Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-16 / 12. szám

1980. január 16. KELET-MAGYARORSZÁG 7 Postabontás Elismerés Szabó Péter tiszavasvári áfész-dolgozótól kaptunk levelet a közelmúltban, aki 1949. június 20. óta dolgo­zik munkahelyén. Jelenleg a szövetkezet Tüzép-telepén árukiadóként, de több szak­mának is a birtokosa, az el­múlt harminc év alatt ta­nul, továbbképezte magát. Tavaly november 7-én a szö­vetkezetnél több dolgozó ka­pott törzsgárdajutalmat, közöttük levélírónk is. Ö 30 évi munkája után érde­melte ki ezt az elismerést. Jelentős idő ez egy munka­helyen, olyan évforduló, amelyre mindenki vissza­emlékszik, amelyet nem le­het csak úgy elhallgatni. A szövetkezet is nagyobb hangsúlyt kívánt adni e ju­bileumnak, amikor ünnep­ség keretében köszöntötték november 6-án a törzsgár- datagokat. Sajnos azonban a szervezésben hiba tör­tént. Levélírónk pél­dául nem kapott erre^ az alkalomra meghívót, pedig ő volt a rangidős a jutalma­zó ttak között. Vajon miért feledkeztek meg róla? A szövetkezet elnöke és a törzsgárdabizottság elnöke így indokolta: „1979 szep­tember hónapban a szövet­kezet törzsgárdabizottsága felülbírálta Szabó Péter törzsgárdatagságát és írás­ban értesítette, hogy 30 éves tagságát elismeri. Az írásbe­li értesítésen kívül a törzs- gárdatagok névsora szep­tember 14-től november 5- ig a hirdetőtáblán volt ki­függesztve. A november 6-i ünnepi ülésre szóló meghí­vókat a szövetkezet hivatal- segédje adta át a Tüzép-te- lep egyik dolgozójának az­zal, hogy az érintett négy főnek vigye ki a munkahe­lyére. Szabó Péter kivételé­vel mindenki jelen volt az ünnepi tanácskozáson.” Ö azért nem volt ott, mert nem kapta meg a meghívót. Nem tudni hol, kinél kalló­dott el. Ezt már nem is ér­demes kutatni. Sokkal in­kább figyelmet érdemlő Szabó Péter megjegyzése: „Rossz érzés egy család ki­tagadott öreg fiának len­ni ...” Persze kitagadásról szó sincs, hiszen az anyagi elismerést levélírónk más­nap megkapta, de senki nem kérdezte meg tőle — mindaddig, míg nem tette szóvá —, hogy vajon miért nem volt az ünnepségen. Nem hiányzott a munkahe­lyi közösségből, ahol az anyagi elismerés mellett erkölcsi elismerésben, jó szóban is részesültek mind­azok, akik munkájukkal, hűségükkel azt kiérdemel­ték. Kétségtelen, hogy a pénz is sokat jelent, hiszen az a munka értékmérője, ösztön- • ző erő, cél sokak előtt. So­kan igényt tartanak a mun­kahelyen az elismerő, a jó szóra is. Szabó Pétert sem érte anyagi kár, de erkölcsi igen. Ezt jóvátenni már nehéz, de utólag szóban, vagy levél­ben talán kárpótolhatta vol­na őt a szövetkezet vezető­sége. Soltész Agnes KABALÄSI veszélyek Nem ünneprontó akarok lenni, de sehogy sem tudok kibékülni azzal a „tömeg­sporttal”, amelynek ilyenkor télen minden alkalommal ta­núi vagyunk „Kabaláson”. Csodálatos érzés lesiklani a dombról akár szánkóval, akár sítalppal, sajnos azonban egy eléggé veszélyes játék került előtérbe, amelyet „tömeg­sportnak” neveztem. Hogy az élvezet még élvezetesebb le­gyen, a szánkót többen mad­zaggal a kocsik alvázához erősítik. Ráteszik a gyereke­ket, még a felnőttek is ráül­nek a hétvégi hangulat ked­véért. Valóban lehet mosolyogni, micsoda jó ötlet?! Felbőg a motor, a kipufogó ontja a gázt, a gyerek nyeli, közben mosolyog, a kocsiból pedig nevetnek, integetnek nekik. Mennyi kárt tehet a szerve­zetben a szén-monoxid gáz! Vasárnap csupán annyi tör­tént, hogy nagyon sokan for­golódtak így körbe-körbe! Az egyik kanyarodott, a másik fékezett és három gyerek is a kocsi alá került. Ha jobban „sikerül” a buli, akkor a for­ró cső leszedi az arcukról a bőrt. Ügy látszik, ezek a dol­gok senkit nem tanítanak. Ha a dolgok ilyen szépen fejlődnek, a jövőben jöhet a memtőlkocsi és az urh is! Ta­lán lennének illetékesek, akik tehetnének valamit! Máté András, egy kétgyermekes családapa. KEZELNI TANULNI A jegyautomatákkal sok­szor bíbelődnek az autóbusz- vezetők. A 2 forintos érme helyett gyakorta dobnak az automatába az utasok idegen anyagot, persze a gép erre nem ad jegyet, mint ahogy akkor sem, ha az érme bedo­bása után valaki azonnal le­húzza a „kart”. A gépkocsi- vezető ilyenkor kénytelen az automatát megjavítani, és ez a menetidejében veszteséggel jár. Jó lenne utastársaimnak megtanulni a jegyautomaták kezelését. Bradács József nyíregyházi lakos. MAJD A MELEG? A múlt héten az egyik le­vélíró szóvá tette, hogy kül­területeken a háztulajdono­sok nem sokat törődnek a hó­eltakarítással. E megállapí­tás nem általánosítható a külterületeken, de vonatkoz­hat a város belterületére. Bi­zony nagyon sok emeletes épület előtt — legyen az IKSZV, vagy lakásszövetke­zet kezelésében — nincs a hó rendszeresen eltakarítva. A házfelügyelők gyakorta el­mulasztják kötelességüket, pedig feladatkörükbe ez is beletartozik. Nehéz munka a hólapátolás, de mégsem lehet ezt a munkát elmulasztani, mert a következmény súlyos baleset is lehet. Vagy meg­várjuk a meleget? R. L. Nyíregyháza, Sóstói úti lakos. GYALOGÁTKELŐHELY Nyírbéltek központjában sok forgalmas útelágazás van, kijelölt gyalogátkelőhely azonban egyik helyen sincs. Indokolt volna az önkiszol­gáló bolt, a művelődési ház előtt, de méginkább az iskola és az óvoda miatt a gyalogát­kelőhelyet kijelölni. Karacs S. Béla Nyírbéltek, Kossuth utca 16. szám. KONTÉNERHIANY lemaradnak olykor e járat­ról, mint például január 14- én, amikor is egyes megálló­helyeken már meg sem állt az autóbusz. Sz. J. nyírszőlősi lakos. Ü VÉG VISSZ AVÄLTÄS? December 27-én összeszed­tem üres üvegjeinket, s el­vittem visszaváltani. A Ke­let Áruházba mentem, mely­nek csemege részlege bejára­tánál ki van írva: „Üveg­visszaváltás a trafikban, a trafik zárása után a presszó pénztáránál.” A jelölt trafik előtt tucatnyian álldogál­tunk üvegekkel rakott tás­kákkal, szatyrokkal. A trafik zárva volt. Az ajtón semmi kiírás. Ott-tartózkodásom al&tf — 11 és 12 óra között — ren­getegen érkeztek és mentek el dolgavégezetlenül. Végül a presszó résznél próbálkoztam, de onnan a pénztárosnő is­mét a trafikhoz küldött. Nem a legmegfelelőbb szervezés az ilyen. A. B. Nyíregyháza, Tanácsköztársaság tér 10. Szerkesztői üzenetek Kifor László balkányi. Szarka Istvánná nábrádi. Barát Sándorné nyírmadai. Albert József lónyai, Hege­dűs Károly gégényi, Her­man András ibrányi, Sankó József né kölesei, Dúló Lászlóné hetefejércsei lako­soknak levélben válaszol­tunk. Halász Péter eperjeskei, Fekete Klára orosi, Hala- vács Miklós érpataki, Soós József ajaki, Tomku György nyíregyházi, Kiss Józsefné nagykállói, Kozma Sándor­né magyi, Leskovics József ajaki, id. Kári Sándorné vá- sárosnaményi, K. Tóth Jó­zsefné máriapócsi, özv. Deák Ferencné aranyosapáti,'Nied Sándor lónyai, Kaposi Fe­renc nyírparasznyai, Kupás Istvánná székelyi, Bene Kálmán fábiánházi, özv. Kópis Lajosné piricsei, Kosztyu Sándorné rohodi, Sztávoszta István kölesei, Király Józsefné lövőpetri, Tóth Mária kemecsei, Sza­kács Ferencné fehérgyar­mati, Kun László nyírma- dav- ’ OZPr^'IfíUfku Pálné porcsalmai, özv. Kiss La­josné piricsei, Boda Antal fényeslitkei, Csonka Gyula nyírmadai, Jankovics Tibor ilki, Steiner Sándor tisza­vasvári, özv. Bánóczi And- rásné csengeri, Kardos Jó­zsef nyírbátori, Szentmik- lóssy Mihályné nyíregyhá­zi, Filetóth Istvánná tisza- nagyfalui és Csekk József leveleki lakosok ügyében az illetékesek segítségét kér­tük. Varga Károlyné tiszavidi lakos kedves köszönő sorait megkaptuk. Örülünk, hogy segíthettünk. Radványi József kisvár- dai olvasónkat - a társada­lombiztosítási igazgatóság tájékoztatta, hogy az öreg­ségi nyugdíj összegét kére­lemre újból meg kell álla­pítani, ha az igénylőnek a nyugdíj megállapítása után szerzett szolgálati ideje alatt legalább harminchat havi keresete van. (A szolgálati időnek azt a tartamát, amely alatt a nyugdíjat korlátozás nélkül folyósí­tották, nem lehet figyelem­be venni.) Az újbóli meg­állapításnál a korábbi nyug­díjazáskor már figyelembe vett és az ezt követően szerzett szolgálati időt, va­lamint az utolsó harminc­hat havi keresetet kell ala­pul venni, amennyiben a harminchat havi kereset alapján a havi átlagkere­set magasabb összegű a ko­rábbi nyugdíjazáskor meg­állapított havi átlagkereset­nél. Az illetékes válaszol „Kupacok” címmel megje­lent észrevételre közöljük, hogy az Északi alközpontban lévő zöldterületek, terelőszi­getek kezelését, fenntartását-a kertészeti vállalat végzi. E munkákat (kaszálás, gereb- lyézés, takarítás) a szükséges időben a vállalat elvégzi. A minigarzon lakások környé­kére hordott termőföldet nem parképítési szándékkal vitték oda. A terület egyéb­ként fenntartásra, gondozásra még nincs átadva, csak a zöldfelület kialakítása után vesszük kezelésbe. A cikkben szereplő — a takarítással kap­csolatos — észrevételre a ker­tészeti vállalat figyelmét fel­hívtuk. Nyíregyházi Városi Tanács V. B„ közterületfenntartó iroda November 28-án „Fák” címmel megjelent cikk a Nagycserkesz—Tiszalök kö­zötti úton lévő akácfák kiter­melését kifogásolta. Közöljük, hogy az említett útszakaszon egy elvadult, esztétikailag erősen kifogásolható, vihar­károsodásra hajlamos, az ívekben a beláthatóságot aka­dályozó fasor van. Ennek megritkítására, kitermelésére engedéllyel rendelkezünk. Mi e fák döntő mennyiségének kitermelését indokoltnak tart­juk. KPM Közúti Igazgatóság, Nyíregyháza A Kelet-Magyarország no­vember 28-i számának Fórum rovatában „Világítás fényes nappal” című cikkben szóvá tették, hogy november 23-án Nyíregyházán a Kótaji, Rigó, Hirnes utcákban még délben is égtek a közvilágítási lám­pák. Közöljük, hogy ebben a térségben az említett időpont­ban szerelőink javítást vé­geztek. Ezt a munkát minden esetben úgynevezett világos próbával hajtjuk végre. Titász vállalat nyíregyházi üzemigazgatósága A kiskorúak italozásáról F. I. mátészalkai lakostól felháborodott hangú leve­let kaptunk a kiskorúak italozása miatt. Levélírónkon kí­vül többen érdeklődtek aziránt is, hogy van-e jogszabályi lehetősége annak, hogy a legkirívóbb esetek ellen a tár­sadalom fellépjen. Valóban komoly társadalmi, egészségügyi és erkölcsi érdekek fűződnek ahhoz, hogy a gyermek és fiatalkorú személyek közül senki, illetve minél kevesebben fogyasz- sízanak szeszes italt. Sokszor tapasztalható még, hogy egyes vendéglátó kereskedelmi egységek egy sajátos célt tarta­nak szemük előtt: elsődleges a miinél több italeladás, a be­vétel fokozása. Sajnos ezekben az esetekben a társadalom közömbös­sége is érezhető. Gyakran úgy megyünk el a fiatalkorú ré­szére italt kérő, azt kiszolgáló személyek cselekménye mel­lett, mintha az a legtermészetesebb dolog volna. Pedig eb­ben a kérdésben senki sem lehet közömbös. A gyermek- és a fiatalkorút több jogszabály védi. A szabálysértési jogszabályok köréből külön kiemelendő a fiatalkorú szeszes itallal való kiszolgálásának, a fiatalko­rú lerészegítésének szabálysértési bírsággal való vissza­szorítása is. A 19/1979. (V. 11.) Korm. sz. rendelettel módosított 17/1968. (IV. 14.) Korm. sz. rendelet 21. paragrafus (1) be­kezdése kimondja, hogy „aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek nyilvános helyen szeszes italt ren­del vagy szolgál ki, úgyszintén, aki mint szeszes ital el­adásával foglalkozó üzem felelős vezetője eltűri, hogy be­osztottja fiatalkorú részére szeszes italt szolgáljon ki” öt­ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Mi érdemel kiemelést e jogszabályból? Az, hogy meg­határozza az italt fogyasztó fiatal koráért felelősséggel tar­tozók körét. Vagyis felelősséggel tartozik_ az, aki nyilvá­nos helyen szeszes italt rendel a fiatalkorú részére. A vendéglátóegységek dolgozóinak ismerniük kell e rendelkezést. Senkinek nem kérhet jogosan — mégha test­vére, avagy édesapja is — szeszes italt fiatalkorú személy­nek, erre a rendelő figyelmét minden esetben fel kell hív- niok. A másik lényeges része a rendeletnek, hogy elköveti a szabálysértést az is, aki kiszolgálja a szeszes italt. Köz­vetett felelőssége jelentkezik a különböző kereskedelmi egységek vezetőinek: az aki eltűri, hogy az általa vezetett egységben fiatalkorút szolgáljanak ki, az ugyanúgy felel, mint a szeszes italt rendelő, és az azt kiszolgáló személy. A büntetés igen jelentős lehet: a rendőrség e szabály- sértés miatt ötezer forintig terjedő pénzbírságot szabhat ki. De eljárhat a kereskedelmi felügyelőség is. Sajnos elég sok az italozó fiatal és kevés az ezért fe­lelősségre vont személyek száma. Hasznos volna, ha a szö­vetkezetek igazgatóságai, felügyelő bizottságai ellenőrzé­seik során ezekre is felfigyelnének és hatékony intézke­dést, szükség esetén feljelentést tennének a jogszabályt megsértő személyekkel szemben. Dicséretes volna az is, ha a szövetkezeti igazgatósá­gok külön is elismerésben részesítenék az e területen pél­damutatóan helytálló dolgozóikat, tisztségviselőiket. A jogszabályok köréből kiemelést érdemel még egy másik szabálysértés: a lerészegítés. A szeszes italnak fia­talkorú részére történő kiszolgálását tiltó szabály csak azt mondja ki, hogy szabálysértést követ el, aki tizennyolc éven alulinak nyilvános helyen szeszes italt rendel, szol­gál ki, vagy azt eltűri. De felelősséggel tartozik az is, aki ugyan nem nyilvános helyen, de fiatalkorút szándékosan lerészegít. Hányszor tapasztaljuk, hogy kiskorúak ittasak, s elmegyünk mellette. Pedig hatékony védelmet az nyúj­tana, ha kiderítenénk, hogy ki adott szeszes italt neki. A rendőrség ilyen esetben is ötezer forintig terjedően bírsá­golhatja a magáról megfeledkező, a kiskorúak védelmét semmibevevő felnőttet Ebben nagy segítséget nyújthatnak a hivatalos szemé­lyek mellett az önkéntes rendőrök és községekben a gyer­mek- és ifjúságvédelmi albizottságok tagjai, az iskolai if­júságvédelmi megbízottak is. A fentieken túl — súlyosabb esetekben — lehetőség van a kiskorú testi, szellemi és erkölcsi fejlődését e módon veszélyeztető felnőttek büntetőjogi felelősségre vonására is — kiskorú veszélyeztetése miatt. Dr. Toronicza Gyula ügyész Majd fél éve szenvedünk a szemétszállítás rendszerte­lensége miatt. Itt Nyíregyhá­zán, a Tanácsköztársaság tér 10. számú házban korábban három konténert helyeztek el, most csak egy_ van. Ez pedig kevés, hiszen ezek az edé­nyek voltak a gyűjtőhelyei például az udvarban működő üzemi konyha hulladékainak. A rendszertelen szemétszállí­tást is hozzászámítva: el le­het képzelni, milyen rendet­lenség van e ház tájékán. Nem beszélve a rossz levegő­ről, amely a lakásokba is be­szivárog. S. I.-né Nyíregyháza, ­Tanácsköztársaság tér 10. sz. A NYÍRSZÖLÖSI BUSZ A Volán illetékeseitől ko­rábban ígéretet kaptunk, hogy a Nyírszőlősre egy na­gyobb befogadóképességű autóbuszt fognak közleked­tetni. Eddig erre az autóbusz­forduló hiányában nem ke­rülhetett sor. Ez azonban né­hány hete elkészült Nyírsző­lősön, viszont változatlanul a régi kis autóbusz jár, s nagy a zsúfoltság, különösen a reg­geli és délutáni csúcsforga­lomban. Sajnos nagyon sokan

Next

/
Thumbnails
Contents