Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-13 / 10. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. január 13. Események címszavakban HÉTFŐ: Indira Gandhi pártjának elsöprő győzelme az indiai választásokon — Üjabb Szadat—Begin-találkozó a felsőegyiptomi Asszuánban — A nyugatnémet kancellár madridi és párizsi útja KEDD: Leonyid Brezsnyev és Georges Marchais a szovjet- francia pártkapcsolatokról tárgyal Moszkvában — Közös nyilatkozat a vietnami—laoszi—kambodzsai külügyminiszteri megbeszélésekről SZERDA: Carter hidegháborús szellemű intézkedéseket jelent be, Moszkvában bírálják a szovjet—amerikai viszonyt tovább rontó lépéseket — Feszültség Iránban a siita vallási ünnep alkalmából, fegyvers incidensek Tabrizban — Kínai-amerikai katonai tárgyalások CSÜTÖRTÖK: Washington, Peking támogatásával kierőszakolja az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakát az afganisztáni események kapcsán — A magyar kormány nyilatkozata az afganisztáni helyzetről — Súlyos terrorcselekmények Olaszországban, Törökországban és Korzika szigetén PÉNTEK: Folytatódik a brit acélsztrájk — Salvadorban végképp szétesik a katonai-polgári junta — Washington Irán-elle- nes gazdasági korlátozó intézkedéseket akar keresztülvinni a Biztonsági Tanácsban SZOMBAT: Az afrikai frontállamok tiltakoznak a dél-afrikai csapatok rhodesiai tartózkodása ellen Á hét három kérdése O Hogyan alakultak a legújabb események a Közép-Keleten? Az afgán fővárosban és az ország nagy részén az élet a rendes kerékvágásban halad, aminek szemtanúja lehet a Kabulba érkezett csaknem kétszáz külföldi tudósító is. A külső veszély még nem múlt el. Hiszen változatlanul mozgolódni próbálnak a jórészt pakisztáni táborokban kiképzett, amerikai és kínai fegyverekkel ellátott ellenforradalmár lázadók, de a határozott intézkedések nyomán máris csökkent ez a fenyegetés. Csakhogy amint konszolidálódott az afganisztáni helyzet, annál több szó esett a héten Afganisztánról az ENSZ-ben. Először a Biztonsági Tanácsban, ahol a Szovjetuniónak, mint állandó tagnak, ellenszavazata vétójelleggel bírt, tehát az afgánellenes tervezet nem emelkedhetett a határozat érvényére, majd a közgyűlés kierőszakolta, rendkívüli ülésszakán. A recept egyébként nem új: emlékezhetünk rá, hogy a „kambodzsai kérdés” is akkor került az ENSZ elé, amikor megkezdődött a normalizálás, és befejeződött a népirtás. Az „afgán kérdés” bajnokai is azok közül kerülnek ki, akiknek nem tetszik, hogy végre helyreállt a rend. A haladó erők természetesen messzemenően szolidárisak az új afgán vezetés intézkedéseivel, és azzal a segítséggel, amit a Szovjetunió nyújtott. Esd fejezte ki a magyar kormány nyilatkozata is. Az Afganisztánban történt fejleményeket változatlanul ürügyként használják fel az amerikai héják, az enyhülés ellenségei. Washingtonban, miután a SALT—2. ratifikálását egyelőre levették a napirendről, hivatalosan bejelentették más tárgyalások felfüggesztését is, valamint nehezítik több kétoldalú megállapodás végrehajtását, például a Szovjetunió által megrendelt takarmánygabona szállítását. Mindez azonban kétélű fegyvert képez: a takarmánygabona adásvétele nem holmi ajándék, hanem kereskedelmi ügylet volt, a kölcsönös előnyök alapján. Lemondása zavart keltett az amerikai gabonatőzsdéken, elégedetlenséget váltott ki a farmerek között, s nem segíti az amerikai gazdasági gondok leküzdését. Ráadásul az elnökválasztási kampányban a következő Carter— Kennedy-összecsapás a közeljövőben éppen a gabonaeladásban különösen érdekelt Iowa államban lesz. Az amerikai kormány ennek ellenére sem hallgat a józanság szavára, sőt szövetségeseit is fel akarja vonultatni álláspontjának támogatására. Ezek az országok nem takarékoskodnak az egyetértés szólamaival, de ugyanakkor vigyáznak, nehogy megvágják saját ujjúkat. A heti nyilatkozatdömpingből kitűnik: főként azok támogatják Washingtont, akiknek ez nem ütközik közvetlen érdekeibe. (A Közös Piac például hajlandó részt venni a gabonaszankciókban, mert nem exportál gabonát a Szovjetuniónak, — Argentína, Ausztrália és mások viszont annál óvatosabbak, mert a tényleges szállítók közé tartoznak.) Az afgán problémák körül fejlesztett ködfüggöny mögött a héten újabb amerikai fenyegetések érkeztek Irán címére. Ismét szóba került egy gazdasági blokád létesítése, például a Perzsa-öböl kijáratát képező Hormuzi-szoros, amerikai hadihajókkal történő lezárása. Ez azonban Iránt az olajfegyver bevetésére ösztönözhetné, s alighanem súlyosbítaná a túszok helyzetét, akiknek kiszabadítását, a jelek szerint, csak nyugodt és türelmes tárgyalásokkal lehetne elérni. Valószínűleg ez is közrejátszhat abban, hogy a végső döntés bizonyos elhalasztására került sor. Amerikai lapok különben több-kevesebb nyíltsággal cikkeznek arról is, hogy az iráni belpolitikai feszültség (a nemzetiségi ellentétek; a két legtekintélyesebb vallási vezető, Khomeini és Sariatmadari ajatollah híveinek összecsapása; gazdasági nehézségek; az egységes rendfenntartó erők hiánya) fokozhatja a zavarosban halászni kívánók reményeit... O Mit jelent Indira Gandhi pártjának győzelme? Valóságos politikai földcsuszamlás meint végbe az indiai választásokon. Indára Gandhi pártja fölényes győzelmet aratott, megszerezte a mandátumok kétharmadát a parlament alsó házában, a Lóik Sabhában. Ellenfelei, az elmúlt két és fél évben kormányzó Dzsanata-szövet- ség és Csaran Szingh vezette Lók Dal szinte felmorzsolódtak, a legerősebb ellenzéki csoportosulás a kommunistákat is magába foglaló, 51 képviselőd hellyel rendelkező baloldal lett. Az új afganisztáni vezetés nyilatkozataiban visszautasította a Szovjetunió katonai segítsége miatt indított nyugati propaganda- kampányt. Képünkön: Babrak Karmai a héten tartott első sajtókonferenciáján. Indira Gandhitól korábban azért vonták meg a bizalmat, mert az általa meghirdetett rendkívüli állapot idején sok visszatetsző dolog is történt. Kitűnt azonban, hegy az In- dira-ellenes erőknek nem volt igazi programjuk; az ország helyzete rohamosan romlott; terméketlen belső viszálykodás folyt; állandósult a kormányzati válság. A világ legnagyobb választói testületének, a 650 milliós Indiának a szavazói most abban a reményben adták voksukat túlnyomó többséggel Indirára és pártjára, hogy a visszatérő miniszterelnöknő továbbviszi eöőző kormányzásának kedvező intézkedéseit és kiküszöböli a negatívumokat. Az indiai választási küzdelem középpontjában a belpolitika állt. Mégis felhívta magára a figyelmet Indira Gandhi több külpolitikai nyilatkozata (a tv-híradó nézői tanúi lehettek annak a beszélgetésnek is, amelyet egy amerikai újságírónővel folytatott), különösen az a realista, pozitív megközelítés, amit Afganisztán és Kambodzsa esetében alkalmazott. S ami bizonyára nem lesz hatás nélkül más el nem kötelezett ázsiai országok magatartására sem. © Mi a helyzet Rhodesiában? Egy hétéves háborút követően soha sem könnyű megvalósítani a tűzszünetet, különösképpen a geriliahadviselés sajátos feltételei között. Ennek ellenére a rhodesiai „tüzet szüntess” lényegében megvalósult. Annál több aggodalmat okozott a héten az a jelentés, hogy változatlanul dél-afrikai csapatok állomásoznak Rhodesiában, s a szomszédos afrikai frontádlamok kénytelenek voltak tiltakozásukat bejelenteni. Hasonlóképpen nem kedvező hír, hogy Dél-Af- rika és különböző monopóliumok nagyarányú anyagi támogatásban részesítik a fajgyűlölőkkel együttműködő Muzorewát, választási kampányának megindítása során. (A Brit Munkáspárt ennek nyomán kezdett gyűjtést a hazafias front segítésére. A legnagyobb felelősség természetesen az átmenetileg isimét „védő hatalommá” lett Nagy-Britammiát terheli, Londonnak biztosítania kellene a megfelelő 'kiegyensúlyozottságot. Vagy lehet, hogy a sokat emlegetett „fair play”, a tisztességes játék érvénye Afrika déli részében megszűnik? Réti Ervin L Brezsnyev nyilatkozata a szovjet—amerikai viszonyról, az afganisztáni szovjet jelenlótriil, Európa jövőjéről Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke válaszolt a Pravda tudósítójának kérdéseire. szovjet barátsági, jószomszédsági és együttműködési szerződés pontos meghatározásaira támaszkodott, arra a jogára, amely az ENSZ alapokmányának értelmében minden államot megillet, az egyéni vagy kollektív önvédelem jogára, arra a jogra, amellyel más államok nemegyszer éltek. Számunkra nem volt köny- nyű ez a határozat, hogy szovjet katonai kontingenst küldjünk Afganisztánba. A párt központi bizottsága és a szovjet kormány azonban felelőssége teljes tudatában cselekedett, figyelembe vette a helyzet valamennyi összetevőjét. A szovjet erőket teljes egészükben kivonják Afganisztánból, amikor megszűnjek azok az okok, amelyek az áfgó&íkörroányt arra késztet- 4fé»,oiftelfeyi iódaveajnylésüket :ke£je:~ ■ 1 ~~ Az imperialista és a pekingi propaganda tudatosan és arcátlanul elferdíti a Szovjetunió szerepét az afgán eseményekben. Egyszerűen farizeus magatartás minden olyan kísérlet, amikor azok kiabálnak a „szovjet fenyegetésről”, azok lépnek fel a nemzetközi erkölcs védelmezőjének szerepében, akiknek bűnlistáján ott van a Vietnam elleni „szennyes háború”, akik az ujjúkat sem mozdították, amikor a kínai agresszorok fegyveresen betörtek a szocialista Vietnamba, akik évtizedek óta katonai támaszpontokat tartanak fenn Kuba földjén az ország népe és kormánya akarata ellenére; akik a forradalmi iráni néppel szemben kardcsörtető kijelentéseket tesznek, blokáddal fenyegetőznek, nyílt katonai nyomást gyakorolnak rá, akik Irán partjaihoz nukleáris fegyverekkel felszerelt haditengerészeti armadát, köztük az Egyesült Államok repülőgép-anyahajóinak nagy részét küldik. És amit még utolsónak el kell mondani ezzel kapcsolatban. Valóban van beavatkozás Afganisztán belügyei- be, és erre még az olyan magas és tiszteletre méltó intézményt is felhasználják, mint az Egyesült Nemzetek Szervezete. Vajon mi más volt az úgynevezett „afgán kérdés” megvitatása az ENSZ-ben, Afganisztán kormányának tiltakozása ellenére, mint az afgán állam szuverén jogainak durva megsértése? Végül, az amerikai kormány minden olyan lépése, amelyet az afganisztáni eseményekkel kapcsolatban tett: a SALT—II szerződés befagyasztása, számos árucikk, köztük néhány megkötött szerződés alapján a Szovjetunió számára gabona szállításának megtiltása, a kétoldalú kapcsolatok számos kérdéséről a Szovjetunióval folytatott tárgyalások beszüntetése és a többi, arról tanúskodik, hogy Washington ismét, épp úgy, mint évtizedekkel ezelőtt, a „hidegháború” nyelvén akar beszélni velünk. Carter kormányzata ezzel azt bizonyítja, hogy nem tartja tiszteletben a fontos államközi dokumentumokat, megsérti a tudomány, a kultúra, az emberi kapcsolatok terén létrejött kapcsolatokat. Mi természetesen megvagyunk az Egyesült Államokkal kialakított ilyen vagy olyan kapcsolatok nélkül is — és általában sohasem erőszakoltuk azokat, mert úgy véljük, hogy az ilyen kapcsolatok kölcsönösen előnyösek és megfelelnek országaink, népeink kölcsönös érdekeinek, mindenekelőtt abban az értelemben, hogy a békét erősíti. Az azonban már elvi jelentőségű kérdés, hogy jogában áll-e Washingtonnak önkényesen azt a „jogot” követelni magának, hogy „megjutalmazzon” vagy „megbüntessen független és szuverén államokat”. A Carter-kormányzat ilyen lépéseinek következtében a világon joggal mindinkább az a kép alakul ki az Egyesült Államokról, hogy a nemzetközi kapcsolatok terén nem megbízható partner, olyan állam, amelynek vezetése kész bármely pillanatban megsérteni nemzetközi kötelezettségeit egy tollvonással semmissé tenni az általa aláírt szerződéseket és megállapodásokat. Az amerikai kormányzat ilyen tevékenységét nem tekinthetjük másnak, mint rosszul sikerült kísérletnek arra, hogy az afganisztáni eseményeket a katonai veszély csökkentésére, a béke megszilárdítására, a fegyverkezési verseny korlátozására irányuló nemzetközi erőfeszítések meggátolására használja fel — más szóval mindannak meggátolására, ami áz egész emberiség érdeke. Az Egyesült Államok által foganatosított egyoldalú intézkedések alapos politikai számítási hibával egyenértékűek. Ha ezekkel a politikánk ellen irányuló támadásokkal szilárdságunkat akarják próbára tenni, akkor ez azt jelenti, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják a történelem tapasztalatát. A Pravda tudósítójának az európai helyzet fejlődésének távlataival kapcsolatos kérdésére válaszolva Leonyid Brezsnyev kijelentette: az európai helyzet ma sokkal jobb, mint például a hetvenes évek elején volt. Washington felelőtlen lépésének következményei azonban itt is megmutatkoznak. Az Egyesült Államok nem elégszik meg azzal, hogy jószerével mindent megtesz a szovjet—amerikai viszony megmérgezésére. Meg akarja rontani a nyugat-európai országok és a Szovjetunió kapcsolatait is. Az Egyesült Államok arra törekszik, hogy aláássa a helsinki záróokmány szellemét és tartalmát. Végül Washington a nemzetközi helyzet kiélezésére irányuló lépéseivel arra törekszik, hogy maga alá gyűrje az európai országokat, mindenekelőtt saját szövetségeseit. Az európai országok érdekei azonban elválaszthatatlanul az enyhüléshez kapcsolódnak. Nem lehet elhinni, hogy Európában akadjon olyan kormány, amely kész lenne az enyhülés gyümölcseit azok lába elé vetni, akik készek széttaposásukra. Az európai enyhülés a nyugati országoknak és magának az Egyesült Államoknak is nem kevésbé szükséges, mint a szocialista országoknak, a Szovjetuniónak. Mi a tárgyalások mellett vagyunk, de becsületes, egyenjogú tárgyalásokat akarunk, amelyeken figyelembe veszik az egyenlő biztonság elvét. Pontosan ilyen tárgyalások megkezdését javasoltuk nemrég a közepes hatótávolságú nukleáris eszközökről. Senki sem várhatja el, hogy a Szovjetunió elfogadja a NATO feltételeit, amelyek arra alapozódnak, hogy a tárgyalásokat az erő helyzetéből folytassák. A NATO-országok jelenlegi álláspontja lehetetlenné teszi a tárgyalásokat erről a problémáról. A nemzetközi helyzetnek az amerikai imperializmus által szándékosan létrehozott éleződése azt juttatja kifejezésre, hogy nincs ínyére a szocializmus pozícióinak megszilárdulása, a nemzeti felszabadító mozgalom fellendülése, az enyhülésért és a békéért küzdő erők megerősödése. Tudjuk, hogy a népek akarata minden akadály ellenére utat tör a világban annak a pozitív irányzatnak, amelyet az „enyhülés” szófoglal össze tömören. Brezsnyev aláhúzta: a pártnak a békére, az enyhülésre, a leszerelésre irányuló vonala megvalósítása, az SZKP XXIV. és XXV. kongresszusán meghatározott békeprogram valóra váltása során sok mindent sikerült elérni. Ha nagy általánosságban fogalmazzuk meg, a legfontosabb, amit elértünk, az, hogy sikerült megszakítani a tragikus körforgást: világháború—rövid lélegzetű béke — újabb világháború. A hetvenes és a nyolcvanas évek fordulóján azonban jelentősen bonyolultabbá vált a nemzetközi helyzet. Ezért az imperialista erők, mindenekelőtt az Egyesült Államok meghatározott körei a felelősek : „Azok, akik a feszültség enyhítését akadálynak tekin- • tik annak útjában, hogänrneg^’ valósítfeók: agresszív ielgcmdoíi; Táfeaikat,*ettáborúsr"'ítezictiozist keltsenek és beavatkozzanak más népek belügyeibe. Az Egyesült Államok politikájában meglévő militarista tendenciák az utóbbi időben abban is megnyilvánulnak, hogy új, hosszú távú fegyverkezési programokat erőszakolnak, új katonai támaszpontokat hoznak létre messze távol az Egyesült Államok határaitól, így a Közel-Keleten és az Indiai-óceán térségében, létrehozzák az úgynevezett „gyorshadtestet”, a katonai beavatkozás politikájának ezt az eszközét. A SALT—II. szerződésről szólva Leonyid Brezsnyev kijelentette: a szerfődés' fheg- valósítása nagy lépésnek nyitna utat a leszerelés terén. Mint ismeretes, a szerződés az egész világon támogatásra talált, beleértve az Egyesült Államok NATO-szövetségeseit is, támogatja azt a nemzetközi közvélemény széles köre is. De mit tett a szerződéssel James Carter kormányzata? Alighogy aláírták a SALT— II. szerződést, az Egyesült Államokban máris megkezdték annak lejáratását, a ratifikációs eljárást pedig a szerződés ellenségei — az Egyesült Államok kormányköreinek közreműködésével — arra használtak fel, hogy a végtelenségig megnehezítsék a ratifikációt. Carter elnök azzal a döntésével, hogy meghatározatlan időre befagyasztják a SALT—II. szerződés kongresszusi vitáját, újabb vonással egészítette ki ezt a káros folyamatot. Az Egyesült Államok kény- szeri tette rá NATO-szövetsé- geseire 1979 decemberében azt a határozatot, amelynek értelmében több nyugat-európai országban új közép-hatótávolságú nukleáris fegyvereket helyeznek el, ami a fegyverkezési verseny új fordulójához vezet. Washington a szó szoros értelmében torkon ragadta azokat a szövetségeseit, akik hajlamosak voltak arra, hogy pozitívan válaszoljanak a Szovjetunió konstruktív javaslatára, arra, hogy folytassanak erről a kérdésről tárgyalásokat. 1978 áprilisában az országban forradalom ment végbe. Az afgán nép saját kezébe vette sorsának intézését, a függetlenség és a szabadság útjára lépett. Ahogyan ez mindig is történt a történelem során, a múlt erői felsorakoztak a forradalom ellen. Az afgán nép magától értetődően maga is megbirkózott volna velük, azonban a forradalom első napjaitól kezdve szembe találta magát a külső agresszióval, a belügyeibe történő durva külső beavatkozással. Az imperializmus, csatlósaival együtt, a gyakorlatban hadüzenet nélküli háborúba kezdett a forradalmi Afganisztán ellen. Afganisztán, amikor hozzánk fordult, az 1978 decemberében megkötött afgán—
