Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-22 / 145. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. június 22. o VÁLTOZÓ ÉLETÜNK A bűn előtt... „Az elmúlt évben megyénkben 278 olyan fiatallal kellett foglalkoznunk, akik bűnt követtek el, akiket a bíróságok próbára bocsátanak, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélnek, javító, nevelő munkát kapnak, vagy a fiatalkorúak börtönéből tértek vissza. Gondozásuk, nevelésük, életvitelük megváltoztatásának segítése a feladatunk ...” (Idézet a gyermek- és ifjúságvédő intézet beszámolójának jegyzőkönyvéből. Változó életünk egyik sajátos jelensége, hogy felgyorsult a városiasodás folyamata. A családok többségénél mind a két szülő dolgozik. Sok a felbomlott házasság; a szülők olykor az alkoholhoz menekülnek. Idegrendszerük felmondja a szolgálatot, elhanyagolják a gyermekek nevelését. Ilyenkor mondják a gyermekvédelmi szakemberek, hogy a gyermek veszélyeztetett helyzetbe került, s a körülmények alapos vizsgálata után megkezdik az állami gondozásba vételt... Szabolcs-Szatmár megyében mintegy 2800 gyermek él állami gondozás alatt. Rég árvaházaknak, menhelyek- nek nevezték ezeket az intézményeket. Többségüket a kegyelet, a jótékonysági egyesületek, adományok tartották fenn. Nem csoda, hogy — aki tehette — inkább vállalta a kiscselédek, az ;,Árvácskák” keserű sorsát — családoknál igyekezett menedéket találni. Volt akinek sikerült, volt aki egész életére lelki nyomorék lett, társtalan, vagy a bűnözés útját választotta. Napjainkban is létezik a nevelőszülői intézmény, egészen más tartalommal. Nem azért fogadnak magukhoz & családok állami gondozott gyermeket, mert a munkaerejükre építenek, hanem mert nincs saját gyermekük, vagy van, de úgy gondolják, jől megfér még egy másik is a nagyobb családból, akit kitaszított a vér szerinti szülő, vagy tragédiák sodorták a perifériára a gyermeket. — Minden harmadik állami gondozott gyermek nevelőszülőknél él — mondták ott- jártunkkor a megyei gyermek- és ifjúságvédő intézetben. — Nem győzik eléggé hangsúlyozni, hogy ez a nevelési forma a legkedvezőbb mind a gyermek, mind a társadalom szempontjából. Akik a nevelőszülők gondoskodó, bátorító, szeretetteljes, emberségre intő szárnyai alatt nőnek fel, megtalálják a saját életútjukat, nem kallódnak el, nem tévednek a bűnözés útjára. Adatok bizonyítják, hogy a fiatalkorú bűnözők egy tekintélyes hányada állami gondozott fiatal, mégpedig gyermekotthonokban kollégiumokban, munkásszállásokon élő és nevelkedő fiatal, akik közül sokan alkati, jellembeli fogyatékosságokkal küszködnek. Könnyen befolyásolhatók, különösen a városok „légüres” közegében, bandákba verődve, a lépcső- házakban, pincékben verbuválódott — magukat „csöveseknek” nevező — fiatalok kerülhet kéznyújtásnyira a bűnözéshez. Először csak a randalirozás, hangoskodás, garázda viselkedés, később már komolyabb „kilengések” is következnek. S itt van az a pont, ahol a gyermekotthonok legigyekvőbb, legjobb nevelői is hiába tesznek meg mindent házon belül. Kint már a „szabadosság” érvényesül, kevés a társadalmi kontroll. Az a nyolcszáz valahány állami gondozott fiatal, aki otthonokban él, többségében meg-, becsüli a gondoskodást. Meg-’ érti, hogy a fegyelmezés, a szigor az ő érdekében való, az ő jellemét formálja, edzi — mégha olykor háborognak is ellene. De a már idézett 278 bűnelkövető fiatal csak kényszerűségből alkalmazkodott a belső életrendhez, a kapun kijövet már a másik énjére hallgatott, amely rossz irányba vezette. — A rendelkezésünkre álló adatok alapján állítjuk, hogy az értelmi fok, az iskolázottság, a kulturáltság, illetve ennek hiánya, vagy alacsony volta, összefügg a bűnözéssel. Erre csak annyit legyen szabad megemlíteni, hogy az elmúlt évben például négy fiatal volt az utógondozottak között, akik középiskolai tanulók, viszont csaknem az utógondozottak 50 százaléka nem végezte el az általános iskola nyolc osztályát és ezek között bizony nem ritka az analfabéta sem. Az utógondozottak száma az előző évhez viszonyítva 12 százalékkal emelkedett...” Nem haszontalan megemlíteni, hogy az utógondozott — tehát már a bűnözésen átesett — fiatalok számát tekintve első helyen a megye- székhely áll, majd Mátészalka és Nyírbátor következik, míg a két utolsó helyen a két legfiatalabb várost, Vásáros- naményt és Fehérgyarmatot tartják számon. Könnyű lenne az egyszerűsítés; minél nagyobb a város, annál több a fiatalok számára a bűnel- ,követésre ingerlő tényezp, alkalom, Íéhetőség, a hasonló szemléletű társakkal való szövetkezésre. S bár bizonyára sok igazság van ebben az érvelésben, hisz az urbanizációs folyamat hatással- van — ahol a házasság nem megalapozott — a családok szétzilálódására, a gyermekek nevelésének elhanyagolására — mégis több tényező együttes hatásaként kell értékelnünk, hogy hol megáll, hol pedig a következő évben növekszik az állami gondozásba vett fiatalok száma. A bűnözési gócokat illetően a „legfertőzöttebb” községek Ujfehértó, Tiszalök és környéke, valamint Baktaló- rántháza. Ezzel szemben sok község van — különösen a szatmári részeken — ahol tíz év alatt egyetlen utógondozott sem volt — fogalmaznak a gyermekvédő intézet szakemberei, majd így folytatják az önmaguknak bizonyára sokszor feltett kérdést: mi az oka a fiatalkori bűnözésnek... Leglényesebbnek a nevelés, a nevelésben a példamutatás és a követelményekben még nem kellően kialakult szocialista erkölcsi normák hiányát kell említeni. A közeli napokban állt a bíróság előtt az a fiatalkorú, akinek az apja eddig több mint öt évet töltött börtönben, az anya is kétszer állt már a bíróság előtt. Ilyen családi szituációk közepette nem véletlen, hogy bűnözős lett a 16 éves fiúból is... Mégsem mondhatjuk, hogy ez a tipikus. Nemcsak — és nem is elsősorban bűnöző szülők gyermekei kerülnek állami gondozásba. A gyermekvédelmi szakembereket — az előbbieken kívül — inkább az aggasztja, hogy egyre több azoknak az általános iskolai tanulóknak a száma, akik áruházi lopásokat követnek el. Közel negyven szakmunkástanuló is szerepel az utógondozottak között. Olyan fiatalok, akik nap mint nap felnőttek, szakemberek felügyelete alatt tanulnak és dolgoznak ... Ilyen esetekben már nem lehet felmenteni az iskolai kollégiumi nevelőket sem, még akkor is, ha köztudott; az állami gondozott fiatalok az átlagosnál érzékenyebbek, sérülékenyebbek, nehezebben kezelhetők. További vélemény a gyermekvédelmi jegyzőkönyvből: „Megállapítható, hogy az elmúlt év második felében 93 fiatalnak szűnt meg az utógondozása és ebből 81 eredménnyel zárult, csupán 12 volt a visszaeső. Szép számmal tudunk viszont olyanról is, aki például sikerrel kiállta a próbát és később lett újra bűnelkövető, csak akkor már betöltötte a 18. életévét és nem került hozzánk utógondozásra, mint fiatalkorú. A bíróság által javítóintézeti nevelésre ítélt fiatalkorúak száma a megyében 39. Ugyanakkor államigazgatási úton — vagyis a gyermek- és ifjúságvédő intézeten keresztül is kerülnek különleges nevelőintézetben olyan fiatalok, akik ugyan még bűn- cselekményt nem követtek el, de antiszociális magatartásuk szükségessé teszi egy zártabb intézeti elhelyezést. Ezeknek a fiataloknak a száma összesen 57. A kétféle beutalás szerint jelenleg 85 fiatal él javítóintézetekben megyénkből. Ezeknek kétharmada állami gondozott... A megállapítás több tanulságot is tartalmaz — nem csupán — a gyermekvédelmi szakembereknek, valameny- nyiünknek. Kiderül, hogy az úgynevezett „rossz gyermekeknek” agresszív ösztönökkel rendelkező fiataloknál is megyan a lehetőség, hogy megállítsák őket a „bűn ajtaja” előtt. Ők a különleges zártintézetekben — meghatározott időszak alatt — bizonyára olyan idegrendszeri, lelki, közösségi nevelésben részesülnek, amely többségüknél azt eredményezi, hogy be tudnak illeszkedni majd a családi, lakóhelyi, vagy munkahelyi környezetükbe, családot alapítanak és hasznos dolgozói lesznek a társadalomnak. Ügy gondoljuk, sok fiatal kezét megfoghatnánk így, — ha nem lennénk olykor közömbösek és kényelmesek. Nem képzelnénk, hogy a „rosszgyermekek” megnevelé- se a szülő, vagy az állami gyermekvédő intézetek és gyermekotthonok — vagy a rendőrség, a bíróság feladata csupán. Az a figyelmeztetés is kiolvasható a gyermekvédelmi helyzetképből, az erőfeszítések, a megbecsülendő- gyermekotthoni nevelői-gondoskodói munka ellenére — a fiatalkorú bűnözők kétharmada még ma is az állami gondozott fiatalokból kerül ki. Mindez újabb és újabb tennivalókat ró az ilyen intézményekben dolgozókra, s mindazokra a nevelőkre, akik iskolákban, diákotthonokban, munkásszállásokon kapcsolatban vannak velük. A negatív, a néma cinkosság, a rosszul értelmezett szabadosság — ha kijöttetek az intézetből legalább érezzék is a szabadságot — bizony ha nem ís kiváltója, de érzelmi alászínezője, kimondatlan buzdítása lehet a bűn megízlelésének ... Bűn előtt és bűn után — velük kell lennünk, nemcsak a hivatásos és társadalmi pártfogóknak, akik áldozatos munkát végeznek becsületes emberré formálásukért. Mindenkinek a saját környezetében. Páll Géza Krucsay-ereklye Díszszabja, mentekötő K rucsay János hatalmas várúr, az ingoványos láp által megközelít- hetetlenné vált kisvárdai várkastélyban élt 1701-ben. Nyírtasson is volt neki szép, nagy udvarháza, családi kápolnája sírbolttal. A szabolcsi földesúr 1708—11-ig II. Rákóczi Ferenc tábornoka. 1724-től táblabíró, egyben a pallosjog tulajdonosa. Krucsay János, a Vezérlő Fejedelem kuruc generálisa búcsúzik halála közeledtével, a hadvezéri múltját jelképező díszes, zománcos, drágaköves fegyvertől, egy dísz- szablyától és a főúri kincses gyűjtemények egyikétől: a díszmagyar viselet jellegzetes darabjától a mentekötőtől. Az itt bemutatott jelképes dísztárgyak elválásától és az ott látható „Rettenetes utolsó szempillantás” címlap kezdetű halotti búcsúztatójában így örökítették meg Krucsay János udvarházának népe előtt elhangzott fohászkodását: (részlet) „...! menyit futottam, fáradtam, éijeli álmokat szakasztottam, hangya modgyára munkálkottam; imé már most életemnek végére jutottam, és ez a három, négy szál deszka mindeneket magában foglal; mint ha mondani akarta volna: Á szép iffiuság, jó kedvű mulatság, Táncz, musika zengés, és nyájas nevetés: Á vérség, rokonság, udvari társaság, sok Úri Barátság, és Hadi Pajtárság: Vadas, .kies erdők, finomboros szőllők, mulató Ligetek, szép virágos kertek, kincses gyűjtemények, zamánezos fegyverek, böcsüllet tételek, ékes tenin- tetek, ezennel és tőllem eltűnnek, és a ki mind ezekben gyönyörködött, s dicsekedett, ezen parasztul gyalultatott, gyarló módra bárdoltatott, gyengén öszve foglaltatott, semmiképpen fel nem czif- ráztatott, még most rothadásra, és romlásra hagyatlott koporsóba férgek atyafiságára, kigyók,’ s békák eledelére bé-zárattatik tudniillik: KRU- CSAI JÁNOS.” Tudjuk, hogy a nyírbátori volt minorita templom egyik legjelentősebb oltárát, a Passió oltárt, Krucsay János szabolcsi földesúr, kuruc-tá- bornok, táblabíró és neje Pogány Borbála építtette 1737- ben. Krucsay első hitvesét, Tolvay Borbálát hűtlenség gyanúja miatt kivégeztette, Magyarországon utolsóként élve a kardjoggal. Miután teljes bizonyossággal kiderült a kivégzett asszony ártatlansága, tévedését, ezt a halált akarta jóvátenni az oltár építtetésével. Az engesztelő magasztos szándékot hirdeti a lenyűgözően szép, drámai erejű műalkotás. Erről a fölötte elhangzott halotti beszéd így szól: (részlet) ... „látván el-közelgetni halálának napiát; el-rendelé hova temettessék teste, ... azon szegény szerzeteseknek Temp- lórftába, a’ Kfistus JESUS keserves kínszenvedésit példázó, és jelentő Oltár elejbe, kit maga kölcségén épített vala: ...Ez az én nyugodalmamnak helye, itt fogok lakozni, mivel ezt választottam.” Az itt látható díszszablya, mint jelképes emlék egyélű vércsatornás pengével rendelkezik, indadíszes, makkos végén, keleties motívumokkal, rozetta díszítéssel, a keresztvasánál legyezőszerű virágszirmok láthatók. A keresztvasa alá, fölé nyúló tüskékkel, közepén egy piros kő van. A markolatot díszítő ornamensek között, poncolt- hatású, apró köröskörül alapdíszítés látható. A díszszablyának kék bársony hüvelye van, ezt 13 türkizkék és 5 piros kő díszíti. A XVII. század végéről, vagy a XVIII. század elejéről származó, itt bemutatott mentekötő erdélyi, virágos reneszánsz stílus korszak jeleit viseli magán. Ez áll egy db. ezüstből készült, cirkás fehér és kék színű, zománcozott, rozettaalakú csatból, négy darab trapéz idomú és négy darab téglalap alakú összekapcsolt részekből. A reneszánsz ízlésű, mentekötő áll egy meglepően szép virágos reneszánsz díszítésű, rozetta alakú csattal. Hat szögben elhelyezkedő, cirkás, sárgásfehér, zománcozott rózsamotívum között, egy körmezőben hatszor két kék, stilizált levél ornamens hajlik egymásba, egy kis fehér virágszirommal. A trapéz alakú mentekötő mezők díszítése áll : két oldalt szembe hajló, alul lefelé ívelő kék zománc stilizált levél ornamensből, bal oldal fölül, hármas, lent egy fehér virágsziromból. Ezek és az ehhez hasonló reliquiák találóan, hitelesen idézik azt a kort és életmódot, mely egy feudális úri életre jellmező volt. Dr. Szalontai Barnabás Csíki László: „Ujjé, a ligetben nagyszerű...” Kinyílt a trombita-virág, jószagúak a himnuszok — láthatja, engem aki lát, tavaszi kedvem mint buzog. Egy perc még, s itt az öröklét, meglelem benne helyemet — kitöltőm szünete öblét, amelytől teljes nem lehet. Csak én hiányzóm — Mint a köd. Csak én vagyok, és mint a szél. A köd, amelyik összeköt. A szél, amelyik szétbeszél. KM Makrisz Zizi mozaikja
