Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-11 / 8. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. január 11. Kommentár Egy amerikai Pekingben B efejeződött Harold Brown amerikai hadügymi­niszter négynapos pe­kingi látogatása. A minisz­tert a legmagasabb szinten fogadta a kínai vezetés. Nem­csak kollégájával tárgyalt, de Teng Hsziao-ping minisz­terelnök-helyettessel és Hua Kuo-feng pártelnökkel is. A magas szintű fogadtatás, s az a kiemelt hely, amelyet a kí­nai sajtó Brown látogatásá­nak szentel, arra utal: a mao­ista vezetés meg akarja ra­gadni az alkalmat, hogy vég­re tényleges katonai szövet­séget hozhat létre az Egye­sült Államokkal. Washing­tonban ugyan húzódoznak egy ilyen paktum nyílt megköté­sétől, s az amerikai kormány még nem járult hozzá fegy­verek szállításához Kínának. A tárgyalások során — s ezt a kínai fél egy cseppet sem tagadta — a fő hang­súlyt a közös stratégiai érde­kek hangsúlyozására he­lyezték. így szó volt a törvé­nyes afgán kormány ellen fellépő ellenforradalmi ban­dák közös felfegyverzéséről és kiképzéséről; Pakisztán katonai megerősítéséről és az indokínai helyzetről is. Nem titok, Washington szí­vesen venné, ha Kína bevál­taná fenyegetéseit, s megpró­bálkozna a szocialista Viet­nam másodszori „megleckéz- tetésével”. Kína örömmel fo­gadta ezt a hidegháborús kampányt, amelyet Carter el­nök a kabuli kormánynak nyújtott szovjet segítség ürü­gyén indított. Mint ahogy nyilvánvalóan azt is, hogy a SALT—2 ratifikálását új­ból elhalasztották, s egyálta­lában fokozódik a feszültség földünkön. A kínai vezetés számára egy ilyen helyzet nagyon is megfelelő, alkal­mat ad ugyanis arra, hogy sa­ját céljaik érdekében sora­koztassák fel a fejlett tőkés országokat, s a helyzetet ki­használva olyan segítséget kapjanak, ami távlati nagy­hatalmi, hegemonista elkép­zeléseik megvalósítását szol­gálja. A veszélyes következ­mények lehetőségével a Nyu­gatnak is számolni kell. M. G. A nyugati sajtótudósitók jelentik az afgán fővárosból Normalizálódik az élet Kabulban Kifizetődő-e az iskola? Ä lakatos és az integrál Tömegesen érkeznek Ka­bulba a sajtótudósítók a vi­lág minden részéről, hogy személyesen tájékozódjanak az afganisztáni helyzetről. Jelentéseik egybehangzóan tanúsítják, hogy a főváros­ban nyugodt az élet. Az UPI amerikai hírügynökség afga­nisztáni tudósítása megálla­pítja, hogy „Kabulban az élet visszatér a normális kerékvá­gásba. Kinyitottak az üzletek és a hivatalok, az utcák tele vannak járókelőkkel és au­tókkal. Az a néhány katonai menetoszlop, amely az uta­kon látható, nem zavarja a mindennapi életet.” Jalala­badban hasonlóképpen sem­mi jele sincs a nyugtalan­ságnak. A Daily World című ame­rikai lap munkatársa el­mondta, hogy mindaz, amit Kabulban tapasztalt, szöges ellentétben áll az Egyesült Államokban folyó hisztérikus afgán- és szovjetellenes kampány állításaival. Az indiai New Age újság­írója annak a véleményének adott hangot, hogy Kabulban széles körű elégedettséget váltott ki az új kormányzat­nak a forradalmi vívmányok megvédésére, a törvényesség helyreállítására tett intézke­dései. A Francia Kommunista Párt főtitkára, Georges Marchais Moszkvában megtekintette az olimpiai építkezéseket. A ké­pen: Marchais az olimpiai falu makettjével ismerkedik. (Kelet-Magyarország telefotó) (Folytatás az 1. oldalról) résére — a szovjet—afgán barátsági szerződés értelmé­ben, az ENSZ alapokmányá­val összhangban — jogosan nyújtott segítséget a kívülről szervezett, egyre erősödő re­akciós és imperialista táma­dásokkal szemben, az ország békéjének és biztonságának helyreállítása érdekében. A Minisztertanács elítéli az afgán belügyekbe való újabb- keletű imperialista beavatko­zási kísérleteket is. Meggyő­ződése, hogy a szélsőséges im­perialista körök általános enyhülés- és szovjetellenes kampány ellentétes az embe­riség alapvető érdekeivel, ká­rosan befolyásolja a nemzet­közi viszonyokat, s ezért a felelősség e kampány kezde­ményezőit és támogatóit ter­heli. A Magyar Népköztársaság továbbra is mindent megtesz az enyhülés eredményeinek megvédéséért és folyamatos­ságának elősegítéséért, to­vább küzd -T- fő külpolitikai céljainak megfelelően — a béke megőrzéséért. Szilárd meggyőződése, hogy a világ népeinek hatalmas erőit je­lentő küzdelmét siker koro­názza. írta: Henrik Volkov professzor, a filozófiai tudományok doktora Az ismeretek bősége nem tanít meg a gondolkodásra, állapította meg joggal kb. 2500 évvel ezelőtt Héraklei- tosz, az ókori Görögország kiemelkedő dialektikus gon­dolkodója. Ám a gondolkodás nem lehet meg ismeretanyag nélkül. Ez a probléma dia­lektikus megközelítésének út­ja. A Szovjetunióban az okta­tás minden formája régóta ingyenes és mindenki szá­mára elérhető. Az általános iskolai képzést a 30-as évek elején tették kötelezővé, a középfokú képzést a 70-es években. Magától értetődik, hogy itt nemcsak mennyisé­gi, hanem minőségi növeke­désről is van szó, amely együtt jár az oktatás formái­nak és tartalmának megújí­tásával. így például az utol­só, 10. osztályban a tanulók elsajátítják a differenciál- és integrálszámítás elemeit, hol­ott korábban erre csupán a főiskolákon, és ott sem min­denütt került sor. Ez nem­csak a jövendő matematiku­sainak és fizikusainak válik hasznára, de a vegyészeknek, biológusoknak, orvostanhall­gatóknak, sőt a humán szak­embereknek is. Persze nem mindenki akar tudós, mérnök vagy orvos lenni. A többség nem főis­kolán folytatja tanulmányait, hanem vállalatoknál, intéz- * ményeknél helyezkedik el. Felmerül a kérdés: miért van szüksége egy lakatosnak, vagy házmesternek az integrálszá­mításra? És általában: vajon mindenkinek kell-e mindaz, ami a középiskola tantervei­ben található: több mint húsz tantárgy? Vajon tekirtthe- tünk-e közülük csupán egyet is feleslegesnek? Nézzük csak a számokat: a Szovjetunióban 4 millió dip­lomás mérnök és tudós dol­gozik. Az ország tudomá­nyos-technikai társaságaiban, az össz-szövetségi újítók és feltalálók társaságában több mint 18 millióan vannak. So­kan közülük egyszerű munr kások, kolhoztagok. Alkotá­saikban a magas szintű ma­tematikai, fizikai, kémiai, biológiai ismereteik segítik őket. A külföldi nyelv tudása sem hátrány: az újítónak ide­gen nyelven is figyelemmel kell kísérnie a szakemberek közleményeit, nehogy még egyszer „felfedezze Ameri­kát”. Az irodalom, az ének, a rajz? Einstein azt mondta, hogy Dosztojevszkijtől többet kapott, mint Gausstól, a tu­dóstól. Az „idegen” tudo­mányágak táplálják a fantá­ziát. A tervezőknek fejlett térbeli gondolkodásra van szükségük. Ezt jól fejleszti a rajz, a múzeumok látogatása, a látás törvényeivel való is­merkedés, amely szemlélete­sen mutatkozik meg a művé­szek ecsetjének nyomán. A szovjet szakemberek képzettségével arányosan nő társadalmi aktivitásuk. Levonhatjuk tehát a követ­keztetést: a középfokú képzés társadalmilag kifizetődő. De gazdaságilag? Az ingyenes oktatás nem égi manna, ko­moly pénzébe kerül az állam­nak, a társadalom pedig ab­ban érdekelt, hogy ez a be­fektetés a legnagyobb gaz­dasági hatékonysággal térül­jön meg. A probléma komoly. Milyen megoldási lehetőségei vannak? Sztanyiszlav Sztrumilin ne­ves szovjet tudós, már a 20-as években matematikai alapon bebizonyította: az oktatásra történő ráfordítások nem csak társadalmilag, de gazdasági­lag is kifizetődők. A Szovjet­unió és más országok tapasz­talatai igazolták következte­tését. A XX. század második felében a közgazdászok egy­értelműen megállapították: a képzésre fordított összegek nem csak, hogy megtérülnek, de nagyobb hasznot hajtanak a társadalomnak, mint más befektetések. így a Szovjet­unióban minden e célra for­dított rubel, — 4 rubel hasz­not hajt. Nézzük csak, milyen hatal­mas mértékben növekedett a szovjet emberek alkotó akti­vitása, képzettségük emelke­désével, az újító- és feltaláló mozgalomban? 1939-ben a népgazdaságban foglalkozta­tottak 12 százaléka rendelke­zett felsőfokú, vagy középfo­kú képzettséggel. 1977-ben 78 százaléka. Ez idő alatt az újí­tási javaslatok száma kilenc­szeresére emelkedett, (5,2 mil­lió), a bevezetett újítások száma hússzorosára (4 mil­lió), az újításokból eredő éves haszon pedig ötvenötszörösé- re (5 milliárd rubel). Mindebből nyilvánvaló, mi­lyen sokat jelent az általános középfokú képzés. Ezzel azonban nem elégedhetünk meg. Sok mindent kell ten­nünk azért, hogy az oktatás minőségét és hatékonyságát növeljük. Taristaút Lengyelországba A baráti Lengyelország a magyar turisták egyik kedvelt utazási célja, mert könnyen megközelíthe­tő, s igen sok természeti és kulturális érdekességet kínál az odalátogatóknak. Az idegenforgalmi adottsá­gok közül kiemelkednek a tengerparti és a tavak menti fürdőhelyek (a magyarok el­sősorban a Gdansk környéki és a Mazur-tóhátság strand­jait kedvelik), valamint a Tátra magashegységi üdülő- és kirándulóhelyeit. A nemze­ti parkok is számos ritka ér­dekességet kínálnak; a biato­wiezai nemzeti parkban pél- ádul bölényrezervátum, a pieningi parkban pedig ro­mantikus tutajozás. Lengyelország igen gazdag műemlékekben. Varsó, Krak­kó, Poznan, Lublin felbecsül­hetetlen értékű óvárosán kí­vül, páratlan látnivalót kínál Malbork vára, vagy az ezer­esztendős wieliczkai sóbánya szobrai (Krakkó közelében). Színes kiegészítője az utazás­nak az ország sok vidékén még ma is elevenen élő népi­művészet, népviselet, fafara­gás, hímzés, építészet. Gerencsér Miklós: FERDE HÁZ 23. Nem a forró tea okozta, hogy kiverte a víz a tanár magas homlokát. — Egyúttal a válóperi ke­resetet is be kellett volna ad­nod — mondta halkan, a fel- indultság minden látható jele nélkül. Délre járt az idő. Számítani lehetett ra, hogy bármelyik pillanatban megszólalnak a város ódon harangjai. Egész­séges verőfény tündökölt, súlytalanul árasztotta mele­gét a nyár. Edit kontyba csa­varta haját, kis indiai papu­csot viselt, karcsú testét mindössze fürdőruha és egy virágos selyem fésülködőkön- tös takarta. Így tett-vett mér­nöki rajzasztala előtt. Gond­talan jókedvűség sugárzott róla. Még apjával sem törő­dött, aki p>edig kitartóan téb- lábolt mögötte, szomorú gya­nakvással pislantgatva a lá­nya kezében zizegő rajzokra. — Nem merem elhagyni a házat... — vallotta meg az öreg panaszosan. Edit ragaszkodott gondta­lan jókedvűségéhez. Hátra sem nézett, őrizte az apja iránti jó szándékú közönyét. Épp azért vigyázott rá any- nyira, mert eltökélten szín­lelt. — Miért ne merné? ... Cso­dás idő van. Semmi kilátás záporra, vagy ilyesmire. — Nem a záportól félek! — csattant fel Burján Péter. Majd mintha megbánta vol­na hevességét, szelíden saj­nálkozott. — Károly meg el­utazott a csapattal. Nem is látta az apróhirdetést. A mérnöknő tárgyilagos mozdulatokkal húzkodta hosszú vonalzóját a rajzon. — Károly nem utazott el a csapattal. És látta az apró- hirdetést. — Újabb igazítás­sal rézsut fektette a vonalzót. — Károly e pillanatban al­bérletet keres. — Bűn volt feladni azt az apróhirdetést — tört elő az apából a panaszos vád. — És bűn ennyire elvadítani a fér­jedet. Csak aztán rá ne fizess erre a nagy üzletre. — Én megértem édesapá­mat — állította gond nélkül Edit valódi véleménye ellen­kezőjét. — De tessék már be­látni, hogy itt most a család anyagi jövőjéről van szó. Édesapám is bölcsebben ten­né, ha felhagyna végre a makacskodással és teljesen a gyerekeire bízná magát. A könnyű nyár is nyo­masztó teherként nehezült az öregre. Erőlködve szedte a levegőt, orra belesárgult a szenvedésbe. — Ezt a gőgöt nem tőlem tanultad, kislányom. De jól vigyázz. Aki a házunkat árulja, az nem csak tetőt, fa­lat, lépcsőt, kéményt, pincét árul. Hanem pénzre akarja cserélni mindazt, ami eddig engem és a családomat je­lentette. — Arra talán mégsem ad­tunk okot, hogy ennyire rossz legyen a véleménye a gyere­keiről. — Az én véleményem ... — legyintett keserűen a nyug­díjas kőműves. — Számít is valamit az én véleményem... De az embereké! Miattuk nem merek kimenni az ut­cára! Kisimult a mérnöknő arca a csodálkozástól. — Ugyan miért? — Mert megszégyenít az az apróhirdetés! Tudtára ad­ja mindenkinek, hogy a Bur­ján család ma már nem ugyanaz, ami tegnap volt! Kezdte elhitetni magával Edit, hogy fölösleges komo­lyan figyelnie az apjára. Jó­indulatú nevetésre fakadt. — Ö, hát ennyi az egész? Nem venné ennyire a szívé­re, ha jobban ismerné az em­bereket, édesapám. Megalázta és ingerelte a nevetés Burján Pétert, mert bizonyos volt afelől, hogy ki­nevetik. — Értened kell, hogy miről beszélek! Érezned kell, hogy jogosan apellálok a becsület­re! Ennek a háznak erkölcsi tulajdonosai is vannak! Tud róluk az egész város! Tud­ják, hogy egész sereg nyug­díjas gürcölt velünk együtt. A barátaim. Hogy álljak elé­jük? Lehetetlent kívántok tőlem! Azzal büntetnétek, hogy elbujdossak előlük?!... Burján Péter alacsonyabb­ra roskadt, feje meg-megrez- dült a könyörgés szándékától, de látva Edit eltökélt közö­nyét, görcsösen legyintett és kisomfordált a szobából. ★ Edit már az ablakból látta, hogy férje közeledik. Felké­szült érkezésére. A hátával figyelte az ajtót. Anélkül, hogy érdeklődését elvonta volna a rajzasztal ferde sík­járól, szórakozottan kérdez­te a belépő tanártól: — Találtál albérletet? Kelletlenül dobta zakóját a rekamiéra a tanár. — Ahhoz képest, hogy vo­nakodva kerestem, elég gyor­san sikerült. — Gratulálok. A tanár jól összeszorította a fogait, nehogy valami jó­vátehetetlen szaladjon ki a száján. Eddig húzta-halasz- totta a csomagolást, a szíve mélyén játéknak érezte azt az albérletet, de most már a körmére égett a cselekvés, önérzetben, komolyságban alább nem adhatta. Minden­féle felhajtás nélkül, közön­séges célszerű mozdulatokkal előkereste a bőröndöt, kinyi­totta a szekrényajtót és pa­kolni kezdte legfontosabb ru­hadarabjait. (Folytatjuk) Laboratóriumi foglalkozás Moszkva egyik technikumában. (Foto: APN)

Next

/
Thumbnails
Contents