Kelet-Magyarország, 1979. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-16 / 294. szám
Kedves asszonyom! Levelében arra kért bennünket, hogy segítsünk karácsonyig megszerezni egy több száz forintos gyermekjátékot, amihez lakóhelyén nem tud hozzájutni. Mert, mint írja, gyermekének a fenyőfa alatt lesz ugyan éppen elég ajándék, de a keresetit játéknak örülne a legjobban, s ön ezt ég alól, föld alól elő akarja teremteni, áldozatot nem kímélve. Tart ugyanis attól, hogy ha ez az ajándék elmarad, gyermeke nem kapja meg a hőn óhajtott drága játékot, nagy csalódás fogja érni, és ez netán érzelmeire is káros kihatással lesz. Igaz, megemlíti levelében azt is, hogy önnek korántsem volt ilyen felhőtlen gyerekkora, ilyen gazdag karácsonyai, mint a mostani gyerekeknek, az ön gyermekének. Beismeri, hogy fiának már csak „egyszer volt, hol nem volt” mese az, hogy ön testvéreivel egy cipőt viselt, s ezért csak felváltva tudtak iskolába járni. És hogy édesanyja főzte a szaloncukrot, s vágta rojtosra a selyempapírt, hogy abban csomagolva ékesebb legyen a cukor a fán. Fenyőfadíszek helyett apró piros alma, és dió került a fára, a színes égők helyébe pedig néhány szál gyertya. De nagyon tudtak ennek is örülni. Kívánom, tehát, hogy gyermekének is legalább ilyen örömet tudjon szerezni a több száz forintot érő kiszemelt ajándékával. Nem akarok ünneprontó lenni, de amikor levelét elolvastam, az jutott eszembe: lehet, hogy hiába fárad, hiába költ, mert hisz a gyerekeknél a legnagyobb örömet okozó ajándék többnyire fordított arányban áll annak pénzbeli értékével. Lehet, hogy ezzel az ön gyermeke is így van. Pedagógustól hallottam, hogy egyszer egy jó körülmények között élő gyermektől megkérdezte: mi lenne a három kívánsága? A gyerek gondolkodás nélkül sorjázta. Először is: a szülei sose veszekedjenek. Másodszor: az apuka ne italozzon, legyen többet a családdal, és harmadszor: a barátnőjével időnként otthon is játszhasson. Ezeknek a kívánságoknak egyike sem mérhető pénzben, de teljesülésük bizonyára a legdrágább ajándékkal is felérne. Szintén ismerősömtől hallottam, ő aszerint is meg tudja ítélni az otthoni érzelmi légkört, hogy melyik gyerek mit kap ajándékba. Az ajándékozás tehát nem egyszerű dolog! Mert az ajándékozott tárgyak nemcsak hasznosak lehetnek, hanem nevelő hatásúak is. Különösen a gyermekek esetében. Sokgyermekes családanyától hallottam, hogy náluk sosem volt divat a drága ajándék, de ötletben, vagy csomagolásban, „körítésben” számítottak a másik fantáziájára. Igaz, ez fejtörést okozott minden ajándékozónak, de éppen ez nyújtott olyan érzelmi többletet, ami a versengésre késztető, drága ajándékkal sosem sikerült volna. Ezért most, hogy közeleg a karácsony, — mesélte a sokgyermekes anya — a család apraja- nagyja „apró” meglepetéseken töri a fejét, mert egyébként a szükséges holmik beszerzésére egész évben amúgy is adódik alkalom! Asszonyom! Nem akartam az említettekkel kedvét szegni, őszintén kívánóin, hogy sikerüljön önnek a drága játékot megszerezni és örömet okozni vele gyermekének. Egyet azért fogadjon el tanácsként: akit már gyermekkorában ajándékkal tömnek, s azok tartalmát a forgalmi érték szabja meg, örökre telhetetlen lesz, s a maga szerezte tárgyaknak sem tud majd igazán örülni. Ám aki gyermekkorában megízlelte az érzelmekből táplálkozó, játékos ajándékozást, az felnőttként is jobban becsüli a2 élet mindenfajta ajándékát. Már hetek óta figyelem délutánonként a város forgatagát. Üzletről üzletre járó, rohanó, sorban álló, cipekedő emberekkel találkozom. Jön a karácsony. Mindenki) töri a fejét, mivel szerezhetne igazi örömet gyermekének, gyermek a szülőnek, férj a feleségnek és viszont. Jó lenne, ha e „gondok” közepette mindenki azon igyekezne — ezt figyelmébe ajánlom Önnek is asszonyom —, hogy ne a tárgyak mérete és értéke, hanem az ötlet gazdagsága, eredetisége hordozza a szeretetet. Berencsi Gyulával, az 5. Volán pártbizottságának titkárával a kommunisták helytállásáról Szűk két hét múlva zárjuk az évet, s kezdjük az újat. Milyen ilyenkor egy háromezres nagyvállalat párttitkárának a hangulata? — Az én hangulatom a vállalati munka, párttagságunk és dolgozóink hangulatának függvénye. Végtelenül nehéz, de a végén mégiscsak eredményes évet zártunk — és ez természetesen jó hatással van a vállalat minden dolgozójára. Az első fél évben nem tudtuk teljesíteni a feladatainkat. Rágondol- ná is rossz, ha a második hat hónapban sem tudtunk volna lényegesen javítani a munkán. Akkor már augusztusban-szeptember- ben bérbefagyasztást, létszámleépítést kellett volna végrehajtani. Ezt semmiképp nem akartuk. A Mit tett azért a pártszervezet, hogy a w rossz első után egy egészen más fél év következzék? — Mind a párt-, mind a tömegszervezeti és a gazdasági fórumokon már május végén elmondtuk: össze kell szedni magunkat. A kilenc alapszervezetünk a gazdasági vezetéssel áttekintette, hol szorít a cipő és azt is, hogy miben tudunk mi segíteni. Kiderült, hogy elsősorban a teherforgalomnál kell alaposan javítani a munkát, a szervezettséget. Ez sikerült. November első napjaiban egyenesbe jutottunk és már szerény jutalmakat is tudtunk adni, de a pártcsoportüléseken és a most folyó beszámoló taggyűléseken is megköszöntük azok lelkes tenniakarását, akik ebben a nagy menetben a legtöbbet adták. Visszatérve első kérdésére: ebből következik a mostani jó hangulat, annak ellenére, hogy kissé félünk a következő esztendőtől. ^ gyón jónak tartom, hogy ma már nem alakulnak ki különböző táborok. Néha nem éppen finoman szólunk egymáshoz, de ez köztünk marad és nem játsszuk ki egymás ellen. Ma én mondtam rosszat, holnap a másik — ezt mindannyian tudjuk. Őszinteség, nyíltság nélkül nem lehet dűlőre vinni a dolgokat, ez elvárható mind gazdasági, mind emberi ügyekben. A vállalati vezetőknek — minden szinten — a háromezer és nem a néhány ember érdekét kell szolgálniuk, hiszen ez a fontos. Az a jő, ha a vezetőknél nyíltságot, őszinteséget tapasztalni, de erre legalább olyan nagy szükség van szélesebb körben is. Egyetért ezzel? — Szó sincs arról, hogy csak a vezetők vitatkoznak, vagy értenek egyet. Nálunk kialakult, hogy a dolgozók bármikor bemehetnek a vezetőkhöz, kerítünk is rá sok alkalmat, hogy beszélgessünk. A nyíregyházi munkahelyeken naponta, de a legtávolabbi vidéki munkahelyeken is havonta egyszer, kétszer. Igénylik is ezt a személyes eszmecserét, találkozást, amit nem lehet elmulasztani. így sokkal jobban el tudjuk érni a kölcsönös célt. Nem egy igazgatói utasítással kapcsolatban módosítunk épp a dolgozók véleményei, javaslatai alapján. Nem lehet, hogy ne érdekeljen minket munkánk végrehajtóinak visszhangja. Persze olyan is van, amikor megmondjuk, hogy az ellenvélemény csak néhány ember és nem a nagyobb közösség érdekeit szolgálja. Vállalatunk dolgozóinak nagy többsége törzsgárdatag, önmaga és munkája iránt igényes. Ez lehetővé tette, hogy magasabb követelményt állítsunk saját munkánkkal szemben. A Sokszor cipeljük magunkkal a régi, a beváltnak vélt sémákat, sablonokat, s ez nem jó terepe a gondolkodásnak, az újra való törekvésnek. Egyetért ezzel Berencsi elvtárs? — Nem tudok ezzel vitatkozni, hiszen korábban többször, ma kevesebbszer, de a mi gyakorlatunkban is előfordul ilyen. A rutin, a megszokás, a beidegződés nagy úr, és bizony sok fölös energiát is elvon tőlünk. Magunknak kell látnunk, hogy másoknak megmagyarázhassuk: a megszokottól való eltérés szükségszerű, új feladatokat nem lehet a régi módon végezni. Régi és derék elvtársaink fogadnak egy-egy újítást azzal, hogy nem kell, minek az, enélkül, eddig is jól ment a munka... Olykor a bizonyítások sora szükséges a meggyőzésükhöz. Ezzel számolnunk kell a pártmunkában is, jobban mint valaha. A Mint mondta, négyszáz párttag dolgozik a vállalatnál. Mennyire képes ez a párttagság a többi kétezer-hatszáz dolgozónak példát mutatni? — Én úgy tenném fel a kérdést, hogy ké- pes-e és azt válaszolnám, hogy igen. Párttagjaink többsége nagyon aktív, kezdeményez, meggyőz, sokat tesz a közösségért. Aki megbízatásokat ugyan nem tud vállalni, de a munkájával bizonyít, arra is elmondható, hogy példát mutaj. Ennek a négyszáz embernek nagy köze van ahhoz, hogy a nyíregyházi Volán-mérce ma már országosan is rangos mérce. A Miben érződik a párttagság hatása a w pártonkívüliekre? A Van okuk arra, hogy tartsanak 1980-tól? — Á mi munkánk többnyire a fuvaroztatók függvénye, s ők úgy nyilatkoztak, hogy 1980 első fél évében csökken a fuvarozásra kerülő árumennyiség. Különösen vonatkozik ez az építő, útépítő vállalatokra. Nálunk ez azt jelenti, hogy több nagy teljesítményű járművünk — és ezek a hatékony kocsik — jövő évi foglalkoztatása ma még nem lekötött. Eredményre mégis szükségünk van, ezért az ezzel kapcsolatos gondok-feladatok mostani taggyűléseinken bőven felvetődnek. Párttagjaink olyan vállalásokat tettek, amelyek a várható nehezebb helyzeteken is átlendíthetnek bennünket. A Volánnál dolgozó kommunisták zöme régen végzi a munkáját ugyanannál a partnervállalatnál, teljes megelégedésre. Ez is egy biztosíték arra, hogy a jövőben is foglalkoztatni fogják őket. Ahhoz, hogy helyrebillenjen az egyensúlyunk, hogy megnyerjük a régi fuvaroztatókat és újabbakat is szerezzünk, a vezetőktől a munka jobb össze ha ngoláklít-'ktitfeCeli ad élet.., Az. eddiginél is jobban kell takarékoskodnunk! anyaggal, energiával és munkaerővel. Jövőre kevesebb létszámmal és üzemanyaggal akarunk többet teljesíteni, mint az idén. £ Megvan erre a reális lehetőség? — Igen, ha a vezetők is gyorsabban, rugalmasabban intézkednek minden adott esetben. Ez ránk, a pártszervezetek segítő, ellenőrző tevékenységének megjavítására is vonatkozik, de a társadalmi szervezetektől is többet követel. Ebből a feladatból nem akarjuk és nem is tudjuk kihúzni magunkat. Együtt kell gondolkodni és cselekedni minden illetékesnek. Nálunk az utóbbi időben a döntés után szerencsére csak egy vélemény van és egy akarat a végrehajtásnál. Ebből, hogy „az utóbbi időben” azt érzem ki, hogy korábban nem volt így? — Voltak döntések, az emberek végre is hajtották, de eközben nem mindenki és nem mindig beszélt egyformán. Olyan is volt, hogy az egyik gazdasági fórumon ezt hangoztatták, a másik párttanácskozáson mást, így a dolgozók bizony nem igen tudták kihámozni, kinek van igaza. Volt bizony, hogy a társadalmi szervek vezetőit is meg kellett győzni az egyfajta beszéd szükségességéről. A Elmondhatjuk, hogy a Volán 5. sz. w vállalatánál közös a gondolkodás? — Nyugodtan, mert tényleg így van. Nincs ma már, hogy ez a gazdasági vezetés gondja és eredménye, vagy ugye mi, a pártszervezet megmondtuk, hogy ebből baj lesz... Ma is sokszor van vita egy-egy témában, de az érvekkel alátámasztott minden oldalról, s általában kevés az elkapkodott dolog. És ha tévedtünk, — mert ezt sem lehet kizárni — közösen csináltuk és közösen is próbáljuk helyrehozni. Néha éles vitáink is vannak amíg egy-egy döntés megszületik, de azt naA Ugyanígy tükrözik ezt a nyíltságot a w mostani pártcsoportülések és a taggyűlések? — Hogy őszinte legyek, ezektől a tanácskozásoktól egy kicsit tartottam, hiszen a magasabb követelmények már ma is, holnap talán még inkább érintik a vállalatot, a kommunistákat is. Beszámoló taggyűléseink végéhez közeledünk és azt kell mondanom, hogy tévesen ítéltem meg a helyzetet, hiszen párttagságunk meglepően reálisan értékel mind a vállalat, mind az ország ügyeit illetően. Látják, hogy nem folytatható a pazarlás az anyaggal, energiával. Megértik a szerényebb fejlesztési lehetőségeket és a helyzet javulásához hozzáteszik a magukét. Csak egy példa: a Volán üzemanyag-felhasználása ma is harminc százalékkal alacsonyabb az országos átlagnál. Erre vállalnak egy-két százalékos megtakarítást! Egy érdekes dolgot figyelhetünk meg az utóbbi napokban: dolgozóink jobban megértik valaminek a hiányát, a fényes öltöző helyett a megfelelő is elég, vagy, hogy el lehet még menni 150 ezer kilométer után is egy taxival, vagy hogy a korábban nullárá leírt teherautót még meg lehet javítani. Ezek a tények éreztetik: nemcsak beszélnek nálunk a takarékosságról... Az információs hálózatunkban is mind több az olyan észrevétel, amelyben a gépkocsivezető szóvá teszi, hogy itt, meg itt javítani lehetne a munkán, hol kellene nekünk, vagy a fuvaroztatónak lépni. Nagyon sok olyan ember van nálunk, aki úgy szemléli a munkáját, mintha a kocsi, amelyen jár, a sajátja lenne. Ehhez persze hozzájárul, hogy gépkocsivezetőink majd mindegyike teljesítménybérben dolgozik. Még annyit, hogy nálunk a pártcsoportok is beszámoltatják a munkáról területük gazdasági vezetőit. Észrevételezik, mit lehetne jobban csinálni, vagy például a műszaknál nyílt beszélgetéseken differenciálják a béreket. Ezt a fajta nyíltságot akarjuk kiterjeszteni a vállalat egészére is, ehhez azonban a pártcsoportok nagyobb önállóságára van szükség. £ önállóság és felelősség — ez az, amit w sok helyen nem igen tudnak egyeztetni. Mi a tapasztalat a Volánnál? — Eddig is sok területen kaptak önállóságot a dolgozók, ezzel szeretnek is élni, s ezt én a jobb munka fontos feltételének tartom. Nálunk is tapasztalni azonban, hogy a másik oldal, a felelősség, a döntés kialakításának vállalása nem mindig talál ilyen egyértelműen kedvező fogadtatásra. Ilyenkor jön a mi dolgunk. Az okok keresése, a hibák elemzése, a meggyőzés. Például a teljesítménybéreik, vagy a munkaidőalap változtatását a különböző fórumokon beszélik meg előbb, ott alakítják ki az álláspontjukat, természetesen meghagyva az egyszemélyi döntés jogát. Ugyanezek a fórumok értékelik a döntést, szükség szerint változtatást is javasolnak. A legtermészetesebb, hogy amiben saját maguk javasoltak, azért felelősséget is éreznek. — Ha csak azt mondom, hogy figyelik, a ‘ pártéletünket, éníéklodnéR pártcsoportok témái‘iránt,Jmar válaszoltam is. Sok vélemény, javaslat, kérdés érkezik pártonkívüli dolgozóinktól hozzánk. Szívesen járnak a vitaköreinkre, vesznek részt a pártoktatás tanfolyamain. És amit jeleznek, arra megkapják a visszajelzést írásban, de inkább konkrét intézkedésben. A A pártélet nagy eseményeinek sodrában vagyunk. Mi az, amire a vállalati pártmunkának összpontosítania kell a jövőben? — Jobban az emberek között élni és többet beszélni velük munkánkról, feladatainkról. Kérni a véleményüket, hogyan lehet a hatékonyságot növelni, hogyan nyerhetünk meg mindenkit a feladatok jó elvégzéséhez? Többet kell tennünk azért, hogy a tömegszervezetek az eddigieknél jobban részt vegyenek ebben a munkában. Egyértelmű: a párt- csoportok, a taggyűlések észrevételeit meg kell fogadnunk. Segítenünk kell az alapszervezeteket abban, hogy munkájuk fő meghatározója az együttgondolkodás, s a jó tapasztalatok átvétele legyen. Taggyűléseink megfogalmazták: a kommunisták álljanak ki a párt politikája mellett a nehezebb időszakokban is. Többet szükséges tennünk azért, hogy oktatásunk is felnőjön a feladatokhoz. A Gondolom, ehhez jó lehetőséget ad a kongresszusi irányelvek ismertetése, feldolgozása is... — Nem akarok nagy szavakat mondani, de valóban nagy segítséget nyújt nekünk a kongresszusi irányelvek megismerése, feldolgozása, hiszen ez a következő öt év világos programja, amely közli velünk, hogy jobban be kell vonnunk a tömegeket a munkába, a szocialista demokrácia fórumait fejlesztenünk kell, s hogy a pártmunka fő színtere a gazdaság. A politikai irányvonal nem új, de a feladatok végzéséhez igen is meg kell újulnunk, akkor van reális útja a megoldásnak. Ma már nem elég hangsúlyozni az egyetértést, szüntelen munka árán szükséges keresnünk az újat, a jobbat. Ami minket illet: a tömegközlekedés, a munkásszállítás, a mezőgazdaság javainak elszállítása kiemelt feladat. Ehhez kell megtalálnunk a leggazdaságosabb módokat. Optimista vagyok, hiszen jobb munkánk alapvető feltételei megvannak. A többi rajtunk múlik. Nem várhatjuk, hogy majd megoldja gondjainkat az idő. Máris egy sor elképzelésünk van arra, hogy a kedvezőtlen előjelek ellenére is elérjük a célokat. Vállalatunk dolgozóiban nagy a tenniakarás. És ez a legfontosabb. O Köszönöm az interjút. Kopka János KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. december 16. ^asärnap^ ^INTERJúJ
