Kelet-Magyarország, 1980. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-06 / 55. szám
1980. március 6. KELET-MAGYARORSZÁG 7 Olaj a tengerből Az olaj kitermelés a tengereken, pontosabban a szárazföldek talapzatain — selfjein — napjainkra „felnőttkorba” jutott. Rövidesen mar közel félszáz országnak lesz lehetősége a tengeri olajbányászatra. A selfek megfúrásának technikája egyre tökéletesedik, a világszerte tapasztalható olajszűke mind merészebb megoldásokra serkenti a konstruktőröket. Az Északi-tenger olaj kincsének kiaknázásában olyannyira érdekelt angol szakemberek, ma már olyan fúrótornyokat is használnak, amelyek a száz méternél mélyebb vízrétegekben is bizton sággal állnak és megbirkóznak a legmostohább időjárási viszonyokkal Ez utóbbi azt jelenti, hogy akár a 30 méter magas hullámok verését is bírja a torony, s a nem ritkán óránkénti 200- 220 kilométeres sebességgel száguldó szél ostromának is ellenáll. A több mint 200 méter magas szerkezet nem felnagyított mása a sekélyebb vizeken dolgozó társainak, nemcsak méreteiben, ha- nenó arányaiban is különbözik tőlük. A 40—60 ezer tonnás acél- szerkezetet a parton szerelik ösz- sze és az egyik oldallapjára erősített úszótestekkel (légtartályokkal) a víz színén tartva vontatják beépítésének a helyére. Ott a légtartályokat megfelelő program szerint vízzel töltik fel; először a torony talpa süllyed a tengerbe, majd a hatalmas test beáll függőleges helyzetébe, s lassan a fenékre ereszkedik. A tengeri fúróállványok legújabb nemzedéke már vasbetonból készül, mely olcsóbb és kor- rózióállóbb a betonnál. Ezek az állványok is úsztátással kerülnek felállítási helyükre, s ott nincs szükség semmiféle rögzítő, lehorgonyzó szerkezetre, nagy tömegük révén anélkül is szilárdan állnak a tengerfenéken. Képünkön, a világ egyik legkorszerűbb tengeri fúrótornya, az angol gyártmányú Graythorpe—1 típusú acélkolosszus. (KS) Guruló laboratórium A második világháborút követően az ipari fellendülés, a ke- mizáció, a gépjármüvek szamának növekedése következtében a levegőszennyeződéi világszerte rohamosan növekedett. Olyan mértékű károk keletkeztek az emberek egészségében, anyagi javakban, a mezőgazdaságban, műemlékekben, hogy ezt a társadalom többé már nem nézhette tétlenül. Megkezdődött tehát, elsősorban az iparilag fejlett országokban, a levegőszennyeződés elleni küzdelem. Hamar kiderült, hogy ehhez sok pénz és idő kell, s arra is rájöttek, hogy nem lehet mindenütt egyidejűleg, válogatás nélkül beavatkozni. Minden levegőtisztaság-védelmi intézkedés első lépése a szennyezőkibocsátás mértékének a megállapítása, célszerű és gazdaságos intézkedések enélkü! nem hozhatók. Minthogy a kibocsátás térben és időben gyorsan változik rendszeres, szervezett mérésekre van szükség.^ kialakítandó ellenőrző rendszernek folyamatos vagy időszakos. de mindenképpen rendszeres minta- vételezést és mérést kell lehetővé tennie. Emellett azért az időközönkénti, más-más helyen végzett ellenőrző mérések is jó szolgálatot tesznek. Képünkön: egy angliai környezetvédelmi mozgó laboratórium, amelyben minden olyan műszer és készülék megtalálható, amivel egy kisebb területi egységen — pl. egy gyárban — a levegőt szennyező anyagokat mérni, lehet. A mozgó laboratórium munkatársai helyszíni kiszállásaikon, a mérgező gőzöktől a veszélyes zajszintig mindent tudnak mérni, s ezt követően tanácsadással Is szolgálnak. (KS) Láthatatlan A szemgolyóra illeszthető kontaktlencsék használata világszerte rohamosan terjed, sokan felismerik a szemüvegéhez viszonyított sok előnyös tulajdonságát. A kontaktlencse jobb hord- hatóságát számos újítás igyekezett előmozdítani az elmúlt három évtizedben. Fontos felismerés volt, hogy a lencse annál jobban viselhető, minél kevésbé akadályozza a szaruhártya oxigénellátását. E célból kezdték el az ötvenes években a kis átmérőjű mini- és mikrolencsék készítését De a hordhatóságot más módon is igyekeztek javítani. Tudnivaló, hogy az egyébként jól bevált ak- rilát anyaga az oxigént nem ereszti át. de a lencse belső görbületének megfelelő kiképzésével mégis meg lehet valósítani az általa takart szaruhártyarész légzését. Az ilyen lencse nem tapad szorosan, hanem a vékony könnyhártyán úszik, s azáltal, hogy pislogáskor folyamatosan cserélődik alatta a könnyréteg. 10—16 órán belül a szaruhártya anyagcseréjében nem keletkezik zavar, ennyi ideig tehát nyugodtan lehet hordani. Később egy újfajta lencseanyag került az érdeklődés előterébe, s a belőle készült lencsét a kemény akrí- láttal szemben „lágy”, „flexibilis”, „gél” lencsének nevezték el. Ez az anyag kiszárítva olyasféle, mint az akrilát, hasonlóképpen lehet alakítani is. Ha szemüveg azonban élettani söoldatba helyezik, megduzzad. 30—70 százaléknyi folyadékot szív magába, s egészen puha állományúvá válik, A belőle készült lencse a szemre helyezve csaknem észrevehetetlen, Nagy előnye, hogy használatánál nincs szükség több hetes szoktatásra, mint a kemény lencsék esetében. Képünkön: a „láthatatlan szemüveg” egyik legújabb változata. az angol gyártmányú, lágy bifokális kontaktlencse. Ha a kontaktlencse viselője távolra akar látni, akkor a lencse belső körén néz át. Közeli látásnál a külső peremén tekint keresztül a lencse viselője. A görbületek kir dolgozásához egészen úi polírozá- si technikát alkalmaztak, hogy az átmenet fokozatos legyen, a fókusztávolság változásában ne adódjanak hirtelen ugrások.. (KS) AUTÓ-MOTOR Mire jó az üveggyertya? Az autók és motorkerékpárok motorjának túlfogyasztásáért, csökkent teljesítményéért legtöbbször a porlasztó (karburátor) a felelős. Pontos, gyárilag előírt beállítása csakis korszerű műszerekkel lehetséges. Nem véletlen, hogy a nagy autógyárak nyomatékosan, felhívják vásárlóik figyelmét a porlasztó rendszeres Időközönkénti ellenőrzésére, amely kihatással lehet a motor gazdaságos üzemére és a jármű okozta légszennyezésre. A karburátor benzin-levegő keverési arányának változtatásával nemcsak a tüzelőanyag-fogyasztás, a teljesítmény vagy az égéstermék szénmonoxid-tartal- ma változik hanem a henger égésterében a láng színe is Ha elméletileg helyes a keverési arány és éppen annyi levegő van a keverékben amennyi kell az égéshez, akkor a láng színe ún. bunsen-kék. Benzingőzben egyre dúsabb keverék esetén narancs- sárgából sárgába megy át a láng színe. Ha viszont benzingőzben szegény a keverék — vagyis sok levegő keveredik hozzá —. kékesfehér színű a hengertérben végbemenő égési folyamat. A leírtak megfigyelésére, ellenőrzésére egy szellemes magyar találmány, az üveggyertya szolgál, amelyet Colortest néven 198 forintért árulnak az autófelszerelési szaküzletekben. Hazánkban csupán húsz évvel a megszületése után kezdték el gyártani és árusítani ezt az ötletes kis eszközt. Ekkor a világ motorizált országait már elárasztotta üveggyertyákkal egy angol-cég, amely a találmányi — hazai gyártó kapacitás és érdeklődés hiányában — a feltalálótól megvette. Az energiaszűke beköszöntése óta különösen megnőtt az üveggyertya becsülete, hiszen minden megtakarított liter benzin egyre komolyabb értéket képvisel Az üveggyertya szigetelőteste bőrszilikátüveg, amely bírja a nagy hőmérséklet-ingadozást és ugyanakkor — az „igazi” gyertyák helyére becsavarva — bepillantást enged a gyújtótérbe, a hengerbe (a nálunk kapható újabb változatra még egy kis fémtükör is felerősíthető, a hengerekben lezajló fényjelenség jobb észlelésére). Ezek az üveggyertyák persze nem állandó használatra készülnek, hanem csak a vizsgálat lefolytatása céljára. Az üveggyertyával elvégezhető: a motor alapjárat-beállítása, az úszószint ellenőrzése, a gyorsítószivattyú és a hidegindító működésének vizsgálata, a légszűrőcsere szükségességének megállapítása. Azonkívül felvilágosítást nyújt a gyújtás állapotáról, a kondenzátor esetleges hibájáról, a szelepek állapotáról, és a dúgattyúgyűrűk tömi- tőképességéről (a vizsgálati módok leírása a használati utasításban megtalálható). A laboratóriumi és gyakorlati vizsgálatok tanúsága szerint az üveggyertyával való rendszeres ellenőrzésekkel 7—14 százalékos tüzelőanyag-megtakarítás érhető el. Ha például azt vesszük, hogy egy évi 20 ezer kilométert futó személyautó általában naponta 20 percet jár alapjáratban, rosszul beszabályozott porlasztóval 0,76, jól beállítottál csak 0,36 liter benzint fogyaszt. Évi 300 üzemnapot számolva, ez 120 liter többletfogyasztást jelenthet. Terhelés alatti üzemnél — jó beállítás esetén — további 7 százalékkal csökken az üzemanyagfogyasztás, ami újabb 140 litert jelent, tehát összesen 260 litert is elérhet az évi megtakarítás, ami nem elhanyagolható összeget tesz ki. A tervezéstől az értékesítésig Tudnivalók kistermelőknek Színes kiadvánnyal gazdagodott az újságárusok pavilonja a most először megjelenő Kistermelők tanácsadója című kiadványban- sok hasznos tanácsot, érdekes információt olvashatnak a háztáji és kisegítő gazdasagokban valamint a hétvégi kertekben árutermelést végző kertész- kedők és állattartók egyaránt. Szó van benne, a kistermelés társadalmi hasznosságáról, a kistermelők összetételéről. a szakcsoportokról, a nagyüzemek és a kisgazdaságok együttműködéséről csakúgy, mint az anyagi ösztönzés jelentőségéről. A fajtaválasztás nehéz problémájának megoldásához nyújt segítséget a „Ki mint vet, úgy arat!” című írás. Megtalálhatjuk a kert tervezéséhez, kialakításához adandó praktikus tanácsokat is. Közli az újság az országban lévő — egesz évben nyitvatartó — kertészeti árudák címét. Hasznos tudnivalókat tartalmaz a sertéstartással és -hizlalással kapcsolatosan: a „Sertés a kistermelőknél’' című írás. Kiterjed a szerződéskötésekre, a felvásárlási árakra, a takarmányozásra, és a tartási körülményekre is. A „Szarvasmarhatartás a ház körül” című cikkben arról is olvashatunk. hogy „A magyar termelő mindenkor mestere volt a kiváló minőségű hízottmarha előállításának.” A házinyúlról, a galambtartás kérdéseiről szintén közöl írást a Kistermelők tanácsadója. Népszerűsíti a jó tapasztalatokat, amikor bemutatja, hogyan segíti az ócsai Vörös Október és a du- navarsanyi Petőfi Termelőszövetkezet a kistermelést. A Hermes Áfész munkát köny- nyító. korszerű kisgépeket, eszközökét ajánl a mezőgazdasági kistermelésben rejlő lehetőségek jobb hasznosításához. Helyet kapott a kiadványban a Phyiaxia Oltóanyag- és Tápszertermelő Vállalat és az Agrotröszt is. Olvashatunk még a különféle biztosításokról, a takarékszövetkezeti kölcsön feltételeiről és a kistermelést segítő szakkönyvekről is. Á házinyúl fialtatása A nyúltenyésztők körében sok gondot jelent még a nyulak fia- íás körüli teendői, s szopósnyu- lak szakszerű gondozása és elválasztása és további hasznosítása Mint ismeretes, a házinyű! őse, az üregi nyúl sötét, föld alatti odújában ellik. Fialás előtti teendők: ismeretes, hogy az anyanyúl 30—35 napra szüli meg fiait. A fialás előtt 4—5 nappal tegyük a ketrecekbe a fialóládát. A zárt elletőláda jól szigetelő faanyagból, deszkából, préselt forgácslemezből vagy furnérlemezből készíthető. Egy középnehéz hüsnyúl részére 50 cm hosszú. 30 cm széles és magas elletőládát célszerű kialakítani. A kibúvónyílás 18—20 cm átméretü legyen és 10—12 cm magas küszöbbel, hogy a ládából ki ne güruljanak a kijövő kisnyulak. A zárt elletőláda tetejét vagy a ki- búvónyilással szemközti oldal felső részét nyithatóra készítsük, hogy az alom rendszeres ellenőrzését mindenkor el tudjuk végezni. A ketrecbe és fialóládába is tegyünk alomnak szénát, vagy puhára dörzsölt szalmát, állandóan legyen az anya előtt friss, de nem hideg ivóvíz. Tegyünk bele kevés sót és Futort. Adjunk jó szénát, abrakot, kevert eleséget, de mindig csak annyit, hogy ételmaradék ne maradjon az anya előtt. Mikulás András MÉSZÖV Rügyfakadás előtti növényvédelem a házikertekben 1,5—2,0%-os töménységben gyérí- tő hatasú a piros gyümölcsta- kácsatka. levéltetű, gyűrűs- és gyapjaspilletojások, kaliforniai pajzstetvek, sodrómoly- és alma- ilonca-lárvák, almafalisztharmat és almafavarasodás ellen. Használatával azonban óvatosnak kell lenni, mivel rügypattanás után — egérfüles állapotban -- már perzselő hatású. A gyümölcsfaolaj (5%-os) főleg a tojás alakban áttelelő kártevők ellen hatásos, de mivei a gyümölcsfák légzésének gátlásával kárt is okozhat, csak 3 évenként egyszer szabad használni. Erős takácsatkaíertözés esetén jó eredménnyel használható az Ágról 1,5—2,0%-os töménységben, mely szintén ásványolaj-származék, de még egérfüles állapotban sem perzsel, zöldbimbós állapotig még használható, de a töménységet csökkentem kell. (1,0—1,5%.) A téli hígítású Mész- kénlé, vagy a hasonló hatást biztosító Neopol (5%-os) szintén a téli tojásokat és a lisztharmat áttelelő alakját pusztítja A körtefákat a fentieken kívül a körtelevélbolhák is károsítják, amelyek rügyíakadáskor a rügyek tövében rakják le tojásaikat. Rügypattanás előtt Novendá- val (1,5—2,0%), utána Agrollai (1,5—2,0%) védekezhetünk, ellene. Csonthéjas gyümölcsfáinkon nagy károkat okoz a sztigminás levéllyukacsosodás, mely a fertőzött vesszőkben, rügyekben és a lehullott levelekben telel át. Rügypattanás előtt Neopol 5%-os, rügypattanáskor rézoxi-klorid 50 WP 0,3%-os, Vitigran 0,3%os, bordói lé 1—1,5%-os. vagy Cupro- san Super D 0,2—0,3%-os töménységben használható a fertőzés ellen. Ezek a készítmények a moníliás fertőzések ellen is védelmet nyújtanak. öszibarackfákon. hűvös, csapa dékos tavaszon jelentkezik a taf- rinás levélfodrosság kártétele. A gomba fertőzése szintén az . áttelelt levelekből indul, ezért a védekezést már rügypattanáskor meg kell kezdeni 5%-os Neopol- lal, vagy réztartalmu készítményekkel (pl. 0,3° o-os rézoxi-klorid 50 WP). A ribiszke- és köszmétebokrokat rüg'ypattanásko. a kaliforniai pejzstetű, levéltetű és lisztharmat ellen kell védelemben részesíteni. Felhasználható készítmények: Novenda 1,5— 2,0%-ban, Neopol 5%-ban. A permetezéskor a növényvédő szerre vonatkozó munkavédelmi óvó rendszabályokat szigorúan be kell tartani. Különösen veszélyes az „erős méreg” jelzésű Novenda,- használatakor fokozott óvatosság szükséges. Mónus István, megyei növényvédelmi és agrokémiai állomás Növényvédő szerek raktározása A tavasz közeledtével a hőmérséklet emelkedése nemcsak a gyümölcsfák nedvkeringését Indítja meg, hanem életre kelti a növényi károsltókat is Ha eredményesen akarunk védekezni a gyümölcsfák betegségei és kártevői ellen, akkor már a rügyfakadás előtti időszakban Is sok a tennivaló. A vegyszeres védekezések megkezdése előtt — a metszéssel egy időben — nagyon sok károsítót elpusztíthatunk,' vagy a íertö- zöttséget nagymértékben csökkenthetjük. A vesszőkön, ágakon, illetve a törzsön talált levéltetű, gyűrűspille, gyapjaspille és takácsatka tojáscsomókat, valamint a kis és nagy hernyófészkeket, a fán maradt gyümölcsmúmiákat szedjük le és semmisítsük meg A metszéssel szeliós korona kialakítására törekedjünk mive; az elsürűsödött korona kedvező körülményeket teremt az almafavarasodás az őszibarack-levélfodrosság és a takácsatkák számára, ugyanakkor a rossz permetezhetőség miatt az egész évi vegyi védekezési is eredménytelenné teheti Az al- mafa-lisztharmattal fertőzött vesszők visszametszésével jelentősen tudjuk csökkenteni az áttelelt gombafonalakat, így tavasszal kisebb mértékű fertőzésre számíthatunk Az almafavarasodás és az őszibarack-levélfodrosság tavaszi fertőzése a talaj felszínén áttelelt levelekből indul, ezért nagyon fontos a lehullott levelek összegyűjtése és elégetése, vagy a talajba történő forgatása. Gyümölcsfáinkon többféle okból eredően — vadrágás, íagy- kártétei. stb. — keletkezhetnek nyílt sebek, melyek jó behatolási lehetőséget biztosítanak a különböző gombák és baktériumok számára, A fertőzést megakadályozhatjuk, ha a sebeket éles késsel simára vágjuk éí utána Santa! SM fasebkezelő pasztával kenjük be. A kezelést (ecsetelés) száraz időben kell elvégezni és félórái száradásra van szükség ahhoz, hogy jó védelmet biztosítson. A házikertek egész évi növényvédelmének jó megalapozását a télvégi lemosó permetezés elvégzésévei folytathatjuk. A gyümölcsfák koronájának bőséges lemosása (áztatás) azért szükséges, hogy a védett helyeken (kéregrepedésekben, rügyek tövénél, ágelágazásoknál) áttelelő kártevőkhöz is eljusson a vegyszer. Az almafák rügypattanás előtti permetezéséhez többféle készítmény vásárolható. A Novenda Növényvédő szert csak tűzveszély, illetve tűz- és robbanás- veszélyt kizáró körülmények között szabad tárolni. A raktárnak használt szekrényt, ládát, vagy egyéb, más célra már nem használt alkalmatosságot ne tartsuk kétszáz méteres körben emberek vagy állatok közelében, de olyan helyen sem, ahol élelmiszer vagy takarmány is van a közelben. A ruhaneműinket is tartsuk távol, mert ha nem ezt tesszük, akkor a molyok megkímélik ugyan azokat, de nem lesz aki kivárja, hogy elillanjon belőlük pl. a Dia- zinon-Phenkapton, vagy a Safí- don kellemetlen illata. Alapvető követelmény, hogy a méregraktár jól zárható legyen, és avatatlan kezéb> még véletlenül se kerüljön a kulcsa. A raktár olyan tágas legyen, hogy a mérgező szereken kivül legyen hely a permetlé készítéséhez használt mérőeszközöknek, edényeknek, s ha möd van rá, a permetező- vagy porozógépnek is. A raktár lehetőleg szabadból nyíljon és ablakát vasrács és sűrű fémháló védje. Az Is fontos, hogy eső, napfény ne érje vegyszereinket, . mert összecsomósodnak, elbomlanak, hatásukat vesztik. permetezéskor sok bosszúságot okozhatnak, ráadásul leperzselhetik a növényeket. A szereket mindig eredeti csomagolásban vagy használat után, szabályszerűen lezárt, eredeti csomagolásban helyezzük a polcokra A kifejezetten mérgező jelzésű növényvédő szereket külön, zárható raktarreszben, vagy ládában célszerű tárolni. Ügyeljünk arra is, hogy a gyomirtó szerek külön legyenek a rovar- és gombaölő szerektől, hogy a keveredésnek még a lehetősége se állhasson fenn. Mindig csak annyi növényvédő szert szabad vásárolni, amennyit még abban az évijén fel is használunk. Dr. Széles Csaba A Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalat rakamazi üzemében nagy mennyiségben vesznek át dohányt. Elsősorban Borsod meSVl‘ területéről szállítják ide a mesterségesen szárított dohányt. Felvételünk: az átvételről készült. (Elek Emil felv.) ÚJDONSÁGOK, TUDOMÁNYOS KUTATÁSOK KISTERNIELOK-KISKERTEK