Kelet-Magyarország, 1979. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-31 / 305. szám

1979. december 31.

KELET-MAGYARORSZÁG

3

A fö feladat — sok szemszögből

Mit tehet Ön a jobb munkáért?-Az előttünk álló időszak fő feladata az, hogy támaszkodva eddigi nagy vívmányainkra, tovább erősítsük társadalmunk szocialista vonásait, megszilárdítsuk a termelés, az életszínvonal és az életkörülmények területén elért eredményeinket, és biztosítsuk népgazdaságunk fejlődését, szocialista építőmunkánk sikeres folytatását.” (A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának irányelvei a párt XII. kongresszusára.)

Nehéz műszakok

Kosztyu Lajos darukezelő,

Eperjeske átrakó pályaudvar:

— A vasérccsúszdán dolgozom. Mi rajtunk múlik, hogy időben megkapják a borsodi kohók az ércet. Az, hogy legyen elég mennyiség, aköny- nyebbik oldalhoz tartozik.

Sokkal fontosabb viszont, hogy minden vasúti kocsiba annyi ércet rakjunk, amennyi a teljes kihasználást adja.

/Van nekünk egy táblázatunk, amelyben meghatározzák, hogy mennyit tegyünk a két-, vagy a négytengelyes kocsiba a vasércből. Egyszerűnek tűnik, .hiszen csak számolni kell; hány markolás szükséges egy kocsi megrakásához.

A valóság mégis más, mert lehet a daru egy markolásával 75 mázsát is fogni, de ötven mázsát is nehezen, ha kevesebb vasérc van a csúszdán. Mi már a gyakorlatban tudjuk, hogy mennyit rakjunk egy kocsiba.

— Sokszor elmondják, hogy a vasúti munka figyelmet követel. Elég, ha azt mondom, hogy váltott műszakban, éjjel, nappal, hétköznap és vasárnap is dolgozunk. Igaz, hogy a darus fülkéje védett, de esőben, rossz látási viszonyok mellett, ha fúj a szél, akkor is rakodunk, hiszen a kohóknak kell az érc. Elég magasan vagyunk a darun, gyakran kileng a markoló, mégis ritkán esik meg, hogy mellécsorgassa az ércet valaki. /«;■.

— A kocsikihasználást egyébként ellenőrizni szokták. Ha kevesebb egy rako- -mány, annak utána lehet nézni, s aki hibás, az írásbeli figyelmeztetést kap. A máII szeszélyes piac

kezünk a gyártáshoz szükséges anyagokkal.

— Legnagyobb feladatunk az új esztendőben a meglévő géppark jó kihasználása, hiszen ezen múlik az eredmény. Ijíét műszakbán~ Jtér- meliínk,‘,'.'lí1 liat'fnadik műszakot Csak ott indítjuk, ahol a gépek kapacitása nem elegendő. Már ez is külön szervezési nehézséget jelent, mert a munkások többsége nem szereti a harmadik műszakot, nehéz megoldani a bejárást. A lehetőségekhez való rugalmas alkalmazkodás jelenti az egyik megoldást. A másik út, hogy a vállalaton belüli kooperációt fokozzuk, éppen a meglévő géppark jobb kihasználása érdekében. Van egy új gyártmány, a gömbcsap, amelynek a gyártását, szerelését kívánjuk megvalósítani. Ez a termék tőkés exportra kerül.'

— Ha csak a számokat nézzük, hogy az ötéves tervre előirányzottakat már régen túlhaladtuk, akkor szép dolgokról lehet beszámolni. A növekedés viszont újabb gondokat hozott. Már-már tarthatatlan, hogy egy művezető 50—55 ember munkáját irányítsa, viszonylag kevés fizetésért. Abba nem szól bele a vállalati vezetés, hogy gyáron belül hogyan oldjuk meg ezt, de amennyire ez sürget, annyira fontos, hogy a műszaki előkészítést is javítsuk.

— A vezető számára a most következő időszak valószínűleg nehezebb lesz, mint a korábbiak. A munkánkat akkor végezzük jól, ha szervezésben felnövünk ehhez, a munkások olyan körülmények között dolgozhatnak, hogy nem veszik észre ezt.

Andorka Zoltán, az Ipari Szerelvény- és Gépgyár mátészalkai gyárának igazgatója:

— Jobb évkezdetnek nézünk elébe, mint 1979-ben. Mindez korántsem jelenti azt, hogy könnyebb a dolgunk. A vezetéstől sokkal nagyobb figyelmet, jobb szervezőkészséget követel a mai helyzet. Hiába szinte teljesen lekötött az első negyedévi termelésünk, azonban már most számítani kell a nem várt akadályokra, készülni azok leküzdésére.

— Ebben az évben 291 milliós termelési tervet teljesítünk. A vállalati egésztől eltérően a mi gyárunkban viszonylag magas lesz a készárukészlet aránya. Oka ennek, hogy az új csarnokban gyártott Univám visszacsapó szelepeknek nincs olyan piaca, mint amire korábban számítottunk. Ezért itt a termelést vissza kell fogni. Ugyanakkor arról szó sem lehet, hogy a munkások ezt a nehézséget érzékeljék. A 209 gyártmányunk közül azokat kell előrébb sorolni, amelyekre van megrendelés, rendelsik, ami fontos, hogy túlsúlyos se legyen a rakomány. Ha mégis előfordul, akkor már a rendezőből visszaküldik, akkor külön gond, hogy igazítani kell rajta, csökkenteni szükséges a terhelést.

— Én már 29 éve vagyok darun, még Záhonyban kezdtem az átrakást. Amikor megépült ez az új átrakó, akkor jöttem ide. Jöttek azóta fiatalok is. ök úgy tanulnak, hogy egy régebbi darus melW'* osztják’bé gyakorolni. Amf* kor nem sürget a teljesítmény, akkor beültetem a fiatalt a daruhoz, figyelem, hogyan dolgozik. Így lehet megtanítani a fogásokra, hogy ő se egyedül a mennyiséget nézze, hanem azt is, hogyan lehet gazdaságosan rakodni.

Rugalmasabban,

gyorsabban!

Spisák István, a Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet műszaki osztályvezetője:

— Az 1979-es év tanulsága egy mondatban így hangzik: „Sokkalta rugalmasabbnak kell lennünk.”

— A korábbi években, termelésünk 95—98 százaléka ment exportra, idén viszont, lényegesen rosszabb az arány. Az ok egyértelműen objektív: felmentek a bőrárak és emiatt 100 ezer pár, exportra szánt cipőt nem tudtunk értékesíteni, pontosabban hozzá sem láttunk, hogy elkészítsük őket. Az anyaggal azonban kezdeni kellett valamit, ráadásul a nyári hónapokban, itt álltunk munka nélkül.

— A raktárakban lévő anyagokból belföldre készítettünk cipőket, ezek egy része el is kelt. Sok maradt azonban raktáron. Ennek egyik oka kétségkívül az, hogy csak akkor kezdtünk értékesítési lehetőség után nézni, amikor már mind készen volt. Ebből az a tanulság: rugalmasabbnak, gyorsabbnak kell lenni. Azonban a nehéz helyzet másra is jó volt. Kiderült, nemcsak férficipőket tudunk mi gyártani. Mert %egy munkát adjunk az j emberétftknek, a vencsellői «. és a rakamazi szövetkezeteknek dolgoztunk, női cipőket készítettünk, és — jókat. Sőt,

ezen felbuzdulva gyermekcipőkkel is kísérletezni kezdtünk. Hiszen a piaci igényekhez való alkalmazkodás nélkül kiszorulunk a versengésből. Kiderült: kevesebbet, de jobbat, eladhatóbbat kell gyártanunk.

— Most jelentős tőkés megrendeléseink vannak és újabbakra is kilátásunk van. Azonban egy dolgot ehhez mindenképpen meg kell tanulnunk >, ezek a

megrendelők rt.ern. várnak. Ha szeptemberben adják a mintát, októberben már cipőt akarnak látni.

Messze még a maximum...

Krakomperger Mihály, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályának csoport- vezetője :

— Jövőre lesz harminc esztendeje, hogy a megyei tanácson dolgozom, s már annak is tizennégy, hogy átvettem a szakfelügyeleti és termelés- szervezési csoport vezetését. A mezőgazdasággal azonban nem az íróasztal mellett ismerkedtem meg, hiszen otthon Vencsellőn nyolcán voltunk testvérek, s hét hold földünk volt. Apánk fiatalon meghalt, a gyerekek között én voltam a legidősebb, így rám várt a gazdálkodás nagy része. Nem sokkal a háború után neveztek ki öt község gazdajegyzőjének, így volt alkalmam tapasztalatokat szereznem.

— Sokak által ismert, hogy Szabolcs-Szatmár az ország legkedvezőtlenebb termőhelyi adottságokkal rendelkező megyéi közé tartozik. Ennek ismeretében kell értékelnünk az eddig megtett utat, az eredményeket, amelyekre joggal lehetünk büszkék. Az egyik legnagyobb eredménynek a termésátlagok emelkedését tartom, s azt, hogy sikerült kialakítanunk azt a vetésszerkezetet, amely a megye adottságainak a legjobban megfelel.

— Néhány adat. A megyében már a harmincas években is megvoltak a rá jellemző növények, mint a burgonya, a rozs, a dohány, a napraforgó. Ezek most is fontos növények, de a vezető szerepet átvette a búza és kukorica. Harminc-harmincöt évvel ezelőtt a szabolcsi burgonya területe megközelítette a hatvanezer hektárt, de még az ötvenes években is negyvenötezer hektár volt a nagysága. Tavaly már csak tizenhétezer. Harminc esztendeje hatvan mázsa, az idén százhatvan mázsa termett hektáronként. A burgonyához hasonló tendenciát figyelhetünk meg a dohány, a napraforgó és a rozs esetében is. Mindhárom növényfajta vetésterülete csökken, termésátlaguk azonban nő. Negyven évvel ezelőtt a dohány hektáronként hét-nyolc, a rozs és a napraforgó hat-hét mázsát hozott; most ezek a számok elérik a tizenhat, a húsz, illetve a tizenhárom-tizennégy mázsát is.

Az eltelt harminc-negyven esztendő során fokozatosan nőtt a kukorica és a búza területe, úgy néz ki, most elértük az optimális arányt. Az előbbi növényből az idén negyven, búzából megközelítőleg harminc mázsát értünk el hektáronként. Különösen a kukorica fizetett jól, de még korántsem értük el a maximumot, mindkét növényfajta termesztésében jelentős tartalékaink vannak. Mindkettőnél bátrabban kell kísérletezni a különféle fajták adta lehetőségekkel, a legkorszerűbb technológiákat kell alkalmazni, s az eredmények nem maradnak el.

Kilátások a

Katona Lászlóné, a tisza- löki áruház osztályvezető-helyettese:

— Áruházunk óriási szerepet játszik a lakossági ellátásban. A környéken nincsen még egy ilyen nagy üzlet, kiterjedt a vonzáskörünk. A környező községekből, sőt még Nyíregyházáról is jönnek hozzánk vásárolni. Ez pedig kötelez bennünket a választék, a kiszolgálás tekintetében. Arra törekszünk, hogy a vevőinket el tudjuk látni olyan árukkal, amit éppen keresnek. Sajnos ez nemcsak rajtunk múlik.

— A konfekcióosztályon dolgozom és elsőként hadd említsem a farmerellátást. Legtöbben ezt a ruhadarabot keresik. Ebből nem mindig tudtuk kielégíteni a vásárlók igényeit, kevesebbet kaptunk, mint amennyi elfogyott volna. Érezhető is ez a forgalom alakulásában, hiszen éves szinten négyszázezer forint a kiesésünk farmerből. Kevesebbet kaptunk gyermek-felsőruházati cikkekből is. Mi volt ennek az oka? Mi részben az ÁFÉSZ-en keresztül kapjuk az árut, de magunk is járunk utána. Amit lehetett, mi megtettünk, sajnos a nagykerek sem tudtak többet szállítani, országosan hiánycikkek voltak ezek. Biztattuk a vevőket, mert mi Ts 'bfétuiÍKTíbáy käplmk'ärut. Szerencsére azerf' hém ' v8lt fennakadás, nagyon kevés vásárló távozott üres kézzel.

— Az 1980-as kilátások

Az oldalt írták: BALOGH GÉZA, LÁNYI BOTOND, SIPOS BÉLA ÉS SPEIDL ZOLTÁN. FŐTÖK: GAÁL BÉLA ÉS MIKIT A VIKTOR.

pult mögül

jobbak. Véleményem szerint jobb lesz az ellátás, s reméljük az előbb felsoroltak sem lesznek hiánycikkek. Már most gondolkozunk azon, hogyan lehetne javítani az ellátáson. Azon túlmenően, hogy tartjuk a kapcsolatot a nagykereskedelemmel, bővíteni akarjuk a szállítóink névsorát a termelővállalatokkal. Már eddig is több üzemmel álltunk közvetlen kapcsolatban, de látva az 1979-es évet, még inkább ki szeretnénk ezt szélesíteni. Az nekünk nem jelent fáradságot, hogy elnan rendeljük meg az árut. Annál inkább öröm a vásárlók maradéktalan kiszolgálása.

Nagyobb eréllyel

hét közömbös, hogy az össz- takarmány-mennyiséget maga a termelőszövetkezet fedezi. Ebben az évben is kiváló minőséget takarítottunk be olyan mennyiségben, hogy a napi két etetést lucernával végezhetjük. Erre is visszavezethetjük az abraktakarmány csökkenését úgy, hogy közben a tejtermelés húsz százalékkal növekedett. Természetesen ezen eredmények elérésében óriási szerepe van a telepen dolgozóknak is.

— A takarmánygazdálkodás az állattenyésztési ■ ágazathoz tartozik; Így magúk sa gondozók takarítják be a far karmányt. Jobb, lelkiismeretesebb munkát végeznek, mint korábban mások. Azután az elmúlt évben sok probléma volt a fegyelemmel, késések, italozások fordultak elő. Erélyesen felléptünk ezek ellen, s meg is lett az eredménye. Ebben az évben szinte nem .beszélhetünk fegyelmezetlenségről.

— A fajtaváltást sem lehet figyelmen kívül hagyni. A magyartarkát a jól tejelő holsteinfríz fajtával keresztezzük. Célunk az, hogy teljesen ez a kanadai fajta legyen a telepen az uralkodó. Persze az elért eredmények még jobb, még nagyobb teljesítményre sarkallnak bennünket. Ennek érdekében a dolgozók szakmai továbbképzését helyezzük előtérbe, szakmunkás-tanfolyam indítását tervezzük a szövetkezetben. Nagy gondot fordítunk az olcsó tömegtakarmányokra. Mert nem elég elérni az eredményeket, azokat meg is kell tartani, sőt továbbfejleszteni.

Bőn László, a rakamazi Győzelem Termelőszövetkezet állattenyésztési brigádvezetője:

— Régi állattartók vagyunk. Most a szövetkezetben ötszáznyolcvan tehenet fejünk, és mondhatom jó eredménnyel. Ezt igazolja az is, hogy tavaly egy tehén 3150 litert adott, ebben az évben pedig hatszáz literrel szárnyaljuk túl. Emellett döntő az, hogy egy liter tej előállításához a tavalyinál öt dekával kevesebb abrakot használunk fel, mindössze 39 dekagrammot. S még egy adatot hadd említsek: a tejtermelés közvetlen költsége a tavalyi 5 forint 60 fillérről most 4,20-ra csökkent.

— Hogyan értük el ezeket az eredményeket? Elsősorban és döntő mértékben a jobb minőségű tömegtakarmány etetésével. Az sem le-