Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-16 / 12. szám

1980. január 16. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Harag N ehéz, de mindenkép­pen különös így kezdeni egy jegyze­tet: köszönöm a haragot Sándor Miklós. Köszö­nöm, mert igaza volt, és mert ezek nélkül az ala­pos haragok nélkül szegé­nyebb lenne a világ. ön, az SG 53—51-es forgalmi rendszámú teher­gépkocsival a baktaló- rántházi Zöldért-telepről Nyíregyházára, a kon­zervgyárnak szállított al­mát 1980. január 7-én. El­olvastam a haraggal elémcsapott menetlevelé­ből: felpakolt gépkocsival tíz órakor hajtott be a gyár területére, és bár a ládák a gyors rakodás fel­tételeit biztosítják, 13 óra 45 percig várt az átvétel­re. Gépkocsivezetőként kiszámította, hogy egyet­len kocsi három és fél órás állása mekkora kár a népgazdaságnak. Ott ugyanekkor öt-nyolc gép­kocsi állt ugyanígy. Kérdeztem, mit jelent ez önnek bérben? Meny­nyivel keres így keveseb­bet? Felháborodását nem a néhány forintos bér ki­esés okozta, hiszen azonsa1 napon olyan útviszonyok voltak, hogy néhány fo­rintért egyetlen sofőr se vágyakozott az utakra. Egész egyszerűen dühössé lett, mert álltak, vártak, egymás mögött tehetetlen- kedtek a máshol szüksé­ges gépkocsik. Köszönöm a haragot Sándor Miklós. Hiszem ugyanis, hogy ezek nélkül a közéleti dühök nélkül a becsületes életre is alkal­matlanok lennénk 1980- ban. Más dolog, de az ügy­höz tartozik, hogy egy gyár két rakodótargoncá- jának meghibásodása mi­att késett az átvétel. Tu­dom, hogy minden mun­kaszervezési utasítás, elő­írt gyári rend igazolni ké­pes a késedelmet, de azt is, hogy önök a gyárat jár­va láttak más részlegek­ben pihenő, a melegedő­ben tanyázó, egy-egy fél­órára pihenőt tartó mun­kásokat. Emlékszem, hogy ha azokban a pihenő tar­goncásokban ugyanolyan düh élne a várakozó tar­goncák, a gyáron belüli néhány tízperces munka- nélküliség miatt, akkor lerakodni is gyorsabb lett volna, és azt is, hogy en­nek a munkaszervezési feltételei is megterem­tődhetnének. Más dolog: ön már dü­hös, egy másik ember vi­szont még örül a pihenő­nek. Egyszer változik ez is. A gyár védelmére mondom: nyolc-tíz gépko­csi várt. Egyetlen egy gép­kocsi vezetője tett pa­naszt. ön. Köszönöm a haragot. Ez a harag ugyanis olyan, mint egy nagyon szép gyerek: már- már holnaparca van. Bartha Gábor Fémajtókat, -ablakokat készítenek a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat megrende­lésére a baktalórántházi Vertikal Ipari Szövetkezetben. Képünkön Oláh László festi a ter­mékeket. (Elek Emil felvétele) Mi van az ajtó mögött? (2.) Árak és ellenérzés ÜJABB MEGÁLLAPODÁS NDK csereáruk Befejeződött annak a tár­gyalásnak az első szakasza, melynek értelmében az idén is sor kerül Nyíregyházán és Plauenben a magyar—NDK szövetkezeti kereskedelmi hetek megrendezésére. A csereáruk úgynevezett levá­lasztására az elmúlt héten német kereskedelmi szakem­berek egy csoportja tartóz­kodott Nyíregyházán a Kelet Szövker. Vállalat vendége­ként. A megállapodás ezúttal több mint ötmillió forint ér­tékű árut képvisel, melyben magyar részről elsősorban kerámiák, kötött-, konfek­ció- és italáruk szerepelnek. A magyar szakemberek e hónap végén utaznak el Plauen.be, hogy kiválasszák az itt árusításra kerülő NDK- gyártmányú csereárukat. A TÜZÉP-nél gyorsan vita is kjalgkul. ^laménmJ.^Ándor gazdasági igazgató ess *Szilá­gyi Zoltán áruforgalmi osz­tályvezető azt elemzi: vajon miért olyan lassan tör a piac­ra, s miért olyan irreális a műanyag ajtók és ablakok ára. A változás igénye — Amikor kevés és drága a fa, amikor köztudott, hogy a minőség rossz, a kereslet nagy és állandó — így Szi­lágyi —, a műanyagé lenne a jövő. Itt vannak a prospektu­sok, a modellek. Láttuk a gyakorlatban is: jobbak. A termelői árak a faipart nem váltják meg, a fogyasztói igény, is sürgetne, a változta­tásra. Amikor felteszem a kérdést Nagy Miklósnénak, a Keletfa igazgatójának: mit szólna, ha a műanyag kiszorítaná a fát, s neki nem kellene többé aj­tót gyártatni, annyit mond: megváltoztatná a termék­szerkezetet. Kis vállalat, gyorsan és rugalmasan tud alkalmazkodni. Van ennél jobb termék is. — Ez azonban nem fenye­get — mondja Naményi Sán­dor. Túl lassú és körülmé­nyes ennek keresztülvitele, az ára is magas még ahhoz, hogy általános lehessen. Ezért még jó ideig a fa nyí­lászárók lesznek forgalom­ban. — A fogyasztói ára is vé­dett jelenleg, s bár szabad­áras az ajtó és ablak, válto­zás most nem látszik való­színűnek — mondja a TÜ- ZÉP árszakértője, Józsa Ottó. — Óvatos a fogalmazás. Jelenleg? — A szerződéses árak kö­telezők, s nem illik eltérni tőlük. — Nem illik, vagy nem szabad? Van kontroll, magyaráz­zák, mert a kereskedelem is beletekinthet a kalkulációba, az ipar információi hatnak az ár elfogadásakor, a termelői ár változtatása nem egysze­rűen elhatározás dolga, az árhatóság tudta és beleegye­zése kell hozzá. Ehhez vi­szont érvek, okok szüksége­sek. — A tévedés ott van — Szilágyi Zoltán szerint — hogy sokan azt gondolják, a szabadáras kategória önké­nyes változtatásokra ad lehe­tőséget. Nem így van. Ez le­hetetlenné tenné a kereske­delem munkáját Is. — A lényeg az, hogy ami­kor a termelői árak emelése szóba került, akkor a keres­kedelem árrésének tekinté­lyes részét átadta a termelő­nek. Ettől ott gazdaságossá­got és biztonságot teremtet­tek. A TÜZÉP árrése ma 5,5 százalék — magyarázza Na­ményi Sándor —, s ez nor­mális, korrekt. Természete­sen ha a termelői ár irreáli­san nőne, akkor ez azt jelen­tené, hogy a végén ráfizet­nénk. Ne hárítsuk a fogyasztóra — Nem lehet tehát a cél, hogy a termelői ár vég nél­kül és indokolatlanul növe­kedjék, mert a végén a fo­gyasztói ár is megmozdulhat. Ha indokolt, s nem költség, hanem érték realizálódik az új árban, akkor ez elfogad­ható, ha nem, úgy jeleznünk kell — fejtegeti Szilágyi Zol­tán. — Ha tudnám, hogyan ala- - kul majd az idén a fenyőáru ára mondja Nagy Miklós- né, a Keletfa igazgatónője —, akkor nyugodtabb lennék. De mi van, ha az ár nő? Hogyan tudjuk tolerálni? Meddig bír­ja az új termelői ár az alap­anyag árnövekedését? Kérdé­sek ezék, ' s kö^Ben etűdöm,' köt a szerződés, s nem hárít­hatunk mindent a kereskede­lemre, végső soron á fogyasz­tóra. — Maradjunk az imént em­lített teliajtónál, amit a Ke­letfa gyárt —* folytatja a TÜZÉP gazdasági igazgatója. Amikor kialakul a- fogyasztói ár, abban benne van az át­lagfuvar, a termelői ár, az ár­rés. Miután a fogyasztói ár nem változhat, így állandóan figyelni kell a különböző for­rások árait, a legkedvezőbb beszerzési helyet, s természe­tesen azt, hogy nekünk, mint kereskedőnek, hasznot is kell termelnünk. Ugyanakkor sem­milyen gazdaságossági indok nem teszT Tehetővé, hogy egy termékről lemondjunk. — S itt látni, milyen nehéz helyzetben van az ipar — mondja Józsa Ottó. Sokkal fegyelmezettebben kell ter­melniük, költségeiket leszorí­taniok. A különböző érdekek, sokszor nem egybeeső érde­kek egyeztetése tehát feladat lesz a jövőben. — A termelői árral való okos bánásmód nem hoz se hasznot, se konkurrenciát — mondja a Keletfa igazgatónő­je. Legfeljebb az jelent majd előnyt, ha a felesleget kínál­juk. Lényegében az elvonás jó módszere, aminek hatását a fogyasztó nem is veszi észre. Miért érdekes ? Felmerül a kérdés: vajon miért érdemes odafigyelni a termelői árra? Miért érdekes olyan esetben is, amikor köz­vetlen hatása alig érezhető? Nos egyszerű oka van ennek. A termelői árak jelenlegi változtathatósága nemcsak felfeíé,?tíé lefélé' iá Tiktfeit. A termék ára lényegesen reáli­sabbá válhat, s népgazdasági szinten csökkentheti az aránytalanságot. Jó alkalma­zása esetén ugyanis kifejezi az -önköltséget, s az eszköz­igényességnek megfelelő tár­sadalmi tiszta jövedelmet is. Mindennek végső konzekven­ciája ha nem is a naponkénti vásárlások esetében, de gaz­dasági életünk alakulásában mérhető lesz. Benéztünk: mi van az ajtó mögött? Egy termék kap­csán felmerült gondolatok, tények, kételyek és eredmé­nyek kaptak helyet az írás­ban. Ha mindez csupán csepp is a gazdaság tengerében, ízelítőt mégis adott arról: a szocialista viszonyok közötti termelés és piacgazdálkodás új dolgokra tanít ipart, ke­reskedelmet, fogyasztót egy­aránt. Bürget Lajos A lazaság, a lezserség ellen ■■ Önvizsgálat llonatanyán Tartott a taggyűléstől Gön­czi Géza, az üzemi pártbi­zottság titkára, amikor előtte ezt mondta: „Itt még nem volt olyan igazán aktív esz­mecsere.” Helyben hagyta e véleményét az alapszervezet titkára, Kurunczi László gé­pészmérnök, a központi gép­műhely vezetője is. Nem szállt velük vitába Kozák Já­nos igazgató sem. Hogy még­sem lett igazuk, annak job­ban örültek, mint én. Csaknem teljesen megtelt a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolai Tangazdaság ilona- tanyai ebédlője. Jöttek a műhelymunkások, szerelők, gépkocsivezetők, az építőbri­gád tagjai, az alkalmazottak, a vezetők. A pártszervezet létszáma 71, s 59-en jelentek meg, hogy meghallgassák a vitaindítót a XII. kongresszus irányelveiről. Rövid, vitára serkentő beszámoló volt. Jól összegezte a pártcsoportok tanácskozásain elhangzotta­kat. Igyekezet a helyi viszo­nyokra alkalmazni az irány­elvekből adódó feladatokat. A párttitkár így fogalmazott: „Általános vélemény volt a pártcsoportok tanácskozása­in: a munkát jobban számon kell kérni, következetesebben kell dolgozni, a fegyelmet megkövetelni.” Lényegében a lazaság, a „lezserség” ellen szóltak a párttagok, s azonos módon ítélte meg a taggyűlés is a teendőket. Az egyik legfiatalabb párt­tag, Zolnai Antal agrármér­nök szenvedéllyel beszélt ar­ról, 1 hogy a párt- és a társa­dalmi szervezetek igényeljék jobban a fiatalok közéleti «Éfcg ti vitását. „Csak így bővülhet azok köre, akik intenzíven részt vesznek az irányelvek­ben megjelölt célok megvaló­sításában. Ez azt is igényli, hogy száműzzük a formális elemeket munkánkból.” Mikula Andrásné a félbe­hagyott, vagy az elhúzódó be­ruházásokra hívta fel a fi­gyelmet. „Feleslegesen ne költsenek pénzt sehol se olyan létesítményekre, ame­lyek isten tudja, mikor feje­ződnek be. Honnan van a népgazdaságnak annyi kidob­ni való pénze? Nemcsak az anyaggal, az energiával, de a pénzzel is takarékoskodni kell. Az irányelvek nagyobb tervszerűségre ösztönöznek. Jó lenne, ha a határozatok végrehajtását megkövetel­nék.” Szepesi Zoltán gépko­csivezető így szólt: „Azirány­elvekben a hogyan tovább fo­galmazódik meg. S ezt ne­künk is meg kell szívlelnünk. Itt a gazdaságban is konkré­tabban ki kell dolgozni, ki­nek mit szükséges tennie, ki­től mit várunk, hogy az elvek valóra váljanak.” Nagy Imre, az építési bri­gád vezetője így fogalmazott: „Óriási felelősség hárul a ve­zetőkre abban, hogyan tud­ják »lebontani« a teendőket a munkásokra. Szerintem ez a lényeg. A jövőbeh a terv- szerűségnek és az ésszerűség­nek még nagyobb jelentősége lesz. El kell jutni odáig, hogy azon is gondolkpzzunk: mit, mennyiért termelünk. Kevés kézzelfogható érvelést kap­tunk arról, mit hogyan is ér­telmezzünk a szabályozókból. Erre is gondoljon a vezetés.” Kaisler Zoltán az irányel­veket említve a gabona- és a kukoricatermesztés fejleszté­séről szólt. Nem méllékes, mert a gazdaság az idén 1200 hektáron termel gabonafélé­ket és 700 hektáron kukori­cát. Egy évben 4,5 millió liter tejet termelnek. Az igények növekednek. Gondoskodni kell aról, hogy a rét- és lege­lőgazdálkodás javuljon, s a tejhozamok növekedjenek. Müller János kissé ironiku­san, de őszintén szólt a ta- \'aly termelt alma minőségé­ről: „Igaz, hogy az újságban ' azt olvastuk, kiváló almát szál­lítottunk exportra. De vajon ez volt a véleményük az át­vevőknek is? Nem jó ha be­csapjuk saját magunkat.” Ez­után a lezserségről szólt, amely egy-egy jó szakkáder elkerülését kíséri olykor. -Kozák János,, se „gazdaság igazgatója elismerte á vezetés részéről elkövetett hibákat. Arról szólt: az irányelvek kötelezik a vezetőket, „gon­doskodjanak minden haszno­sítható tartalék feltárásáról, hasznosításáról. Más vágá­nyokra kell állítani gondol­kodásunkat. Ezt igényli az ál­landóan változó gazdasági helyzet. Aki erre nem képes most, az gyorsan lemarad”. A XII. kongresszus irány­elveinek vitája önvizsgálatra késztette az ilonatanyai pártszervezet kommunistáit. Sok hasznos javaslat, észre­vétel hangzott el, amelyek hasznosítása az új pártveze­tőségre tartozik, akiket ezen az estén egyhangúlag válasz­tottak meg. Farkas Kálmán A kedd hajnali hidegről akkor vettek tudomást a Nyíregyházi Sütőipa­ri Vállalat 2-es üzemének dolgozói, amikor a legkoráb­bi szállítók szélesre tárták az ajtót és már pakolták is a kocsira a friss kenyeret. A műszakváltás soha nem tűnik fel a sütőüzemben. Csendben, szinte észrevétle­nül cserélik fel a posztokat a nappalosok és az éjszakások. A dagasztok négy órával ko­rábban jönnek, a többiek úgysem tudnának mit kezde­ni a kenyémekvaló nélkül. Gulyás Istvánnak fél 3-kor csörgött az ébresztőóra, egy óra múltán pedig már gyors mozdulatokkal emeli ki a ha­talmas „csészéből” a tésztát. Gyakorlott, milliószámra is­mételt mozgással adnak he­lyet egymásnak Hódi Sándor­ral: egyszer az egyik, egyszer a másik hajlik a „csésze” fö­lé. Míg az egyikük kiemeli az adagot, gyorsam meggöm­bölyíti az asztalon, majd a formázó elé gurítja, addig a másik nyúl az újabb tésztá­ért. Egyetlen pillanatra sem keresztezik egymást. — Meg lehet szokni az éj­szakázást is — szól Hódi Sán­dor. — Én 1943 óita vagyok pék, mindig ebben az üzem­ben dolgoztam. Ha az éjfél és két óra között menetrend­szerűen jelentkező álmossá­got legyűrjük, akkor már nincs semmi baj. Csak hát nappal mégsem lehet olyan igazán jót aludni. Előfordul, hogy altatót kell bevenni, hogy mégis pihenjek valamit a következő estig. — Az éjszakás műszak ta­lán csak a pénz miatt jó — mondja Gulyás Mihály. — Lassan húsz éve csinálom, de egy időben még állandó éj­szakás műszakot is vállal­tam, hogy többet keressék. Pedig akkoriban mindössze tíz százalék volt az éjszakai pótlék a mostani negyvennel szemben. Az éjszakások nemcsak saját életrendjüket, a szerve­zet ősidők óta kialakult me­chanizmusát borítják fel, ha­nem a családnak is alkal­mazkodnia kell a korai fel­keléshez vagy a késői lefek­véshez. — Nem én- tehetek róla, hogy az asszony péket vá­lasztott ... — -fordítja tréfá­ra a dolgot Hódi Sándor. » A raktár égre nyílik, a nyi­tott ajtón jeges hideg áram­lik be. A kézikocsival ugyan­csak sűrűn kell fordulnia Gyurkó Istvánnénak. Most éppen táblázó — a kenyeret készíti elő a kemencébe —, de ha a szükség úgy hozza, pakolja a frisseket a raktár­ban. Az éjszakai pótlékkal együtt 3200 forintot keres. Férjével együtt dolgozik itt. — Lényegében ugyanazt csináljuk éjszaka is, mint nappal, egyetlen fogásban sem lehet eltérni az előírttól. A szervezet kicsit ágál. Ál­talában éjfélkor és 2-kor iszom egy-egy kávét, szeren­csére nappal ugyanúgy tudok aludn-i mint éjszaka. Vida Jánosnak jóval ko­rábban kell felkelnie, mint a többieknek. Őrösről jár be, a busz 4,40-kor indul. — Hajnalban a hideg a legelviselhetetlenebb. Ha már nekiállunk dolgozni, egy óra alatt megszokjuk a ritmust. Különösen télen rossz a ko­rai ébresztő, viszont ilyenkor nincs olyan nagy forróság az üzemben. Nyáron meg köny- nyebb kibújni az ágyból, de egész műszak alatt csorog a víz az emberről... A raktárban példás rend­ben sorakoznak a polcon a friss, kétkilós kenyerek. Éj­jel 11-től folyamatosan pa­kolják, s ahogy az első szál­lítók jönnek, úgy adják ki. Jakab Istvánná kiadó raktá­ros — több pulóverrel véde­kezik a hideg ellen — reggel hétkor hagyja itt a mérlege­lést. — Szerencsére, amikor a két fiam kisebb volt, nem kellett éjszakáznom. Most, hogy megnőttek, már el mer­tem vállalni. Én valahogy úgy vagyok vele, hogy jobban szeretek korán kelni, és ak­kor délután otthon is min­denre jut időm. Mikor az éjszakások kilép­nek a kapun, még sötétség borítja a várost. Kinn szik­rázik a hideg, hópelyheket kavar a feltámadt szél. Tóth Kornélia Ki korán kel... Éjszakások — hajnalban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents