Kelet-Magyarország, 1980. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-05 / 103. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. május 5. Tito elnök meghalt A Tanjug gyorshírben közölte a JKSZ Központi Bizottságának, valamint a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökségének jelentését arról, hogy Joszip Broz Tito köztársasági elnök vasárnap elhunyt. Joszip Broz — aki később vette fel a Tito nevet — 1892. május 25-én született a horvátországi Kumrovec faluban, szegényparaszti családban. Elemi iskoláit szülőhelyén végezte. 1907-től 1910-ig Sisakon laktosmesterséget tanult. 1910-ben a Horvátországi és Szlavóniai Szociáldemokrata Párt tagja lett. 1911- től három éven át előbb Zágrábban, majd Csehország, Ausztria, Magyarország és Németország nagy gépgyáraiban dolgozott, s került kapcsolatba a munkásság harcával. Az első világháború kitörése után háborúellenes propaganda terjesztése miatt letartóztatták és bebörtönözték. Szabadulását követően az orosz frontra került, ahol megsebesült és orosz fogságba esett. 1917-ben megszökött a fogolytáborból és bekapcsolódott az 1917 júliusi pé- tervári munkásmegmozdulásokba? Később az omszki internacionalisták soraiban fegyverrel harcolt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméért. 1920-ban hazatért és Zágrábban belépett a Jugoszláv Kommunista Pártba. 1927-től a fémmunkás szakszervezet zágrábi területi bizottságának titkáraként tevékenykedett. Forradalmi nézetei és tevékenysége miatt töbször elbocsátották, le is tartóztatták és börtönbüntetésre ítélték. 1928-ban kommunistapropaganda vádjával ötévi szigorított börtönt szabtak ki rá. Kiszabadulása után felvette a Tito nevet és illegalitásba vonult. A Jugoszláv Kommunista Párt Horvátországi területi Bizottságának tagjaként részt vett a JKP Központi Bizottságának munkájában; 1934-ben beválasztották a párt politikai bizottságába. A jugoszláv küldöttség tagjaként 1935-ben Moszkvában részt vett a Komintern VII. kongresszusán, s tagja lett a Komintern balkáni titkárságának. Egy évvel később a JKP Központi Bizottsága szervező titkárává választották, s pártja döntésére hazatért Moszkvából. 1937- ben megválasztották a Jugoszláv Kommunista Párt főtitkárává. Vezetése alatt, 1941. július 4-én fogadta el a párt azt a határozatot, hogy a megszállók és a hazaárulók ellen fegyveres harcot kell kezdeni. A második világháború idején Tito a Jugoszláv Népfelszabadító .Hadsertíg, és a partizánalakulatok főparancsnoka. Ebben a tisztségében elévülhetetlen érdemeket szerzett Jugoszlávia népének a fasiszta megszállók ellen vívott önfeláldozó harcában, az ország felszabadításában, majd később — a felszabadító harc eredményeire támaszkodva — a soknemzetiségű szocialista állam megteremtésében. Miként a fegyveres harcban, a háború utáni időszak szocialista építőmunkájában is kiemelkedő szerepet játszott. 1953-ig a kormány elnöke és honvédelmi miniszter, 1966-ig pedig a JKP, illetve a JKSZ Központi Bizottságának főtitkára. 1966- ban a kb elnökévé, az 1969. évi IX. kongresszuson pedig a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnökévé választották meg. 1945-től betöltötte a fegyveres erők fő- parancsnokának, 1953-tól pedig Jugoszlávia államelnökének (köztársasági elnökének) a tisztségét; utóbbi posztra öt alkalommal újraválasztották. 1974-ben Tito Jugoszlávia örökös elnöke lett. Joszip Broz Tito fáradhatatlan tevékenységét több magas kitüntetés is méltányolta: legutóbb 1977-ben nyolcvanötödik születésnapja alkalmából tüntették ki hazájában a Nép Hőse érdemrenddel. Ugyanebből az alkalomból a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa az Októberi Forradalom érdemrendet adományozta Tito elnöknek, a Szovjetunió nagy barátjának, a kimagasló internacionalistának. Tito egész életét a munkás- mozgalom, a proletárforradalom eszméinek szolgálatába töltötte be, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő egyéniségeként írta be - nevét korszakunk történetébe. Az antiim- perialista harc élvonalában küzdve, az el nem kötelezett országok mozgalmának; egyik megalapítójaként és vezér- egyéniségeként, óriási nemzetközi tekintélyét mindenkor a békés egymás mellett élés alapelveinek érvényesítéséért vetette latba. Azt vallotta, hogy Jugoszláviának szocialista úton, soknemzetiségű egységes államként kell előrehaladnia, nemzetközileg az el nem kötelezett országok mozgalmának tagjaként, s hogy fejlesztenie kell a párt- és államközi kapcsolatokat a szocialista országokkal. 2. Pedig hogy vártam a diplomát! Azt hittem, anyám is úgy mondta, a barátnőim is: csak várjak! Ha végzek a tanulmányaimmal és állásba megyek, egyszeriben körülvesznek a férfiak: csak válogatnom kell köztük... De megalkudni nem érdemes. Megalkudni? Istenem, végeredményben minden tett megalkuvás, de legalábbis kiegyezés. Finom egyensúlyozás a szárnyaló vágyak és a vánszorgó lehetőségek közt. Aki erre nem képes, és szüntelen a feje fölé kapdos, ahelyett, hogy az utat nézné a lába előtt, előbb-utóbb gödörbe huppan, s bokáját töri. Jó esetben. A rosszabbikban az elmegyógyászokkal gyűlik meg a baja. Mert hiszen mit csináltak az okos lányok? Máraz elsőmásodik évfolyamban kinézték maguknak a fiút, a má- sodikban-harmadikban „lestoppolták”, s a negyedik végén szépen vitték az anyakönyvvezetőhöz. Itt nem volt probléma, nem voltak látványos szakítások, nem volt szitok, átok, fogaknak csikorgása, átsírt éjszakák, ronggyá könnyezett párnák. Itt céltudatosság volt, a fiú lelkének gondos kiismerése, igényeinek okos kiszolgálása — egészen az esketőteremig. Aztán az iga szép láthatatlanul átkerült a fiú nyakába, s hogy ne törje más nőkön a fejét, törhette a lakásmegoldáson, a minél jobb elhelyezkedésen, a rengeteg különmunkán, a bölcsődei, majd az óvodai fölvételhez hajthatott föl teker- vényes utakon hathatós protekciókat — egyszóval huszonnégy éves kora körül megkezdhette a példás családapa és derék állampolgár magasztos funkcióinak gyakorlását ... Volt néhány ilyen barátom a régi évfolyamtársak s a gyerekkori pajtások közt; szinte féltem találkozni velük. Lenyúzottak voltak, elhasználtak, pedig huszonöthuszonhat esztendős korukat taposták, s minél többre sikerült vinniük, annál fakóbb volt a tekintetük. Volt. aki huszonnyolc éves korára már öröklakásig és autóig vitte, hozzá két gyerekkel — de szánalom volt ránézni. A haja pár év alatt egészen kiritkult, két mély redő ült a szája szélén, és egyszerűen elfelejtett mosolyogni. Kiégett tekintetei számolt be a két gyerekéről, a tanfolyamról, amit ő végez, a másikról, amit a felesége, a másodállásukról, a vizsgadrukkokról, a kocsicseréről, s arról, hogy éjszakánként négy-öt órát alszik. A felesége alvás nagytőkés: ő öt és felet engedhet meg magának... Én ezzel szemben mindig kialhattam a nyolc órámat. Mosnom sem kellett, takarítanom sem — azt anyám elvégezte helyettem. Sorbaáll- nom sem esti tipródáskor vacsoráért a közértben; otthon terített asztal várt. Épp ezért üde lehettem mindig, ápolt, s mert másra nem kellett köl- tenem, csupán magamra, elegáns is. Apám ugyan néha morgott, hogy miért nem segítek anyámnak, a büdös életben bele nem tanulok így a háziasszonyi munkába, s anyámat is épp ideje volna már kímélnem, hisz az óra nem forog visszafelé — ám ilyenkor épp anya sietett segítségemre, megmagyarázván az öregnek, hogy ne féljen: ha az ideje itt lesz, ellátom majd a háztartásomat; nagy úr a muszáj. Különben is súly alatt nő a pálma. Viszont a nők úgy vannak megcsinálva, hogy csak a tulajdon háztartásukban dolgoznak szívesen, amikor már van kiért és miért. Az öreg tiltakozott, ellenkezett, papolt valamit az agyontutujgatott mai fiatalokról, meg arról, hogy Aranka néni — a húga — bezzeg segített otthon a mamának, ám anyám azzal torkolta le, Huszonöt éves a Varsói Szerződés (2.) Az enyhülésért, a leszerelésért A dokumentumgyűjtemények, amelyek a Varsói Szerződés szervezetének felhívásait, közleményeit tartalmazzák, egyértelműen bizonyítják: a szocialista közösség védelmi-politikai szervezete az elmúlt két és fél évtizedben sok lehetőséget ajánlott fel a nyugati országoknak a kölcsönös biztonság megteremtésére, a béke megőrzésére. A tagállamok vezetői a szervezet Politikai Tanácskozó Testületében olyan lépéseket kezdeményeztek, amelyek már két évtizeddel ezelőtt alkalmasak lettek volna a katonai feszültség csökkentésére, a haderő-korlátozásra Európában. Az 1956 januári, prágai ülésen elfogadott deklaráció többek között atomfegyvermentes övezet létrehozását, a fegyverzet korlátozását javasolta kontinensünkön, kezdeményezte az idegen csapatok kivonását az NSZK-ból és az NDK-ból, szorgalmazta a magas szintű kelet—nyugati államközi kapcsolatok fenntartását. 1958-ban Moszkvában ülésezett a PTT. Ekkor kiadott nyilatkozatukban a tagállamok megismételték korábbi javaslataikat, s felszólították a NATO-országokat: kövessék a szocialista közösséget, amely egyoldalúan két és fél millió fővel csökkentette hadseregeinek létszámát. A VSZ további javaslatokat tett az atomháború elkerülésére, a nukleáris leszerelésre, s indítványozta, hogy a NATO és a Varsói Szerződés államai kössenek egymással meg nem támadási szerződést. Az 1966-os bukaresti tar ' I f ,/ , r f V A íy * -\T K nr> nácskozás felvetette á NATO és a VSZ egyidejű feloszlatásának gondolatát. Nyilatkozatot adott ki az európai béke és biztonság megszilárdításáról. A békeoffenzíva következő állomásaként, a PTT 1969 márciusi, budapesti ülésén a Varsói Szerződés államai javasolták Európa országainak: hívjanak össze összeurópai biztonsági értekezletet. Ezt a felhívást 1972hogy könnyű volt Aranka néninek, aki négy polgárit végzett — ne tévessze össze őt az öreg a diplomás lányával. Mire idáig értünk, rendszerint fél nyolc lett; az öreg átült a televízió elé, mert kezdődött a híradó. Ez a pont különben is sebezhető sarka volt: a családi hatalmi harcok és kisebbségi komplexusok bonyolult szövevényében már-már gyógyíthatatlan lelki sérüléseként hurcolta évtizedek óta, hogy nem szerzett diplomát. Egyidős volt a századdal, az első világháború utolsó évében érettségizett, hadiérettségivel persze, és mindjárt vitték is katonának. Még jókor érkezett a frontra, hogy az utolsó piavei csatában részt vehessen, fogságba essék, és csak kilencszázhúsz- ban érkezzék haza, csontig fogyottan és némi olasz nyelvtudással. Akkor beiratkozott a műegyetemre, két évet elvégzett, de huszonkettőben meghalt a nagyapám, s neki dolgozni kellett mennie, hogy anyját és húgát eltarthassa. hiszen a vadul rohanó infláció a nagymama özvegyi nyugdíját szánalmas kis jelképpé zsugorította. ★ Persze, tervezte ő, hogy majd a viszonyok javultával visszamegy az egyetemre, lediplomázik — de ebből semmi nem lett. Hiszen mikor javulnak a viszonyok? A szegény ember életében soha. Mert mire tíz vassal hosszab- bat nyújtózhatik — hússzal nőnek a terhei. (Folytatjuk) ben újabb nyilatkozattal erősítették meg. A prágai PTT-ülés okmánya már megállapíthatta, hogy normalizálódtak az NSZK kapcsolatai a Szovjetunióval, Lengyelországgal és Csehszlovákiával, megszületett a négyhatalmi egyezmény Nyugat-Berlin helyzetéről, s a nemzetközi jog normáinak megfelelő megállapodást kötött egymással a két német állam. A prágai nyilatkozat leszögezte: az összehívandó összeurópai értekezlet a határok sérthetetlensége, az erőszakról való lemondás, a békés egymás mellett élés, a jószomszédi kapcsolatok, az államok közötti kölcsönösen előnyös együttműködés, a leszerelésre való közös törekvés alapján eredményes lehet. ; Ezekben az ^vekben az enyhülés eszméje sikereket ért el. A Szovjetunió és az Egyesült Államok között sokirányú tárgyalás folyt kettejük kapcsolatáról, s a fegyverkorlátozás lehetőségeiről. Megélénkült az európai államok sokoldalú együttműködése is. Ennek a folyamatnak mintegy a betetőzése volt az 1975. július 30-án, augusztus 1-én Helsinkiben megtartott európai biztonsági és együttműködési értekezlet. Ezzel a kontinens országai előtt az új lehetőségek tárultak fel. A Helsinkiben aláírt okmány azonban nem jelentette az összeurópai probléma megoldását. A NATO új fegyverkezési offenzívába kezdett. Elég emlékeztetni az elmúlt öt esztendő néhány eseményére: 1978 májusában az atlanti vezetők határozatot hoztak arról, hogy (az infláció mértékén felül) minden évben három-három százalékkal emelik katonai kiadásaikat; tizenöt éves, hosz- szú távú „védelmi programot” fogadtak el a fegyverkezés minőségi és mennyiségi fokozására; 1978 októberében Carter elnök elhatározta a neutronfegyverek egyes alkatrészeinek gyártását; 1979 májusában a NATO- hadügyminiszterek kettős zsaroló stratégiát hirdettek meg: fegyverkezéssel a leszereléshez!; 1979 decemberében Brüsszelben a NATO-tanáfcs döntést hozott arról, hogy közép-hatótávolságú nukleáris rakétákat helyeznek el Nyugat-Európa több országának területén. Ezek a lépések mind nemleges választ jelentenek a VSZ kezdeményezéseire. Az elmúlt öt esztendőben a szocialista országok több kompromisszumos javaslatot terjesztettek nyugati tárgyaló partnereik elé Bécsben, a közép-európai haderő-csökkentési tárgyaláson. A nyugati felelet: a tárgyalás végeláthatatlan obstrukciója volt és ez ma is. 1976 novemberében Bukarestben ülésezett a PTT. A szocialista közösség felhívással fordult a helsinki okmány aláíróihoz: kössenek szerződést arról, hogy nem alkalmaznak elsőként nukleáris fegyvert egymás ellen. Azt is indítványozták, hogy se a NATO, se a VSZ ne bővítse tagjainak számát. 1978 novemberében Moszkvában tanácskozott a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé. Az ülésről kiadott dokumentum kiemeli: :'^Az Idő sürget. A fegyverkezési hajsza megszüntetésére ma már nem szánhatunk éveket, még kevésbé évtizedeket. Ez a tárgyalások résztvevőitől olyan bátor lépéseket követel, amelyek biztosítják a sikert. A siker elérhető, ha minden kormány politikájában megfelelően tükröződik a népek akarata.” A Varsói Szerződés külügyminisztereinek bizottsága — e szervezetet 1976-ban alakították meg — két ízben tanácskozott az elmúlt években. Akkor, májusban Budapesten a közösség tagállamai javasolták, hogy hívjanak össze politikai szintű értekezletet a helsinki okmányt aláíró államok részvételével az európai katonai enyhülés és a leszerelés kérdéseinek megtárgyalására. Az atlanti válasz: nem! 1979. október 6-án Leonyid Brezsnyev beszédeit mondott Berlinben, megismételve a VSZ enyhülési javaslatait. Felszólította a NATO-országokat, kezdjenek tárgyalást a közép-hatótávolságú rakéták korlátozásának kérdéseiről. Bejelentette azt is: a Szovjetunió egy év alatt húszezer katonát és ezer harckocsit kivon az NDK területéről. A válasz: a NATO brüsszeli rakétadöntése volt. A szocialista közösség, a Varsói Szerződés mindezek ellenére nem a katonai erő fokozását, hanem a békés egymás mellett élés politikájának eszközeivel törekszik az enyhülés megszilárdítására, a kölcsönös biztonság érdekeit szolgáló leszerelésre. Miklós Gábor (Következik: A biztonság záloga) Tamás: Másfél SZOBd Regény OSSzkomforf Hazainduló szovjet katonákat búcsúztatnak az NDK-ban.
