Kelet-Magyarország, 1980. február (40. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-15 / 38. szám
1980. február 15. KELET-MAGYARORSZÁq 5 Szabolcsi tudományos sikerek Gödöllőn A közelmúltban tudományos ülésszakot rendeztek a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, amelyen szabolcsi kutatók is részt vettek. Az ülésen a következő témák szerepeltek: a mezőgazdasági gépgyártás és gépjavítás, a racionális energiagazdálkodás, a szántóföldi növénytermesztés gépesítése, a mező- gazdaság mérés- és számítástechnikája, az erdőgazdasági munkák gépesítése, munka- és egészségvédelem. A Nyíregyházi Mezőgazda- sági Főiskola tudományos kutatói három témával vettek részt a tudományos ülésszakon. Harangozó László—dr. Göndör Tibor: „Favédelmi permetezőgépek szórásképének vizsgálata” című témája a gyümölcsösök pontos és takarékos növényvédelméhez nyújthat segítséget. Inántsy István a homoktalajok csepegtető öntözésének problémáival foglalkozik, erről számolt be „Gyümölcsültetvényekben alkalmazott vízsugaras öntözőfejek vizsgálata” című értekezésében. Széli László—Zajácz István tudományos kutatásai a tógazdaságok számára lehetnek igen hasznosak, az élővizek oxigéndúsításával foglalkoznak. Harminc tanácsi célcsoportos lakást épít Üjfehértón a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat. A debreceni Keletterv és a Nyírterv dokumentációi alapján házgyári technológiával az idén kezdik az építkezést a gyapjúszövőgyár mellett ARANY LAKOD ALOM. De- mecserben Molnár Sándor és felesége, született Nagy Rozália február 14-én ünnepelték 50 éves házassági évfordulójukat. öt élő gyermekük, tizenkét unokájuk, három dédunokájuk valamint a demecseri úttörőcsapat köszöntötte az idős házaspárt. Molnár Sándor 35 évig dolgozott, jelenleg mint nyugdíjas, dolgozik a Demecseri Általános Iskolában. A HUNGÁRIA VONÓSNÉGYES ad hangversenyt február 16-án este hattól a nyíregyházi megyei könyvtárban. A hangversenyt, ame* lyen Mozart- és Dvorak-mű- veket adnak elő, a nemrégen alakult komolyzenei lemezklub szervezi a könyvtárral közösen. sportpályát alakítanak ki az általános iskola udvarán Ro- lioüon. a diákok tanárok mellett a falu apraja-nagyja besegít a salakos kézi-, kispályás labdarúgópálya építésébe. Az udvaron magas- és távolugrásra, kötélmászásra is lehetőség lesz, nyújtót és egy körforgót is elhelyeznek a sportszerek között. A 150 ezer forint értékű társadalmi munkát a helyi termelőszövetkezet traktoros szocialista brigádja 30 ezer forint értékű önkéntes munkája egészíti ki. A sportpályát tavasszal avatják. Utazóknak Menetrendpótlást készítenek Április 6-án hazánkban is bevezetik a nyári időszámítást. A szokásos menetrendek kiadása nem esik egybe a nyári időszámítás kezdetével. A nemzetközi vonatok közlekedését össze kell hangolni, koordinálni kell a legfontosabb csatlakozó vonatokat, és hozzájuk az autóbusz járatokat is. A MÁV mostani menetrendje május 31-ig érvényes. Április 6-tól május végéig menetrendpótlást készítenek, amely 100 oldalon tartalmazza az időszámítás változásából eredő módosításokat. A menetrend kiegészítés március második felében 120 ezer példányban jelenik meg és azt díjmentesen adják a menetrendkönyvvel rendelkező utasoknak. A vasút idén két menetrendet ad ki. Az egyik június 1-től szeptember 27-ig lesz érvényes, a másik szeptember 28-tól 1980 május végéig. Ez már figyelembe veszi a jövő évi nyári időszámítást is. A Volán a vasúthoz csatlakozó belföldi járatainak változása miatt ad ki — ugyancsak díjmentesen — április 6-tól május 31-ig érvényes, 44 oldalas pótlékot amely mintegy 1500 járat változását tartalmazza. A kiegészítés 30—30 ezer példányban a Volán menetrend első és harmadik kötetéhez készül. Június 1—tői a Volán újra egy évre szóló menetrendet ad ki, és ehhez csatol majd jövőre, a nyári időszámítás idejére érvényes kiegészítést. Vetélkedők Kisvárdán Megkezdődtek az üzemi vetélkedők. Kisvárda várossá nyilvánításának 10., hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére a város politikai, történelmi és kultúrtörténeti múltjából és jelenéből hirdetett vetélkedősorozatot a tanács művelődés- ügyi osztálya, a városi és járási művelődési központ és ifjúsági ház, a városi és járási könyvtár és a Vármúzeum. A helytörténeti-honismereti vetélkedőt a város KISZ- alapszervezetei, ifjúsági klubjai, az üzemek szocialista brigádjai és munkahelyi kollektívái részére hirdették meg. A vetélkedőre ötven csapat nevezett be. A napokban lezajló üzemi vetélkedők után kerül sor február 18-án a városi selejtezőkre. Az öt helyen megrendezendő selejtezőkön 15 csapat versenyez az elődöntőbe jutásért., (vincze) MEGYÉNK FEGYVERES testületéiben 500-an segítik rendszere- sen az úttörőcsapatokat. Az ötszáz felnőtt 7575 gyerekkel áll kapcsolatban. Ismét jár a komp A tavaszira fordult időjárás lehetővé tette, hogy Dombrád és Cigánd között ismét megindulhatott a kompjárat. A kompot napkeltétől napnyugtáig lehet igénybevenni. Segítik a pályaválasztást a nyíregyházi kisiparosok is. Felkeresik az iskolákat, osztályfőnöki órák után műhelylátogatásra hívják a fiatalokat. Legutóbb a hármas és négyes számú iskolában jártak. ÉPÍTŐTÁBOROK. Kisvárdán, a középfokú intézmények tanulói közül 660-an készülnek idén a KISZ KB különböző jellegű építőtáboraiba. 440 lány és 260 fiú segít a mezőgazdaságban és a különböző építkezéseken. ÖNTÖZÉS. Az öntözéses gazdálkodás távlati tervében az elkövetkező tíz év alatt 55—60 ezer hektárral bővül az öntözött terület. Jelenleg 25 ezer hektárt öntözünk megyénkben, a terület vízkészlete 100—110 ezer hektárra lenne elég. Tarpai kontraszt (Császár Csaba felvétele) A Tölgyestől a Guszev aluljáróig Hétfőn indul az új buszjárat Csütörtöki lapunkban hírt adtunk arról, hogy 20-as számmal új autó- buszjáratot indít Nyíregyházán a Volán. A tervezett márciusi indítást előrehozták, s az új vonalon február 18-tól indul meg a forgalom a Sóstói út— Északi körút—Mező u.— Vasgyár u.—Huszár sor és a Guszev aluljáró útvonalon. Szóvá tettük, hogy a 12-es járat útvonalának módosítása több bérletest is kellemetlenül érintett. A Volán értesíti az utasokat, hogy a bérletváltó helyeken a 12-esre szóló bérleteket — akiknek ez kedvezőbb — kívánságra 7-es, 8-as, valamint az új 20-as járatra lehet átíratni és érvényesíteni. Az egész országban ismert megyénkbeli ifjú Dávid Menyhértné fazekas díszes korsót készített, amit az Alkotó ifjúság idei kiállításon láthatunk. (M. K. felv.) Vásárosnaményban február 13-án ősbemutatón, Nyíregyházán pedig 14-én sajtóvetítésen láthatta a 'közönség a zömmel megyénkben forgatott Koportos című új magyar filmet, melyet a szabolcs-szatmári születésű író, Balázs József azonos című kisregényéből vitt vászonra Gyarmathy Lívia filmrendező. Az alkotók mindkét rendezvényen részt vettek és válaszoltak a vitában a közönség kérdéseire. Képünk a nyíregyházi Krúdy moziban az ankéton készült. (Elek Emil felvétele) COOPTOURIST-tójékoztató Nyíregyházán Népszerű Tíz éve alapították a szövetkezeti szövetségek a CO- OPTURIST Vállalatot. Az egy évtizedes tevékenységről, a tavalyi terv teljesítéséről és az idei tervekről adtak tájékoztatást csütörtökön Nyíregyházán az utazási vállalat vezetői. Szabó Dezső, a COOPTURIST Vállalat kereskedelmi osztályvezetője elmondta, hogy tavaly mintegy 50 ezer magyar állampolgárt utaztattak külföldre, 120 ezer külföldit fogadtak hazánkban, s mintegy 130 ezer volt azoknak a száma, akik Magyarország különböző tájaival ismerkedtek az utazási vállalat által szervezett utakon. Legtöbben a Szovjetunióban jártak, de népszerűek voltak az Ausztriába, Jugoszláviába, Bulgáriába és Csehszlovákiába' szervezett utak, így ebben az évben is ezekbe az országokba utaztat legnagyobb számban csoportokat a vállalat. Különös gondot fordítanak a szakmai utak szervezésére, s mintegy 20 százalékkal többen vehetik igénybe a korábbi években népszerűvé vált nőnapi utak-ci't1 Kiss Gyula, a COOPTURIST nyíregyházi irodájának utazások vezetője elmondta, hogy belföldi utazásokon több, mint kétezren, szocialista országokba szervezett társasutazáson hétszáanál többen, nyugat-európai utakon háromszázötvenen vettek részt az iroda szervezésében 1979- ben, s több mint 3000 utazónak intézték el valutaügyeit. A Jugoszláviába, Ausztriába, Csehszlovákiába, Lengyelországba, a Szovjetunióba és Franciaországba szervezett útjaik voltak a legnépszerűbbek, így ebben az évben is hasonló utakat szerveznek. Csoportot indítanak a párizsi mezőgazdasági kiállításra, a zágrábi cipőipari kiállításra, továbbra is szervezik a 3 napos bécsi, valamint az ugyancsak 3 napos pozsonyi —bécsi utakat, s a világ bármely tájára vállalják egyéni üdülők útjáinak megszervezését. Tervezik, hogy ebben az évben a rakamazi mellett újabb takarékszövetkezeteket vonnak be aZ utazásszervezési tevékenységbe. Ettől, valamint a moszkvai olimpia iránti nagy érdeklődéstől azt várják, hogy a nyíregyházi iroda forgalma ebben az évben eléri a 20 milliót. SZENTPÉTERI ZSIGMOND emlékszobát nyitnak márciusban a vajai múzeumban. A Rohodon született vándor színész és drámaíró a múlt század elején az akkori magyar színházakban játszott. Fénymásolatokon mutatják be az életútját, szerepeit, egykori feljegyzéseit. Az anyagot a rohodi iskola honismereti körének tagjai gyűjtötték össze, s névadójuknak is Szentpéte- ri Zsigmondot jelölték meg. Meglepetés £ * rik az embert meglepetések, olyanok is, amelyek jókedvet csinálnak. A nyíregyházi Utasellátó ruhatárába adtam be a kabátomat, sapkámat. Az első meglepetés kellemetlen volt. A sapka visszahajló fülénél meglazult a varrás. Amíg nem tudja az ember, addig észre se venni nagyon, de ha már tudja, akkor kényelmetlen. A második? Nos, amikor elmentem, akkor már ép és hibátlan volt a sapka. — Ne haragudjon, lógott, megvarrtam — mondta a ruhatárosnő. Köszöntem volna, de szabadkozott, mondván, hogy ez természetes, amúgy is, ráért... A kellemes meglepetés volt a második, mégis elszomorodtam egy kicsit: bizony, kár, hogy ez a fajta kedvesség egyre nagyobb meglepetés. (tha) Üjabb hatvan lakásba vezetik be a gázt ebben az évben Vásárosnaményban. Az eddig bekötöttekkel együtt az év végére 132 lakásban használhatják majd a Szovjetunióból érkező földgázt. SZALAGAVATÓ. Nagy- kállóban a Korányi Általános Gimnázium szombaton tartja szalagavató ünnepélyét. A műsorban fellép a Vox Humana Színpad. A köd miatt Húsz gépkocsi összecsúszott A csütörtök reggeli rendkívül sűrű ködben és csúszós, eljegesedett úton, Aszód és Hatvan között a 46-os kilométerkő térségében, mintegy 5—600 méteres szakaszon, rövid idő alatt több mint húsz gépkocsi összecsúszott. Az Útinform ügyeleti tájékoztatása szerint a látótávolság 20 méter alatt volt. A karambolok miatt a 3-as út ezen szakaszán megbénult a forgalom és két órán át Bag—Túra—Hatvan felé terelték a gépjárműveket. A délelőtti órákra helyre állt a megszokott forgalmi rend, de a sok^ összeroncsoló- dott gépkocsi elszállításakor néhány helyen rövid időre leállították a forgalmat. A mentők ügyeletes főorvosának tájékoztatásából kitűnt, hogy a sorozatos balesetnek három súlyosabb és több könnyebb sebesültje van. Va- lamennyiüket a hatvani kórházban ápolják. 15., péntek KRÓNIKA KOLOS NAPJA A Nap kél 6 óra 51 perc-ff kor, nyugszik 17 óra 06 perc-S kor. A Hold kél 6 óra 07 perc-| kor, nyugszik 16 óra 07 perc-| kor. Százharminc évvel ezelőtt. í 1850. február 15-én született li> és 84 éves korában, 1934-ben hunyt el Kremeneczky János, a magyar elektrotechnikai ipar kiváló úttörője, a magyar Wolfram Lámpa- > gyár megalapítója. :• f Az oroszországi Odesszában született, s mint elektrotechnikus 1869—7l-ben az orosz vasúttársaságoknál dolgozott. 1874-ben — a berlini műszaki főiskola elvégzése után — a német Siemens Halske villamossági gyárban vállalt állást, majd 1877-ben Párizsban tanulmányozta a Jablochkov-féle elektromos világítást. 1882- ben Bécsben — Egger Bélával közösen — megalapította az Első Osztrák—Magyar Elektromos Világítási és a Erőátviteli Vállalatot. 1899- ben új vállalatot létesített i — most már önállóan — a szénszálas izzók gyártására. 1913-ban megalapította budapesti gyárát, melyet nagy- g gyá fejlesztett, s gyártási | ágait állandóan bővítette, é. Miután 1923-ban megkezdte g a rádiócsövek, majd az ’ Orion védjegyű rádiók so--: rozatgyártását, gyárának,( neve világhírűvé vált. Kremeneczky bécsi és budapesti üzeme 1931-ben az Egye- ' sült Izzólámpa és Vilamos- sági Rt. érdekkörébe került. § amelynek vezetésében ö ma-1 ga igazgatósági tagként ha- i láláig részt vett. Időjárás Várható időjárás ma es- § tig: a nyugati, délnyugati • me'gyékben erősen, máshol gyengén vagy közepesen felhős, párás, főként hajnalban és reggel több helyen köd. Legfeljebb néhány kisebb eső, hó. Gyenge, napközben kissé megélénkülő keleti, délkeleti szél. Várható legmágasabb nappali hőmérséklet plusz 2—plusz 7 fok között. Megér egy mosolyt Egy angol demográfiai kézikönyvből: Lehetséges, hogy mindegyikünkben valóban egy nagy ember veszett el. De mi volna, ha valamennyi megmaradna?! o Az olasz sajtó hírmagyarázata a maffiatagok legújabb bírósági tárgyalásáról:, Bűn és bű ... vészkedés. o Ókori római bi,rák tréfája: Ne keresd az igazságot ott, ahol azt véka álé rejtették! Hírügyeletes: BARTHA GÁBOR Telefon: 11—277 J 3 a R tST- m Mjp | 0 g D h Srí .í ’ jpp T j • REi Cl»