásának, a feszültséggócok felszámolásának jelentőségét, az államok mindenféle külső beavatkozástól mentes, önálló fejlődése tiszteletben tartásának fontosságát. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet a Varsói Ismét hamis nukleáris riadó volt az Egyesült Államokban — jelentették csütörtökön a Pentagonban. Egy számítógép tévedett a nebraskai Omahában kedden: „Az Egyesült Államok ellen indított rakétatámadást” jelzett. A vakriadó három percig tartott, ezalatt Hawaii szigetéről már útnak indult egy Szerződés tagállamainak arra a javaslatára, hogy a világ különböző térségeihez tartozó államok vezetői a közeljövőben tartsanak legmagasabb szintű találkozót a nemzetközi feszültséggócok felszámolása és a háború elhárítása céljából. Afganisztánról szólva az SZKP KB főtitkára megállapította: a Szovjetunió sílcra- száll az Afganisztán körül kialakult helyzet politikai rendezéséért, olyan rendezésért, amely megbízhatóan szavatolná az ország elleni agresszió beszüntetését, s védelmet nyújtana a belügyeibe való mindenféle külső beavatkozás ellen. Naraszimha Rao köszönetét mondott az Indiának nyújtott szovjet segítségért és támogatásért, és kormánya nevében megelégedését fejezte ki afölött, hogy a szovjet—indiai kapcsolatok a barátság, az egyenjogúság és a kölcsönös bizalom szellemében fejlődnek tovább. katonai repülőgép, több lé- gideszant parancsnoki központtá átalakított Boeing— 707-es pedig azonnali felszálláshoz készült. Mire azonban Carter elnök és Brown hadügyminiszter értesült a riadóról — ellentámadásra csak az elnök adhat parancsot — már kiderült: vaklárma volt. TELEX HAVANNA Kuba nagyszabású idegen- forgalmi fejlesztésbe fog. Ennek keretében idegenforgalmi irodákat létesít a közeljövőben Washingtonban, Torontóban, Mexikóvárosban, Párizsban és Frankfurtban — közölte a Kubai Idegenforgalmi Hivatal elnöke. NEW YORK Kurt Waldheim ENSZ-fú- titkár csütörtökön azt indítványozta a Biztonsági Tanácsnak, hogy újabb hat hónappal hosszabbítsák meg a Cipruson állomásozó ENSZ- békefenntartó erők mandátumát, amely június 15-én jár le. TOKIÓ A Kulturális Kapcsolatok Intézete emlékéremmel tüntette ki Ója Maszako asszonyt, a Japán Nemzetközi Művészeti Alapítvány alelnökét a magyar—japán művelődési kapcsolatok előmozdításáért. A kitüntetést dr. Kós Péter, a Magyar Népköztársaság nagykövete nyújtotta át a Tokióban megrendezett ünnepségen. WASHINGTON Az amerikai kongresszus képviselőháza csütörtökön óriási többséggel visszautasította az elnöki vétót, s ezzel útját állta az új olajimportadó bevezetésének. A szenátus pénteken szavaz, megfigyelők hasonló eredményt várnak. PRÁGA Csütörtökön Brnóban megkezdődött az európai diák- szervezetek XVII. találkozója. A tanácskozáson főként azokról az ifjúsági akciókról lesz szó, amelyek előmozdíthatják a béke, az enyhülés és a leszerelés ügyét. A konferenciát most első ízben tartják Csehszlovákiában. MAPUTO Ramiro Sáráivá Guerrerio brazil külügyminiszter csütörtökön négynapos látogatásra Mozartiinkba érkezett, ahol kölcsönös érdeklődésre számot tartó gazdasági kérdésekről tárgyal vendéglátóival. Ö az első magas rangú brazil politikus, aki Mozam- bik függetlenné válása (1975) óta az afrikai országba látogat. Janina asszony életéből, úgy tűnhet, hiányoznak az eget rengető változások és meglepetések. 45 éves és 25 év óta megszabott keretek között él: mint karamellás dolgozik a Syrena cukorkagyárban. Majd ennyi ideje tart derűs és nyugodt házassága: férje, Zygmunt, szintén karamellás, ugyancsak a Syre- nában, de egy másik műszakban. Ez a munkabeosztás akkor alakult ki, amikor fiúk, Andrej még kicsi volt, hogy valamelyikük mindig mellette legyen. Janina Filipiak az idén magas kitüntetést kapott: ő is „A Varsónak tett szolgálatért” érdemérem boldog tulajdonosai közé tartozik. Hasznos társadalmi munkájának, szép emberi tulajdonságainak elismerése ez. Janina asszony már évek óta tagja az üzemi bizottságnak, legutóbb pedig beválasztották a munkástanácsba is. Szakszervezeti tevékenységével mindenekelőtt kolléganői mindennapi gondjainak megoldásában nyújt segítséget (a gyár dolgozói majdnem kizárólag nők), így elsősorban a lakáskérdésben és a gyermekgondozásban. „Ne rejtsd el a gondjaidat, munkatársaid sok mindenben segíthetnek” — hangzik a gyár dolgozóinak jelszava. — A karamellázó üzem, ahol dolgozom — mondta Janina asszony— „saját” gyereket is a magáénak mondhat. Tízegynéhány évvel ezelőtt dolgozott nálunk egy Janina asszony és férje — a konyhában. (Fotó: Interpress) fiatal lány. Férjhez ment, szült két gyereket, soha nem panaszkodott semmire, míg egy nap, még a szülési szabadsága alatt váratlanul elesett, s a kihívott mentők már csak a halál beálltát állapíthatták meg. Szívrohamot kapott. A gyárból egy kis küldöttség ment, hogy értesítse a családját. Megdöbbentő kép tárult elénk: a két pici gyerekre az idős nagyszülők felügyeltek, az apa elhagyta a családot. Mivel a nagyszülők szerény jövedelmű nyugdíjasok voltak, a gyár dolgozói vállalták az árvák patronálását. Azóta ezek a gyerekek együtt nyaralnak a mieinkkel. A dolgozók pénzt gyűjtöttek, s takarék- betétkönyvet nyitottak számukra. Minden születésnap, gyermeknap és valamennyi hagyományos ünnep alkalmával ajándékot készítünk nekik. A gyerekek második családjuknak vallják a gyár kollektíváját. A kitüntetés tehát, amit kaptam, nemcsak az én munkám elismerése, hanem másoké is. Janina asszony tíz év múl- ma nyugdíjba megy, úgy tervezi azonban, hogy a Syrená- val nem szakítja meg a kapcsolatot. Nyugdíjas korában is folytatni akarja a társadalmi munkát: szereti ezt a gyárat, amellyel annyi éven át élt jóban és rosszban. Leonyid Brezsnyev a Kremlben fogadta az indiai külügyminisztert. Képünkön: (jobbról balra): az SZKP főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke, mellette Naraszimha Rao és Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. (Kelet-Magyarország telefotó) Másfél szoba-Regény- ÖSSzkomforf 25. Nyár derekán kezdődött, addig én bizony észre sem vettem. Nem mondom, a lába föltűnt már előtte is, gyönyörű, szinte klasszikus vonalú lába van, — de minden második laboránslánynak jó a lába, s ha minddel flörtölni kezdenék, én édes istenkém, szépen is volnánk ... De átjött talán július végén a személyzeti osztályról az egyik fiatal előadó, és érdeklődött utána. Hogy mi van ezzel a Tatáméval: két hónapja szinte minden második nap elkésik. Én kötelesség- szerűen megvédtem, mondtam, az egyik legjobb munkaerő az osztályon, amit rábízok, olyan, mint ha magamra bíznám; pontos, precíz, lelkiismeretes. Igen, igen, bólogatott a személyzetis, ezt tudjuk róla, de a munkafegyelem ilyen súlyos — mert sorozatos — megsértését még a legjobb dolgozótól sem lehet eltűrni. Fölvontam vál- lam, hogy akkor most mitévők legyünk? Beszéljen a fejével," főosztályvezető elvtárs — kérte a személyzetis. — Ez legyen az első figyelmeztetés. Ha nem használ, mi lépünk, hivatalosan. De adjuk még meg neki ezt a lehetőséget ... — Kérem — biccentettem készségesen. — Beszélek vele. De mert odabent roppant kényelmetlen az ilyesmi — a laborban azért, mert a többiek is halljak a íelelussegre- vonást, bent az irodámban meg azért, mert a hosszas négyszemközti beszélgetés nem szeretem találgatásokra adhat alkalmat —, fél órával a munka vége előtt kiszóltam neki telefonon a laborba: — Ráérne a munka után néhány percre, kartársnő? Beszélnünk kellene... — Egy pillanatra elakadt a hangja, világosan éreztem. — Itt? — kérdezte aztán tétován. — Nem. Bevinném a városba, ha arra esik az útja. És valahol meginnánk egy kávét. Helyes? — Helyes — mondta halkan. — Négy óra tízkor várom a főkapunál. — Köszönöm — mondtam, és letettem a kagylót. Annyit mindenesetre jólesőn állapítottam meg magamban, hogy a kislány intelligens, mert nem tette hozzá, hogy „főosztályvezető elvtárs”... Ezúttal — minden szóbeszédet elkerülendő — én hagytam el utoljára a laboratóriumot. Odalent beültem a kocsimba, s körül sem kellett néznem, máris ott állt mellettem a kislány. Szótlanul nyitottam ki az ajtót. „Merre megy? — kérdeztem. — Egy darabig elvinném.” „Mindegy” — mondta tompán, és fölvonta vállát. „A biztosítóöv! — jutott eszembe. — Kapcsolja be magát!” Szótlanul elbabrált az övvel; gyakorlatlanul csinálta, ügyetlenkedett. Látszott, nem sokat kocsikázik. De nem akartam segíteni neki, semmi kedvem sem volt a dereka körül babrálni, még bizalmaskodásnak, vagy ami annál rosszabb: kandúrsündör- gésnek vélhette volna. Nyugodtan vártam, amíg végre becsettintette a zárat, aztán indítottam. Már jócskán bent voltunk a forgalomban, amikor megszólalt. „Mégis merre megyünk?” „Azt mondta, mindegy.” „No igen, de mégis.” „A Pataki István tér felé. Jó lesz?” „Jó” — mondta megadón. „Sejti, hogy miért hívtam?” Aprót biccentett. „Azt hiszem, sejtem.” Beszaladtunk a városba, s a Keleti tájékán megálltam. „Van itt a közelben egy eszpresszó — mondtam, és kiszálltam. — Megfelel? „Tökéletesen.” — S megint elkezdett szerencsétlenkedni az övvel. A presszóban két kávét kértem, s két kis konyakot; oldódni akartam, mert utáltam, ami vár rám. Mi vagyok én? Iskolai vigyázó, aki felírja a rosszakat? Vagy nádpálcás tanító bácsi? Az én dolgom a Dekamil-program, nem a munkatársak fegyelmezése ... A pincér hozta a tálcát, én nyúltam a pohár után, s köszörültem a torkomon. „Tudja, kedves Judit, hogy nem szeretem adni a szigorú főnököt...” Elmosolyodott, a pohárra bökött. „Konyak mellett nem is megy...” „Az nem megy, amit maga csinál!! — dörrentem rá mégiscsak a főnök hangján, hogy azt ne higgye, kvarter- kázni hívtam. — A múlt hónapban tizenkétszer késett, ebben a hónapban már négyszer. Mit gondol, meddig tudom megvédeni?” — „Kitől?” — kérdezte nyugodtan. „A személyzeti osztálytól! Többször is a lelkemre kötötték, hogy vagy ráncba szedem magát, vagy jön az áthelyezés! Azt akarja?” Megint elmosolyodott. „Attól függ, hová!” — mondta kedves pimaszsággal Fölnevettem. „Elképesztő a maguk szemtelensége, kisfiam! Hová?! Mindenesetre nem a vadonatúj lágymányosi laboratóriumba!” „Hanem?!! — kérdezte ártatlanul. „Nem tudom. De négy éve például elvitték innét az egyik munkatársamat a szentendrei telepre...” „Hűha ! — szisszent fel vegre. — Büntetésből? Most én mosolyogtam. „Hát, kedvesem, noha Szentendre kétségtelenül a legbájosabb kisvárosok egyike, az áthelyezés aligha fogható föl előléptetésnek... — Most már a kávémat kavar- gattam. — Mi van magával? Miért ez a sok késés?” Hirtelen fölhajtotta a konyakját. „Ha Szalók elvtárs is úgy élne, mint én, ezt nem kérdezné ...” „Miért? — hajoltam hozzá. — Hogyan él?” Belemélyedt a szemembe. „Ismeri azt a régi mondást: Hátán háza, kebelén kenyere?” „Ismerem. És?” Megpárásodott a szeme. „Hát így élek én! Se lakás, se család ...” „De hisz a gyönyörű kislánya! ...” — mondtam értetlenül, mert ismertem is a csöppséget, tavaly, a Télapóünnepélyre behozta az anyja. „Hetek telnek el, amíg látom — mondta, s már folyt szeméből a könny. Apró utazótáska hevert mellette a földön; rámutatott. — Ez az otthonom ... Hálóing, szappan, fogkefe, törülköző, egy váltás fehérnemű ... Ma itt alszom, holnap ott... Barátnők kolléganők nagynéni. Néha kint Vecsésen, az anyámnál... ” „És a gyerek?” — kérdeztem döbbenten. Most már rázta a sírás. „Az anyósoméknál... Hiszen az anyám dolgozik, a bölcsőde meg persze reménytelen, de így, otthon nélkül, nem is tarthatnám magamnál ... Hurcolnám egyik lakásról a másikra?” „Rettenetes! — csóváltam a fejem. — És a férje? Mit szól ehhez?” A csészéjét nézte, a kanalával babrált. „Ö is tehetetlen — szólt aztán, és legyintett. — A szülei terrorja alatt nyög, és a gyermek ki van szolgáltatva nekik ... Az öregek boldogok lehetnek: most a fiúcskájuk is megmaradt,- és melléje van egy csöpp kislányuk is! Az anyósom nem dolgozik, ő van egész nap a gyerekekkel. Nem mondom, szép teljesítmény: ötvenéves korára van egy kétéves kislánya ...” Hallgattunk. (Folytatjuk) Hamis riadó az USÜ-ban
