Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-15 / 11. szám
1980. január 15. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Fontos döntés A kongresz- szusi felké- szülésinek egy nagyon lényeges mozzanatához érkeztünk, a páirtalap- szervezetek tibkáirainak, vezetőségi tagjainak megválasztásához. Hajlamosak vagyunk arra, hogy ezt egyszerű szervezeti eseményként tekintsük, pedig valójában nagy jelentőségű politikai lépésről van szó. A választás során sokféle szempont, elvárás megfogalmazódik : politikai, erkölcsi stb. Az alapvetőnek azt kell tartanunk, hogy mit diktálnak mai életünk politikai követelményei. Ezekről már hosszabb ideje beszélünk, de különösen sok szó esett róluk az utóbbi hetek pezsgő politikai légkörében. Sokféle ösz- szefüggésben fogalmazódtak meg az elkövetkező időszak fő jellemzői, országos és helyi teendői. Ezeknek lényege, a párt alapszervezeteit érintő konzekvenciája ma már széles körben nyilvánvaló és egyértelmű a párttagok számára. Tudatosan számolnak azzal, hogy a helyi politikai élet irányításában és szervezésében lényeges, újszerű követelmények vannak. Sok tekintetben bonyolultabb és nehezebb feltételek között kell dolgozniuk. Olyan helyzetben, amikor a munka minőségi jegyei állnak előtérben, amikor a felhasználó értékítélete döntően megszabja annak rangját és páráncsoló- an határoz tevékenységünk irányáról, struktúrájának változásairól. Ez nagyfokú rugalmasságot, alkalmazkodási készséget követel minden szempontból. Ügy kell politikai stabilitást biztosítani, hogy közben a fejlődésnek bizonyos értelemben sokkal erőteljesebb dinamizmusa valósuljon meg. Ebben a folyamatban szükségszerűen átalakulnak a régi értékek, módosulnak a presztízsek, szaporodnak a konfliktushelyzetek mind az egyén, mind pedig az egyes csoportok közösségi viszonylatában. A megváltozott gazdasági körülményeknek minden társadalmi-politikai összefüggését még be sem látjuk, többségükre vonatkozóan éppen csak hogy következtetni tudunk, egy azonban bizonyom: a politikai munkával szemben jóval nagyobb kö- ve telimén y eket támasztanák. Gondosabb, körültekintőbb számbavételét és egyeztetését a különféle érdekeknek, meggyőzőbb eszmei-propaganda- és agitációs munkát, hatékonyabb tudatformálást és magasabb színvonalú szervező munkát. Most, amikor a párt- szervezetekben választásra kerül sor, ilyen megfontolás alapján születhet meg a helyes döntés. Bár a jelölő bizottságok is {lágyrészt e szempontok szerint teszik meg javaslatukat, érthető, ha azt a szokottnál nagyobb aktivitással mérlegeli majd a párttagság. Nyilvánvaló, hogy ez a szélesebb értelemben vett demokratizmus sok olyan jelenségre lehet tekintettel, ami esetleg a jelölő bizottság figyelmét elkerülte. A párttagoknak pedig nemcsak joguk, de kötelességük is, hogy azokat szóvá tegyék, az egész kollektíva előtt feltárják. Az új vezetőségek megválasztásánál sokféle követelményt szokás szem előtt tartani. Többek között az egyes munkahelyek képviseletét, a párttagság kor és nem szerinti, munkaköri összetételét stb. Ez mind igen fontos, önmagukban is politikai jelentőségűek, ezért maximális érvényesítésük természetes törekvés. Mégis azt kell mondanunk, hogy a jelzett politikai követelményekkel szemben másodlagosak, legalábbis semmi esetre sem érvényesíthetők azok rovására. A pártszervezetek vezetőségeivel szembeni magasabb követelmények általános érvénye mellett és azzal egyidejűleg különösen nagy felelősség hárul az alapszervezetek titkárára. Hosszú évek tapasztalatai alapján mondhatjuk, hogy ők viselik vállukon a vezetőségre háruló feladatok legtöbb és legfele- lősségteljesebb terheit. Elsősorban ők állnak a párttagok és az egész dolgozó kollektíva figyelmének középpontjában, tevékenységükkel és magatartásukkal elsősorban ők jelentik a párt helyi reprezentánsait. Jórészt rajtuk keresztül ítélik meg a párt- szervezet munkáját. A titkáron, mint a vezetőségi együttes ..karmesterén” sok múlik, meghatározó szerepe van a kollektív munka színvonalában. Ez a körülmény is arra az elhatározásra készteti a pártot, hogy az alapszervezetek titkárait a taggyűlés személy szerint és közvetlenül válassza meg. Az alapszervezeti vezetőség a párttagság bizalmából nyeri el tisztségét. Ezért felelősséggel tartozik a tagságnak, de az egész pártnak is. A párttagságtól elnyert bizalmat nap mint nap ki kell szélesíteniük az egész dolgozó kollektíva körében. Ki kell vívniuk a pártonkívüliek politikai bizalmát, elismerését és támogatását is. Csak ezzel a szélesebb értelemben vett politikai bizalommal képesek a mai helyzet szabta, nem könnyű, de tiszteletre méltó feladatuknak megfelelni. R. I. ÁTHALLÁS N yomom a gombot. Már reggel óta birizgálom a fekete készülék fehér gombocskáját városi vonalra vadászva. Óh Bell — fohászkodom, és dühöngök kedélyem hullámzásának engedve. Óh Bell — mondom —, mi a csudának találtad fel ezt az izét. Direkt a bosszantásomra? Persze mondhatom én a miagamét. Mondja a készülék is, hogy tü-tü-tütü-tü... A szabad vonal szabadnapra ment. Pedig hát négy helyre meg még egy helyre kellene telefonálnom. Sürgősen. Mit sürgősen? Sürgős-sürgősen. De közbejött ez a türelemjáték. Nyomom a gombot és hallom, hallgatom a zúgást, szörtyögést, majd a tütüt. Aztán egy kattanás, amibe a dobhártyám is beleremegett és akaratomon kívül bekapcsolódtam egy beszélgetésbe. Mondtam, hogy: — Halló! Halló! — Mi az istennek hallózol? — kérdezte egy enyhén reszelés hang. — Én nem hallózok — válaszolta a vonalpajtás — azt hittem, te hallózol. Ezek után tartottam a számat és csak füleltem. Nem szép tőlem, tudom, de ez az átkozott gombnyomogatás annyira kicsinálta az idegeimet, hogy már az illemkódexről is megfeledkeztem. Hallgattam tehát. — Ide figyelj, öregem — mondta az enyhén reszelős. — Nem és nem. — Ne légy makacs, kérlek — könyörgött a vonalpajtás. — Neked csak egy szavadba kerül és már fel is vették azt az embert. — Tudod te mit beszélsz? Tudod te egyáltalán, hogy kiről van szó? Az az ember úgy * Mi van az ajtó mögött? (1.) Termelői ár és a fogyasztó — NAGY ÜZLET AJTÓT GYÁRTANI? — NEM. LENNE JOBB TERMÉK IS. DE MIUTÁN HELYI IPARI VÁLLALAT VAGYUNK, GYÁRTANI KELL. — Érintették az árintézkedések a termelői árat? — Igen. A Kelet-magyarországi Faipari Vállalatnál átlag hat, az ajtók esetében 24 százalékkal. — Ez sok vagy kevés? — Korrekt. Inkább szolid. Információk hiányában Nagy Miklósné, a vállalat igazgatónője válaszolt a kérdésekre. A Keletfa évi 24 ezer ajtóra szerződött a TÜ- ZÉP-pel. Igaz, ez mindössze 10 százaléka annak, amit a kereskedelem saját területén forgalmaz, de nem elhanyagolható. — A Keletfa speciális választékot ad, jó partner évek óta — nyilatkozik Naményi Sándor, a TÜZÉP gazdasági igazgatóhelyettese. Termelői áraik igen mérsékelten emelkedtek, másokhoz viszonyítva. Igaz, a fogyasztói árat jelenleg nem befolyásolja ez a változás, mégis oda kell figyelnünk. — Hogy más mennyivel emelt, azt nem tudom — így az igazgatónő. Információnk igen kevés van. Mi pontosan úgy jártunk el, ahogy azt az árhatóság előírta. Lehet, más többet tett rá, mint mi. De jelenleg, elég - bizonytalan helyzetben van a gyáttó ipar. Nem láttam még egyetlen beérkező anyag árát sem, mert anyag nem jött. Nem ismerem az új energiaszámla összegét sem. Egy sor fel- használásra kerülő anyag ára is ismeretlen. Így aztán lehet, túl szolídak voltunk. Január első napjaiban tehát a faipari vállalatnál várakozó az álláspont. Csupán egy-két hónap után derül ki, hogy számításaik reálisak voltak-e. — Ha mindenki korrekt volt, akkor azt mondhatom, igen. De addig — mondja Nagy Miklósné — várunk, számolunk. És persze gyártunk. Ami változatlan — És mi az értelme, hogy megnőtt a termelői ár? — Aki azt hiszi, hogy a vállalat keres ezen, az téved. Egy biztos, nem ráfizetéssel gyártunk, de a hasznunk kevesebb lesz, mint volt. Se nagy nyereség, se felhalmozás nem adódik ebből. Tulajdonképpen azt a központi akaratot szolgálja, hogy ne legyen gazdag vállalat és szegény népgazdaság — mondja az igazgatónő. Adódik a vásárló kérdése: a megnövekedett termelői ár vajon nem hoz majd jobb minőséget és több terméket? Azt hihetnők, a gazdaságosabb termelés erre ösztökél. — A Keletfánál erről nem lehet szó. Nem tudunk többet gyártani, mint a vállalt 24 ezer darab ajtó. Az anyag nem lesz se több, se jobb, így minőségi változás sem képzelhető el. Az elvünk: olyan anyagból, amilyen van, kell jót készíteni. Ha esetleg valamivel több termékünk lesz a vártnál, az nem az ár- intézkedés eredménye. 71 — Jelenleg konjunkturális helyzet van — magyarázza a TÜZÉP-nél Szilágyi Zoltán áruforgalmi főosztályvezető. Miután évente Szabolcs-Szat- márban több mint 5000 családi és társasház épül, a kereslet igen nagy. Miután az ipar kínálata behatárolt, s a fenyőáru miatt egyre inkább az lesz, marad a mennyiségi igény, engedményekkel a minőség rovására. Hit fejez ki az ár? — A termelői ár változása a faiparban — mondja Na-' ményi Sándor — nekünk kereskedőknek azt jelenti, hogy többféle árból alakítjuk a fogyasztói árat. Itt most változás nem volt. A múlt évi júliusi árak maradtak. Az öt- százalékos haszonkulccsal együtt nálunk mondjuk egy 169-es jelű ajtó, ilyet gyárt a Keletfa is, 892 forint. — Egy 169-es jelű ajtót a mi gyárunk — így Nagyné — 789 forintért gyárt. Nem vitatom, lehet olyan, aki ennél többért, de az állami nagyipar, az ÉPFA ennél olcsóbb. Egy biztos, még akkor is, ha szükséges a módosítás, egy fél éven belül erre nincsen módunk. Ezt most le kell nyelni, még ha rosszul is sikerült volna. — Van egy elv, amely szerint az egymáshoz hasonlítható termékek árait egybe kell vetni — mondja az igaz^ gatónő. De vajon mit mond ez majd? — Az ár jelenleg — fejtegeti Szilágyi Zoltán — nem iszik, mint a gőte. Van egy sanda gyanúm, hogy a kegyelted borospohárral a kezében jött a világra és anyatej helyett is kisüstit szlopi- zott. — Túlzol. Iszik, iszogat, nem mondom, de aranykezű mester. Ha az munkához lát... — Ha munkához lát egyáltalán. Nem és nem. — Hát jó — hervadt le a kispajtás, de érezni lehetett a szuszogó fújtatásán: még nem adta fel a harcot. — Tudod, hogy az az ember nekem rokonom. — Tudom, kérlek, de azt is tudom, hogy ma már 1980-at írnak. Más szelek fújnak. Nincs helye többé a lógásnak, kivételezésnek, meg izé ... Mély hallgatás. Süket csend. Gondoltam, most már leteszik a kagylót és lecsapok a felszabaduló vonalra. De mégsem. A kispajtás még egy utolsót vonaglott. — Halló! Halló! Vonalban vagy még? — Igen. — Csak azt akarom mondani, bejöttek az importgépek. Prima a csomagolás, szín tiszta fenyődeszka. Rád gondoltam. Kellene már a telkedre egy bungaló. — Rendes vagy, öregem. Megint csend, aztán újra halló. A reszelős hangú hí- mezett-hámozott. — Hát izé, hogy is mondjam csak... Teszünk egy próbát az embereddel. De mondd meg neki, kérlek, legalább egy hétig ne igyon. Na, végre, csakhogy megegyeztek! Még néhány puszilom a kedves feleséged, aztán az áthallás elhalt. Lecsaptam a fehér gombra. Hiába, a vonal nem nekem jött be. Még hogy 1980-at írunk, hogy más szelek fújnak. Semmi sem változott. Vonal tavaly sem volt, idén sincs. Nyomhatom én a gombot. Seres Ernő az értéket, hanem a költséget fejezi ki. Az összevetések egyáltalán nem lehetnek reálisak, hiszen a magyar nyílászáró szerkezetekhez hasonlót a világpiacon már nem találni, s minőségük amint utaltam rá —, a túlzott kereslet miatt aligha mérhető reálisan. — Tegyük gyorsan hozzá — mondja a TÜZÉP gazdasági igazgatója, hogy a befektetési kedv növekedése növeli az építési kedvet. Ugyanakkor a faanyag meny- nyisége az import miatt csökken, az alapanyag drágulhat. Ennek megfelelően aztán az ármozgás dacára hiány is lehet belőle. Az ipar, mint látható, nehezebb helyzetben van, mint a kereskedelem. Jóllehet a termelői ár nőtt, ez se a technológia, se a mennyiség terén nem hoz változást. Nyilvánvaló, hogy csak nagyon fegyelmezett munkaszer vézés és a tartalék okos felhasználása révén növelhetik a termelést, s szolid árak mellett lehetnek a többlet kínálói. — Egy biztos, az eddig eltelt idő még kevés arra, hogy végső következtetést vonjunk le. Viszont azt is biztos, hogy amíg egy terméket, jelen esetben az ajtót, gyártani kell, addig is úgy kell alakítani és alkalmazni az árpolitikát, hogy ne fizessünk rá — mondja az igazgatónő, Nagy Miklósné. Bürget Lajos Naményi pékek Múlt év őszétát termel az új vásárosnaményi sütőüzem. A Mátészalkai Sütőipari Vállalat naményi részlegében naponta 76 mázsa kenyeret és 26 féle péksüteményt készítenek. Képünkön: Fábián Imre tésztát készít gyorsdagasztó gépen. A kalácsot kézzel formázza Varga Rozália és Czapp Imre. (Gaál Béla felvételei) Á széi belemarkolt a hóba, aztán az emberek arcába csapta. Nyolc óra elmúlt, sokan a hétórási buszra vártunk. Az erdőgazdaság Roburja árkot kapart magának a hóba, aztán megadva magát sorsának, elcsendesedett a maga kaparta vacokban. Kutyának való az ilyen idő, nem embereknek, a kutya elhúzódhat. Igazából az ember is elhúzódhatna és ha hinnék az örök .ellendrukkereknek, ha elfogadnám baljós jóslataikat arról, jobb gazdaságot, jobb életet, szervezettebb gazdaságot, s ebből gazdagságot csak nálunk jobb emberek teremthetnének, akkor ez a télzivataros reggel lenne a cáfolat. Várjuk az autóbuszt, egyre reménytelenebbül,- a hideg már régen bebújt a kabátunk alá, megmotozott, megvámolta a jókedvünket. Elhallgattak a húszperces késésen még tréfálkozók, az elégedetlenek, akiknek ötpercnyi késés is felháborító. Egyre biztosabb volt, hogy nem érünk el semmiféle vonatot, az erdőmunkások is egyre biztosabban tudták, hogy Erdőtanyánál nem bírnak a hófúvással a gépek. Egy vattakabátos unta meg a tétlenséget először: odament a Roburhoz, körbejárta, tárgyalt a vezetővel, aztán hívott még néhány embert. A munkások nekiálltak vállal segíteni a lóerőnek. Már tudtuk: busz akadt el Ombolyon, Lugos felől is hiába várunk, onnan órák óta kocsi se jött. Ugyanígy vártak pénteken és szombaton is száz és száz autóbuszmegállóban és dél- tájban, amikor végre jött egy autóbusz, hosszú idő után először tolongtunk veszekedés nélkül, mintha a kivételes helyzetben, kivételes alkalomkor jobban megértenénk, hogy a másiknak is mennie kell, mintha tisztelni tudtuk volna a másikban a magunkéhoz hasonló törődést, fagyoskodást, várást. Lehet, hogy jobbak vagyunk, mint amilyenek szoktunk lenni? Órás késésekkel, de Hajdúban, Békésben, Borsodban és igen, nálunk Szabolcs-Szatmárban is megérkeztek a bejárók, jöttek, akik nem tudták, hogyan érnek majd haza. Tudom én, hogy egy ilyen hóvihar országos méretekben sok-sok millió forint kárt okoz, de ha ezen a própára tevő néhány napon vizsgáztunk és jól vizsgáztunk, aki, kor ez a sok millió forintos kár egy parányit hasznos is volt. Hiszem, hogy ha nem beszélünk annyiszor, olyan őszintén gondjainkról, akkor talán hamarább belenyugszunk, akkor talán még egy kicsit örülünk is, hogy nem jött a busz, hogy pihenünk egy napot. Tudom, hogy van ebben most valamennyi bizonytalansági érzés, ha úgy tetszik állásféltés is, nem azért, mert munkanélküliek szaladgálnak az utcákon, hanem mert néhá- nyan, akik alig fél éve még az esti részegséget nyugodt lelkiismerettel pihenték ki hétfő reggeleken, most a néhány órás késés miatt is nyugtalanokká váltak. Igaz: talán még nem mindenki azért, mert a termelést, a gyárat, a munkahelyet féltette, de ha magát féltette is a nem termeléstől, akkor már megtette az első lépést, hogy üzem- és gyárérdekekben tudjon gondolkozni holnap. Nem örülök a próbálós akadálynak, de a rendcsinálás gyorsaságának, ebben a társadalmi munkások százainak igen. Azt már csak utóiratként írom, hogy vasárnap este sokan elutaztak olyanok is, akik különben csak hétfőn hajnalban indultak volna. Elutaztak, mert a meteorológusok újra havat ígértek. Bartha Gábor Lépés
