Kelet-Magyarország, 1980. április (40. évfolyam, 78-100. szám)
1980-04-20 / 92. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. április 20. 35 esztendő: 38 millió kötet... Á barátság kiadója Nyíregyházi beszélgetés B. A. Gvargyionov igazgatóval A közelmúlt rangos politikai és kulturális eseménysorozatának, Kárpátontúl barátsági napjainak érdekes színfoltja volt az ungvári Kárpáti Könyvkiadó nyíregyházi bemutatkozása. Ez alkalomra az alapításának 35. évfordulóját idén ünneplő intézmény kiadói termésének színe-javát elhozta a kiállítás helyszínére, a Móricz Zsigmond megyei könyvtárba. A megnyitón részt vevő ulkrán íróküldöttség soraiban ott találtuk Borisz Alekszandrov Gvargyionovot, a kiadó igazgatóját. szágok kultúrájának, hagyományainak megismertetésében végzett tevékenységünkért kaptuk meg. Ez volt és ez lesz legfőbb, legfontosabb célunk a jövőben. Megismertetni olvasóinkkal — legyenek azok ukránok, oroszok, magyarok vagy moldvaiak — a szocializmust építő országok, nagy közösségek haladó hagyományait, irodalmi klasz- szikusaik legjelentősebb alkotásait. Ennek szellemében került ki a nyomdából magyar nyelven Tolsztoj és Gorkij, Gajdar és Katajev, Polevoj és Szimonov több munkája. S e szellem jegyében tettük köz— Milyen számokkal érzékeltethetnénk legjobban az Önök munkáját? — Idén 35 esztendős intézményünk a három és fél évtized során 2700 könyv gondozását vállalta magára. Mindezek összesen 38 millió példányban láttak napvilágot. 1958-ban jelentős változást eredményezett, hogy szorosabbá fűztük kapcsolatainkat magyar testvérintézményeinkkel. Ezt követően sorra vettük fel a kapcsolatot magyar kiadókkal. Elsőként engedje meg, hogy a Kossuthot említsem. Ám élő és alkotó együttműködésünk van sok egyéb mellett a Móra, a Magvető, a Gondolat, s az Európa kiadókkal, is. Természetes, hogy kapcsolataink eredményei a magyar nyelven megjelenő könyvek. Külön szerkesztőségünk foglalkozik a magyarul megjelenő könyvek szerkesztésével, gondozásával.-Au vínagyaron, ifiívül, adunk ki könyvet ukrán, orosz, mold- ván nyelven, s az idegenforgalom igényének megfelelően szlovákul, csehül és románul is. A közös gondozásban 380 könyv jelent meg több mint 12 millió példányban a Kárpátontúl és a magyar könyvesboltok, szaküzletek polcain. kinccsé orosz és ukrán fordításban Petőfi Sándor, Ady Endre költészetét, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Illés Béla és Mesterházi Lajos prózáját. — Minden esztendőben felállítjuk-sátrunkat Ja budápes'- ö vS3i 1MÍ1 feöhy'vüfcäban', gazdagítva ezzel az önök ünnepi könyvhetének választékát, kínálatát. Megfordultunk Békéscsabán, voltunk Sárospatakon s ezért vagyunk most itt, Nyíregyházán, ahová örömmel jöttünk az első hívó szóra... — Miként fogalmazná meg a „Kárpátok” legfőbb törekvését? — Kiadónk nagy elismerése, hogy címünkben büszkén viselhetjük a „Népek barátsága érdemrendet”. A magas kitüntetést a szocialista or— A Móricz Zsigmond megyei Könyvtár esete is példázza: ismerik az Önök gondozta köteteket hazánkban is. A könyvbarátok bizonyára megkérdeznék: mit tervez a kiadó 1980-ra? — Elöljáróban: közel 25 könyvet szeretnénk ez évben megjelentetni, csaknem 700 ezer példányban magyarul. S néhányat, csupán ízelítőül: Leonyid Brezsnyev irodalmi munkái korábban már megjelentek külön kötetben. Az idén tisztelettel adózva az államférfinak — aki a közeli hetekben vette át a Lenin irodalmi díjat három művéért — most egy, közös kötetben jelentetjük majd meg a Kossuth Kiadóval közösen az „Ujjászületés”-t, „A kisföld”- et és „A szűzföld”-et. Tovább folytatjuk Lenin műveinek kiadását. Az idén a Kossuthtal egy kötet megjelentetését vettük számba. — A Móra Kiadóval együtt jelentetjük majd meg az ifjúsági irodalom két jelentős alkotójának immáron klasszikus regényét: Fagyajev Ifjú Gárdájáról és Katajev „Távolban egy fehér vitorla” című regényéről van szó. — Jelentős vállalkozásunk lesz, s talán e tekintetben úttörő is, hogy három kiadó: a Móra, a Kárpátok és a pozsonyi Madách közösen adja ki Kalina Gyemikina regényét, a „Mese a fehér cápáról” címűt. — A Kossuth Kiadóra visz- szatérve: Dmitrij Popovics ukrán író „Küzdve küzdöttünk” című regényében a II. világháború egyes mozzanataira emlékezik. Zömében magyar vonatkozású a könyv, hiszen a szerző a Margit körúti fegyházban raboskodott a felszabadulás előtt. — Az izgalmakat kedvelő olvasóinknak ajánlhatom szíves figyelmükbe azt a gyűjteményes kötetet, amelyben — mint a címe is utal rá — felderítők és hírszerzők vallanak a ííagy Honvédő Háború frontjának első'Vonalában eltöltött napjaikról. — Végezetül két könyv, mindkettőt az Európával karöltve bocsátjuk ki: az első Alekszandr Sztyepanov alkotása, a „Port-Artur” — cselekménye a japán—orosz háborúban játszódik. A másik pedig Pavel Zagrebelnij regénye, a „Jevprakszija”. Történik a XI. században a kijevi fejedelemségben ... — Élve az alkalommal, engedje meg, hogy megköszönjem a kiállításunk iránt megnyilvánult nagy érdeklődést. A Nyíregyházán tapasztaltak is megerősítettek bennünket, hogy kiadói törekvéseinkkel helyes célt szolgálunk és jó úton, a barátság útján haladunk. Kalenda Zoltán tálán durvaság töltötte be egész lényét, higgadt, közönyös és szenvtelen, zord és szürke volt. Ha szólt — már tudniillik, ha szólnia kellett — kollégáihoz, szinte kátránnyal kente be a szavait: teljes kietlenség fogta körül még a szerkesztőség többi szobáit is az ő szomszédságában. Ö az elvégzett, precízen felvett külföldi híradásait az illető polcra tette, ahonnan a másik precíztóni, az altiszt az olvasószerkesztőhöz vitte. Lőrinc sem kellő figyelemmel, sem kellő áhítattal nem azonosult embertársakkal. Míg József Attila a nyomo- roncok lábanyomát is kitapogatta, s maga számára az volt a legnagyobb kaland, hogy ezrekkel, százezrekkel, milliókkal azonosuljon — Lőrinc, amint kilépett a radak- ció küszöbén, otthonában bezárkózott és íróasztala mellett a szellem nagyuraságát játszotta. Az alkotók nagy nemzetközi társaságából emelt ki kristályos tökéletességű darabokat, s tette át fénylő magyarságú szövegre. Nemcsak a nagv szellemek, alkotók „Egyesült Európáját” vette szem ügyre. Egyre inkább kiterjedt érdeklődése elért az emberi műveltség keleti forrásáig, Indiáig és Kínáig. Már a szovjet költő-, két is híven tolmácsolta ... íme, a lőrinci pokoljárás. Nagy betegsége már akkor másfél éve tartott. Egyre görcsösebben a műhelybe csukta magát. A klasszikus orosz irodalom ékkőit a magyar nyelv másfajta kristályrendszerébe szép fénnyel tette át. Régi, ismert szellemi-irodalmi fogékonysága a betegségével egyszerre csak tovább nőtt, a szovjet látásmódba is belevetette magát, de nem ferdítette azt egy fikarcnyit sem. Rabja írói műhelyének! Már nagy szerelme is eltávozott az élők közül: elvesztette legnagyobb, legönzőbb örömét és kielégülését. Most már minden kötelemtől megszabadulva, belebújt mestersége titkai közé; tudta, hogy csak az írással tud felülkerekednie — ha tud ... De mentül inkább növelte belső riadalmát, zaklatottságát a betegség. annál inkább megszállta a munkadüh. * Változóban volt a pokoljáró poéta külseje is ... Az élettől való kivonulás hajlítani kezdte a könyörülete-- ségre, az egyes egvéniségek megértésére. Már türtőztetni is tudta magát. Ahogy föléi e nőtt a nagy és kiismerhetetlen zsarnok, a rák — úgy szelídült embertársai iránt. Kifáradt egyszóval: keménységén lágyítva ment a vég felé. Az önhittség, a gőg niem viseli el a tartós szenvedést. Jól tudták ezt régebben bölcsek és aszkéták: a végső csapás előtt fejet illik hajtani... Mielőtt elnyelte volna a Végtelen — ki akart békül- ni magával és embertásaival. * — Másnap, mire odaértem, szemét már lefogták. Arcvonásai kisimultak. Micsoda jeleneteket olvashattam volna ki a forró és félelmetes lobo- gású szeméből az utolsó alkalommal. Vajon milyenné vált volna robbanó tehetsége, ha úgy vonzódott volna az egyszerű, faragatlan emberekhez, mint József Attila? Így tusakodott költőbarát- ja életének, költészetének értelmezésével Fábián Dániel, aki sebészdiplomájához nyugodtan igényelhetett volna irodalmi doktorátust. Most, hogy a múlt hetekben ő is meghalt, régi hangja, régi előadása e sorokon át emelkedik ki a némaságból. Erdős Jenő Szabolcs-szatmári emberek Az utazó tanító JUHASZ BÉLA Két évvel ezelőtt, nyáron ismerkedtem meg Juhász Bélával. Az NDK-ba tartottam egy Express-csoporttal, melynek ő volt a tolmácsa. Attól kezdve gyakran találkoztunk, megkerestük egymást. Ha Nyíregyházán járt, nem mulasztott el felkeresni, én is így tettem, ha Szatmár- cseke felé vitt az utam. Már a repülőgépen, de Drezdában is sokat beszélgettünk, volt közös témánk. Ott kikerekedett egy kép Béláról, az életéről, s beszélgetéseink alapján úgy éreztem, jól megismertem újdonsült barátomat. Aztán minden újabb beszélgetés után rájöttem, alig ismerem még. Igaz nem faggattam, ő mesélt, gondoltam, amit el alkar mondaná, anélkül is elmondja, ha nem kérdezem. Legutóbb Szatmárcsekén találkoztam tanító barátommal. Ilyenkor mindig felelevenítjük a közös útunkat, beszélgetünk Szatmárról. a fotózásról, a filmezésről. — Nem jó az, ha valakinek már emlékei vannak — mondom neki. — Az biztos, hogy nem — helyesel Béla — de mit lehet tenni olyankor. Huszonhét évem alatt olyan sok mindenen estem keresztül, hogy óhatatlanul nyomot hagytak bennem az eltelt esztendők. — A mondat befejezése után feláll, a szekrényből egy csomag cigarettát vesz elő. megszokott mozdulattal bontja fel, gyújt rá. ■ Tudom, hogy nem do- HáhyZol, dé én 'nem tudok lemondani róla. Könnyebb így a beszélgetés is. Naponta elmegy ikét dobozzal ebből a gyógycigarettából — és mutatja a Fiitól zöld dobozát. — Megpróbáltam leszokni róla, egy hónapig egy szálat sem szívtam, utána két hétig napi három dobozzal füstöltem el. Úgy döntöttem ilyen áron nem szokom le a dohányzásról. inkább maradjon a napi két doboz. Mélyet szippant, élvezettel fújja ki a füstöt. Aztán kezdi életét mesélni. Kiskunhalason születtem. Szüleim különben tősgyökeres szabolcsiak. Édesanyám nagydobosi, édesapám pedig Kisvárdára való. ahol most is laknak, de életük nagv részét Papon töltötték. Apám a születésem ideién katonai to- vábbszolgálatot vállalt. így kerültem életem első éveiben Bácskába. Hatéves koromig tíz helyen laktam. Később Pestre kerültem keresztanyámhoz, hogy legalább én vésze'iem át azt a rengeteg költözködést. Érettségi után három évig — 1971 és 74 között — az NDK-ban dolgoztam és ez meghatározó pont lett az életemben. Talán úgy is mondhatnám, ettől kezdve újra születtem. Hazajőve a tanárképző főiskola tanítói szakára jártam nappalin, majd levelezőként Ramocsa- házán, később pedig itt, Szatmárcsekén tanítottam, tanítok ma is. — Világéletemben szerettem utazni, felfedezni az ismeretlent. Nem tudom honnan ragadt rám. mindenesetre már középiskolás koromban rengeteget utaztam stopnál, vonattal. Ez hajtott az NDK-ba, talán úgy is mondhatnám, kalandvágy volt bennem. Olvastam az újságban a hirdetést, jelentkez- * tem. Érettségim volt. szakmám nem. Szerencsére német tagozatos gimnáziumba jártam, már akkor elég jól beszéltem a nyelvet. Lipcse és Halle között egy vegyipari gyárban. Leunaban dolgoztam betanított vegyészként, később a német fiatalokkal együtt elvégeztem egy targoncavezetői tanfolyamot. Jól kerestem, a 700—750 márkát minden hónapban megkaptam. Az utazási láz ott sem csökkent, inkább fokozódott. Nemegyszer előfordult, hogy repülőgéppel hazajöttem csak egy vasárnapi ebédért. Máskor meg keresz- tül-kasul bejártuk az országot, a tengerparttól a Harz- hegységig. Megismertük az ott élőket, a városokat, s túlzás nélkül mondhatom, az egész NDK-t. — Bennem óriási ösztönnel ébredt fel a honvágy. Persze nem úgy, hogy haza akartam jönni idő előtt, hanem ott tudtam meg igazán, mit jelent nekem Magyarorr szág. Valahogy így lehetett a többi magyar fiatal is. Ennek, meg a zártságnak, az összetartozásnak köszönhető, hogy a KISZ-élet összehasonlíthatatlanul magasabb szintű volt, mint itthon. Elsősorban arra törekedtünk, hogy megismerjük az országot. A másik lényeges dolog a nyelvtudás volt. Béla nagy szenvedélye a lemezgyűjtés és a fotózás. Ennek révén futott össze teljesen véletlenül egy hallei villamoson egy német fiatalemberrel, Rolanddal. Gyorsan megbarátkoztak, s talán már nem is barátságnak, sokkal inkább testvéri kapcsolatnak lehet venni kettőjük ismerettságét. — Roland iparművész, s neki köszönhetem, hogy tanító vagyok. Ö súlykolta belém, hogy otthon feltétlenül tanuljak. Tette mindezt azután, hogy megismerte szüléimét, édesanyámat, aki szintén tanító. Barátságunk nem szakadt meg. Évente há- romszor-négyszer találkozunk Magyarországon és 1974 óta én is legalább harmincszor visszamentem már az NDK- ba. Juhász Béla életpályájáról nem mondható el. hogy egyenletes, nagy ugrások követték egymást. Bácskából Budapestre, majd Kisvárdá— ra költözött, utána következett az NDK és végül Szat- márcseke. — Mit tudtál ideköltözésed előtt a faluról? — Csak annyit, hogy itt élt Kölcsey, itt írta a Himnuszt és fényképről láttam a híres csekei fej fákat. Ez nem sok. Feleségemmel a főiskolán ismerkedtem meg. aki idevaló. Most mind a ketten itt tanítunk és nem bántam meg. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolkoztam más helyről. Én is szívesebben laknék olyan helyen, ahol reggel lemegyek és fél hétkor már friss kiflit, tejet, kakaót vehetek. Mégis itt akarok maradni. itt élni. dolgozni, tanítani. ezt pedig nem lehet áldozatnak venni. Aki nem ismeri az itt élő embereket, el sem tudja képzelni, milyenek. A hetvenes árvíz idején építőtáborban voltam. Konzervet kaptunk uzsonnára és a srácokkal bementünk egy udvarra, ahol már semmi sem emlékeztetett a házra. Az udvaron csomóba pakolva hevertek a különböző holmik. Kenyeret kértünk, erre az öreg néni sonkát vágott, tojást sütött, ezzel kínált. El tudod képzelni, mit éreztem akkor? Beszéd közben láthatóan elérzékenyül. Talán újra megjelent az öreg asszony a szemei előtt, lehet hogy újra érzi a sonka ízét. — És ezt nemcsak én vettem észre — folytatja, — Ro- landnak még inkább feltűnt. Az NDK-ban nem ilyen közvetlenek az emberek. Nyugodtan mondhatom, a Szat- márban élők a legkedvesebbek, ragaszkodók. Engem ez tart itt, ez éltet, s remélem még nagyon sokáig. Túristvándiban lakó tanítóbarátjával, fehérgyarmati fiatalokkal alakítottak egy forgatócsoportot Szatmár néven. Céljuk az. hogy a még fellelhető néoraizi hagyományokat átmentsék filmen az utókornak. — Van egy kész forgató- könyvünk, s már meg is kezdtük a forgatást a kárpátaljai növényekről és az ezekhez kapcsolódó népszokásokról. Az elfoglaltsága nemcsak ennvi. Elég, ha a felsorolást hallhatjuk: — A tanításon kívül úttörőcsapat-vezető vagyok, délután szakköröket vezetek, s most tanulok zongorázni. Nem titkolt vágvam, hogy fotószakkört alakítsak az iskolában. ősszel pedig szeretnék jelentkezni a főiskola énekszakára. Szerencsére nem aprózom el magam, mindenre jut idő. A tanulás mellett most is sokat kirándulok együtt a gyerekekkel. Tavaly például az NDK-ban voltunk, idehaza teliesítettük a Móricz-kerékpártúrát. Ebben az évben ismét elmegyünk a gyerekekkel külföldre. — Német barátommal. Rolanddal már többször beszélgettünk arról, minek élünk. Emlékszel, McKensey: Száll a kakukk fészkére című könyvében az egyik fejezetben az indián és McMurohy a nyitott ablak előtt állnak, nyitva áll a szabadság kettőjük előtt, s mégis meggondolják a dolgot. Én ugvanígv vagyok, de nem gondolkozom azon, hogy menjek-e. Nem kívánkozom el innen, érzem itt szükség van rám, a munkámra, látom az eredményét, s jól érzem magam. Nem lemondásnak számít itt élni. Ha húsz gverek közül csak kettőn látom, megértették azt, amit akartam, már megérte a munkát, a fáradságot. Sipos Béla KM i
