Kelet-Magyarország, 1980. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-15 / 38. szám

1980. február 15. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Felelősség a városért N yíregyháza az utób­bi években nagy­várossá fejödött. A városi pártértekezleten az ipar, a közlekedés, az ok­tatás, kereskedelem, egészségügy fontos kérdé­seit a beszámolók, felszó­lalók egyaránt elemezték, dicsérték, bírálták, tenni­valókat fogalmaztak meg. A rangos közéleti esemé­nyen azonban a város iránti felelősségről, az egészséges lokálpatriotiz­musról, a lakosság-város kapcsolatról szintén sok szó esett. A megközelítés itt is kétoldalú volt: mit várha­tunk el a várostól és mit adhatunk a városnak? A Háziipari és Népi Iparmű­vészeti Szövetkezet kom­munistáinak küldötte, Privigyei Jánosné arról beszélt először, hogy ő és munkatársnői is gyakran teszik szóvá a zsúfolt autóbuszokat, a közleke­dés gondjait, a bevásárlás nehézségeit, ha valamit nem találnak az üzletek polcadn, vagy éppen udva­riatlanságot tapasztalnak. De hozzá tette, munkahe­lyükön azt i'^ szóba hoz­ták, vajon megvizsgálták- e az érem másik oldalát. Azt, hogy saját részlegük­ben rendben van-e min­den, például lakossági szolgáltatást végző szalo- nukban a vállalási határ­időkkel, a minőséggel. A felszólaló egyszerű, köz­vetlen szavakkal beszélt arról, hogy miközben má­sok munkáját bíráljuk, másoktól többet várunk, néha gondoljunk arra is, mi hogyan adhatunk töb­bet, hogyan járulhatunk hozzá, — munkaterüle­tünktől függően — az ud­variasabb, gyorsabb, jobb ügyintézéshez.-válasz- ^ ték növeléséhez. A város­ért csak közösen lehet többet tenni, az egyoldalú bírálat, zsörtölődés alig­ha segít. Egy egészen más hely­zetből, de hasonló gondo­latokról beszélt az egyik körzeti pártalapszervezet titkára, Jebelovszki Mik­lós. Elmondta, hogy a többségében nyugdíjas párttagok milyen nagy fi­gyelemmel kísérik a város életét, fejlesztését, gond­jait, közülük sokan olya­nok, akik néhány évvel ezelőtt gazdasági, közéleti vezetőként maguk is tevé­keny alapítói voltak a vá­rosnak. Szívesen adják a közösségnek gazdag ta­pasztalataikat, de eseten­ként gondot okoz, hogy „ráérő nyugdíjasoknak, túlbuzgó csodabogarak­nak” nézik őket a hivata­lokban, olyan helyeken, ahol a kisebb közösség ügyeit intézik, kezdemé­nyeznek, javasolnak, öt­letek sorát hozta fel pél­daként, mennyi mindent meg lehet oldani össze­fogással a lakókörzetek­ben. Szóvá tette, hogy a lakóterületi rendezvények nem mindig elég színvo­nalasak, mert sokan kö­zömbösek, éveken át soha nem vesznek részt ilyen rendezvényen. Ezt külö­nösen két esetben fájlal­ják: ha olyanok bírálják, nézik lie az önként végzett hasznos közéleti munkát, akik maguk soha nem vettek még részt abban; s ha olyanok nem tisztelik meg akár csak egy eszten­dőben egyszer is a lakóte­rületi rendezvényeket, akik műszaki-gazdasági vezetőként, vagy közéleti ismeretek birtokában kü­lönösen sokat tudnának tenni a lakóterületi közös­ségért. Szép szavakkal beszélt a városról dr. Margócsy József, arról miként nőtt Nyíregyháza nagyvárossá, hogyan veheti fel a ver­senyt a hozzá hasonló nagyságú és szerepű váro­sokkal. De kimondta azt is, hogy — mint régi lo­kálpatriótának, akinek nagyon sokat számít a város, aki szívesen tevé­kenykedik is érte, — sok­szor faj, nem elég szép, nem elég gondozott Nyír­egyháza — gyakran hall­juk ezt másoktól is. De arról kevés szó esik, ép­pen mi, városlakók tesz- szük olyanná, amilyen: sokszor szemetessé, mag­héjjal telivé. Sok más értékes gondo­lat, javaslat elhangzott még a városi pártértekez­let 26 felszólalójától. De ez a három is jól érzékel­teti, hogy a munkás, a fő­iskolai tanár, irodalomtör­ténész és a nyugdíjas is hasonlóképpen látja: nagy utat tett meg fejlődésiben megyeszékhelyünk, s pél­daként állítható az itt la­kók .társadalmi összefogá­sa, akik közül évente 40— 50 ezren is vállalják, hogy társadalmi munkában se­gítik a városfejlesztést, az Együtt Nyíregyházáért ak­cióban. Az „együtt”-nek azonban nem csak a szer­vezett akciókra kellene vonatkozni. Jó lenne azt kiterjeszteni a mindenna­pokra, s felfigyelni olyan egyszerű tényekre, amit most talán hajlamosak va­gyunk lényegtelennek te­kinteni. H a figyelmesebbek vagyunk a saját munkánkban egy­más iránt, ha nem dobjuk el a buszjegyet, cigaretta­véget az utcán, ha nem hagyjuk szó nélkül a vi­rágot, fát tördelőket, a parkot rongálókat, ha jó javaslatot teszünk a lakó- területi vagy más közéle­ti fórumon — már többet tettünk a városért. Marik Sándor Elkészült a gyógyszertári központ Nyíregyházán, a Csalié közben. Az új léte­sítményt 62 millió forint­ból az Épszer dolgozói épí­tették. Erősíteni az alkotókészséget Héri László a vezetési módszereiről — Talán egy kicsit hiány­zik, hogy a ^kimondottan szak­mai kérdésekkel kevesebbet foglalkozom. Azonban egy tsz-elnöknek sokkal inkább a távlatokban szükséges gon­dolkodnia, hagy mit válasz- szunk, melyik ágazatot fej­lesszük — fogalmazza meg Héri László, a rakamazi Győ­zelem Termelőszövetkezet el­nöke. Bemutató gazdaság Ennek ellenére nem ritka, hogy téli időben hajnali öt­kor a tehenészeti telepen ta­lálják, de az is gyakran meg­esik, hogy az elnöki irodában este hatkor ég a villany. Három éve váltotta fel a főagronómusi beosztást az elnöki poszttal Héri László. A tagság bízott benne, hiszen 22 éves korában a szövetke­zet ösztöndíjasaként kezdte, s ennek már 17 éve. — Azóta is folytonos ta­nulás az életem. Ha az álta­lános iskolát és a gimnáziu­mot is beleszámítom, akkor 26 évet jártain iskolába. Most éppen a marxista esti egye­tem szakosítóját végzem. A tanulás nem csak az is­kolapadban, hanem az élet­ben, is kísérője volt. Először az emberekkel kellett meg­tanulni bánni. Előbb mint traktoros brigádvezető, majd mint főagranómus nálánál idősebb embereknek adott utasításokat. Közben a szö­vetkezeti gazdálkodás szintén fejlődött, a tsz-ben nagysza­bású gyümölcsitelepítés folyt, új módszereket honosítottak meg a termelésben. — Sokat adott nekünk az, hogy a FAO, az ENSZ élel­mezési és mezőgazdasági szervezetének bemutató gaz­daságaként dolgozunk — mondja erről. — Támogatást kaptunk az új módszerek be­vezetéséhez, magam is több országban jártam, ahol ta­nulmányozhattam a nálunk fejlettebb termelési módsze­reket. Az eredmény: ezek után vezettük be a karcsúor­sós almatelepítést, fogtunk hozzá a kötetlen szarvasmar­ha tartáshoz. A tanulság mindig az volt, hogy ne elé­gedjünk meg a mai eredmé­nyekkel, mert különben le­maradunk a fejlődésben. Két község, Rakamaz és Tiszanagyfalu határában gaz­dálkodik a szövetkezet. Éven­te 130 millió forintos értéket állítanak elő, tavaly közel 40 milliós nyereséggel zártak. Nem mindegy, hogy egy ilyen nagy gazdaságnál hogyan alakul a szakmai vezetés, mi­ben kérik ki a tagok vélemé­nyét. — Tudni kell, mi tartozik a hrigádgyűlésre, mi a bizott­ságokra — jellemzi az elnök. — És ösztönözni mindenkit, hogy a saját dolgaiba szóljon bele. összhangot teremteni Olyan összhangot teremte­nek, hogy például az ellenőr­ző bizottság tagjai a munka­terv alapján végzik a vizsgá­latokat, ugyanakkor egy-egy főágazatnál rendszeres a szakmai beszámoltatás, ahol megszabják a feladatokat. Az elnök pedig az ismereteit egyrészt ezekből az adatok­ból szerzi, másrészt a hely­színen való tájékozódás alap­ján gyűjt tapasztalatokat. — Arra vagyok büszke, hogy most is ugyanolyan közvetlenséggel beszélgetek azzal a traktorossal, akivel együtt jártam iskolába, mint húsz évvel ezelőtt. A közvetlenségnek más gyökere is van. Héri László rakamazi születésű, az édes­apja is tsz-tag volt, a két öcs- cse a szövetkezetben dolgozik. — Nekem több előnyöm származott ebből, mint hát­rányom, bár azt mondják, senki sem lehet próféta a sa­ját hazájában. Gyerekként megismertem a rakamazi ha­tárt, az emberek nagy részét, így kevesebb volt a tévedési lehetőség. De amit fontosnak tartok: egy szem cseresznyét haza nem vittem a közösből. Rólam mindenki tudja, hogy aki rokonom, attól még job­ban megkövetelem a mun­kát. Ez a viselkedés pedig ta­lálkozik az emberek igazság­érzetével. Talán fellengzős­nek tűnik, de a vezető a saját életvitelével mutasson pél­dát. Szorító feltételek Ebben az évben tovább szorítanak a gazdálkodási fel­tételek. Rakamazon nem si­ránkoznak, haném azt vizs­gálják, milyen módszerekkel tudják ellensúlyozni a kisebb nyereséget. Már évekkel ez­előtt az is meglepetést kel­tett, hogy a krumplijáról hí­res szövetkezet felszámolta a burgonya termesztését. — Az almaszüret és krump­li betakarítása időben nem fért meg egymással, ezért dönteni kellett — indokolja az akkori elhatározást. — Most pedig a termelésen be­lüli tartalékokat kell észre­venni. Mert igaz, hogy elége­dettek lehetünk a 47 mázsás búzaterméssel, de van olyan terület, ahol csak 35 mázsa termett, míg egy másik táb­lában 60 mázsát értünk el. Ezeket a különbségeket érde­mes megszüntetni. Aztán gondolkodunk a melléküzem- ág bővítését. Újfajta, ha­vonta adott prémiummal kezdtük az évet, hogy a szak­vezetők jobban érdekeltek le­gyenek a termelésben. ff Megnézzük fj másutt is... Az alkotókészséget erősítik Rakamazon, mert tudják, hogy csak így lehet jobb eredményeket elérni. For­gatják a szakkönyveket, meg­ismerik és bevezetik a leg­újabb eljárásokat. — Megnézzük azt is, hogy másutt hogyan boldögulríák — folytatja Héri László. — Nekém például több társa­dalmi megbízatásom van, köztük a Nyírkert igazgató- sági tagság, ahol hasznos is­mereteket szerezhetek, de másokat is segíteni tudok. Lányi Botond Holland exportmegrendelésre dolgoznak a Gávavencsellői Vegyesipari Szövetkezet röndüzemében. Laczi András az alumínium vázkereteket géppel hajtogatja. bő­Levelet hozott a postás... Titkok tudója ÉLETÉBEN HÁROMSZOR JÁRT PESTEN: EGYSZER TÉNYLEGES KATONAKÉNT, MÁSODSZOR HAZA­JÖVET A HADIFOGSÁGBÓL, HARMADIK ÚTJA PE­DIG A KÖZLEKEDÉS- ÉS POSTAÜGYI MINISZTÉ­RIUMBA VEZETETT: KIVÁLÓ MUNKÁÉRT KITÜN­TETÉST NYÚJTOTTAK ÄT A NYÍREGYHÁZI POS­TÁSNAK, VAJDA ANDRÁSNAK AZ ELMÚLT ÉVBEN. Fiatalos mozgásán, tempe­ramentumos beszédén nem látszik, hogy hamarosan a hetedik X-be lép. Pedig a kézbesítők foglalkozása soha nem tartozott az irigylésre méltóak közé. Eső, hó, hideg, szél edzette szikárrá, a kézbe­sítésért érzett felelősség tet­te ellenállóvá a nehézségek­kel szemben. Manapság már ritka a megbízható, éveken át hűséges kézbesítő, külö­nösen a hírlaphordók között. Vajda András pedig annak idején sorba állt ezért az ál­lásért, s némi protekcióra is szüksége volt, hogy a postá­hoz kerüljön. — A tanácson dolgoztam azelőtt, az adóügyön. Akkori­ban kellett a békekölcsönö­ket Íratni, javában folyt a kulákok leleplezése, de nekem nem tetszett az íróasztalhoz kötött aktatologatás. Szaba­dabb, életszerűbb foglalko­zásra vágytam. 1955-ben egy fél évig vártam, hogy a pos­tán kapjak munkát. Először csak belső feladatokat bíztak rám, levélirányítás volt a dolgom. Én osztottam szét az éjszaka bejött küldeményeket a kézbesítők fiókjába. Nagy öröm volt, hogy amikor az egyik szaktárs szabadságra ment, engem szemeltek ki a helyettesének. Később aztán maradtam is mindvégig ezen a poszton. Húsz éve járom Nyíregyházán a Széchenyi, a Vasgyár, a Színház, a Malom, a Szabolcs utca és a Besse­nyei tér környékét. A város határában, a Bok­réta utcán lakik. Reggel hat­ra, vagy hétre kell jönniük, a szolgálati beosztástól függő­en. Térkép nélkül is fejből is­meri a körzetét, nemcsak a házak sorrendjét, hanem még azt is számon tartja, hogy egy tizenegy lakásos házban me­lyik család hol lakik, s így nem kell összevissza járkál­nia az udvaron. A leveleken kívül az ajánlott küldemé­nyeket, a portosokat, néhány nyomtatványt, hónap végén a nyugdíjat, kéthavonta eddig a rádiódíjat, ezentúl a televí­zió előfizetési díját szedi ösz- sze. Naponta több ezer forint­tal kell gazdálkodnia. — Megvallom, eleinte szo­rongtam, ennyi pénzt rám bíztak? Mi lesz, ha hiányt csinálok? De később hozzá­szoktam a gondolathoz: ne­kem ez a munkaeszközöm. Egyébként is, húsz éve isme­rem a körzetemet, az akkori gyerekek közül sokan csalá­dosként is itt élnek, hosszú időn keresztül egyetlen „idegen” sem lép a körzetem­be. A postás talán az a legkö­zelebbi bizalmasa minden családnak, aki akarva-aka- ratlanul is titkaink tudója. Hiszen ő pillant először a bí­rósági idézésre, a rendőrségi felszólításra, ő kézbesíti a gyermekgondozási segélyt, a táppénzt, a gyerektartást. Ö viszi a sűrűn váltott leveleket az ifjú szerelmeseknek. — A legrosszabb időben is arra gondoltam, hogy sok em­bernek a postás jelenti a kap­csolatot a világgal. Ha valaki nagyon vár egy levelet, az bi­zonyára türelmetlen, s úgy gondoltam, ne kelljen felesle­gesen várnia. Én is, mint szü­lő, nagyon örülök a kétszavas képeslapnak, s nyilván más is így érez. Vajda András a többszörös aranykoszorús Csályi Ferenc Szocialista Brigád tagja. Mit jelent ez a kézbesítőknek? Például azt, hogy az egyik megbetegedett munkatár­suk helyet összeszedték az előfizetési díjakat. Nyugdíj előtt áll, de nem szándékszik még elmenni. — Nem a pénz miatt ma­radok. Szép családi házat épí­tettem, a feleségem baromfi­gondozó a tsz-ben, a gyerekek is családot alapítottak. Jól megvolnánk enélkül is. De szeretek emberek között len­ni, mozogni, s nagyon hiá­nyozna a postástáska, ha nem akaszthatnám reggel a nya­kamba. Amíg bírok, még én fogok kopogtatni a levelekkel a körzetemben ... T. K.

Next

/
Thumbnails
Contents