Kelet-Magyarország, 1979. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-02 / 282. szám
mKmmm TÁJAK, KOROK, MÚZEUMOK FILMJEGYZET Esztergomi barangolás Magyarország legnagyobb templomának kupolagömbje pontosan 100 méter magasságban van, az altemplom padlójától számítva a távolságot. E monumentális építményt 1822-ben kezdték el építeni azon a helyen, ahol 800 évvel korábban az I. István király emeltette székesegyház állott. Szintén a Várhegyen tekinthetjük meg az Árpádkori királyi palota már feltárt rekonstruált részleteit) amelyben Vármúzeumot rendeztek be. A palota XII. századi kápolnájának mennyezetén több rétegű falfestményt is találtak a kutatók (sötét foltok a képen!). Ezek ma eredeti színükben láthatók. A múzeum teraszáról körbetekintve gyönyörű panoráma tárul elénk. Nem csak a várost, de körbe a Duna-tájat is megcsodálhatjuk innen. A Széchenyi téren lévő „lábasház”-hoz több nevezetes történelmi emlék is fűződik. A XVII. sz.-ban épült ház Bottyán Jánosnak, vagy ismertebb nevén Vak Bottyánnak volt a lakóháza. Később 1848-ban innen indultak az esztergomi nemzetőrök Komárom felmentésére. A XVIII. századtól ez az épület a városi közigazgatás székháza. Babits Mihály egykori nyaralójában emlékmúzeumot létesítettek. A költő számos versének ihletűje volt e hely, amely máig megőrizte hangulatát. Folytatva a városi barangolást az útjelző táblák a Keresztény Múzeumhoz irányítják a turistát. Az egyedülálló gyűjteményben számos korai magyar műalkotást — szobrot, festményt, oltárképet — őriznek. Győri Lajos képriportja A tízkötetesre tervezett Magyarország történetének legújabb, immáron hatodik kötetét veheti kézbe az olvasó. Bár ez idáig csupán a nyolcadik, a hetedik és a hatodik kötet látott napvilágot, s így a sorozatot még közel .sem mondhatjuk befejezettnek, valójában mégis az új- és legújabb kori történelmünknek egy átfogó szintézise született meg. A mostani kötet, csaknem ezerhatszáz oldalon, a magyar polgári forradalmat, s az azt követő fél évszázados fejlődést választotta elemzése tárgyául. Egy ilyen hatalmas és nagyarányú szintézis megítélésének szempontjai szerteágazóak lehetnek. Elsődlegesen nemcsak azért, mert a nagyszámú szerzői gárda egyedi teljesítményeit, és sajátos történetlátási koncepcióit a leggondosabb Hindert szerdán Gyarmathy Lívia új filmje — néhány kivételtől eltekintve — kritikusi fanyalgást váltott ki. A bírálók spekulatív mondanivalót, rendezői felületességet, zavaró tézisszerűséget, színészi erőtlenséget emlegettek, s a Minden szerdán című alkotást a sikerületlen alkotások közé sorolták. Nekem sokkal jobb a véleményem a műről. Az alábbi jegyzetben — anélkül, hogy a védőügyvéd szerepét magamra vállalnám — szeretném ellenérveimet felsorakoztatni. A forgatókönyv alapjául Marosi Gyula Mélyütés című novellája szolgált. Az Alföldben napvilágot látott írás érzésem szerint azért „kiáltott filmszalag után”, mert valóságos emberi drámák izzót-. tak benne, s az egymás mellett élő generációk közötti kommunikációs zavarokat meggyőzően ábrázolta. Gyarmathy Lívia számára az alaphelyzet, a konfliktus és a drámai erőtér ideálisnak tetszhetett, hiszen korábbi filmjeiben is hasonló problémákat feszegetett, tehát saját témáját variálhatta Csűrös István és a Papa szabálytalan kapcsolatának fejlődésrajzában. Itt álljunk meg egy pillanatra. Minden jelentős rendezőnek — Gyarmathy Lívia ezek közé tartozik — „fixa ideája” van. Az övé — a magam „olvasatában” — körülbelül így hangzik: Felelősséget kell éreznünk egymás iránt. Nem szabad hagynunk, hogy bárki is belesüppedjen az életuntságba és a tanácstalanságba. Minden ember hasznos lehet, ha gondolatait és energiáit „felszabadítják”. Hozzátehetem, hogy a rögös pályán tevékenykedő művésznő különös vonzalommal viseltetik a maiság és a köz- napiság iránt, s szemléletében a groteszkbe hajló látásmód objektív tárgyilagossággal párosul. Gyarmathy Lívia olyasmit tud, amit csak kevesen: egyéni a hangja, jellegzetes a témavilága, sajátos a látásmódja. Elevenítsük fel a cselekmény főbb mozzanatait. Csűrös István — akit hátrányos helyzetű fiatalnak mondhatnánk, ugyanis nincs igazi „hátországa” és sehogyan sem találja meg a helyét az életben — éjszaka betör egy ABC-áruházba. Randalírozásának az a következménye, hogy javítóintézetbe kerül. „Mutatványát” véletlenül látja egy idős ember is, akivel a fiú — szabadulását követően — összetalálkozik. ök ketten — egyikük a sír felé tart, másikuk csak most alakítja ki életelveit — meghitt közelségbe kerülnek egymással. Szabálytalan, netán atipikus a szituáció? Meglehet, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy az emberi kötődések függetlenek az évektől. Másrészt: az adott helyzet lehetőséget biztosít a rendezőnek arra, hogy hiteles konfrontációt teremtsen a Múlt és a Jövő képviselője, a Papa és Csűrös István között. Az eszmecserékre szerdánként kerül sor. A furcsa öregúr elhatározza, hogy felkarolja védencét. Pityu megismeri a családot (Ibolya, a Papa lánya játszik legnagyobb szerepet látogatásai során), s lassan-lassan átalakul. Ha valaki azt hiszi, hogy az aggastyán egy tiszta élet feddhetetlen hitének példázatát ragyogtatja fel: téved. Éppen az teszi szabálytalanná az elementáris hatást, hogy a Papa sokszor előre gyártott frázisokat szajkózik, s eszméi meglehetősen túlhaladottak. Ibolya például azért érzi elrontottnak az életét, mert apja gyakorlatiatlan tanácsok korlátái között tartotta, s nem hagyta igazán kibontakozni. Csűrös Istvánt mégis megindítja ez a rendhagyó — s mindenképpen önzetlen — barátság. Arra készteti, hogy felülvizsgálja — illetve megteremtse — eszményeit. Mikor elválunk tőle (a Papa közben meghal), egészen más, mint a történet kezdetén. Ujjlenyomatot akar hagyni a világban, de nem piszkosat, bűntől szeny- nyezettet, hanem tisztát. Egy dologban mindenképpen igazuk van a Minden szerdán szigorú kritikusainak: a filmből — meglepetésre — hiányzik az az oldott humor, szatirikus szemlélet, mely Gyarmathy Lívia alkotásainak eredetiségét biztosította. Pontosabban szólva: az államtitkár vacsorára való invitálása remek epizód, Menzel, a csehszlovák rendező, aki színésznek sem utolsó, pompásan komédiázik, ez a betét azonban kissé „kilóg” a műből, s nincs olyan frenetikus hatása, mint a legjobb Gyarmathy-fricskáknak. Szigorú szemmel nézve a Minden szerdán gondolatiművészi építményét, további elmarasztaló megjegyzéseket is tehetünk. A közéleti háttér lehetne mozgalmasabb, a jelenetek egy része vázlatos, a figurák egy-egy monológban inkább szócsövek, mintsem hús-vér jellemek (ami azzal magyarázható, hogy Marosi és Gyarmathy a különféle nemzedékek életvitelét igyekezett érzékeltetni a vallomásokban). Mondom, korántsem hibátlan film a Minden szerdán, de így is sok fontos — és érdekes — információt közöl velünk az „itt és most” konfliktusairól, mindennapi nyugtalanságaink természetéről. Főleg a szándék tisztességét érzem méltánylandó- nak s azt, hogy Gyarmathy Lívia makacs megszállottsággal és bátor elkötelezettséggel vizsgálódik a jelenben. S még valamit. Mintha túlságosan sok lenne mostanában a „negatív leltár” a filmekben. A magyarban is. Számos hős sodródik, képtelen tartalmas eszményeket találni, nem formálja az életét, hanem hagyja, hogy történjék vele valami. A Minden szerdán Pityuja nagy utat tesz meg és olyan célokat állít maga elé, melyikí?el azonosulni lehet. Mi több: követendő példának is beille- nek. Lehet, sőt bizonyos, hogy a lélekrajz nem eléggé árnyalt, ám a „tisztulni akarás” ténye (a kifejezést a Filmkultúrában olvastam) mindenképpen méltánylandó. Akárcsak az igazságkeresés igénye, a munkásmiliő megjelenésének, a kapcsolatok ábrázolásának néhány „telitalálata”. Mindezek alapján megismétlem, amit filmlevelem elején állítottam: a rendezőnő nem bunkót érdemel a Minden szerdán című művéért, hanem okos tanácsokat és további bizalmat, hogy legközelebb hitelesebben és sokoldalúbban tárja fel a körülöttünk levő*Pityuk és Papák drámáit. Veress József Magyanrszág története, 1848-1890 szerkesztői munka sem tudta közös nevezőre pofozni, hanem talán leginkább azért, mert maga az ábrázolt korszak is rendkívüli ellentmondásokat rejt magában. S mivel e recenzió kerete sem tenné lehetővé a gondosabb mérlegelést, célszerűbbnek ítélhetjük a kötetet általánosabban bemutató vélemény elmondását. A kötet három jól elkülöníthető részben tárgyalja történelmünknek ezt a korszakát. Az első tematikai egység a magyar polgári forradalmat, a második a forradalom utáni kiegyezésig terjedő korszakot, s harmadik a dualizmus első negyedszázadát tárgyalja. S noha a felsorolásból úgy tűnhetik, hogy három jól elkülöníthető történeti korszakot zár közre, valójában egy egységesnek tekinthető történeti korszak kerül tárgyalásra a kötetben. A fentieknek megfelelően így leghelyesebb, ha a recenzens is, egy korszaknak tekintve a XIX. század második felét, ekképpen ismerteti a kötetet. , A 48/49-es magyar polgári forradalom korszakfordulója újabb történelmünknek. Egy olyan történelmi átalakulás fordulópontja, melyben a későbbi fejlődés minden eleme jelen van. A polgári fordulatra érett magyar társadalomnak alapvető kérdéseit, a társadalmi reformok sokaságát, s a nemzeti függetlenségre törekvés nemzedéki akaratát egyképpen magában hordozta. A monográfia 48/49-es része, körültekintően mérlegelve a Habsburg birodalmon belül felmerülő alternatívákat, világosan kirajzolja: a polgári forradalom nemesi vezető rétege érzékelte azt a lehetőséget, ameddig a forradalom a Habsburg dinasztiával szemben elmehet. Vagyis, egy következetesen megvívott társadalmi átalakulás inkább elérhető volt, mint egy Habsburg birodalomból kiszakadó nemzet: függetlenség. Árnyaltan ábrázolja a kötet azt a körülményt is, amely a forradalom menete során az események fejlődését leginkább pefolyá- solta, nevezetesen a Habsburg dinasztiához való viszony kérdését, s a megvalósítandó társadalmi reformok tartalmára vonatkozó nemesi liberális elképzeléseket. A 48-as forradalom korszakalkotó jelentősége mellett, a kiegyezésig tartó fejlődési szakasznak a fő kérdései ugyanazok maradtak. A polgári átalakulás mikénti befejezése, s a Habsburgokhoz való viszony kérdése szinte változatlan maradt. A kötet szerzői világos történeti alternatívákat rajzolnak e befejező, s a körülményekből szükségképpen felülről irányított polgári átalakulás értékelését illetően. Történeti irodalmunk a jelen monográfiával is igen hasznos kézikönyvvel gyarapodott. A kötet méltán reprezentálja és szintetizálja a korszakkal kapcsolatos eddigi kutatási részeredményeket. A gazdagon és tematikusán szerkesztett képanyaga a puszta illusztráción túlmenően „történelmi levegőt” árasztva szerves részét alkotja a kötetnek. (Akadémiai Kiadó, 1979.) Szőke Domonkos KIH VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. december 2. ^ yKönyve^
