Kelet-Magyarország, 1980. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-27 / 122. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG ”8n. május 27. ZAJ Képviselőjelöltjeink Újra a tanárnő Már rutinos „honatyának” számít a fiatal, nagykállói tanárnő, Kelemenné Balogh Katalin. Először öt évvel ezelőtt jelölték és választották meg a nyolcas számú választókerület képviselőjének, s most is elnyerte a bizalmát a harmincezer választópolgárnak, azonban az újbóli jelöltségig nem volt könnyű az út. Fiatalon került a parlamenti képviselői székbe, s fiatalon kellett megküzdeni minden gonddal, problémával, egyáltalán megtanulni, mi is a feladata egy képviselőnek. — Az első időszakban mindenféle gondolataim voltak: hogyan tudok megfelelni a bizalomnak, mit kell tennem, egyáltalán elbírom-e választókerületem terheit, örömeit, gondjait. S hogy ezeket a feladatokat teljesítette, abban benne van nagy akaratereje, tanulni vágyása, érdeklődése, és nem utolsósorban a közösség segítsége. Enélkül nem tudta volna ellátni megbízatását. Még szerencse — mondja —, hogy délelőtt dolgoznak, így a délután szabad. A fogadónapok, falugyűlések, amikor alkalom nyílik a választókkal a találkozásra, ilyenkor vannak. Persze Nagykállóban szinte naponta megállítják az utcán, vagy megkeresik a lakásán az emberek, tanácsot KELEMENNÉ BALOGH KATALIN kérnek tőle, a segítségét várják ügyes-bajos dolgaikban. — Az idősebbek leginkább a nyugdíjügyeikben, vagy földjáradék-kérdésekben kérnek tanácsot. Talán az idősebb emberek iránt érzem a legnagyobb felelősséget, hiszen ők a legtöbbször nem tudják, hol kell kopogtatni, hová kell benyitni. El sem mondhatom milyen jó érzés az, amikor megköszönik ügyeik elintézését, pedig nem várok köszönetét. Vállaltam a megbízatást, s ennek követelménye szerint dolgozom. Kelemenné Balogh Katalin nagy felelősséggel végzi munkáját, s mint pedagógus, hozzá a művelődés áll közel, de mint képviselőnek, a gazdaságpolitikát is jól kell ismernie. öt évvel ezelőtt kevésbé volt járatos a gazdálkodás terén. — Azóta sok idő eltelt. Férjhez mentem, szerencsés volt a választásom, agrármérnök felesége lettem. így a férjem — aki a kállósem- jéni termelőszövetkezetben dolgozik —, sokat segít a gazdasági ismereteim bővítésében. Most már nem hat idegennek az országgyűlésen, vagy a képviselőcsoporti üléseken felvetődő gazdasági kérdés. — Először 1977 novemberében kaptam szót a Parlamentben az oktatásüggyel kapcsolatos törvény tárgyalásakor. Az országos problémák mellett a választókerületem örömeit, gondjait is belefűztem a beszédembe. Utána a tárca képviselője válaszolt, de a legnagyobb öröm mégis az volt, amikor a szünetben Kádár elvtárs gratulált. Ezt nem lehet elfelejteni. Kelemenné Balogh Katalint a nagykállói járás megszűnésével új községekben is jelölték képviselőnek. Ez azt jelenti, hogy meg kell ismernie az ott élő embereket, vezetőket, a helyi viszonyokat. Megválasztása esetén jó kezekbe kerül a 8. számú választókerület. Sipos Béla Vélemény a kazánházból — Mit álmodott gyermekként? — Még ki se tudtam mondani, már mozdonyt. ...... — Most égy kázánház „parancsnoka”. — Művezetője — igazít ki Sőrés István, a 33-as választókerület képviselőjelöltje. — Országgyűlési képviselő volt a legutolsó ciklusban. Most képviselőjelölt. Lehet, hogy illetlenség számon kérni a gyermekkori álmot, de hát valójában mit érnek korunkban a gyermekkori álmok? — Mozdonyvezető lettem. Még 1950-ben szereztem géplakatosi képesítést Diósgyőrben. Született nyírbátori vagyok. Akartam, tanulhattam is tovább. 1956-ban mozdony- vezető lettem. Gyönyörű volt, de Nyírbátorban lakott a családom, és akkoriban volt hatvanórás szolgálatunk is. A kislányom sem ismert meg, amikor hazamentem ... — A kazán? — Na látja! Kazán ez is. Még 1959-ben hazajöttem ide. A „Bóni” kazánházához műSÖRÉS ISTVÁN vezetőnek. Nem futottak többé alattam a sínek, de futott a gyárral a történelem. És ez a kazánház egy kicsit a gyár lelke. Nincs olyan messzire a gyerekkor álmaitól, mint látszik. Itt elvégeztem a gépipari technikumot, a marxizmus—leninizmus középiskolát, aztán egy egyéves stúdiumot ipargazdaságból... A L ent, a megye délnyugati sarkában, ahol azt hiszi az arra járó idegen, hogy menten vége az útnak is, hirtelen megszakad az almáskertek füzére, s házak tűnnek fel: Abapusztán vagyunk. A kövesúton öregember araszol. Kicsit előre dűl, vállát a szélnek támasztja, s lépeget. Kalapja legényesen tarkóra tolva, tán még fütyö- részik is. Oka lenne rá, hiszen a szelet nem számítva szép az idő, zöldül a határ, a pacsirták meg úgy dalolnak, mintha lakodalomba lennének. — Miért búsúlnék? Egészség van, pénz is kerül — mondja ravaszkásan mosolyogva, s kezet nyújt. — Budai János, 83 esztendős aba- pusztai lakos. Tőzsgyökeres. A cémányi úton autó húz el, az árokpartra húzódunk. Az árkon túl hatalmas legelő, égy nagy fa alatt kisfiú üldögél. Libákat legeltet, de kezében könyv, s közben olvas. — Az elvtárs honnan jött? — kérdezi az öreg. — Nyíregyházáról? Szép város, jártam ott valamikor. Meg van még a huszárlaktanya? Nincs?! Pedig micsoda híre volt annak. Hál’. istennek, én csak kívülről láttam. Az árokparton heverészünk. Hátunk mögött nagy csapat iskolásgyerek csivitel, most engedték őket haza. Né0> Árokparton hányán békára vadásznak, a nagyobb leánykák mezei virágot szednek az út mentén. — Szép a fű, lassan lehet kaszálni — mondom. — Én már nemigen — szól az öreg. — Vagy három éve még én is suhogtattam, de azóta nem volt kasza a kezemben. Nincs erő, nincs velő. Csak nagy idő azért a nyolcvanhárom év, s kaszáltam én éppen eleget. Hat holdon gazdálkodtam, igaz príma földek vannak erre, de dolgozni kellett keményen. Nyolc gyereket neveltünk fel, s bizony, én még nem aludtam reggel hét óráig életemben. Most már tehetném, de hát milyen az öregember, hamarabb kelek a tyúkoknál. — A gyerekek? — kérdem. — Hát már a legfiatalabb is ötven esztendős. Vannak itt is, de Ausztráliába meg Svédországba is jutott belőlük. Tudja, hogy szokott lenni, mire felnőttek, szétfújta őket a szél, mint ősszel a muharmagot. — Volt már kint náluk? — Én még nem jártam külföldön. ök már voltak itthon többször is. De hát hogy induljak én él vén fejjel a világ túlsó sarkába. Majd talán egyszer az unokák elmennek. Vannak szerencsére sokan, csak itt Abapusztán tizenöt unokám él. Ide járnak iskolába is, de hogy merre vetődnek később, ki tudja? Itt csak a téesz van, s a mai pulyák már tanulnak. Ki mondaná meg, merre fújja őket is a szél? Egyet azért még jó lenne megérni: hogy néhányan közülük itt találnák meg a boldogságukat. S éljenek jobban mint a nagyapjuk. B. G. történelem is sietett körülöttünk, ez vitt magával. — Hűtlenség a mozdonyhoz, hűség a kazánhoz? — A városhoz és a gyárhoz. Itt a gyárban dolgozik a feleségem, itt esztergályos a fiam. A lányom Nyírbélteken dolgozott a Ganzban, azért mondom múltidőben, mert nagyapa leszek nemsokára. Alig várom! A másik fiam felszolgáló itt Bátorban ... — Hogyan kezdődik valaki életében a köz szolgálata? — Nekem itt. A Vöröskeresztben, a szakszervezeti munkában kezdődött. Szeretem az embereket, és itt mindenkit ismerek. Tanácstag lettem, egy kihagyással több cikluson át. Legutóbb az országgyűlési választásokkor képviselővé választottak. — Mit jelentett ez az életében ? — Nehéz beszélni róla, sok ebben az érzés is. Tény: az életem valamelyest változott, de én magam — remélem — nem. Tagja lettem az ország- gyűlés ipari bizottságának, jártam az országot, megismertem sok-sok üzemet. Sok és sokféle gondot. A látóköre az embernek persze tágul, de azért ugyanabban a közegben élő ember marad. Nekem változatlanul nagy élményem, hogy rendbe hozzák Nyírbátorban a Kisbogáti utcát, vagy, hogy épül az Ófe- hértó—Ligettanya út, de ugyanígy élmény az ötéves terv, az elfogadott 24 törvény ... — Kudarc? — Nem annak mondom, de van, ami nem sikerül. Nem sikerülhet, mert az időt, a lehetőségeket előzi meg a kérés. Kimondom: a képviselői munka is olyan, amihez idő kell. Amit négy évvel ezelőtt elképzeltem, ahhoz a négy év kevés, de például élményként és ezt a választók adták, többet is kaptam, mint reméltem. — Milyen érzés jelöltnek lenni ? — Örülök, hogy jelöltként elfogadtak. Ha megválasztanak, akkor megpróbálom ezt a jó érzést a köznek eredményekkel visszaadni... Bartha Gábor A mezőgazdaság előtt biztos távlatok vannak Losonczi Pál választási beszéde Kaposvárott Választási nagygyűlést rendeztek hétfőn Kaposvárott, a Kilián György Művelődési Központ ez alkalomra zászlódíszbe öltöztetett színháztermében. Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottsága tagja, a Magyar Népköztársaság Élnöki Tanácsának elnöke, Somogy megye 12. választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje beszélt a megye és a város választó- polgárainak képviselői, ipari és a mezőgazdasági üzemeinek, intézményeinek dolgozói előtt. A Himnusz hangjai után dn. Kanyar József, a Hazafias Népfront Kaposvári városi Bizottságának elnöke, a megyei levéltár igazgatója köszöntötte a nagygyűlés több mint félezer résztvevőjét, majd Losonczi Pál emelkedett szólásra. — Most a párt és a Hazafias Népfront is számot ad a népnek a végzett munkáról. Tiszta, jó lelkiismerettel állíthatjuk, hogy az 5 évvel ezelőtt megválasztott jelöltek és testületek, az országgyűlés, a kormány, a tanácsok a legutóbbi választások alkalmával meghirdetett programhoz, az akkori vállaláshoz híven, az akkor megfogalmazott politika alapján dolgoztak. Ennek az elvhű, következetes munkának is köszönhető, hogy az elmúlt fél évtizedben nagyot változott az ország. Szűkebb pátriájában körülnézve, vagy az ország bármely táját járva bárki meggyőződhet, hogy új alkotások, hatalmas erőművek, gyárak, mezőgazdasági üzemek, kulturális intézmények, Utak épültek, új városrészek, lakótelepek nőttek ki a földből. Joggal mondhatjuk, hogy szebb lett az ország, szebb és jobb lett az élet hazánkban. — Számokkal, adatokkal mérhető és jellemezhető eredményeink eléggé közismertek, felesleges lenne elismételni őket. Ezekről, életünknek erről, vagy arról a területéről ki-ki a maga módján ítél és ítélhet — mondotta az Elnöki Tanács elnöke, majd azt hangsúlyozta: senki sem vitathatja, hogy népünk három és fél évtizedes harcának, nagy erőket lendületbe hozó építőmunkájának nyomán magyar hazánk politikailag erős, gazdaságilag és kulturálisan mind erőteljesebben fejlődő országgá vált Olyan hazává, amely biztos és tisztességes megélhetést, emberi életet, szabadságot, és biztonságos munkát, jó, alkotásra serkentő munkakörülményeket nyújt állampolgárainak. Ez nagy történelmi vívmányunk! Mindez — mutatott rá — elsősorban a nép akaratát, szorgalmát és alkotókedvét dicséri. Mindaz, ami országunkban épült, kifejlődött, az a nép tehetségének, szellemi erejének és keze munkájának eredménye. Ezt a munkát, népünk szorgalmával kiküzdött eredményeit elismerik és messze határainkon túl, a nagyvilágban is megbecsülik. Körülményeinket elemezve Losonczi Pál szólt arról is, hogy népünk élete nem gondtalan, de életkörülményei és életszínvonala az adott körülmények között megfelelően, életmódja mindinkább szocialista céljaink szerint alakul. Hozzáfűzte, hogy manapság sokat beszélünk nehézségekről, gondokról, s bizonyos, hogy nem valósul meg ötéves tervünk minden célja. Kétségtelen, hogy ez a tény egyrészt a vártnál kedvezőtlenebb külgazdasági körülmények következménye. Annak tudható be, hogy termékeinket a tervezettnél csak jóval alacsonyabb áron tudtuk értékesíteni, ugyanakkor a számítottnál sokkal magasabb volt a behozott energia és nyersanyagok ára. A másik okként pedig saját munkánk fogyatékosságát, a munka alacsony termelékenységét, a drágán előállított és sokszor versehyképtelen termékeket említette. Mindemellett — fűzte hozzá — a gazdasági élet képe nagyon sokrétű. Ismerünk kiválóan dolgozó üzemeket, brigádokat, de van ahol rosz- szul szervezik, vagy végzik a munkát, és csak gyenge eredményt tudnak elérni. A továbbiakban a mező- gazdaságról beszélt, amelyről — mint mondotta — mostanában kevesebb szó esik. — Talán megengedik nekem, hogy itt Somogybán, ahol a mezőgazdaságnak régi hagyományai vannak és a mezőgazdaság képviseli a termelés jelentős hányadát, részletesebben szóljak erről a kérdésről. Ma már mezőgazdaságunkról az országon belül, de határainkon túl is elismeréssel beszélnek. Mező- gazdaságunk teljesítményének köszönhetően az egy főre eső termelés alapján gabonafélékből, húsfélékből Magyarország az élenjáró országok közé küzdötte fel magát. Mezőgazdaságunkban jelenleg fele annyian dolgoznak és kisebb földterületen a dupláját termelik, mint az átszervezés előtti időszakban. Ez azt jelenti, hogy a termelékenység a mezőgazdaságban négyszeresére nőtt, és a növekvő belső ellátás mellett több mint hatszorosára növeltük a mezőgazdasági exportot, a 20 év előttihez képest. Amikor a mezőgazdaság átszervezéséért agitáltunk, itt Somogybán is, emlékszem, hármas jelszót hangoztattunk: „Kevesebb munkával többet termeljünk, és olcsóbban!” az első kettőt megvalósítottuk. Kevesebb munkával lényegesen többet termeltünk, de az olcsóbb termelés ígéretét nem tudtuk megvalósítani, valószínű, hogy ez nem a mezőgazdaság dolgozóin múlott csak. — Visszagondolva a megtett útra, felmerül a kérdés, minek köszönhetők az elért eredmények? Hogyan tudtunk ilyen rövid idő alatt évszázados elmaradottságot felszámolni? Én elsőnek említeném a parasztság egyetértését a szocialista nagyüzemekkel, cselekvő támogatását a nagyüzemi gazdálkodás mindennapi munkájában. Talán felesleges bizonygatni, hogy a parasztság támogatása nélkül a jelenlegi eredmé-- nyeket nem lehetett volna elérni. Sok vita folyt abban az időben, hogy vajon a társadalom részéről a mezőgazdaságnak nyújtott különböző támogatások mikor, hogyan térülnek meg? Ma elmondhatjuk, hogy ennek a segítségnek a hasznát az egész ország lakossága élvezi a biztonságos élelmiszer-ellátásban. A tudomány és a technika eredményeinek az alkalmazásával új eljárások, új fajták jelentek meg a mező- gazdasági termelésben. Valóságos forradalmi átalakulás zajlott le a mezőgazdaságban. És ami. a legfontosabb — mondotta befejezésül — a mezőgazdaság és az élelmiszertermelés előtt biztos távlatok vannak. H árom idős munkás a zajos munkahelyen, az öntödei Vállalat kisvárdai gyárában hallás- károsodást szenvedett. Valamennyien törzsgárdata- gok, csaknem két évtizede, hogy kemény, egészségre ártalmas munkát végeznek. Ügyük — bár nem ők csináltak ügyet betegségükből — a Nyíregyházi Munkaügyi Bíróságra került. A bíróság megyénkben először tárgyalt halláskárosodásból eredő munkaügyi vitát. Mindhármójuknak megítélte a bíróság a járadékot, A halláskárosodást szenvedett fizikai munkásokat más, könnyebb beosztásba helyezték, a fizetésük így lényegesen kevesebb lett. Anyagi követelésüket a munkáltató elutasította, az ügy a munkaügyi döntőbizottság elé került. A döntő- bizottság visszamenőleg az egyik dolgozónak 51 ezer, a másiknak 30 ezer, a harmadiknak 27 ezer forintot ítélt meg. S egyben megítélte a folyamatos járadék (havi 1000—1100 Ft) fizetését. A munkáltató nem volt hajlandó fizetni hűséges és beteg törzsgárdatagjainak, keresetet nyújtott be a munkaügyi bíróságra azzal, hogy a vállalat a halláskárosodást nem tudta volna elhárítani. A bíróság a KÖJÁL véleménye mellé orvosszakértők, és mémökszakértők véleményét kérte. A perben a dolgozók érdekeit képviselte az SZMT jogsegélyszolgálata. Az ügyben jogi nyelven fogalmazva „fellépett” a megyei főügyészség, és a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság megyei igazgatósága is — szintén a dolgozók érdekében. Ezek alapján és természetesen a szakértői véleményekre támaszkodva a bíróság a munkáltató keresetét: "elutasította és a vállalati döntőbizottság döntését helyben hagyta. □ z üzemben nemcsak hárman vannak azok, akiknek ki- sebb-nagyobb mértékben romlott a hallásuk. A szakértői vélemény összegzéséből is kiderül, hogy nem csupán beruházásokkal előzhetők meg a további halláskárosodások. Viszonylag olcsó a zajvédő vatta, a füldugó, a fülvédő. Ezek beszerzése után kötelezni lehet és kell minden dolgozót az óvó rendszabályok megtartására. A kisvárdai üzem termelésére nagy szükség van, de csak az egészséges emberek képesek a keresett termékek előállítására. A három dolgozó ügyének nagy visszhangja volt, bizonyára kellő tanulsággal. N. L.
