Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-16 / 12. szám
1980. január 16. KELET-MAGYARORSZÁG 5 II Kelet Inagyarnrszág 1 KÉPEK | GYUFA „Egy szál gyufa is elveszti fejét” mondja a jól ismert sláger szövege. Különösen akkor, ha már a gyufagyárból is fej nélkül kerül ki. Pár nappal ezelőtt vásároltam ugyanis egy teljes csomag gyufát Nyíregyházán, aminek a felén nem volt fej. Először azt hittem, hogy rossz helyen próbálkoztam a gyújtással, de aztán rájöttem, hogy mégsem. Aztán arra gondoltam, hogy biz- , tosan valami újítás az energiatakarékosság jegyében, hiszen a selejtes gyufával nem lehet begyújtani a gázt, a cigarettát, av sütőt. Gondoltam arra is, hogy valami új reklámfogás rejlik a fej nélküli gyufák mögött. A Márka üdítő reklámja után miért ne lehetne: „Keresd a jó gyufát!” Utánajártam. Nem takarékosság, nem reklám, még csak nem is én voltam az ügyetlen. Egyszerűen én húztam ki a gyufát. A rossz, a fej nélküli gyufát. (császár) VÍZÜGYI SZAKMUNKÁS- KÉPZÉS. Január 16-án Nyíregyházán a Szavicsav központjában az észak- és keletmagyarországi víz- és csatornamű vállalatok vezetői, valamint a szakmunkásképző intézetek képviselői a szakmunkásképzés helyzetéről tárgyalnak. A megbeszélés tárgya a többi között, hogy 1981 szeptemberétől a nyíregyházi 110. sz. szakmunkásképző intézetben megkezdik a vízügyi szakmunkásképzést. HÉTHOLDAS PARKERDŐT — közepén sportpályával —' alakítottak ki a múlt esztendő második felében Bátorligeten. A nyírségi kisközség lakói jelentős, több mint 80 ezer forintos társadalmi munkával járultak a park létesítéséhez. A parkerdőt és a sportpályát az idén tavasz- szal vehetik birtokukba Bátorliget sportolni szerető lakosai. Egyetemi előkészítő. Magyar nyelv és irodalom, történelem, földrajz, biológia, matematika és fizika tantárgyakból szervez egyetemi-főiskolai felvételi vizsgákra előkészítő tanfolyamot Kisvárdán a művelődési központ. A tanfolyam tantárgyanként 30 órás lesz és heti egy alkalommal négyórás elfoglaltságot jelent. Részt vehetnek a tanfolyamokon az 1980-ban érettségizők, illetve a korábbi években végzett diákok. A tanfolyamok február 15-től kezdődnek. Jelentkezni lehet február 10-ig a helyszínen: November 7. tér 2., telefon: 658. ELŐADÁS A DIVATRÓL. Január 16-án 14 órai kezdettel Nyíregyházán a háziipari és népművészeti szövetkezetben előadást tartanak a kötőipar fejlesztéséről, a divatról, valamint az ipar és a kereskedelem kapcsolatáról. Az előadásra a Textilipari Műszaki Tudományos Egyesület rendezésében kerül sor. ’ KÖRNYEZETVÉDELEM. A csegöldi Bajcsy-Zsilinszky Tsz a közelmúltban készítette el azt a 3,5 km hosszú vízelvezető csatornát, amely megakadályozza a belterületen levő tó szennyeződését. Az új csatorna jelentős környezet- védelmi feladatokat is ellát. A munkaügyi miniszter szabályozta Az 1980-as ünnepek körüli munkarend A munkaügyi miniszter rendelettel szabályozta az 1980. évi munkaszüneti napok körüli munkarendet — függetlenül attól, 1980. március 29-én, szombaton április 4-én, pénteken április 5-én, szombaton április 6-án, vasárnap április 7-én, hétfőn április 26-án, szombaton május 1-én, csütörtökön május 2-án, pénteken május 3-án, szombaton május 4-én, vasárnap november 1-én, szombaton november 6-án, csütörtökön november 7-én, pénteken november 8-án, szombaton november 9-én, vasárnap december 20-án, szombaton december 24-én, szerdán december 25-én, csütörtökön december 26-án, pénteken december 27-én, szombaton december 28-án, vasárnap december 31-én, szerdán 1981. január 1-én, csütörtökön január 2-án, pénteken január 3-án, szombaton január 4-én, vasárnap január 10-én, szombaton Tehát azokon a szombatokon, amikor a rendelkezés szombati munkanapot ír elő, a szabad szombattól függetlenül mindenki dolgozik. A rendelet nem vonatkozik a folytonos és a rendeltetése folytán munkaszüneti napokon is működő vállalatokra, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott dolgozók munkarendjére. hogy a vállalatnál melyik hétre esik a szabad szombat. Ezek szerint: szombati munkanap munkaszüneti nap- szabad szombat heti pihenőnap munkaszüneti nap szombati munkanap munkaszüneti nap heti pihenőnap szabad szombat teljes munkanap szabad szombat szombati munkanap munkaszüneti nap heti pihenőnap teljes munkanap szabad szombat szombati munkanap munkaszüneti nap munkaszüneti nap heti piher >nap teljes mu kanap teljes í u kanap munkaszüneti nap Heti pihenőnap szabad szombat teljes munkanap szombati munkanap Az ágazati miniszter a munkaügyi miniszterrel és az illetékes szakszervezettel egyetértésben a lakossági ellátás és szolgáltatás biztosítása érdekében, valamint az építési munkahelyeken a munkaszüneti napok körüli munkarendet a felsoroltaktól eltérően is meghatározhatja. KIÁLLÍTÁS Naményban. Huszár István festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás január 11-én a vásárosnamé- nyi városi-járási művelődési központban. A kiállítást február 10-ig tekinthetik meg az érdeklődők. MEGKÉRDEZTÜK: Hi volt az antennával? Szombaton este a jósavá- rosiak közül sokan bosszankodtak, mert a tévékészülékek képernyői elszürkültek. Néhányan arra gyanakodtak, hogy a készülékükben van a hiba, többen rögtönzött antennát barkácsoltak és úgy nézték a műsort. A Gelka jó- savárosi üzemében érdeklődtünk: mi okozta a zavart? A szerelők elmondták, hogy a hiba a városrész csupán egy részében volt észlelhető, mivel az egyik központi antenna erősítője elromlott. A helyreállítást nem egészen két óra alatt elvégezték. Hasonló üzemzavarra ritkán kell számítani — nyugtatták meg olvasóinkat a szerelők. Sárkányrepülés Sárkányrepülés címmel filmvetítéssel egybekötött előadást tartanak janu&r 17-én 19 órától Nyíregyházán, a Bessenyei György ifjúsági értelmiségi Klubban. Újonnan beiratkozott klubtagok és alkalmi érdeklődők is megtekinthetik a különböző országokban készült látványos filmeket. FÉRJEK ÉHSÉGSZTRÁJKJA. Athénben harminc férj éhségsztrájkba kezdett, tiltakozásul, amiért nem választották el feleségétől. ■ A görög törvények értelmében ugyanis a válást csak akkor mondják ki, ha abba mindkét fél beleegyezik. Falugyűlések Január 17-én a jánkmajtisi és a cégénydányádi művelődési házban tartanak falugyűlést. Ugyancsak csütörtö- Mindkét helyen 18 órakor kezdődik az esemény. Ugyancsak csütörtökön, 17 órai kezdettel a nyírj ákói művelődési házban tartanak falugyűlést. ________CSALÁDI KONCERT ■,. Négy hónap vesztegetési kísérletért Hivatali vesztegetés vétségéért ítélte el a Mátészalkai Járásbíróság Kovács Ferencnél 24 éves mátészalkai és Bihari Béláné 42 éves mátészalkai lakosokat. Mint az esemény megtörténte után már beszámoltunk róla: Kovácsné 1977-ben tanácsi bérlakást kért a városi tanács lakásügyi csoportjától, de 1979-ben sem került a lakást kapók névjegyzékére. Édesanyja tanácsára panasszal fordult a tanáos főelőadójához, de a borítékba nemcsak a levelet tette, hanem háromezer forintot is, hogy megvesztegesse a tanácsi dolgozót. A terv nem sikerült: a vesztegetésről nyomban jegyzőkönyvet készítettek, Kovácsnét és édesanyját pedig bíróság elé állították. Mindkettőjüket 4—4 hónapi szabadságvesztésre ítélték és 3000 forint elkobzást pótló egyenérték megfizetésére kötelezték őket. A szabadságvesztés végrehajtását 1—1 év próbaidőre felfüggesztették. Az ítélet jogerős. Telefondokto A fehérgyarmati leleményes szülők szánkópályát építettek gyermekeiknek. (M. K.) ■ b árunk, mert Wf fáj. Mellettem egy dagadt arcú édesapa ötéves forma gyerekével jött. ö sziszeg, a gyerek viszont beszélgetni akar: — Apa! Fáj? . ■. Apa! Fájni fog? Apa! Félsz? Mit csinál veled a doktor bácsi? Kihúzza a fogadat? A gyerek vékony, törékeny, az apa délceg férfi. A gyerek csacsog és egyre vidámabb, az apjának, lévén már hatni kezd az érzéstelenítés, a félelem fényese- dik verejtékkel az arcán. — Kicsit se félsz? — Nézd meg inkább, hogy össze- maszatoltad a kezed! Foghúzás Még szerencse, hogy nekünk felnőtteknek vannak kibúvóink. Nyílik az ajtó: — Bíró Dénes, Szabó István, Kiss Ferenc... A gyerek a fehér köpenyes nő elé vágtat és mondja: — Én csak apával jöttem, én be se megyek. Jó? Szegény édesapa! Lapul a pádon, ebben a pillanatban döntötte el, hogy már nem is fáj, hazamegy inkább. Nem tud mit tenni. Bemegy a köpenyes után. — Apu nagyon bátor — közli velünk a gyerek, de mintha ugyanazzal a mondattal kérdezne is. Mondjuk, hogy valóban bátor és alig telik el három perc, kijön egy arcát szorító, de ruganyos léptű vidám férfi. A papa. Délceg, fogatlan oroszlán. A gyerek rajongva nézi, de hogy mit kérdez, azt nem hallom. Hiába múlt el a fájás. Engem hívnak ... tha Az altatókról ad felvilágosítást január 17-én, csütörtökön Nyíregyházán a telefon- doktor. Az érdeklődők délután 2 és 6 óra között a 10— 800-as telefonszámon kaphatnak választ kérdéseikre. A hideg idő hatására megkezdődött a jégképződés a Duna szigetközi szakaszán is. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hajói ezekben a napokban megkezdték a környékbeli vizeken a jégtörést. Képünk: úszó jégtáblák között. (MTI fotó — Matusz Károly felvétele — KS) Könnyűbúvár kerestetik Bemutatóval egybekötött versenyt rendez a nyíregyházi MHSZ Szamuely Könnyűbúvár Klub január 19-én, szombaton a sóstófürdői fedett uszodában. Részt vesznek a versenyen á siófoki könnyűbúvárok is, igy mintegy hatvanan állnak a rajthoz. A verseny alkalmával a klub vezetősége tehetségkutatást is rendez á tízéven aluliaknak. Benevezni lehet a helyszínen, szombaton délelőtt fél tízig. MAJOMVADÁSZAT. Egy hétig igyekeztek a rendőrség és a tűzoltóság egységei az NSZK-beli Hennig város környéki erdőségekben 19 páviánt befogni. A majmok egy magánállatkertből szöktek el. Az állatok a fák koronáin ugrálva mindegyre elisz- koltak üldözőik elől. A vadászat úgy ért véget, hogy egy erdőrészt halászhálókkal zárták el és a tűzoltók magas létráikon állva kihalászták a fogságba esett páviánokat a hálóból. Gépkocsi-átvételi sorszámok KRÓNIKA GUSZTÁV NAPJA A Nap kél 7 óra 28 perckor, nyugszik 16 óra 20 perckor. A Hold kél 5 óra 47 perckor, nyugszik 16 óra 09 perckor. Száz évvel ezelőtt, 1880. január 16-án született a Somogy megyei Karádon és 58 éves korában, 1938-ban halt meg a Szovjetunióban Tímár Szeréna tisztviselőnő, a forradalmi munkásmozgalom jelentős személyisége. Értelmiségi családból származott, iskolái elvégzése után Budapesten magán- tisztviselő lett. Korán bekapcsolódott a munkásmozgalomba, s 1903-tól részt vett a magyar nőmunkásmozgalom kezdeti harcaiban. Az első világháború alatt a nőmozgalom egyik vezetője, aki a szociáldemokrata párton belüli politikai csatákban egyre inkább baloldali álláspontot képviselt, s 1918-ban a Kommunisták Magyarországi Pártjának tagja lett. A Tanácsköztársaság idején is a nőmozgalom egyik irányítója, Kun Béla titkárnője, s Pest megye képviselője a Tanácsok Országos Gyűlésében. Az ellenforradalmi rendszer 1919 szeptemberében letartóztatta és súlyos börtön- büntetésre ítélte; innen fogolycsere révén szabadult, s került ki a Szovjetunióba. Megírta a magyarországi nőmozgalom változatos történetét, s haláláig Moszkvában dolgozott. A TAURUS TRANZIT nyíregyházi kirendeltsége FELVESZ 2 műszakos munkakörbe exportcsomagoló nőket. Jelentkezni lehet: TAURUS TRANZIT nyíregyházi kirendeltség, készáruraktár vezetőjénél, Nyíregyháza, Derkovits u. 107. (45) HÍRÜGYELETES NÁBRÁDI LAJOS Telefon: 11-425 Haszonjárművek időszakos felülvizsgálata A vállalatok gazdaságosabb működésének elősegítésére az egy éven belül selejtezésre kerülő haszonjárművek időszakos műszaki felülvizsgálatánál a KPM Autófelügyelet csökkentett követelményt támaszt. Csak a primér biztonságot szolgáló fődarabokat, berendezéseket, alkatrészeket minősíti, továbbá azokat, amelyek közvetlen hatással lehetnek a biztonságos közúti közlekedésre. A csökkentett követelményű műszaki felülvizsgálatot a vizsgára való jelentkezés során a KPM Autófelügyelet megyei közlekedésfelügyeleténél lehet kérni írásban. Ebben közölni kell a selejtezés időpontját. A kérelem illetéke 20,— Ft. A csökentett igényű vizsgálat egy járműnél csak egyszer alkalmazható. Amennyiben a csökkentett követelményű vizsgát 1 éven belül nem követi selejtezés, úgy a forgalmi engedély érvényességét csak a szokásos követelményszintű időszakos műszaki felülvizsgálaton lehet meghosszábítani. Bővebb tájékoztatást a KPM Autófelügyelet megyei közlekedésfelügye lete ad. (51) 16., szerda Trabant Hycom. Lim. (Bp.) 9 071 Trabant Lim. (Bp.) 23 000 Trabant Lim. (Győr) 9 935 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 35 624 Trabant Lim. Spec. (Győr) 20 143 Trabant Combi (Bp.) 5 130 Trabant Combi (Győr) 1 638 Wartburg Lim. (Bp.) 16 667 Wartburg de Luxe (Bp.) 22 574 Wartburg de L. totót. (Bp.) 6 257 Wartburg Lim. tolót. (Bp.) 3 439 Wartburg Tourist (Bp.) 7 106 Skoda 105 (Győr) 4 893 Skoda 105 (Budapest) 7 268 Skoda 105 (Debrecen 3 610 Skoda 120 (Budapest) 6 011 Skoda 120 (Győr) 3 863 Skoda 120 (Debrecen) 2 938 Lada 1200 (Budapest) 106 982 Lada 1200 (Debrecen) 59 212 Lada Combi (Budapest) 16 404 Lada 1300 (Budapest) 18 282 Lada 1300 (Debrecen) 10 421 Lada 1500 (Budapest) 29 888 Lada 1600 (Budapest) 5 876 Lada 1600 (Debrecen) 2 220 Moszkvics (Budapest) 8 769 Zaporozsec (Budapest) 30 507 Dácia (Budapest) 15 500 Polski Fiat 126 (Budapest) 26 345 Polski Fiat 1500 (Budapest) 16 429 Várható időjárás ma estig: a keleti, délkeleti megyékben is megnövekszik a felhőzet. Eleinte délnyugaton, később máshol is többfelé havazás. Megélénkülő, elsősorban a Dunántúlon időnként megerősödő keleti, északkeleti szél. Kisebb hófúvások. Több helyen köd, zúzmaralerakódás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában mínusz 3—mínusz 8 fok között.