Kelet-Magyarország, 1980. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-07 / 105. szám

1980. május 7. KELET-MAGYARORSZÁG 3 361 építeni tő” elven elnyújtott polgári perek alapja tehát az építés — vagy ahogyan a vállala­toknál hívják, a termelés — az összes fogyatékosságával ékesítve. Mi bosszantja a lakót? A gidres-gödrös alj­zatra ragasztott, felváló padló, a hullámzó csempe, a máris pattogzó mázolás, a beázó tető és az ablakokon besüvítő szél. A hibák zöme tehát a be­fejező munkák során kelet­kezik. Akkor, amikor hajrá­ban készül minden. Ekkor termelődik újra a garanciá­lis részleg feladata. A lak­hatást gátló hibák kiküszö­bölése címén ők fejezik be az épületeket, majd kijavít­ják az amúgy egyáltalán nem törvényszerű hibákat. A saját mulasztásból, vagy éppen „túlzott igyeke­zetből” eredő hibákról rit­kábban beszélnek az építők, mint ahányszor alvállalko­zóikra, vagy szállítóikra hi­vatkoznak. A rosszul záró­dó ablak valóban az épület­asztalos-ipar „dicsősége”, de ha a könnyebb, gyorsabb beépítés miatt legyalulják a vízvezetőt és az eső a szo­bába csorog, akkor ezért er­kölcsileg is a kivitelező fe­lel. Országos gond: beáznak a lapos tetők. Ez látszólag víz­szigetelési probléma, amit a jobb minőségű — és drá­gább, de tartóssága miatt valójában olcsóbb — anya­gok alkalmazásával ki lehet küszöbölni. De csak részben, mivel a hőtechnika törvé­nyei is súlyosbítják a hely­zetet. A belső meleg és a külső hideg találkozásakor ugyanis pára keletkezik. Ha a párát nem szellőztetik ki a tetőből, akkor lecsapódik, az így keletkezett víz pedig utat tör magának. Leggyak­rabban ezt éppen a vízszige­telő réteg felé teszi és fel- púposítja azt, ahonnan már csak egy lépés a lyuk, ame­lyen keresztül az eső a felső lakásokba szivárog. Ha a pá- rakiszellőzés megoldatlan, akkor az újraszigetelés csak időleges látszatmegoldás. □ árhonnan is közelítünk a lakóépület garanciá­lis javításához, egy­két lépcső után az építésig, a termelésig jutunk. Az itte­ni ütemes, jó minőségű mun­kában való érdekeltség csök­kentheti csak az utólagos ja­vításokat. És a lakókat bosszantó, bíróságokat ter­helő perek számát is. Made in Siabolcs Szókimondó, energikus. Jelöltek Baktárói, Apagyrol, Ófehértóról LEZÁRULTÁK A TANÁCSTAGI JELÖLŐ GYŰLÉSEK. A HAZAFIAS NÉPFRONT AJÁNLÁ- SAI, ILLETVE A VÁLASZTÓPOLGÁROK JAVAS­LATAI ALAPJÄN LISTÁRA KERÜLT JELÖLTEK MAR KÉSZÜLNEK ARRA, HOGY MEGVALASZ- TASUK UTÁN IS MEGFELELJENEK A VÁRAKO­ZÁSNAK, MÉLTÓK LEGYENEK AZ ELŐLE­GEZETT BIZALOMRA. A MUNKA KÜLÖNBÖZŐ TERÜLETÉRŐL JAVASOLT JELÖLTEK EGY RÉ­SZE MAR KORÁBBAN IS, MASOK EZÜTTAL ELŐSZÖR VÁLLALNAK PLUSZ MUNKÁT A KÖ­ZÖSSÉGÉRT. Horváth Elemér, Kosztyú Józsefné, Simon Mihály „Segíteni fogok..." Horváth Elemér a Mező­gép baktalórántházi gyár­egységében dolgozik. Laka­tos-hegesztő szakmunkás, öt először jelölték tanácstag­nak, mégpedig a felszámo­lásra váró Mankó-telep la­kói. Szókimondó, energikus ember, tele tenniakarással: — Megmondtam a jelölő gyűlésen, amikor egy az egy­ben elfogadtak jelöltnek: se­gíteni fogok, de csak úgy tu­dok, ha ők is akarják. A leg­főbb gond a lakás. Körülbe­lül harminc lakás van itt, de abból kettő olyan, amely úgy ahogy emberileg elfo­gadható. Az építési kölcsön­höz pedig legalább egyéves munkaviszony kell... Nem véletlen, hogy a telep képviselőjének jelölték Hor­váth Elemért. A cigányság helyzetével foglalkozó me­gyei ankéton éppen ő tette szóvá, hogy nincs közülük tanácstag. Hát most — ha megválasztják — lesz ... — Mindent elkövetek, hogy házhoz jusson az, akit illet. Segítek az elhelyezkedésben és a tanulásban is. Annak idején nekem sem volt meg a nyolc általánosom, de már több, mint húsz éve van fo­lyamatos munkaviszonyom. Az öt gyerek közül a legidő­sebb itt hegesztő szakmun­kás két éve, de még egy na­pot sem hiányzott... „Szívesen vállalom..." Kosztyú Józsefné Apagyon született. Tíz éve óvónő ugyanott. Öt is először jelöl­ték, de némi tapasztalata már van a tanácsi munká­ban. — Mint gyermek- és ifjú­sági felelős, sokat dolgoztam együtt a tanáccsal. Aztán ab­ban a körzetben, ahol la­kunk, gyakran megbíztak: szóljak már, nem ég a vil­lany, meg kellene javítani az utat, kút szükséges a teme­tőbe a locsoláshoz. — Volt-e foganatja a köz­benjárásnak? — Részben. Az útjavításra hamarosan sor kerül, mert esős időben két helyen is ne­héz a járás. A tsz fuvart ad, a lakosság meg társadalmi munkával segít. A temetői kút fúrásához is elsősorban társadalmi hozzájárulás szükséges. — Ezek szerint nem vélet­len a választás... — Számítottam rá és szí­vesen vállalom. Hiszen azok jelöltek, akikkel együtt nőt­tem fel. Tudom, mi az elvá­rás, tanultam az apámtól, aki harminc éve tanácstag. Azt hiszen, nem lesz nehéz eleget tenni az elvárásoknak, bár — ha megválasztanak — a nagyobb közösség dolgaiba is bele kell majd szólnom ... Harminc óve egyfolytában Simon Mihályt nemcsak kora, hanem az immár 1950- től viselt tanácstagi tisztsé­ge teszi ezen a téren gyakor­lati emberré Öfehértón. Most újra jelölték, számítanak rá, hiszen egy-két ügyben eddig is sikerrel „kilincselt” a Pe­tőfi utca érdekében. — A villanyt 1965-ben kap­tuk meg, de a legnagyobb és legfontosabb volt a két éve megépült belvízcsatorna. Képzelje, hogy addig esős időben az utca egy részén nem lehetett eljárni. — Aztán az óvoda. Hát ezért nagyon hálásak. Ez itt, a falu ifjúsági negyede és sok a gyerek. Látta volna, milyen nagyarányú társadalmi mun­ka folyt itt utána a járda­építésnél. — Bírja még erővel? — Ügy vagyok én ezzel, mint a munkámmal, a felvá­sárlással. ősszel — ami­kor nagy a hajtás — min­dig mondogatom, hogy nem csinálom. Aztán, amikor újra kezdődik, meg sem tudnának fogni. És tennivaló van bő­ven. A többszöri ígéret elle­nére sem készült még el a ligettanyai bekötőút. Égető­en sürgős, mert akkor az is­kolabusszal megoldanák a gyerekek bejárását egy kör­forgalommal. Így a felsősök­nek már reggel korán vonat­ra kell ülni. Aztán a felnőt­tek szeretnének moziba jár­ni, vagy éppen szórakozni. — Mi köti az emberekhez? — Parasztnak születtem, a szüleim zsellérek voltak. Mint felvásárló, az életem fe­lét az emberek között töltöt­tem, ismerem őket, tudom, várják, hogy segítsek. És én is szeretem a szépet, a jót... Hát ezért vállaltam újra, ezért nem nehéz ... Tóth Árpád Víkendcipfik az olimpiára Bérmunkában vállalt férfi- szandál-készítést NDK meg­rendelésre a nyíregyházi Sza­bolcs Cipőgyár, összesen hat­vanezer pár gyártását vállal­ták, amelynek fele — 30 ezer pár — már elkészült, illetve el is szállították. Még ebben a félévben legyártják azt a százezer pár férfi víkendci- pőt is, amelyet a Szovjetunió az olimpiai falu lakóinak el­látására rendelt meg. A cipő­gyár kollektívája vállalta, hogy a százezer pár cipőt még az olimpia megkezdése előtt maradéktalanul elszállítják Moszkvába. Kislakás-bemutató Sóstón összesen 50 nap alatt ké­szült el az a 2 paneles kisla­kás Sóstón, a Blaha Lujza sé­tány 2. szám alatt, amelybe május 9-én délelőtt fél 12-kor minden — az építés iránt — érdeklődőt vár a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat. A paneles kislakás­bemutatóval a korszerű csa- ládiház-építés lehetőségeit igyekeznek bővíteni. A fel­épített két azonos típusú la­kás a Keletterv tervei alap­ján, a Hajdú megyei AÉV házgyári termékeiből készült, berendezését a Szatmár Bú­torgyár adta. A bemutató után 13 óra 30 perckor a ter­vező, gyártó, kivitelező kép­viselői ott helyben tájékozta­tást adnak a vendégek kérdé­seire. Még vannak hiányszakmák ' :|SaÍÍ^Iía néni G adocska néni földregug- goló kicsi háza úgy bújt a temető dombjához, ebben a nagy nyírségi falu­ban, mintha tudná már köze­li halálát, és a vert falak, ha szolgáltak élőt, szolgálni, te­metni készülnének holtakat is. Mariska néni, mert, hogy Gadocskát mi hivatalos papí­rokból tudtuk, de Mariska né­ni volt nekünk is, a felszaba­dulás után első könyvtárosa volt a falunak. Amikor meg­ismertem, már úgynevezett tiszteletdíjas könyvtáros volt, havi néhány száz forintért 1500 kötetnyi könyv gazdája. Voltak nekünk érettségizett, főiskolát, egyetemet végzett könyvtárosaink is, Mariska nénit megközelíteni se tudta senki. Nyugdíjas volt a vas­utas férje után, reggelenként elment a körzeti orvos váró­jába, elüldögélt, aztán meg­tudván, hogy ki lesz a beteg, a kosarába tette a könyveket, meg a teljes adminisztrációt és naponta végiggyalogolta a falut, kínálván a portékáját, ami nem az övé, hanem a tár­sadalom áruja volt. A hatvanas évek elején az­tán rendeletet hoztak, hogy a mondatot, mert bonyolult volt az utasítás is. Valaki, valahol fentebb, nyilván jutalmat is kapott érte, de nekünk oda­lent az általános iskola öt osztályát végezte csak a leg­jobb könyvtárosunk. — Adjatok neki valami ju­talmat és tüntessétek el, mert rontja a statisztikát — hang­zott a szigorú utasítás akkor. Kocsiba ültünk, és megke­restük Gadocska néni temető­dombhoz búvó kicsi házát. Vittük a leltári íveket, és ma­gunk rossz lelkiismeretével együtt a megyei pedagógus­névsorból kiválasztott új könyvtáros nevét is. Ügy ké­szültünk, hogy rövidek le­szünk és hivatalosak, a leltár­ral pedig nem kínlódunk so­kat, hiszen mit is követelhet­tük a felmondást, é- a rossz lelkiismeretünk ellen a pe­csétes határozatot. Ahogy beértünk a faluba, megkerestük az új könyvtá­rost,. szóltunk a tanácson a leltárról, aztán kimentünk Mariska néniért. Alig állt meg a kocsi a ház előtt, lelkendez­ve jött elénk az öregasszony: — Ne vessék meg már a házamat... Be kellett mennünk. Néz­tünk egymásra, hogy ki le­gyen az első, aki szól az ügy­ről, vakmeleg nyár volt, a locsolt szoba hűvöse jólesett, lengedező vászonlepedő volt az ajtó, az ablakban friss akácgallyak hitették a hűvö­sebbet. A kettős, de immár régen özvegyi ágy felett az olajnyomatos szentkép, rajta egy szárnyas angyal, sziklák és olajfák között, nyugtatga­tott minket, hogy a magyar népművelés óriási hibája len­ne Gadocska nénire bízni a község könyvtárügyét. Az öregasszony, még mielőtt mondtuk, és tudhatta volna, megérezte a búcsút. Bor ke­rült az asztalra, irgalmatlanul savanyú, nyíri vinkó, bár le­het, hogy csak a rossz lelki­ismeret rontott a szánk ízén, és mire akadozva, hárman fo­galmazva egyetlen sántítós mondatot, hogy miért jöttünk, az öregasszony két tyúkocská- ja mellől már kihalt a kakas és forrt a kopasztó víz. Mind tudtuk, jól-rosszul az igazat, hogy amikor lekerül a rozmaring mintás szedett csíkú abrosz, a leltáríveket tesszük a helyére. A leltárral, mert a felét ott megcsináltuk, úgy siettünk, ahogy az ember igyekszik a szégyene helyéről, a könyv­tárban viszont várt ránk az új könyvtáros, rosszkedvűen, mert neki Gadocska néni két­szeres fizetése is bagó volt, a könyvtár meg nyűg. ő kedv- telen kötekedett, Mariska né­ni semmit se nézve állt az ablaknál, mellette a kosár — amiben a könyveket hordta a házakhoz —, amit végül el­vettünk onnan, lévén az is leltári tárgy. A temető dombja mellett az a földreguggoló, vert falú ház már nincs meg azóta. A kö­vetkező nyolc hónapban négy­szer Cserélt gazdát a könyvtár, negyedszerre leltárhiánnyal. Másfél év kellett hozzá, hogy valamiképpen magához tér­jen. Mariska néni a következő évben kérte, hogy tag lehes­sen. Volt kosara, új, és el­ment reggelente a körzeti or­voshoz, de csak a régi isme­rősöknek vitt néha könyvet, amit a saját nevére vett ki, és el is olvasott abban a szent­képes falú kicsi házban ... Bartba Gábor H a a pudding próbája az, hogy megeszik, akkor az épületé az, hogy lakják. A szakácsot a tányé­ron hagyott étel mennyisé­ge, az építőipari vállalatot a garanciális javítások nagy­sága minősíti. A jogban ismert az éves és a hároméves, úgynevezett szavatossági kötelezettség. A gyakorlatban ezeket össze­vontan és tömören csak ga­ranciának hívják — így szerepel e cikkben is — bár ez jogilag mást jelent. Az egyéves időtartam alatt va­lamennyi hibát ki kell javí­tania a kivitelezőnek, míg ezen túl a harmadik év vé­géig csak az úgynevezett al­kalmatlan szolgáltatásáért áll fenn a felelőssége. Ekkor már az ajtóról lepergett festék a lakó kára, de a ve­temedett ajtólap kicserélését követelhetik a vállalattól. A vállalatok garanciális részlegei többnyire- elkülö­nült szervezetben, az átla­gosnál jobb szakmunkások­kal dolgoznak. Az elkülönü­lés azonban nagyon viszony­lagos, két okból is. Egyrészt okulásképpen, a garancia tapasztalatait és költségeit valamiképpen vissza kell csatolni a termelőegységek­hez, másrészt a munkacsú­csokban — leginkább no­vember-december táján — maguk a garanciális munká­sok is új értéket termelőkké válnak. E két ok nagyon is összefügg. Egy évente másfél mil­liárd forintot termelő válla­latnál a garanciális költség nem több 10—15 millió fo­rintnál, tehát nem lépi túl az egy százalékot. Az arány talán érzékelteti, hogy a vál­lalatnál a másfél milliárd, tehát az új lakások építése lesz a szívügye mindenki­nek — nem utolsósorban azért, mivel a zsebük teltsé- ge is ettől függ. Ezután cso­da, ha sem a jellemző hibá­kat bemutató, fotókkal il­lusztrált előadások, sem a termelők-garanciálisok kö­zös béralapja nem változtat a helyzeten? Csodák nincse­nek, így megesik, hogy de­cemberben az a festő má­zolja a lakások ablakait, aki előre tudja, hogy a szent át­adás nevében pocsékol anya­got, munkát, mert tavasszal — amikor jut idő a garan­ciális munkára is — ő fogja lekaparni a fagymarta fes­tékréteget. A lakókat bosszantó, idő­ben ki nem javított hibák és a „menteni ami menthe­Szolgáltatás Beregben Egyre nagyobb az igény a szolgáltatásokra a városiaso­dás útjára lépett Vásárosna- ményban. Sokan rendelkez­nek személygépkocsival, a legtöbb háztartásban műkö­dik televízió, rádió, s megta­lálhatók a háztartási gépek is. A lakásépítkezések miatt egy­re nagyobb szükség van az építőipari szolgáltatásokra. Az autó-, motor-, rádió-, tv-, háztartási kisgépjavítás gazdája a vegyesipari szövet­kezet, ahol különböző építő­ipari szolgáltatásokkal is fog­lalkoznak. A színvonal még nem megfelelő, ezért előfor­dulnak minőségi panaszok. Az egyik legfontosabb feladat jelenleg: helyet keresni egy Gelka-szerviz számára, s szükség van egy felszerelt autójavító létesítésére is. Kevés lehetőség kínálkozik a fodrász és fényképész szö­vetkezetek fejlesztésére. A rendelkezésre álló helyiségek nem alkalmasak e szolgálta­tások bővítésére. Egyedül a Vásárosnaményi Áfész lépett előre a közel­múltban: ahol ez évtől meg­oldották a mezőgazdasági kis­gépek kölcsönzését. A Patyolat — amely újnak számít a településen — egye­lőre kihasználatlan: a válla­latok, szövetkezetek nem ve­szik igénybe — mert feltehe­tően nem ismerik — a szol­gáltatásait. Ezzel szemben nagy gondot jelent az építőipari szolgálta­tás Vásárosnaményban, mely- lyel a vegyesipari szövetkezet mellett a tanács költségvetési üzeme foglalkozik. Ezért szor­galmazzák a városban a ma­gánkisipar bővítését — főleg a hiányszakmákban. A tanács ennek érdekében együttműködési megállapo­dást kötött a Kiosz körzeti csoportjával. A szerződés egyik bíztató eredménye, hogy tavaly sikerült autószerelő, géplakatos, tűzifafűrészelő, képkeretező, kőműves, iroda­gépszerelő szakmában iparen­gedélyeket kiadni. Vásárosna­ményban és környékén jelen­leg 47 kisiparos tevékenyke­dik a szolgáltató iparban. Sajnos még mindig vannak hiányszakmák: cipészre, olaj­kályha-javítóra, üvegezőre, asztalosra, háztartási kisgép- szerelőre nagy szükség van a városban. b. zs. letéti könyvtárak vezetőinél, természetesen a színvonal biztosítása érdekében, felül kell vizsgálnunk a képzettség fokát. Bonyolultan írom a nénk egy tanulatlan öregasz- szonytól, aki az első klub­könyvtárak születése idején is kosárban hordja a könyve­ket? Nos. mit tagadjam vit-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents