Kelet-Magyarország, 1979. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-09 / 288. szám

Raska Béla konzervgyári művezetővel emberekről, bérekről, hivatásról Tisztelt Béres elvtárs! ön, mint a kisvárdai fogyasztási szö­vetkezet elnöke, sérelmesnek találta a Szabolcsveresmartról írt cikk azon mon­datát, melyet az ottani tanács vezetői mondtak. Ennek lényege az volt: ön nem hajlandó tárgyalni a tanácsiakkal, olyanok jelennek meg a község testüle­ti ülésein, akik helyben nem tudnak mértékadó válaszokat adni. Hosszú eszmecserék, magyarázkodások és kölcsönös szemrehányások után a do­log tisztázódott. Kiderült, a tanács veze­tői nem ezt és nem így akarták monda­ni. Tulajdonképpen hiányolták, hogy ritkán jelenik meg a faluban. Sok min­dennek a szülője ez a tény: a község el­látása korántsem olyan, amilyennek sze­retnék, és se a tanács, se a lakosság nem elégedett. Ebből a helyzetből fakadt az önre nézve valóban diszkreditáló mon­dat. Ha az ügy csupán egyedi lenne, s nem találhatnánk messzebbre vezető gondo­latokat is, úgy talán elegendő lett volna egy kölcsönös bocsánatkérés, tisztázó megbeszélés. De találhatunk az ügy kap­csán olyan következtetést, amely bőven megéri, hogy a közügy rangján foglal­kozzunk vele. Ez pedig egy-egy terület vezetőjének, így önön kívül sok más áfész vezetőjének személyes kapcsolata. Köztudott: aki felelős funkciót tölt be valahol, az sok másféle testületben is helyet kap. Nagy teher nehezedik vál- lukra, hiszen az alapfoglalkozás mellett társadalmi kötelességek sorát is el kell látni. Van ennek jó és rossz oldala. Nem is szándékozom e sokat emlegetett témát boncolgatni. Csupán oda szeretnék ki­lyukadni: vajon marad-e a sokféle teen­dő mellett arra is idő, hogy az emberek közelébe kerüljön egy-egy gazdasági vagy politikai terület vezetője? Ön, mint régi jó ismerősöm, elmond­ta: egy sereg falu tartozik az áfészhez. Részt vesz más választott testület mun­kájában. Értekezletek sokaságán kell részt vennie. Vagyis egyszerűen időza­varba kerül, s így oda sem sikerül el­mennie, ahová szeretne. A levelem ele­jén említett példa is igazolja: mennyi félreértés adódhat ebből. De van, ami a félreértésnél is veszélyesebb: a vezető előbb-utóbb nem találja az élő kapcso­latot környezetével, csak jelentésből, elő­terjesztésből, szóbeli referálásból, dena­turált feljegyzésekből értesül az életről. Legyen bármilyen jó szándéka, döntésé­ből mindig hiányozni fog az a valóságis­meret, ami hitelesítheti akár a megadó, akár a megtagadó intézkedést. Teljesen igaz, van a dolognak egy má­sik oldala is. Maga az élet is bekopog­hat a vezetőhöz. Tanács, egyén, más kö­zösség képviselője, tagja is felkeresheti a vezetőket tájékoztatás s uram bocsá’, beszélgetés céljából. De a vezető sem csak akkor mehet, ha van erre havi programja. Ha van ideje, nekiindulhat a rábízott területnek: lássuk, milyenek a hétköznapok. Vagyis lenne mód arra, hogy színesedjék, tartalmasabbá váljék a kapcsolat. Bízvást sok hivatalos pro­cedúra kiiktatható lenne, számos félre­értés forrását időben el lehetne tömíte- ni, gyors döntések tehetnék demokrati- kusabbá az életet. És itt jutunk el a lényeghez. A de­mokráciához. Igen sok esetben úgy mondjuk: a demokrácia gyakorlásának számtalan fóruma van. így igaz. De a fórumnál is fontosabb a napi élet. Ahol valóban az emberközelség, a frisseség, a gyors reagálás, az iziben észlelt gond megoldása adja meg a tartalmat. Nem, nem gondolok afféle álruhás mátyáski- rálykodásra. De igenis hiszem, hogy a protokoll nélküli demokrácia az igazi. Megértettem gondjait, de óhatatlanul meg kellett érteni azokat is, akik hiá­nyolják önt. Lehet, hogy éppen az a bí­rálat fejezte ki a bizalmat. Mert jó, sok mindent el tudnak intézni a beosztottak, azért vannak. De nem rossz, ha a vezető, akinek vállán a felelősség, többet van ott, ahol mérvadó döntés szükséges. A fogyasztási szövetkezetek rendszere igazán demokratikus. A köz hozta létre, tartja fenn. Téglajegyből, részjegyből, véleményből kevert szilárd kötőanyag­gal. ön is azt mondta: a velük való kap­csolat döntő. így legyen. Ön fiatal ember, harmincegy éves, nyolcvan-száz ember vezetője. 1962-ben a gyár szakmunkástanulója volt. Mi kell ahhoz, hogy valaki eddig elérjen? — Személyes dolgaimról, azt hiszem, lehet egészen röviden beszélni. Lényegében végig­jártam művezetőig a különböző lépcsőfoko­kat. Hatvankettőben lettem tanuló, hatvan­ötben munkás, később csoport-, majd fő­csoportvezető. 1977-től vagyok művezető. A gyárban pártvezetőségi tag vagyok, és ezt na­gyon szerencsésnek tartom, elsősorban azért, mert mi művezetők a termelés közvetlen irá­nyítói vagyunk. Egyformán ismernünk és ér­tenünk kell a gyár követelményeit, de a dol­gozók igényeit is. A termelés gyári rendszerében hová so­rolja magát? A vezetőkhöz, illetve kö­zépvezetőkhöz, vagy azokhoz, akiket ve­zet? — Kicsit tartok tőle, hogy frázisnak fog tűnni, de egyértelműen azt mondom, hogy munkás vagyok. Ezen az sem változtat, hogy amióta én látom, azóta a művezetők szerepé­nek a súlya folyamatosan nőtt, és várhatóan továbbra is nőni fog. Nekünk ott a szalagon az a dolgunk, hogy megoldjuk a ránk mért és a termelés egész rendszerében fontos fel­adatunkat. Ezeket viszont emberek végzik. Jó és rossz kedvűek, nem is azonos képességű­ek. A termelésnek — és azt hiszem, hogy ez nem elhanyagolható dolog — vannak szubjektív összetevői is. Csak példaképpen: ha nekem úgy kezdődik a napom, hogy vala­mi miatt állnunk kell, ha nem érkezik fo­lyamatosan az anyag, ha átállások zavarják a munka ritmusát, akkor a rossz kezdést ne­hezen követi jó folytatás. Ugyanakkor lehet akármilyen nagy a hajtás, akármilyen nehéz egy nap, ha elkapjuk a ritmust, ha egy kö­zösség megérezte, hogy amit csinál az jó, ak­kor szinte észrevétlenül eltelik a nap. Ugyan­így: kívülálló sem tudja elképzelni, hogy mi­lyen jelentősége van az információknak. Ha én meg tudom magyarázni, hogy erre, vagy arra az átállásra miért van szükség, ha meg tudom mondani, hogy adott pillanatban mi múlik rajtunk, akkor nyert ügyem van. So­kat beszélnek manapság a gyáron belüli munkanélküliségről. Nem tagadom, hogy le­het ilyen, de azt gondolom, hogy hibázik az, aki a munkást okolja ezért. Egy munkanap — és ezt saját gyakorlatomból is tudom — sokkal fárasztóbb akkor, ha topogunk, vá­runk, mintha megfeszítetten dolgozunk. Ez a vezetés dolga. A Szólt a dolgozók informálásának fontos- ^ ságáról. Nézzük hát ennek a megfordí­tott ját: mennyire fontos az, hogy a ve­zető megfelelő információmennyiséggel rendelkezzék a dolgozókról? — Ez egyformán fontos. Nem szégyellem bevallani, hogy mielőtt egy-egy műszakot át­veszek, nekem magamnak is rendet kell te­remtenem magamban. Meg kell terveznem a napot. Nos, ehhez a tervhez az kevés lenne, hogy van ennyi és ennyi szakmunkásom, ennyi és ennyi segédmunkásom. Szükség van minden ismeretre, amit a társaimról tudok. Arra is, ami majdnem magánemberi tudás. Itt többségében asszonyok dolgoznak. Terme­lést meghatározó tényező lehet, hogy ha va­lakinek beteg a gyereke, ha részeges a férje, ha gyengélkedik... Én a főnökeim előtt fe­lelős vagyok azért, hogy a műszak terjesítse, amit tervezünk, de felelős vagyok azért is, hogy az itt dolgozók megkeressék a pénzüket, nem kicsit azért is, hogy jó érzéssel jöjjenek be az üzembe, ne akarjanak elmenni tőlünk. Hogyan érzi? Ezekről a dolgokról mit tudnak a munkások? A művezető gye­reke is lehet beteg, neki is lehet rossz kedvű napja. — Említettem: sokan vannak, akikkel va­lamikor együtt dolgoztam. Vannak barátaim, akik ismernek. Sok ember dolgozik itt, aki közöttünk lett gyári munkássá, sok olyan — ezt csak gondolom —, aki elsősorban valami­féle főnököt lát bennem. Nyilvánvalóan van olyan is, akit megbántottam. Ha elmondom is, nem mindenki érti, hogy jutalmat, bért adni csak abból lehet, ami van. Azt sem min­denki érti meg egyformán, hogy jutalmak osztásakor annak a legnehezebb, aki oszt. Igaz, van hozzá segítségem, de bármennyire is igyekszik az ember, tökéletesen igazságos nem lehet. Van körülöttünk tehát rossz érzés is, de ezt viselni kell. Azt hiszem, hogy ha eddig hiba volt az egyenlősdi, akkor ez nyolcvantól már-már bűn lesz. Fél-e, tart-e valamiképpen 1980-tól? — Nem félek, de nagyon sokat várok tőle. Azt, hogy bérezésben, jutalmazásban mit je­lent majd 1980 itt a gyárban, még nem tu­dom, de mindenképpen azt kell jelenteniük a változásoknak, hogy minden kifizetett fo­rintnak, mindenféle jutalomnak munkafede­zete legyen. — Nincs mindenütt, és nincs, vagy nem volt mindig. Mint művezető, én kínlódtam meg, ha elém állt valaki és bejelentette, hogy elmegy, pedig tudtam, hogy értékes embert veszít az üzem. Vitte az embereket a falu­jukhoz való közelség, a fejlődő ipar, de el­vitt jó néhányat az is, hogy nálunk elég ala­csonyak a bérek. Nos, nem adhattunk annak sem, aki többet érdemelt volna. Munkásőr vagyok, sok barátom van, sokat beszélge­tünk. Tudnék példákat mondani más ipar­ágakból, de a magunkéból is. Azt hiszem, hogy a felelősségünk megnő majd, de aki jobbat akar, annak ezt meg kell értenie. És még valamit ehhez: biztos vagyok benne, hogy nem következhet olyan szigorítás, ami a becsületesen dolgozó embereknek kárára lenne. Sőt, éppen a szigorítások lesznek a hasznukra. A Maradjunk a béreknél: szükséges-e az, hogy a termelés irányítói a bérekkel és jutalmakkal szabadabban politizálhas­sanak? —r Feltétlenül. Részben szabadabban, rész­ben tudatosabban. Nézze, azt én látom, én tudom, hogy a szalagon dolgozó nők közül kik a legjobbak, kik azok, akikre bármikor számíthat a gyár, kik azok, mert vannak ilyenek is, akik a maguk munkája mellett segíteni tudnak a többieknek is. Ez csak rész­ben a szakmai felkészültség kérdése, hiszen ez nagyobb részben attól függ, hogy ki mi­lyen ember. 0 Mondana példát? — Ha tíz embernek a kezébe adnak egy kötelet, és azt a kötelet húzni kell, akkor nem biztos, hogy az húzza legerősebben, aki a legerősebb. Lehet, hogy a legerősebb arra gondol, hogy az ő erejére délután is szükség lesz a háztájiban, vagy bárhol máshol. Mi, művezetők vagyunk olyan közelségben, hogy észrevegyük, ki húz jobban. Nem azt mon­dom persze, hogy ezt észrevenni, számon tar­tani, naprakészen tudni könnyű, de aki le­mond erről, az rossz művezető lesz. A Tudom, hogy amióta dolgozik, azóta w szinte megszakítás nélkül tanul is. Mi­lyen szerepe van a tanulásnak a szemé­lyes karrierjében? — A karrier szóval vitatkoznék, mert ilyesmiről szó sincs. Az, hogy tanulok, tény. Nem volt érettségim, leérettségiztem. Túl va­gyunk azon az időszakon, amikor a bizonyít­ványok az ember életéig szóltak. A tudás ugyanis elöregszik. Elvégeztem a marxiz­mus—leninizmus esti egyetem általános ta­gozatát, egy egyéves technikusi minősítő tan­folyamot és szeretném még elvégezni az üzemmérnökit. Ezenkívül voltak persze tan­folyamok, továbbképzések is. Egyiket se bán­tam meg. A Beszéltünk arról, hogy a béreknek, ju- w talmaknak azt kell tükrözniük, ahogy valaki dolgozik, amennyit a munkahe­lyén ér. Szó volt a művezetői felelősség­ről is. Mennyi a fizetése? — Ha mindent összeszámolok, akkor úgy havi 5200 forintra jön ki. A Ezért dolgozik három műszakos beosz- w tásban naponta tíz-tizenegy órát, hi­szen a gondok egy jó részét elviszi ma­gával haza is. Mennyit keres műszak­ban egy jó szakmunkás? — Körülbelül ugyanennyit, de erről nem szívesen beszélek, hiszen olyan lenne, mintha magamért akarnék szólni. Az, hogy ki lesz művezető, nem anyagi kérdés. Ha az lenne, nem lennének művezetők. Ennek a munká­nak varázsa van. A magam munkahelyéről mondom, hiszen a többit nem ismerem, de a gyáron belül van erkölcsi értéke is. Megbe­csülnek, néha úgy érzem, hogy szeretnek. Nem feltétlenül a főnökeim, hanem azok, akikkel dolgozom, akikkel együtt nőttem. Együtt nőttünk a gyárral. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a gyár nem becsül meg. Üzemi szinten is valamennyien érezzük, hogy fontosak vagyunk. Persze bonyolult dolgok ezek. Beszéltem arról, hogy sokat kell tudni azokról, akikkel dolgozom. Magam számára törvény, hogy törődjek velük, emberi gond­jaikkal is, de ha megvallatom magam, akkor kiderül, hogy ezt a törődést én is igényel­ném és ez éppen úgy hiányozna nekem, mint akármelyik segédmunkásnak. Véleménye szerint kit képvisel a műve­zető? A gyár érdekeit, vagy a munkáso­két? A jó művezetőt ki szereti? A fő­nöke, vagy a munkás? — Rossz kérdés, bár én is megkérdeztem már magamtól. Ha szorít a terv, ha ki kell hajtani valamit, ha meg kell kérnem az em­bereket, hogy adják nekünk a megérdemelt szabadnapjukat, akkor úgy tűnik, a gyár ér­dekeit képviselem, de ez így nem egészen igaz, hiszen a mai hajrá a holnapi osztás le­hetősége. És ha azt mondom, hogy az embe­rek nem bírnak többet, akkor nem egyszerű­en őket képviselem, hanem a gyárat, mert a gyárnak ezekkel az emberekkel hosszú távon kell dolgoznia, tehát ez a gyár érdeke is. A kérdés különben azért rossz, mert nagyon le­egyszerűsít és mesterséges ellentéteket szugge- rál. Hinni szeretném, hogy ezek az ellentétek elkopnak. Politikai vitakört is vezetek, sok ember véleményét ismerem. Ha mi most tisz­tességesen négyszemközt maradunk a gond­jainkkal, akkor rájövünk, hogy az élet szá­mos területén szétvált, de mindenképpen tá­volodott egymástól a közös és az egyéni ér­dek. Minden világos fejű embernek meg le­het értenie, hogy ezeknek ismét közeledniük kell egymáshoz. Nyilvánvalóan a juttatási rendszereknek is ahhoz kell közelíteniök, hogy ezt segítsék. A A művezető a gyárban gazdasági fel- w adatokat old meg. Mi most egy kicsit elcsúsztunk a politikai oldalára. Nem baj-e ez? — Nézze, én reggel bemegyek az üzembe, megkapom a feladataimat és tervezni kez­dem a napot. Az eredményekhez az szüksé­ges, hogy ezt a munkanapot nyolcvan, száz, százhúsz elégedett és jókedvű emberrel kezdjem el. Olyanokkal, akiknek a többsége ugyanazt akarja, amit én, olyanokra, akiket ezen a területileg is nagy helyen úgy küldhe- tek el valahova, hogy nem kell percenként ellenőriznem őket. Olyanokra, akiket évek óta ismerek, vagy akiket egész emberként is­mertem meg. Én bízom bennük, de olyan művezető akarok lenni, akiben az emberek megbíznak. Elkerülhetetlen, hogy a termelés hétköznapjaiban az ember büntessen is, de végtére felnőtt emberek vagyunk és ezt a felnőttséget számon is kérhetjük egymástól. 0 Szívesen büntet? — Szívesebben jutalmazok, de büntetni néha könnyebb. A jogkör, ami nálunk a mű­vezetők kezében van, elég, és a büntetések­nek, elvonásoknak kialakult formái vannak. Egyszerűen: fegyelmi vétségekre van recept, a jutalmazásra, az igazságos elosztásra vi­szont nincs. És az is tény, hogy a büntetést az emberek általában elfogadják, és azzal nem sértünk annyira, mint az elmaradt ju­talommal. ^ Egy-egy üzemben szükségszerűen van­nak jó és rossz napok, jó és rossz idő­szakok. Van-e úgy, amikor azt érzi, hogy ezt nem érdemes csinálni tovább? — Valamikor sportoltam. Olyat, hogy fel­adjam, nem tudok elképzelni. Nehéz napok persze vannak. Géphibák, állások, viták a tmk-val, viták az anyagért. Sok a már kifu­tott gépünk, az ipar maga is olyan, hogy részben kiszolgáltatottja az időjárásnak. Az ember izgul, talpal, veszekszik. Esetleg szidja a főnökeit, talán éppen úgy, ahogyan őt szidják a munkások. Mindez a munkával jár, amit el kell viselni és úgy kell elviselni, hogy közben nem szabad elfeledkezni a rész­letekről sem. Lehet, hogy nekem fáj a fejem, de Mari nénit, vagy Bözsi nénit arra a hely­re kell tegyem, ahol legjobban tud dolgozni, és ha valamit mondani akar, arra oda kell figyelni. Egyszóval mindig számolni kell a holnapra is. Nem tudom, hogy tíz-húsz év múlva milyenek lesznek a művezetők, de ha rajtam múlna, akkor én minden művezető­nek kötelezőnek írnám elő a tanulást. £ Mit tanítana? — A szakmából azt, ami új, de ezzel talán nincs is baj. Tanítanék viszont közgazdaság- tant, pedagógiát és lélektant. Tanítanék, ha ezt ugyan tanítani lehetne, megértést és em­berséget. A pályában ugyanis éppen ez a na­gyon szép, hogy emberekkel dolgozunk, hogy hihetetlen nagy felületen érintkezünk a vi­lággal. És talán még egy: az ember tudja, hogy a munkájára holnap és holnapután is szükség lesz, talán a mainál is nagyobb szük­ség. A „fent” és a „lent” között mi vagyunk a közvetítők, a tolmácsok. 0 A beszélgetés után talán felesleges is megkérdeznem: ha most választana, művezető lenne-e újra? — Igen. És köszönöm, hogy gondolkozni segítettek erről. ^ Köszönöm az interjút. Bartha Gábor Fvasarnapi' lINTERJÚi KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. december 9.^^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents