Kelet-Magyarország, 1980. február (40. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-02 / 27. szám

1980. február 2. KELET-MAGYARORSZÁG 5 Sikerrel mutatkozott be a „Szíves üres üzenetek” című zenés groteszk játékkal a megyei művelődési központ Bessenyei Stúdiószínpada. Február 2—5. között még négy előadást tart az együttes. FOGADÓÓRÁK. Dr. Csa­tán/ Ernő, a megyei tanács vb-titkára 1980. február 4-én (hétfőn) délelőtt 8 órától 11 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. ★ Czakó István Nyíregyháza Városi Tanács elnökhelyette­se 1980. február 4-én hétfőn délelőtt 8 órától 11 óráig fo­gadóórát tart hivatali helyi­ségében. FÖLDES PÁLNAK, a mun­kásmozgalom ismert harco­sának mintegy 20, eddig is­meretlen levele került elő Kemecsén. A leveleket 1971— 1975 között írta egykori har­costársának, Kozma István­nak. A gyümölcsfák alakító met­széséről és a termőfák ápo­lásáról tart előadást Kolozs­vári István kertészmérnök február 4-én 18 órakor a má­tészalkai klubkönyvtár kert­barátkörének rendezésében. A SERKÖV tegnap tartotta mérlegmegállapító igazgatósági tanácsülését Fehérgyarmaton. Szép eredményekről adhatnak számot: 10 százalékkal növelték a termelési értéket, közös vagyo­nuk pedig meghaladja a 78 mil­lió forintot. Nőtt a fialási átlag és csökkent az 1 kilogrammos súlygyarapodáshoz felhasznált tápanyag. SZAMOSSÁLYI TSZ-TA- GOK, — mintegy 60 fő — nyújtottak segítséget a Sza­mos menti Állami Tangaz­daságnak a gyümölcsfák met­szésében. RAJZFILMET KÉSZÍTE­NEK a Toldiból. A János vi­téz és a Ludas Matyi után újabb irodalmi remekmű megfilmesítésén dolgoznak a Pannónia animációs és raz- filmstúdióban. Az alkotók „Daliás idők” címmel készí­tenek 80—90 perces filmet rany János hőséről. A film várhatóan jövő év elejére ké­szül el, több tíz ezer mozaik­ból. Rendezője: Gémes Jó­zsef. EREDMÉNYESEN dolgoz­nak Tyúkod környékén a ga­lambtenyésztők. Tevékenységüket a tyukodi termelőszövetkezet fogja össze, s a lehetőségeihez képest sokféle módon segíti őket. Biztosítja a szükséges galamb­tápot, s galambpáronként négy­száz forintos előleget ad. A ter­melőszövetkezet az idén harminc mázsa galamb felvásárlására kö­tött szerződést, amelynek nagy része külföldi piacokon talál gazdára. Egy nő rohan be a fo- tószaküzletbe: — Segítsen kérem! A férjem leesett a tetőről és most az ereszcsator­nán lóg. — Hívjam a tűzoltó­kat? — Dehogy, adjon egy tekercs filmet a fényké­pezőgépembe! — Az elején kell kez­denünk, hogy tisztában legyek a problémájával — mondja a pszichiáter. — Rendben van — : mondja a páciens —, szó­val először megteremtet­tem a Földet és az Éget. A BALATONON péntekre vir­radó éjjel az időnként 70—80 ki­lométeres óránkénti sebességet elérő széllökések felszakították a 20 centiméter vastagságú, ösz- szefüggő jégpáncélt. A jégtömeg több tíz négyzetkilométeres fol­tokban mozgásba lendült. A déli part egyes helyein 2—3 méter magas jégtorlaszok keletkeztek. A nagy erővel összetorlódó jég megrongálta a partvédőműveket is. A Balaton „ébredése” véget vetett a téli sportolásnak és meg­hiúsította a vasárnapra tervezett jégkarnevált. Á megyeházáról a rádióban A szabolcs-szatmári me­gyeháza az 1800-as évek vé­gén épült Alpár Ignác tervei alapján. Az elmúlt hetekben emlékeztünk meg az építész születésének 125. évforduló­járól. Ebből az alkalomból a Magyar Rádió nyíregyházi stúdiójának vasárnapi elő­adása többek között a megye­háza nagytermét mutatja be'. Az érdeklődők viszont sze­mélyesen is megtekinthetik a szecesszió stílusjegyeit magán viselő épületet és nagytermet vasárnap délelőtt 10—12 órá­ig. A tájékozódáshoz segít­séget nyújt dr. Papp Ágos­ton, a Jósa András Múzeum közművelődési osztályveze­tője, aki tárlatvezetést tart a látogatóknak. A hallássérültek megyei szervezete nyerte el az or­szágos munkavédelmi ver­seny döntőjén az értékes má­sodik helyezést, az azzal járó oklevelet és emlékplakettet. Szavalóverseny József Attila születésének 75. évfordulója alkalmából középiskolás diákoknak or­szágos versmondó versenyt rendeznek. A megyei döntőt három kategóriában tartjuk, a gimnáziumi tanulók már­cius 7-én a Zrínyi gimnázi­umban, a szakközépiskolá­sok március 3-án a Széche­nyi István Szakközépiskolá­ban, a szakmunkástanulók március 5-én a 107. sz. ipari szakmunkásképzőben mérik össze tudásukat. Az első he­lyezettek, a megyéből szám szerint hárman jutnak az áp­rilis 11—13. közötti országos döntőbe. A PÓKHÁLÓ ÉS A HO­RIZONT együttesek adnak jazz-rock koncertet a nyír­egyházi Városmajor utcai mű­velődési házban február 2-án, 18 órakor. Pályázati felhívás A Honvédelmi Minisztérium jelentkezésre hívja fel az általá­nos, elsősorban a zenei általános iskolák nyolcadik osztályos fiú­tanulóit, akik vonzódnak a zene és a katonai életpálya iránt, és vállalják, hogy tanulmányaik be­fejezése után a Magyar Néphad­seregben katonazenészként telje­sítenek szolgálatot. A jelentkezés feltételei: ma­gyar állampolgárság, egészségi és fizikai alkalmasság és rátermett­ség a zenei oktatásra. Az érdek­lődők jelentkezési lapot a megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokságtól, illetve az iskola igazgatójától szerezhetnek be. Az iskolát elvégzettek a Magyar Nép­hadsereg fúvószenekaraiban tel­jesítenek szolgálatot. A tanuló­idő alatt a diákok teljes és in­gyenes ellátást, továbbá a tanul­mányi eredménytől függően tel­jesítménypótlékot és zsebpénzt kapnak. A jelentkezési feltételekről részletesebb információt a Ma­gyar Néphadsereg Központi Ze­nész Tiszthelyettesképző Szakkö­zépiskoláján, Budapest, pf.: 12 s, IX., Üllői út 133. szám alatt ad­nak. Jelentkezési határidő: 1980. február 20. Századunk zenéjéből hang­versenyciklus kezdődik már­cius 1-én a Magyar Rádió­ban. A hat részből álló soro­zat célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a kortárs zeneszerzők műveivel, illetve a XX. század kiemelkedő ze­neszerzőinek Magyarországon még nem, vagy ritkán ját­szott szerzeményeivel. A programok részben nyilvános, élőadásként, részben felvé­telről hangzanak el. Veszett rókák Zalában A Zala megyei Állategészség­ügyi Állomás jelentése szerint veszett rókák tűntek fel a megye különböző tájain: a keszthelyi hegység alatti' Vonyarcvas-he- gyen, a Göcsej-vidéki Bánokszentr györgy és a Zalaegerszeg közeli Hottó községben. Az állategészsé- ügyi szakemberek felhivják a lakosság figyelmét, hogy óvakod­janak a súlyos betegséget hordo­zó „megszelídült” rókáktól. A megye területén 10 évvel ezelőtt észleltek először veszettséget, s azóta évenként 40—50 eset for­dul elő, főképpen rókáknál. A megyei tanács 2,2 millió forintos támogatásával ha­marosan megindul a kisna- ményi kistérségi vízmű épí­tése. A lakosság társadalmi segítségével készülő beren­dezés jóvoltából a jánkmajti- si közös tanács társközségei vezetékes ivóvizet használ­hatnak majd. Hármas évforduló Az elmúlt évben hár- j j más évfordulót ünnepelt j Spisók Andrásné, a Nyír- I j ség Ruházati Szövetkezet I varrónője. Tavaly lett j 25 éves dolgozója a sző- j I vetkezetnek, aminek el- J ismeréséül megkapta a I | törzsgárdatagoknak járó f aranygyűrűt. Ugyancsak j i tavaly töltötte be vörös- j keresztes titkári megvá- ' j lasztásának 10. évét, | ’ amiért a Vöröskeresztes | Munkáért arany fokoza- j tú elismerésben része­sült. A harmadik évfor- j dúló pedig a tízszeres önkéntes térítésmentes • véradás volt, amiért Spi- I sákné bronz fokozatú ki- j tüntetést kapott. A ké- : pen Spisák Andrásné : munka közben. (Császár j Csaba felvétele) ÉRTESÍTJÜK bérlőin­ket, és más ügyfeleinket, hogy vállalatunk távbeszélő központja új hívószámot ka­pott, amely 10-377. Hívás esetén (amennyiben ez a szám foglalt) automatikus szabadvonal kiválasztás tör­ténik a többi központi szá­mainkra, ezért javasoljuk, hogy csak a fenti számon ke­ressenek bennünket. Nyíregy­házi Ingatlankezelő és Szol­gáltató Vállalat. (132) AZ IPARI SZÖVETKEZETEK KLUBKÖNYVTARA Nyíregyháza, Vörösmarty tér 2. felvételre keres képesítéssel rendelkező KLUBKÖNYVTÄR­VEZETÖT Jelentkezés: KISZÖV, Báthori út 5. : Szövetkezetpolitikai josztály. (138) Megnyitották a mezőgazdasági könyvhónapot A Mezőfalvi Mezőgazdasági Kombinátban — hazánk egyik legkorszerűbb mezőgazdasági nagyüzemében — pénteken meg­nyitották a huszonharmadik me­zőgazdasági könyvhónapot. Az ünnepségen Dénes Lajos, mező- gazdasági és élelmezésügyi mi­niszterhelyettes méltatta a szak­könyv, a szakirodalom növekvő szerepét. Hangsúlyozta, hogy élelmiszer-termeléssel foglalkozó nagyüzemeink a jövőben csak akkor tudnak hiánytalanul ele­get tenni megnövekedett felada­taiknak, ha dolgozóik az eddigi­nél nagyobb gondot fordítanak új ismeretek megszerzésére, a leg­újabb tudományos eredmények megismerésére. A harmincéves mezőgazdásági könykiadó — a társkiadókkal együtt — az eddiginél színvonalasabb kivi­telezésben félmillió pélányban negyvennégy könyvet adott ki az idei könyvhónapra. Ezek szorosan kapcsolódnak a mezőgazdaság feladataihoz: fő­leg a szarvasmarha-tenyésztés, a gyümölcstermesztés, valamint az élelmiszeripar korszerűsítését, fejlesztését segítik elő. Az elmúlt három évtizedben egyébként 11 ezer kiadvány látott napvilágot, több mint harmincnégymillió pél- dányban-^jnezőgaada^ágl- könyv-^. kiadó gondozásában. Az ötödik ötéves terv időszakában öt és fél millió új mezőgazdasági szak­könyv került az üzletekbe, a szakkönyvtárak és a szakembe­rek polcaira. . A mezőgazdasági könyvhónap pénteki megnyitóján szót kap­tak azok az írók, tudósok, ku­tatók is, aki az elmúlt években új művekkel gazdagították a szakirodalmat. Az ünnepségen — a hagyományoknak megfelelően — kitüntették a mezőgazdasági könyvkiadás legjobbjait, a nyom­dászokat, kiadói dolgozókat, ter­jesztőket, könyvtárosokat. Alumínium szifonpatron gyártását tervezi a Veszpré­mi Bakony Művek. Évi 20 millió darab gyártására ké­szülnek, s a teljes mennyisé­get exportálni szándékozzák. Ezzel azonban nem „rövidül­nek” meg a hazai vásárlók, mert részükre változatlanul évi 40 millió darab acélpat­ront állítanak elő. Az alumí­nium alkalmazása egyébként nem használati, hanem szál­lítási szempontok miatt elő­nyös, hisz az alumínium lé­nyegesen könnyebb mint az acél. A GÉPEK ÜZEMANYAG-FO- GYASZTASAT, állásidejét, ki­használását, sebességét pontosan rögzítő új adatrögzítő műszert gyártanak a Somogy megyei Bar­cson, az Unitech Ipari Szövetke­zetben. Az üzemanyag-takaré­kosság szempontjából fontos be­rendezéssel már az év első felé­ben ellátják a Volán és a MÁV járműveit. A szövetkezet ipari, építőipari és mezőgazdasági gé­peken alkalmazható típusokat is gyárt. KÁPOSZTÁS RÉTESSEL, linzerrel és stíriai metélttel bővíti termékskáláját a győri hűtőház. Egyelőre kísérleti jelleggel, kisebb mennyiség­ben készülnek az új készít­mények. Az új gyártmányok kiválasztásánál figyelembe vették, hogy nő a kereslet az olcsóbb mirelit áruk iránt. A hamarosan kapható új ter­mékek is ilyenek lesznek. a korábbinál olcsóbb, jó hőszigetelő termékeket gyárt a ma­gánerőből építkezők számára a Budai Tégla- és Cserépipari Vál­lalat. Idén ennek jegyében növe­lik a termelést, és újdonságokkal is jelentkeznek a piacon. Az Alfa nevű, nagy térfogatú falazótégla lyukacsos szerkezete miatt jól szigetel. Emellett 12,30 forintos darabonkénti ára is megfelel a lakossági kívánalmaknak. Ke­vesebb elemből, így gyorsabban, könnyebben építkezhetnek vele a felhasználók. Esőt hozott a meleghullám A tavasz közeledtét jelzi a pénteken kezdődött olvadás. A meleg hőhullám esőt is hozott megyénkbe. Képünk péntek délelőtt készült Nyíregyházán. (Mikita Viktor felvétele) 2., ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■KM szombat KRÓNIKA KAROLINA NAPJA A Nap kél 7 óra 11 perc­kor, nyugszik 18 óra 46 perc­kor. A Hold kél 18 óra 18 perc­kor, nyugszik 7 óra 45 perc­kor. Kilencven évvel ezelőtt, 1890. február 2-án született és 75 éves korában, 1965-ben hunyt el Frank László iró, újságíró. Középiskolai és egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, s már egész fiata­lon érdeklődni kezdett a társadalmi kérdések iránt. Diákként lett tagja a hala­dó fiatalok hamar népszerű­vé vált szellemi központjá­nak, a Galilei-körnek, s 1912-ben belépett a szociál­demokrata pártba. Amikor 1919 őszén megalakult a Kommunisták Magyarorszá­gi Pártja, rögtön annak lett a tagja. A Magyar Tanács- köztársaság idején a fővá­ros vezetésében tevékenyke­dett, majd a Tanácsköztár­saság vérbe fojtása után Bécsbe menekült, s a Bécsi Magyar Üjság szerkesztő­ségében dolgozott. Később Berlinben tevékenykedett, mint újságíró; Egon E. Kisch baráti köréhez tarto­zott. Hitler hatalomrajutásakor, 1933-ban visszatért Bécsbe. Az Anschluss után börtön­be került, de sikerült kisza- [ badulnia. Ekkor Kínába I emigrált: Sanghajban an- ..gol, illetve. ngmet nyelvű„ I lapot jelentetett meg. A má- ; I sodik világháború befejező- | I sekor Bécsbe költözött, s az 1 I Osztrák Kommunista Párt | I központi lapjának, a Volk- I stimmének lett a munkatár- I sa. 1949-ben tért végleg ha- I za, s különböző lapok I (Könyvbarát, Üjitók Lapja. I Freies Leben, illetve Neu I Zeitung) élén dolgozott. I Több könyvet is írt élmé- I nyélről. Várható időjárás ma es­I tig: eleinte túlnyomóan bo­rult idő, sokfelé ismétlődő p eső, zápor. Később átmene- | tileg csökkenő felhőzet és ? már csak elszórtan zápor- ral, az északi országrészben és a hegyekben hózáporra!. Az élénk, erős lökésekkel . kísért, délnyugati déli szél, északnyugatira fordul és a £ Dunántúlon időnként viha­rossá fokozódik. Várható ; legmagasabb nappali hö- 1 mérséklet: plusz 1—plusz 6 í fok között. Állatorvosi ügyeletet tart a hét végén dr. Sánta János, Nyíregyháza, Kodály Zoltán u. 7. szám alatt. A SZABOLCS-SZATMAR ME­GYEI POLGÁRI VÉDELMI PA­RANCSNOKSÁG napi 4 órás rak- tárosi beosztás betöltésére mun­kaerőt keres a Kisvárda járási polgári védelmi parancsnokság­ra. Jelentkezés helye: Kisvárda járási hivatal 16-os szoba. Tele­fon: 410.8-as mellék. (111) AZ ÉLELMISZER ÉS VEGYI- ÁRU NAGYKER. VÁLLALAT felvételre keres kereskedösegéde- ket, R AKT ÁROS I munkakör be­töltésére, KOCSIKÍSÉRŐKET és TARGONCASZERELÖKET. Kilé­pett bejegyzéssel ne jelentkezzem nek. Jelentkezni lehet: Nyíregy­háza, Tünde u. 11. szám alatt. Megközelíthető a 15-ös, 16-os autóbusszal. A TISZAI KŐOLAJIPARI VÁL­LALAT nyírbogdányi gyáregysé­ge 2 fő KÖZGAZDÁSZT, vagy ÜZEMGAZDÁSZT keres OSZ­TÁLYVEZETŐI munkakörök be­töltésére. Házaspár jelentkezése esetén vállalati bérlakást biztosí­tunk. Jelentkezni lehet a gyár­egység személyzeti vezetőjénél. HlRÜGYELETES Speidl Zoltán Telefon: 11-425 II Kelet­Magyarország I KÉPEK

Next

/
Thumbnails
Contents