Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-31 / 25. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. január 31. Képtávírón érkezett Afganisztán fővárosában normális mederben folyik az élet. Képünkön: hóeltakarító munkások Kabul utcáin. (Kelet- Magyarország telefotó) Bruno Kreisky osztrák kancellár Üj-Delhiben szerdán Reddy indiai elnökkeU tanácskozott. (Kelet-Magyarország telefotó) /laaa mm _____'* V .ÍTí MvH Bejelentés Honecker és Schmidt találkozójáról Schmidt szövetségi kancellár és a Német Demokratikus Köztársaság államtanácsának elnöke, Honecker megállapodott, hogy a szövetségi kancellárnak az NDK-ban teendő, tervbe vett munkalátogatása időpontját ebben az esztendőkben, mindkét fél számára megfelelő időpontra tűzik ki. A szövetségi kancellár és az államtanács elnöke meg van győződve róla, hogy a találkozó előnyére szolgál majd a két német állam jószomszédi kapcsolatai fejlődésének és együttműködésük továbbfejlesztésének a béke, az emberek érdekében. FERDE HÁZ 38. Burján Péter elcsigázottan pihent a sáncai mögött. A védősánc a látszólagos egykedvűség volt rajta. Ez az egykedvűség tömören fogta körül, s el kellett hinni, hogy semmiféle ostrom nem árthat neki. Ilyesmit sugallt szavának kényelmes ereje is. — Talán igaz. Adódhat helyzet, amikor könnyebb meggyőzni az ellenségeinket, mint a saját véreinket. Belátom, nincs már értelme ilyesmin vívódnom. Csak egyet, ugyanazt az egyet 'mondhatom legutoljára, amit már a legelején is megmondtam: a becsületünk nem lehet eladó. Dezső annyira mérges volt apjára, hogy rá se nézett. Morogva verte ki pipájából az üszkös dohányt a könnyűfémből öntött, platánlevél formájú hamutartóba. Kotorászott az undorító salakban, közben megvetéssel mondogatta: — Becsület... Ennyit ér a becsület... A fehér ember utolsó babonája, ami csak arra jó, hogy röhögjenek rajta az élelmesek. És a hímzett dohányzacskóból újra tömte a pipát. Attól tartott a kőfaragó, hogy dühében gorombáskod- ni fog az apjával, ezt pedig mindenképpen el akarta kerülni. Jól tudta, úgy is túl van feszítve a húr. Inkább önként visszavonult, ki az erkélyre. .Ott gyújtotta meg a pipáját. Miközben be-behor- padó pofával szipákolt, Rózsira és Zoltánra lett figyelmes. Sógornője és öccse a járdán sétálgattak, idillikusán beszélgettek. Nevetgélőn, egészségesen élvezték a nyári délutánt. — A kis hamvas kamaszok — morogta bele vicsorogva Dezső a pipafüstbe. — Ezek is szépen kivárják, hogy megsüssem nekik a békacombot. — De nem zavarta meg a házaspár promenád- ját — még ennyire sem becsülte őket irigykedő, önsajnáló haragjában. Az erkélyből ís elege lett. Morózusan füstölve amszterdami dohányát, visszaoldal- gott a lakásba. Eközben kopogtattak. Felvillanyozva egymásra néztek, de némák maradtak. Hiába várva a többiek szavára, Paula a Egyesült Államok: Az amerikai elnökválasztási küzde- tért nyernek, akkor egy középvonalon tőlem első, Iowa államban megtartott pogó Carterrel és az őt liberális oldalról tá- fordulójában Carter elnök kctharma- madó Kennedyvel szemben a republikánu- dos többséggel győzött vetélytársa, sok lendülhetnek a nyeregbe. Kennedy szenátor ellen. E párharc következő nagy erőpróbája február I ' _ '. végén New Hamshire-ban lesz. ITOll ©S A|0QniSZtQn *.« . > f*- ’\ £ 1 \YJ?M FI FiTTh II A i ff I fial i I I i I HMhUhAméhéI Nyílt titok, hogy a Szovjetunió ellen folytatott, mindinkább hidegháborús hangú kampány egyik hajtóereje az Egyesült Államokban a választási kampány nyomán kialakult kényszerhelyzet. Már jóval több mint egy esztendővel ezelőtt (amikor a jelenleg ürügyként használt afganisztáni „érvek” még fel sem bukkanhattak) megfigyelhető volt az agresszív áramlatok erősödése az amerikai politikában. Carter elnök újraválasztásán buzgólkodik, ennek érdekében pedig valahogy feledtetnie kell a választókkal az ország belső gondjait, mindenekelőtt a gazdaságiakat. Belső nehézségek A konjunktúra lelassulása, az infláció fel- gyorsulása és a munkanélküliség emelkedése a választási év küszöbén igen hagy nyugtalanságot keltett magában az amerikai politika vezető köreiben is. Ez a nyugtalanság nemcsak a Fehér Házra és az adminisztrációra vonatkozott. Áthatotta az amerikai törvényhozást is, hiszen az elnök- választási évben kicserélődik az egész képviselőház, a szenátus egyharmada és a helyi hatalmi apparátus jó része. A tőkés világ legnagyobb gazdasági és katonai hatalma az utóbbi 20 esztendőben már többször birkózott válságperiódusokkal, a jelenlegi helyzet mégis különlegesnek mondható. Még nem fordult elő, hogy a hatalmas amerikai termelői apparátus energiaellátásának biztonsága egy olyan terület (a Közel- és Közép-Kelet) termelésétől függjön, amelynek társadalmi, politikai változásait az Egyesült Államok mind kevésbé tudja ellenőrizni. Így a gazdasági nehézségek és gondok belső, amerikai társadalmi okainak mély elemzése helyett kétségkívül az volt a könyebb megoldás, hogy a problémákat és ezeken belül a világméretű amerikai befolyás csökkenését ne az egyes körzetek (.például a Közép-Kelet vagy éppen LátYn-Árríerika) belső társadalnii mozgásaival, hanem külső erők valamiféle „összeesküvésével” magyarázzák. Ezzel voltaképpen már megteremtődött az alapja az Amerikán belüli hidegháborús kurzus újjáélesztésének. A Fehér Ház és személyesen Carter elnök a SALT—II. egyezmény aláírását követően egyre inkább a reakciós erők támadásának középpontjába került. A demokrata párton belül Car- ferrel szemben fellépő egyetlen komoly rivális, Edward Kennedy szenátor amerikai viszonylatban éppen a párt liberális, túlzással „baloldalinak” nevezhető szárnyához tartozik, ami növelte a centrum és a jobboldal aggodalmait. Attól féltek, hogy ha az amerikai belpolitikában az agresszív erők Ebből a szempontból a teheráni túszügy, majd az afganisztáni események valóságos „ajándékot”, magyarán ürügyet jelentettek belpolitikai szempontból Carter számára. Lehetősége nyílt arra, hogy igyekezzék elfeledtetni az amerikai közvéleményei azt, ami miatt korábban leghevesebben támadták: a határozatlanságot, a vezetési szilárdság hiányát. Előbb Irán viszonylatában nyílt mód arra, hogy a túszüggyel fokozza az amerikai haderő — mindenekelőtt a flotta felvonultatását a stratégiailag döntő olajutak mentén. Az afganisztáni eseményeket pedig arra használhatta fel, hogy felfüggessze az általa már aláírt és mindmáig hasznosnak elismert SALT-egyez- mény ratifikálási folyamatát. Ezzel egy csapásra semlegesítette az egyértelműen hidegháborús politikai erők legfontosabb belpolitikai hadjáratát: a ratifikálás szenátusi megakadályozására irányuló törekvést. Párharcok Az eredmény belpolitikai-taktikai szempontból mindenekelőtt a demokrata párton belül mutatkozott meg. A nyári hónapokban az akkori közvéleménykutatások szerint Edward Kennedynek 30 százalékkal több esélye volt a párt elnökjelöltségének megszerzésére, mint Carternek. Jelenleg az arány szinte drámaian megfordult. Pillanatnyilag Carternek 51 százalékkal nagyobb esélyt adnak a jelöltség elhódítására, mint Kennedynek. Ez az irányzat óhatatlanul befolyásolta a másik párt, a republikánusok helyzetét is. Miután Carter a Fehér Ház birtokában meg tudta játszani a „kemény elnököt”, óhatatlanul csökkent az őt jobbról támadó republikánus politikai tüzérség „lövedékeinek” hatása. Ez abban fejeződött ki, hogy a republikánusok jelenlegi vezető jelöltjével, a szélsőjobboldali Reagan kaliforniai exkor- mányzóval szemben a közvéleménykutatások szerint Carter 20 százalékos többséggel győzne,’ hä most tartanák az elnökválasztást. (Nyáron még az volt a helyzet, hogy ugyanilyen számítások szerint Reagan verte volna meg körülbelül 10 százalékos többséggel Cartert. Iowában meglepetésre George Bush, a másik republikánus elnökjelölt már maga mögé utasította Reagant.) összefoglalva: az amerikai belpolitika fejleményei tehát igazolják azt a sajnálatos tényt, hogy a nemzetközi helyzet éleződése és az elnökválasztási küzdelem között káros kölcsönhatás áll fenn. Saját érdekeit szem előtt tartva erre még rá is játszik Carter elnök, nem törődve azzal, hogy nagy hévvel beharangozott lépésével, az egész emberiség békéjét és biztonságát sodorja veszélybe. kelleténél erélyesebben kiáltotta : — Igen! Máris beperdült Félix Elek. Hajlongva, fürgén, már-már tánclépésben forgolódott, miközben szarvasbőr kabátján rezegtek a sallangok. — Kézcsókom ... Kézcsókom ... Tiszteletem ... Bocsánat az ismételt zavarásért... — Csupa mozgás, csupa nyugtalanság volt, de különös módon rejtve tartotta hátra a mód felett elegáns irattáskát. Talán észre sem veszik, ha nem virít feltűnő narancssárga színével, s nem villog-ragyog rajta a két hatalmas nikkelcsat. Dezsőt meghökkentette a roppant előkelő táska. Rámutatott a pipájával. — Tudtam, hogy magából előbb-utóbb diplomata lesz. Pincéres előzékenységgel érdeklődött Félix: — Miből tetszik ilyesmire következtetni, kedves Dezső? — Két összetartozó dologból. Az egyik a körmönfont- sága, a másik az a csodára kinikkelezett modora. Noha nem vonta kétségbe a fémdíszműves, hogy tetten érték, magakellető szépelgés- sel igyekezett elhitetni ártatlanságát: — Ugyan, Dezső. Én meg a diplomácia! Egy kis ártatlan tréfa alapján még senkiből sem lett nagykövet. A mit sem értő, de annál rosszkedvűhb Edit siettette a szomszédot a kérdésével: — Miről van szó, Félix úr? Burján Péter nem kérdezett volna ilyesmit. A táska láttán mindent tudott. Baljós előérzettel várta, mi fog itt történni, ha egyszer kinyílik a táska. A bizsus felfogta, hogy nem tudnak a trükkjéről. Dezső tehát általában nevezte körmönfontnak, nem pedig az ügyhöz tartozó ötletéért. Mivel már csatanyertesnek hitte magát, hozzáfogott az önleleplezéshez. — Azt hittem, Editke, hogy kegyedék tudomására jutott az én ártatlan kis titkom ... — Mi az az ártatlan kis titok, Félix úr — faggatta türelmetlenül Dezső. — Talán szerelmes a tanító nénibe kiscserkész létére? Ügy viselkedett a szomszéd, mint a rossz viccmesélő, aki előre heherészik a csattanón. — Bátorkodom feltételezni, hogy méltóztattak észrevenni azt az ártalmatlan és a közös érdekünkbe vágó óvintézkedést, amelyhez a mielőbbi teljes megértés reményében folyamodtam. Hiába foghatták rá Félix válaszára, hogy kizárólag magyar szavakból rakta ösz- sze, egyetlen mukkot sem értettek belőle. Szövegétől mintha megbutultak volna. Egymásra néztek és tanácstalanul hallgattak. Dezső végül valósággal felnyögött. — Ez a duma olyan szép, hogy majdnem rímel. Meg fogom zenésíteni. De mi a nyavalyát jelent? (Folytatjuk) II bojkott „születése“ A Newsweek amerikai hetilap jelentést közöl arról, miként „született” meg a döntés arról, hogy az Egyesült Államok kampányt indít a moszkvai olimpiai játékok bojkottálására. „A moszkvai játékok bojkottjának gondolata — írja a Newsweek — mintegy egy hónappal ezelőtt merült fel a Fehér Házban. Az elnök ezt lényegében csak legközelebbi tanácsadóival vitatta meg. Néhány nappal később azonban, amikor Thomas Watson moszkvai nagykövetet visszahívták Washingtonba konzultációra, Carter magához kérette nem hivatalos eszmecserére. — Tom — mondta az elnök —, tudni akarom, milyen büntetésnek van a legnagyobb hatása a szovjetekre. Ha nem tartják meg az olimpiát, vagy ha kereskedelmi szankciókat alkalmazunk? — Nem lehet kérdéses — felelte Watson habozás nélkül — az olimpiai játékok. Carter aznap este jelentette be nyilvánosan először ezt az ötletét”. n „vaslady“ vendége Q mi a nagypolitikát illeti, Margaret Thatcher angol és Francesco Cos- siga olasz miniszterelnök eszmecseréin aligha lehetett jelentősebb nézeteltérés. Mind Nagy-Briitannia, mind pedig Olaszország helyesli az Egyesült Államok „kemény” irányvonalát az eurorakéták telepítésétől Carter közép-keleti álláspontjáig bezárólag. London és Róma azonban mégsem ítéli meg azonosan, a világszervezet. A torykor- mány fenntartás nélkül eleget tesz Carter elnök felhívásának, ellentétben nyugateurópai partnereinek józan, mérsékeltebb állásfoglalásaival, még meg is tetézi a hidegháborús hisztéria jegyében fogant amerikai döntéseket. A Tiberis partján higgad-, tabban reagáltak a washingtoni kihívásra. Cossiga nemcsak ingatag helyzetét, kormányának tényleges hazai bázisát mérte föl, hanem bizonyára azt is elemezte: mit jelent Itália számára a hidak fölégetése, az enyhülés folyamatának megtorpanása, a kelet-nyugati viszony elhidegü- lése. Rómának mindig is fontos szerep jutott a két társadalmi és gazdasági rendszer együttműködésében, s bár földrajzi helyzete adott, NATO-érdekeltségei ellenére a kétoldalú kapcsolatok ápolása mellett tört lándzsát. Olaszország miniszterelnöke nem mulasztotta el ezt hangsúlyozni múlt heti washingtoni látogatása előtt, s ehhez tartotta magát londoni tárgyalásain is. Ám ezúttal nemcsak Itália kormányfőiéként, hanem mint a Közös Piac soros elnöke is véleményt cserélt partnereivel. Londoni megbeszélésein ebben a minőségében aligha volt irigylésre méltó a helyzete. Thatcher asszony legfeljebb abban mutatott készséget, hogy a „kilencek” közös stratégiáját — vagyis az amerikai diktátumot — helyeselje. London érdekei azonban az EGK-iban eltérnek partne- reiétől. A legutóbbi, Dublin- ban tartott csúcsértekezleten heves vitát váltott ki Anglia elzárkózása az egyenlő teherviselés elől, s támadása a Közös Piac mezőgazdasági politikája ellen. Cossiga azonban nem hiába olasz politikus: járatos a kompromisszumokban. Londoni tárgyalásain is ezt a tehetségét vetette latba Mégpedig olyképpen, hogy egyrészt Nagy- Britannia részéről némi engedményt csikarjon ki a „kilencek” javára, másrészt, hogy az olasz érdekekkel is egybevágó nyugatnémet— francia állásponthoz közelítse a brit külpolitikai irányvonalat. H politikai bűvészmutat- ■ vány sikerét vagy ku- • darcát ma még korai lenne latolgatni. Mindenesetre kétségtelen, hogy Olaszország rendkívül nehéz és bonyolult világhelyzetben vette át a stafétabotot a Közös Piac élén. S az is bizonyos, hogy a római belső bizonytalanság — amelynek csak egyik megjelenési formája a küszöbönálló kormányválság — rányomja bélyegét Itália közös piaci fellépésére is. Ismerve Thatcher asszonyt, ezt a politikai labdát aligha hagyta leütés nélkül vendégével szemben. Gyapay Dénes
