Kelet-Magyarország, 1980. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-18 / 115. szám
16 KELET-MAGYARORSZÄG 1980. május 18. MÁR CSAK AZ ÁLLÓHELY SZABAD A legjobb tizenegy kezd Sípszóra vár a bajnokjelölt A meteorológia szerint még a nap is kisüt ma, amikor az NB I-ért játszik a Nyíregyházi Vas- utas-Spartacus SC labdarúgócsapata! Az NB II Keleti csoportját tízpontos előnnyel vezető piroskékeknek mindössze egyetlen pontra van szükségük a bajnoki cim megszerzéséhez. Mindezt hazai pályán, a lelkes szurkolótábor harsány biztatása mellett, a Kazincbarcikai Vegyész ellen egyáltalán nem lehetetlen elérni megyénk csapatának. Szorgalom, lelkesedés — A mai sorsdöntő találkozón a legjobb összeállftásbari lépünk pályára — mondta érdeklődésünkre Temesvári Miklós, az NYVSSC vezető edzője. A már hosszú ideje sérüléssel bajlódó Kozma meggyógyult, s játékra kész. Turtóczky és Kiss szintén felépült, mindketten vállalták a játékot. így a Buús — Szekrényes, Gáspár, Szűcs, Cséke — Kozma, Moldván, Czeczeli — Pólyák, Turtóczky, Kiss tizenegy kezd. A tartalékkapus Májer, a két mezőny- cserejátékos pedig Ambrusz és Lukács. — Játékosaim hét közben nagy- nagy szorgalommal és .elkeíedtp- sei készültek a kazincbarcikaiak ellen. Remélem, hogy a nagy tét ellenére is nyugodtan, felszabadultan játszanak majd a fiúk. Jó és színvonalas mérkőzést várok, természetesen győzelemmel. Barcilca nőm adja fel... A vendég kazincbarcikaiak reménykednek. Bíznak abban, hogy nem szakad meg a nyíregyházi sorozatuk. Az eddigi négy találkozó után ugyanis veretlenül távoztak a nyírségi megyeszékhelyről! 1974-ben l:l-et, 1977-ben pedig 2:2-t harcoltak ki. 1975-ben l:0-ra, 1978-ban pedig 2:0-ra verték az akkori nyíregyházi csapatot. A mostani találkozón is meglepetésre számítanak, annál is inkább, mert csak két ponttal előzik meg a jelenlegi utolsó előtti Debreceni Kinizsit. Szentmarjay Tibor, vezető edző a tervek szerint az alábbi tizenegytől várja az újabb nyíregyházi bravúrt: Fülöp — Bacsó, Tóth, Helgert, Tamás —Koleszárik, Petrovics, Kálmán, Majoros — Kiss L., Szemere. A 18,00 órakor kezdődő összecsapást az egyik legjobb magyar játékvezető, a nemzetközileg is elismert Szávó dirigálja, aki legutóbb az NYVSSC—Újpesti Dózsa nagyszerű MNK-találkozót vezette Nyíregyházán, amikor a piroskékek kiejtették a magyar bajnokot. Szávó két segítője: Szilágyi és Abonyi. A dirigens: Szávó A várható bajnokavatáson igazi futballünnep lesz a stadionban. A jegyek elővételben gazdára találtak, már csak az állóhelyre lehet belépőt kapni. A zsúfolásig telt házra való tekintettel a stadiont délben már kinyitják. Három órától a vasutaszenekar szórakoztatja a nézőket, majd előmérkőzésként 15,45 órától a Jonatán Kupa nemzetközi gyermek-labdarúgótorna döntőjére kerül sor. A kupadöntőt követően az olimpiai sportünnepélyen legsikeresebben szerepelt általános és középiskolák mutatják be látványos tornagyakorlatukat. Díjkiosztás, tombola Az NYVSSC—Kazincbarcika találkozó szünetében kerül sor a Jonatán Kupa díjkiosztó ünnepségére, valamint a tombolasorsolásra. A tombolajegyet — melyen a nyíregyházi labdarúgócsapat játékosainak és edzőinek fényképe is látható — vásároló nézők között értékes ajándékokat sorsolnak ki. A fődíj egy kerékpár. Amennyiben sikerül a bajnoki cím kivívása, a 90 perc után a zöld gyepen folytatódik a fut- ballünnepség. Éppen ezért a rendezők ismételten kérik a lelkes szurkolótábort, hogy ne menjenek be a nézőtérről a pályára. Természetesen az ünnepi pillanatok után lesz rá lehetőség, hogy a gyepen köszöntsék kedvenceiket. Ózdon az ASE Megyénk másik NB Il-es csapata, az Asztalos SE Ózdra utazik. Az elmúlt vasárnapi váratlan hazai vereség után legalább egy pontot kellene szerezniük a pirosfehéreknek. Ez nagyon nehéz lesz, hiszen az Ózdi Kohász remek formába lendült és a 7. helyre tornázta fel magát. Legutóbb például Gyulán nyertek a Borsod megyeiek, s győzelemre számítanak az ASE ellen is. A labdarúgó NB II további mai mérkőzései: Debreceni Universitas—Debreceni Kinizsi, Szolnok— Lehel SC, Hódmezővásárhely— Papp József SE, Eger—Szabó Lajos SE, Szarvas—Gyula, Balassagyarmat—Olefin SC, Miskolci VSC—Orosháza, Békéscsabai TASK—Gyöngyös. A bajnokság állása: MBl A labdarúgó NB I szombati fordulójában eldőlt a kiesés kérdése. A MAV-Előre vereséget szenvedett a DVTK-tól, míg a Salgótarján és a PVSK hazai pályán vesztett, így alighanem ez a három csapat mond búcsút az élvonalnak. A nagyok népstadiont rangadóján a Honvéd egy pontot szerzett, de így is őrzi tetemes előnyét. A második helyen most a Videoton áll, amely 4:l-re verte a Dunaújvárost. A labdarúgó NB I szombati fordulójának eredményei: Videoton —Dunaújváros 4:1, DVTK—MÁV Előre 2:0, Békéscsaba—Volán SC 1:1, Debrecen—PMSC 1:1, Salgótarján—Rába ETO 1:4, MTK-VM —Tatabánya 1:0, PVSK—ZTE 1:2, Újpesti Dózsa—Vasas 4:3, FTC— Bp. Honvéd 2:2. A BAJNOKSÁG ALLAS A: 1. Bp. Honvéd 29 16 10 3 57-32 42 2. Videoton 29 16 6 7 59-41 38 3. Vasas 29 13 10 6 62-43 36 4. U. Dózsa 29 15 6 8 68-55 36 5. FTC 29 12 9 8 62-46 33 6. Tatabánya 29 12 9 8 43-35 33 7. ZTE 29 10 11 8 46-45 31 8. PMSC 29 10 9 10 49-34 29 9. Rába ETO 29 13 3 13 51-52 29 10. DVTK 29 11 6 12 41-36 28 11. MTK-VM 29 10 8 11 40-44 28 12. B.-csaba 29 8 11 10 45-56 27 13. Debrecen 29 7 12 10 32-34 26 14. Dunaújv. 29 8 10 11 46-50 26 15. Volán SC 29 8 9 12 34-50 25 16. MÁV Előre 29 5 9 14 26-50 21 17. STC 29 5 9 15 27-46 19 18. PVSK 29 4 7 18 23-62 15 JONATÁN KUPA FTC — KSI döntő Szombaton Nyíregyházán két mérkőzéssel folytatódtak a Jonatán Kupa nemzetközi gyermek labdarúgótorna küzdelmei. Délelőtt 9 órakor a Ferencváros és a ZTE fiataljai léptek pályára, majd folytatásban a KSI—Kosice találkozóra került sor. A zöld-fehérek közepes teljesítménnyel nehezen győztek a túlnyomórészt védekező pacsai kollégisták ellen, ezzel a várakozásnak megfelelően a kupa döntőjének résztvevői lettek. A másik mérkőzésen a Nyíregyházát legyőző központi sportiskolások — bár végig mezőnyfölényben voltak — nem tudták megismételni teljesítményüket, de egygólos győzelmükkel biztosítani tudták helyüket a vasárnapi döntőben. A mai NB Il-es mérkőzés előtt a döntőt tehát a táVályi győztes KSI és az FTC csapatai vívják, az NYVSSC a zalaegerszegiekkel játszik a harmadik helyért, míg a torna ötödik helyének megszerzéséért a Kosice s a Baia Maré csapatai lépnek pályára. Ki lesz a végső győztes? Horváth Ödön (FTC): — Remélem, hogy sikerül felülkerekednünk és a díszes trófeát megszerezni. Az idén már háromszor találkoztunk a KSI-vel, mindhárom mérkőzésen mi győztünk. Ettől függetlenül, nehéz mérkőEőry Tibor (KSI): — Nagyon bízom, hogy a Nyíregyháza ellen mutatott formát sikerül megismételni, ami egyben a győzelmet jelenthetné. De szép is lenne ... Szombati eredmények: FTC—ZTE 2:0 (1:0). Vezette: Puskás. G: Szakács, Molnár. Jók: Túrái, Temesvári, Szakács, Albert, ill. Hencz, Tóth. KSI—ZTS Kosice 1:0 (1:0). V: Szegedi. G: Zoltán. Jók: Potor- nai, Kolarics, Sipos, Balogh T., Laczkovics, ill. Jakub, Hudak. Csoportmérkőzések végeredménye, A-csoport 1. KSI 2 2------4-1 4 2. Nyíregyháza 2 1 — 17-3 2 3, Kosice 2------2 0-7 — B-csoport 1. FTC 2 2------9-1 4 2. ZTE 2 1 — 14-3 2 3. Baia Maré 2------ 2 2-11 — MÁI MŰSOR Asztalitenisz, NB III: Nyh. Vízügyi-MEDOSZ SE—Debreceni Vörös Meteor, férfimérkőzés az EVISZ tornatermében, 11,00 óra. Kézilabda, NB I B: MMTK—Borsodi Bányász, női mérkőzés a mátészalkai sporttelepen, 10,00 óra. NB II: Nyírbátor— Tiszavasvári, férfimérkőzés a nyírbátori sporttelepen, 10,00 óra. Kosárlabda, NB II: Nyh. Mezőgazdasági Főiskola—Hódmezős vásárhely, női mérkőzés a főiskola tornatermében, 11,00 óra. Röplabda, NB II: Tiszavasvári—Bp. Ferroglóbusz, női mérkőzés Tiszavasváriban, 11,00 óra. Labdarúgás, NB II (kezdési idő 18,00 óra): NYVSSC-Kazincbarcika, stadion, v.: Szávó (Szilágyi S., Abonyi). OKSE— Asztalos SE, özd, v.: Kóródi (Puhl, Mészáros). Jonatán Kupa nemzetközi torna Nyíregyházán, a Tiszavasvári úti pályán. Az 5—6. helyért, 9,00 óra. A 3—4. helyért 10,30 óra. A döntő a városi stadionban 15,45 órától, az NYVSSC— Kazincbarcika NB Il-es mérkőzés előtt. A góllövőlista állása: 3 gólos: Bús (Nyíregyháza); 2 gólos: Albert (FTC), Kelemen (Nyíregyháza). Szilágyi (FTC), Takács (ZTE). Kovács György Olimpiai sportünnepély A 110-es számú szakmunkásképző intézet fiataljainak nyitó zászlógyakorlata. Szombaton délután tízezer néző előtt olimpiai sportünnepélyt rendeztek a nyíregyházi városi stadionban. Czakó Istvánnak, a Nyíregyházi Városi Tanács elnökhelyettesének megnyitója után a 110-es számú ipari szakmunkásképző intézet tanulói mutatták be zászlógyakorlatukat, amely nagy sikert aratott. Aztán az általános iskolák, az 1-es és a 2-es gyakorló, a 2-es, a 3-as a 6-os, a 12-es, a 17-es, az 5-ös, a 9-es és a 15- ös diákjai látványos gyakorlataikkal ragadtatták tapsra a nézőket. A több, mint kétórás program a középiskolák tanulóinak műsorával folytatódott. A kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskola, a 107-es számú ipari szakmunkásképző intézet, az ipari szakközépiskola és a Zrínyi Ilona Gimnázium fiataljai ügyeskedtek a zöld gyepen. Az olimpiai sportünnepély zárógyakorlatát a Széchenyi István Közgazda- sági és Pénzügyi Szakközépiskola, valamint a Vasvári Pál Gimnázium tanulói mutatták be. Gaál Béla képriportja A kereskedelmi szakközépiskolások esernyővel. A 15-ös számú általános iskolások az olimpiai felirattal. Az 5-ös iskola egyik elsőse a sportünnepélyen. Az általános iskolások szalaggyakorlata. Az MSZMP Szabolca-SzatmAr megyei Bizottsága é* a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-377, 11-435, 11-535, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, PL: 47, 4401 ■ ■ . Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 ■ fVBIBI- Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, PL: 30 HLlimnimmnAn Felelős kiadó: HAdl Lajos Fanl!VnH1lTk/2fD Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél ■inn^tn IM WIIJ| Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre 00,— forint, egy évre 300,— forint Kéziratokat nem őrsünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 33 090 HU ISSN 0133—3058 1. Nyíregyháza 33 20 8 5 78-28 48 2. DUSE 33 15 8 10 43-36 38 3. Szolnok 33 15 7 11 52-37 37 4. H. MSE 33 12 13 8 34-21 37 5. Szabó SE 33 13 9 11 41-36 35 6. Eger 33 12 11 10 41-41 35 7. özd 33 12 11 10 46-51 35 8. Gyöngyös 33 12 10 11 39-46 34 9. Szarvas 33 11 10 12 35-40 32 10. R.-bárc. 33 12 7 14 49-44 31 11. MVSC 33 10 11 12 48-51 31 12. Ászt. SE 33 13 5 15 45-49 31 13. Gyula 33 13 5 15 42-48 31 14. Lehel SC 33 8 15 10 31-39 31 15. Papp SE 33 11 8 14 48-53 30 16. B.-gyarm. 33 12 6 15 33-43 30 17. B. TASK 33 11 7 15 31-38 29 18. Orosháza 33 9 11 13 38-46 29 19. D. Kinizsi 33 10 9 14 42-54 29 20. Olefin SC 33 10 7 16 30-45 27