Kelet-Magyarország, 1980. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-06 / 104. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. május 6. Megkezdődött az Akadémia közgyűlése (Folytatás az 1. oldalról) gyakorlat kapcsolatáról, a tudományirányítás időszerű tennivalóiról, a tudománynak a társadalmi tervezésben való részvételéről. Az elnöki beterjesztést követően Márta Ferenc akadémikus, az MTA főtitkára tartott expozét. A főtitkári írásos beszámolóhoz fűzött szóbeli kiegészítésében részletesen elemezte az akadémiai intézetek irányító tevékenységét, a kutatóhelyi hálózat fejlődését, az akadémiai intézmények részvételét a kiemelt kutatási feladatokban, a kutatási eredmények és ezek gyakorlati alkalmazását. Az Akadémiának és intézményeinek továbbra is meghatározó szerepet kell vállal- niok a tudomány hazai művelésében, a kutatások szervezésében és irányításában. Fontos feladat, hogy kialakuljanak azok a módszerek, kapcsolatrendszerek, amelyek jó lehetőséget adnak, illetve ösztönöznek a kutatási eredmények gyakorlati alkalmazására — hangoztatta befejezésül Márta Ferenc. Ezután Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottsá- nak tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese emelkedett szólásra. Elöljáróban azzal méltatta az Akadémia 140. közgyűlésének jelentőségét, hogy a napirendi témák szerint a tanácskozáson a tudományos élet képviselői az ország előtt álló feladatok reális számbavételével foglalkoznak. Utalt arra, hogy az MSZMP XII. kongresszusa, s megelőzően a Központi Bizottság irányelveinek több hónapos társadalmi vitája reális alapot adott a hosszabb távlatokban gondolkodáshoz, követelményként is állítva azt. Felidézte Aczél György, hogy a XII. pártkongresszus higgadt, bizalommal teli légkörben tanácskozott, egy olyan időszakban, amikor munkánk belső és külső feltételei nehezebbé váltak. Elhatároztuk — húzta alá —, hogy tovább haladunk a fejlett szocializmushoz vezető úton, a párt programnyilatkozatában kitűzött célok felé, körültekintően elemezve a valóságot, helyzetünket. A kongresszus nagy nyomatékkai hangsúlyozta a minőségi követelményeket. Először elemezte annak lehetőségeit, hogy a gazdaságnövekedés ütemének csökkenése mellett miként lehet a szocializmus értékeit nemcsak megőrizni, hanem továbbfejleszteni. így társadalmunk fejlődésének újabb, minőségi szakaszát alapozta meg a kongresszus. A nyolcvanas években előttünk álló alapvető alternatívát Aczél György így fogalmazta meg: bezárkózás, konzerválás, a kihívás elutasítása, az igények visszaszorítása — és ez már lemaradás —, vagy vállaljuk a kihívást, az igények gazdagodását és gazdagítását, s ehhez a belső hajtóerők mozgásba hozását. Ma — mondta — az élet minden területén, minden döntésben és minden emberben is jelen van e kétféle lehetőség közötti választás kényszere, s mindig megvan a visszaesés lehetősége, de a dinamikus fejlődésé is. Ha most rá is kényszerültünk a szerényebb növekedési ütemre, mi mégis a bővülő igények, a reformok, az alkotói elégedetlenség, a továbblépéshez szükséges programok kidolgozása és vállalása mellett vagyunk. Ez természetes következménye három és fél évtizedes társadalmi, gazdasági és kulturális — a pártkongresszus által is megerősített — fejlődésünknek. Az emberi tényezőkkel visz- sza-visszatérően foglalkozott beszédében Aczél György. Utalt például arra, hogy ki kell alakítani az új feltételeknek megfelelő szociálpolitikánkat, feladtunk továbbra is az oktatás, a képzés, átképzés, továbbképzés, egyáltalán a művelődés egységes fejlesztése. Napirenden van az irányítás intézményrendszerének, kultúrájának továbbfejlesztése is. Az új feladatok a tudományban az eddiginél többet és sok szempontból mást is jelentenek. Ki kell elégíteni a társadalom és a gazdaság fokozódó, de még sajnos nem mindenütt érzékelt tudományéhségét. Hazánk szellemi kapacitása jelen van minden magyar termékben, amely megállja a helyét a világpiacon, s magas színvonalon elégíti ki lakosságunk itthoni igényeit. S ha ez látszólag elsősorban a műszaki tudományokra vonatkozik is, a legkevésbé sem jelenti azt, hogy ne lenne fokozott szükségünk a minden tudományterülettel, köztük a társadalom- tudományokkal való közvetlen szövetségre. Hiszen a valóság tudományos elemzéseinek birtokában akarunk jó, gyors és megfelelő döntésekhez jutni. Korunkban — s ezt az elmúlt évek tapasztalatai is igazolják — a tudomány mind sokrétűbben kapcsolódik a gazdasághoz, az oktatáshoz, a politika, a kultúra folyamataihoz. Arra is kitért Aczél György, hbgy a tudományos eredmények bevezetése nemcsak szervezés kérdése. Meg kell nyernünk az eredményeknek az értelmiséget, a vállalati mérnököt, a művezetőt, az agronómust, a tanácselnököt, a párttitkárt ahhoz, hogy tényleg számíthassunk a sikerre. Különösen fontos a tudomány és a politika közös felelősségen alapuló, tartalmas együttműködése. A továbbiakban Aczél György a gazdasági, társadalmi fejlődésünkhöz nélkülözhetetlen hajtóerők között említette a pontos helyzettudatot, a reális önismeretet, a társadalmi gyakorlat minden területén az elmélet iránti igényt, az elméleti tudás fel- használásának készségét. Tudnunk kell ugyanakkor következetesen érvényesíteni a teljesítményelvet, kutatnunk kell változó társadalmunk értékrendszerét és a fejlődésüket szolgáló fogyasztási modellt. Mi a tehetség, a felelősségvállalás, a kitűzött teljesítmények, a gondolkodás, a cselekvés bátorsága, a nagyobb tudás kiemelt elismerése és az átlagosnál jobb feltételek közé helyezése, a közösség érdekét segítő differenciálás mellett vagyunk. Ez gyakran küzdelmet jelent önmagunkkal, saját megújulásunkért, elavult elképzeléseink, illúzióink leküzdéséért. — Politikánkhoz — amely- lyel minden emberi célunk feltételét, a békénket óvjuk — s az ország továbbhaladását elősegítő, a pártkongresz- szus által megfogalmazott törekvéseinkhez kérjük a Magyar Tudományos Akadémia, a tudomány munkásainak cselekvő és kritikus együttműködését, helytállását — mondta befejezésül Aczél György. A közgyűlés nyitóülésén adták át az akadémiai aranyérmet és az akadémiai díjakat. Délután megkezdődtek a közgyűléshez kapcsolódó tudományos osztályülések. Koktél a szovjet sajté napja alkalmábél A szovjet sajtó napja alkalmából Vlagyimir Jakovle- vics Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete hétfőn koktélt adott a nagy- követségen. Megjelent Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottsága agitációs és propagandaosztályának vezetője, Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, valamint az országos lapok, az MTI, a rádió és a televízió több vezetője, illetve vezető munkatársa. Ott volt a Bu- daoesten akkreditált diplomáciai képviseletek számos sajtóattaséja is. Lenin-emlélcülés Összeült a KGST Végrehajtó Bizottsága Lenin emlékének szentelt nyilvános üléssel kezdte meg hétfőn délután Moszkvában munkáját a KGST Végrehajtó Bizottságának 95. ülése. Az ülésen a tagállamok állandó képviselői, a kormányok elnökhelyettesei vesznek részt. A magyar küldöttséget Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese vezeti. A munkában részt vesz Nyiko- laj Faggyejev, a KGST titkára is. A végrehajtó bizottság hétfő délutáni ülésén — a korábban elfogadott határozatnak megfelelően — Lenin születésének 110. évfordulója alkalmából megemlékeztek a kommunista párt és a szovjet állam megteremtője, a nemzetközi munkásosztály nagy tanítója munkásságáról. Lenin tanításáról, a szocialista országok együttműködésében megvalósuló eszméiről Konsztantyin Katusev, a Szovjetunió állandó KGST- képviselője, a szovjet minisztertanács elnökhelyettese mondott beszédet. Az ünnepi ülésen felszólaltak a tagállamok küldöttségeinek vezetői. Marjai József emlékeztetett arra, hogy az orosz munkásosztály után elsőnek a magyar munkások követték 1919-ben Lenin tanítását, hazánk felszabadulása után pedig a gyakorlatban valósították meg a szocialista építés Lenin által megjelölt feladatait. A magyar nép munkája, amelynek eredményességét elősegítette az együttműködés a KGST többi tagjaival, mindenekelőtt a Szovjetunióval, az elmúlt években is meghozta a maga eredményeit. Ez annál jelentősebb teljesítmény, mert a gazdálkodás belső és külső feltételei most megnehezültek. — Az MSZMP XII. kongresz- szusa mélyrehatóan elemezte a helyzetet és megjelölte a további tennivalókat — mondotta a többi között. — Pártunk kongresszusa megállapította: országunk adottságai, népünk érdekei megkövetelik, hogy növekvő mértékben vegyük ki részünket a nemzetközi munkamegosztásból. Gazdaságunk további fejlődésének egyik legfontosabb feltétele az együttműködés ki- szélesítése és elmélyítése a Szovjetunióval és a KGST többi tagjaival. A magyar nép nemcsak emlékezetében tartja Lenint, hanem arra törekszik, hogy valóra váltsa tanításait. Ezzel juttathatjuk a legjobban kifejezésre azt, hogy hűségesek vagyunk Leninhez, Lenin nagy ügyéhez — mondotta beszédében Marjai József. . A mag var—szovjet kormányközi bizottság elnökeinek találkozója — Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese és Konsztantyin Katusev, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöhelyettese, a magyar —szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság szovjet tagozatának elnöke hétfőn Moszkvában találkozón folytatott megbeszélést az együttműködés időszerű kérdéseiről. A tanácskozáson a többi között áttekintették a két ország gyártásszakosítási és kooperáció-fejlesztési fő irányainak 1990-ig szóló ágazati alprogramját a traktorok és a mezőgazdasági gépek gyártásának, illetve az állattartási és takarmánytermesztési gépgyártásnak területén. Ugyancsak áttekintették a szét szám- gépipar s a szerszámgyártás területére vonatkozó, 1990-ig terjedő ágazati alprogramot a gyártásszakosítás és a kooperáció megvalósításában. A találkozón az együttműködés számos más kérdéséről is szó volt. Az együttműködési kormányközi bizottság nemzeti tagozatai elnökeinek megbeszélésén részt vett Soltész István kohó- és gépipari miniszter. Jelen volt dr. Szűrös Mátyás, hazánk moszkvai nagykövete. Részvéttávirat Joszip Broz Tito elhunyta alkalmából A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Végrehajtó Tanácsának. Belgrad Kedves elvtársak! Mély megrendüléssel értesültünk Joszip Broz Tito elvtársnak, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökének, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének, a kiváló államférfinak, a jugoszláv, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének, a jugoszláv nép nagy fiának, népeink barátsága őszinte hívének haláláról. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, kormánya és népünk nevében mély részvétünket fejezzük ki e fájdalmas órákban a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Végrehajtó Tanácsának, Jugoszlávia népeinek, J. B. Tito elnök családjának és hozzátartozóinak. Joszip Broz Tito elnök élete egybeforrott a szocializmusért, a társadalmi haladásért és a békéért folyó küzdelemmel, a fasizmus elleni harccal, Jugoszlávia népeinek győzelmes felszabadító háborújával. Érdemei elévülhetetlenek Jugoszlávia népei testvériségének és egységének megteremtésében, a szocialista Jugoszlávia építésében és felvirágoztatásában. Joszip Broz Tito elnök vezetésével Jugoszlávia tevékenyen hozzájárult az elnyomott népeknek az imperializmus, a kolonializmus és az újgyarmatosítás ellen folytatott sikeres harcához. Egész életén át küzdött a nemzetközi haladásért, a békéért, az enyhülésért. Joszip Broz Tito elnök érdemei múlhatatlanok a magyar—jugoszláv jószomszédi kapcsolatok sokoldalú bővítésében, a magyar nép és Jugoszlávia népei barátságának erősítésében. A Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság gyümölcsöző együttműködése tartós alapokon nyugszik, amely lehetővé teszi, hogy pártjaink és országaink kapcsolatai sikeresen tovább fejlődjenek, népeink barátsága tovább mélyüljön közös céljaink szolgálatában, a szocializmus, a társadalmi haladás és a tartós béke javára. a Magyar a Magyar Népköztársaság Szocialista Munkáspárt Elnöki Tanácsa Központi Bizottsága a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa ★ Joszip Broz Tito elhunyta alkalmából Jugoszlávia budapesti nagykövetsége (Dózsa György út 92/B) május 6—8-án 10—16 óra között fogadja a részvétnyilvánításokat. Maróthy László Moszkvában Hétfőn a Komszomol Központi Bizottságának meghívására Moszkvába érkezett a Kommunista Ifjúsági Szövetség küldöttsége dr. Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KISZ KB első titkárának vezetésével. A vendégeket a repülőtéren Borisz Pasztuhov, a Komszomol KB első titkára fogadta. Hétfőn délután Borisz Pasztuhov, a Komszomol KB első titkára fogadta dr. Maróthy Lászlót. Az eszmecsere után a szovjet vendéglátók megmutatták a magyar küldöttségnek a moszkvai olimpia létesítményeit. 3. Nősülni is ezért nősült csak későn. Hiszen ott volt az anyja eltartása, a húga kiházasí- tósa, aminek gondja egyedül reá várt — s mindehhez volt százhúsz pengője, ennyit kapott a vízműveknél, mint technikus. Nagyanyám özvegyi nyugdíja éppen a lakbérre volt elég; élni az öreg fizetéséből éltek hárman, sőt ebből verte a fogához nagyanyám Aranka néni kelengyéjét is. Harmincötben Aranka férjhez ment, két év múlva meghalt a nagymama — s apám akkor végre elvehette anyámat, akinek akkor már három esztendeje udvarolt, tán említeni is fölösleges, hogy az akkori idők divatja szerint plátói alapokon. Anyám huszonhat volt, amikor megismerkedtek, huszonkilenc amikor megesküdtek, és harminc, amikor én megszülettem. Hogy huszonhat és huszonkilenc közt már apám közelében, már a szerelem bűvöletében, már a házasság biztos reményében hogyan volt szíve s ereje megtagadnia magát apámtól, ez örök rejtélye életemnek. Nem volt rossz? — kérdeztem hitetlenül. — Nem volt így szörnyű? — Anyám titokzatos mosollyal felelt, amelyet valami benső biztonság derített elégedetté: — Nem, aranyom. Nehéz erről veled beszélnem. De a szerelmes nő már abban az időben is megtalálta a módját, hogy gyönyörűségét lelje a férfi karja közt, anélkül, hogy a gyalázatot is vállalja hozzá. Mert akkoriban, s ezt ne feledd el, ott volt a világ szája, és ami még rosszabb: a félsz, hogy a férfi, célját elérve, szedi a sátorfáját. És te ott maradsz, hírbe keverten, megvetetten, most már csak a reménye nélkül is, hpgy egy rendes ember valaha feleségül vesz. Az elején ugyanezekkel az érvekkel próbált reám is hatni, s felvértezni Miklós szerelme ellen. Hogy eszembe ne jusson engedni neki, mert megjárom; ez most komoly fiú, ezt nem szabad hagyni megugrani. Gyöngéden rámosolyogtam, megpusziltam a homlokát, s azt mondtam: ezt talán bízza inkább rám! Harmincéves vagyok, annyi, mint ő volt, amikor engem megszült — csak épp az a különbség, hogy én már ebben a világban serdültem nővé, és ennek a világnak a törvényeit talán mégiscsak én ismerem jobban. Ma, amikor annyi nőt kap minden férfi, hogy a tíz ujjára akár százat, nem lehet azzal mórikál- nunk magunkat, hogy tartogatjuk a kincsünk, mert a férfi vagy hülyének néz, s akkor ezért, vagy rafinált számítónak, s akkor azért hagy faképnél már a harmadik találkozáskor ... Anyám, szegény, elszörnyűlködve csapta össze kezét, de aztán fölvonta vállát, s azt mondta: te tudod, fiam. Én már csakugyan nem ismerem ki magam ebben a felbolydult világban. A férfimentalitás alaposabb ismeretét egyrészt kollégáimnak köszönhettem, akikről meséltem, másrészt annak az évfolyamtársamnak, akit futólag már megemlítettem. Gézának hívták, s egy évvel volt fiatalabb nálam. El sem képzelem, mi tűnt fel neki rajtam ott az egyetem padjaiban ... Apám nemrégiben ment nyugdíjba, s ettől kezdve addigi szerény módunk egyenesen szűkölködéssé romlott. Ha nincs a kicsinyke ösztöndíjam, bizony ott kellett volna hagynom az egyetemet, mert a vele járó költségeket apám ugvan ki nem tudta volna gazdálkodni a nyugdíjából, ahogy az övét sem tudta annak idején a nagyanyám. De a háromszáz forintomból futotta a villamosbérletre. a menzára, s így valahogy elvergődhettem a diplomáig. De már ruházkodásra bizony nem tellett. Évfolyamtársnőim vígan pompáztak a divattal, hordták a hordószoknyát. abroncsszoknyát, az ilyen pulcsit és olyan kardigánt, s sálgalléros blúzt pety- tyel vagy csíkkal, mikor milyet írt éppen elő a világ legádázabb diktátora, a divat — én fakult gimnazistakori blúzomban feszengtem, s a pliszírozott matrózszoknyámban csináltam végig a négy esztendőt. A lányok lesajnáltak, a fiúk inkább becsültek érte, úgy vettem észre. Ha mindje tón nem is, de Géza mindenképpen. Alighanem ez volt az, ami az elején feléje hajtott. Hogy nem éreztem magam feszélyezve a közelében. Hogy le mertem ülni vele egy presszóban úgy, hogy kibújtam a télikabátomból, s nem restelltem azt a ritkás pókhállót ott, a pulóverem könyökén. Igen, azt hiszem, ez volt a döntő : hogy Géza mellett vállalni tudtam magamat. A szegénységünket. Az apám rigolyáit. Az anyám már-már bigott vallásosságát. Géza előtt semmit nem kellett titkolnom, semmit szégyellnem. Még a szüzességemet sem; nem gúnyolódott rajta, mint a többi fiú az évfolyamból. Elfogadott olyannak, amilyen voltam, nem akart a maga képére és hasonlatosságára gyúrni. Máig azt hiszem, ez a legtöbb, amit ember embertől kaphat. (Folytatjuk) Tárná/: Másfél SZOBd-Regíny- ÖSSzkOiTlfort
