Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-07 / 132. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. június 7. L. Brezsnyev fogadta az indiai külügyminisztert Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke pénteken a Kremlben fogadta Naraszim- ha Rao indiai külügyminisztert, aki kedd óta tartózkodik hivatalos baráti látogatáson a Szovjetunióban. A találkozón jelen volt Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere. A baráti légkörű megbeszélésen Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió következetesen törekszik a szovjet—indiai kapcsolatok elmélyítésére. Rámutatott, hogy az imperialista erők mesterkedései következtében a nemzetközi helyzet az utóbbi időben bonyolultabbá vált. Hangsúlyozta az enyhülési politika folytatásának, a feszültséggócok felszámolásának jelentőségét, az államok mindenféle külső beavatkozástól mentes, önálló fejlődése tiszteletben tartásának fontosságát. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet a Varsói Szerződés tagállamainak arra a javaslatára, hogy a világ különböző térségeihez tartozó államok vezetői a közeljövőben tartsanak legmagasabb szintű találkozót a nemzetközi feszültséggócok felszámolása és a háború elhárítása céljából. Afganisztánról szólva az SZKP KB főtitkára megállapította: a Szovjetunió síkra- száll az Afganisztán körül kialakult helyzet politikai rendezéséért, olyan rendezésért, amely megbízhatóan szavatolná az ország elleni agresszió beszüntetését, s védelmet nyújtana a belügyeibe való mindenféle külső beavatkozás ellen. Naraszimha Rao köszönetét mondott az Indiának nyújtott szovjet segítségért és támogatásért, és kormánya nevében megelégedését fejezte ki afölött, hogy a szovjet—indiai kapcsolatok a barátság, az egyenjogúság és a kölcsönös bizalom szellemében fejlődnek tovább. Leonyid Brezsnyev a Kremlben fogadta az indiai külügyminisztert. Képünkön: (jobbról balra): az SZKP főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke, mellette Naraszimha Rao és Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. (Kclet-Magyarország telefotó) Lengyel élet Egy boldog asszony Janina asszony életéből, úgy tűnhet, hiányoznak az eget rengető változások és meglepetések. 45 éves és 25 év óta megszabott keretek között él: mint karamellás dolgozik a Syrena cukorkagyárban. Majd ennyi ideje tart derűs és nyugodt házassága: férje, Zygmunt, szintén karamellás, ugyancsak a Syre- nában, de egy másik műszakban. Ez a munkabeosztás akkor alakult ki, amikor fiúk, Andrej még 'kicsi volt, hogy valamelyikük mindig mellette legyen. Janina Filipiak az idén magas kitüntetést kapott: ő is „A Varsónak tett szolgálatért” érdemérem boldog tulajdonosai közé tartozik. Hasznos társadalmi munkájának, szép emberi tulajdonságainak elismerése ez. Janina asszony már évek óta tagja az üzemi bizottságnak, legutóbb pedig beválasztották a munkástanácsba is. Szakszervezeti tevékenységével mindenekelőtt kolléganői mindennapi gondjainak megoldásában nyújt segítséget (a gyár dolgozói majdnem kizárólag nők). így elsősorban a lakáskérdésben és a gyermekgondozásban. „Ne rejtsd el a gondjaidat, munkatársaid sok mindenben segíthetnek” — hangzik a gyár dolgozóinak jelszava. — A karamellázó üzem, ahol dolgozom — mondta Janina asszony — „saját” gyereket is a magáénak mondhat. Tízegynéhány évvel ezelőtt dolgozott nálunk egy Janina asszony és férje — a konyhában. (Fotó: Interpress) fiatal lány. Férjhez ment, szült két gyereket, soha nem panaszkodott semmire, míg egy nap, még a szülési szabadsága alatt váratlanul elesett, s a kihívott mentők már csak a halál beálltát állapíthatták meg. Szívrohamot kapott. A gyárból egy kis küldöttség ment, hogy értesítse a családját. Megdöbbentő kép tárult elénk: a két pici gyerekre az idős nagyszülők felügyeltek, az apa elhagyta a családot. Mivel a nagyszülők szerény jövedelmű nyugdíjasok voltak, a gyár dolgozói vállalták az árvák patronálását. Azóta ezek a gyerekek együtt nyaralnak a mieinkkel. A dolgozók pénzt gyűjtöttek, s takarék- betétkönyvet nyitottak számukra. Minden születésnap, gyermeknap és valamennyi hagyományos ünnep alkalmával ajándékot készítünk nekik. A gyerekek második családjuknak vallják a gyár kollektíváját. A kitüntetés tehát, amit kaptam, nemcsak az én munkám elismerése, hanem másoké is. Janina asszony tíz év múlnia nyugdíjba megy. úgy tervezi azonban, hogy a Syrená- val nem szakítja meg a kapcsolatot. Nyugdíjas korában is folytatni akarja a társadalmi munkát: szereti ezt a gyárat, amellyel annyi éven át élt jóban és rosszban. Kommentár Mit tud a Szojuz—T—2? Zsúfolt programot állítottak össze péntekre a két kozmikus berepülőpilóta, Jurij Malisev és Vlagyimir Akszjo- nov számára. A Szojuz—T—2 űrhajóval, amely csütörtökön délután rajtolt Bajkonurból, több manővert kell végrehajtanak, ki kell próbálniok a különböző új berendezéseket. Közben a Szaljut—6 űrállomás kozmonautái, Leonyid Popov és Va- lerij Rjumin előkészülnek a közösen végrehajtandó manőverekre. Ezek célja az, hogy kipróbálják az új típusú űrhajó újonnan szerkesztett közelítőberendezését, a fedélzeti számítógép működését. Mint ismeretes, ez a számítógép önállóan dolgozza fel a beérkezett pályaadatokat, meghatározza a megközelítés módját, vezérli a hajtómű működését, üzembe helyezésének időtartamát és idejét. .Korábban ezeket a műveleteket a földi irányítással végezték az űrhajó automatikus berendezései — ezentúl magán az űrhajón végzi el a feladatokat a nagy teljesítményű, de kis méretű számítógép és vezérli az új egységes hajtómű működését. Az új űrhajó külsőleg csak igen keveset tér el a jelenleg használatban levő típustól. Befogadóképessége, induló súlya nagyjából azonos azzal, a korszerű műszerek azonban kevesebb helyet foglalnak el. Érdekesség az új szkafander. Az űrhajós szinte a legújabb párizsi, divat szerinti az újfajta szkafanderben. Ugyanis magas, széles válla van. Ezt az ujjak másfajta szabása teszi indokolttá. Rendkívül megnőtt a sisak átlátszó, része: nagyobb kilátást biztosít az űrhajósnak. Megváltoztatták a kesztyűket is, ezek rendkívül rugalmas anyagból készülnek, és igen finom munkák elvégzését is lehetővé teszik. Az űrhajót ezúttal ismét napelemekkel szerelték fel, s így lehetővé tették azt, hogy hosszabb ideig szabadon keringjen pályán. A jelenlegi Szojuz típusú űrhajók, amelyek kifejezetten rövid időtartamú utakra, a Föld—űrállomás—Föld utak lebonyolítására készültek, csak akkumulátorokból kapnak áramot útközben, az űrállomással ösz- szekapcsolva pedig annak energiaforrásaiból töltik fel akkumulátoraikat. 25. Nyár derekán kezdődött, addig én bizony észre sem vettem. Nem mondom, a lába föltűnt már előtte is, gyönyörű, szinte klasszikus vonalú lába van, — de minden második laboránslánynak jó a lába, s ha minddel flörtölni kezdenék, én édes istenkém, szépen is volnánk ... De átjött talán július végén a személyzeti osztályról az egyik fiatal előadó, és érdeklődött utána. Hogy mi van ezzel a Tatáméval: két hónapja szinte minden második nap elkésik. Én kötelesség- szerűen megvédtem, mondtam, az egyik legjobb munkaerő az osztályon, amit rábízok, olyan, mint ha magamra bíznám; pontos, precíz, lelkiismeretes. Igen, igen, bólogatott a személyzetis, ezt tudjuk róla, de a munkafegyelem ilyen súlyos — mert sorozatos — megsértését még a legjobb dolgozótól sem lehet eltűrni. Fölvontam vál- lam, hogy akkor most mitévők legyünk? Beszéljen a fejével, főosztályvezető elvtárs — kérte a személyzetis. — Ez legyen az első figyelmeztetés. Ha nem használ, mi lépünk, hivatalosan. De adjuk még meg neki ezt a lehetőséget ... — Kérem — biccentettem készségesen. — Beszélek vele. De mert odabent roppant kényelmetlen az ilyesmi — a laborban azért, mert a töbHamis riadó Ismét hamis nukleáris riadó volt az Egyesült Államokban — jelentették csütörtökön a Pentagonban. Egy számítógép tévedett a nebraskai Omahában kedden: „Az Egyesült Államok ellen indított rakétatámadást” jelzett. A vakriadó három percig tartott, ezalatt Hawaii szigetéről már útnak indult egy biek is halljak a íelelossegre- vonást, bent az irodámban meg azért, mert a hosszas négyszemközti beszélgetés nem szeretem találgatásokra adhat alkalmat —, fél órával a munka vége előtt kiszóltam neki telefonon a laborba: — Ráérne a munka után néhány percre, kartársnő? Beszélnünk kellene... — Egy pillanatra elakadt a hangja, világosan éreztem. — Itt? — kérdezte aztán tétován. — Nem. Bevinném a városba, ha arra esik az útja. És valahol meginnánk egy kávét. Helyes? — Helyes — mondta halkan. — Négy óra tízkor várom a főkapunál. — Köszönöm — mondtam, és letettem a kagylót. Annyit mindenesetre jólesőn állapítottam meg magamban, hogy a kislány intelligens, mert nem tette hozzá, hogy „főosztályvezető elvtárs”v.. Ezúttal — minden szóbeszédet elkerülendő —; én hagytam el utoljára a laboratóriumot. Odalent beültem a kocsimba, s körül sem kellett néznem, máris ott állt mellettem az USA-ban katonai repülőgép, több lé- gideszant parancsnoki központtá átalakított Boeing— 707-es pedig azonnali felszálláshoz készült. Mire azonban Carter elnök és Brown hadügyminiszter értesült a riadóról — ellentámadásra csak az elnök adhat parancsot — már kiderült: vaklárma volt. a kislány. Szótlanul nyitottam ki az ajtót. „Merre megy? — kérdeztem. — Egy darabig elvinném.” ' „Mindegy” — mondta tompán, és fölvonta vállát. „A biztosítóöv! — jutott eszembe. — Kapcsolja be magát!” Szótlanul elbabrált az övvel; gyakorlatlanul csinálta, ügyetlenkedett. Látszott, nem sokat kocsikázik. De nem akartam segíteni neki, semmi kedvem sem volt a dereka körül babrálni, még bizalmaskodásnak, vagy ami annál. rosszabb: kandúrsündör- gésnek vélhette volna. Nyugodtan vártam, amíg végre becsettintette a zárat, aztán indítottam. Már jócskán bent voltunk a forgalomban, amikor megszólalt. „Mégis merre megyünk?” „Azt mondta, mindegy.” „No igen, de mégis.” „A Pataki István tér felé. Jó lesz?” „Jó” — mondta megadón. „Sejti, hogy miért hívtam?” Aprót biccentett. „Azt hiszem, sejtem.” TELEX HAVANNA Kuba nagyszabású idegen- forgalmi fejlesztésbe fog. Ennek keretében idegenforgalmi irodákat létesít a közeljövőben Washingtonban, Torontóban, Mexikóvárosban, Párizsban és Frankfurtban — közölte a Kubai Idegenforgalmi Hivatal elnöke. NEW YORK Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkár csütörtökön azt indítványozta a Biztonsági Tanácsnak, hogy újabb hat hónappal hosszabbítsák meg a Cipruson állomásozó ENSZ- békefenntartó erők mandátumát, amely június 15-én jár le. TOKIÓ A Kulturális Kapcsolatok Intézete emlékéremmel tüntette ki Ója Maszako asszonyt, a Japán Nemzetközi Művészeti Alapítvány alelnökét a magyar—japán művelődési kapcsolatok előmozdításáért. A kitüntetést dr. Kos Péter, a Magyar Népköztársaság nagykövete nyújtotta át a Tokióban megrendezett ünnepségen. WASHINGTON Az amerikai kongresszus képviselőháza csütörtökön óriási többséggel visszautasította az elnöki vétót, s ezzel útját állta az új olajimportadó bevezetésének. A szenátus pénteken szavaz, megfigyelők hasonló eredményt várnak. PRÁGA Csütörtökön Brnóban megkezdődött az európai diák- szervezetek XVII. találkozója. A tanácskozáson főként azokról az ifjúsági akciókról lesz szó, amelyek előmozdíthatják a béke, az enyhülés és a leszerelés ügyét. A konferenciát most első ízben tartják Csehszlovákiában. MAPUTO Ramiro Sáráivá Guerrerio brazil külügyminiszter csütörtökön négynapos látogatásra Mozambikba érkezett, ahol kölcsönös érdeklődésre számot tartó gazdasági kérdésekről tárgyal vendéglátóival. Ö az első magas rangú brazil politikus, aki Mozam- bik függetlenné válása (1975) óta az afrikai országba látogat. Beszaladtunk a városba, s a Keleti tájékán megálltam. „Van itt a közelben egy eszpresszó — mondtam, és kiszálltam. — Megfelel? „Tökéletesen.” — S megint elkezdett szerencsétlenkedni az övvel. A presszóban két kávét kértem, s két kis konyakot; oldódni akartam, mert utáltam, ami vár rám. Mi vagyok én? Iskolai vigyázó, aki felírja a rosszakat? Vagy nádpálcás tanító bácsi? Az én dolgom a Dekamil-program, nem a munkatársak fegyelmezése .. . A pincér hozta a tálcát, én nyúltam a pohár után, s köszörültem a torkomon. „Tudja, kedves Judit, hogy nem szeretem adni a szigorú főnököt...” Elmosolyodott, a pohárra bökött. „Konyak mellett nem is megy...” „Az nem megy, amit maga csinál!! — dörrentem rá mégiscsak a főnök hangján, hogy azt ne higgye, kvarter- kázni hívtam. — A múlt hónapban tizenkétszer késett, ebben a hónapban már négyszer. Mit gondol, meddig tudom megvédeni?” — „Kitől?” — kérdezte nyugodtan. „A személyzeti osztálytól! Többször is a telkemre kötötték, hogy vagy ráncba szedem magát, vagy jön az áthelyezés! Azt akarja?” Megint elmosolyodott. „Attól függ, hová!” — mondta kedves pimaszsággal Fölnevettem. „Elképesztő a maguk szemtelensége, kisfiam! Hová?! Mindenesetre nem a vadonatúj lágymányosi laboratóriumba!” „Hanem?!! — kérdezte ár-' tatlanul. „Nem tudom. De négy éve például elvitték innét az egyik munkatársamat a szentendrei telepre ...” „Hűha! — szisszent fel végre. — Büntetésből?” Most én mosolyogtam. „Hát, kedvesem, noha Szentendre kétségtelenül a legbájosabb kisvárosok egyike, az áthelyezés aligha fogható föl előléptetésnek... — Most már a kávémat kavar- gattam. — Mi van magával? Miért ez a sok késés?” Hirtelen fölhajtotta a konyakját. „Ha Szalók elvtárs is úgy élne, mint én, ezt nem kérdezné ...” „Miért? — hajoltam hozzá. — Hogyan él?” Belemélyedt a szemembe. „Ismeri azt a régi mondást: Hátán háza, kebelén kenyere?” „Ismerem. És?” Megpárásodott a szeme. „Hát így élek én! Se lakás, se család ...” „De hisz a gyönyörű kislánya! ...” — mondtam értetlenül, mert ismertem is a csöppséget, tavaly, a Télapóünnepélyre behozta az anyja. „Hetek telnek el, amíg látom — mondta, s már folyt szeméből a könny. Apró utazótáska hevert mellette a földön; rámutatott. — Ez az otthonom ... Hálóing, szappan, fogkefe, törülköző, egy váltás fehérnemű ... Ma itt alszom, holnap ott... Barátnők kolléganők nagynéni. Néha kint Vecsésen, az anyámnál... ” „És a gyerek?” — kérdeztem döbbenten. Most már rázta a sírás. „Az anyósoméknál.. . Hiszen az anyám dolgozik, a bölcsőde meg persze reménytelen, de így, otthon nélkül, nem is tarthatnám magamnál ... Hurcolnám egyik lakásról a másikra?” „Rettenetes! — csóváltam a fejem. — És a férje? Mit szól ehhez?” A csészéjét nézte, a kanalával babrált. „Ö is tehetetlen — szólt aztán, és legyintett. — A szülei terrorja alatt nyög, és a gyermek ki van szolgáltatva nekik ... Az öregek boldogok lehetnek: most a fiúcskájuk is megmaradt, és melléje van egy csöpp kislányuk is! Az anyósom nem dolgozik, ő van egész nap a gyerekekkel. Nem mondom, szép teljesítmény: ötvenéves korára van egy kétéves kislánya ...” Hallgattunk. (Folytatjuk) ESE Másfélszoba-Regény- ÖSSzkomfoft
