Kelet-Magyarország, 1980. április (40. évfolyam, 78-100. szám)
1980-04-13 / 86. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. április 13. BTT TÁJAK, KÖBÖK, MÚZEUMOK A vendég-. fogadótól a szállodáig Ez a címe a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (Bp„ I. Fortuna u. 4.) legújabb állandó kiállításának. A mai értelemben vett szállodaipar Magyarországon is több száz éves múltra tekint vissza. E tárlaton erről kapunk átfogó képet. Győri Lajos képriportja Középkori törvényeink többféle módon rendelkeztek az utazók ellátásáról. Ahol nem volt fogadó, ott a falu bírája jelölte ki a házat, ahol az utas szállást kaphatott. A kisebb településeken csapszék, később csárda szolgált éjszakai pihenőhelyül. Szintén a pécsi Nádor szálloda századeleji hangulata fogad a negyedik teremben. A bútorok egy társaikodósa- rok berendezési tárgyai. Korabeli stílusú hál>?szoba"berendezés A múzeum második termében már a XVII. század vendégfogadó hálózatával, majd a XIX. században létesített szállodákkal ismerkedhetünk meg. Tovább sétálva egyenesen a Nádor szálloda egykori kávéházába léphetünk. A szállodaipar fejlődésével már nemcsak szobákat, hanem közös szórakozó- és étkezőhelyiségeket is létesítettek a hotelekben. A szélesebb közvéleményben — elsősorban iskolai stúdiumok alapján — mélyen rögződött az igazságos, a dicsőséges király képe Hunyadi Mátyásról. A Lengyel Dénes gondozásában közreadott mondák gyűjteménye ezt tovább erősítette: Mátyás királlyá választása a Duna jegén, a kolozsvári bíró megbüntetése. a gömöri urak regulázása, Kinizsi Pál molnárlegény kinevezése a legendás hírűvé lett Fekete sereg élére mind-mind adalék e Mátyás-kép erősítéséhez. Ezzel együtt bizonyos korhangulatot is hordozunk magunkban az ideális királyról, pontosabban a vezető ideálról, s hajlamosak vagyunk ezt a történelmi nosztalgiát privalizálni is. E mellé a Mátyás dicséretét és dicsőségét ébrentartó mondakör és nosztalgia mellé adja kezünkbe Gergely Mihály a „Költő és király” című kisregényét. FILMJEGYZET Brutalitás a moziban Többen panaszkodnak: elönti a vér a mozivásznat, tombol a durvaság a mai filmekben (nemcsak a bűnügyi történetekben, hanem a „sze- lidebb” társadalomrajzokban is). A norma minimum hatnyolc ütés, rúgás, pofon. Se szeri, se száma az erőszakos cselekményeknek. „Állítsák meg ezt a szörnyűséges lavinát!” — hangoztatják az új divat (vagy szokás? vagy irányzat? vagy stílus?) ellenségei. Mielőtt példáinkkal előhozakodnánk, hadd említsünk meg egy-két általánosságot a témával és filmtükrével kapcsolatban. Szó sincs arról, hogy a kegyetlenséget napjaink rendezői fedezték volna fel. Világunk borzalmairól már a tízes-húszas évek filmcsináló mesterei beszéltek, még iskolák is épültek arra. hogy az életet elborítják a félelmetes árnyak (gondoljunk az expresszionizmusra és a Dr. Caligari-ra). A horrorfilm hasonlóképpen nem friss lelemény. Már apáinkat, sőt' nagyapáinkat — ha párjukkal voltak: szüleinket és nagyszüleinket — is rémít- gették efféle vértől csöpögő mesékkel. A krimi őse, a thriller — sok mesterdarabja a húszas, harmincas évekből való — egyáltalán nem szolid műfaj. Legfeljebb a tálalás jellege, a dózis foka változott. Kifinomultabb a technika, a látványt ügyesebben adagolják, nagyobb gondot fordítanak a részletek hitelességére. Egyszóval: más oka lehet a filmesek kitartó érdeklődésének a kriminalisztika és különféle rendű-rangú hajtása iránt. Az erőszakkultusznak roppant prózai a magyarázata. Sajnos, a mai valóság sokkal keményebb — ha úgy tetszik: brutálisabb —, mint a tegnapi volt, következésképpen a rendezők sem kozmetikázhatnak. A konfliktusok jelentős része felforrósítja az indulatokat, márpedig az ilyesmi együtt jár a pokol elszabadulásával. Háborút sokan viselnek egymás ellen: országok, fajok, nemzetek, ideológiák, pártok, csoportok stb. Összeütközésük az esetek többségében élet-halálküzdelem s csöppet sem békés csetepaté. Különben a százfokos izzást — s ami ennek a következménye: a kegyetlenség eluralkodását — a tegnap, sőt tegnapelőtt eseményeire is vonatkoztathatjuk. Emlékezzünk az Andrej Rubljovra és Tar- kovszkij nagyon is meggyőző magyarázatára. Ilyesmiket mondott, amikor fejére olvasták,. szadizmusát”: „Lapozzák fel a korabeli krónikákat. Minden lapon ilyesmi áll: felnégyelték, kerékbe törték, kiszúrták a szemét, kivégezték, nyíl fúrta át a testét Stb. Milyen jogon szelídítsem meg ezt a sok iszonyatot, ha egyszer a korszak lényegéről beszélek?” Védeném a „piff-puff, dirr- durr” lavináját? Egyáltalán nem. Csak a dialektikus szemlélet fontosságára figyelmeztetnék. Meg arra is, hogy válasszuk külön az ocsút a búzától, a művészetet a kommerszárutól. Ezzel már arra is válaszoltam, hogy a sokkolás önmagában még nem perdöntő. A jelenséget nem a divat (és nem is a szokások, az irányzatok, vagy a stílusok) mértékegységeivel szükséges alkotóelemeire bontanunk. A tematika önmagában soha nem minősít. És az sem döntheti el egy mű eszmeiművészi rangját, hogy hányán és hogyan halnak meg benne. A brutalitásnak nagyjából hasonló a helye és a funkciója a műalkotásban, mint az erotikának. Mivel része az emberi életnek és a cselekvéseknek, nem lenne helyénvaló kiebrudalni a filmből sem. ábrázolását azonban ajánlatos megfelelő korlátok közé terelni. Természetesen a jó ízlés határain belül, kellő mértéktartással, mindig funkcionális tartalommal. Francis Ford Coppola A keresztapá-ban a maffia félelmetes gépezetének mozgsT- tórugóira irányítja a figyelmet. Munkája mesteri, de mintha olyan következtetéseket sugallna, melyekkel mindenképpen vitatkozni szükséges. A kiváló amerikai "rendező misztifikálja az alvilági erőt, mely keresztül-ka- sul fonja az USA társadalmi szféráit. És azt is példázza a történettel, hogy a bandaszellem ellen úgyszólván lehetetlen védekezni. Számos USA-filmnek ez a fő motívuma. A Sugarlandi hajtóvadászattól kezdve a Serpico- ig elkötelezett mesterek és ügyes iparosok figyelmeztettek arra, hogy vigyázzunk — lassan már lépni sem tudunk anélkül, hogy pisztolycső ne meredne ránk (szerencsére nem rólunk van szó, hanem a nyugati politikai morálról). Más kapitalista országok filmgyártásában is találkozhatunk hasonló jelenetekkel és konklúziókkal. A skála széles. Egyik pólusán az alantas ösztönöket kiszolgáló kommersz-tákolmányok állnak, a másikon például Francis Ford Coppola nálunk most megelevenedő vietnami freskója, az Apokalipszis, most. Progresszív eszmék népszerűsítésére vállalkozó alkotók is elvéthetik a mértéket. Nyugat-Berlinben láttam a Cuenca-eset című spanyol drámát. Iszonyatos kínzások elevenedtek meg benne kínos részletességgel. Ilyesmire szokás mondani: kevesebb — több lenne ... A magyar film A trombitással, Az erőd-del, a Rossz- emberek-kel „emelt kalapot” a megváltoztatott — kissé lazább — normák előtt. Magam a visszafogottságot kedvelem inkább, nem lelkesedem a grand guignol egyetlen eleméért sem, azt azonban el kell ismernem: a művek olyan időszakot vagy atmoszférát mutatnak be, melyben tényleg parádézott a kegyetlenség (a megállapítás a sci- fikre is érvényes). A konfliktusok elsimítása gyakran elképzelhetetlen békés úton. Ilyenkor veszi át az uralmat az erőszak, melyet — mint motívumot — nem száműzhetünk a moziból, a „hogyan” esztétikumára azonban igenis felhívjuk a figyelmet. A művészet úszó jéghegy. Ami a víz alatt rejtőzik, nem feltétlenül szükséges megmutatni. Jó lenne, ha a rendezők, akik a gyilkos harcról beszélnek, nem feledkeznének meg erről az igazságról. Veress József / „...Minden harcosra vigyáznunk kell...” (GERGELY MIHÁLY: KÖLTŐ ÉS KIRÁLY) Gergely a király rendhagyó képét rajzolja meg. Nem vonja kétségbe Mátyás nagyságát, történelmi szerepét, de alakját, emberi személyeisé- gét egy a történetírás által már jelzett problémakör művészi eszközökkel történt megrajzolásával teszi megis- merhetőbbé, emberibbé. A felszín helyett a mélység igazának feltárása útján segíti egy árnyaltabb kép kialakításához olvasóit. Nemzeti múltunk azon szakaszát vizsgálja, amikor a 15. században az ország élén olyan történetileg is nagy egyéniségek álltak, mint a hatalmasokat megfékező király, Mátyás, a humanista poéta, Janus Pannonius, a Hunyadi fiúk egykori nevelője, Vitéz János és a püspök Váradi Péter. Kapcsolatrendszerük feltárására a múltat írja Gergely Mihály, — mestersége jellegéből fakadóan — minden öncélúság nélkül. Tollát a múlt megismerésének igazságigénye vezette, s a társadalmi tartalom konkrétsága növelte művészi munkája hitelét. Azt a történetírásból is jól ismert viszonyrendszert vizsgálja, melyben Janus Pannonius és Vitéz János háttérbe szorul, nem támogatva Mátyás nyugati hadjáratait — 1471-ben a török- ellenes politika megtagadását sejtve — a király ellen fordul. Gergely Mihály dokumen- táris erővel rajzol meg egy olyan hátteret, mely nem kínál lehetőséget Mátyás tévedései megkérdőjelezésére. Ez a háttér azonban nem a történeti adalékok tára. hanem a jobbítani törekvő szubjektum vágyai és az objektív adottságok (a történelmi helyzet) őszinte küzdelme. Gergely Mihály nagy erénye, hogy vállalta Mátyás király és Vitéz János, valamint Mátyás és Janus váltakozó hevességű, szenvedélyes vitáinak leírását. Felfokozott igazságkereső szenvedéllyel ír, s bár elkötelezetten áll Janus pártjára, s nem hagy kétséget Mátyás uralkodása utolsó éveinek nagy tévedései felől, de művészi ereje hitelét növeli az a mértéktartás, mely nem sérti Mátyás - személyisége történelmi hitelét, inkább meditációra késztetően segíti a korról alkotott kép teljesebbé tételét. Gergely Mihály e kisregénye — különösen sítételes párhuzama miatt — a ma emberének szóló intelmező írás: hősei életének drámai fordulatait bemutatva a felelősséggel vállalt útkeresést segíti. Formai megoldásával is a társadalmi viszonyok minőségére utál: a hosszúra nyúlt párbeszédek logikus felépítése alapos mesterségbeli tudással párosul, a szöveg és a stílus feszessége, a nyelvi lelemények — még a legközvetlenebb formákban is — a jellemek, az érzelmek bemutatásának sikeres eszközei. Gergely Mihály több műfajú író. Tanulmányok, novellák után jelentkezett kisregénnyel. Ezt a formát találta legalkalmasabbnak mondanivalója megfogalmazására : a lelkiismeret türelmetlenségével vall az élet drámai konfliktusairól, az igazság olyan sérelmeiről, melyeket nem lehet a parancs szavával jóvá tenni. Ábrázolási erénye a hiteles bemutatás. Mindez annak tanúsága, hogy írásainak szemlélete, módszere egységes pályaszakaszt jelez Gergely Mihály művészetében. (Szépirodalmi, 1979.) Miklós Elemér
