Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-26 / 148. szám

1980. június 26. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Á műszaki kultúra AZ EGYIK MEGYEI szövőgyárban hat asszony vidáman ült, és beszélge­tett. Gépeik mentek, baj nem volt. Pár lépésre tő­lük egy kolléganőjük vi­szont majd megszakadt. Rohant egyik géptől a másikig, összekötött, szá­lat keresett. A művezető sem figyelt az eseményre. Pedig tanulságos volt. Ha a hat asszony közül egyet odairányít, s a maradék öt kezeli az egyszerűbb menetű gépsort, akkor alig van állásidő, éssze­rűbb a teherelosztás, fo­lyamatos a termelés. Egy másik. faipari üzemben a művezető egy­más mellé telepítette a csiszolót és a lakkozót. Amit itt lesmirgliztek, ott rátapadt. Látta ezt a lak­kozó is, de hát minek szóljon, biztos így jó. ha így mondták. Ugyanitt két gép sorrendjének fel­cserélése egyszerűsítette volna a termelést, hiszen ükkor egymás után, s nem egymás elé kerülnek a munkafolyamatok. Mindez úgy tűnik né­hány, Végtelenül egysze­rű munkaszervezési , kér- des. Az is, de más is. Egy érett műszaki kultúrával rendelkező ember köny- nyen rájön, viszont aki­nek az egész üzem- és iparszervezés kicsit kí­naiul hangzik, ugyancsak nagy vállalkozás. Mert o technikai intelligencia lé­nyege éppen az, hogy va­laki nemcsak egy munka- folyamatban tud gondol­kodni, hanem olyan össze­függéseket is felfedez, melyek egy egész folya­matra jellemzőek. Talán éppen ezért gör­csösek, szorongóak, mert hiányzik a biztonság. Ez­után már alig lehet cso­dálkozni azon, hogy az effektiv termelőmunkát végzők is annyi erőfeszí­téssel dolgoznak, hogy az kettőnek is elég lenne. Nem érzik az irányítás biztonságát, ritkán szá­míthatnak arra, hogy a legjobb fogást, lépést, műveletet megtanulhatják egy-egy parti vezetőjétől. Sok megyei üzemben megfigyelhető, hogy aki nem régi rutinos róka, az mind küzdve dolgozik. Egy gazdaságvezető, igazi műszaki, aki olyan környezetből került ide, ahol a munka tempója, szervezettsége hagyomá­nyokban gyökerezett, azt mondta: „Láthatóan min­denki dolgozik. Nem is rosszul. Csak éppen a lük­tetés hiányzik.” Nos, ez a lüktetéshiány a műszaki kultúra hiányát tükrözi. Azt a tudat alól kiszivár­gó magatartást, cselek­vést, mely a kenyeret adó géppel való meghitt vi­szonyt jelzi. MEGTANULHATÓ-E MINDEZ? — kérdezhet­nék, hiszen ettől függ, hogy kisipari módon, szemlélettel és tudattal termelünk-e hosszú ideig, vagy történik valami vál­tozás. Van, aki úgy véli: egy nemzedék kell. amíg kialakul az üzemhez szo­kott munkás. Más, aki de­rűlátóbb úgy vélekedik: a határozott és szakszerű irányítás a munkásra is hat, kényszerből vagy ok­szerűségből átvesz bizo­nyos ritmust. Nem kétséges, nehéz munka olyanokból üzemi méretben gondolkodó, biz­tonsággal dolgozó embe- • rekét hevein í, akiknek génjeibe ezeréves ref­lexek épültek be. Olyan mozdulatok, magatartás- formák, gondolkodási sé­mák, melyek egy más ter­melési módból eredtek, a természettel való kapcso­latban gyökereznek. A zártság, a technika kény­szerítette fegyelem elve szül bizonyos tartózko­dást, olyan esetben is, ha a szavakban ez nem fo­galmazódik meg. MAR EZ IS SÜRGETI: olyan vezetők, középveze­tők, munkacsapat és bri­gádirányítók kellenek, akik sugallni tudják az új mentalitást, tempót, a biztonságot. Ha elfogadjuk az álsikereket, melyeket a küszködés szül, abban az esetben, ha hősinek titu­láljuk azt a munkát, amely csak görcsös, be­csapjuk magunkat, s a dolgozókat is. Egy fehér- gyarmati vasas, régi mun­kás ezt mondta, ami sum­ma is lehet: „Tudja mi a különbség a munkás és a dolgozó között? A mun­kás izzad a munkától, a dolgozó verítékezik a küz­delemtől.” Bürget Lajos Előbb szárítják, aztán kazlazzák a lucernát az ófehértói Búzakalász Tsz majorjában. (Elek Emil felv.) Használni akarnak — nem villogni Van ezernyi ötletük Munkában a körzeti pártalapszervezet „Aki nem öreg, az beteg. Csak öt aktív dolgozó tar­tozik hozzánk. De vala­mennyien lelkesek va­gyunk. Van köztünk né­hány egykori gazdasági vezető és számos 1945-ös kommunista. Százkét fős a * körzeti alapszervezetünk, Nyugdíjas-alapszervezet- nek is neveznek bennün­ket. De sok tapasztalat, nagy erő rejlik ebben az alapszervezetben. Szuny- nyadó erő. Jobban mun­kára kellene fogni ezt az erőt. Nem túlbuzgó, ráérő­sen csevegő, idős embe­rekről van szó, hanem olyanokról, akik ebben a korban is használni akar­nak, nem pedig villogni.” A nyíregyházi körzeti párt­alapszervezet titkára (szintén nyugdíjas) Jebelovszki Mik­lós tíz mondatban szépen megfogalmazta az érdekes összetételű kollektíva helyze­A mellettem lévő gépnél vdolgQZO.tt. Ugyanazt ..a munkát ’Végeztük, S s bár nem együtt, ahhoz mégis elég közel, hogy egy­más gondját-baját észre ve- hessük. Egyikünk sem volt elégedett. Egyszer aztán meg is mondtam, hogy mit gon­dolunk. Hamarosan levelet kaptam a személyzeti osz­tálytól. Elbocsátottak. Meg­mutattam Savvasnak. Hall­gatott. Keveset tudott néme­tül. Szívesen gondolok vissza a gyárban töltött utolsó na­pomra. Már csak azért is, mert a közelemben volt. Be sem fejezte az evést, már bekapcsolta a gépet, húzott még egy kortyot az üvegből, és máris nekigyürkőzött. Mert muszáj volt. Pálinkát iszom éhgyo­morra. Pedig fáj a gyomrom. Szúrja a cigarettafüst. Ma én vagyok az első részeg, mondom magamban. Több­ször lehajolok a sörautoma- ta pénzbedobó nyílásához. Az üres üvegeket meg úgy állítom sorba, hogy a mes­ter is láthassa, amikor kör­bejár. Savvas mellettem izzadt, de mosolygott. Mindig hig­gadtnak tűnt. Egyszer meg a hőség miatt fürdőnadrágra vetkőzött. És meg kellett ma­Ludwig Fels: Várakozás ♦Ludwig Fels fiatal nyugatnémet író, prózai műveket, elsősorban elbeszéléseket ír. Mind az NSZK, mind az NDK kortárs szerzők müveiből válogatott an- tológiában helyet kaptak elbe­szélései, amelyekben társadal­mának hétköznapjait jeleníti meg. gyaráznom neki, hogy az ti­los. Forrt a gépolaj. Izzadságban úszó testtel gyorsan vissza­bújt átnedvesedett ruhájá­ba. Azt hiszem, egyszer a kan­tinban — a végtelen asztal­sorok egyikénél, ahol min­denki mindent lenyel, — ott hozta tudomásomra, hogy néha bizony ő is üvölteni szeretne. Inkább egyél, mondtam neki. Vagy igyál, van nálam. Ez az üveg. Ha ez üres, mi tele vagyunk, magyaráztam neki németül. Meghívtam. Gyere velem, mondtam, megünnepeljük a búcsút. Találkozunk a kocs­mában. Bólintott, mikor vég­re megértette, hogy miről van szó. Kezet nyújtott, és máris visszafordult a géphez. A gép nem hagyott időt kedveskedésre. Azért pár­szor még intett nekem. Korábban elmentem. Nem érdekel az egész buli. Nekem már úgy is mindegy. Majd csak találok valami új helyet, és az egész kezdődhet elölről. Az ember kénytelen magát eladni. Anélkül, hogy tulajdonosai örömét elront­hatná. Mit érek vele, ha tu­dom, hogy másképp is lehet­ne? Az ember feje tele van szebbnél-szebb gondolatok­kal, keze viszont még min­dig a mocsokban túrkál... Jár a szemem a kocsmá­ban a pohártól az óráig, gyakrabban, mint máskor. Nem ismerek magamra. A nő a hátsó épületből — aki minden palitól meghagy egy gyereket — szintén itt van. Ugyanabban a gyárban dol­gozik. És túl szegény ahhoz, hogy valaha is nemet mond­hasson. Most az újság vas­tag betűs címein nevet. Itt minden további nélkül lehet olvasgatni. A nő miatt már merészkednek befele az első külföldiek. Hozzák maguk­kal az egészséges kultúrát... A nő anyja meg biztos ott­hon van, vigyáz az unokák­ra. ‘Csak jönne már végre Savvas! Kölcsönösen vállon veregetnénk, vagy barátsá­gosan gyomorszájon bok­szolhatnánk egymást. Nevet­hetnénk levegő nélkül. A le­vegő úgy is bűzlik. Várok jóleső hallgatására. U ** lni csendben az asztal­nál, és hangulatot te­remteni mozdulatok­kal. Kezdetben ez a lehető legjobb mód arra, hogy meg­értsük egymást. A hallgatás közelebb hoz bennünket. Már egyszerűen képtelen va­gyok mindig ugyanazokat a szavakat hallani. Semmiféle változást nem hirdetnek. Agyonszajkózzák őket. Társra van szükségem. Niedziélsky Katalin fordítása tét, katonás tömörséggel jel­lemzett százkét embert. Ka­tonatisztként ment nyugdíj­ba, nagy emberismerettel, mozgalmi tapasztalattal. Som­más fiúból lett katonatiszt. Hadnagy korától nyugdíjas koráig párttitkár volt. Most a Il/A körzet nagy létszámú alapszervezetének titkára. Szívesen jönnek A város déli részének ut­cák s a vasútállomás környé­ke tartozik ehhez a körzet­hez. És persze, a Szamuely téri új lakónegyed. A „folyó”- parton húzódik a sok min­denre használt vasutas kul­túrotthon. Otthona, „munka­helye” ez a százkét idős kom­munistának is. Itt beszélik meg a munkát, szívesen jön­nek ide, csak azért is, hogy szót váltsanak egymással. Tizenketten már elköltöz­tek ebből a körzetből, de nem jelentkeztek át más alapszer­vezetbe, itt érzik jól magukat. A város másik részén lakik már, például az igencsak idős Somogyi Gyuláné, aki 1926 óta kommunista. Hosszú ide­je nemcsak a párthoz, a kör­zethez is ragaszkodik. Ugyancsak ide jár vissza a fiatalos, energikus Deák Já­nos, aki az alapszervezet pro­pagandistája! Jó kommunista közösség, baráti társaság ala­kult ki a kultúrotthonban. Igen aktívak a pártcsoport­vezetők, köztük, Kotricz Ist­ván és Ugrón Béláné. Hu­szonhat idős asszony tartozik az alapszervezethez. Nőnapon mindegyikhez becsenget egyik pártvezetőségi tag virággal, ajándékkal. A betegeket, a kórházban fekvőket is rend­szeresen látogatják. Házról házra jártak... Nem olyan alapszervezet ez, mint egy üzemi. Nem áll anyagi bázis mögötte. A vá­rosi pártbizottság szerény el­látmányt ad az alapszervezet­nek, de ebből csak a legszük­ségesebbeket tudják fedezni. A hiányzó anyagiakat pótol­ják azonban az ötletek. 102 forintot takarítanak meg pél­dául akkor, amikor a párt­fórumokra szóló meghívókat nem postára adják, hanem személyesen kézbesítik. Persze, az alapszervezet nem önmagáért létezik. Tag­jai elsősorban nem egymást, hanem a körzetet akarják se­gíteni. És segítik is. Tenniva­lójuk sokrétű. Elsősorban agi- tációs. és propagandamunká­juk érdemel figyelmet, elis­merést. A „folyó”-parti házak szanálása például felkavarta a tulajdonosokat. Az idős kommunisták szinte házról házra jártak és egyebek kö­zött ilyen meggyőző érvvel álltak elő: „A maga kis há­za helyén kilencven ember fog lakni emeleteken, össz­komfortos ellátás mellett. Hát nem fontosabb a közér­dek, mint az egyéni érdek?” Az idős párttagok éppen a tapasztalatukból kiindulva előre jelezték: „Ha a két par­ton lebontják a kertes háza­kat, tisztább lesz a csatorna.” Valóban tisztább lett ezen a szakaszon. Persze vannak újabb gondok. Parkosítani, virágosítani kell a betonhá­zak könyékét. Segíteni szük­séges az új lakók beilleszke­dését. A tanácstagoknak, a lakóbizottságoknak tanácsok­kal, javaslatokkal segít az alapszervezet. A választások előkészítésében is részt vál­laltak az idős párttagok. Á jobb ellátásért Sokrétű munkájuk teljes ismertetésére nincs lehetősé­günk. De megemlítjük egyik hasznos kezdeményezésüket. Hamarosan kerekasztal-be- szélgetést szerveznek a kul­túrotthonban, a város keres­kedelmi vezetőinek részvéte­lével. Cél: az ellátás javítása. Az új lakótelepen csak ké­sőbb épül korszerű ABC-áru- ház, a megnövekedett igé­nyek kielégítésére azonban máris szükség van. Az idős párttagoknak van egy kol­lektív ötletük: a „folyó”-par­ti ABC-áruházban szüntes­sék meg a zöldségosztályt és az edényosztályt. A zebra másik végén ugyanis van egy zöldségbolt és edényeket több évre, a városközpontban lévő szakboltban is lehet vásárol­ni. Profilrendezés után anya­gi ráfordítás nélkül is javul­hat a napi ellátás a létszám­ban gyarapodott Déli lakóne­gyedben. Lám, az idős korral járó bölcsesség, ötlet, megoldás­hoz vezethet. S nekik, száz­kettőjüknek van még ezernyi ötletük... Nábrádi Lajos „Családi“ út... Évek óta figyelem az Alföldi Vendéglátó kék színű ZSUK-kocsiját. Na­ponta legalább egyszer, mondjuk ebédidőben, megjelenik a vezetője há­za előtt. Rövid tartózko­dásra. Aztán elmegy. Kiszámoltam: a lakás a központtól másfél kilomé­terre van. Ez oda és visz- sza: három kilométer. Vegyünk egy évben 300 munkanapot, ez évi 900 kilométer családi út. Há­rom év alatt 2700 kilomé­ter. Ha a ZSUK száz kilo­méteren csak 10 liter ben­zint fogyaszt, akkor ez a mennyiség három év alatt 270 liter. Szolid mai áron számolva is 2700 forint. Érdemes ezen rágódni? Nem olyan nagy pénz, végtére is kis kiegészítés a kocsi használójának, a vele dolgozónak. Ha szét­osztjuk a 900 munkanap­ra, akkor csupán három forintba kerül a hazaruc- canás, ami kétségtelenül olcsóbb, mint a taxi. De taxi-e a ZSUK? Nem irigykedem, csu­pán tartok tőle, más is használja így . m- kocsit. Vagy ilyen elv alapján használhatná. Akkor pedig baj van. Sőt mi több, gőz. Benzingőz! (b) SZMT-elnökség: Napirenden az oktatás Az SZMT elnöksége június 25-én Nyíregyházán ülést tar­tott. Az ülésen szó volt az SZMT szeptemberben sorra kerülő küldöttértekezletének előkészítéséről, majd tájékoz­tató hangzott el az 1979/80. évi tisztségviselői oktatás ta­pasztalatairól. Az elmúlt oktatási évben sikeres volt az oktatás és ez főleg a propagandistáknak köszönhető. Az oktatási év kezdetén két felkészítő tan­folyamot szerveztek, amelyen 74 propagandista vett részt. A felkészítés során módszer­tani ismereteket is szereztek. Az oktatási évben 14 ezer szakszervezeti tagot oktattak az alapszervezetekben, csak­nem négyezerrel többet mint egy évvel korábban. Tavaly először — kísérleti jelleggel — oktatási bázis kezdte meg munkáját Mátészalkán. A kezdeti nehézségek után az oktatási bázis sikeresen vé­gezte munkáját, a szocialista brigádvezetők felkészítésében is eredményesen vett részt. A másik, záhonyi oktatási bá­zis szintén beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A HVDSZ megyei bizottsága a „szét­szórtság” miatt Nyíregyhá­zán, Mátészalkán, Kisvárdán és Tiszalökön szervezte meg a központi oktatást — siker­rel. Az elnökségi ülésen meg­határozták a következő ok­tatási év feladatait is. A demecseri gaypjúfonó- és szövőgyárban nagy gondot fordítanak a szakmunkás- képzésre. Balogh Anna ipari tanuló ismerkedik a gyűrűs- fonó géppel, rövidesen már önnálóan dolgozik rajta. (Já­vor László felv.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents