Kelet-Magyarország, 1979. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-18 / 295. szám

4

KELET-MAGYARORSZÁG

1979. december 18.

Napi külpolitikai kommentál

OPEC-kérdöjelek

A képen Nabi algériai olajügyi miniszter sajtóértekezletet tart. (Kelet-Magyarország telefotó)

V

enezuelának, a világ egyik nagy olajtermelő országában, Caracas ban megkezdődött az OPEC konferenciája. A kőolajexportáló országok szervezetének döntései — az utóbbi időben, sajnos, minden esetben áremelései — túlzás nélkül óriási mértékben befolyásolják áz egész világgazdaság helyzetét.

A mostani értekezlet mind politikailag, mind gazdaságilag rendkívül kényes időszakban ült össze. Politikailag azért, mert az árrobbanás az országok, nem utolsósorban a fejlődő országok egész sorában vezetett a belső egyensúly veszélyes megbomlásához. Ráadásul a tőkés világ két olyan vezető országa, mint az Egyesült Államok és a Német Szövetségi Köztársaság, választási év küszöbén áll. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az amerikai kormányzat egy gyorshadtest felállításával a katonai beavatkozást fontolgatja külföldi olajforrásai „védelme” érdekében.

A világ, keserű tapasztalatok nyomán, illúziók nélkül tekintett a caracasi olajcsúcs elé. A tavalyi értekezlet — akkor Géniben — „18 és 23,5 dollár között” szabta meg a hordónkénti (kb. 160 liter) olajárakat — de hol van már a tavalyi hó? Ma a rotterdami és más szabad piacon 45 (!) dollárt is megadnak egy hordóért... Hogy milyen többletkiadásokról van szó, azt jól érzékelteti Guido Brunnernek, a Közös Piac egyik „energiacézárjának” melankólikus nyilatkozata. Eszerint csak a Szaúd-Ará- bia, Katar, az Egyesült Arab Emírségek és a mostani konferenciának helyet adó Venezuela minap bejelentett (te■mmwmpwihvw

hát Caracast megelőző!) hordónként hatdolláros áremelése „húszmilliárd dolláros pót- terhet” jelent az EGK-nak. Caracasban valószínűleg legalább a négy olajország áremelési döntése lesz az irányadó a kollektív döntésnél, de például Irán hivatalosan bejelentette: 28,50 dollárt kér egy hordóért.

A venezuelai fővárosban nagy viták várhatók, bonyolult gazdasági és politikai szempontok alapján. Ügy tűnik, az áremelés mértékén kívül a másik nagy kérdés a termelés csökkentésének aránya lesz. A felszínre hozott mennyiség csökkentésében szinte valamennyi tagállam egyetért — de nem azonos motívumok alapján.

a

mi közös a tagországok alapállásában: a

jelenlegi inflációs ütem mellett jobb üzletnek tűnik a földben hagyni, mint „túlságosan nagy mértékben kitermelni” az olajat. Amiben viszont eltérnek az álláspontok: a tagállamok egy része politikailag is, gazdaságilag is a nyugati hatalmak ellen szeretné „kihegyezni” a termelés csökkentését, más államok — elsősorban Szaúd- Arábia — pedig ellenzik ezt a koncepciót.

A tőkés világgazdaság vezető hatalmai már Caracas előtt megpróbáltak bizonyos ellenlépéseket tenni a meny- nyiségi megszorításokkal szemben, beleértve néhány önként vállalt importhatárt. Nem nehéz megjósolni azonban, hogy — az OPEC-tagor- szágok szándékaitól függetlenül, sőt sokszor azok ellenére — az újabb áremelés legnagyobb vesztesei a gazdaságilag gyenge, főleg a fejlődő államok lesznek.

Föld körüli pályán

a Szojuz—T szállító űrhajó

Vasárnap, moszkvai idő szerint 15 óra 30 perckor a Szovjetunióból Föld körüli pályára bocsátották a SZOJUZ—T jelzésű, szmélyzet nélküli szállító űrhajót. A SZOJUZ—T típusú, tökéletesített űrhajót az űrhajósokat szállító SZOJUZ-típus alapján alakították ki. Fedélzetén rádióösszeköttetést biztosító, valamint orientációs berendezést és fedélzeti számitóköz- pontot helyeztek el.

A SZOJUZ—T feladata a SZALJUT—SZOJUZ orbitális űrkomplexum funkcionálásának biztosításához szükséges szállítások lebonyolítása. A szállító űrhajó repülési programjában az újfajta fedélzeti rendszerek kipróbálása és a SZALJUT—6 orbitális tudományos állomással végzendő közös munka szerepel. A szállító űrhajó fedélzeti berendezései rendeltetésszerűen működnek.

Szovjet—japán tárgyalások Moszkvában

Hétfőn Moszkvában megkezdődtek a tárgyalások a a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Japán Kommunista Pánt külidöittsége között. A szovjet delegációt Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a japán delegációt Mijamoto Kendzi, a Japán KP Központi Bizottsága elnökségének elnöke vezeti.

Minit a tárgyalásokról kiadott közlemény megállapítja, az eszmecsere során igen sok olyan kérdést érintettek, amely kölcsönös érdeklődésre tart számot. Áttekintették az időszerű nemzetközi kérdéseket, aiz SZKP és a JKP kapcsolatait, a Szovjetunió és Japán kapcsolatainak távlatait. A meleg elvtársi légkörben megtartott tárgyaláson megnyilvánult, hogy a két párt nézetei azonosak korunk nagy kérdéseinek megítélésében a két küldöttség állást foglalt az SZKP és a JKP szoros együttműködése mellett a békéért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért vívott harcban.

fl pártkongresszus irányelveiről

(Folytatás az 1. oldalról)

A vitában felszólalt Rév Lajos, az OKISZ elnöke, Szlamenicky István, a SZÖ- VOSZ elnöke, Békés Miklós, a gépipari szövetkezetek bu- dapesti szövetségének elnöke, Bencze Ferenc, a halászati termelőszövetkezetek szövetségének főtitkára, Nagy László, a háziipari és nép- művészeti szövetkezetek országos szövetségének elnöke, Béres József, a Hajdú-Bi- har megyei MÉSZÖV elnöke, Szabó István, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke, Gyenes Antal, a szövetkezeti kutató- intézet igazgatója, Gyerő András, a Tolna megyei KI- SZÖV elnöke, Czlmbalmos Béla, a TOT főtitkára, Kiss József, a Somogy megyei MÉSZÖV elnöke, Csete Gusztáv- né, a lébénymiklósi Lenin Mgtsz párttitkára, Somlai Miklós, a SKÁLA-COOP osztályvezetője, lakásszövetkezeti elnök.

A felszólalók egyetértésüket fejezték ki az irányelvekben meghatározott politikai, gazdasági, ideológiai célokkal. Elismeréssel méltatták, hogy a párt következetes, töretlen politikája — amelyben kifejezésre jut a munkás—paraszt szövetség erősödése, — a szövetkezeteket a társadalmigazdasági építőmunka fontos tényezőjeként tartja számon. Az irányelvekhez fűzött javaslatokból, észrevételekből is kitűnt: a szövetkezetekben erőteljes a törekvés a társadalmi és gazdasági előrehaladást, a termelést befolyásoló eszköztáruk „bevetésére”, aminek egyértelműen az a meggyőződés az alapja, hogy a szövetkezeti mozgalomnak hazánkban nemcsak múltja, eredményekben gazdag jelene, hanem további fejlődést ígérő jövője is van. Ezt erősítette meg felszólalásában Borbély Sándor, a Központi Bizottság titkára is.

A maffia természetrajza (1.)

Egy bűnszindikátus költözködése

E sorok szerzője tanúja volt egy ház megvásárlásának az Egyesült Államok Ann Arbor nevű kisvárosában. Mégpedig olyan környéken, ahol teleknek, háznak szabott ára van, nem is sokat alkudoznak a felek. Ám ezúttal az eladó irreálisan magas árat kért, pedig nem is ingatlana állapotát dicsérte. Egyetlen érvet hozott fel: ezen a környéken nem követnek el bűncselekményt.

A bűn hazájaként elkönyvelt Amerikában e kijelentés meghökkentőnek tetszett. Ezt érezte a ház gazdája is, mert rögtön egy közeli épületre mutatott — ott a maffia egyik embere lakik: ez a garancia.

A maffia a bűntelenség garanciája?! Nem ez az egyetlen ellentmondás a szervezett bűn e szindikátusa körül. Hiszen az alvilág mágnásai, akárcsak az úgynevezett tisztességes gyárosok, milliomosok, rendkívül érzékenyek a látszatra. Meyer Lansky például, akinek a vagyonát egy- milliárd dollárra becsülték, s akit egy időben a maffia pénzügyi zsenijeként tartottak számon, a derék polgár mintaképe, ö az a joviális öregúr, aki minden reggel megsétáltatja kedvenc kutyáját, széles kalaplengetéssel üdvözli a szomszédokat, megkérdi a fűszerest, javult-e már a felesége állapota, s esténként felmondatja unokájával a leckét. Egy időben még a szenátori poszt megszerzését is tervbe vette, pedig dollármillióinak alapját uzsoraüzleteivel vetette meg. Nemcsak az arcpirítóan magas kamattal és rövid lejárattal, hanem a behajtás könyörtelenségével is. Lansky bankári tekintélyét ugyanis azzal szerezte, hogy néhány — fizetési kötelezettségének eleget tenni nem tudó — adósát a másvilágra küldte. Ugyanakkor minden vasárnap reggel elsőként érkezett családjával a misére, s mélyen a zsebébe nyúlt, amikor az adakozásra került sor. És természetesen szó sem lehetett a legcsekélyebb betörésről sem azon a környéken,

ahol ő lakott. A maffia keze sokszor oda is'elér, ahová a rendőrségé nem.

A legszembetűnőbb ellentmondás a maffia életében azonban az a változás, hogy az eredetileg szicíliai klánrendszer áttelepült az Egyesült Államokba: az itáliai

maffia jellegében különbözik attól a bűnszindikátustól, amivé az újvilágban fejlődött. A történet gyökerei a század elejére, pontosabban a 10-es évek második felére nyúlnak vissza. Akkoriban egy Benito Mussolini nevű, meglehetősen zavaros nézeteket valló, de annál határozottabban fellépő képviselő a hatalom megszerzése céliából

— ahogy mondani szokták — az ördöggel is szövetkezett. Az ördög ez esetben a szicíliai maffia volt, amelynek egyáltalán nem tűntek zavarosnak a hadonászó fasiszta célkitűzései. Sőt, nagy segítséget kapott a maffiától ahhoz, hogy végül is 1922-ben hatalomra jusson.

Mussolini nem bizonyult hálás partnernek: hamarosan megkezdte a leszámolást a maffiával, méghozzá társadalomátalakító frázisok puffogtatása közben. A háttérben természetesen az olasz Dél sovány, de mégis csábító koncáért folyó hatalmi harc állott. Cezara Móri, Palermo rendőr prefektusa azt a parancsot kapta, hogy tűzzel- vassal irtsa a maffiózókat — s ehhez segítségül kapta a fekete inges fasiszta osztagokat is. Akik tehették, szedték a sátorfájukat és menekültek

— a legtöbben természetesen az Egyesült Államokba, ahol akkor már tekintélyes olasz emigráció élt. Az átköltözöt- tek közül emelkedtek ki aztán a később oly nagy hírnévnek örvendő alakok, mint A1 Capone, Lucky Luciano és mások.

így alakult meg Amerika földjén a bűn szervezett szindikátusa, a Cosa Nostra (a Mi Ügyünk), amely hamarosan hatalmas iparággá fejlődött.

Következik: Kávé szódával.

Hahn Péter

9.

És belerakva a nylonhálóba az üres üvegeket, elindult a Sárga Csikóba. Mielőtt a kapuhoz ért volna, megtorpant, mint akinek sorsdöntő dolog jutott az eszébe. Kellemes titokként, boldog ígéretként kiáltotta:

— Sietek haza!...

Megilletődve bólintottak

feléje a diófa alól.

Dezső hányaveti kamasz módjára beleterpeszkedett az egyik vesszőfotelba.

— Azért klassz fiú az öregem. Függőleges kőműves... Félix mindjárt elkotródott.

Paula a maradék kihűlt kávéját szürcsölgette.

— Tőlem igazán maradhatott volna.

— Mi a fene — kezdett visszalopakodni a témához a kőfaragó. — Talán bizony bizsut akarsz tőle venni.

— Tudtommal nem eladni jött.

Beidegzettsége ösztökélte Editet, hogy térjen vissza a rajzasztalhoz, de határozott szándékkal ott maradt a diófa árnyékában.

— Aha. Működik a tudatalatti.

Paula ezt kötekedésnek vélte. Gyorsan visszavágott:

— Nálad is, drágám?

Dezső vigyorgott.

— Ezt a finomságot! Ne vigyétek túlzásba, mert hátha meghaladja az intelligenciámat.

Húga egyértelmű komolysággal adta tudtára, hogy megjegyzéseinek semmi köze a léha csipkelődéshez.

— Akkor kizárólag a te kedvedért elárulom, hogy nálam a tudatfeletti működik.

— Köszönöm — értette félre szándékosan Dezső. — Most már minden világos.

Ebben nem volt biztos a mérnöknő.

— Lesír rólad. Remélem az is világos előtted, hogy Paula

fantáziáját alaposan megmozgatta Félix úr elgondolása.

Mivel szavaiból nem a gyanúsítás, hanem a helyeslés szándékát lehetett kihallani, Paula késedelem nélkül megerősítette.

— Semmi szándékom tagadni. Nekem komolyan tetszik az ötlet.

Dezső szájába kapja a pipáját és kétkedő csodálkozással fürkészte a két nőt, majd hányavetin legyintett.

— Naná, hogy tetszik. Nekem is tetszene, ha tudnám, hogy valaki majd gürizni fog helyettem.

— Nincs jogod így beszélni — pirított rá a felesége kukorékoló hangon. — Épp eleget dolgoztam én is.

— Hogyne. Hoztál összesen húsz vödör vizet. Lehet, hogy a Szaharában ez fantasztikus vagyont ér, de Magyarországon nem adnak húsz vödör vízért négyszáz- ezer forintot.

Paula türelmét vesztve vágta férje fejéhez:

— De a telkemért bármikor megadnak százezret!

Kinyújtott tenyerével mintegy higgadtságot parancsolt feleségére Dezső.

— Nem. Azért már csak egymillió hatszázezret adhatnak. Esetleg. Miután megfontoltuk.

Jónak látta a mérnöknő, ha tétova célozgatások helyett határozott irányt szab a beszélgetésnek.

— Hát akkor fontoljuk meg.

Paulában épp a felszólítás határozottsága keltett gyanút. Azt hitte, most is gúnyolódnak vele. Dudoros szemét kétkedőn meresztette még tágabbra.

— Figyelmeztetlek, hogy nekem komolyan tetszik Félix ötlete.

— Jó — vette tudomásul Edit immár valódi gúnnyal a figyelmeztetést. Majd válaszolok a jegyzékedre.

— Te mindennel fölényeskedsz. Ügy teszel, mintha immel-ámmal érdekelne, pedig nagyon is érdekel.

— Mármint a pénz? — kérdezte ártatlanul Edit.

— Mármint a pénz! — hagyta rá szenvedélyesen Paula.

Jótékony türelemmel helyeselt a mérnöknő:

— Ügy van. Jobban érdekel, mint gondolnátok. És ami engem érdekel, arra rendszerint nagyon odafigyelek.

Burjánék jó ideig nem szóltak, egyszerre néztek Félix után, olyképpen, mintha boszorkányszelet láttak volna.

Edit egészen rövid indulatnyilvánítással szólt bele a csendbe:

— Bohóc.

Színleg az öreg Burján volt a legvidámabb. Egészen fel- pendülve toporgott gyermekei és menye között. Már- már kérkedésnek hihették elégedettségét

— Elvettük a kedvét a negédességtől. Kivertem a fejéből az ábrándokat. Ennek örömére most azonnal megiszom egy üveg sört. Ide azzal a soproni ászokkal, Dezső!

A sűrű termetű kőfaragó eleve szemrehányón próbált védekezni:

— Most persze engem okol,

hogy elfogyott. Ki tehet róla? Félix! Addig csüggesztett a nagy hittérítő dumájával, hogy megittam mind a négy üveggel. Négy üveg! Lesül a bőr a pofámról. Csak négy üveg sör ekkora kánikulában !

__

Szinte hálásak voltak neki, amiért naiv műfelháborodással alkalmat kínált a nevetésre. Apja volt leginkább nagylelkű.

— Váljon egészségedre. De viszont kénytelen leszek elmenni üvegeket cserélni a

Sárga Csikóba. Süteményt is hozok a lányoknak.

Dezső még egy kontroli- pillantást vetett a két nőre. Látva, hogy a kedélyek nagyjából egyensúlyba jutottak, dirigensnek lépett elő.

— Ezek szerint szóhoz juthat a józan ész. Hát akkor figyeljetek. Ki kell dolgozni a küszöbönálló hadművelet stratégiai tervét. Mi lenne azután, ha eladnánk a házat? Hova mennénk lakni, amíg az új felépül?

Edit hajlékonyán simult hátával a diófa törzséhez, pici ökleit a fehér köpeny zsebében tartotta, s ahogy feszegette a zsebet, abból derült csak ki határozottsága. A Dezső által használt feltételes módot kijelentő módban folytatta:

— Olcsó telket veszünk. Ismerem a város fejlesztési tervét. Tudom, hol van kilátás közeli közművesítésre. Legjobb lesz az Adorjánkert körül. Az sincs messzebb a város központjából, mint a Gólyahír utca. Ezzel szemben a telekár egyharmada az itteninek.

(Folytaitjuk)