Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-12 / 9. szám

1980. január 12.

KELET-MAGYARORSZÁG

3

n 24 karátos ötlet

Arra gondoltam: ilyen a 24 karátos ötlet, amikor Mán Gyula, a Balkányi Állami Gazdaság igazgatóhelyettese a tartályládák dolgát említette. A gazdaságban évente 1000—1100 vagon alma terem, annak 25 —30 százaléka lé-, illetve ipari alma Ezt a minőségileg harmadrangú gyümölcsöt eddig ugyanúgy, mint az exportalmát, drága göngyölegbe szedték, tárolták és szállították.

A léalma tárolása, szállítása minden ősszel 10— 15 ezer tartályládát igényelt. Egy láda értéke 760 forint. Idén az ipari almát ömlesztve tárolják és szállítják majd. Az almának mindegy. Ha ládában, vagy ömlesztve a ZIL platóján utazik, a gyümölcs értéke, minősége nem változik. A gazdaságnak viszont nem mindegy. Eddig az ipari alma közel 1 millió forint értékű eszközt kötött le. A gazdaság évente 2500 ládát selejtezett ki, 180 ezer forint értékben. Az is előfordult, hogy az exportalmának nem volt elegendő tar- - tályláűa,' mert'az ipari -alma lefoglalta.

Az ötlet, az elgondolás egyszerű, de nagy hasznot hajt, a megtakarítás százezer forintokat ér majd Balkányban. És miért maradjon a tartályládakérdés csak egy gazdaság ügye. Szerte a megyében évente 45—50 ezer vagon téli alma terem. Ennek 25—30 százaléka ipari, léminőségű. Ha minden üzem követi a balkányi módszert, úgy megyei szinten 100 milliós nagyságrendű eszköz szabadul fel, 10 milliókkal csökken az évenkénti selejtezés mértéke. Ez az al- -matermesztés önköltségét jelentősen javíthatja. Erre 1980-ban nagy szükség van.

S. E.

I

________________________________I

Korábban nagy volt az egymásra mutogatás egy-egy üzemi baleset miatt az építőiparban is. ügy tűnik, hogy ez a szemlélet megszűnőben van. örvendetes, hogy ma már nagyobb figyelmet fordítanak a balesetet szenvedett dolgozók kártalanítására, mint korábban. Az építők szakszervezetének megyei bizottsága a hatáskörébe tartozó 11 vállalatnál vizsgálta a balesetek miatt kifizetett kártalanításokat. '« ^

A Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalatnál a múlt évben a 67 üzemi balesetet szenvedett dolgozó közül 63- an kapták meg a kártalanítást, (a megmaradt 4 esetben is tart még a vizsgálat). Jelentősen javult a helyzet az ÉPSZER-nél, de bizonyos merevség tapasztalható a KE- MÉV-nél. Ez évben az utóbbi vállalatnál a szakmai megyei bizottság ez ügyben átfogó vizsgálatot tart. A TAÉV-nél az elvégzett felülvizsgálat eredménye bizonyítja: jelentős javulás tapasztalható a kártalanítási ügyek intézésében. Sajnos, a mátészalkai bútorgyár és a Fémmunkás Vállalat múlt évi baleseti mutatói nem javultak. Még a munkavédelmi bizottságnak a helyszíni vizsgálata és segítségnyújtása sem jár kellő eredménnyel. Bár a két utóbbi üzemben a balesetet szenvedettek megkapják a kártérítést, de nem ez a legfőbb cél, hanem a balesetek megelőzése.

Kétségtelen, hogy jelentős szemléletváltozás következett be az építőknél is a munkavédelemben, de ezt tovább- szükséges javítani az idén. Jól segíthetik e munkát a szakszervezeti bizottságok mellett alakult munkavédelmi bizottságok, amelyeket ma már mindinkább elfogadnak partnereiknek a gazdasági és a műszaki vezetők is.

F. K.

Áz üzem községpolitikája: a termelés

Mecénás-e Posztó?

Mi a véleménye

Bába Antal Vajda György Szíjártó István

Á hozamok növeléséről

Nagykállóban, a Csepeli Posztógyár^helyi gyáráról egy félóra alatt háromszor hallom: „Néhány éve még sorban álltak az asszonyok, ha valahol egy takarítónői állás akadt...” Most más községekből is járnak ide.

Új igények

Az üzem és a nagyközség kapcsolatáról mondta Raba- tin János, a tanács elnöke:

— Ma már mindössze 300 eljárónk van. Lényegében ez magyarázza, hogy hamar befogadta a közvélemény is a gyárat. Mi helyet és munkaerőt adtunk, erőnk szerint segítettünk a gyár lakásgondjainak a megoldásában. Jóllehet, nekünk is vannak kielégítetlen lakásigényeik, ez az intézkedés sem volt népszerűtlen. Számos új igény is jelentkezett a gyárral, hogy csak az óvodát említsem. A nagyközség anyagi lehetőségei végesek, szükségünk volt és van tehát az üzem segítségére is. Ezt meg is kaptuk. Hogy menynyire községpolitikai tényező az üzem, arra jellemző: kihelyezett falugyűléseket is rendezünk ott. És ezek a gyűlések nemcsak népesek,

hanem igen aktívak, jó hangulatúak is.

Hegedűs Istvánné, a tanács titkára:

— A gyár lényegében az itt élő emberek, családok életét alakította át. Nemcsak óvodát, bölcsődét követelt, hanem sok egyebet is. Ha hatszáz ember havonta kétszer itt kap fizetést, a kereskedelemnek erre fel kell készülnie. A fejlődés mindenképpen gyorsabb...

Rabatin János:

— Mi otthont akarunk adni a gyárnak, adtunk is. ök itthon akarnak lenni. Ez jó találkozás.

A válaszok egyértelműek, a gyár—község—gyár kapcsolat felhőtlennek tűnik, de települések kínálta példák figyelmeztetnek, hogy az ipart köszöntő örömünnephez hétköznapok is tartoznak. Igazgatók, gyáregységvezetők közös panasza: az ipart sok helyütt valamiféle gazdag nagybácsinak látják, akitől kérni lehet, akinek adnia kötelesség.

Túl a gyárkapun

Hahner Lajos gyárigazgató:

— Egy-egy gyár nem akkor születik meg, amikor

megtervezik, amikor felépül és benépesül, hanem folyamatosan születik mindaddig, amíg megfelel a feladatainak. A mi esetünkben akkor született meg, amikor a munkásaink, akiknek ez az életük első munkahelye volt, ipari munkássá lettek. Ebben a folyamatban mi nemcsak addig vagyunk érdekeltek, amíg a dolgozó a kapun belül fegyelmet tanul, szakmát szerez, hanem kapun túl is. A gyár érdekelt abban, ahogyan a dolgozója él. Nem véletlen, hogy nekünk a legtöbbet a megyei tanács segített, de az sem, hogy a környéken öt-hat községi tanáccsal van állandónak mondható kapcsolatunk. Mindazokkal a községekkel, ahonnét bejáróink vannak.

— Többet kérnek a gyártól, mint amit adni tud?

Többet, de ez természetes is. Inkább az a gond, hogy azt is az üzemtől várnák, ami nem az üzem dolga. Nekünk terveink vannak, az iparágnak, a külkereskedelemnek elvárásai vannak velünk szemben. Hiába kérnek tőlem társadalmi munkához kőművest. Egy van a gyárban. Szeretem az iskolákat, de hiába kér egy iskola kiránduláshoz autóbuszt. Nekünk van négy buszunk, de ezek munkásokat szállítanak. Más: kollégáimtól tudom, de a magam tapasztalatából is érzem: sokszor elvárnák,

hogy minden fórumon ott Jegyünk, hogy ezzél is illeszkedjünk az otthont adó tájhoz. És ez nehéz, nekünk például a miniszter asszony előírja, hogy mit kell teljesítenünk. És a gyár más, mint egy község, egy jól szervezett üzem másféle közösség, mint a falu. Nem lenne szerencsés, ha félreértené, de én azt hiszem, hogy a falu—gyár—falu viszonylatban az üzem községpolitikája a termelés. Adtunk mi az elmúlt években ötszázezer, háromszázezer, százezer forintot is például Nagykállónak az óvodákhoz, tervezünk háromszázezer forintot idén is, de ehhez előbb a gyár belső rendje kellett az, hogy a termékeink 97 százaléka exportképes.

Mondták az üzemben: nem is régen mindennapos volt, hogy italosán is érkeztek munkások, ma már elvétve, ritka kivételként van ilyen. Alig több, mint egy fél évtized alatt megszületett az üzem, és változott a község. Ezek a változások a jövőt írják, és nemcsak Nagykállóban, hanem mindenütt.

Bartha Gábor

„Mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben a fő teendő a hatékonyság és a minőség javítása, a hozamok növelése, a költségek csökkentése.” (A XII. kongresszus irányelveiből.)

BÁBA ANTAL, a széke- lyi Búzakalász Termelőszövetkezet főállattenyésztője:

— Egészen kis területen

gazdálkodunk, így nálunk a szokásosnál is nagyobb szerepet kap az állattenyésztés. Ezen belül is legfontosabb a baromfi, de tartunk juhot és szarvasmarhát is. Van egy 13 ezres törzska- csiaállományunlk, mi látjuk el szinte az egész megyét — de még Borsod egy részét is — naposkacsával. Természetesen foglalkozunk

pecsenyekacsa és húsliba tenyésztésével, forgalmazásával is.

— Igen jó üzlet a baromfi. Évente három-négy millió forint ezen a nyereségünk, s ezt komoly befektetés nélkül érjük el. Nálunk nincsenek hipermodern

épületek, ,de vaijnak jó Szakemberek, akik 'értéhők' a tenyésztéshez, az értékesítéshez.

— Mégis azt mondom, a baromfitenyésztés eredményeit lehet fokozni. (A ju- hokról és szarvasmarhákról szándékosan nem beszélek, mert itt elsősorban a szin- tentartás a cél.) Jelenleg egy kiló kacsahúst 2,85 kilogramm táp felhasználásával állítunk elő. Ezt véleményem szerint csökkenteni lehet.

VAJDA GYÖRGY, a szövetkezet háztáji főágazat- vezetője:

— Ebben az évben hatvan hektáron termesztünk zöldséget, s itt az árbevételi tervünk meghaladja a hétmillió forintot. Furcsa társulás a mienk. A szövetkezet gondoskodik a palántázástól kezdve egészen az értékesítésig mindenről, a tagnak csak le kell szedni a termést. A szövetkezetnek nem túlságosan magas nyereség üti ezért a markát, a jövedelem főleg a tagoké, mégis szívesen csináljuk. Helybentartjuk az embereket, — ma sincs létszámgondunk — s bekapcsolódunk a zöldségprogramba.

— Negyven hektár paprikára, tizenöt hektár brokkolira — ez káposztaféle — és öt hektár zellerre van szerződésünk; úgy tűnik, nem lesznek értékesítési gondjaink ősszel. A múlt évben egy hektáron 309 mázsa paprikát termeltünk, ez a szakemberek szerint is kiváló eredmény.

— A növénytermesztésben, különösen a zöldségnél nagyon sok múlik az időjáráson, ez ellen keveset tudunk tenni. Az viszont már rajtunk múlik, hogy milyen a talaj-előkészítés, a tápanyag-utánpótlás, a palántanevelés, ia növényvédelem, az öntözés. Az eredményektől függetlenül itt még van javítanivalónk.

SZÍJÁRTÓ ISTVÁN, gép- üzemeltető:

— Hogy milyen termést takarítunk be, az jórészt rajtunk gépészeken, meg természetesen a gépek ka. pacitásár, állapotán is mú- ilík.- 'A- 'széméftn-' ^sjátftéjtél i ’ megítélésem szerint jő!.' Á traktorosok zöme tapasztalt szakemberekből áll, akik a legnehezebb körülmények között is képesek megállni helyüket.

— A gépeket tekintve már nem ennyire kedvező a kép. Traktoraink ugyan jó állapotban vannak, mi is azokat a típusokat alkalmazzuk, amelyek az egész országban elterjedtek. A karbantartásukkal, szervizelésükkel viszont gondok vannak.

— Nem szabad persze megfeledkeznünk a szántás, vetés, betakarítás minőségéről sem. Ha nem megfelelő a talaj-előkészítés, hiába várunk jó termést. S még a jó termés sem minden. Mert ha a betakarításkor rosszul állítják be a gépeket, figyelmetlenül kezelik őket az emberek, nő a betakarítási veszteség, csökken a megtermelt javak hozama. Pedig ezt el lehet kerülni, s még különösebb befektetést sem igényel.

Balogh Géza

A Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalatnál 320 mázsa dohányt dolgoznak fel egy műszak alatt. Felvételünkön: a présteremben a bálákba töltött, kocsányozott dohányt Pad- la Elemérné és Dudlák Lászlóné zárja le. (G. B.)

Másféle közösség

PÁRBAJ

Á három öreg az árokparton ült. Hátukat a vesszőkerítégnek támasztották, meztelen lábuk a víz szélén pihent. Szép kora ősz volt, békésen sütött a nap. Idősek voltak, a legöregebb nyolcvanegy, a középső nyolcvan, de a legfiatalabb is elmúlt hetvenhét éves. Erejükre, tudásukra nem igen volt már senkinek szüksége, így esztendők óta megszokott helyükön, az árokparton üldögéltek.

— Már megint a Hollóval álmodtam — mondta a legöregebb. — Tudjátok, a szép fekete csődörrel, amékkel átúsztak a Piavét.

— Az szép ló volt — bólogatott a nyolcvanéves. —

Emlékszem rá, a homlokán csillag volt.

— Azaz, csillag — mondta a legöregebb.

— Okos jószág volt, majdnem olyan mint az enyém — szólalt meg a legfiatalabb.

— Eredj már, sosem volt lovad! — nézett rá dühösen a nyolcvanéves. — Az ökröd is olyan volt, mint egy ázott veréb!

— Na-na komám! Nem tudod te milyen huszár voltam én.

— Már megint hazudsz! — nézett rá feddőleg a legöregebb. — Baka voltál világéletedben. Lovon tán sosem ültél.

A füllentésen kapott öreg az égre rántotta tekintetét — hogy lehet ilyen rágalmat

szó nélkül lenyelni! — majd mérgesen combjára csapott.

— Ti meg vagytok bolondulva! Hát nem együtt vágtuk a taljánokat? Még hogy én nem voltam huszár!

— Nem hát. Azt sem tudod, hogy kell fogni a kardot.

— Én? Aki a legjobb vívó voltam a században.

A két idősebb összemo- solygott.

— Pulyakorodban — nevette el magát a nyolcvan- éves. — Kórókarddal.

— Próbáljuk hát ki! — mondta nekitüzesedve a legfiatalabb, s feltápászkodott.

— Hogy gondolod?

— Ügy. Letörünk két kórót, és összemegyünk.

Á kihívott szemében furcsa fények gyúltak. Újra húszéves volt, felpattant, s már ujjai között érezte a kard markolatát. Izgatott lett a legöregebb is. Egy kis időre eltűnt, majd két karvastagságú kóróval tért vissza.

Egymáshoz illesztette őket, rájuk lépett, s két egyforma nagyságú rudat tört belőlük.

— Hol akartok vívni? — kérdezte, majd válaszra sem várva a kövesútra mutatott: — Ott.

A párbajozók vetkőzni kezdtek. Szép, szabályos rendben egymás mellé tették a kalapot, a lajbit, majd az inget. Derékszíjukon húztak még egyet, s a pástra léptek. Kézbevették a kardot, megvárták míg elporzott a félhármas busz, majd szabályos vívóállásba helyezkedtek.

A nyolcvanéves támadott. A másik könnyedén kivédte a szúrást, s gúnyosan megszólalt: — Gyenge vagy, komám!

Tartottak egymástól, keresték a másik gyengéjét. Aztán hirtelen villant az idősebbik kardja, s nagyot csattant a fiatalabbik vállán. Dühös lett. Félrerúgva minden szabályt, hatalmasat húzott a másik fejére. Az öregebb megvadult, hirtelen eszébe villant a régi-régi fogás. Hasra indított, majd hirtelen oldalra fordította a kardot, s arcon cserdítette az ellenfelet.

Már nem törődtek a fájdalommal. Üjra fiatalok voltak, s csak az járt fejükben, hogy legyőzzék az ellenséget. Már egymás torkát szorongatták, maszatos arcuk ijesztővé torzult.

Vén marhák! — ordította a legidősebb. Közéjük állt, keményen markolta mindkettő mellét.

— Még hogy én nem voltam huszár!? — lihegte a fiatalabbik.

— Mosdjatok meg! — parancsolt rájuk a legidősebb. — Ott az árok.

A két katona a víz fölé hajolt, döbbenten elcsodálkoztak. Két öreg, elgyötört arc nézett rájuk.

Balogh Géza