Kelet-Magyarország, 1979. november (36. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-20 / 271. szám

1979. november 20. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Szabályozók — 1980 (1.) Alkotó fiatalok Amiért változtatni kell Sorozatunkban sorra vesszük a szabályozórendszer változásainak legfontosabb területeit, azokat a változásokat, amelyek 1980. január elsejétől lépnek életbe; amelyek átfogóan érintik a gazdálkodás fő elveit, a termelői árak rendszerét; a jövedelemszabályozást, a bér- és keresetszabályozást, a fejlesztési tevékenységet, az egyes ágazatok működését meghatározó egyedi korrekciókat is. Természe­tesen a szabályozórendszer valamennyi részletére nem térhetünk ki, hiszen annak jogszabályi anyaga több tucat rendeletre, kötetre terjed ki, s megjelent a Magyar Közlöny 77. számában. Szándékunk e soro­zat publikálásával a változások lényegének megismertetése. I indenekelőtt le kell szö­geznünk: 1968 óta ha- I zánkban a tervszerűen fejlődő szocialista gazdaságot elsősorban közvetett, közgaz­dasági eszközökkel irányít­juk. Gazdaságirányítási rend­szerünk — ahogy ezt a XI. kongresszus megállapította — alapelvei beváltak, működé­sük jól szolgálta a szocialista tervgazdálkodás céljait. Ez az értékelés ma is helytálló, s ezzel összhangban van a kü­szöbönálló változás, amelyet részint a korszerűsítés, a to­vábbfejlesztés igénye sürget, másrészt az, hogy a szabályo­zás néhány fő elemét határo- zottabbá szükséges tenni, hogy kibontakozhassanak a hatékonyság javulását ered­ményező folyamatok. Igaz az is, hogy az elmúlt tíz eszten­dőben a szabályozásnak nem minden eleme állta ki az idő próbáját — az árrendszer ellentmondásossá vált, a tá­mogatások, egyedi pénzügyi hidak nehezítették, eseten­ként áttekinthetetlenné tették a gazdálkodás folyamatait; nem lehetett megállapítani, hogy hol képződik valójában nemzeti jövedelem és hol nem. Márpedig a világgaz­dasági helyzet, bekapcsolódá­sunk a nemzetközi munka- megosztásba egyre erőtelje­sebben sürgette a valódi, a realitásoknak megfelelő érté­kelési rendszer létrejöttét s egyben azt is, hogy a népgaz­daság számára leghasznosabb területeken fejlesszük a ter­melést, segítségével megte­remtve a kiegyensúlyozottabb külgazdasági kapcsolatok alapjait. Az elmúlt évek során párt- határozatok sora jelölte ki a szabályozórendszer korszerű­sítésének irányát, ezek közül most csak néhányra utalunk. A hosszú távú külgazdasági politika és a termelési szer­kezet fejlesztéséről szóló 1977. október 20-i KB-határozat megállapította: „A tervekben foglalt célokat és az eszköz- rendszert jobban össze kell hangolni. A gazdasági szabá­lyozás határozottabban orien­táljon és ösztönözzön a haté­konyság növelésére, a ter­mékszerkezet szelektív fej­lesztésére ... Árrendszerünk fejlesztésének fontos irányel­ve, hogy a termelőiár-ará- nyokat a hazai termelők he­lyes orientálása érdekében az 1968-as új gazdaságirányí­tási rendszer bevezetéséhez fogható — újrarendezésre nem került sor. Ennek most jött el az ideje. Ám érdemes megállapítani: a módosítások nem tartalmaznak vadonatúj törekvéseket, célokat, azokat inkább az évek óta tartó fo­lyamat betetőzésének tekint­hetjük. Melyek hát a változások fő elvei? A legfontosabb: az új szabályozás rövidebbre zárja a hazai és a világgaz­daság kapcsolatát azzal, hogy erőteljesebben (egyes terüle­ten egyenesben) közvetíti a' világpiaci ár- és minőségi kö­vetelményeket. Erősíti az irányítás állandó elemeit, a szabályok mindenkire egy­aránt kötelező jellegét és megköveteli a vállalatok ru­galmas alkalmazkodását. A világpiaci hatásokat folya­matosan közvetítő árak és normatív, általánosan érvé­nyes szabályozók az eddigi­eknél sokkal szélesebb hatá­rok között engedik érvénye­sülni a differenciálódást; a jövedelmekben, a fejlesztés­ben. Ez lehetővé teszi, hogy a vállalati gazdálkodás minő­sége egyértelműbben meg­ítélhető legyen — a hatéko­nyan dolgozó vállalatok előtt nagyobb perspektíva nyílik, ugyanakkor a nem hatéko­nyan dolgozók keményebb ösztönzést kapnak tevékeny­ségük jobbítására, esetleg fel­számolására is. E bben a rendszerben a szabályozás állandó (stabil) elemei az ár­képzés szabályai, a nyereség­adózás rendszere, az érdekelt­ségi rendszer. A szabályozás rugalmas elemei maguk az árak, amelyeknek feladata a világpiaci hatások gyors, megbízható közvetítése. De rugalmas elemek például Sz árfolyampolitika, a tartalék­felhasználásra vonatkozó elő­írások és az egyedi beavat­kozások, szabályozások rend­szere. Következő írásainkban ezekkel a főbb elemekkel fog­lalkozunk. M. I. (Folytatjuk) Korszerű, a mai igények­nek megfelelő gyár a Magyar Optikai Művek mátészalkai üzeme. Termékei nagy soro­zatban készülnek, gyártásuk­nak hagyománya van, tech­nológiájuk jól kidolgozott. A gondolkodó munkás azonban itt is jó ötletekkel gazdagít­hatja a munkafolyamatokat, jelentős összegeket takaríthat meg. Mivel nemcsak a gyár, hanem a benne dolgozók is fiatalok — az átlagéletkor 25 év —, természetes, hogy az újítások, ésszerűsítések, a munkát javító észrevételek nagy része is ifjú munkások­tól származik. Ha csepeg az óra — Ritka dolog, hogy az em­ber nekidurálja magát: „most én újítani fogok”, s jön az ötlet — mondja Szováti Ti­bor, a MOM KlSZ-bizottsá- gának termelési felelőse. — Inkább az a jellemző, hogy a napi munkában veszünk ész­re valamit, amit lehetne könnyebben, kevesebb mun­kával, vagy kevesebb anyag­gal elvégezni. Pankotainé Tölgyesi Klá­ra, a MOM KlSZ-bizottsá^á- nak titkára: — Mi összekapcsoltunk két KISZ-es mozgalmat. Az egyik a KISZ-radar, amelyben ar­ra bíztatjuk a fiatalokat, hogy ne hallgassák el a hibákat, amik a munkát nehezítik és vegyék észre, ha valahol nem elég takarékos az anyag- és energiafelhasználás. Kézen­fekvőnek látszik, hogy az ész­revételeket javaslat is köves­se, ezt a célt szolgálja az Al­kotó ifjúság mozgalom, amit a KISZ- és a vállalatvezetés közösen karol fel. — Az élet talán kicsit egy­szerűbb, mint ahogy az újítá­sok említésekor általában gondolják — magyarázza Láng Gyula, aki egy ifjúsági kollektívával igen hasznos öt­leteket dolgozott ki. — Mi például a meóban láttuk, hogy tízezer vízórához ti­zenötezer vízóraházat is fel kell használni. Ez drá­ga dolog, sárgarézből, bronzból készül, jórészt importanyagból, s mire ki­derül, hogy nem jó, nagvon sok szakmunka is benne fek­szik. Ráadásul nehéz a hiba kiszűrése. Szaknyelven úgy mondják, porózus az anyag, szemmel nem látható, apró üregek vannak benne. Ami­kor a kész vízórát több at- moszférás nyomással próbál­juk, csepeg. Régen ilyenkor az egész szerelést kezdtük elölről, a vízóraház kárba ve­szett. Kipróbáltuk, ha egy speciális fémragasztóval ke­zeljük a szivárgó anyagot, igen jó az eredmény. Kísér­letre már elfogadták, s való­színű, hogy bevezetése után körülbelül négyezerrel keve­sebb vízóraház kell majd 10 ezer műszerhez. Vacsoracsillag közelebb hozzuk a világpiacon érvényesülő árarányokhoz.” Az MSZMP 1978 decemberi és 1979 márciusi határozatai egyöntetűen aláhúzták: a gaz­dasági szabályozókat úgy kell módosítani, hogy azok foko­zottabban késztessenek a gaz­dasági és pénzügyi egyensúly javítására, a hatékonyság gyorsabb növelésére, a taka­rékosságra, a tartalékok fel­tárására és hasznosítására. A vállalati jövedelmek a gaz­dasági eredményekkel, a ke­resetek a teljesítményekkel kerüljenek jobban összhang­ba. A határozatok nyomán év­ről évre módosult is a szabá­lyozórendszer — emlékez­zünk a beruházásokkal, a jö­vedelemelosztással, az árak alkalmazásával kapcsolatos változtatásokra. Azonban át­fogó — jelentőségében csak T arpa felől, lófogaton ér­kezett az est Tivadar­ba. Pásztor Károly, az Esze Tamás téesz kocsisának lovai hozták, aki a kanyar­hoz érve feszesebbre fogta a gyeplőt, s a főutcáról a telep­re kanyarodott. Az istálló előtt megállt, levette a lovak nyakáról a hámot, s a he­lyükre vezette őket. Mire a kocsi rúdját is elfordította, sötét lepel borította a falut. A telepen a gesztenyefák alatt álltunk, a holdat néz­tük. — No, ez a nap is elmúlt — mondta Pásztor, s kezet ráztunk Rőti Andrással, a te­lep őrével, aki most érkezett a szomszédból. — Eltörött a ganéhordó sa- roglyám — mondta az éjjeli­őr —, de mór meghegesztet­ték a szomszédban. A Tisza felől csípős, no­vemberi szél fújt, kövér, bun- dás felhők úsztak az égen. Az úton egy gazdátlan kutya iszkolt, a hídról idáig hallat­szott egy teherautó dübörgé­se. — Hideg lesz az éjszaka — vélekedett a fogatos — fáz­ni fogsz Endre! — Dehogy fázok! — le­gyintett az éjjeliőr, aki ló­gondozó is egyben a telepen. — Van itt éjszaka is mit csi­nálni, s aki dolgozik, nem­igen fázik. — Mire gondol éjszakán­ként, egyedül? — kérdeztem Rőtitől. — Sok mindenre. Arra pél­dául, hogy az idén jobb esz­Réznyerők Mátészalkán I.áng Gyula és Szabó Antal a meóban: „Megtakaríthatunk négyezer bronzból készült vízóraházat.” (Gaál Béla felvéte­lei) Kórba vész a drága víz Toronyicza Miklós többszö­rös újító: — A legfontosabb, hogy az ember lelkiismerete­sen dolgozzon és odafigyeljen arra, amit készít. Jellemző példa egy fedőcsavar, amely­re kiemelkedő négyszöget kellett kialakítani, hogy cső­kulccsal meg lehessen húzni. Rájöttünk, ha a négy oldal helyett csupán kettőt alakí­tunk ki, egy másfajta kulcs­csal úgyanúgy meg lehet húz­ni, de a megmunkálás csak fele időt igényel. Havi 12 ezer darabnál azonban ez is te­kintélyes. Később azt láttuk, hogy az egyik műszerhez fe­lesleges az a rézpersely, amit beépítünk. Próbálgattuk nél­küle és kiderült, hogy tartós Treszka Ferencnél „Még ta­nuló voltam, amikor az első nagy feladatot kaptam ...” üzemelés után is jó. Dara­bonként 2 és fél perc nor­maidőt és 5,5 mázsa olasz hú­zott rezet lehet megtakaríta­ni — el is fogadták. Sajnos, nem mindig ilyen egyszerű és egyértelmű a jó ötletek bevezetése. Toronyi­cza Miklós most éppen ami­att van gondba, miként le­hetne elővenni legutóbbi, a takarékos gazdálkodás érde­kében tett javaslatait. — Kidolgoztuk javaslata­inkat — fejtegeti a fiatal újító —, de közben az egyik legnagyobb fogyasztót, a kompresszorokat svéd beren­dezésekre cserélték ki, ame­lyek már léghűtésesek. Ezért aztán egész javaslatunkat ta­lonba tették, mondván, hogy igazak, de a szükséges beru­házás néhány ezer forinttal többe kerül, mint a megta­karított víz... Egyedi lencse receptre Treszka Ferencné Kovács Margitnak egyszerűbb dolga volt: őt megkérték, készítsen el egy bonyolult lencsét, s ha jól sikerül, dolgozza ki a gyártás technológiáját is. — Meg is lepődtem a ko­moly önálló munkán — mondja a fiatalasszony —, mert akkor még csak har­madéves ipari tanuló voltam. Jól sikerült az optikai szer­kesztés, az öntőformák kiala­kítása, s megszületett a szál­kái műanyag „asztigmatikus bifokális lencse lentikuláris kivitelben”. — Sok jó példa van a fia­talok munkájára — mondja Bíró Miklós, a MOM máté­szalkai gyárának igazgatója. — De mégis még többet ké­rünk tőlük, hiszen a jó fel­készültségű fiatalok nem csak a közvetlen munkájukkal kapcsolatban tehetnének ja­vaslatokat. Komoly szervezé­si témákban, az energia- és anyagtakarékosság, a minő­ség terén ugyancsak sok ten­nivalónk van. Egy jelentős lépés már történt a közel­múltban az újítómozgalom ügyintézésének meggyorsítá­sára: 5000 forint értékhatárig helyben döntünk. Marik Sándor Jelzők Az emberre — bármer­re járt korábban az or­szágban — mindenütt rá­sütötték: Szabolcsból jött. A lokálpatrióták, s az itt élők nem szégyellik lakó­helyüket, büszkén vállal­ják a megyét. Egy rádióműsor neves, Szabolcs-Szatmár megyé­ből elszármazott íróval készített riportot. Ebben az író megvallotta életút­ját, beszélt műveiről, ami­nek nagy része szülőhelyi ihletésű. Egyszóval, már több évtizede elkerült a megyéből, azonban a té­máit, írásainak hőseit eb­ből a tájból meríti. A mű­sorban a hallgatók telefo­non kérdéseket tehettek fel. Egyikőjük megkér­dezte: mit szándékozik tollhegyre tűzni legköze­lebb a megyéjéből? Az íré nem értette, miire a ripor- temő megmagyarázta: mi az a téma, ami leginkább érdekli, foglalkoztatja, és a sötét Szabolcsnak is használna. Csak így egyszerűen, sö­tét Szabolcs. Mit mondhat erre az ember? Durvasá­got nem, de annyit min­denesetre, hogy ez a ri­porternő még soha az éle­tében nem járt ebben a megyében, különben ilyet nem mondott volna. Egy­szer pedig meg kellene te­kintenie a megyét, hátha kivilágosodna erről alko­tott képzete. Most szinte vég nélkül lehetne sorolni: mi min­den épült itt az elmúlt há­rom és fél évtizedben, mennyit fejlődött a me­gye, miben változtak a városok, a falvak, milyen gyors ütemű és látványos mindez. Arról még többet lehetne mondani, hogy az emberek gondolkodása milyen mértékben fejlő­dött, hogy eltűnőben van a város és falu közötti kü­lönbség, hogy már Sza­bolcsban is régen kiala­kult a munkásság. Mind­ezeket az ideérkező ide­gen azonnal észreveszi. Helytelen volt korábban is elmarasztalni az egyes megyéket — nemcsak Sza- bolcs-Szatmárt — azért, mert áldatlan állapotot örököltek évtizedekkel ez­előtt. A fejlődés nem áll meg, és nemcsak az or­szág közepe, vagy az ipa­rilag kiemelt centrumok fejlődnek rohamléptekkel. Szabolcs-Szatmár megye bebizonyította, rövid idő alatt is lehet gyorsan vál­tozni. Sípos Béla tendőt zár a téesz, mint ta­valy. Kövérre hízott a cukor­répa, a tengeri, s még a bú­za is megemberelte magát. Pláne itt a tivadari határban! — Erre jobb a föld, mint Tarpán, vagy Gulácson? Pásztor Károly válaszolt, aki tizennégy holdon gazdálko­dott a szövetkezet megalaku­lása előtt. — Nem is hogy jobb, in­kább dombosabb. Gyorsab­ban letakarodik róla a tava­szi víz, hamarabb lehet vet­ni, nem bántja semmi a nö­vényt. — Ma mi volt a dolga? — Tarpán dolgoztam, fát hordtam az ottani fűrész­üzembe. A múlt héten meg tengerit szállítottam a ház­tájikba. — Géppel nem lenne köny- nyebb? — Nem mindig. Ezen a vi­déken elég három csepp eső, a zetorok, autók máris el­akadnak. Ilyenkor csakis a ló segít. De még ők is csak úgy bírják, hogy hárman vannak, s felváltva egy min­dig pihen. — Ma melyikekkel dolgo­zott? — Padival meg Gyurival... így hívják őket, mint az em­bereket. Csak az a baj, már öregek. Gyurival egyidőben léptünk a téeszbe, majdnem húsz éve már. Emlékszel Endre, micsoda pajkos kis jószág volt? A megkérdezett, akinek András ugyan a keresztneve, de faluszerte Endrének szó­lítják, nevetni kezdett, s visszakérdezett: — Hát, te hogy milyen jót mulattunk akkor? — Könnyen beléptek an­nak idején a szövetkezetbe? — Boldogok azért túlságo­san nem voltunk — tolla fe­jén feljebb a sapkát Rőti. — Bár, én már az első csoport­ban is benne voltam. Pont katonáskodtam az ötvenes évek legelején, mikor jött a levél apámtól, hogy „belép­tünk a csoportba, fiam”. „Jói tették”, írtam nekik, úgyis az annak a sora. — S igaza lett. — Hogy lekopogjam, iga­zam. Bár az az igazság, nem nagyon hittünk mi akkor az egészben. De mentek mások is, főleg a szegényebbek, s beléptünk mi is. Bizony, las­san harminc esztendeje már, hogy a szövetkezet kenyerét esszük — bár újabban az asszony már többet keres mint én, gyárban dolgozik, a gyarmati Hódiköt-ben — úgyhogy nemsokára jubilá­lok. Halkan fütyörészett a szél a gesztenyék ágai között. Az istállóban éhesen topogtak a lovak, búcsúzkodni kezdtünk. Észre sem vettük, hogy ki­derült az ég, s fenn a magas­ban sziporkázva ragyog a va­csoracsillag. Balogh Géza

Next

/
Thumbnails
Contents