Kelet-Magyarország, 1979. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-16 / 294. szám
TÁJAK, KOROK, MÚZEUMOK FILMJEGYZET Kavicshegyek A csehszlovákiai magyar próza egyik jelentős alakjának, Gál Sándornak válogatott novelláit adta ki a pozsonyi Madách Kiadó, a Szépirodalmi Kiadóval közösen. Gál Sándor költőként indult, hogy aztán 1968-ban megjelent első prózai kötetével, a Nem voltam szent cíművel rátaláljon igazi műfajára, a novellára és a kisregényre. A most megjelent Kavicshegyek című kötete összegzése eddigi munkásságának. Az eddig megjelent három novelláskötet legszebb darabjait s az utóbbi két-há- rom év újabb termését fogja egybe. Novelláit a belső rezdülések, finom lélekrajzok éppúgy jellemzik, mint a nagy történelmi sorsfordulókat ábrázoló, keményen őszinte írások a csehszlovákiai magyarság életéről. Talán a kötet legjobban sikerült darabja az Első osztályú magány című elbeszélés, amelyben tömören s drámaian szinte emberöltőnyi történelmet tud bemutatni. Az első kép: javában tombol a háború, halottat ásnak el egy pajtában, félve az ellenséges golyótól, de a halottat nem golyó ölte meg, hanem a spiritusz. S aztán halottak, akiket eltemetni, majd újra elásni kell, akiknek sem nevét, sem nemzetiségét nem tudjuk, s teszik e szomorú tisztességet a faluban, mint rutinszerű kötelességet, azok kik megszöktek, kik bujkálnak, s várják, hogy végre vége legyen. Teszik, de valakit várnak nagyon haza, hogy bűneit számon kérjék tőle. S aki a legnagyobb számon kérő, nem éri meg a bűnös hazatértét, de a bűnös meglakol. S amikor már mindenki úgy tudja, végre békesség van, kezdődhet az új élet, elmúltak a viharok, lehet majd tehenet fejni és szántani — katonák veszik körül a falut, s kilakoltatják, kitelepítik őket „háborús bűneik miatt”. Gál nem kommentál semmit, nem hábo- rog. nem minősít, tényeket közöl — száraz valóságukban. Leírja az eseményeket egymás után, s éppen ebben rejlik nagy drámai ereje. S a magány, amit a szerző érez, egy első osztályú vasúti fülke magánya, ahol úgy érzi, egyedül van gondolataival, miközben kattognak a kerekek. A történelem kegyetlen kerekeit bemutató, s a csehszlovákiai magyarság életének nehéz éveit ábrázoló elbeszélései mellett találhatók a kötetlen könnyebb fajsúlyú témák is, kalandosnak nevezhető történetek, melyek fordulatos meseszövésükkel, finom humorukkal nyerik meg az olvasót. Az emberi s a társasélet buktatóit, a helyzetükkel alig törődőket ábrázolja legtöbbször novelláiban Gál. A feleségük elkergette barátokat a folyó partján horgászva (Tróger Haver), a félszemű, teherbe esett kislányt (Akinek fél szemét kiharapta a kutya), önmagukba tespedt, önáltató élethelyzetükben, akik mindig a félmegoldást választják vagy nem választanak semmit, saját életük is „csak megtörténik velük”. Gál rendkívül finom írói eszkö-. zökkel mutatja be ezeket a cselekvésre nem vagy alig képes embereket, akik saját sorsuk patthelyzetében csak várnak, s végső esetben sem képesek a változtatásra. Gál nem izzó színeket használ, nem katedrálist épít veretes szavakkal, hanem a tespedt- ség, az értelmi, érzelmi sivárság tarthatatlanságát ábrázolja mély humánummal. Budapesti hídjaink A filmben fontos vezérmotívum az öröklött és a kialakított szokások vizsgálata. Mi az, amit „készen kap” az állat s hogyan formálja ő maga életrendjét? Ezek a kísérletek izgalmasak — akkor is, ha a bizonyítás során evidenciákkal is találkozunk. Az állatok válaszolnak — szerzői szándéka szerint — tükröt tart a természetnek. A tükör nem hazudik, de nem érdemes mindegyikbe bepillantani. Kollányi tükre tiszta: a rendező ismeretterjesztő — sőt tudományos igényű — érdeklődése humanista természetlátással párosul. Vancsa Lajos hosszú ideje fontos szerepet vállal magára a Kollányi-birodalom alakításában és gazdagításában: ő készíti a felvételeket. Kompozíciói lényegretörők. A hivalkodás, a „trükközés” szándéka távol áll tőle. A képek nem válnak el a tartalomtól, hanem a lényegi mondanivaló hordozói. Kevéssé tetszett Hidas Frigyes zenéje: ebben — Vancsa Lajos felvételeitől eltérően — csöppnyi romantizáló szándék érződik. Megítélésem szerint „keményebb” muzsika kellene. Két bíráló megjegyzés: még több oldott színt, köny- nved iátékosságot vártam a filmtől és egy-egy „blokkban” szélesebb bizonyítási annarátust (az etológia fejlődése). Ezek azonban apróságok. kialakított véleményünket nem változtatják meg. Az állatok válaszolnak a legszélesebb nézőközönséget taníthatják meg a természet szeretetére. az „emberi” és az „állati” jelenségek közötti összefüggések firtatására. Kollánvi Ágoston világ- kénünket gazdagítja. Jó lenne. ha minél többen vállalkoznának arra. hogy vele egvütt barangoljanak erdőn, mezőn, rezervátumokban. Veress József Az eredeti Erzsébet-híd 1897 és 1903 között épült, de 1961-től egy teljesen új hidat készítettek a háborúban felrobbantott híd helyett. Az 1964 november 20-án átadott új híd fővárosunk legfiatalabb ilyen objektuma. — Délre tekintve ismét három hidat láthatunk közvetlen egymás mellett, de a valóságban több kilométer távolságban vannak. Az Erzsébet-híd karcsú formája mögött egy régebbi, szintén a század- forduló előtt felépült híd vascsipkéjét láthatjuk. A Szabadság-híd 331 méter hosszúságú. A Petőfi-híd 1933—37 között készült el, s a város egyik legforgalmasabb közúti hídja lett. Itt haladnak át az ország keleti és déli feléből érkező gépjárművek Budára, így érthető, hogy korszerűsítésre szorult ez a hidunk is. Hamarosan elkészül a modernebb, több forgalmi sávos Petőfi-híd. — Budapestnek még egy hídja van, a Déli összekötő vasúti híd, amely szintén több mint százéves. Rajta halad át a Délkelet-Európába irányuló vasúti forgalom. (Győri Lajos képriportja) A Margit-híd a sziget déli oldalán halad át, s a középen megtörő hídról egy kisebb mellékhíd vezet a természetvédelmi teriU. letre. Ez a híd 25 méteres szélességével egyike a legszélesebb Duna-hidaknak. (Második képünk.) A magyar hídgyártás az idén immár 100 éves múltra tekint vissza. Ez idő alatt számos kisebb-nagyobb hidat építettünk itthon és külföldön egyaránt. A Dunát átívelő, Pestet és Budát összekötő hidak mindegyike különbözik a másiktól. Eltérő az anyaguk, formájuk és építési technológiájuk. Csak egy valamiben azonosak: fontos szerepük van az ország és a főváros közlekedési hálózatában. S ez a mindennapos használat lehet az oka annak: úgy megszoktuk e monumentális építményeket, hogy megcsodálni sokszor elfeledjük őket. Pedig ezek is a városképbe tartoznak, elénk vetítik a múltat és olykor a jövőt is. Következik a Lánchíd. A múlt századi reformkor egyik legjelentősebb alkotása, 1839—49 között épült. Adam Clark hídszerelő mester irányításával készült el, és november 30-án volt 130 éve, hogy átadták a forgalomnak. A Széchenyi-Lánchidat mindkét végén hatalmas kőoroszlánok vigyázzák és régi, kovácsoltvas gázlámpák díszítik. (Harmadik kép.) A Nemzeti Galéria előtti térről, vagy a Gellérthegy tetejéről, jó időben valamennyi hidunkat láthatjuk. Most — a teleobjektív segítségével — közelebbről _ is megnézhetjük ezeket az építészeti alkotásokat. Tekintsünk először északra. Legtávolabb, alig láthatóan az Újpesti vasúti híd körvonalai tűnnek elő. 1893 és 1896 között épült, majdnem 900 méter hosszúságú. A Margitsziget északi csúcsát érinti az Arpád-híd. Építését már a századelőn tervezték, de csak 1950- ben sikerült megvalósítani. Az állatok válaszolnak Van már annak két évtizede is, hogy Tabt László, a népszerű humorista szellemes film-témájú krokit kanyarí- tott (akkoriban állandó rovata volt — Pardon egy percre címmel — a Népszabadságban). Kollányi Ágoston nagy nemzetközi sikert aratott alkotásával, a Mon- guzok szigetével kapcsolatos a tréfás szisszenet. Tabi — mint írja — elment a moziba, ahol nagyon megnyerték tetszését a fürge állatkák. Még másodszor is, amikor a „nagyfilm” előtt újra a Mon- guzok szigetét vetítették, érdeklődéssel és rokonszenvvel figyelte a nálunk eléggé ismeretlen négylábúak életét. Később, mivel „zsinórban” jelentek meg a vásznon a monguzok, rettenetesen megutálta őket. A tanulság látszólag szimpla: semmit sem szabad túlzásba vinni. A példázat nem a művészet, hanem a „terítés” — a forgalmazás — emberei számára megszívlelendő, magam mégis úgy vélem, a rendezők is levonhatják belőle a szükséges konklúziókat. Mivel természetfilmről beszélünk, körülbelül így fogalmazhatjuk meg a lényeget: A fokozásnak csak egy adott határig van értelme. A szép — ha unos-untalan elénk tárul — átcsaphat más minőségbe: taszítóvá válik. A természetnek sok-sok ezer arcából azokat kell kiválasztani, melyek — hogy Kollányi Ágoston másik nagy hírű munkájának címére hivatkozzunk — az örök megújulást bizonyítják. Az állatok válaszolnak — melynek megjelenését nagy örömmel üdvözöljük — új fejezet a Kollányi-fílmográ- fiában. Az egykori matematika—fizika szakos tanár, akit a vetített képek csak viszonylag későn, érett felnőttfejjel kerítettek hatalmukba, a természetfilm műfajában nagyon sok értéket teremtett. Az Üj filmlexikonban másfél hasábot tölt meg a Kollá- nyi-művek felsorolása; ezúttal tekintsünk el a lista közreadásától. Talán csak any- nyit jegyezzünk meg: a rendező érdeklődése nagyon sokoldalú, több téma, jelenség, folyamat, összefüggés „kinyomozására” vállalkozott, realizmusát pedig a racionalizmus és a poézis rakétái röpítik magasba. Mielőtt Az állatok válaszolnak kritikai minősítésére vállalkoznék, hadd emlékeztessek arra: mit ne keressünk a Kollányi-féle állat-antológiában. Például a hollywoodi kiállítás méreteit vagy éppen Disneyland szellemét. Amerikával természetesen nem versenyezhetünk, mert lehetőségeink szerények, én azonban megkockáztatom a kijelentést: dollárban dúskálva is szükségtelen követni „azt” a receptet. A nyugati természetfilmekben sokszor a cirkuszi attrakciók dominálnak: ennek nyoma sincs a Népszerű Tudományos Filmstúdió újdonságában. Továbbá a csöpögős-szen- timentális sztori, az erőlte- tett-poentírozott mese is hiányzik a filmből. Láttunk ilyen történetet eleget, magyarok is megpróbálkoztak vele. Nem állítom, hogy a cselekmény feltétlenül „megöli” a természetről szóló panorámát, tapasztalataim szerint azonban nem is használ neki. Ebben az esetben a tények és a fikciók általában összebékíthetetlenek: az egyik a másik ellen „dolgozik”. S ami a legfontosabb: Az állatok válaszolnak a természet csodálatos birodalmának nem a különlegességeit térképezi fel, hanem a mindennapjait. Állandó atmoszféráját. Élő-eleven lélegzetvételét. Ebben is különbözik sok — egyébként meglehetősen attraktív — elődjétől. BeDillanthatunk egy új tudományág laboratóriumába: megismerkedhetünk az állatok magatartásának sajátosságaival. Erre utal a cím is. A „párbeszéd” bizonyos értelemben egyoldalú, hiszen mondatokat formálni csak az ember képes, ha azonban jól figyelünk, tanúi lehetünk számos meghökkentő reakciónak. Ezek voltaképpen „válaszok”. Kollánvi jól kérdez. Médiumai ezért hálásak neki és nagyon sok dolgot „elárulnak” magukról. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. december 16. 1 Könyvespolc < á
