Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-24 / 19. szám
1980. január 24. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Szókimondók L egutóbb az SZMT fórumán néhány alkalommal megforrósodott, felizzott már a légkör. Például amikor egy törékeny fiatalasszony, Csabai Lászlóné, a Nyíregyházi Konzervgyár egyik vezető beosztású dolgozója ostorozni kezdte a formalizmust, az üzemi demok- ráciásdit játszókat, amelyre a kongresszusi irányelvek is felhívják a figyelmet. Mindenki felkapta a fejét a teremben szókimondásán, őszinteségén. Nem véletlenül. Az emberek ugyanis nem szeretik a sótlan, se hideg, se meleg, langyos felszólalásokat. Azt szeretik, aki egyenesen megmondja a véleményét, vállalva a kockázatot is! Csabainé poénja így hangzott: „A VSZT és a bizalmiak együttes fóruma lezajlott. Tervet viszont csak márciusban kapunk, holott ennek a fórumnak kellett volna megtárgyalni, szentesíteni. Még nem fordult elő gyakorlatunkban, hogy decemberre kezünkben lett volna a következő év termelési terve.” A másik alkalommal akkor fokozódott a figyelem a teremben, amikor Varga András, a Keletmagyarországi Közmű- és Mélyépitő Vállalat szb- titkára a kispolgári nya- vajgásokat, siránkozásokat kezdte ostorozni. Valahogy így: „Meleg van a lakásokban? Égnek a villanyok? A benzinkutak nyitva vannak? Mégis akadnak akik már előre kárognak, siránkoznak, rossz hangulatot teremtenek.” Bizonyította, nincs igazuk azoknak, akik csak kifelé, az ország határain túlra mutogatnak, akik csak a külgazdaságból eredő nehézségekre hivatkoznak, de a belső, a magunk okozta hibákról hallgatnak. Ezzel összefüggésben szólt a tapasztalható laza munkamorálról. Egy nagy teljesítményű daru munkanap-fényképezését említette. „Mit tetszenek gondolni, egy műszakban mennyit dolgozott ez a gép? Két óra 10 percet! S mi még több gépet szeretnénk. Reális igény ez?!” Az Egyesült Izzó kisvár- dai gyárában a fiatal Sko- rán István őszintesége kavarta fel a taggyűlés résztvevőinek az idegeit. „Véletlenül került a szemétre egy exportszállítmány? Nem látta senki, amikor leesett a gépkocsiról? Hogyan történhetett? Így becsüljük saját munkánkat?” A kérdések mindenkihez szóltak. Remélhető, csak a taggyűlés végéig maradtak válaszok nélkül. Müller János, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolai Tangazdaság ilonatanyai taggyűlésén egyes vezetők elbizakodottságáról szólt merészen. Szót kért Kozák János, az igazgató. Egyáltalán nem tartott attól, hogy csorbát szenved a tekintélye, amikor ezt mondta: „Müller elvtárs udvariasságból engem kihagyott a bírálatból. Nem jól tette. Hibás vagyok én is abban, hogy ilyen légkör alakult ki.”-r\ rett politikai érzéki, kenységgel igyekeznek reagálni az emberek a kongresszusi irányelvekre. Jelzi ezt a felszólalások tartalma, hangneme; magasabb fokozatra kapcsoltak a XII. kongresszust megelőző, azt előkészítő tanácskozásokon. Farkas Kálmán Ládagyár Hodászon Már megérkeztek és kicsomagolásra várnak a hodászi Béke Termelőszövetkezet ládaüzemének gépei. Elkészült az üzemcsarnok, belső munkálatok vannak hátra. Az időjárás visszavetette az építőket, de a hodásziak úgy tervezik, hogy április 4-e előtt megkezdődik a próbaüzemelés. A ládaüzem, amely a tervek szerint évente 80 000 ládát készít majd, műszakonként hatvan munkást foglalkoztat. A létesítendő kisüzem hétmillió-egyszázezer forintba kerül. A termelőszövetkezet saját kivitelezésében végezte az építést. A HUNGARO- FRUCT Vállalat az üzem létesítéséhez egymillió-nyolcszázezer forint támogatást adott. A jövendő munkások közül heten tanfolyamon vettek részt, húsz ember részére most kezdődik tanfolyam, és áprilisban az üzemben már a gépekhez értő szak- és betanított munkások kezdenek, (bartha) gépjavítók között gulácson Jól adni, olcsón Túl a Tiszán fehér a Bereg. Tegnap párás volt a levegő, az éjszaka hidegében ez a pára kicsapódott és jégkristályok lepték be a fákat, bokrokat. Kevés a mozgás a határban. Egyhelyütt két MTZ vontatta műtrágyaszóró vonaglik előre a ropogó hóban, másutt néhány szénásszekér viszi a terhét a közeli tanyába. Hideg van és aki teheti, nem megy a szabadba. Megszedte sarcót az ősz a régi gépekhez nem kapunk alkatrészt, sokszor az újakhoz sem. A melegben jó. Olajos-vas- illatú a műhely levegője, benne jól szolgál a kályha. A szerelők szétdobott gépek belsőségeiben keresik a hibát, akad belőle bőven. Megkopott féltengelyek, csorbult fogaskerekek, törött csavarok jelzik, alaposan megszedte sarcát az őszi munka. — A tél a gépek nagyjavításának időszaka. — Így tartják — mondják a szerelők — de nem igaz. Ahol ennyi gép van, mint nálunk, ott szerelni és javítani kell télen-nyáron. Van munka mindig. — De hát télen mégis csak több idő jut egy-egy gépre, az alaposabb javításra? Barna Béla szerelő megtermett, nagy lapáttenyerekkel megáldott ember kuncog a naivságon. — Most se jut több idő, mint máskor. Csak annyiban jobb, hogy kevesebb a sürgős javítanivaló. Most nincsenek annyira a nyakunkon a traktorosok, nem sürget az agronómia. öten zsúfolódunk egy kis szobában. Rájöttünk, otthonosabb, marasztalóbb mint a műhely, mert annak a melege csak akor elég, ha mozog, dolgozik közben az ember. Ott már ránkhűlt a kabát és ez a szónak, a gondolatoknak is a szárnyát szegi. Az irodában jutottunk el a beszélgetés lényegéhez. — 1980-ban drágábbak lettek a gépek, az alkatrészek, megfontoltabban kell a pénzt költeni. Nánási Gyula műhelyvezető — az íróasztalon ül, nem jutott számára szék — helyeslőén bólint. — Tapasztaltuk az AGRO- KER-nél... Én is mondom, becsüljük meg azt, ami van. De hát ezzel nincs is nálunk probléma. Valamikor régen nyolc UTOS-t vettünk, még mindig üzemel belőle hét. Az egész járásban összesen sincs ebből a típusú gépből hét. — Csak az a baj, hogy nincs hozzá alkatrész se égen, se földön — mondja Barna Béla. — De nemcsak Pedig ez nem mese... Véleménye van ehhez Siket Sándor autóvillamossági szerelőnek is: — Nem értem én ezt a mi „mesebeli” kereskedelmünket. Hol van valami, hol nincs, mint a mesében. De ami sürgősen kellene leginkább az nincs. És az árak. Vettünk egy IFA-indítót a múltkor 2700 forintért, két hónapig sem tartott. Vettünk egy másikat, de az már 9700 forintba került. Egyik helyen ennyi az ára, másik helyen annyi. Érti ezt? — Az elmúlt évben nagyobb volt itt a hajtás. Akkor valamennyi erőgépünket közúti vizsgára készítettük fel. A vizsgáztatás szigorú volt, de a mi gépeink helytálltak. Még most is jó a műszaki állapotuk, így kevesebb munka van velük, kisebb péilzt kell rájuk költeni. A gulácsi gépjavító üzemben huszonnégyen dolgoznak, többségük gépszerelő, de van közöttük szíjgyártó, kovács is. A tarpai Esze Tamás Termelőszövetkezet több mint 50 milliót érő gépparkjából a javítási munka fele a gulácsiaké. — Lehet-e a munkát úgy végezni, hogy jó is legyen, olcsó is legyen? — Természetesen. — Ez közös vélemény. — Az alkatrészhiány miatt rákényszerültünk, hogy használjuk az eszünket. — A józan paraszti észt — mondja Nánási Gyula. A mindentudó Hardy-tórcsa — Elmondok egy példát. A kukoricaadapter körmös kapcsolóját nem győztük cserélni. Ügy okoskodtunk, ha a Hardy-tárcsa a műtrágyaszóróban 15 mázsa anyagot meg tud mozgatni, akkor az adapternél is megállja a helyét. Kipróbáltuk és sikerült. Egy csomó pénzt megtakarítottunk vele. — Meg mérget. Mert mérgelődtünk is eleget, ha valami nem jó. A szerelőnek az nem kenyere, hogy tessék- lássék letudja a munkát. Spekulálni kell, mert ha valamit nem javítunk meg tökéletesen, a gépet újra és újra visszahozzák. Izzani kezd a levegő. Lám, hogy hevíti az embereket a szó, ha a munkájukról beszélnek. Barna Béla még be sem fejezi tisztességgel a mondatát, de már Siket Sándor is leteszi a voksot: — Rengeteg alkatrészt újítunk* fel. Persze egyszerűbb lenne a javítása, ha kopott tengelyeket, rossz dinamókat kidobnánk és újat raknánk a helyükre. A felújított alkatrésszel a gépek egykét évig még vígan elmennek. Delet harangoznak. Marasztalna még bennünket a sok ki nem mondott vélemény, de befejezzük a beszélgetést azzal, amit a kicsit később érkező idős Kürtös Gusztáv mondott: — Aki ismeri ezt a szakgárdát, az tudja, régi jó szakemberek dolgoznak a műhelyben. Nem vár senki külön biztatásra, hogy jól, szíve szerint dolgozzék. Seres Ernő Finom ebéd F hátradőlt a széken, ujjaival az asztalon " dobolva. Jött a pincér. — Mivel szolgálhatok? F. várt. — Egy ebédet — mondta később. — A la carte? — Természetesen. — Nézzük csak — mondta később F. az étlap tanulmányozásába merülve. — Segíthetek? — ajánlkozott a pincér. — Gondolja, hogy szükségem van rá? — hangja elutasítóan hűvös volt. A pincér hebegett valamit a bajusza alatt, majd törlőruhájával csapkodva elléptetett az asztalok között. Kis idő múltán: — Pincér! — Igen, kérem. „Merészebben vállalkoztunk...” Nagy Sándor a vezetési módszerekről A fiatal igazgatónak hamar beolvastak a munkások, amikor nem tetszett valami. Ha nagy hangon kezdte az egyik, akkor a másik hasonló stílusban válaszolt. Nem respektálták a címet, a tisztelet akkor kezdődött, amikor az embert is megismerték. — Megtanították velem a traktorosok, hogy csak az embert ismerve lehet vezetni — emlékszik Nagy Sándor, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Gépgyártó- és Szolgáltató Vállalat igazgatója. Szépen hangzott az igazgatói cím, a fizetés is több volt, amikor 26 éves fejjel, 1957 áprilisában Tiszavas- váriba, a gépállomás élére került Nagy Sándor. — A gépállomás jó iskola volt egy vezetőnek — jellemzi. — Szolgáltató munkát végeztünk, sok partnerrel álltunk kapcsolatban, tehát tudni kellett tárgyalni. Ugyanakkor a traktorosokkal, szerelőkkel is szót kellett érteni. A gépállomások közben átalakultak gépjavítókká, majd 1968-ban azokat is összevonták, megalakult a nyíregyházi MEZŐGÉP amelynek az igazgatója lett. — Az új vállalat szervezeti felépítését velem készíttették el. Ilyen gyakorlatom nem volt — a Szovjetunióban végeztem, mint kohó-gépész mérnök — ezért javarészt könyvekből merítettem. Aztán rá kellett döbbenni, hogy változtatni kell, különben nem haladunk. Egyébként is más kérdés, amikor egy kerítésen belül irányít az ember, meg amikor több gyáregység tartozik hozzá. A MEZŐGÉP-re korántsem lehet azt mondani, hogy egyenes utat járt a mai termékszerkezet kialakításáig. Nehéz volt átállni a gépállomási rendszerről a gépjavításra, majd utána az önálló gyártásra. A tröszt vezetése sem volt mindig egységes, az utóbbi két évben, amikor a gépipari tárca irányítása alá került, rendeződtek végleg az elképzelések. Ám termelni addig is kellett a gyáregységekben, többnyire elavult gépekkel, rossz feltételek között. A nyíregyházi MEZŐGÉP az utóbbi két évben változott sokat. Megugrott a termelés, milliár- don felüli értéket állítanak elő a nyolc gyáregységben. — Kimondottan a termékszerkezet-váltásnak köszönhetjük mindezt — vélekedik az igazgató. — Egy kicsit merészebben vállalkoztunk, a vezetés bátrabbá vált. Csakhogy ehhez olyan vezetési stílust is kellett kialakítani, amelyik felkarolja a helyi kezdeményezést, értékeli azok munkáját, akik többet akarnak tenni a haladásért. A nyolc gyáregységben eltérő korú, vezetési módszerű emberek irányítanak. Hogy mégis egységes irányba haladnak, azt a vállalati vezetésnek is köszönhetik. — Eléggé szigorú ember vagyok — vallja magáról Nagy Sándor. — Viszont azt is tartom, hogy feltétlenül legyen igazságos a vezető és következetesen ellenőrizze a munkát. Meglehet, hogy ehhez a napi nyolcórás munkaidő nem elég. Az igazgató gyakran megfordul a műhelyben. Nem valami külön program szerint jár az emberek között, inkább a körülményekkel, az emberekkel akar ismerkedni. — Mérnök vagyok — mondja erről. — Bármenynyire más a vezetés, azért megmaradt egy bizonyos gyártástechnológiai ismeretem, amit csak úgy lehet élővé tenni, ha látom a műhelyben a gyártást. Aztán sokszor a munkások véleményét így lehet jól megismerni. Az a típusú ember vagyok, aki előre szokott köszönni, mégha kezelni csak azza! kezelek, akivel megállók beszélgetni. S az üzemben járva arra nagyon vigyázok, hogy meghallgassak mindenkit, s ha a munkásnak egy kicsit igaza van, akkor azt elismerjem. Azt vallom, a szabolcsi munkás szorgalmas, és ugyanígy lehet számítani a fiatal műszaki értelmiségre — vallja. — A sikereket nekik köszönhetjük. Az eredményekhez viszont az is hozzátartozik, hogy a vállalat élén olyan vezető gárda dolgozik, amelyik felkarol minden jó ötletet, az üzemi négyszög javaslatait figyelembe véve hozza meg a határozatokat. — Anélkül nem szoktam dönteni, hogy ne hallgassam meg az embereket — mondja az igazgató. — Amíg tárgyalunk, addig lehet vitatkozni, ellentmondani, de ha döntöttünk, akkor a szobából kilépve is csak egyet mondhat bárki. Lányi Botond — Van valami köze a brassóinak Brassóhoz? — kérdezte F. — Nem tudhatom, kérem szépen. De igazság szerint kell, hogy legyen valami a dologban, hiszen, ahogy tudom, a párizsit Párizsról, a bécsi szeletet meg Bécsről nevezték el... F. elégedetten bólintott, majd rendelt: csontlevest daragaluskával és borsot, ezután paprikás csirkét, galuskával hozzá uborkasalátát, tejfelesen, paprikásán és végül kávét. F. rendelés közben a szép piros cipős dobozon babrált, amit feltűnő mozdulattal tett maga elé, érkezéskor. A doboz külseje is jelezte: csak drága bőrből készült cipő lehet benne. Még F. mellett állt a pincér. — Most tetszett venni? — Igen. Spanyol import. Érzékeny a lábam, csak ebben kényelmes a járás. A finom bőr mintegy felveszi a láb alakját, hozzásimul, hozzáigazodik ... — Én is szeretem a köny- nyű, finom cipőket — magyarázott a pincér, és oldalra koptatott lábbelijére mutatott ironikus mosollyal. F. is mosolygott. Hozták az ebédet. Gőzölög, illatozik a leves. F. átéléssel eszik, azt sem bánva, hogy szürcsölése elhallatszik a szomszéd asztalokig. — Főúr! — fordult az ebédet befejezve a pincér felé. — Lehet itt valahol újságot venni? Tudja, hogy van az, ha megszokja az ember az ebéd utáni olvasást. Ilyenformán nekem az újság az ebéd utolsó fogása. A pincér tartózkodóan mosolygott. — Természetesen, van újságárus pavilon. Itt, mindjárt az üzlet előtt. — Vigyáz egy pillanatra a cipőmre? Hozok egy Népszavát. — Küldök érte, ne fáradjon — így a pincér. — Hagyja, magam jobban szeretem. — Csak tessék. T íz perc, húsz perc, egy óra. A pincér már régen gyanút fogott, de türtőztette magát. Végül a dobozhoz lépett, feltépte. Cédulát talált benne: „Trükköm most is bevált, Au re- voir!” Varga S. József