Kelet-Magyarország, 1980. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-07 / 31. szám

8 kelet-magyarqrszAg 1980. február 7. TURMIX PETRIKA ÜJABB SIKERE Továbbra is remek formá­ban versenyez Kissné Petrika Ibolya, a Nyíregyházi Vasutas- Spartacus SC atlétája. Leg­utóbb Budapesten, a Csepel SC fedettpályás viadalán biztosan szerezte meg az első helyet a 200 méteres síkfutásban, 24,7 másodperccel. A versenyen in­dult Zarnóczay Klára is, aki távolugrásban a 630 centimétert elérő Fazekas (TFSE) mögött 615 centiméterrel a második lett. KIKAPTAK AZ IFIK A magyar ifjúsági ökölvívó- válogatott a bolgárok hasonló korú öklözőivei mérte össze tudását. A vendégek 14:8 arány­ban győztek, elsősorban jobb erőállapotuk döntött. A két csapat másodszor is szorítóba lép egymás ellen, s a mieink keretében helyet kapott Gu­lyás Róbert, az NYVSSC ver­senyzője is, akit a nyíregyhá­ziak a közelmúltban igazoltak Miskolcról. VÁLOGATOTT SÚLYEMELŐK A Magyar Súlyemelő Szövet­ség összállította az ifjúsági és IBV-válogatott kereteket. A Nyíregyházi Vasutas-Sparta- cus SC súlyemelői közül ket­ten kerültek korosztályuk leg­jobbjai közé: az I. osztályú mi­nősítéssel rendelkező Mészáros Miklós és az ifjúsági aranyjel­vényes Molnár Miklós. EGYGÓLOS GYŐZELEM NYVSSC—Tiszavasvári 1:0 (0:0). Szerdán délután mivel a tiszavasvári pálya használha­tatlan volt, Nyíregyházán ját­szották le az előkészületi mér­kőzést. A fáradtan mozgó NB II-es csapat a védekezésre be­rendezkedett vasváriak ellen Lukács fejesgóljával nyert. PÁLYAtPlTŐ FOCISTÁK NYÍRTELEKEN Aranyérmes tsz-sportkör Nyírtelek 8 kilométerre van a megyeszékhelytől. Sportélete igen élénk. Az ASE sakkozói az NB II. él­csoportjához tartoznak, lab­darúgói ugyancsak a második ligában küzdenek a bajnoki pontokért. Az iskolai sport az úttörő-olimpiákon a szor­galmas éremgyűjtők táborá­ban található. Most a helyi tsz-sportkör hívta fel magá­ra a figyelmet. Egyetlen szakosztályuk a labdarúgás, de az aztán igazán kitesz ma­gáért. Közös összefogással 1978 júliusában történt. Néhány lelkes sportbarát el­határozta, hogy létrehozzák a tsz-sportkör egyetlen szak­osztályát a labdarúgó sport­ágban. A sportkör elnöki tisz­tet Kovács István vállalta, a szakosztály vezetője Kovács Béla, intézője Reha István, a sportkör gazdasági vezetője, Fekete István lett. Az edzői feladatokkal Rácz Józsefet bízták meg. „Olimpiai szemle“ Szabolcsban Az érdekelt szabolcsi sportágak vezetői és edzői, vala- i mint a megyei tanács illetékesei között két évvel ezelőtt esett szó először az olimpiáról. A tanácsi vezetők 1978-ban arra voltak kíváncsiak: kik azok a sportolók, akik ott le­hetnek Moszkvában és milyen feltételekre van ahhoz szűk- j ség, hogy a tervek valóra váljanak? Az akkori tanácskozás részvevői tegnap újra találkoz­tak a megyei tanácson és véleményük egyöntetű volt: a két évvel ezelőtti eszmecserének elévülhetetlen érdemei van­nak abban, hogy jelenleg hét szabolcs-szatmári versenyző készül a július 19-én kezdődő XXII. Nyári Olimpiai Játé- kokra. Megyénk atlétái közül Erdélyiné Szabó Ildikó, Ba­kost Béla, Kissné Petrika Ibolya, Zarnóczay Klára és Hrács Piroska, a sportlövőktől Fórián Éva, az ökölvívóktól pedig Váradi János kapott helyet a magyar olimpiai válogatott ' keretben! Tervszerű és következetes munkával sikerült elérni, hogy megyénk sportolói ott lehessenek az ország, sőt a vi­lág legjobbjai között. A személyi és tárgyi feltételek sokat javultak, s Szabolcs-Szatmár sportélete olyan fejlődést pro­dukált, amilyenre aligha volt még példa a magyar sport történelmében. A legutóbbi néhány évben atlétáink, ökölvívóink, sportlövőink, súlyemelőink, teniszezőink, úszóink, rádió­amatőreink, modellezőink, tájékozódási futóink és torná­szaink a legjobbak közé küzdötték fel magukat. Nagyot léptek előre a birkózók, a kézilabdázók, a kosárlabdázók, a labdarúgók, a röplabdázók, a sakkozók, a tekézők, a ter­mészetbarátok, a tollaslabdázók, az autó- és a salakmotor- j versenyzők is. Biztató az asztaliteniszezők, a cselgáncso- ; zók és a lovaglók munkája. Néhány új sportág, így a ka­jak-kenu, a karate, a gokart és a könnyűbúvár pedig si­kerrel mutatkozott be. A dicséretre méltó eredmények mellett a sportágak ; edzői egy sereg tehetséget neveltek. Szinte minden kor- ; osztályban van reménység, aki a mai élversenyzők nyomá­ba lépett. A szabolcsi utánpótlás-nevelő munka szép jövőt sejtet. A mai tizenéves sportolók között szép számmal van- ’ nak olyanok, akik töretlen fejlődéssel számításba jöhetnek — az 1984-es olimpiára. » A tegnapi kötetlen beszélgetésen ugyanis már szó esett j a négy év múlva sorra kerülő olimpiáról is. Ahová még : több atlétát, sportlövőt és ökölvívót, sőt szabolcsi úszókat ; és súlyemelőket is szeretnének eljuttatni a szakemberek, j Ennek érdekében őszintén elbeszélgettek a gondokról, a még jobb eredmények eléréséhez szükséges tennivalókról. A meglévő problémákat a kitűnő eredmények tudátá- ban sem kendőzték el, nyíltan szót váltottak még a „ké­nyesnek” tartott kérdésekről is. A továbblépést keresve, a sportági vezetők és edzők bátran mondtak véleményt a je- i lenlegi gondokról! A sportágukat szenvedélyesen szerető szakemberek ; az eszmecserén bizonyították: négy év múlva még szebb • eredményeket mondhat magáénak Szabolcs-Szatmár sport- j ...élete! _ „ __ Bagoly Dániel A társadalmi munkások lelkes szervező munkája eredményeként összeállt a felnőtt csapat. Drotár And­rás, Csótó József, Virág Lász­ló, Dankó István, Varga Já­nos, Antal Pál, Antal And­rás, Virág Mihály, Resán Pál, Dankó Zoltán, Krasznavölgyi György, Kovács Béla, és Czi- busák József. Először elhatározták: a ré­gi pályát rendbehozzák, meg­építik a kerítést, tatarozzák a régi öltöző helyiségeit. El­határozásukat tett követte: a játékosok földet hordtak a pályára, elegyengették, rend­behozták az öltözőt, megépí­tették a kerítést. A régi, el­hanyagolt sporttelepet újjá­varázsolták. Sokan megmoso­lyogták őket, de ugyanakkor nőtt azoknak a tábora is, akik felajánlották támogatá­sukat. Super Miklós tanács- titkár, az akkori községi párt­titkár Ratkos Mihály, Nagy Sándor a MEZŐGÉP helyi gyáregységének vezetője, Kozma János a tsz gépkocsi- vezetője, a MEZŐGÉP köz­ponti gyáregységének tmk- részlege jelentős anyagi és erkölcsi támogatást adott. Gyeptéglázott a védelem Virág László középhátvéd az öltözőt festette, a csatársor kézikocsival hordta a földet, míg a védelem gyeptéglá­zott. Az áldozatkész társa­dalmi munkások és sporto­lók összefogása, hogy 1978 őszén a nyíregyházi járási labdarúgó-bajnokság II. osz­tályában pályára léphetett a tsz-sportkör labdarúgócsa­pata. A mérkőzéseken a győzelmet egyre-másra arat­ták, ötvennégy bajnoki pont­tal aranyérmet szereztek, s elképesztően nagyszerű gól­aránnyal 140:24 zárta az évet. A győzelmi sorozatban külö­nösen a fiatal Resán Pál tűnt ki, aki egymaga 60 gólt szer­zett! A csapat ezzel a járási I. osztályba került, és a maga­sabb osztályban is ott foly­tatta, ahol az előző bajnok­ságban abbahagyta. Az élen. Ugyanis az őszi forduló be­fejezése után megszerzett 19 bajnoki pontjával az első he­lyen állnak, s minden re­ményük megvan, hogy a me­gyei II. osztályba jussanak. A tsz-től autóbuszt kapnak, hogy felnőtt és ifjúsági csa­patukkal a bajnoki mérkőzé­seken részt tudjanak venni. Anyagi támogatást nyújt a tanács is, de nagy gondot fordítanak a saját bevételre is. Az elmúlt évben 16 ezer forintot realizálhattak jó munkájuk eredményeként. Heti három edzéssel Január 6-án heti három ed­zéssel kezdték meg a felké­szülést a tavaszi szezonra. Magyar László tanácselnök, és Dráviczki Sándor a 2. sz. általános iskola igazgatója biztosították a feltételeket, többek között a tornatermet, s így jó erőben vannak a lab­darúgócsapat tagjai. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint­hogy a bajnokságban harma­dik helyen álló Gávavencsel- lőt február 3-án az előkészü­leti mérkőzésen 7:1 arányban győzték le. Az alapítótagok mellett ma a csapattal készül Havacs András, Szabolcsi Károly, Oláh Miklós, és két tehetsé­ges ifjúsági korú játékos Gajdos János, és Borbély László. Növekedett a társadalmi munkások száma: Krutilla János, Szekrényes Mihály, Mokánszki István, Szabolcsi György, Kiss József, Szalai Sándor, és Benkő Sándor személyében. A sport szeretete, az önzet­lenség szép eredményeket ho­zott másfél év alatt Nyírte­leken. Ezt nemcsak az újjá­varázsolt sporttelep, a meg­szerzett aranyérem, hanem a szépszámú állandó szurkoló­sereg is bizonyítja. A „nagy­csapat”, az ASE árnyékában sikeresen mutatkozott be a tsz-sportkör. Elismerés a résztvevőknek... Dragos Gyula Oscar-díjat kapott Ánatolij Karpov Harminchat ország 111 sakk­szakírójának szavazata alap­ján ítélte oda a sakkszakírók nemzetközi szövetsége (IAC- HW) az 1979. évi Oscar-díjat. Ánatolij Karpov szovjet nemzetközi nagymester kap­ta meg az egyik spanyol ke­reskedelmi vállalat által 1965- ben felajánlott és Barcelo­nát reprezentáló ezüsternyőt tartó női szobrocskát — még­pedig 13-dikként. Kar­pov összesen 1218 pontot ka­pott. A második helyen hon­fitársa Mihail Tál végzett 1203 ponttal, harmadik pe­dig Viktor Korcsnoj lett 971 ponttal. Felkerült a legjob­bak közé a magyar Portisch Lajos is, aki 863 pontjával a negyedik helyen végzett. Egyébként csak azokat a já­tékosokat vették figyelembe, akik az elmúlt évben lega­lább 24 mérkőzést játszot­tak nagymesterek ellen. Az Oscar-díjat eddig a következők kapták: Larssen (1965), Szpaszkij (szovjet) (1968, 1969), Fischer (ameri­kai) (1970, 1971, 1972), Kar­pov (1973, 1974, 1975, 1976, 1Q77 l07Cn C\ Q7Í^ FILM 1980. február 7., csütörtök KOSSUTH RÁDIÓ 8,27: Edda Moser Richard Strauss-daioKat enekel. — »,■«: szerpentin. — 9,44: Muzsika Zsuzsika meséi. — 10,05: uomi- no. — 10,3a: «égi híres éneke­sek műsorából. — li,Uá: Vörös bari notakat enekel. — Két orszaggyuies közt. — 11,40; Nepek mesei. — 12,45: Zenemu- zeum. A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangversenye az Erkel színnázban. — 13,al: Mindenki könyvtara. — 14,21: A Magyar Kadió es Televízió énekkara énekel. — 14,30: Nép­dalok, néptáncok. — io,28: Csi­ribiri. — 16,05: Lijnschooten: Variációk népdalra. — 16,13: A Délutáni Rádiószínház bemuta­tója. - 17,07: Körmikrofon. - 17,32: Két Haydn-trio. — 18,09. Csönd. Borisz Pasternak versei. — 18,15: Hol volt, hol nem volt. — 19,15: Az Ifjúsági Rádiószm­pad bemutatója. — 19,57: Far­kas Ferenc: A bűvös szekrény. Kétfelvonásos vígopera. — 21,2fr: Amíg nem késő. A női rákszűrésről. III. rész. (ism.) 22,30: Régi francia muzsika. — 22,50: Egy vállalatvezető port­réja. — 23,10: Zenekari muzsi­ka. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Koltay Valéria és Kishe­gyi Árpád operettfelvételeiből. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: Slágermúzeum. — 10,00: Zenedélelőtt. — 12,33: Mezők, falvak éneke. — 12,55: Kapcso­lás a győri körzeti stúdióba. — 13,25: Ifjúsági könyvespolc. — 13,30: Amerikai szerzők gyer- mekmuzsikája. — 14,00: Váloga­tott perceink. — 16,35: Időseb­bek hullámhosszán. — 17,30: Se­gíthetünk? — 18,33: Hétvégi pa­noráma. — 19,55: Slágerlista. — 20,33: A 04, 05, 07 jelenti. — 21,05: Földön, vízen, levegőben. — 22,05: Nóták. — 23,15: Sher­man zenés játékaiból. 3. MŰSOR 9,00: Iskolarádió. — 9,30: Szá­zadunk zenéjéből. — 11,05: Zon­goraszonáták. — 12,32: Puccini operáiból. — 13,30: Ragtime-fel- vételekböl. — 13,55: Barokk mesterek műveiből. — 15,30: Ivó Zidek operafelvételeiből. — 16,00: Zenei lexikon. — 16,20: Népdalgyűjtő úton a Közép-Vol­ga vidékén, III. rész. — 16,48: Popzene sztereóban. — 17,54: Üj magyar zene a rádióban a közönség és a kritikusok 1979. évi díjáért. Dalok. — 19,05: For­dulók a líra történetében. — 19,35: Kapcsoljuk a Zeneaka­démia nagytermét. A Liszt Fe­renc kamarazenekar hangver­senye. — 21,30: Romantikus ka­marazene. nyíregyházi rádió 17,00: Hírek. — Időjárás. — Lapszemle. — 17,05: Kérni min­dent szabad! Válogatás kíván­ságlevelek között. — 17,30: A sereg hullámhosszán. Fiata­lok katonai magazinja. Szer­kesztő: Bálint Attila. — 17,50: A nyírbátori határőrség népdal- kórusa énekel és a Kőtörő együttes játszik. — 18,00: Észak­tiszántúli krónika. — 18,15: San­zonok. — 18,25—18,30: Hírössze­foglaló. Műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,00: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna, (ism., sz.) — 8,05: Iskolatévé: Földrajz. (Alt. isk. 8. oszt.) — 9,05: Környezet- ismeret. (Alt. Isk. 3. oszt.) — 10,05: Magyar irodalom. (Alt. isk. 7. oszt.) — 10,30: A kéz öt ujja. Belga filmsorozat gyer­mekeknek. — 11,20: Orosz nyelv. (Alt. isk. 6. oszt.) — 12,05: Osztályfőnöki óra. (Alt. isk. 7—8. oszt.) — 14,20: Iskola­tévé: Földrajz, (ism.) — 14,50: Környezetismeret, (ism.) — 15,10: Magyar irodalom. (Ism.) — 15,30: Orosz nyelv, (ism., sz.) — 15,50: Napköziseknek, szak­köröknek. Baromfitenyésztés. — 16,20: Hírek. — 16,25: Orosz kenyér. Szovjet rövidfilm. (sz.) — 16,50: A XII. magyar jáiék­filmszemléről jelentjük, (sz.) — 17,10: Perpetuum mobile. A konyha, (sz.) — 17,55: Tévebör- ze. ír- 18,05: Telesport. — 18,30: Nem legyőzni! Meggyőzni! Ri- portmüsor. (sz.) — 19,05: Rek­lám. — 19,15: idősebbek is"~ el­kezdhetik. Tévétorna, (sz.) — 19,20: Esti mese. (sz.) — 19,30: Tv-híradó 1. (sz.) — 20,00: Kis- filmek a nagyvilágból: A nagy természet kis csodái. Szovjet— jugoszláv természettudományos ismeretterjesztő rövidfilm. (sz.) 1. Az erdő mérnöke. 2. Légvá­rak. 3. A hegyvidékek kalóza. — 20,15: Egy expedíció idézése. A Béke barlang felfedezése, (sz.) — 21,00: Appaloosa, az in­diánok lova. Francia dokumen- tumfilm. (sz.) — 21,25: Zene, zene, zene. Körkép, (sz.) — 22,25: Tv-híradó 3. (sz.) — 22,35: Tv-tükör. Dr. Szecskő Tamás jegyzete. _ 2. MŰSOR 18,55: Fizika. (Alt. isk. 7. o.) A testek úszása. — 19,30: Tv- híradó l. (sz.) — 20,00: A nyo­mok a főiskolára vezetnek (sz.) Közvetítés a rendőrtiszti főisko­láról. — 20,40: Táncvilágbaj­nokság ’79. Latin-amerikai tán­cok. (sz.) Eurovíziós átvétel Baden-Weltingenből, felvételről. — 21,20: Tv-híradó 2. (sz.) — 21,40: Világszínpad. Tallózás a nemzetközi színházi élet ese­ményeiben. SZOVJET TV 17,00: Zenés műsor. — 17,30: Kambodzsa ma (fimmüsor). — 17,55: Partok (tv-film VII. rész). — 19,00: Hírek. — 19,30: Iszajev költői estje, — utána: A világ eseményei. — 21,25: Kápátontúli hírek. — 21,35: Drámai színház előadása. SZLOVÁK TV 10,00: A Nagy Honvédő Há­ború. 14. rész. (ism.) — 11,30: Hírek. — 15,40: Iskolatévé. — 16,10: Hírek. — 16,25: Az Or­szágház. Magyar rövidfilm. — 16,45: A propagandista. — 17,00: Pionírhíradó. — 17,20: Pio­nírmagazin. — 18,00: A Jezer- ■ka-stúdió műsora. — 18,40: Esti mese. — 18,50: időjárás jelentés. — 19,00: Tv-híradó 1. — 19,30: Pár perc dalműsor. — 19,50: Ke-' serves napok. Tv-játék. — 21,30: Tv-híradó 2. — 22,00: A rendőr­ség naplójából. — 22,05: A hulladék hő kihasználásáról. — 22,30: Hírek. ROMAN TV 16,05: Nevelésügy. — 16,25: Francia nyelvoktatás. — 17,05: Liverpool. Dokumentumfilm. — 17,25: Kulturális híradó. — 18,35: A nap gazdasági hírei. — 18,50: A legkisebbeknek. — 19,00: Tv- híradó. — 19,30: Hazai tájakon. — 20,00: Fiatalok órája. — 20,40: Zenei stúdió. — 21,05: Napjaink történelme. Dokumentumfilm. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: HOGYAN FE­LEJTSÜK EL ÉLETÜNK LEG­NAGYOBB SZERELMÉT ... (14 év!) (m.) Béke mozi: NICK CARTER A SZUPERDETEKTIV (14 év!) (csehszl.) Móricz Zs. mozi: A VERÉB IS MADÁR (16 év!) (m.) Mátészalka: KONVOJ (14 év!) (am.) Kisvárda: JOE HILL BALLA­DÁJA (FBK-műsor, nyilvános előadás (svéd—am.) Fehérgyarmat: SEVERING (NDK—rom.) Nyírbátor: ISKOLAI VALCER (sz.) Vásárosnamény: FEKETE FÜLÜ FEHÉR BIM I—H. (SZ.) Szuper Kupa Kedden a késő éjszakai órák­ban ért véget Barcelonában a labdarúgó Szuper ‘Kupa vissza­vágó mérkőzés, amelyet a BEK- győztes angol Nottingham Fo­rest és a KEK-nyertes spanyol Barcelona vívott. Ezen a találko­zón döntetlen eredmény szüle­tett, s mivel az első mérkőzést a szigetországiak nyerték, ők let­tek a győztesei a Szuper Kupá­nak. Barcelona—Nottingham Fo­rest 1:1 (1 :l), 100 000 néző, v.: Eschweiler (nyugatnémet). Gól­lövők: de Oliveira (11-esből), il­letve Burns. Kézilabda: Nyh. Volán Dó­zsa SC—Debreceni MVSC, előkészületi női mérkőzés Nyíregyházán, az ipart szak- középiskola Korányi utcai tornacsarnokában, 14,00 órá­tól. Labdarúgás: NYVSSC II.— NYVSSC ifi, előkészületi mér­kőzés Nyíregyházán, a stadi­on edzőpályáján, 14,30 órától. RÁDIÓ Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, PL: 47, 4401 am |#a|.| Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Váüalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 I í Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, PL: 25 m*imm>MIIMa,WÍ«l Felelős kiadó: Mádl Lajos IVIdDVai UlSZnD Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél ",B**SU**" "" Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre *0,— forint, egy évre 380,— forint Kéziratokat nem őrsünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 05» HU ISSN »133—2053 Mai műsor

Next

/
Thumbnails
Contents