Kelet-Magyarország, 1980. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-30 / 76. szám

TÁJAK, KOROK, MÚZEUMOK FILMJEGYZET Pécset joggal nevezhetjük a múzeumok városának, hiszen itt évente újabb és újabb állan­dó művészeti és régészeti kiállítások nyílnak, A város legjellemzőbb műemléke a négytor­nyos székesegyház. Alapjait még a XI. században rakták le s azóta állandóan bővítették, épí­tették. Így jött létre a monumentális építmény, amelynek hosszúsága 70 méter, a tornyok magassága pedig eléri a hatvan métert. Számos épület, műemlék em­lékezteti az utókort a török A székesegyház közelében találjuk az egykori városfalnak uralomra. A török építészet egyetlen épségben megmaradt körbástyáját. Még a XV. szá- legjelentősebb alkotása Jako- zadban, Kinizsi Pál építtette a lőrésekkel, felvonóhíddal is váli Hasszán dzsámija, amely­ellátott bástyát a belső vár védelmére. ben múzeumot rendeztek be. Szintén a XVI. század közepén épült Gázi Kaszim pasa dzsámija. A négyzetes alapú, kupolás török épület a város központjában, a Széchenyi téren tekinthető meg. Vasarely — Vásárhelyi Viktor —, magyar származású, francia festőművész itt, Pécsett született. Alkotásaiból önálló múzeumot ren­deztek be a Káptalan u. 3. sz. épületben, egykori szülőházában. Szemben a Vasarely-múzeummal egy másik jelentős közgyűjtemény tekinthető meg. A Zsolnay gyár páratlan értékű mintadarabjait helyezték el itt, a város legrégibb épségben fennmaradt lakóházában. Az 1857 óta működő porcelángyár alapítójá­nak emlékművét, Zsolnay Vilmos szobrát a Rákóczi és Szabadság út kereszteződésében állították fel. Győri Lajos képriportja Filmet vettem Nyugat-Berlinben Az alábbi írás címe — jobb, ha mindjárt az elején töre­delmesen bevallom — pontat­lan. Tényleg filmet vettem Nyugat-Berlinben, de nem egyedül. A válogató bizottság­nak, amelyben dolgoztam, to­vábbi két tagja volt. Még egy (nem is lényegtelen) megjegy­zés. Voltaképpen nem megvá­sároltuk, hanem a magyaror­szági mozik számára kiválasz­tottuk (azaz átvettük) a kí­nálatban szereplő alkotásokat. Egyelőre csak igent és nemet mondtunk, a vétel lebonyolí­tása későbbi ügy. Február második felében harmincadik alkalommal ren­dezték meg a nyugat-berlini fesztivált. A nagy nemzetkö­zi filmes seregszemle előtör­ténete meglehetősen mozgal­mas. A szocialista országok hosszú ideig nem vettek részt az összejövetelen. Amikor elő­ször képviseltették magukat, éppen Mészáros Márta Örök- befogadása. kapta meg az Arany Medve-fődíjat. Később is elég sok babér termett itt a mieinknek s barátainknak (Sepityko Kálváriájáról pél­dául elragadtatással nyilat­koztak szakmabeliek és laiku­sok egyaránt). Az átvételi bizottságnak meglehetősen nehéz dolga volt (mint ahogy általában mindig nagy felelősség és fá­rasztó feladat a celluloid­szalag kilométereit végignéz­ni, majd politikai, művészeti és gazdasági horderejű dönté­seket hozni a filmek sorsát — magyarországi bemutatható­ságát — illetően). Tizenegy nap alatt 45 filmet néztünk végig. És most nézzük a részlete­ket. Immár hagyományosnak mondható, hogy a jelentős nemzetközi fesztiválok nagy­díjas alkotásait — hacsak nin­csenek komoly eszmei vagy művészi fenntartásaink — megismertetjük a magyar kö­zönséggel. Tiszteltük ezt a tradíciót. Az amerikai Richard Pearce Szívem, országa című drámája nálunk is megjele­nik majd s elképzelhető, hogy a másik Arany Medve-díjjal koszorúzott NSZK-film, a Pa­lermo vagy Wolfsburg is gaz­dagítja a mi repertoárunkat (Werner Schroeter művének egy kópiáját bekértük s az is­mételt megtekintést követően vesszük át vagy utasítjuk el). A Szívem országa amerikai farmerek életét ábrázolja ke­mény s mégis költői realiz­mussal, John Steinbeck igaz hagyományainak szellemében. Szép film, de lehetne valami­vel tempósabb. A Palermo vagy Wolfsburg meglehetősen egyenetlen alkotás. Az első fele remek, utána viszont ter­jengőssé válik. Témája: egy olasz fiatalember „kisiklása” az NSZK-paradicsomban. Ni­cola kettős gyilkosságot követ el (Schroeter kitartó részle­tességgel mutatja be a tár­gyalási cirkuszt). Megelevene­dik a hazai mozikban A túl­élés ára (Hans Noever műve), mely azzal kezdődik, hogy egy hivatalnok hidegvérrel agyonlövi öt főnökét... A nyomozás során egy korrup­ciós botrány részleteiről hull le a lepel. Az Amerikában készült film egyik főszerepét a rokonszenves nyugati szu­persztár, Michel Piccoli ala­kítja. E sorok írója számára való­ságos felüdülést jelentett a svájciak Kis szökések című filmje (jegyezzük meg a ren­dező nevét: Yves Yersin). A történet egy vidéki farmon játszódik. Hőse öregember, aki motort vásárol magának, hogy ezzel bajt zúdítson sa­ját maga és a környező em­berek nyakába. A bácsi élete alkonyán is hasznos akar len­ni (azért vagyunk a Földön, hogy okosan töltsük el eléggé szűkre szabott napjainkat): Körülbelül ennyit mond a „tündéri realizmussal” elké­szített alkotás. Remélem, sokan fogják Ma­gyarországon is szeretni. Car­los Saurát, a spanyolok vi­lágszerte ismert rendezőjét már nem kell bemutatni (mi is több filmjét játszottuk). A mama százéves az idei Os- car-díj várományosai között szerepel: tényleg jó mozi, melyben a karakterek jellem­zése és az érdekellentétek bemutatása egyaránt kitűnő (természetesen nem az a fő kérdés, hogy meghal-e a száz­éves mama vagy sem: az ér­dekek az örökség miatt csap­nak össze). A dán Morten Arnfred a Johnny Larsen-ben az ötvenes évek atmoszférá­ját támasztja fel. Az egyszerűségében is meg­kapó filmben egy kétkezi munkásként dolgozó fiatalem­ber bukdácsolását látjuk: összeütközését a törvénnyel, a főnökséggel, a hatalommal. Peter Fleischmann a Vadász- jelenetek Alsó-Bajorországból után tízegynéhány esztendő­vel megint társadalmi disszo­nanciákra irányítja a figyel­met. A hamburgi betegség kissé zsúfolt, néhány vonat­kozásban vitára ingerlő mű, egyvalami azonban vitatha­tatlan: a modern kor nyuga­ti szorongását lélegzetállító drámaisággal adja vissza. Végül arról, hogy mit nem vettünk át. A Nem félünk a farkastól giccses svéd utánza­tát (Sötétébb, mint az éjsza­ka). A pornó olasz Caligulát. Friedkin amerikai Keringését, mely A1 Pacino kiváló alakí­tása ellenére túllépi a jó ízlés határait (homoszexuális fér­fiak a hősei). Az angolok túl­ságosan harsány Rúd Boy cí­mű filmjét, mely a „pol-beat” műfaj sokadik (de nem újsze­rű) terméke. Nyugat-Berlin — mindent összevetve — nem káprázta­tott el bennünket kiváló mi­nőségekkel. Bízunk benne, hogy legközelebb nagyobb szerencsénk lesz s jobb fil­meket találunk a hazai ér­deklődők számára. Veress József Kisméretű, zsebben elférő, néhány órára szóló gondolat- ébresztő olvasmány a Gondo­lat Kiadó gondozásában öt­ezer példányban megjelent kötet: Kossá János „Nyelvünk fűszerszámai” című munkája. A zamatos cím is jelzi, hogy nyelvművelő céllal készült könyvről van szó. Bevezető­jében L őrincze Lajos szép szavakkal mutatja be a szer­zőt, a jugoszláviai Magyar Szó — a napokban elhunyt — szerkesztőjét, aki több évtize­des szerkesztői-lektori mun­kája során jól megismerte a nyelvet, s pallérozta azt. Mo­dern, mai nyelvművelő válo­gatott cikkeiről van szó tehát, amely a szép magyar nyelvet kedvelők számára sok érde­kességet tartogat Szót emel az idegen szavak ellen, de nem azért,' mert ere­detükben nem magyarok, ha­nem azért, mert esetenként szegényítik a nyelvet, „gon­dot okoznak a megértésben, veszít velük világosságában, kifejező erejében, színeiben a magyar nyelv”. Ugyanakkor megérti, dialektikusán szem­léli a nyelvi változást, nem akarja megállítani a nyelv fejlődését, nem lát minden változásban romlást. Érdekes kérdést feszeget a szerző, amikor a nyelvi gaz­Nyelvünk fűszerszámai daságosságról ír. A nyelvsta­tisztika egyik általános meg­állapítása, hogy a szavak hosszúsága fordított arányban van gyakoriságukkal. Minél hosszabb a szó, annál ritkáb­ban fordul elő. A magyarban (pontos számadatok híján is megállapítható) az egytagú szavak a közbeszédben nagy többségben vannak, az 1—3 tagú szavak együttvéve a magyar nyelvben négyötödét teszik a szövegnek. De igen hosszú szavakat is tudunk ké­pezni, mint például a „meg- különböztethetetlenségéért” 11 szó tagos, 29 betűs szó — ám az ilyesmire nem nagy szükség van. Hasonlóképpen tengeri kígyókat idéznek egyes szakszavak, mint például a gyártásidőszükséglet-kimuta- tás, mérőtranszformátor-hite­lesítő berendezés. Szellemesen hívja fel a figyelmet a szer­ző, hogy ezek elkerülhetők, s ajánl tanácsokat: a magyar nyelv lehetőséget ad nemcsak a szép, hanem a rövid, jobban érthető beszédre, írásra is. Nem nélkülözi a szerző a gyöngéd iróniát sem, amikor a divatszavakról beszél. Pél­daként (többek között) a ma oly igézetes „hobby” szót idé­zi, amely „érdekesebb, fino­mabb, hangulatosabb”, mint sok magyar megfelelője — meg aztán mindent pótol, nem kell gondolkozni a he­lyes kifejezésen. Mert „ha akarom, kevdtelés vagy idő­töltés, ha akarom, mulatság vagy szórakozás. Lehet az ember szenvedélye vagy pasz­sziója. Arra is vág, hogy sze­szély, meg arra is, hogy hó­bort, bolondéria. Ez a hobby bogara is lehet az embernek, rigolyája is. Sőt rögeszméje. Van, akinek az angol szó a rögeszméje”. A címadó eszmefuttatást a szólásokról írta Kossá János. Azokról, amelyek élénkké, tarkává, élvezetessé teszik nyelvünket — ez a fűszere a nyelvnek. „De úgy is kell bánni velük, mint a fűszerek­kel —írja. — Nélkülük ízet­len az étel, szürke a monda­nivaló, de ha a kelleténél többet használunk, elvész az eredeti íze az ételnek, elvész a mondanivalóban a tarta­lom.” Jól megválasztott pél­dákkal szemlélteti, milyen ér­zékeny, kényes jószág szólá­saink legnagyobb része. Nem is való akármilyen szólás bi­zonyos hangulatú beszédhez: komoly értekezésbe, ünnepi beszédbe nem illik holmi vas­kos népi mondás, aminthogy népies előadásba sem valami klasszikus szállóige. Az említettek példák csu­pán a 83 (egyenként is to­vábbgondolásra érdemes) rö­vid írás közül. Sok érdekeset tudhatunk meg a mondat­szerkezetekről, a kacifántos- ságról, a stílusról és nyelvünk imponáló gazdagságáról is. A kötet mindazok számára ér­dekes olvasmány lehet, akik szeretik, ápolják a szép ma­gyar beszédet. Marik Sándor HM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. március 30. vjjBaBr

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents