Kelet-Magyarország, 1980. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-13 / 110. szám
1980. május 13. KELET-MAGYARORSZÁG 3 \I 'la r I f r Yaltozo valosag I gazán nem hat az újdonság erejével a munkának, mint minden érték forrásának, következésképpen, mint az életviszonyok alakítójának meghatározása. Újdonság sokkal inkább az, ahogyan a változó valóság prizmáján átcsillanva, új megvilágításba kerülnek, módosuló tartalmakat fejeznek ki manapság még az efféle alapigazságként ismert, ismételt fogalmak és kapcsolódási vonzataik is. Idézzük csak föl — a fogalmi átrendeződés szemléltetéséül — a hajdanvolt jelszót, mely olyannyira tömör sűrítésben tükrözte a kor igényeit: „Termelj többet, jobban élsz”. Ha alaposabban meggondoljuk, ez az egyszerűségében is oly sokat mondó követelmény pontosan közvetítette mindenkihez azt az alapvető társadalmi tényt, hogy az általános hiány- korszak közegében minden többletként termelt darab, kiló, tonna és hektoliter valamilyen sürgető igényt, javak beszerzésére irányuló óhajt elégített ki, ahhoz tehát, hogy jobban élhessünk, mindenekelőtt az elosztható javak gyarapítására volt szükség. Innen azonban térjünk vissza napjainkhoz, és válasszunk útjelzőként két olyan" állásfoglalást, amelyek csupán egyben roko- níthatók; egyiket sem illeti meg a feltételezés, hogy különösebb rokon- szenvvel viseltetnének társadalmi viszonyaink iránt. Mindemellett tanulságos lehet, ha ilyen véleményeket, rólunk alkotott értékítéleteket is kellő figyelemre méltatunk. Nos, a svájci Basler Zeitung tudósítója ekkép számolt be rólunk lapjában: „Több termék fogyasztásában Magyarország nem marad el túlságosan Svájc mögött. 1977-ben például 1000 lakos közül Magyarországon körülbelül 250-nek volt televíziója (Svájc: 284) 241-nek rádiója (Svájc: 331), a magyar húsfogyasztás egy főre számítva évente 70 kilogramm, 5 kilóval marad el Svájcétól”. A másik közlés esetében a Stern tudósítója így adott hírt rólunk: „Sertéshúshegyek és liba- dömping, televízió és gépkocsi, Magyarország a legutóbbi áremelések ellenére még mindig a fogyasztás mámorában él. A piacokat elárasztja az élelmiszer. Hús, hal, szárnyas, zöldség, vaj, sajt, tojás, kolbász, szalonna, hagyma és paprika — az emberek a legeldugottabb helyen lévő vendéglőben is csámcsognak, rágnak és nyelnek. A kalóriákat számontartó nyugatnémetek már a látványtól is idegsokkot kapnak”. Vonjuk le e közlésből az elfogultság indulatos és ízléstelenül fölényes felhangjait; e levonás után még helyezzük mínuszba azt is, hogy tudjuk: nincs nálunk sem mindenki ama fölöttébb kellemes anyagi helyzetben, hogy manapság a legeldugottabb vendéglőben üldögélvén rágjon és. nyeljen. S ha elvégeztük e műveleteket, még mindig marad tanulság, amit azért az iménti tudósításból érdemes kiemelnünk. Kétségtelen: igényeink kielégítését, az életszínvonalat nem alapozhatjuk arra a megállapításra, hogy ezt bizony kiérdemeltük. Éles a verseny a nemzetek mezőnyében, ahol szintúgy az érvényes, mint amikor a boltba lépünk: semmit nem adnak ingyen, a világpiac tehát korántsem méltányolja érveinket. De érvként ott csak azt fogadják el: milyen termelékenyen, milyen minőségi színvonalon, mennyire eredményesen dolgozunk. Hiba lenne a termelés és a fogyasztás kapcsolatát olyan merev módon értelmezni, hogy a magasabb fogyasztás szükségképpen jobb munkát vonz, a mérsékeltebb fogyasztás pedig gyengébbet. Az a társadalmi logika is eredményekhez vezethet, ha — immár a személyes tapasztalat alapján — közelíthet egymáshoz a gazdálkodási teljesítmény és az életvitel, a fogyasztás, a jövedelem. Pontosan ezt a logikát követik napjaink intézkedései, szabályozásai, változásai. N e túlozzunk: e logika kialakításában a körülmények kényszere, a világgazdasági változások nyomása, az ország — nevezhetjük így is — nemzetközi megélhetési viszonyai nagy szerepet játszottak. Ám kétségtelen: ez a szerep, ez a hatás, történelmi értelemben, 'lehet nagyon kedvező fs. Kedvező abban a megvilágításban, hogy segítheti a tömeges és személyes felismeréseket, melyek a munka és az életstílus újabb, korszerűbb kapcsolatához vezetnek Ez a kapcsolat lényegében azt jelenti, hogy eredményesebben, hatékonyabban, keményebben kell dolgoznunk; életszínvonalunk megőrzésének és későbbi emelésének csak ez lehet az alapja. S noha ez így közhelynek tűnhet, mögötte a munka új értel- . mezése is húzódik, s ez adja e közhely újdonságértékét, módosuló tartalmát. Az új tartalom pedig azt jelenti, hogy nemcsak a szorgos munka, hanem valós, gazdálkodási eredménye — tehát: a szorgos munkával előállított termékek használhatósága, kedvező értékesíthetősége — az országos és személyes gyarapodás forrása. Amiből egyszersmind az is következik: ahol nem vezet ilyen értékgyarapodáshoz a munka, ott csökken, netán megszűnik a termelés. Mindez összhatásában végül is azt jelenti: összhangba kerül a munka és a személyes életvitel, az országos eredmény és a fogyasztás, „nemzetközi helyezésünk” és az elosztható jövedelem. Ezt a közelítést most és a következő években oly módon kell értelmeznünk, hogy a fogyasztási-jövedelmi színvonal megőrzésével a társadalmi egyenlet másik oldalán: a jobban, eredményesebben végzett munkával alapozzuk meg előrehaladásunkat. T. A. Ültetik a dohánypalántát a nyirmadai Béke Termelőszövetkezet földjein. (Mikita V. felv.) Kiből lesz a segédmunkás? (2.) Sok véleményt egybevetve: mintha kihalófélben lenne a jól dolgozó, megbecsült segédmunkás. Ha azt keressük, miért nincs elégséges utánpótlásuk, az okot abban az óriási Kivételes helyzet fejlődésben kell egyebek mellett keresnünk, amit az ország, és időbeli késéssel Szabolcs- Szatmár megye is befutott. íme, a bizonyíték. A munkásosztályhoz tartozó aktív keresők tábora 1949 és 1973 között majdnem másfél millióval nőtt. Az ötvenes évek iparosítása a mezőgazdasági munkások közel felét sodorta el a földekről; a gyárakba, az üzemekbe a szakképzetlen emberek serege özönlött. A hatvanas években, az intenzív iparfejlesztés idején az özönlés áramlássá szelídült, az ipar szakmailag jobb, műveltebb munkásokat igényelt. Közben, a legfeljebb hét osztályt végzettek — akik 1949- ben még a munkások nyolc tizedét tették ki — megfogyatkoztak, arányuk az össz- létszám harmadára csökkent. Már csak 29 százalék A segédmunkások 1949-ben a munkásság többségét alkották, negyedszázaddal később viszont, a teljes létszám egynegyede dolgozott szakismereteket nem igénylő munkakörökben. Ezzel párhuzamosan a szakmunkások .aránya 30-ról 40 százalékra, a betanítottaké pedig 14-ről 31 százalékra nőtt. A változtatás mindenkinek megadott lehetőségével a segédmunkások legjobbjai is éltek. Akik valamely ok miatt mégsem léptek előre, képviselik ma a segédmunkások színe-javát. Ezek többsége gyermekéből legalább szakmunkást szeretne faragni. így a hajdani jó szakmunkás generációk mintájára nem újul meg a maguk helyén mesternek számító segédmunkások gárdája. Erre a célra marad, aki marad ... Ha tetszik, ha nem, a segédmunkások kivételezett helyzetben vannak: a hiány- gazdálkodás nemesei ők. — Nem tudjuk őket megfogni, büntetni — mondja Szűcs László a mátészalkai MEZŐGÉP főmérnöke —, az elbocsátás nem sokat számít, bőven akad számukra hely, holott egy közepes szakmunkás nehezebben találna jó munkaalkalmat. Aki törekszik, az legalább betanított szeretne lenni... Ki felelhet meg a célnak? Aki tisztességesen dolgozik, és elfogadja, hogy amit csinál, azt mindenkor mások irányítják. Egyébként nagyon is tisztában vannak azzal, hogy esetenként kulcspozíció az övék, éppen ezért tudják, nehéz tőlük megválni. Mert, ha ma nem jön be, istenem, bejön holnap, de legalább van. És ha nem jön be? Nem számítottuk ki, mi kárt okoz, ha szakmunkás pakol helyettük, de kimutatható lenne a ráfizetés. A szakmunkás ilyenkor gyengébben keres, érthetően rosszkedvű emiatt; növekszik az úgynevezett rezsióra (az alapbérre elszámolható óra) mennyisége. És rontja a morált, hiszen a szervezetlenség látszatát is kelti. Sokan közülük nehezen fe- gyelmezhetők, de mintha akkor sem nyúlnánk a végső eszközökhöz, amikor kell. Egy vállalatunknál kifejtették, nem mondanak fel nekik, mert akkor a felmondási időt is ki kell fizetni. Ezért legfeljebb javasolják a renitensnek, hogy keressen más helyet. Ez könnyen megy nekik, ráadásul anyagilag sem járnak rosszul. Másutt viszont, akkor is tartanának alacsonyan fizetett segédmunkásokat, ha semmi teendőjük sem lenne. Az ok egyszerű: a bérszínvonal-gazdálkodásban keresendő. — Ha van egy kétezer ötszáz forintos segédmunkásom, amellé felvehetek és megfizethetek egy négy és fél ezres szakembert — fejtegette egy gyári vezető. „Tojástánc" hétfőn... A művezető emígy kesergett: — Gyárakban könnyebb, de itt az építkezésen, ráadásul majdnem hagyományos építkezésen, nagyon nehéz. Egy- egy hétfőn valóságos tojástáncot járok, míg meg nem tudom, ki nem jött be, vagy ki érkezik úgy, hogy haza kell küldenem. A beruházónak hiába mondom: azokkal kell dolgoznom, akik vannak, hogy az utcáról veszem fel az embereket... Ezt tudva, érthető az építésvezető monológja: — Nem létezünk nélkülük. Ezért minden eszközzel tartani akarjuk őket. Kínosan vigyázunk arra, hogy ha mondjuk a Pista bácsi négyezerháromszázat szokott keresni, az akkor is meglegyen, ha éppen nincs munka. Jön a látszatmunka, a téglák egyik oldalról a másikra hordása, és addig tologatjuk a számológépen a golyót, míg meg nem telik Pista bácsi borítéka. Hogy ez nem tisztességes? Lehet. De a szükség, törvényt bont. Tegyük hozzá: a szónak majdnem szoros értelmében, „törvényt bont”. Lépés az igényekkel Van, ahol törvényt bontanak, van ahol a lehetőségekhez képest, a többi munkással együtt, mindennel ellátják őket. Ennél mi sem természetesebb. Racskó Tibor, a SZÁÉV munkaügyi osztályának vezetője mondta: — Nemcsak a bérek jók. Kétezer embert szállítunk és a szociális ellátottságra sem lehet panasz. Szükség van rájuk, hiszen minden arra mutat, hogy a mi feladataink nem lesznek kevesebbek. Lépést kell tartani az igényekkel. Mert amit itt nem adnak meg, adják másutt. Esetleg a lakhelyhez is közelebb. Bartha Gábor—Speidl Zoltán Új mozgalmi év a KISZ-ben Előtérben a művelődés Új mozgalmi év kezdődött a megye 1537 alapszervezetében tevékenykedő 44 ezer KISZ-fiataljának. A február 1-én kezdődött beszámoló taggyűléseken megvitatták az 1979—80-as akcióprogram eredményeit. Különösen lényegesnek ítélték meg az alapszervezeti tagok egyéni feladatvállalását. A KISZ megyei bizottságának tapasztalata szerint javult a fiatalok önkritikája, ez viszont csak a közösség eredményeinek és hibáinak feltárásában mutatkozott meg. Az egyéni munkában tapasztalható hibákat még ritkábban tárják az egész alapszervezet tagsága elé. Az elmúlt évben jelentős tagépítő munkát hajtottak végre az ifjúsági szervezetben: négyezer fiatal lépett a KISZ soraiba. Hat évvel ezelőtt még csak 37 ezer szervezett tagja volt a megyében a KISZ-nek. A beszámoló taggyűlések egyúttal alkalmat adtak a vezetőség egyéves munkájának értékelésére is. örvendetes, hogy a KISZ-titkárok 62 százaléka ismét bizalmat kapott a tagságtól, a vezetőségi tagok 53 százalékát szintén újjáválasztották. Ez azt is jelenti, hogy a politikai és mozgalmi képzés révén rátermettebb ifjúsági vezetők irányítják az alapszervezeteket, akiket a tagság is megbecsül, elismer. Az elmúlt mozgalmi évben — az előzőhöz hasonlóan — a gazdasági építőmunka állt előtérben. Érthető, hogy az egyéni és a közösségi feladat- vállalások nagyobb része ehhez kapcsolódott. Az akció- program végrehajtásának különös hangsúlyt adott a párt- kongresszus. az erre szervezett műszakok, s a politikai munka is felgyorsult, szorosabb együttműködést valósítottak meg a párt és a KISZ- szervezetek. Az első taggyűlést követő tervező taggyűléseken körvonalazták az 1980—81-es mozgalmi év főbb feladatait. Ezúttal a Művelt ifjúságért elnevezésű mozgalom lesz az alapja az akcióprogramnak. Film és ifjúság, Könyv és ifjúság címmel hirdetnek vetélkedőt, Hazai tájakon lesz a címe a múzeumokkal közösen szervezett akciónak. Házi tárlatvezetésen ismerkedhetnek meg a fiatalok az ország nevezetességeivel. A Művelt ifjúságért mozgalom minden bizonnyal felkelti a fiatalok érdeklődését az önművelés iránt. R. Bikcsentajev: Bocsásson meg, sieiek! mjCLt ember állt a sorM ban. Viktor Szpiri- donovics odament az utolsóhoz, s a fülébe súgta: — Tudja, félóra múlva indul a vonatom. Engedjen már előre. A hatodik megértőén bólintott, s Viktor Szpiridonovics odahajolt az öreg nénihez, aki ötödik volt a sorban: — Drága nagymama! Fiút szült a feleségem, szeretnék ajándékot vinni neki. De félóra múlva vége a látogatásnak! Az öregasszony megértőén bólintott, s Viktor Szpiridonovics lépett egyet előre. ' A következő akadály egy újságot olvasó fiatalember volt. — Erő, izom, sporttársam! — súgta oda neki Viktor Szpiridonovics, — engedj előre egy élsportolót, egy volt bajnokot. A fiatalember fürkészőn végignézte, de előreengedte. A katonának, aki második volt a sorban elsuttogta, hogy ő egy volt frontharcos, kis híján hős, a lánynak pedig, hogy vendégszereplésre megy Szo- csiba. így aztán öt perc múlva Viktor Szpiridonovics már ott is állt az eladó előtt. — Mit parancsol? —- Egy kiló őszibarackot. — A barackot most rakják le, húsz percet kell várni rá. — Megvárom, van időm — nyugtatta meg Viktor Szpiridonovics. (Ford. Antal Miklós)
