Kelet-Magyarország, 1980. február (40. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-10 / 34. szám
OK, MÚZEU FILMJEGYZBT Nick Carter, a szuperdetektív juk, hogy Lenin is milyen nagyra becsülte a magyarországi változásokat. Más irányú, s fájdalmas tapasztalataink is vannak, sajnos, a Tanácsköztársaság európai jelentőségéről a nagy és kicsi antanthatalmak erőszakos, rabló és szószegő mesterkedései folytán. Ebben a földrésznyi forrongásban, Európának éppen egyik leginkább fortyogó szögletében hogyan kamaszo- dik egy ember, egy nemzedék? ügy biztosan nem, ahogyan békés időkben szokás, valódi és gyakran csak képzelt szerelmekkel hetvenked- ve, pattanásokat rejtegetve. Az e század elején született nemzedék pubertáskori zavaraihoz az ország kamaszkorát is kapta. A kor, az idő mindenesetre kedvez a hősi tetteket áhítozó kamaszoknak. Lehet egyenruhát, de legalább derékszíját ölteni, zajos összejöveteleken részt venni, soha be nem fejezhető filozófiai vitákat folytatni, halálkomolyan konspirál- ni, börtönből embert szöktetni úgy, hogy az öklendezésig ható izgalom csak a tett elkövetése után veszi elő az embert. Illyés Gyula többször elmondta, leírta már, hogy természeténél fogva elhúzódó, önmaga személyes dolgairól keveset beszélő ember. Tapasztalhatjuk ezt új könyvének olvasásakor is, szívesebben marad a háttérben, önmagáról — bár a történetekben mindig benne van — keveset beszél. Kárpótlásul izgalmas korrajzzal, remekbe szabott emberi portrékkal ajándékozza meg olvasóit. Különösen emlékezetes az unokatestvérei mostohaapjáról rajzolt kép. P. Dávid Angyalföld piacának volt kofasori pénzbeszedője, „azonban e szerény külső alatt várkastélybelien „született”, azaz „vérbeli” úr, signore, senor, tőről nyesett képviselője annak a Kelet-Európábán mindenütt nagy számú történelmi embertenyészetnek, amely, noha földbirtoka egy morzsányi sincs, keserű gőggel hiszi, hogy valamikor volt, és így tagjait nem mindennapi úrhatnámsággal tölti meg’1 Nem kevésbé érdekesek azonban a történelemben így vagy úgy tevőlegesen részt vevők alakjai, Károlyié, Kassáké, Masaryké, Benesé sem, akiket Illyés két-három mondattal is találóan tud jellemezni. Olykor olyan tömörséggel, hogy monográfiákat tesz fölöslegessé. Az 1919-es haladás mellett kiállt országról ezt mondja Illyés: „A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása ... idején a nyugati imperializmus in-* tervenciósai” a „kisantantot” megélénkültén fiadzó „nagyantant” stratégái már halálosnak vélték a hurkot, melyet az általa támogatott ellenforradalmi erők Moszkva és Pétervár köré vontak. Jól jött vajon, azaz hatékony volt-e az az egérerő, ami ezt a hálórendszert hátulról harapni merészelte? A haladó magyar történetírás ejtett erről hangot, egyre gyérebben; a közép-európai annyit se, de a világtörténet éppenséggel nem, hisz a megem- legetésével fölmerülhetett az a gondolat: mi hálára számíthatott az a kis erő azért az önfeláldozó merészségért?” A mifelénk oly gyakori történelmi tanulságok nem is kurta sorát szaporítja ez a fölismerés is. Ismételni tudjuk csak a szerzőt: egy korszak igazi lényegét, sűrített levegőjű valóságát ismerheti meg az olvasó Illyés Gyula új könyvéből. (Illyés Gyula: Beatrice ap- ródjai, Szépirodalmi, Bp. 1979.) Tóth István „Apám — néhai József Áron — háromesztendős koromban kivándorolt, engem pedig az Országos Gyermekvédő Liga Öcsödre adott nevelőszülőkhöz” — olvashatjuk életrajztöredékeit a kiállításon. Ha szorgalmasan nézzük a krimiket a moziban és a képernyőn, már régen megbizonyosodhattunk arról, hogy korunkban — más embertípusok mellett — főleg két karakter jelenti a pozitív és a negatív magatartásnormát. A szuperdetektív és aki értelmet ad létezésének: a szuperbűnöző. A bűnügyi történetek manapság sokkal érdekfeszítőb- bek, izgalmasabbak, fordulatosabbak, mint korábban bármikor. Egyszerű a magyarázat. Fortélyosabbá vált a törvénytelenségek technikája s megszaporodtak a zsenik, akik — Sherlock Holmes utódjaiként — minden elképzelhető (vagy elképzelhetetlen) titkot megfejtenek. A szuperdetektívek — mint minden igazán súlyos egyéniség — sajátos módon lépnek akcióba. Maigret szívogatja a pipáját, s csak úgy mellékesen figyel fel a jelentéktelennek tetsző összefüggésekre. Colombo pókhálót sző áldozata körül: akkor csap le, amikor ellenfele nyakán szoros a hurok. Kojak racionális módszereket alkalmaz s az erő pozíciójából támad. Közös tulajdonságaik: rettenthetetlenségük és sebezhetetlensé- gük. Kezdő mozinézőnek kell lennünk ahhoz, hogy idegeskedjünk a nyomozót fenyegető veszély láttán. A gáncs nélküli lovagok üldözőit nem érheti ; bántódás. Ök azok, akik mindig győznek és sohasem vesztenek. Elvégre ezért szuperdetektívek. Nick Carter, az új csehszlovák film abszolút főhőse a Maigret-k, Colombók és Ko- jakok családjából való. Tudja, mitől döglik a légy és fantáziája rakétáit minden pillanatban kész begyújtani. Alkalmazkodókészsége irigylésre méltó és bármilyen áldozatra hajlandó annak érdekében, hogy felgöngyölítse a machinációk szálait. Voltaképpen ez a titka sikerének. Meglepetés csak azt nem érhet, aki felkészült arra, hogy az élet csupa meglepetés. Oldrich Lipsky csehszlovák rendezőnek már jó néhány remek filmélményt köszönhetünk. Egyebek között a fergeteges humorú Limonádé Joe-t, a morbid ötletekben bővelkedő Uraim, megöltem Einsteint! című vígjátékot, a Négy gyilkosság elég lesz, kedvesem! ellenállhatatlan derűjét. Nyilvánvaló, hogy Lipsky főleg a szatíra fegyvereit szereti forgatni. Erőssége, hogy hatásosan bombázza a maradi szemlélet következetlenségeit, a konzervatív ízlés hadállásait. Műfaj-karikatúrái is elsőrangú- ak. A Nick Carter, a szuperdetektív ugyanarról a tőről fakadt, mint a művész korábbi sikerei. Az Ekran kritikusa találóan jellemzi a vidám hangvételű alkotás stílusát: „Lipsky filmje, noha hagyományos sémákra épül, valóságos ötletparádé, amelyben a gúny egymás mellett szerepel az iróniával, az utánzat a groteszkkel, és az egész fölött ott lebeg az elmúlt világ szépségén való merengés, amely után legfeljebb a retro divatja maradt. A sziporkázó megoldások és a kitűnő színészi játék emeli a film további értékét. A rendező gazdag életművének ez az egyik legötletesebb filmje.” Aláírjuk a dicséretet. A Nick Carter, a szuperdetektív három szempontból is rászolgál az elismerésre. Nem akar többnek látszani annál, ami: Lipsky többször — félreérthetetlenül — tudtunkra adja, hogy viccelődik. Ér a neve, de kívülről láttatja a századelő luxusvilágát. Ősi sablonokat vesz célba — ugyanakkor megtölti tartalommal az ezerszer elkoptatott fordulatokat. A nevetés forrásai között nemcsak szakállas szóviccek, hanem üde képi gégék is szerepelnek. A jellem- és helyzetkomikum egyaránt hatásos. Fordulatos, cselekményes krimiről (illetve utánzatról) lévén szó, nem eleveníthetjük fel a mese érdekes mozzanatait. De azért legalább az alaphelyzetet jellemezzük. Nick Carter, a csodálatos hekus azért utazik New Yorkból Prágába, hogy ott végére járjon egy különösen rejtélyes ügynek. Ahogy ez ilyen esetekben lenni szokott, a mágushoz beosztanak egy inast, hogy az illető segítsen a helyi ismeretekben tájékozatlan idegennek. A társat Ledvina felügyelőnek hívják. Mellékesen: imádja a kocsmákat és a gyomrát. Miután tisztázták a feladatot, megkezdődik a kergetőzés. Fontos szerepet játszik az események alakulásában egy fekete-fehér foltos agár, valamint egy nagy orchidea (utóbbi Adél névre „hallgat”). Poéngyilkos világért se lennék, remélem, az olvasót csöppet sem lepi meg, ha elárulom: Nick Carter tehetségéhez és híréhez méltóan oldja meg a fogós feladatot. Mikor búcsúzik a derék prágaiaktól, hogy a közlekedési alkalmatosság Egyiptomba vigye, némi nosztalgiát is érez a sör és a knédli iránt — amin nem szabad csodálkoznunk, elvégre csehszlovák filmet látunk. Könnyed szórakoztató filmekben világszerte hiány mutatkozik. A csehszlovák filmművészet egyszer — a hatvanas évek derekán — már bebizonyította, hogy kellő igényességgel és fantáziával a komédia megújítható, mi z több: friss társadalmi — kritikai — tartalmakkal „házasítható”. A Nick Carter, a szuperdetektív szelidebb és visszafogottabb mű, mint a nagy szatírák voltak (például a Szigorúan ellenőrzött vonatok, a Fekete Péter vagy a Százszorszépek, de így is azok hagyományát folytatja. Jó kacagni azon a világon, mely elmúlt. Hahotázni levi- tézlett szokásokon és erkölcsökön. Derülni pitiáner ügyek miatt ágáló figurákon. Szuperdetektívekre pedig nagy szükség van. Legalább a filmen találkozzunk valakivel, aki mindig csathatatlanul tudja, mit kell tenni az élet titkainak felderítése érdekében. Veress József Az emeletes bérház egyik földszinti kis szoba-konyhája volt a József család otthona. A költő születésének 75. évfordulójához közeledve, egyre többen „fedezik fel” ezt a környezetet, mint verseinek egyik ihletőjét. „Hétesztendős koromban az anyám visszahozott Budapestre, s beíratott az elemi iskola II. osztályába.” — A képen Attila és Eta látható, 1912-ben. „Anyám — néhai Pőcze Borbála — mosással és takarítással tartott el bennünket, engem és két nővéremet. Házaknál dolgozott, odajárt reggeltől estig, s én szülői felügyelet nélkül iskolát kerültem, csibészkedtem.” Győri Lajos képriportja „Föladatomnak azt érezvén, , hogy egy korszaknak egy korosztálynyi időnek valamiféle lényegét sajtoljam ki, az olvasó tán követ abban az eljárásban, hogy figyelmem nem az időrend; hisz e merőben külsőséges rend összetörése segíti sokszor még magát a történészt a kor valódi tartalmának kisaj tolásához. Az idézett mondat formai s tartalmi alapgondolata Illyés Gyula legfrissebben megjelent művének, a Kortársban korábban folytatásokban közölt „Beatrice ap- ródjainak”. A korszak, a korosztálynyi idő az első világháborút követő magyar forradalmaké. Terjedelmére nézve csekély idő alatt zajlott le ez a nemcsak Magyarországot, hanem szomszédainkat, s egész Kelet-, Közép- Európát megrengető, elemi erejű magyar földmozgás. A Kelet-Közép-Európa itt most nem a divatos fogalom- és szóhasználat miatt íratott le: üzeneteiből, írásaiból tudA lakásban kevés eredeti berendezési tárgy maradt, a kiállításon is kevés látható ezek közül. A konyhasarok azonban olyan, mintha érintetlen volna. A csikósparhet, a falipolc és a ruhásláda úgylehet hetven évvel ezelőtt is ugyanitt volt. A város poromén A IX. kerületben, a Gát u. 3. számú ferencvárosi bérház falán emléktábla hirdeti: itt született József Attila. Később ugyan átköltöztek az utca 24. számú házába, de az irodalmi emlékszobát mégis szülőházában rendezték be. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. február 10. Beatrice aprMjai W i L pou- Á
